Gondolatok az előválasztásról

2021 szeptember 30 3:55 du.58 hozzászólás

MERRE van a felfelé, és MELYIK út vezet oda? Ezek azok az apróságok, amik miatt a magyar ellenzék nem EGYFORMA. Hálistennek – hiszen a sokszinűség egy társadalom legfőbb ereje, mozgatórugója. Az út irányát tehát sok-sok egyeztetéssel lehet kijelölni, ahová ugyancsak sok-sok kompromisszummal, megállapodással lehet eljutni. EZ a politika – nem a másik leuralása.

1. kép. PÁREZER felháborodott vonul a főváros utcáin, gépkocsikat felgyújtva, építési állványokat ledöntve tombol. Megkísérli a tv-székházat is felgyújtani, betör az égő kapun, kirabolja a büfét. Majd letáborozik a Parlament előtt, hetekig ott alszik, főz, eszik, aminek a következményeképp a Kossuth tér elhanyagolt vadkempinggé alakul. Ellenzéki képviselők naponta buzdítják a lankadó tömeget -, majd a beszéd után autóikba vágván magukat elporoznak. A rendőrség október közepén felszámolja a tábort, tekintettel arra, hogy a forradalom 50. évfordulójára az ország nagyszámú nemzetközi vendégsereget vár, közöttük államfőkkel. Az ünnepnapon ugyancsak párezer fő dúlja a Belvárost. Kizárólag a Belvárost: a Nagykörúton kívül csendesek az utcák, ünneplőbe öltözött családok indulnak sétálni a napsütéses őszi időben. Aztán gyorsan hazaiszkolnak. A Kossuth tériek ugyanis jelen vannak: a Deák téren egy őrült elköti az 56-ra emlékeztető tankot, és a sétálók között szlalomozik. A kormány kéri: a feszült hangulatra tekintettel, a pártok ne tartsanak nagygyűléseket, vegyenek részt az állami ünnepségeken. Az ellenzéki Fidesz-KDNP-FKGP nagygyűlést tart, kb. 15 ezer résztvevővel az Astória szállónál, egy szűútkereszteződésben.

Az ellenzék vezére buzdító beszédet tart, majd páncélozott autóján elszáguld. A magára hagyott tömeget a rendőrség oszlatni próbálja. Egy súlyos sérülés történt: egy fiatalember éppen lehajolt, hogy a feltépett utcakövet a rendőrökhöz vágja, és a térdmagasságba célzott gumilövedék éppen a szemén találta. (Ezen alapul a „szemkilövetős” legendája.) Több rendőr is megsérül – róluk szó se esik -, néhányan súlyosan. Törött karok, szétzúzott térdek jelezték: a rendőrség felszerelése nem megfelelő, és maguk a rendőrök is tapasztalatlanok. Nem csoda: évtizedek óta nem találkoztak hasonlóan tomboló tömeggel. (A „tömeg” kissé eufemisztikus kifejezés, de nem használhatok erősebbet, hiszen az oszlatásba belekeveredtek valóban békés tüntetők, sőt épp arra járók is.) Helyszín: Budapest Belvárosa. Időpont: 2006 szeptember-október.

2. kép. Sátrakhoz, irodahelyiségekhez folyamatosan vonuló emberek. Ismerősök váltanak néhány szót, ismeretlenek mosolyognak egymásra. Van, aki lopva körülnéz: vajon ki látja, hogy idejött, a szavazóurnához, hogy véleményt nyilvánítson arról: a magyarországi ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei közül ki az, akiben megbízik? Aki eséllyel lenne képes elvenni a kormányrudat a 11 éve regnáló Fidesztől? (Az MDF, az FKGP, a KDNP, majd MKDSZ az évek során szépen eltűnt a kisgömböc feneketlen gyomrában.) Az asztalnál ülők ellenőrzik a szavazó igazolványait, majd megkapja a qar kóddal ellátott szavazólapot. Helyszín: Magyarország. Időpont: 2021. szeptember.

Még nincs végleges eredmény. Az egész procedúrát mindenfajta állami segítség nélkül bonyolítják le az ellenzéki pártok aktivistái, sok-sok, párthoz nem kötődő civil társadalmi munkással. Társadalmi, hiszen díjazás nem jár a hetek óta tartó szolgálatért.

Annyit tudni: 633 ezer 110 (!) polgár vett részt a szavazáson, ami a választók kb. 8 százaléka. Szakértők szerint az ilyen típusú előszavazáson, amikor a párton belüli jelöltek közül választanak, nagyjából 5 százalék körüli a részvétel.

A szolgálatra további heteken keresztül szükség lesz, hiszen a mostani fordulóban legerősebb három jelölt közül kell kiválasztaniuk a szavazóknak azt az egyet, aki majd a teljes ellenzéket képviselve száll ringbe a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választásokon.

Két kép a magyarországi ellenzékiekről. Az egyik 15 évvel ezelőtti, a másik napjainkban.

Egy lényeges különbséggel: 2006-ban a ma kormányzók voltak az ellenzék, ma meg az akkori kormányzók – kiegészülve néhány, azóta létrejött párttal.

Még valami: A fenti beszámolóban a szikár tényekről írtam. De tudjátok rólam, hogy nem vagyok „független”. Szabadelvű szocialista a felfogásom. Ezért, – no meg a terjedelem miatt -, nem vállalkozom az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek bemutatására. Bár tudom, nagy szükség lenne erre – főként a határon túli nemzettársaim miatt. Akiknek úgy van joguk beleszólni a magyarországi választásokba, hogy fogalmuk sincs, kik a jelöltek, és vajon miért vette a fáradságot több mint 600 ezer embert, hogy egy hivatalosan tét nélküli szavazáson részt vegyen? Akik nem tuják miről szól a „felhatalmazási törvény”, meg hogy a „gyermekvédelmi” passzus örve alatt az LMBTQ közösség tagjait kvázi büntethetővé teszik, ahogy az virtigli diktatúrákban szokás. Hogy a gyermekek után járó családi pótlék összege 20 éve nem emelkedett. Hogy az államadósság majd duplájára nőtt, mert inkább otthagyja az EU-ban a felárkóztatásra járó pénzeket, mert az Unió ellenőrzi azok felhasználását. Hogy a városok, falvak bevételeit magához vonta – így kézből etetheti a neki kedveseket. Hogy a kínaiak számára építendő egyetemhez 400 milliárdos – jó kamattal megfejelt – kölcsönt vesz föl – a kínaiaktól… Napestig folytatható a sor – teljesen érthető, ha Magyarország határain kívül élő nemzettársainknak fogalmuk sincs az ilyen „apróságokról”. Meghatottan szavaznak – mi, itt élők meg fizethetünk.

Nagyjából a fenti okok miatt keresi most jóval több mint félmillió magyar, hogyan lehetne kibújni a kisgömböc halálos öleléséből. Amíg még „él nemzet e hazán”.

58 hozzászólás

  • Vigyazz, mert orbanek terve az 1. Fordulo utan a 2. Fordulo meghekkelese!
    Olyan szavazokkal, akik az ő szavazoi.

    Ennek egyeduli ellenszere, ha csak a mar eddig is 1. Fordulos szavazok szavazhatnak a megmaradt 3 jeloltbol!

    Félő, hogy ha lesznek egyaltalan valasztasok jovore, akkor esetlegesen ellenzeki gyozelem eseteben milyen elszamoltatas lesz?! Aggodom, h a TARSADALMI KIEGYEZESRE ES – BEKERE HIVATKOZVA LAGYMATAG ELSZAMOLTATAS LESZ?
    HASONLOAN SPANYOLORSZAGBAN FRANCO CSALAD ELSZAMOLTATASAHOZ! Amikor csak a bankszamlakrol vontak el a penzeket, az ingatlanokat meghagytak!
    Mara azokbol elnek a rokonai, illetve foldalatti garazsokat szereztek meg, es uzemeltetik johaszonnal.

  • O1g stromanja szereny 1 napi jovedelmenel is kevesebbet koltott az eskuvojukre! Nem nagyon tobb, mint 1milliardot!

    A sztarfellepok gazsija volt kozel 1 milliard, a reszli az alabbi kis visszafogott kaja-választék!

    [9. 30. 20:24] Gergőúj: https://index.hu/belfold/2021/09/30/meszaros-lorinc-varkonyi-andrea-eskuvo-lakodalom-hepehupas-mufu-rod-stewart-luis-fonsi-radics-gigi/amp
    [9. 30. 20:25] Gergőúj: https://index.hu/belfold/2021/09/26/meszaros-lorinc-varkonyi-andrea-eskuvoje-etlap/

    Vérlázito, annak tukreben foleg, hogy letagadtak a sztárfellépoket is oriasi tiltakozasuk, megrokonyodesuk mellett!

  • elovalasztas veszelye meg, hogy , ha Dobrev Klara nyer, akkor az esetleges komolyabb elszamoltatast zsarolasos egyeztetessel meguszna o1g, Gyurcsany hasonlo elszamoltatasat kovetelve.
    Ami persze csak latszatra korrekt koveteles, hiszen Gyurcsany Ferenc Polt Peter legfobb ugyeszkedese alatt bármikor elszamoltathato volt, ha talaltak volna tenylegesen barmit is, amig o1g es stromanjai elszamoltatasa akadalyozott volt!

    Ezt az elszamoltatasi lehetoseget at kene adni a Romaniabol delegalt Eu legfobb ugyeszenek, aki kemenyen eljart sajat hazajaban is!

    Letrehozni egy allamtol fuggetlen nyomozougyeszseget a

  • Letrehozni egy allamtol fuggetlen nyomozougyeszseget, ahogy az izraeliek is vadasztak a nacikra, akik jutalekert a torvenytelenul rabolt kozpenzek utan nyomozva, visszaszerezve jarnak el!
    Barki nyomravezetoi jutalekot kaphat, akik az ugyben feltarokent bizonyitekokkal, nyomokkal is segitik a munkajukat!
    Vilagviszonylatban beindulna a hajsza es feltaras!

    Verlazito osztogatasba kezd o1g!
    Orias modon eladositva az orszagot, a forintot most gyengiti, hogy nominalisan tobbet tudjon kiosztani.
    De igy legalisan az eddig is tehetosek jutnak megnagyobb vissza nem teritendo tamogatasokhoz!
    Pl.
    Akár 42 millio vissza nem teritendo valamint 0 és 2,5%-os 73millio támogatott hitelt! Azoknak, akik jovedelme engedi!

    https://www.portfolio.hu/bank/20210929/megerkezett-a-magyar-allam-legszebb-ajandeka-itt-a-4273-millios-csaladtamogatas-502476?amp

  • Talalom,
    Költői kédésedre „, és vajon miért vette a fáradságot több mint 600 ezer embert, hogy egy hivatalosan tét nélküli szavazáson részt vegyen? ”
    A megjelentektől lenne jó tudni a választ. Tekintettel arra, hogy hasonló választásnak, bár sokszor leírtam, akkor lenne közjogilag értelmezési tartománya, ha nem egy egymást cseszegető párthalmaz hiúsági decibelmérkőzése, hanem egy választási párt listájának a helyelosztója lett volna.
    Aki tehát azért ment el, mert abban a hiszemben van, hogy tényleg miniszterelnök-jelöltre szavaz, azt ntto megvezette az ellenzék. Közjogi értelemben mindenképpen. Erre az ellenzék nevében akkor sem lennék büszke, ha magam sem csípem az orbanizmust.

