Agytakarítás

2021 november 3 9:58 de.35 hozzászólás

Ha szerencsés vagy, megöregszel, elfelejted bűneid, és könnyebben követed el őket újra.

Ha most elkezdenék rendezkedni (takarítani) a fejemben és szép komótosan kiszórnék mindent, ami nem odavaló, akkor találnék sok olyan gondolatot, amiről azt hittem, hogy már elveszett, sőt olyant is, amiről már nem is tudok és lennének üres fiókjaim, meg polcok a teljesen új gondolatoknak, és a sok kiszórt kacatot összeraknám, külön kosárba a szomszéd néninek szántakat, másikba, amit csak úgy elajándékoznék, mondjuk a máltai szeretetszolgálatnak, és jutna egy kosárral a ház elé (bárki használhatná teljesen szabadon). No, ha ezt megcsinálnám, akkor biztos lenne egy kosár (kicsi vagy nagy kosár) egy titkos kosár tele (vagy félig tele) mindenféle gonosz, hátsó és ártó gondolattal és akkor raknék egy nagy nagy tüzet, az lenne a neve, hogy tisztítótűz és az egész (kicsi vagy nagy, tele vagy félig tele) kosár gonosz, hátsó és ártó gondolatot beleszórnám, és nézném, ahogy elégnek ebben a tisztító tűzben és sajnálnám őket, de megkeményíteném szívemet, nem oltanám, hanem szítanám a tüzet. Aztán végignéznék rendbe rakott polcaimon, és látva leporolt, glédában álló remek gondolataimat, az őrzötteket, az elveszettnek hitteket és azokat, amikről már nem is tudtam, hogy vannak, megsajnálnám őket a magányuk miatt, és talán visszamennék a kidobottakért a szomszéd nénihez, meg a Máltai szeretetszolgálathoz és a ház elé rakott kosárhoz, és mind visszakérném, kunyerálnám őket az elosztogatott gondolatokat, és eszeveszetten, összevissza beszórnám a fejembe, mert már gyűlölném a rendet, és csak állnék tehetetlenül, és néznék nagy kerek szemekkel.

Akkor aztán megkérdezné az egyik jó gondolat: A gonosz, hátsó és ártó gondolatok hol vannak? Elégettem őket, tisztítótűzben. Mondanám. Te nem tudtad –nézne rám fürkészőn a jó gondolat-, hogy mi, a jó gondolatok mind miattuk, a gonosz, hátsó és ártó gondolatok miatt születtünk.

Akkor sírnék reménytelenül. Siratnám tisztítótűzben égett gonosz, hátsó és ártó, de jó szándék szülte gondolataimat.

Szukits Rezső

(Fotó: Szukits Rezső)

35 hozzászólás

  • “… ártó, de jó szándék szülte gondolataim… ”

    Beletartozik az is, hogy “ha beledoglotok is jobb lesz nektek”?

  • Az allatoknak sokkal jobb emlekezo kepesseguk letezik mint a cikk szerzojenek a bevallasa.

    Sajnalom hogy azt kell emlekeztetesere hoznom, de a feledekenyseg az egy agy-betegseg; “dimentia” a neve.

    S a “hatso rossz gondolatok” ill. annak befolyasa csupan az erkolcsi hatarvonalok hianya tette lehetove a bunok csabitasait!!!!

    De miert is ohajtana “elfelejteni buntetteit”, miert nem inkabb tanulni abbol, nem elkovetni ugyan azon tetteket???????

    Altalanosagban kerdezhetnem, hogy miert nem inkabb a jobb ,sikeresebb es tisztessegesebb jovot vennek celjuknak, miert csak a mult hibait, vetkeit es buneit ohajtjak ismetelni az itteni hozzaszollok??????????????????????????????????????

  • A “joszandek szulte gondolatai” kertesgtelenul a gonoszsag altal felrevezetett agymosasanak az eredmenye volt!!!!!!

  • Derék!

