Hallgatok. Eltűntek az igazságok, csak egy maradt, az is narancssárga

2024 június 21 10:26 de.38 hozzászólás

Csend van, a kert üres. Az éjszakai eső után elültek a madarak. Hallgatok. Talán eltűntek az igazságok, csak egy maradt, az is narancssárga.

Európa keleti felén újra háború van (vagy különleges katonai hadművelet), Gáza sem a béke szigete, ahogy Afrika, európai politikusok által, vonalzóval húzott országhatárain belül is pusztít a harc. Nálunk még béke van. A világháborút megszenvedte őseink, ránk hagyott öröksége, a százmillió áldozat, a lepusztult városok, a rasszizmus, a hatalmi vágy, a mások legyőzése, a kiválasztottság tudata okozta pusztulást követő kijózanodás. Nem a bombatölcséreket -de jó volt bennük ebihalakra vadászni-, hanem hetvenkilenc év békét hagytak ránk őseink, és mintha elfelejtenénk: az örökséget, a kapott vagyont becsülnünk kell, és nem csak a százmillió áldozat emlékét, hanem egyszerűen, önzésből: a békét. A béke jó.

Hazám politikai vezére háborúzik. Ellenzéke behúzott nyakkal kritizál, szavai a vezéri propaganda szavai. Nyelvet (propagandanyelvet) tanult, ahogy mi is. A Tisza párt kardot ránt és jobbra fenyeget, balra üt. A vezér fölényesen mosolyog, Brüsszelt is legyőzi, már 26:1-re vezet, drukkol Putyinnak, a támadónak, közben -szokásához- híven- lop-csal-hazudik, és általa leszünk akkumulátor gyártó nagyhatalom.

Nyakam behúzom, szavam elakad, szeretném kívülről figyelni az ember. Kívülről az embert, akár a hangyát, amit nem hangyaként figyelek. Kívülről, nem emberként. Indulatoktól, érzelmektől mentesen, és mégsem istenként felülről, hanem onnan, ahol vagyok, abból a félelmet és haragot keltő csatazajból, amiben élek.

Talán, ha eltávolodok időben, vissza néhány ezer évet, de nem a történelemkönyvek politikai mocsárba rántott sártengerébe, hanem abba a valóságba, amit számomra több ezer ezeréves (talán örök, vagy időtlen) Istenek teremtettek, talán akkor tudom kívülről és nem felülről vizsgálni az embert.

Nem attól válik egy vallás naggyá, hogy van benne egy (vagy több) isten. Az isten csak egy hitet erősítő kapaszkodó. Hit az istenben segíti a világnak kiszolgáltatott embert megszabadítani önpusztító gondolataitól. A mai vallások tanításai, az ókor eleji tanításokkal szemben (hogy a pár száz éves dél-amerikai vallásokról ne szóljunk) az ember természeti kiszolgáltatottsága okán áldozatokat, emberáldozatokat követelő tanításai után, a helyes magatartást tanító gondolatvilágok. A buddhizmusnak nincs istene, a zsidó iszlám vallásnak egy a kereszténységnek talán kettő is (a teremtő isten mellett Jézus) van, az indiai vallások isteneinek száma milliónyi, bár Krisna (egy-isten) az akiben mindenki (az istenek is) és minden benne van, de ő nincs benne senkiben (Ő a világegyetem: hiszen keretem török mogyorófája benne van, meg én is, de a világegyetem nincs egyikünkben sem, ahogy a mogyoró levelében sincs benn a mogyorófa. Rész és egész kapcsolata, amiben Krisna az egész és minden, a többi más a rész. Metafizika. Talán az értelmezésem szerinti Krisna nem isten, Ő nem más, mint az (indiaiak által) istennek nevezett világ, aminek létezik számunkra (tudatosan) nem tapasztalható része, de a világmindenség (ha azonosnak tekintem a világegyetemmel) mégsem metafizika. (Miért lenne a világegyetem nem megismerhető része metafizika(?) hiszem, amíg nem ismertük a gravitációt, addig is földre esett a kávéscsésze. (Igazi porcelán. Német -mondta osztrák eladó- nem kínai!) Külön misét érő gondolat(zavar)).