    Ez pedig de jure nem igaz: „hogy a „gyermekvédelmi” passzus örve alatt az LMBTQ közösség tagjait kvázi büntethetővé teszik,”. Ez a törvény, amiről szó van: 2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról.
    Alapjaiban egy aljas jogi hulladék. De speciel az egyre cirádásabb nevű társaság tagjait nem kriminalizálja. Vagy ha igen, akkor szerinted melyik paragrafusa/bekezdése. Nem hallomásból, hanem tényszerűen, mert biztos felületesen olvastam el, hogy nem találtam benne ilyet.

  • Találom

    Margitka!
    Szép az öszeállitás, és még szebb lenne, ha meg is valósulna – na nem oly módon – hogy „VÉGRE MI AZ ELLENZÉK GYÖZTÜNK, ÉS INNEN MI CSINÁLJUK AZT AMIT AKARUNK”
    Henem ez egy SZIMBOLIKUS, IGAZI PÉLDAMUTATÓ POLITIKAI IRÁNYMUTATÓ LEHETNE A JÖVÖ NEMZÉDEKEI SZÁMÁRA – hogy lehetséges az, hogy egy valóságosan sokszinü és egyes részeiben igen ellentétes politikai nézetek mentén müködö pártok és szimpatizánsaik összeálljanak egy cél érdékében – az ország – vagyis a haza jövöjének okán.

    èn ezt látnám benne, és azt hiszem ha sikerülne elérni, hogy az ország nagyobb része ezt lássa benne – akkor bátran kijelenthetö – hogy a jövö – vagyis a rendszerváltás megkezdödött.
    Mert a rendszerváltásnak a fejekben és a lekekben is be kell következni – a külsöségekben eljátszott boházat, mint az elmult harminc év bebizonyitotta csak rosszabbat hoz, mint annak elötte ami volt

    Sajnos viszont – tudom hogy innentöl van az a pont, ahol nem tudunk kiegyezni – a Gyurcsánynak ebböl közösdiböl minimum annyira ki kellene maradni mint az Orbánnak.

    Semmi helyük, és keresnivalójuk egy jövö platformban – ök azok – mindketten – akik a mult legrosszabb óráit idézik fel – akik az a TEHER AKIK VISSZAHUZZÁK A MOCSARAS MÉLYEBE az ország hajóját

    Ezen az sem változtat majd sokat – ha képletesen az „asszony” kerül az elötérbe – mert ezzel méginkább csak azt demonstrálja, hogy nem birja elengedni „A ZSÁKMÁNYT” az Istenért se.

    Ez azt jelentené, hogy 4 év ott folytatnánk, ahol abbahagytuk – azok az ömlengések, amit eme beirásom elején levéstem, páraként enyésznének el a hajnali elsö napsugaraktól

    Ahogy itt Argentinában se müködött, hiába még romantikusabb a népek mint magyarföldön, se az „imádott” Izabell, (Peron felesége) se a Christina (Kirchner felesége)
    Merthogy amit az asszonyok továbbvittek az uruk polikiai málhásszekeréböl az a félfasiszta/félkommunista zagyvalék – ami a Gyurcsányi örökség a „proletárok diktaturájából” (sicc)

    Ha bekövetkezne az amit a gyurcsányék (és dobrev klára szeretne) hogy Marky-Zay Péter visszalépjen karácsony javára, akkor nyugodtan hivhatjatok a papot, a hulla színre lkerült – lehet temetni az országot.

    Sem Karácsony, sem Dobrev Klára nem az ország érdekében kiván kormányozni, mintahogy Karácsonynál mar be is tette a kaput – mert mi a francank nem kiván Budapest élén dolgozni egyutt a varható uj nemzeti összefogás kormányával?
    Megmondom – mert végül is csak egy sima karrierista, nagyravágyó senkiházi
    Amugy ne izgulj, én nem fogok szavazni – de ez az utálat és gyülöletszitás a határokon kivül élök ellen, az a legkeményebb ocska utolsó kommunista elmebetegség – mert hogy ezek a világ hatalmasai kivántak lenni – a KOMMINTERN dicsöséges gorráliként értelmezték magukat.
    Kádár rettegett Csauszeskutól – ezért minden magyarellenes örjöngésében a seggét nyalta – hiszen maga is csak egy sima hazaáruló volt

  • Amennyiben ez az Ellenzéki Összefogás most működni fog, végig tud menni a tervek szerint, akkor az óriási bizonyítékként példát és reményt fog adni már mindenkinek arra, hogy akik undorodnak o1g rablásától, látják, hogy VAN REÁLIS ESÉLY O1G DEMOKRATIKUS LEVÁLTÁSÁRA, azaz ÉRDEMES MEGPRÓBÁLNI, ha kell – többször is!
    Ez már a győzelmet jelenti!
    Ha o1g ennek ellenere megint csalassal szerzi meg a hatalmat, akkor johet a drasztikusabb hatalomatvetel!
    (Mondjuk, az én speciális meggyőződésem, h csak forradalmi drasztikus eszkozokkel lehet a hatalombol kiverni o1g-t, demokratikus eszkozokkel nem, mert mindig annyit csal – ahogy eddig is-, amennyi a hőn áhitott gyozelmehez szukseges.)
    Jelenleg is már megint ügyeskedik!
    – eladositja az orszagot a valasztasi osztogatasra es sajat zsebuk tomogetesere!
    – eltőzsdezi a vagyonunkat, dollarban, euroban eladositva minket es a jövo nemzedekeit!
    – csal, mert az osztogatasai egy resze csak kamu, hiszen tobbek kozott a forint gyengitesebol teszi ezt, latszatérteket osztogat! A forintot par nap alatt 303-ról 310-re gyengitette a $-hoz kepest!
    Ezt a gyengulest nemcsak a kiosztogatott osszegekre kell vetiteni, hanem a teljes nemzetgazdasag osszertekere, es akkor mar csak egy parszazalekos forintgyengites is akkora nominalis pluszpenzeket jelent , amibol osztogatva akar 1 $-nyi plusszkoltseg nelkul is beetetheti az embereket latszat tobbletertek osztogatasaval!
    Ezt talan egy piaci peldan keresztul tudnam erzekeltetni.
    Ha tegnap 1500 forintert vehettunk a piacon 1 kilo paradicsomot plussz 1 kilo paprikat es egy héttel ezutan ezeken felul az 1500 forintomert meg 1 kg hagymat is, akkor az könnyen elofordulhat, hogy nem en lettem gazdagabb, hanem csak valamelyik zöldseg ára gyengult, lett olcsobb!

    Jelenleg is hasonlo tortenik csak forditott helyzetből, hiszen ha az összvagyonunkat nézzük ( ház, lakás, autó, nyaraló és az összes ingóságunkat), akkor azok összértéke pár nap alatt $-ban, vagy €-ban nézve nem változott, csak forintgyengites eseteben forintban!
    Így €-ban nezve az allando osszerteket, akkor csak akkor lesz ugyan annyi mint volt, ha a korabbi ertek kulonbozetet is visszakapjuk bármilyen formaban! (Pl. Plussz 1 kg krumli, vagy hagyma, vagy keveseknek egy tamogatott hitel, vagy vissza nem téritendo tamogatás! Hiszen mindenkiébol elvesz a forintgyengitessel es azt átcsoportosítva adja at keveseknek!
    Azaz a mi sok kisebb elcsalt osszgunkbol -pénzunkbol ad vissza nem teritendo tamogatast keveseknek!
    Átcsoportosítja a vagyonunkat kiválasztottaknak, többnyire már eddig is gazdagoknak!
    https://www.portfolio.hu/bank/20210929/megerkezett-a-magyar-allam-legszebb-ajandeka-itt-a-4273-millios-csaladtamogatas-502476?amp
    Mint most is 42millio forintos vissza nem teritendo tamogataskent es 73 millios ingyenhitelként!

    Szerintem a vak is latja, hogy ez az ingyenpenz egy lufi, piramisjatek, átveresre epul, mert nincs mogotte teljesitmeny, valakiktol azt el kell venni!
    (Ha mindenki igenybe vehetne, akkor az lenne a korrekt, de termeszetesen nem tudja megtenni a legtobb proletar, igy abbol nemhogy nem kap, hanem tőle is elvesznek, hogy a keves kivalasztottnak legyen mibol adni!
    Ha mindenki megkaphatna, akkor csodbe is menne az orszag azonnal! Ez konnyen belatható.
    Szerintem egyertelmuen erre bazirozik orban!
    A penzeinket atcsoportositja a mar amugy is gazdagabbaknak!
    Ugye maguk sem hiszik el, hogy megkaphatjak a 42millió ajandekpenzt es a 73millio nulla%‐os hitelt!
    Ezt még a vértől habzoszaju fideszesek sem szopják be! Toluk is elveszik, hogy az öveket is masnak adják!
    Hasonlo az energetikai 100%-os – vissza nem teritendo tamogatas, ami 14,5millio forint!

    Ezeket a kiosztogatott penzeket valakiktol el kell vegyek!

    Maguk melyik csoporthoz tartoznak? Akik megkapják a 115milliot és a 14,5 milliot, vagy akiktol ezeket elveszik kisebb-nagyobb lépésekben?!

  • Gabrielt nemertem!
    Gyurcsany nincs is a miniszerelnok-jeloltek kozott! Vele csak riogatnak!
    Az orbani iranyitasu erőszakos hatalommegdontesi szandeku lumpentomegei buncselekmenyet elnezi Gyurcsannyal szemben?!
    Abban a 2008 köruli vilaggazdasagi valsagban amit lehetett, szerintem igyekezett megtenni.
    En nem is tekintettem ra csak egy tucatpolitikuskent az öszödi beszédéig, amelyben megprobalta felrazni a jelenlevo vezeto politikusokat, hogy az addigi hozzaallasuk nem eleg a gazdasagi valsag atveszelesehez, hanem tenni kell akar nepszerutlen, de szukseges intezkedeseket is.
    Ekkor nőtt a szememben államferfiva!
    Kesobb az igazi hatekony intezkedeseket a Bajnai-Oszko kormany hozta meg, emelte fel gazdasagilag az orszag szekeret, hogy beindulva sebessegre kapcsoljon. O1g csak annak eredmenyeit kaszalta le.
    Most sem tenyleges sajat eredmenyekbol osztogat, hanem leertekelve mindenki vagyonát, szembe forditja az állampolgarokat, mert sokaktol elveszi azt, amit keveseknek igerve ad!
    A masik reszet pedig devizában eladositasunkkal oldja meg!
    Kvázi megkerdezesunk nelkul vesz fel hitelt a nevünkre, amit mi fizetunk vissza, mikozben a felvett penzeket sem kapjuk meg, mert az tobbnyire a stromanjai zsebebe csuszik at!
    Vagy melyik olvasonkbol lett Mészáros Lőrinc es tarsai?
    Bárki is elhiszi azt, hogy neki is van eselye csődbe ment gázszerelokent multimilliardossa valni? Akkor ez miert nem kovetkezett be eddig? Nemszeretne gazdag lenni?