  • Szép volt Rezső! 🙂

  • Zaphyr Czenzi
    2021 november 3
    10:59 de.

    Megint böszmeséget firkálsz.
    Csakugy mint régebben :

    **********************************

    Zaphyr Czenzi
    2021 november 1
    8:29 du.

    ….En alig varom a pillanatot, amikor Magyarorszag otthagyja ezt a korrupt es ongyilkos naci bandat… tudod, akiket te EU-nak hivsz.
    Ugy is jo, ha a nacik dontenek ugy, hogy Magyarorszag nem felel meg nekik.

    De lenne egy kerdesem:
    Azt meg tudom erteni, hogy valaki kommunistabol naciva valik, hiszen a ketto kozott nem sok a kulonbseg, es upgradelni mindig lehet.
    De azt nem ertem hogyan lesz valaki kommunistabol elvtelen, liberalist jatszo globalistak seggnyaloja?…

    ********************************

    Olvasgassad magad. Te szarrházzy 🙂

  • SzUkits Rezsö!

    “”…”Ha szerencsés vagy, megöregszel, elfelejted bűneid, és könnyebben követed el őket újra”…””

    Köszönet a cikkért!

    Valami ilyesmi, sok ilyesmi cikk hiányzik az utóbbi idöben!

    “Akkor sírnék reménytelenül. Siratnám tisztítótűzben égett gonosz, hátsó és ártó, de jó szándék szülte gondolataimat.””

    Ezért a gondolatért viszont kár volt,
    Merthogy “”nem minden jó szándékkal kikövezett út csakis pokolhoz vezetö””
    És;
    A jó szándék ugyan feljogosít a megbocsátásra, de azt, hogy az “gonosz, hátsó és ártó” volt el kell ismerni, és kérni kell a megbocsátást!

  • Zaphyr Czenzi
    2021 november 3
    10:59 de.

    Persze, hisz a cikk is ennek reflexére születhetett … gondolom

    Na de sajnos kevesen képesek Rezsö szintjére feljutni.

    Mint például a nemrég lezárt cikkre a pont feltevéseként egy, az intellektuál elit magasságaiban röpködö hölgy képes volt zokogó fájdalomban demonstrálni a szavazók kb 5%-át képviselö Dobrev Klára “igázságtalan meghurcolását” és leginkább a (szerinte aljas) adverzáns jelölt alkalmatlanságát és elfogadhatatlanságát a legképtelenebb vádakat ráagattó becsmérlésekkel.
    “Már majdnem fasiszta…” – még ugyan nem lett kimondva – de ami késik nem mulik …

    Az a doktrinális “elv” amit citáltál (ami azon a bizonyos “jószándékon” alapul) nem engedi elfogadni és belátni a számára sem, hogy azért nem alkalmas a nevezett hölgyemény (mint falkavezér) az Orbán-kormány leváltására merthogy (hálistennek!) igen kevesen vannak azok a szavazásra jogosultak, akiknek ennyire nehéz megválni a “”“ha beledoglotok is jobb lesz nektek””” doktrinától ….
    az elutasitottsága pedig (hál’istennek) pont ennyire nagy (95%)

    És ami mindenek felett megdöbbentö, és mélységesen szomorú – ahogy a fiatalokat mocskolja, lebecsmérli, ócsárolja – nem is tudok szavakat találni rá…
    (azt hiszem nem volt rossz befektetés, hogy gyerekként se néztem hülyének a fiaimat – talán ezért cserében ma ök sem engemet – igy öszintén tudok velük szót váltani)

    Hát ezek azok a gondolatok, amelyek azt a doktrinát a napnál világosabban jellemzik …
    Ha belesántultok, ha belevakultok, “ha beledöglöttek is” akkor is “mi tudjuk, mi a jó nektek” – úgy vigyazzatok magatokra, meg arra hogy mit mondotok, mit gondoltok (magatokról és a világról)