Nem az iste(nek) fontos(ak), hanem a tanítások. Jézus a megváltó, aki halálával megváltott bűneinktől, mondja a hívő, és én tudom, hogy tanításaival váltott meg (ahogy Buddha is). Tanításaival, amik nép (a zsidóság) vallási elitjének hatalmi eszközéből, az egyén kezébe tette a boldog élet lehetőségét adó gondolkodást (istenről és) a világról, amiért népének hatalmát féltő elitje meg is ölette. Igen Jézus tanításai szerint élni boldoggá (és bűntelenné) tesz (legalábbis tehet), ahogy az istentelen Buddha tanácsai is egy könnyű, boldog útra vezetnek. Lényeges különbség, hogy míg Jézus tanításai -hiszen a közösségről szólnak- az emberiséget tehetnék boldoggá, (a valósában sokszor a hatalmasok, népirtó eszközévé) addig Buddha tanai mentén boldogan halna ki az emberiség -hiszen tanításai az egyénről szólnak. A vágytalanság olyan fokáról, amiből még a szerelemi vágy és a gyermekneveléssel járó, feszültségekkel -vágyakkal- teli öröm is kimarad.

Ha sikerül (álmom szerint) tovább mennem ezen az úton, talán egy kicsit messzebbről kell indulnom, akár kerti halaim játékától, (kutatva: hol a helye az embernek a krisnai világban), az istenek kegyelméért bemutatott áldozatokon, a Gilgames-eposz, a leleményes Odüsszeusz történetén át eljutni a mába, és kimondani, hogy van remény, hogy a legutóbbi nagy háború során az istenek felé bemutatott százmilliónyi áldozat nem volt hiábavaló, ahogy a boszorkányégetések, és a kínvallatások a nyilvános (már-már kulturális eseménnyé váló) kivégzések borzalmai elvezettek az emberi jogok megteremtéséhez, úgy a számmilliónyi áldozat is elhozhatja a világbékét.

Nekem, a hitetlennek jól esne ez az isteni kegyelem.

Szukits Rezső

38 hozzászólás

  • most még ízlelgetlek Rezső, köszönöm ezt az elmélázást Krisnában, tudtommal minden nép a saját képére formálta istenét vagy isteneit, és erre sok bizonyíték is van most éppen Gázában gázolják le az „abban” a vallásban nemlétező Szentlélek által folyományba tett emberi nagyságot.

    a megismerhetetlen világban tébláboló ember és az összes egyéb földi lény keres valamit és abban téved, hogy saját magán kívűl keresi! pedig ott hiába keres, mert amit így talál az sem nem emberi nagyság sem nem emberi agylúdtalp.

    írásod megint felhítta a figyelmemet arra az Aristótelés -i alaptörvényre, miszerint az aesthetica az nem a szépség tana!!! az aesthetica AZ FELMUTAT ÍME ITT VAN LÁSSÁTOK HA VAN SZEMETEK HOZZÁ és az a gond állandóan, hogy nem vakok hanem csőlátásuk van amit egy kanyarfúróval készítettek szubjektív idealizmus alapján és még mindig elhiszik azt, ami évezredek alatt már tudatosulhatott volna ezekben a férgekben is, hogy amikor ott vár a koporsófedélre várva vagy a lángokra a hasábfákon mint Krisna imádat kapcsán Indiában is teszik, hogy ott már csak szerves anyag ami éppen átalakul és ezekből a férgekből újabb férgek lesznek, persze addig amíg meg nem tapasztalják, hogy a miriapodes {mint hangya, méhek, legyek, stb} legyőzhetetlen és a Petőfi által viharzó Óceánként aposztrofált tömeg sem pusztítható el még akkor sem ha kitalálnak C-19 alfabétát a köbön akkor sem, meg persze a demokráciát

    most lesz változás, nem mintha az egyetlen állandó Krisnában az örökké változás hanem egy kicsit más és sokan nem mernek benne hinni sem és most habzó szájjal őrjöngenek és önmaguknak is hazudva a véget várják, és eljött, már kopog vagy dörömböl Trója Kapuján és újra és újra kiderül az olyan férgek mint az Agamemnon sohasem tanulnak a bidének sem {persze neki könnyű, nincs agya}
    a magyarpétereknek van?

  • Kedves Rezső!
    Bocsáss meg a tegeződésért! (Koromra – 78 – hivatkozva talán megengedhetem magamnak.)
    Ott, ahol egy Balázs véleményvezér lehet, ahol egy két lábon járó beszélő hímivarszerv a leghallgatottabb, ahol a házastárs titokban készít hangfelvételt a házastársról, és azt farkacsóválva felhasználja tömegeket állítva maga mellé-mögé, ott a jó hiába szól … –
    Tudom, elkeserítő; de édesanyám mondta a hetvenes években: „Róma sem állt fenn örökké”. Igaza lett. Csak nem ilyesmire gondolt.