  • szerintem a külföldon elok is szavazhassanak, ha Magyarországra befizetik a jovedelmuk 30%-at adokent, illetve atutalnak evente penzt gepkocsi es ingatlanadora, meg egy atlagos csalad altal evente kifizetett ÁFAmennyiseget.
    Ezzel szerintem jogosultta valik a kozterhet itteni befizetese reven a szavazasra is, ami gyakorlatban ezen összegek felhasznalasanak szétosztasara ad megbízást egy altala is kivalaszthato kormany reszere.
    A magam reszerol en nemkivanok beleszolni mas megtermelt es torvenyesen felhalmozott vagyonanak a felosztasaba!
    Az legyen mindenkinek szabad döntese, hogy kit biz meg az általa befizetett adok szetosztasara! Nem erzem etikusnak, ha az en peñzemrol egy Ukrajnában, vagy Erdélyben élő dönti el, hogy mi legyen vele!
    (Ilyen alapon en is kerhetem, hogy fizessen tobb adot, es en meg eldontom, hogy az kinek, hova legyen szétosztva, pl. NEKEM!

  • Margitka, már keményen felejted a múlt törtnésrit. Sebaj…
    Ami meg a jelent illeti: Fletó annak örülne, ha nem a bolgár-magyar felesége győzne a második fordulóban, mert akkor a baloldal voksainak harmadát elveszitené. A szerencsétlenkedő K.G.Szilveszter kormányát pedig gyorsan feltöltené saját elvtársaival, pl. Klárából belügyminisztert csinálna ! Ne felejtsük el: a Fidesznek kemény tartalékai vannak: Békemenet okt. 23-ikán, nyugdijasok és kisvállalkozók lepénzelése, népszavazás a gyermekvédelmi törvényről, Elqxrtuk film etc.. Egyégbként a végeredmény könnyen megjósolhatÓ: 55-45 százalékos Orbán győzelem, ami egy kényelmes 20 fős fölényt biztosit a parlamentben … Care should be taken ! -gábor-

  • Hm. Elég hosszú lesz a válaszom is.
    1. Pont lesz..rom, hogy ki milliárdos. Ócska demagógia a „fizessenek a gazdagok” – aminek a következménye kizárólag az lett, hogy mindenki elszegényedett. Amúgy Gyurcsány Ferenc pontosan elszámolt a vagyonával, amikor 2006-ban miniszterelnök lett.
    2. Miért „karrierrizmus” az, ha valakinek van elképzelése hazája boldogulásának útjáról,és erről minél többeket akar meggyőzni, hogy elképzeléseit valóra válthassa?
    Az isten mntsen meg minden nemzetet (orzágot, uniót) a szecsuáni jóemberektl. Nagyon pontos m magyar mondás: a pokolba vzető út jószándékkal van kikövezve.
    Amikor egy politikus valamire igen-t mond, akkor másvalamire nem-et is mond – akár kimondja, akár nem. Ezt kellene felfogni a szavazóknak – nemcsak Magyarországon, hogy VÁLASZTÓK lehesenek, ne csak szavazók.
    Pl.akár duplájára is lehet emelni a nugdíjakat – pénzügyisek tudják: nincs az a jövedelemnövelés, amit ne lehetne elinflálni, ha nincs mögötte valós teljesítmény. Márpedig valós gazdasági teljesítményt kizárólag a gazdaasági verseny minősít- ezt mi, a létezett szocban élők brutálisan megtapasztalhattuk.
    Egy kormányzó politikai erőnekenm az a dolga, hogy IGAZSÁGOT tegyen, miután abszolút igazság nemlétezik. Csak egymáshoz viszonyított konkrét igazságok léteznek.Sok-sok példát lehetne idézni,akár a szgénységről is.
    Egy iztos: az a politikai erő, ami azt hirdeti, ogy nála van az IGAZSSÁG, egyéb aljasságokra is képes.

  • A baloldali előválasztás egy röhej,szerencsére egymást is írtják…sikerrel!!!!
    Ami a filmet „Elk..rtuk”illeti a mozitulajdonostól függ,hogy vetítik-e?..egy balos biztosan nem…..Több ember véleménye az,hogy valamelyik TV csatornán
    is kellene vetíteni,hogy azok az idős és beteg emberek is „élvezhessék”..akik nem tudnak moziba menni.
    Egyébként a közfelháborodás,tüntetés jogos volt a kiderült igazság miatt,a rendőri megtorlásról,törvénytelenségekről már nem is beszélve!!!!!!
    Volt olyan „szerencsés”…aki a lakása ablakából élvezhette…..
    Röviden csak ennyit!

  • Muszáj még egy dologról besélnünk. Soha életemben nem uszítottam a Musgyarország határain kívül élő magyarok ellen. Nemzettársaim ők – de nem azonos államban élünk.
    A nemzet és az állam nagyjából 200 éve nem azonos, egymást fedő fogalmak.
    A nemzet – a közös nyelven, a történelem folyamán alakult közös múlt nagyon fontos identitásképző elem. Magam jó mmgyar vagyok – bár nem gyűlölök más nációkat. Sőt elismerem más nemzetek értékeit – miközben büszke magyar is vagyok legjobbjaink teljesítményeire.
    Hanem. Az ÁLLAM egészen más tészta. Az állam kereteket aí – törvnyekkel, viselkedési szabályokkal stb. az egy területen élő csoportoknak. Az állam határai a történelem folyamán szinte sose egyeztek a nemzetek szállásterületével, ezért a „nemzetállam” fikció, sanda szándékok fedőszerve.
    Márpedig, amikor ma szavazol, arról szavazol, hogy az ÁLLAM, amelynek területén élsz, milyen keretek között működjön. Ezért vagyok ellene a határon kívüliek szavazati jogának.
    Érdekes módon fel sem merül, hogy Kanadában élő franciák beleszóljanak a franciaországi választásokba, vagy az USA-ban élő latinok (spanyolok, portugálok stb.) meghatározhassák, milyen állami keretek között működjenek az Ibériai félszigeten.
    Természetesen pártolom, hogy a más államokban élő magyarok megőrizhessék nemzeti identitásukat – nyelvüket, hagyományaikat. Ezen az alapon utasítom el, hogy a Magyarország – sajnos, már nevében sem köztársaság – határain kívöl élők eldönthessék, mi milyen keretek között éljünk.
    Úgy alakult, hogy nekem otthonom, életem színtere is e közép-európai ország. Szívesen élek itt: elvackolódom benne, mint valami anyaölben. Ismerem a változó szokásokat, az anyanyelvemet, amit hitemm szerint jól használok. De szeretném, ha ez z otthon tiszta lenne – nem szennyeznék ordas eszmék. Hogy széles ablakokat nyissunk a nagyvilágra, és ajtónk nyitva álljon a vendégek előtt.
    Ezért nekem, mint szabadelvű szocialista hzazafinak nemcsak lehetőségem, hanem kötelességem is tenni. A magam eszközeivel, amit a képességeim adnak.

  • Boda Marcsi
    2021 október 1
    4:36 de.

    Aztsem tudod mit jelent az a szó hogy „választás”

    Te csak a mindenkori Hatalom nagy kerek hízott hátsóját látod lebegni a szemed előtt, amibe időnként megengedik hogy bele lefetyelj egyet.

    Ha egy éppen aktuális Hatalom nem engedi hogy kinyald neki, akkor elkezded őket gyűlölni.

    Ez vagy te.

  • D.Bernstein
    2021 október 1
    3:46 de.

    Naná hogy megjósolható a győzelmetek.

    Hiszen olyan választási szabályokat szabtatok MAGATOKRA
    hogy a végeredmény nem is lehet kétséges.

    Megfejelve a pofátlanul, közpénzből megvásárolt kölföldön élő magyar anyanyelvű külfőldiek voksaival.Akik szarért-hugyért képesek eladni az itthon dolgozók és adózók jogait.

    Folytasd az ócska propagandádat.

  • talalom
    2021 október 1
    5:50 de.

    Valóban – mondjuk ugy – rendezni szükséges – a szavazási jogosultságokat, csakhogy nem egyszerü.
    Azt mondanod sem kell, én biztos VAGYOK 100%-IG, hogy Te magad nem gyülölettel viszonyulsz az anno 100 évvel határokon kivül rekedt magyarságról, viszont sajnos a balos szélsöségesek – és sajnos ök vannak többen! – bizony gyülölködnek!
    Hogy ez a politikai hatalomra ácsingózók kiméletlen konkurrenciaharca okozata?! – hát istenem, ök, a politikusok pont leszarják, mindkét oldalról.

    De azt ugye nem kell elmesélnem, hogy az egykori Nyugat-Német kormány bármely más országban élö honfitársainak államporságot adott, ha tudta bizonyitani leszármazását (többek között akár Ukrajnában/SZU, akár Román akár más területen éltek)

    Amugy akinek spanyol, olasz, francia stb. utlevele van, és mondjuk itt Brazilban él, minden válsztáson szavazhat.
    A kérdésem, hogy az a jó pár százezer magyar, aki kivándorolt angliába, ausztráliába, kanadába, stb többsége megélhetést keresvén, akkor most az sem szavazhat?

    Már máskor is citáltam példának ennek kapcsán a sógornömet, aki az osztrák állampolgárság felvételéhez, lekellett mondjon a magyarról, mivel a „sógorok” nem akceptálják a dupla állampolgárságot – nem ugy mint például a németek, olaszok, vagy brazilok, akik igen.
    Viszont folyamatosan hazajár, gondoskodik édesanyjáról, (van saját háza is, arra is ügyel) – szóval akkor róla mit mondasz? Vagy a feleségemröl, aki Bécsben fizeti a TB-t, mert ott dolgozik, viszont a határon innen lakik?

    Ezt a kérdést csak azért, hogy mindent egy lapra feltéve – a cél a szentesiti az eszközt, az orbán leváltását – egy ilyen alacsony, ocsmány szintre levenni, bizony minösiti azokat is, akik maguk is beállnak ebbe a a számomra lealacsonyitó hazárdjátékba!
    A kérdésem az csak annyi, miért NEM AKARTÁK RENDEZNI ezt a kérdést amikor a „BALOLDAL” hatalmon volt 2/3-dal???