    Csak egy adalék még (talán jelentéktelen is lehetne), természetesen ha a Dobrev hatalomra kerülne, eme pincebeli társunk talán már jogi köntösbe öltöztetve járna el felé az állampolgári jogaimtól való megfosztásomnak
    (értsd minden külföldre kitántorgott hozzám hasomló gazembernek is természetesen – mintahogy a nevezett jelölt férje – még dicstelen hatalmában sütkérezve – ki is jelentette anno, hogy “akinek nem tetszik amit és ahogy csinálnak, az elhuzhat a picsába az országból, nyugodtan”

    A magam gondolatait szoktam selejtezni, de viszont mások sok ilyen “jelentéktelen” gondolatait bizony nem felejtem.
    (sajnálatos módon hosszú a sora ezeknek…)

  • Magyarországon, itthon, HAZÁNKBAN, ma Nemzeti Gyásznap van.
    A budapesti Bazilikában éppen Mozart Requiem-jét adják elő. (A Duna TV-n szinte bárhol fogható, talán még Kanadában is….)Rengeteg épületre kitüzték a fekete zászlót… Legalább ma legyünk visszafogottabbak…) -g/d-

  • Zaphyr Czenzi = Marci II = Szava Zogepek = Rodeo11

  • Jichak Perlmutter

    Geyza
    3.5:19

    Tartalmilag végül is oké, de – mivel régebbi hsz-t ismételsz –

    meg kell,hogy mondjam az idézőjellel* igencsak szűkösen

    gazdálkodsz, minek okán az olvasód eztán törheti a buksiját,

    hogy vajh Geyza saját, avagy a megszólított kommentátor szavait,

    ill. gondolatait kénytelen olvasni s most abból melyik is a

    kritizált és melyik a Te gondolatvilágod…

    Üdv: J.P.s’
    ˙

    .

    * Erre gondolok: ” , amit ilyenkor jómagam olyankor is használok, ha előzetesen már felhívtam olvasóm figyelmét, hogy most idézet következik… Annyi bizonyos, hogy mindössze két macskaköröm elhagyása az olvasót betűfejtésében figyelemelterelő technikai megtorpanásra készteti, ami semmiképp nem használ a szándékolt mondanivalód megértésének, legyen az bármi jó-szándékú is…
    ˙

    Ps.
    Amennyiben adott alany kifogásolt szövegéből idézünk, a nyomaték kedvéért az idézet után érdemes lehet a [SIC] szimbólumot odabiggyeszteni, bár ezt kevesebben értik, mint a “-t… 🙂

  • Bartus László posztolt egyet a Facebookon:

    “”Zsák a foltját
    Azt már tudhatjuk, hogy akiket Orbán megdícsér, azoktól menekülni kell, a táskát és a bukszát szorosan megunkhoz kell szorítani. Ha úgy lesz, ahogy Orbán reméli, hogy erősödnek a dél-koreai gazdasági kapcsolatok, akkor lesz dolga a dél-koreai rendőrségnek, mert Orbán személyében a keleti ország vezetői olyan partnert találtak, aki csak a korrupció nyelvén ért, és a kínaiakkal már megtanulta a keleti “üzletelés” technikáit.””

    Ha már tisztogatásról van szó:
    Hogy publikálhat egy a deklarációja szerint – “elfogulatlan ujságiró” – ennyire sötét aljas indulatból?
    Persze értem én, a szenzáció ami eladja a cikket
    De hát ez nem szenzáció – ez
    1. tiszta úszitás
    2. tiszta becsületsértés egy idegen államfö vonatkozásában, akiröl amugy semmit sem tud
    3. tisztán és aljasul egy egész nemzetet mocskol, megvádol

    Persze értem én, a cél szentesít mondent… mindent????

    1. annak az országnak a nemsokkal ezelötti elnökét simán lecsukták, mivel amugy a magyar viszonylatokhoz elképzelhetetlenül bagatell összegü csaláson érték
    2. az az ország valóban milliárdokat fektet be az országban – (még az “átkosban” kezdte) valóságos munkahelyek teremtésével
    3. Rádásul a V4-ek is akkor most egy “bünbanda”?