  • A cikk utsó bekezdésében a szerző illogikus eszmefuttatás keretében azt próbálja bemagyarázni az olvasónak, hogy a háborúk célja csupán az áldozatbemutatás eszközei vagyis, hogy az „ágyútöltelék” gyanánt vágóhídra cipelt lelkek célja valamiféle magasabb elv, afféle magasztos isteni cél beteljesítése. A frontokon elpusztított, jobb sorsra érdemes általa 100-millióra becsült szerencsétlen fiatal nem a fegyvergyártók, a halál sáfárjai érdekében lettek bevonultatva, hanem azért, hogy ők a lövészárokban alapozzák meg a háború után sorra kerülő emberi jogok kérdését taglaló dekrétum majdani témáját.
    Úgy fogalmaz a kedves Rezső, hogyaszongya’:
    „nem volt hiábavaló az istenek felé bemutatott áldozat”, melyek közé feltételezem besorolta a haláltáborok áldozatait is, merthiszen őket a hasonló kamu hiteken burjánzott olyan náci teoretikusok alkotta hamis, és áltudományos teóriáik tömkellege, sodorta az áldozati oltárra mint pl.Heinrich Himmler, a KZ-lagerek megalapítója is, az SS főparancsnokának, ehhez hasonlóan irracionális elméletei…

    Szukits úr cikke képes belemenni abba a középkori utcába, miszerint „nem voltak hiábavalók a boszorkányégetések, a kínvallatások és a nyilvános kivégzések sem”, mert szerinte azok vezetnek el a világbékéhez. Jó, hogy nem azt a konklúziót szűrte le, hogy „a munka szabaddá tesz”. – ŐRÜLET!!!

    – Nem is oly rég látott napvilágot egyik cikke egy hasonló, sefüle sefarka filozófiával, ha jól vettem ki, az egy soproni kórházban született, nemtom hogy melyik osztályon… Mintha valahogy ez az opusza is ugyanott nyert volna nála ihletet…

    Cikkírónknak nyilván nem fordulnak elő a családjában olyan „áldozatok”, akik ezt a bölcs, kollektív oblációt már nem élhették túl, azaz akik áldozatul estek a valójában magánérdek e sajátos passziójának,a tömeggyilkolás érdekből fakadó, ördögi „művészetének”

  • Mottó*:

    „Láttam a boldogságot én,
    lágy volt,szőke és másfél mázsa.
    Az udvar szigorú gyöpén
    imbolygott göndör mosolygása.
    Ledőlt a puha, lngy tócsába,
    hunyorgott, röffent még felém –
    ma is látom mily tétovázva
    babrált pihéi közt a fény.”

    Alfa és Omega, ha művedben egyáltalán gondolsz is valami konkrétumra… A dolgok narancssárga lényege az, hogy Mészáros – értsd Orbán – boldog e a maga pocsolyájában… És úgy tűnik, hogy míg az ország fekáliában,addig ő tejben és vajban lubickol, mint arról az alábbi link is tök’tisztán árulkodik:

    https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/mindenkinél-jobban-gazdagszik-mészáros-lőrinc-az-építőiparban-pedig-ritka-rossz-év-volt-az-ágazatban-a-tavaly

    Tényeket kell taglalni és nem az értelmetlen fantazmagóriákat. Példul’ hogyan lehet az, hogy az államkincstár,az ország a csőd szélén lavíroz,addig a MészárosConzort mégis extraprofitot arat? Csakis úgy, hogy a szintén csőd határán imbolygó építőiparon belül is a legjobb állami tenderek [megbízások] mind a Gázos nevével álcázott Keresztapánál koncentrálódnak…

  • Bocs’:

    *A mottó József Attila: ESZMÉLET című filozófikus művéből jött.

  • SchumackerLady

    „Eltűntek az igazságok”, kiáltja világgá a cikk címe.

    A Fid-SS pedig mindent elkövet a hivatalos állami hírradír-folyamat folytatásáért.

    Most éppen”vizsgálatot” indított a

    Transparency Internacional Hungary

    ellen, amely elsősorban az EU-ban

    első magyar korrupció felderítését

    tűzte zászlajára. Ez a tevékenység

    a”FiatalDemokraták”Bűnszövetkezete

    szemében állítólag szuverenitásunk

    megsértését jelenti,mert korruptnak

    lenni a Nemzeti EgyüttműködésRszer.

    szuverén és legfölülről támogatott

    ügye. Mondhatnók: nemzeti büszkeség

    kérdése.Aki ezt gátolja,arra lecsap.

  • AZ Í-GAZSÁG?