    Akkor bizony leszarták magasról – és most is leszarják – mert amugy még az Uniós Tanácsaba benyujtott Székely-petició ellen is szavaztak, ami csak simán az autonomia jogok ujbóli megadasáról szólt volna, A MÉGLÉVÖ UNIÓS TÖRVÉNYEK ALAPJÁN – ugyhogy innentöl ne is sértödj meg, de nincs miröl beszélnünk a DOBREV ÉS TSAI KFT ügyében!
    Persze UJ ALKOTMÁNYT SEM akarták anno – csak a régit toldozták foldozták, és most hazudoznak!

    Ugyhogy ne mondd nekem, hogy én vagyok az aki, mint irod:
    „”Sajnálom, hogy ennyire lenézed a magyarokat””

    Merthogy keresem az okait, hogy a ma kárpátmedencében élö lakosság egy jelentös része MIÉRT GYÜLÖLI A SAJÁT MAGYARSÁGÁT – ÉS INKÁBB ISTENIT MINDENFÉLE OLYAN POLITIKAI BÁLVÁNYOKAT, AKIK AMUGY NEM BECSÜLNEK SEM ISTENT SEM EMBERT. MÉG A SAJÁT NEMZETÜKET SEM!
    Sajnálom, hogy elértünk arra a POLIKIAILAG MOTIVÁLT PONTRA, AMIT KÖVETVE KÉPES VOLTÁL ILYET LEIRNI, CINIKUSAN RÁM ADAPTÁLVA :

    ” Az öngyűlölet betegít.”

    Én tudom, hogy Te magad nem vagy tudatában amugy, de mégis zsigerböl (betanult szokásból) alkalmazod MAI IS ennek az ugynevezett baloldali politikának a „LEGHATÁSOSABB” fegyverét, – FOGJUK A MÁSIKRA AZT AMIT MAGUNK TESZÜNK –
    Az ovodában mikor „oszinte ember voltunk”, vagyis igazi vásott kis kölkök, bizony ezt tettük – müködik, belénk van kódolva

    Szóval, hol van baoldali ajánlat? Azon kivül, hogy a szokásos lózungokat – populáris néphülyitést gyakorálják? – Hogy rögtön majd hirtelen osztogatni fognak minden vágyakozónak amit akar – aztán majd a harmadik évben megint kelleni fog egy BAJNAI, vagy egy BOROS, aki majd MINDENT VISSZACSINÁL, AKI VISZAVESZI AZT IS AMI NEM IS VOLT – merthogy üres lessz a kassza ISMÉT!

    A SZÖRNYÜ IGAZSÁG AZ AZ, AMIRE FOLYAMATOSAN FÁTYLAT SZERETNE BORITANI EZ AZ ÁMOKFUTÓ BALOLDALI KURZUS – hogy nem lenne ma 2/3-os FIDESZ kormány, ha nem lettek volna elötte azok a volt MSZMP-s kormányzatok a valóban fasiszta Antall-érát követöen.
    Én nem cserélem fel az OK-OKOZAT összefüggést, elöbb létezett az OK, ami szülte az OKOZATOT, azt amit kisütöttetek-föztetetk!
    Ennek köszönhetöen VAN MA orbán-kormány és az orbán-kurzus – sajnálatos módon 12 éve.

    AMINEK UGYE A HATÁROKON TUL ÉLÖ MAGYAROK AZ OKAI – PERSZE, MEG MI MÁS MÉG?

  • Mindeg az olvashato a KMH soraiban a cikkek es a hozzaszollolok altAl, hogy Orban es haverjai ELOPTAK az EU alamizsnakat.

    Most meg „talalom” cikkeben allitja , hogy azt az OrbaN KORMANY NEM VETTE FEL AZ EU-TOL.
    Vajon melyik lehetne a valosag, az elhiheto allitas????

    S mi az hogY, „szAbadelvu szocialista”????????

    a „szocializmus” elvekeben es gyakorlataban is nagyon szuk es korlatzozott dogma!!!!!

    Nem csak a „szabad-gondolkodas” de minden emberi jogok korlatlan gyakorlasainaK AZ ELLENKEZOJE.

    Vajon miert az allando ket-oldalu allitasaik????

    Miert nem kepesek egyenesen es oszinten bevallani a valosagot, ill. alcazott ohajaikat????

    Ki hinne-ele hogy a magyarlAKOSSAG AHOZ OHAJTAN ISMET VISSZATERNI?

  • Gabriel!Nem tudok mást mondani: MÁS A NEMZET ÉS MÁS AZ ÁLLAM.Nemcsak magyarok élnek több államban – egy Kanadában élő franciának miért nem jut eszébe, hogy szavazzon Franciaországban? Mert hülyeség,és semmi köze a szeretethez-gyűlölethez. Amúgy a kilencvenes években magam is megtapasztaltam, hány erdélyi, meg felvidéki magyar gyűlöl minket – pusztán irigységből, butaságból, bunkóságból.Persze volt ellenkező tapasztalatom is – inkább ezekre emlékszem. Liptószentiklóson (liptovska Mikulas-on) nyaraltunk a párommal, aki évtizedig dolgozott a Felvidéken (akkor Csehszlovákiában), és jól megtanult szlovákul.Így az étteremben szlovákul rendelt. Mire a pincérfiú: hallottam, hogy magyarok. Kérem, beszéljenek magyarul, mert szeretnék Magyarországon dolgozni: meg kell tanulnom magyarul…
    Tudod, talán életemben nem voltam olyan búszke magyar, mint akkor, ott.
    Most meg? Százezrek menekülnek külföldre – és nemcsak a jobb pénz miatt. Hanem amiatt a fojtogató légkör miatt, amit a Fökolompos és tettestársai teremtettek.
    Pár napja a Főkolompos lánya, Ráchel az egész családjával KIKÖLTÖZÖTT Spanyolországba. Nem hiszem, hogy a nyomor elől, hiszen férje, Tiborcz István cége egész szépen kaszált állami megrendeléseken. Talán a tenger,a napsütés csábításának nem tudott ellenállni? Netán az apját szeretné távolabb tudni? Azt már a rosszindulatom mondatja, hogy esetleg a jövőre gondolva szálláscsiálónak ment, ki tudja, milyen motyót bepakolva. Te meg „gyere haza fiatal”? Szép kis „nemzeti” vircsaft, mondhatom.

  • Közben mgjelent több hsz,. Gábriel! Nem értem a fölháborodásodat. Vagy csak beragadt a Caps Lock?
    A nem az országban élők szavazatait nagyon könnyen lehet manipulálni – hiszen fogalmuk sincs, milyen intézkedések szabják meg a mi életünket. Én sem tudom, hogy pl. Romániában vagy Kanadában éppen mekkora az áfa, mekkora a költségvetési hiány,vagy az államadósság. Mire költenek a fejlesztéseknél, mekkora a távolság a legrosszabbul és a legjobban élő 10% között. Milyen az oktatás, hogy áll az esélyegyenlőség, hogyan és milyen zintű egészségügyi ellátáshoz, szociális segítséghez juthatsz. Nem a duma szintjén, hanem konkrétan, a mindennapokban.Márpeddig mindezeket minden országban a kormányzó erő határozza meg – mégcsak nem is kétharmaddal – elég hozzá a feles többség.
    Nem is beszélve olyan „apróságról”, hogy a külföldről érkező szavazatokat nem többpárti szavazatszámláló izottság értékeli, hanem kizárólag a rezsim hivatalnokai.

  • talalom
    2021 október 1
    1:17 du.

    Nincs értelme
    Hatalmas igyekezetedben hogy megvédd a lehetetlent és az ordenáré hazugságot, amit változatlanul állitottok, az EGY-KO-RI PÁRT-KÖZ-PONT U-TA-SI-TÁ-SÁ-HOZ HI-VEN kevered a szezont a fa…, – azzal igen.

    Hogy irjam le, szótagolva!??

    Mi a franc köze van egy egykori francia vagy magyar kivándorló/kitelepült leszármazottjának magyarországhoz? Valóban?!

    De igenis mégis, ha egy leszármazott francia állampolgárságot szerzett, akkor szavazhat, ha akar.
    Kérdezd meg a kanadai hölgyeket/urakat
    Ha egy olasz kivándorló valahol brazilban letelepedett, de valamelyik unokája visszaszerezte az olasz állampolgárságat, igenis szavazhat ha akar az olasz választásokon.
    Na de Te magad vagy annyira soviniszta, hogy persze megtiltanád …
    Az MSZMP idejében persze ilyet még felvetni is föbenjáró bün lett volna!
    (ugye ez bizony egy kicsike, jelektéktelen, de valós tényezöje, annak amit arról mondtam, hogy a minden zsigeretekben tiltakoztok a liberális demokrata gondolkodás ellen!
    Mint ismétlem, ez a totalitárius gondolkodásmód tiszta megnyilvánulása!)

    Nyilván nem szavaztam a Kádár diktaturában – minek, az eredménye ugyis minden szavazásnak, – mikor már volt – 98%-os volt. Merte volna valaki megkördöjelezni nyilvánosan – persze mindenki röhögött rajta a kocsmákban, de nem a NÈPSZABADSAGBAN.

    Miröl beszélünk akkor?

    Na de hagyjuk a szavazást – ugyis csak egy bolond szinjáték a „Baloldaliak” részéröl, mert a magukat baloldali gondolkodásunak vallók mai napig „egy csodást vezetöt” akarnak KOR-MÁ-NYO-ZÓ-NAK VÁLASZTANI maguk és az én gyerekeim fölé!
    A többségében kivénhedt szocialista antidemokratikus volt párttagok, vagy a leszámazottyak – köztük igen, a viktor is!!

    Nincs a fejetekben valami olyasmi, hogy konszenzus …???

    Sajnálatos módon arra viszont nem válaszoltál, hogy a reménybeli Nagyságos Feleségasszony – mint Európa Tanácsi tisztviselö asszonyság miért is vágta a pofájukba a székelyeknek a peticiójukat?!
    Miért?
    Ismét kerdezem, és ujra fogom kérdezni ha nem válaszolsz…
    Addig nincs miröl beszélnünk

  • Orsós Elemér

    Még senki fejében nem ötlött fel az a gyanu hogy, ez a tét és érdeklődő közönség nélküli „előválasztás” valójában egy kampánybuli és esély felmérés, ami sokkal több tanulságot szolgáltat a kibic fidesznek, mint amennyi ellenzéki haszna van, mert előre stratégiát tud tervezni a nyilvános szerencsétlenkedések megkontrázására? Szerintem csak kétfordulós választással -ami sajnos nincs- lenne nagyobb esélye az ellenzéknek, nem így „ellenzéki előválasztás” című kiterített lapokkal!

