A Magyar Nemzeti Galéria egyik legnépszerűbb programsorozata, a Borszerda, idén is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét színes programot kínál júliusban: szerda esténként 18 órától különleges kiállítások, érdekes tárlatvezetések és előadások, zenei műsor és borkóstoló várja a művészet rajongóit. Ilyenkor a Galéria este fél tízig tart nyitva, a teraszáról, bort kortyolgatva, a pesti oldal panorámájában is gyönyörködhetünk.

A Borszerda során félóránként kezdődő, különböző tárlatvezetéseken vehetnek részt a látogatók, de az este középpontjában mindig néhány nagy művész áll. Július 13-án Szinyei és Ferenczy, 20-án Munkácsy és Mednyánszky, 27-én pedig Courbet, Monet és Renoir alkotásaival ismerkedhet meg értő vezetők segítségével a közönség. Az egyes programokra várakozókat július 6-án, a kupolatérben Oláh Krisztián és Oláh Kálmán jazz improvizációkkal szórakoztatták. A programra váltott belépőjeggyel az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938), a Dancing 1925 – Magyar művészek a párizsi éjszakában, illetve Az Eszmény felé. Belga szimbolista szobrászat a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című időszaki kiállítások is megtekinthetők.

 A Borszerda első rendezvényére július 6-án került sor, középpontjában Csontváry és Gulácsy művészetével. Hogy a figyelem ne lankadjon az est résztvevői közül valaki – egy kérdőív helyes kitöltésével – lehetőséget nyerhetett két éjszaka eltöltésére, all inclusive ellátással, két személy részére, a balatonfüredi Danubius Hotel Marinában. Aki jól figyelt, megtudhatta, hogy Csontváry eredetileg patikus volt, festőként nehezen boldogult. Életében – idehaza – egyáltalán nem ismerték el. A vélemények roppant megoszlóak róla, egyesek kiemelkedő művésznek, mások egyenesen elmebetegnek nevezték. Egy tény: mindenkire hatást gyakorol, amikor – a lépcsőkön felérkezve – kikerülhetetlenül szembe találja magát hatalmas főműve „A taorminai görög színház romjai” című festménye előtt. Közvetlenül mellette függ a falon a „Zarándoklás a cédrushoz” című, ugyancsak jól ismert képe. Kortársa, Gulácsy Lajos majdhogynem autodidakta volt, kezdetben mégis sikeresebbnek bizonyult. Még díjakat is nyert. Mint grafikus is figyelemre méltó volt, főleg nagy műveinek vázlatát készítette el először grafika formában. Többször visszatért Olaszországba, egyik leghíresebb képét ma már csak Paolo és Francesca címen emlegetik. Firenzében rajzolta, Dante Isteni színjátékának tragikus végzetű szerelmespárjáról, Paolóról és Francescáról. Rajzán a szerelmesek távolba vesző, szomorkás tekintettel simulnak egymáshoz. A gyengéd, finom, lírai jelenet talán a legszebb magyar Dante- illusztráció. Az I. Világháború hatására a festő sorsa tragikusra fordult, idegrendszere összeroppant, 1919-től kezdve pedig haláláig elmegyógyintézet lakója volt.  A múzeumi séta során elhangzott néhány érdekesség Barabás Miklósról, aki úttörőnek számít a XIX: századi magyar festészet történetében. Önarcképe nem a bohém művészt, hanem a tisztes polgárt jeleníti meg. Arca, házi kabátja, haja, hegyesre pödört bajusza, mindenben megfelel a korabeli divatnak. Ő volt az első magyar festő, aki Pesten meg tudott élni a művészetéből. A század elején idehaza ugyanis még nem voltak olyan körülmények, hogy a művészek érvényesülni tudjanak. A kezében lévő füzet és toll is arról árulkodik, hogy nagyon precízen könyvelte az alkotásait és a bevételeit. A reformkor legtöbb kiemelkedő személyiségének portréját megfestette, de festett táj- és életképet is. Megírta saját életrajzát, mi is elolvashatjuk: http://mtda.hu/books/barabas_miklos_oneletrajza.pdf  

Szinyei Merse Pál viszont egészen más szempontból számít úttörőnek. Ő is olyan magányos festő zseni volt, mint Csontváry, akit kezdetben nem értettek meg a saját korában. Amikor a Majális-t festette, 1873-ban, akkor még nem. Az egyik kritikusa „delirium colorans” őrjöngő színezéssel vádolta. A sok negatív kritika elkedvtelenítette. A bécsi Világkiállításon kedvezőtlen helyre akasztották a képét, le is vette onnan és hazavitte. Felajánlotta a Nemzeti Múzeumnak, de az elfogadását ott is halogatták. A témája túlságosan banális, modern volt. Az impresszionistáktól függetlenül, de hozzájuk hasonlóan, festészete a „tiszta színeken” alapult, a komplementer színeket hangsúlyozta és színes árnyékokat kezdett festeni. Sikeresnek csak a század utolsó éveitől számított, amikor az egyik képét maga a császár vásárolta meg.

A látogatók a Borszerdákra meghívott borászatok működését szakmai beszélgetéseken ismerhetik meg. Ilyenkor a BorPortré csapat tagjai, Kocsis-M. Brigitta, Rácz Laura Rebecca és Nádasi Eszter beszélgetnek majd a Pannonhalmi Főapátsági Pincészet, a Laposa Pincészet és az Androsics Birtok képviselőivel. A múzeumi belépőhöz egy kóstolójegy is társul. Július 6-án a Borszerda vendége a Tokaj Történelmi Borvidéken dolgozó Somszög Pincészet tulajdonosa, Barta Péter volt, akivel Kocsis-M. Brigitta beszélgetett. A bor és a kultúra összefüggése nagyon régi- mondta el a borász, akiről megtudhattuk, valójában IT mérnök és csak később került kapcsolatba a borral. Borászata Tállya határában, a Somszög dűlőben található, ahol ötszáz évnyi hagyomány és borkultúra gyűlik a palackokba. Boraiból többet is megkóstolhattak a vendégek ezen az estén. Az eredeti szakmájával kapcsolatban azt érezte, az idő múlásával abból nem marad semmi. A „kézzel foghatót” az emberekhez való kapcsolódás hiányát kívánta ellensúlyozni. Szerinte a bor és a képzőművészet rokon egymással, hiszen a művésznek reagálnia kell a világra, tehát ismerni kell a világot! A borkészítésben pedig ismerni kell világ borait, tudni kell az emberek hol, milyen bort szeretnek, mitől jó egy bor. Csontváry is, Gulácsy is létrehozott magának egy világot, ahová visszahúzódott. A borász is teremt magának egyet. Jó Budapestről elmenni a dűlőkre, nézni a szarvasokat – a vadak az egyik területüket nagyon is szeretik. Arrafelé valóban érezni, hogy működik ott a több száz éves hagyomány. Jó újat is teremteni, hiszen Tokaj fehérboros vidék, ők pedig vörösborral is próbálkoznak – sikerrel. Az „Inverz Kékfrankos” borukban nincs semmi fordítottság, hagyományos vörösboros technológiával készül, tokajinak nem nevezik, de tokaji palackba teszik. A fehérborok után – utolsónak – ezt érdemes megkóstolni!