    Azért álljunk már meg egy kicsit – bár lehet hogy számára az, mert a Suzukitól hajtották el elöször a pi…ba, – azért most a koreaik korruptak?

  • @Pityi Palkó, 2021 november 5, 3:16 de. 😁👍😎

  • Sok-sok kitörölni való van, sok-sok elfeledett, futó emlék ami ha ujra felbukkan, mégis jó visszaemlékezni rá

  • Kedves Rezső!A gondolatok azért vannak, hogy az ember megoszthassa valakivel. Aki segít rendet rakni,megörül egy réginek, amit Te már nem is használsz, mert elcsépelted régen, ad helyette másikat,ami lehet, hogy csak Neked új, de szépen belesimul a készletbe. Segít leimítani a csempe éleket, kiálló karcokat, másutt meg felrázni a megcsomósodott gubancokat.Előbányászni az ártó, gonosz gonfolatokat, megvizsgálni, mitől lettek azok olyan gonosszak, hiszen lehet, hogy csak megpunnyaadt egyik-másik, mint egy félig sült kenyér, ha nem kap levegőt. Azért vigyázz! Az érzelmeket, de még az indulatokat se lúgozd ki teljesen. Mert lehet, hogy szép lesz a kamra a polcokon glédában álló sterilizált gondolatokkal – de unalmas…

  • Jichak Perlmutter
    2021 november 5
    4:28 de.

    Teljese3n igazad van,
    de meg kell hogy valljam :
    Szándékosan csinálom !! Hogy aki (akik)
    olvassa/olvassák, kicsit törjék rajta a fejüket.
    Az lenne a jó, ha ide olyanok járnának akik képesek a
    valamelyest elvonatkoztatott gondolkozásra és odafigyelnek
    arra amit eléjük tesznek a képernyőre.
    Lehet hogy ez helytelen dolog a
    részemről de mostmár késő
    van a változtatásra.

  • Pityi Palkó
    2021 november 5
    3:16 de.

    Ezen már én is elgondolkodtam.
    De Chris egyszer-kétszer említette
    hogy valahonnan New-Yorkból szokott ide pofátlankodni
    egy szenilis magyar emigrált náci akit rendre ki szokott
    tiltani a minősíthetelen ide-okádásai miatt.
    Én azt hiszem az illető Zephyrrel
    és tsai-val azonos.

    Rodeo is hasonló
    baromságokat szokott írni
    de ő -tudomásom szerint- Kanadából
    szidalmazza a Nyugati életformát.
    Nem értem miért nem É-Koreából.
    Annyit dícsérrte már,ott
    lenne a helye.

  • Gabriel
    2021 november 5
    3:33 du.

    1 Bartus Lacinak általában igaza szokott lenni…sajnos.

    2 a Szuzuki NEM délkóreai gyártmány.

    3 Jobban tennéd ha a valóságot írnád a vágyaid helyett.

  • A gondolataink, sokszor rakoncátlanul jönnek és mennek. Az ember önmaga számára rejtély, és szerintem legnagyobb eredménye az lesz, hogy nem hosszabb hidat épít, vagy gyorsabban repül át az űrben, hanem az, hogy megismeri önmagát. Önmagunk megismerését még meg kell tanulnunk, el kell sajátítanunk. Ma még többségünk úgy fog meghalni, hogy nem törődik vele, és nem tudja, hogy az életnek van-e vagy nincs értelme; hogy az emberben van-e valami isteni, vagy csak puszta bőrzsák húsból, vérből, csontokból, idegekből és izmokból.
    A bőrzsákunkkal nagyon el vagyunk foglalva; testünk ápolására, takarítására sok gondot fordítunk; naponta mossuk, eszünk-iszunk, tornászunk, körmöt vágunk, drága kenőcsökkel kenjük-fenjük, fehérneműt veszünk föl; ha netalán suvickolás közben bőrzsákunkon egy pirinyó kicsi oda nem való pontocskát fedezünk föl, pánikba esünk; közben agyunk takarítása, pucolása eszünkbe sem jut mert téves elképzeléseket alkottunk magunkról. A legtöbb bajunk és a legtöbb hibánk egyedül ebből a tényből fakad. Azt javasolnám, hogy mielőtt elkezdenénk pl., egy karriert tanulni, bölcsebb lenne magunkat tanulmányozni.