  • talalom
    2021 október 1
    1:17 du.

    A magam részéről a szavazati joggal, meg ezzel az egész maszlaggal úgy vagyok, mint az egyszeri mondás a zene és fizetés viszonyáról.
    Az döntsön a zeneszámról, aki fizeti és hallgatja.
    Azokat, akik őrzik az egykor volt, és lelkükben fenntartott magyarságukat, azokat tisztelem ezért, de szavazzanak otthon.
    Azokat a státusz-magyarokat, akik zsebre teszik a szavazati baksist, de különben semmi közük semmihez, azokat meg magasról.

    Az szavazzon, aki életmód szerűen Magyarországon él (élvezi a zenét), és itt adózik (fizeti a prímást).

    Mindenki más lesz kedves zabot hegyezni más sufniban.

  • talalom
    2021 október 1
    4:14 de.

    A magam részéről nem sz.rom le, hogy ki milliárdos.
    Óriási különbségnek tartom, hogy valaki előbb lesz milliárdos, és csak utána miniszter (pl. Kóka), vagy attól lesz milliárdos, hogy minizterként/elnökként megoldhatja magának és haverjainak okosban.

  • Bendeguz79
    2021 október 1
    12:12 du.

    grizi, te, mint KMH „G”-jeinek egyik cyklopszos oszlopa, mivel magyarázod aszt a tényt, hogy a te általad elátkozott szocializmus {mert abban ugye nincs demokrácia?} hejére szépen meg lett szerkesztve a mai demokratikus sok pártrencer és a demokrácia immár épületes részeként működő voksolási procedúra alkalmazásával mégsem tuggya az egységsugarú választó eltakarítani a regnáló kormányzatot amej sokak szerint nem demokratikus de szerinted viszont szemmel láthatóan anyagi fejlődést mutat hogy fák hejett kőszobrai vannak és füvek virágok hejett kőburkolat és a mocsárrá vált velencei tó nevű néplavórban már a disznók sem tudnak mert ojan koszos de azért általad szemmel láthatóan fejlődésnek aposztrofált van… akkó’ most mi is a gondod?

    a szocializmus többé nincs… ??? és egyébként is keményen küzdenek ellene és a küzdelem részeként nukleáris meghajtású tengeralattyárókkal erősítik a világ ojan rengyét amiben csak azok élhetnek akiket nem cancellál a kapitalista hatalom mert aki a kapitalista hatalomnak ellentmond az börtönbe megy és cancellálják hetedíziglen még akkor is ha twíttye POTUS… ez a demokrácia főlegvárában így műxik, levédiaalsópöffetegen meg másképpen és eszt kritizálják de nem rúgják ki, mert szükség van az ő 2% -ukra is mert anélkül tönkre is menne az akármi azaz nem lennének nukleáris tengeralattyárók {nem tudom mit rettegnek tőlük, 2035 előtt egy árva darab sem készül el belőlük addigra meg teljesen elavulnak mert vízipillangó hejette ami sugárzik és besugározza az egész kelekótya akármit ami még megmaratt és akkó lehet agnoszkálni a legújabb múltat is, pont ojat amire majd akkó’ lesz szüxég!!!

  • Gábriel! Ezen a hangon nem vagyok hajlandó vitázni. Kikérem magamnak, hogy lehazugozol, – azt sem tudni, miért. Ez nem volt szokás errefelé. Sajnálom, hogy egyszerű összefüggéseket is képtelen vagy fölfogni.

  • talalom
    2021 október 2
    2:18 du.

    Sajnálom, hogyan irják másként azt hogy nem mond valaki igazat? De NEM Margitka NEM TE hazudsz, nem azt irtam, – EBBEN TE CSAK A MEGVEZETETT VAGY

    De még NEM is csak siman Gyurcsány házaspár hazudik, hanem az a nagy hazugság, amit tesztek, hirdettek, propagáltok mint politikai zászlót követök, vagyis amit a szocialista baloldaliságnak nevezett valaminek tituláltok, na az egy NAGY HAZUGSÁG!

    Mert az Antall fasiszta kormányzása idején a volt párt-, és állami funkciánáriusok rappolták szanaszét az állami vagyont – köztük az Apró-család és miért is ne? – bizony besegitett az Apró Piroska a Gyurcsánynak is – belefért nem? Volt még a kasszában pénz

    Ki volt a Timföldgyár tulajdonosa 2010-ben amikor az a gátakat átszaggatván 10 ember életet kioltotta, többszáz ember megsérült, százak, vagy ezrek maradtak fedél nélkül? Vagy nem tudod – irjam ide?
    Most hagyjuk a többit …

    Ezek az emberek szerinted nem azok a legaljasabb mocskos haszonlesök akik az Orbán és cimboráihoz hasonlatosak??!! – Nem ugye, nem
    Ezekröl állitodz Te is, hogy majd a „szegények édekeit” képviseli – majd egyszer – valahol.
    Hol és mikor állt ki, és legalább enyhitette volna a fájdalmakat és károkat – ami a harácsolássa miatt történt?
    Szóljál, hallgatom ….
    Hogyne, tudom a diszpécserek voltak az okai a tragédiának, a biróság azokat itélte el … Hogyne nem az aljas harácsolás miatt szakadt át a gát, (karbantartás hiánya) hanem a diszpécserek késön szóltak …
    Ugy mint a Bajnai féle libák

    Engem nem érdekel se az öszödi beszéde, se az hogy ki lövetett … leszarom –
    Gondolkozz már el, ki hazudik?

    Bajnai sem gazember, nem ugye? Persze nem ö lopta el libákat a szerencsétlen paraszt-családoktól – akik közül csak kilencen lettek öngyilkosok! – Ugye Margitka?!

    A Kókaira se emlékszik már ugye senki – merthogy együtt lopták ki a libalegelöt a parasztok alól – a Hajdu-Bét-ben. (a fideszes kókayval tudod)
    De milyen szépen is „rendbe hozta” a gyurcsánykormány okozta államcsödöt – ugye – ugyanugy mint a libáknál – a ciprusi off-shore bankokban landoltak a pénzük – Te meg a többi szájtáti fizettétek akkor is, és most is milyen szépséges és jóságos „naccágos Asszonyka lesz nekünk majd Elnökasszony!

    Irod, hogy én nem tudom, mi történik az országban – VICCES VAGY –
    Jelzöt inkább nem használok arra, hogy akkor valami más a probléma, ha nem viccelni akartál

    Persze ugyanugy nem olvastad abban a hozzászólásomban leirtakat végig, mintahogy most sem fogod

    Mert védeni kell a „MUNDÉRT” FOGGAL KÖRÖMMEL
    Becsületet nem irok, ennek a mundérnak nemhogy becsülete nincs, hanem nagyon is szagos
    De majd jön az ócska „Kövágó” szakember, aki megideológizálja, meg azt is majd leirja puszta irigységböl, hogy én nem tudok semmit – meghogy én olyat merek hazudozni – hogy csináltam ¨ÖTÉVES TERVET” AMINEK A KÖZELÉBE JUTNI CSAK A PÁRT ÁLTAL FELKENT KÜLÖNLEGES EGYEDEK MEHETTEK CSAK A KÖZELÉBE IS – OLYANOK MINT Ö-FÖELVTÁRSA

    lehet hogy nála szálak a másik „hazamentö” Borosshoz kapcsolódnak, ugye, az olajoshoz. (MSZMP Olajszökitök könyvelöje)
    Akinek kormánymentö akciója során szintén százezrek kerültek az utcára, szegénységbe, ugyanugy mint a Bajnainak és a Gyurcsánynak köszönhetöen

    Mióta itt élek, nem szavazok – de lehet most mégis megoldom hogy elmenjek a Követségre és szavazzak – még mielött bevonjátok az utlevelemet, vagy a fiaimtól megtagadjátok a tanulást bosszuból, mint anno a Rákosiék anyámtól, apámtól – aljas fasiszta/kommunista diktátorok seggnyalói

  • talalom
    2021 október 2
    2:18 du.

    Nem vagy elég figyelmes. Gábrielnél szokás mást lehazugozni, illetve alá nem támasztható kijelentéseket tenni a másikról.

  • találom

    Margitka

    Hallottál már arról, hogy hipokrata?

    Álszent, cinikus gazember?
    Hallgasd végig ezt a videót, nem most mossa magát Bajnai, hanem 2013-ban.

    Megszakadt a szivem amikor hallgattam, hogy 10 milliárd forintott „veszitett”, nem ugy mint azok a höbörgö semmirekellök, akik „csak” szaros 1-2 milliót veszitettek

    Attól a kis különbségtöl tekintsünk el, hogy a Bajnai miniszterúrnak, a haza megentöjének érdekes módon a Ciprusi off-shore bankszámlái dagadtak,
    Azok a „parasztok” meg igaz hogy csak 1-2 milliót veszitettek, de ennyi volt a mindenük – hazuk, telkük, gatyájuk – a porontyaik mehettek éhezni.

    Tudod, Jézus azért ült az adakozáknál, hogy lássa a hitet.
    A szegény özvegyasszony odadta a 2 fillérjét – annyija volt, a gazdag, meg adott a fölöslegéböl.

    Te ezt az embert hivtad, sokadmaggal „A LEGJOBB SZOCIALISTA POLITIKUSNAK”
    Egy embertelen szörnyeteget, aki ugyanilyen aki ugyanilyen farizeusi cinizmussal hozta meg a „SZOCIÁLIS INTÉZKEDÉSEIT”

    Jó ha különösen odafigyelsz az 1:40 perctöl:
    A gazember elsorolja az okokat – a saját védelmében:

    1. a madárinfluenza megtizedelte a világban a liba állományt
    2. a mocsok orbánkormány felemelte az alapbéreket
    3. a mocsok orbánkormány megerösitette a forintot
    4. ès még raádasnak az a mocskos konkurrencia – nahat, a szocik és fasiszták amit utálnak

    az 1. pontot érdemes megnézni – ha bárhol a világban az árucikk amit termelek megritkul, akkor az ára emelkedik – na de egy szociális-fasiszta szerint ez nem ésszerü
    a 2. pont szerint volt bör a képen ilyesmire hivatkozni, hisz termeltetési szerzödése volt – milyen munkabért kellett fizetnie? Más – hallgasatok a szoc-fasisztát, (globalista) amikor a vád az, hogy az akkori orbán-kormány megmerészelte emelni a csóró prolik bérszintjét!

  • Na még egy video a szocialista-globalista urakról, akik ma az EU-s manstreim elithez tartoznak
    Na ez már nemcsak Margitnak – ha a Christopher még ezt is beengedi – csak egy kevés általános okulásra

    Az internet „nem felejt”

    A libak meghozták a jót – már akinek – bizony mondom, megvannak a tanuim rá, hogy 1989-ben mondtam, hogy a régi angol mondás szerint – fájdalmas lesz az uj nagytökésrend kialakitása – mert ezek is a legelöt huzzák ki majd a kisemberek alól – szó szerint ez a „hös” csak 500 család alól huzta ki a hazukat
    (hogy a bankokból és a államkincstárból mennyi pénzt, azt már inkább hagyjuk

    Akik „az ezek” : a volt kádári MSZMP-s szocialista ELIT

  • talalom (Gabrielnek):
    „Ezen a hangon nem vagyok hajlandó vitázni. Kikérem magamnak, hogy lehazugozol, – azt sem tudni, miért. Ez nem volt szokás errefelé.”

    Kedves talalom, nem volt szokás, nem volt szokás… Nem tudom, hogy évekkel korábban. tehát amikor még nem olvastam a KMH-t, az alagsorát pláne nem, szokásban volt -e, vagy sem. Ám ha nem is szokás valami,még be lehet vezetni, ha fáradtságos is. Nem volt szokás? Senhor Gabriel szellemi erőfeszítést, időt és fáradtságot nem kímélve bevezette. Az a tisztelet, ami ezért megilleti, szerintem kijár neki. Én nem tagadom meg tőle…

    Megsértődni szerintem egykőnknek sincs oka. Egyrészt azért nincs,
    mert Sua Santidade Sr. Gabriel nem személyválogató (5Móz 4,1-10, Rm 2,11-16), mindenkihez és mindenkiről hasonló stílusban szól.
    Erről azonban ő nem, illetve csak nagyon kevésé tehet. Egyszer valamelyik favella mellett meglátott egy halott kutyát,rókát,de az is lehet, hogy más elhullott állatkát, amit ő joindulatból odébb húzott; nem tudta, hogy ilyennek még a szőréhez szabad puszta kézzel hozzáérni, azon is lehet rabbies lyssa vírus. Nem tudta, nem időben fordult ellenszérumért orvoshoz – s most itt az eredmény…

  • A „náci téma” lezárult, ezért itt válaszolok, de ide is passzol…

    Csalódtam bennetek. Az eszmefuttatásaitok a népirtásról, büntetésről, bosszúról legfeljebb a XIX. századig lehetett elfogadható, amikor még a vallások kkinek-kinek erkölcsi menedéket nyújtottak.

    azóta volt két világháború, számtalan népirtás, „forradalom és ellenforradalom”. Ma már mindenki, aki egy kicsit lát, láthatja, hogy ezek nem erkölcsi, különösen nem valláserkölcsi kérdések, hanem hatalmi, világhatalmi és politikai érdekek kiszolgálói. Nem az egyes ember bűne, hanem egyes embercsoportok taktikája. És csak a vesztes csoportot büntetik.

    csak a függetlenül gondolkodó ember tud ellenállni a politikai szlogeneknek, a többiek menthetetlenül a politikai propaganda csapdájába esnek.

    itt van nekünk a pontos példa:gyuri10, a „nácik” erkölcsi elitélője, ő maga pedig a muszlim világ lelkes elvi kipusztítója. gyűlölettel elborított lelki roncs.

    könyörgök, a saját érdeketekben gondolkodjatok.

  • Mondják, az ember élete folyamán állandó fejlődésben van. Ismerete és bővülő tudása alapján. Akadnak azonban olyanok is, akik elakadnak a fejlődésben, mint gramofontű a bakelit lemez barázdájában.

    Ilyenkor folyvást ismétli a szerinte helyeset, és szembehelyezkedik mások véleményével. Ilyen a diaszpórás magyar állampolgárok szavazása, akik nem véletlenül szóródtak szét a világban.

    Hasonló helyzetűek, de kényszerből lettek idegen országok lakosai az anyaországból kiszorítottak, akik szintén a magyar nemzetnek a tagjai. Nem románok ők, nem is szerbek, se nem ukránok, szlávoknak se mondhatók, szóval Magyarország körbe van véve saját nemzetével. Magyarokkal. Akik szavazhatnak kapott magyar állampolgárságuk jogán, amit a baloldaliak ellenezték a rendszerváltás után is.

    Mert pont a határon túl élő magyarok érzik a legjobban, melyik párt viseli és segíti őket gondjaikban. És többségük a szavazataikat arra a pártra adják.

  • talalom
    2021 október 1
    5:50 de.

    Az Erdélyben élő magyar anyanyelvűek egyébként évszázadok óta mindig eladták a Nagymagyországon élőket az ellenségnek.

    Momentán külön utakon jártak/járnak, de lóvécska a magyar adófizetők zsebéből mindig jól jött nekik.

    Namost még az b..szna be mint ablakos tótnak* a hanyattesés, ha a szélsőjobb vágya teljesülhetne és ezek az emberek a nyakunkba szakadnának hivatalosan is.
    Már pont azokból is elég akik ide jöttek üzletileg aljaskodni.

    *Ablakos tót :
    Régen (ötvenes években is még) vándor üvegesek járták a Várost. A hátukon lécekből szerkesztett , kantáros alkalmatosságot viseltek, benne az üvegtáblákkal, a szélébe vert szögekről meg a szerszámaik lógtak maddzagon.

    Gitt is volt náluk, jó sok. Az uccagyerekeknek néha adtak keveset belőle. Így aztán nekem is volt gittem, de nem rágtam : ))))

  • Andrew_s
    2021 október 2
    8:22 du.

    Persze

    hogyne, csakis olyan fensöséges stilusban kell ömleszteni gyalázkodásokat mint ahogy kövendég néven keverö-kavaró társad teszi, az ugy nagyon rendben van.
    Karinthy dijat érdemel – meg persze egyéb dijazásokat is…
    Az aljasabbnál aljasabb megjegyzéseket nyugodtan meg lehet tenni, a mocskos hazug vádaskodásokat nyugodtan meg lehet tenni – ó hiszen ökelmét semmilyen veszett patkány meg nem harapta – talán igy született – IGY CSAK ANNYI DOLGA VOLT, HOGY „TÖKÉLYRE” FEJLESSZE MAGÁBAN MINDEZT.

    Én sajnos müveletlen fejemmel a dolgokra, amelyek soha nem voltak valóságok, nem tudok más szót – mint HAZUGSÁG.

    Igy bevállalom azt is, hogy mindezek nemcsak hiányos magyarságomnak köszönhetöek, haanem biztosan megharapott valamilyen állatka, lehet hogy patkány. Veszett rókaval is találkoztam már, nem is oly rég, ebben az esztendöben – bizonnyára erös ráhatást gyakorolt

    Ugyhogy a tisztelet neki és valamennyi olyan kollégájának, akik mesteri fokon képesek mindig olyan állitásokat prezentálni amelyben a tényeknek és igazságoknak sokszor „csak” egy hajszálnyi csorbát kell szenvedni ahhoz, hogy annak pontosan az ellenkezöjét jelentsék, ami az eredetileg volt.
    Persze onnantól „az uj igazságot” már rengeteg valódi citátummal bizonyitani lehetne, de sokszor már nem is szükséges – hogy világosak, mint a vakablak!

    Külön kell igy megkövesselek téged magad – hiszen természetesen rettesen „müveletlen” vagyok eme téren – igy valóban abban sem vagyok elég kimüvelt – hogy bármilyen vélemény-nyilvánositashoz elözöleg „citátumokat” keressek.

    Bocsánatért esedezek miatta, de valóban nem képeztem magamat ezen téren (maradtam faragatlan) – ugyhogy nemhogy mestere nem vagyok a fatumok (tények) csürésének csavarásának, hanem egyszerüen kifejezve egy barbár (vagy paraszt?) válaszd a tetszésed szerintit.
    A „hazugság” szó helyett pedig nem kivánok már mást megtanulni – bár halottam már, hogy beszélnek valami „POLITIKAILAG KORREKT” eszmefuttatásról – de barbárságom okán számomra mindez csak fénylö stanicliba csomagolt sz@r marad.

    A tények „alátámasztásáról” pedig annyit: ha valami nem igaz, lehet szólni – lehet rám-orditani, hogy hazugság, nyugodtan, igen gond nélkül – ha birtokában vagy az ellenkezöjének – vagy ha feltételezed, hogy nem igaz az amit a másik állit, le lehet ellenörizni – es szólni, hogy ez nem igy van, hanem igy és igy.
    Nekem nem jelent problémát tanulni!!!
    Ha valamit nem tudtam, vagy hülyén tudtam, bizony akarom tudni a valóságot – valahogy nem szeretnék hülyén meghalni!

    Például a fenti cikkben – vajh miért nem lehetett azt a nyomorult peticiót átvenni – akkor 2006-szeptemberében?! Ugyan már, arra hivatkozni hogy a tömeg megtámadta a rendöröket?!
    Hazugság, nekem igen! A cikket erröl inditja találom, és bizony utána sem fogja magát vissza, azon hazugságok propagálásában, amit ugyan nem ö gyártott le, de böszen és meggyözödéssel kürtöli világgá.
    Aztán megsértödik – mit megsértödik – egyenesen ÁLDOZATTÁ VÁLIK – mint az összes pártbelije, nem?
    A DK fényezésére, a multban és most is hatalomra éhes gyurcsány hazugságáinak terjesztésére nem tudok más magyar szót.
    Egy párt, amelyre a választók 10%-a, az ANTI-BODAMARCSIK minden fenntartás nélkül szavaznak, ugyanugy szentesitve a pártprogapanda hazugságait, mint ahogy BODAMARCSIK a másik oldalról. Sajnos ez összeadva már kb 20%-a az országnak – ha hozzávesszük még a többi szélsöségest is – másik 20% kb – sajnos kijön a 40% – ez már nagyon sok egy országban, ennyi HAZUGSÁGBAN LELKESEN HIVÖ okán nincs más, minthogy ilyen az ország, amilyen.
    Lassan hajlok arra, hogy inkább vezessék azok a csibészik, akik legalább nem hazudnak abban, hogy a szegények sorsát viselik a szivükön, közben pedig jobban leszarják mint mint emezek
    A dobrev naccságos elvtársurnö MÀR GYÖZELEMRÖL BESZÉL – holott „osszefogás” szinházként adják el azt a jelzökkel nem minösithetö cirkuszt – HÜLYITÉS FUTÓSZALAGON

    Én barbárságom és tanulatlanságom folytán ERRE IS CSAK EGY MAGYAR SZÓT ISMEREK: – HAZUGSÁG –
    Az akinek a dolga a föváros kormányzása lenne, már miniszteri tárcákat osztogat – mi ez, milyen emberek ezek – akikre az ország sorsát rábizná büszkén és dalolva a nagy többsége az itt csoportusolóknak, az intellektuális elit?
    Na de persze NE mondjuk a hazugságra hogy hazugság, hanem nevezzük müvelt, intellektuálus módon ELTÉRÖ VÉLEMÉNYNEK!