    Szókratész, az ókori görög filozófus egy szép napon kijelentette; „Nevetségesnek tűnik, amikor nem ismerem magamat, más lényegtelen dolgokat vizsgálni”.

  • Zaphyr Czenzi

    Bendeguz79, 2021 november 3, 1:41 du.

    Nem rosszindulatbol kerdem, de valoban… volt valami ertelme annak amit irtal?
    Tudod mit, inkabb irj angolul, vagy nemetul, vagy spanyolul, vagy barmi mas nyelven amin rendesen tudsz is irni, aztan ha nem beszeli valaki azt a nyelvet majd lefordittatja a DeepL vagy a google forditojaval.

    .
    Geyza,

    Tudjuk jol, hogy kicsit nehezen fogod fel azon dolgokat, amelyek nincsenek a szadba ragva. De ha elolvasod azt, amit a Gabriel irt az en rovid kis kerdesemre, akkor megerted, hogy mirol volt szo.
    Miert jo neked buszkelkedned a butasagoddal?

    A baratodnak is uzenem, hogy a 4-bol 3 alnev valoban mind en voltam, de a rodeo egy kulon szemely. Nem is hinnem, hogy a rodeo probalt volna valaha is mas nevvel irni ide.
    Mellesleg, en is Kanadaban elek, kozel az eszaki sarkhoz. Neha meg az aurora borealiszt is latom. Ez nem a Liszt Ferenc alneve…

  • Geyza

    Na jól van, tökéletesen igazad van
    Kinek a pap, kinek a papné ….

    Amugy a Suzuki valóban súlyos volt részemröl, amugy a suzuki ma is kedvenc kocsim, itt viszont fene drága
    Viszont volt korei kocsim már (Kia) ennek ellenére a szimpátiám ma is inkább maradt a jappcsinál

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=695IMG_0105.jpg

    Na de mindegy, mindebben nem az a kérdés, hogy hazudik-e egyáltalán – merthogy most éppen az országnak pont egy olyan partnersége ellen köpköd kigyómérget, amely stratégialig kibasz..tul fontos lenne.
    Technológialig simán az egész EU elött jár (chipgyártás) és a GDP-je okán csak 10. birt lenni, na de!
    Az hogy ismétlem, modern gyártó bázisokat hoz az országba, az nem számit ugye?

    Szomorú az, ahogy a nevezett “uriembert” aki simán primitiv ostobának kezel mindenkit, valami magukat “értelmiséginek” tartó személyek bambulják, szívják magukba mint szivacs a bárgyu és útszélinek se minösithetö szavait, ami semmi másra nem szolgál, mint a hozzá hasonlo szinvonalu személyiséget hiveivé avanzsálni
    (ez lenne a mai követésre méltó ujságirási “szinvonal”??!!

    Na de sebaij, mint irtam, kinek a pap, kinek a papné.

    Innentöl nem kirivó az általad leirni birt minden limitet áthágó mocskolódás a magyarságot illetöen.
    Talajtalánna váltál; se zsidó, se magyar …
    Szólhatsz a 2. Erzsébet angol kirtálynö pereputtyának is, hogy rettegjenek az Erdélyi öseiktöl, mert azok mind Drakula leszármazottai, akik magyarnak hazudják magukat.

    Ha egyszer valaha bocsánatot merészelnél kérni (már tekintettel szegény édesapád emlékeire is, mint történészére) lehet, hogy hezitálnék.
    de addig is maradjunk tisztes távolban, oksi?

    Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók
    és még gyöngyöket se tanácsos eléjük vetni

  • Hallgassátok a fiatalokat:

    Vén stupid barmok, evtizedek óta ugyanazt a sületlen, egykori pártpolitikai baromságokat öntitek ki magatokból, amitöl az ország nagyobb része még fiatalon megcsömörlöttünk

    A FIZETETT KOMMUNISTA LUMPENCSÖCSELÉKET NEVEZITEK POLITIKUSOKNAK (akik a megélhetési paraziták)

    Hallgassátok, hogy mi a véleménye erröl a mai huszéveseknek:
    Ugyanaz mint nekem huszévesen volt!
    Ugy látszik én tényleg különös vagyok – vagy nekem az agyam még ma is fog???

    Ugy látszik a demencia az itteni (baloldalinak hazudott) stupidoknak ma sincs másra esze!

    Megvénültetek – igen szégyeljétek magatokat!
    Nem az arcotok érdekel – az arcotok mögött a lágyrész épült le
    VAGY NEM IS VOLTATOK HUSZONÉVESEN SEM MÁS – VÉRETÉKKÉ VÁLT A MEGALKUVÓ KOMMUNISTA CSICSKÁS LÉTEZÉS

    Facebookról vágom be – tudom hogy sok gyáva, megalkuvó vénség az ott szerepléstöl is retteg – inkább hazudik egy jót ebben is – mondja, hogy nem ér fel hozzá …..

    (srsrsrsr – nem ér fel az értelméhez)

    https://www.facebook.com/monika.zs.96/videos/210529247828307/

  • Zaphyr Czenzi:
    “Neha meg az aurora borealiszt is latom.”

    Aurora Borealis? Igen, ha személyében ő maga nem is, de a hozzászólásai
    néha-néha láthatóak a KMH-fórumán. Svalbardon lakik, ott sokszor találkoztam vele. Azt hiszem, távoli rokona az Auróra cirkálónak. Vagy inkább a Knyáz Potyemkinnek? Hirtelen nem is tudom pontosan. 🙂

  • Gabriel
    2021 november 7
    4:47 de.

    Ennek igazán örvendek

  • A fiatalok fognak hatarozni, a fiataloke a jovo, s a sajat jovojuket remelik, nem az elmultat amit csak temetni fognak.

  • Orsós Elemér

    Apropo agytakarítás! Mindenki szíves figyelmébe ajánlom az alábbi két nagyon értelmes értelmiségi -az egyik higgadtan realista, míg a másik vérgőzösen idealista- vitáját a 22-es “rendszerváltás” pártpolitikai stratégiájáról, kivitelezési módjairól, miközben az általuk óhajtott rendszerváltást nekik gyarorlatilag végrehajtó, szüséges rossz szavazócsürhe igényei természetesen meg sem említődnek:
    https://youtu.be/OjlBm__CUhg

    Namármost: a fentiek függvényében akkor a mindenkori ámító(népleszaró) hatalomra kerülők haza vagy buksza szeretetéről, nyomokban sem fellelhető lelkiismeretességéről mit is lehet elképzelni a mézesmadzagokkal úrnákhoz terelteknek!? 🙁 (Ezért van aztán már évtizedek óta a pofára szavazás!)

  • @Gabriel, 2021 november 7,10:09 de.
    “Vén stupid barmok, evtizedek óta ugyanazt a sületlen, egykori pártpolitikai baromságokat öntitek ki magatokból, amitöl az ország nagyobb része még fiatalon megcsömörlöttünk” – Borzalmas dolgokat írtál ide embertársaidról, KMH-s felebarátainkról. Szomorú olvasni, hogy ilyen keserűség és szeretetlenség van a szívedben. 🙁

  • Az EU nem “egy nazi banda”, hanem a bismark-i szocializmus megtestesulese.

    S ha nem tetszikia global egyuttmukodes, a vasfugony ismet lehetosegetek!