    Esetleg ha rajtad mulna, Te is bevonnád az utlevelemet, – nem? Beszéljünk már egy kicsit a diktaturáról …
    A mocskos disszidens fajtám nem által beavatkozni a proletár-haza sorsába?!
    És még utálja is a hazugságot?! Egyenesen egy trockista! Méltó a gulágra …

    Föbenjáró büne pedig, hogy nem nyeli be, hogy ezek a szocialista elit vezetöi egyszerüsitve loptak csaltak hazudtak – persze „elszámoltak” a vagyonkájukkal – lezsirozták egymásközt. Ugye erre TERMÉSZETESEN MÁR NEM AKAR SENKI EMLÉKEZNI – de sokan nem felejtenek és legföképp az internet – a terep szabad
    Az ilyen fajta veszettség ellen gyártanak gyógyszert, és még ráadasnak annyira hazai, hogy ott Köbányán.
    Ajánlanám kilószámra, de gondolom meghaladná a gyár kapacitását a szükséges mennyiség ….

  • Gabriel
    2021 október 3
    11:56 de.

    Anno volt egy kijelentésed, hogy szerinted mit írtam Jézusról. Annak a kijelentésednek az idézetekkel történt alátámasztásával azóta is adós vagy.
    Okvetlen folytassuk akkor, ha a hazugságaid alátámasztását sikerült megugranod.

  • Geyza!

    Én voltam jó párszor választáson,szavazáson,tudom mit is beszélek!
    Te egy szerencsétlen idióta vagy,aki azt sem érti,hogy mit is írnak.vagy kérdeznek,igy választani legfeljebb a zártosztály,vagy az otthoni ápolás között tudsz….!
    Kapd be a gyógyszered!
    Na pá,”észkombájn”

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 október 2
    9:30 du.

    Csak hogy segítsek, és van még pár tucat ilyen úri huncutság, de az összes nem ér fel a devizamentes devizahiteles gazemberséggel:

    https://youtu.be/KN6BosFFmhc

  • Geyza

    „Az Erdélyben élő magyar anyanyelvűek egyébként évszázadok óta mindig eladták a Nagymagyországon élőket az ellenségnek”.

    hogyan? micsoda?

    na jó, elég …
    Ahol gonoszság alapból erény – ott a hazugság természetesen a legelsö erkölcsi kötelesség

    Bocsánat a személyes megjegyzésért – nem kell excusálnod magad
    lassan jöttem rá …

    Mostmár értem

  • Te! O1G666 !
    szep.30.4:27

    EZ a . „V á r k o n y i”.Andrea véletlenül nem annak a

    Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel élet-halál harcot vívó

    -néhai- szintén . „V á r k o n y i” András juhásznak a kislánya,

    akit egy >másnapi polgármesterválasztás< előéjjelén egy máig is

    ismeretlen Mercedes g á z o l t . h a l á l r a .a Felcsút-Etyek

    közötti bekötőúton? Hisz'lehet, hogy Vezérünk k a s z n á r j a,

    a Pénztáros Lölő ezzel kívánja kárpótolni a falubeli kisjányt .

    l á b . a l ó l . e l t e t t ,bátor, szókimondó, s vele perben

    és haragban is álló édesapjáért? – Mi az egy strómannak? Semmi!

    – Csúti főnöke pénze. – Szerintem rendes jótékonyság tőle…

    Végülis mit ad néki a zapjáért cserébe?Egy echte parasztfityegőt

  • Vögelein!
    10.4.4:09

    A GORDIUSZI GÁZFEJ

    Nem zavar, hogy a meggyilkolt Várkonyi András juhász, akinek Mészáros még a trágydombjára is szemet vetett, és el is lopta azt (ld Bicske: bírósági ügy) nem sokkal volt idősebb Lölő új arájánál, tehát nem lehetett az apja?

    Node sebaj mindez nem változtat Mélyszaros és Orrban országos közpénzek terhére elkövetett bűntényein, melyek mögött eltörpül a szegény juhász trágyadomb és legelő, majd . m e g g y i l k o l á s á n a k . ismeretlen tettesi és megdöglesztett aktája. Mert A VEZÉR nemcsak ellenlábasokat, de aktákat is képes a láb alól eltenni. Ő Fid SS határokon belül minden és ható

    Amíg Mészáros, a stróman, Alcsút&Felcsút mindenható pgmestere. volt, addig az a még maradék szabadmédia oda-oda kérdezgethetett neki, melyekben Gázos válaszai egy többórás kabaréműsort is – teli röhejesnél röhejesebb natúr csattanókkal – kitölthetnének. Na persze nem a Lölő humorérzékének, hanem az ő ostoba, provinciális hülyeségeinek köszönhetően…
    VEZÉR & KORMÁNYZÓNK erre,a RÁ JELLEZŐ PARASZTI AGYAFÚRTSÁGÁVAL kiagyalta, hogy megszünteti . g a z d a t i s z t j e . e polgári-csökevény jogállását, mely által az . k ö z s z e r e p l ő n e k . minősült. Na! – Bunkófejű gázszerelőjét így mondatta le a falusi pgmesterségéről. És kész. Azóta, ezt a számára is annyira gázos, másik surmót, az ő sziámi ikerségük viselt dolgairól, de bármi másról se, már kérdezni is tilos – ti. Gázfej Lölő így már „nem is közszereplő”, akit védenek az ő „polgári”, vagyis személyiségi jogai.
    Tiszta weimari köztársaság…

  • Hm. Gábriel sajnos belesüllyedt a saját gyűlölete mocsaarába – és a „hazugság” mantrázásán kívül egyetlen tényt sem említ. Nem hazugság, tény: a 2006-os zavargásokban sok-sok rendőr is súlyosan megsérült. Hogy a fiatalember szeme amiatt sérült meg, mert épp lehajolt egy kőért – így érte a gumilövedék. (A esetet kivizsgálták.) Tömegoszlatásnál mindenütt a civilizált világban az a parancs: max. térdmagassában célzás – a lövedék pedig nem lehet fém,még vaktöltény se, csakis gumi-műanyag. Így volt 2006-ban. A hőbörgésnek nem volt társadalmi támogatottsága: szinte kizárólag ismert alakok uszítottak. Ezt pl. nem tudhatja, aki nem itt él. Gondolod,hogyha a legkisebb gyanú beigazolódik a „szemkilövetésre”, vgy másra, már nem ülne börtönben az összes? A Főkolompos és tettestársai nem nagyon finnyásak ha meg kell sérteniük a jogállami kereteket.
    Devizahitelek. Hát ezt reménytelen egy hsz-ben elmagyarázni egy BM féle fogalmatlannak. Pl. ezért lenne jó az eurozónához csatlakozni – bár én pl., mint akinek a jövedelme a magyar államtól jön, nagyon megszívnám. De a magyar gazdaságban jótékonyan tisztítaná a folyamatokat, amik legalább a valuta ingadozó árfolyamából adódó bizonytalanságokat elfelejthetnék. A bank sehol a világon nem jótékonysági intézmény: pénzkereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság. A pénz viszont különleges áru – emiatt van szükség arra, hogy e kereskedés feltételeit, körülményeit az állam szabályozza.
    Amúgy: a kétfordulós országgyűlési választásokat a Főkolompos kétharmada szüntette meg.

  • Vögelein
    2021 október 4
    4:09 de.

    A csaj nem más mint magát ugyan függetlennek aposztrofáló, de valójában a FIDESZ hátsójából szalajtott Bochkor Gábor elnevezésű dumagép volt arája.

    Mindenesetre Bochkor végülis
    egy eléggé extrovertált, politikai irányultságához
    képest jó humorú valaki.
    Vagy legalábbis valaki volt,
    amíg tartott a Sláger-rádiós ámokfutása,
    Boros Lajossal és a Vogával.
    (A mostanában már eléggé gyengus reggeli rádiós show-műsorából következtetve) ,

    Relatíve még jóképűnek is nevezhető.
    Bár már kicsit kezd csoffadni.

    Ehhez képest
    a Várkony csaj választása
    kb.olybá tűnik mintha egy falusi
    böccegödörből fel apportírozott, kissé büdi
    ámbár teli pénzes-zsákkal osztaná meg a nyoszolyóját heheheh

  • Boda Marcsi
    2021 október 3
    12:44 du.

    Tudjuk hogy voltál „választásokon”

    Választanod kellett hogy kinek a fenekét nyald aképpen fényesre, hogy közben minnél kevesebb fekáliát kelljen lenyelned:

    Az iskola-igazgatóét, ahol seggnyalással fúrtad meg a hivatali főnőködet az íróasztaláért.

    Az alapszervi és a kerületi MSzMP párttitkárokét, akiknél politikailag igyekeztél befirkálni őt.

    A Szocialista Nöszövetségnél, vagy hol a frászban, ahol a magánéletére hordtál össze mindenfélét.

    A Pedagógus Szakszervezetnél ahol azt hazudtad hogy alkalmatlan az állására.

    Nem tudod letagadni mert magad büszkélkedtél el ezekkel itten. (Amilyen ostoba vagy.Még dícséretetz vártál érte tőlünk.)

    Így jutottál el abba az állásba, amire végül is alkalmatlan voltál és amiből aztán a szoci kormányzat penderített ki tégedet mert rájöttek hogy semmi szükség egy olyan iskolára ami horribilis képzési pénzekből évente kibocsát kb 30 magasan kvalifikált hídépítő és vasút építö technikust,
    akik aztán nem találnak a hivatásukban munkát.
    így elmennek fagylaltosnak vagy újságkihordónak.

    Tekintve hogy Mo.-n nem építettek sem hidakat, sem vasutakat.

    A karbantartáshoz meg minden vállaltnak megvoltak a szakemnereik, Évente nyugdijba vonult talán ha kettő, azokat kellett csak pótolni.

    Ezért olvasztották be a volt munkahelyedet egy másik technikumba, csak fakultatív oktaási célra.

    Téged meg kivágtak mint a mcskát szarni. Hatalmas karrier…

  • Gebriel:

    Nem tudok foglalkozni veled, ugye nem baj ?

  • talalom.

    Maga jovagyaja hozzaszollasaban az allam korlatlan hatalmat a „penz szabalyozasan”.

    de miert hagyta figyelemen kivul, hogy az allamhatalom azt a lakossaierdekevel szemben korlatozza a sjat elonyere.

    Vajonj miert nem leenne az allamhatalom kotelezetsaege a lakossag erdekeit vedeni minden vonalon, s mindnek kozott a lakossag szabad penz es kereskedelmi merdekeit vedeni.
    Sot azt az allamahatalom kotelezetsegeve tenni es felelosegre is vonhatni az allamhatalmat azert????

    Miert az allamhatalom az istenuk?????

    Hova lett a lakosssag erdekeinbek vedeleme, s az a LEG-elso lenne a penz eseteben, persze minden mas vonalaon is miert lehetne az allamhatalomnak kivaltsagos joga a lakossai ffolott?