  • SzundiMandi

    Sajnálom, hogy nem sikerült értelmezned

    A szavaimból ezt kivenni semmi, de semmi nem indokolja, az általánosítást pedig még inkább, söt ellenkezöleg….
    A “vén stupid barmok” bizony nagyon jól orientált azok felé, akikre tartozik

    Nincs más mód, mint Jézuson, Jóshuán mint prófétán keresztül megtvilágitsam:

    Amikor a kereszten azok az elesettek csúfolták akiket “valakik” elhittetek, elámitottak – akkor azok közül nem átkozott senkit, söt imádkozott értük … mondván mert tudják mit tesznek…

    Na de azokért, a “valakikért” nem imádkozott, nem kérte a Teremtö Atyát bünbocsánatra értük – ellenkezöleg
    Ha nem lenne tiszta a farizeusokról beszélek…
    Akik “kötelességböl” ismerték az Igét, és hazudtak, ámitottak, becsaptak …

    Figyelj a szavaira: Mert elámitják Izrael fiait, a népet, ezért a gyehenna a sorsuk…

    Sajnálom, akkor fogod ezt megérteni, ha megérted, hogy Jóshua izráel prófétája volt, semmi köze az ugynevezett “katholikus” és egyéb “keresztény” egyházi intézmények vallási mitoszaihoz, mégkevésbé az alapításukhoz.

    A “SZERETET” amit számon kérsz, az onnan indul:
    “Térjetek meg tévelygésetekböl…”
    És itt folytatódik:
    “És többé ne vétkezzetek…”

    Na innen jön az a rész, hogy “szeressétek egymást”

    Tehát ha Te magad is továbbra is ezzel az alábbival azonosulsz, vagyis ezt “követed”:
    ismétlem a szavaim:
    “…evtizedek óta ugyanazt a sületlen, egykori pártpolitikai baromságokat öntitek ki magatokból, amitöl az ország nagyobb része még fiatalon megcsömörlöttünk” …

    Akkor mi másik hajóban evezünk – tényleg.

    Ezek az elöbbiek voltak a “KINZÓINK” mert jól érezték magukat a szerepben

    Én abba a táborba tartozom, akik nem kértünk a diktaturából sem akkor fiatalon, még kevésbé kérek ma.

    És örülök, hogy a mai fiatalok többsége sem kér – és még boldogabb vagyok, hogy megtehetik, hogy nem kérnek …
    Nem kell – mint ahogy Ciffra Györgynek kellett – menekülnie….

    Szundikám!

    Mondanék mást, – csak ugy egymás közt (sajnos nyilvánosan) – ha öszintén az emberséget kérnéd számon tölem, akkor nem mocskolnád magad is sokszor annyira alpárian Boda Marcsát.
    Azok közül akiket amugy számon kérsz rajtam, mennyivel vallnak sokszor sokkal stupidabb nézeteket mint az illetö hölgy?
    Mennyire sárba mocskolták néha szegény Klarikat (figyelö) – milyen jó alany volt a sárdobálásra – és folytathatnánk.
    A lenyeg, az un. “intellektuális elit” számára mindenki más ha nem az ö szekerüket tolja az egy mocskolható senki, de ha róluk esik szó, akkor viszont: – személyiség-gyalázás, gyülölet …. soroljam?

    Na nem a vélemény, hanem a véleményezö ….
    Merthogy ne felejtsd: – részükröl a “szabadságharc” nem szünt meg, harcban állnak a hatalom visszaszerzéséért – és ez nem vicces, sajnos….

    Tehát, engem csufolhatnak, ahogy akarnak, vádolhatnak amivel akarnak, Tenmagad is….
    Nem ez a lényeg, a lényeg, hogy azok az eszméknek a terjesztöivel, amelyek a jövöt akarják ujra elvenni az országtól – azoknak a terjesztöivel én nem vagyok nemhogy barátságos, hanem elnézö sem.

    Mintahogy Jézus (Jóshua) sem a saját korában a saját farizeusaival.

    A szeretet amit hirdetett az inkondicional (érdeknélküli) szeretet.
    Ami nem érdekböl fakad…
    Azoktól akik a marxi egyenlöséget propagálják mást sem hallhatsz, mint érdekeik sorolását
    Annak mélyén az irigység van mint forrás ….
    Ezt kérnéd tölem számon?

    Másik hajóban evezünk…

  • SzundiMandi

    Az elözö hozzászólosomból Hozzád kimaradt egy szó, amely lényeges:
    Abban a részben, ahol Jézust csufolták – kimaradt a NEM szó.
    Gondolom, tudod, azt mondta, hogy:
    … mert NEM tudják, mit tesznek ….

  • Geyza

    Sajnálom, de jobb ez így

  • SzundiMundi

    Elolvastam a bejegyzésemet hozzád ujra (sajnos elküldtem revizió nelekül) igy ujra találtam a szrvas “félreérthetö” részt, kimaradt szó miatt, ami lényeges.
    Természetesen az u.n. “…BALOLDALI intellectuális elite” értendö
    A szót ami kihagytam: “baloldali”

  • Gabriel, 2021 november 9, 11:56 de.

    Hát bizony másikban …

  • SzundiMandi (Gabrielhez):
    Borzalmas dolgokat írtál ide embertársaidról, KMH-s felebarátainkról. Szomorú olvasni, hogy ilyen keserűség és szeretetlenség van a szívedben.

    Kedves SzundiMandi, nem tudom olvastál -e néha Esterházy Pétert? Ő jegyezte meg valahol, hogy “bizonyos szint felett bizonyos szint alá nem megyünk.
    Ami engem illet – Esterházy Péter mellett – Kurtág György “Bornemissza Péter mondásai” C. concertojának “Bűn 6” alcímű rövid (1 perc 25 sec. időtartamú) részletére hívnám fel a figyelmedet; a KMH-fórum némely hozzászólójának szövegei kapcsán én Bornemissza Péternek Kurtág hivatkozott Concertojának említett rövid részében elhangzó óvó figyelmeztetéshez – mely mély felismerést a prédikátor ismeretem szerint 1579 körül vetett papírra – igyekszem tartani magamat.

  • Bendeguz79
    2021 november 9
    10:26 de.

    Csak a jó százéves tapasztalatok alapján ez a mai bismarki “jóléti” állam jóval rafináltabban oldja meg a “madárkák” csapdába ejtését

    Már nem elég simán egy pálcikát tenni a láda alá és magvakat szórni alája

    Ma már kellenek az ilyen “Kövendég” által fentebb idézett rafinált szemfényvesztök a kultura magaslatainak beállitott mondásai

    Az intellektuális baloldali elit – akik ellen nincs apeláta, mertha nem vallod amit sugallnak, akkor nyertél: – bunkó cimet kapsz

    Ilyen ez az “újmarxismus” kedves Bendeguz
    A totalitarius, amugy fasiszta állam “szociális jóléti” szinekben, marxista kethcup-pal nyakonöntve…
    Ez az amit az EU bürokratái épitenek, ezerrel….

    Már kiépitettek mindenféle tipusu kasztokat – ezek a láda alá beszórt magvak – amikre a madárkák röpülnek

    A kitámasztó botocskára kötözött zsinór végét pedig a globalista elit (hátérhatalom bankárjai) fogják kezükben
    Kiránthatják bármikor, nem számit, ujabb és ujabb éhes madárkák röpülnek be mohón falni a magvakat

    Merthogy ezeknek egyéniség és saját gondolat nélkül, emberi érték és erkölcs nélküli “intellektüleknek” szükségük van egymás ámitására, hitegetésére …
    Ennyi tökéletesen elég nekik

    Tudod, mint ahogy a “jóságos” anyuka megsimagatja bunkó kisfia fejecskéjét, mondván
    Te vagy a legszebb és legokosabb a világon