    Remeleve belatna, hogy a maguk modjan az allamhatalom nhem versenyez hanem diktal a lakosssainak, s a penz diktalasa a leg-elso kizsakmanyolasa a lakosssagnanak.

    A FUGGETLEN bankolas lehetne az eleso kotelessege az allamhatalomnak, s azt ellenorizni a lakosssag minden tagaja edekeben.

  • Andrew_s
    2021 október 3
    12:27 du.

    Nincs értelme
    Kiforditod a gatyádat, és nagyon fosos. Ha valami amit állitottam, szerinted hazugság akkor mutass rá arra, és én – vagy bizonyitom az igazamat, vagy el kell hogy ismerjem a hamis/téves volt állitásom, és elismerem
    Ugy, hogy egyszerüen leirod Te a saját kis kezeddel csávókám, hogy hibás ezért meg ezért meg az állitásom, amennyiben az.
    Mit képzelsz Te be magadról?

    Ne legyél már magadtál annyira elszállva, hogy folytatod itt is azt az idíóta pökhendi tanári viselkedést, amilyen az iskolában is lehettél.
    Az aki ugyan csak egy nagy szamár, de ö majd elöirja a „büdös diáknak” hogy az csakis az általa elöirt módon referálhat neki
    Nem inkább örmester voltál te valami kaszárnyában?

    Viszont – látod haver – bejött. Ezzel a reagállásoddal fényesen bizonyitottad valamennyi állitásom igazát abban a hivatkozott bejégyzesemben. (az igazság, a tények csürése, kiforditása tárgyában)
    A valakikre vagy valamire való hivatkozásokról meg csak annyit EX-TANÁR ÚR, hogy mindenre lehet állitást és ellenállitást találni, tetszés szerint. Ezt jó lenne nemcsak ugy ex-katedra tudni, hanem átélni is – eztetet kéne hogy az elsö legyen tudomásul venni.
    Az én gondolataimat mások állitásával bizonygatni? – micsoda kisiskolás módszer?
    (zárójelben csak és csak közöttünk – ettol van rosszabb is – ami már az idióta: – van olyanok, akik minden állitásukban egyetlen valakire hivatkoznak, vagy mindig ugyazok tanaival akarnak igazolni – ez a vallás – maguktól meg semmit nem birtak még kitalálni )

    Amellett, hogy kétségkivül sok-sok minden témában követett meglátásaidat amugy én is osztom.
    Különbség köztünk „csak” annyi, hogy nekem semmilyen szinten, semmilyen okból nincs kényszerem senkifelé hogy elismertessem bármiben is magam…

    Mert minek? Nehéz megérteni, hogy teljesen szabad vagyok az ilyen kényszeretektöl?
    Szabadnak lenni annyit jelent, hogy egyszerüen nem frusztál, hogy ha valakinek nem tetszik ha szólok.
    De szólok – ez kötelességem, de csak ennyi – pedig már sokszor leirtam…
    Szólok, hogy jön a sinen a pesti-gyors – de; nem fogok sem a sinekre ugrani, hogy megállitsam – még kevésbé állok neki ÉN bizonygatni hogy nagyot tud csapni ….

    Más;
    Geyza, Margit ezekben a napokban totál a padló alá tettek. (most hagyjuk, hogy Margit utolsó válaszában is az én gyülölködésemöl beszél) – akkor, amikor a külhoni magyarok elleni gyülöletre uszít éppen, és csodák csodája milyen jól müködik! Bizony látod müködik
    Geyza kartárs már vette az adást, és süvitö gyülölettel már egyenesen évezredes árulókként bélyegez valamennyi erdélyit

    Most mondhatnám, hogy Ady Endrén, Rákóczyn, Mátyáson kivül csak néhány nevetlen „nem magyarra” gondolt, de nem, mert kifejtette jól érthetöen,
    -” Erdélyben élő magyar anyanyelvűek egyébként évszázadok óta mindig …”
    Nem, NEM MAGYAROK, hanem magyar anyanyelvüek – ettöl szemben a romaniai NÁZISTÁK sem irhatták volna le szebben és érthetöbben – hogy ott SOHA NEM magyarok éltek, hanem magyar anyanyelvü csordák barangolták, akik…!
    A mondat/gondolat/kijelentés többi részét már hagyjuk is…. csak befejezem a mondatát:
    ….eladták a Nagymagyországon élőket az ellenségnek!

    Vitatkozni, szembe pisálni ennyi stupid gyülölettel?
    Mindig idegengedtem még azoktól is, akikben egy hangyafaszányi mazochizmust kiéreztem, nem hogy én az legyek!

  • Almási Alma,
    nagyon sajnállak,hogy még most,néhány évtizeddel a beiruti és kairói arabnáci ideológiák tanításainak rabja vagy. Értelmes, egyetemi végzettséggel rendelkező embertől ez váratlan. Csak azért nem lepsz meg,mert már régebben is propagáltad itt anticionizmusodat.Nem teljesen gamal abdul nasszer stílusában,de vonatkoztatva rá. Az 1967-es hatnapos háborúban szónokolta, hogy „zsidók reszkessetek amer marsall seregeivel már útban vagyunk felétek”.Arra nem számított ő sem,hogy Mi sem aludtunk a fülünkön.Tőlük is rettegtünk,mint Én tőled!A végeredményt tudjuk .Te meg folytasd tovább az uszítást.Hála Istennek neked(nektek) ennél több már nem maradt.

  • Boda Marcsi
    2021 október 3
    12:44 du.

    Nem. Te nem tudod, hogy mit beszélsz, mert akkor csendben maradnál. Te azt tudod, hogy mit diktálnak, küldenek ét neked, mint hozzászólást. S fogalmatlan vagy a tartalmáról. Annak is, amihez hozzászólsz.

  • Geyza
    2021 október 4
    8:50 de.

    Off, de szerintem Bochkor akár fekete kakast is próbálna áldozni, ha IQ-ban felérné Borost

  • Kővendég
    2021 október 3
    7:56 de.

    Ez fájt! 🙂 Különösen az utolsó gondolatsor 🙂
    Különösen mert lelki szemeim előtt megjelent egy hibban, magát denevérnek képzelő, nyúl 🙂

  • Gáriel! Azt próbáld megérteni, hogy a nemzet és az állam nem egymást fedő fogalmak. Amikor a politikai vezetőidet megválasztod, akkor nem a nemzet vezetőit választod meg, hanem annak az államnak a vezetőit, amelynek határai között élsz. Arról döntesz, hogy az orszáodat milyen elvek szerint irányíítsák: milyen nemzetközi csoportoz csatlakozol, milyen legyen az adórendszer, és a közösen összeadott pénzt mire költsétek – ilyenek. Aki más állam határai között él, annak ebben semmi kötelessége, felelőssége nincs – más hímtagjával veri a csalánt. Ezért ellenzem a határon túli szavazati jogot.
    Más kérdés a nemzetek közötti egyenjogúság – ez pl. az Európai Unió egyik fundamentuma.Ezen a színtéren tudok – és kell is – tenni azért, hogy pl. uniós tagállamban nem lehet egy országban különbséget tenni a nemzeti hovatartozás alapján: az állampolgároknak egyenlő jogok és kötelességek járnak. Magyarországnak éppen azért rendkívül fontos az európai együttműködés, mert a nemzet nagy része él Magyarország határain kívül. Persze lehet habzó szájjal nekiesni a szlovákoknak, románoknak stb., – csak éppen nem eredményes. Láthattuk a múlt században kétszer is.
    A lejobb nemzetpolitika, ha ebben a hazában próbálunk élhető körülményeket,minél többeknk esélyeket teremteni. Hogy ne kelljen „gyere haza fiatl!” plakátokkal visszatérésre bírni a magyarokat. Hanem, hogy minél többeknek természetes legyen, hogy a tapasztalatszerzés, világjárás erdményeit itthon, e hazában akarja – és tudja – kamatoztatni.

  • Gabriel:
    Én nem tettelek sehová.
    Különben is : akinek nem inge …

  • Andrew :
    Szerintem is nagyobb kavalitás a Boross Lajos.
    Kár hogy összeállt ezzel a szélkakassal.

  • gabor bernstein

    Ma a Fidesz es a KGNP eggyesulesevel csupan 48%-os sikerevel a Parlament 60%-at elvezi.

    Tehat a tagadhatalan kisebbseg a tobbsegi hatalmat elvezi.

    Vajon azt minek nevezhetnetek????

    De vajon miert nem a tobbseg hatarozata lehetne az ervado???

    Hiszen az lehetne nevezheto „demoKrATIKUS”-NAK.

    NEM ?????????????????

  • talalom
    2021 október 5
    9:20 de.

    Ühüm ….
    Akkor miért söpörte le az asztalról a „Kedves vezetöd” és az összes „ellenzéki magyar képviselö” az EU-bizottságban a „Székelyföldi-autonómia” kérelmet a maga több mint 2 milliós aláirásával egyetemben, ha nem gyülöletböl? Vagy csak annyira tyukeszüëk, hogy igy akarnak bosszut állni Orbánon?
    Ettöl nem csak tyukeszüek, hanem mérhetetlenül aljasok

    Merthogy ök képzelik magukat a demokrácia képviselöinek? mindenki más názista?
    Igen sajnos igy látják a világot, legalábbis igy akarják láttatni.
    Szomuru nagyon ez végtelen rosszindulat a XXI-k században

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 október 6
    3:45 du.

    „Akkor miért söpörte le az asztalról a “Kedves vezetöd” és az összes “ellenzéki magyar képviselö” az EU-bizottságban a “Székelyföldi-autonómia” kérelmet a maga több mint 2 milliós aláirásával egyetemben, ha nem gyülöletböl? Vagy csak annyira tyukeszüëk, hogy igy akarnak bosszut állni Orbánon?”

    Igen, leszarva saját rokonaikat is! Azért hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is! Pedig az ország minimum harmadának(köztük ezeknek is) vannak nem önszántukból gúnyhatáron túlra száműzött rokonai, akik 2004. december 5-ét még most sem tudják nekünk -jogosan- megbocsátani!

  • Nem tudom konkrétan, hogy miért nem pártolták a székeyföldi autonómiát. De szerintem azért, amiért egy magyarországi sváb autonómiát sem pártolnának. Románia az EU tagja. Tehát nem a román állam szétverésén, hanem azon kellene munkálkodnunk, hogy minden tagállamban méltányos elbánás jusson a nemzetiségeknek. Legyenek pl. anyanyelvi iskolák, hagyományőrző szervezetekst. Ha örökké visszafelé simogatjuk sértődéseink tüskéit, csak azt érjük el, hogy begyullad a helye. Ma egy romániai magyarnak szabadságában áll az EU bármely tagállamában tanulni, dolgozni, élni. Magyrország és Románia között nincs határ.