    A N E R, úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatala vizsgálatot indított a Transzpareszy Internacional intézet és az Átlátszó című, főleg a hazay állami közreműködésű korrupcióban turkáló polgári(!) intézmény ellen. Vizsgálatait a szintén közpénzen fenntartott „szuverenitásvédelmi” jelzővel álcázott N E R törvényre hivatkozva folytatják, amelyet az elmúlt hónapokban fogadott el a kétharmadával és a hatályában meghagyott – 2018. óta és a Covid óta meghosszabbított Vészhelyzeti Törvénnyel visszaélő Fid SS kormány és parlamentnek titulált bologató jánosok háza…

    Az utóbbi törvény kb. megfelel a Göring elnökölte Reichstag ún. „Megbízási törvényének”, amely Hitler kancellárból vezérré átlényegüléséig* arra szolgált, hogy a NSDAP onnantól fogva erre hivatkozva bármi bűnös gazságát átvihette az amúgy is bólogató parlament megkerülésével, mely módszert finomkodva ma is rendeleti kormányzásnak nevez a magát függetlennek beállító, hétszázhuszonöt féle FidS-S, közpénzen fenntartott udvari elemző és „kutatóintézet” 😀 hadosztálya is…

    ˙

    * Hinderburg tábornok, köztársasági elnök haláláig.

  • ˙

    N E R = Nemzeti Együttműködés Rendszere = Volksgemeinschaft =

    „fajilag egységes és hierarchikusan felépített államgépezet, ahol

    az egyén érdekei szigorúan alárendeltek a nemzeti érdeknek…”

  • Orsós Elemér

    Miklós bá’
    2024 június 24
    2:51 du.

    „Ott, ahol egy Balázs véleményvezér lehet, ahol egy két lábon járó beszélő hímivarszerv a leghallgatottabb, ahol a házastárs titokban készít hangfelvételt a házastársról, és azt farkacsóválva felhasználja tömegeket állítva maga mellé-mögé, ott a jó hiába szól … –”

    Ez valóban elszomorító és szégyelni való, DE kik által jutottunk el erre az erkölcsi és identitástalansági posványba, mert mindent nem lehet a bérből, fizetésből és segélyből élő szignifikáns királycsinálók „spontán” elhülyülésére fogni, annál is inkább, hogy a farokcsóválónak a legnagyobb támogató bázisa a középosztálytól felfelé és az iratlan felelőségét még most sem felismerő értelmiségben és az újabb regnálást restség miatt megismételni képtelen „ugyanazokban” található?! (Lásd például nyíregyházi -hozzánk hasonló korú és szinten az átkosban szocializálódott- mérnök barátom véleményét, miszerint a szegény „hímivarszervet” arcátlanul méltatlan média támadások hátráltatják a példamutató megváltói elhivatottságában.) Naszóval: nem vagyok hajlandó elhinni, hogy magunktól vagyunk ilyen öndevalválók, viszont szerintem ez a tendencia ügyesen a rendszerváltásnak hazudottól gyorsult fel erre a mostani -a totális globalizációnak majdnem tökéletes- orwelli szinvonalra.

  • Szukits Rezső elvtársnak talán maradnia kellett volna az elektromos áramok kergetésénél. A vallásokhoz nem ért.

    De a legviccesebb és egyben a legundorítóbb rész ezen az oldalon a legelső komment, mely intellektuálisan egy attenuált és egy normál vírus értelmi szintje közé esik. Vajon csak játsza az irója?

  • Elemér!
    Mit jelent az, hogy „kik által jutottunk el erre az …stb”? Bűnbak kell?
    Vezér kell?
    2002-ben a „Führer” azonosította magát a hazával: „A haza nem lehet ellenzékben!”
    Ezt egy Führer már megtette a múlt században Németországban, a nép pedig elfogadta.
    A végeredményt mindannyian ismerjük.
    Szóval: Orbán tanult uralkodni 1998-2002 között, Orbán uralkodik 2010 óta. Ha akarnám, ráfognám.
    De!
    Ott, ahol a Bochkor-kultúra a leghallgatottabb, az öregező Sebestyén Balázs véleményvezér, ahol egy genetikailag sérült állatról elnevezett „pártot” komolyan vesznek, ott a muszkavezető gyurcsányozva röhöghet a kultúrán, megengedve József Attilának, hogy továbbra is nézze az úszó dinnyehéjat – de csak ezt! -, ott „Kész a leltár”.

    Jól hangzik: az „átkosban szocializálódott …” – csak üres!!!
    Az én szocializálódásom többek között József Attila, Radnóti Miklós, Arany János, Vörösmarty Mihály, Sütő András és még sorolhatnám. Ez mind az átkosban történt. Akkor ez volt a „való világ”. Ez a lehetősége bárkinek megvolt annak idején. Egyéni döntés kérdése volt; azóta is az. A gondolataimat nem ellenőrizheti semmiféle pártiroda, semmiféle szuverenitásvédelmi vagy egyéb ávh.

    És még egy igen fontos gondolat: állam és nemzet nem azonos fogalmak. Nagyon nem!!!
    No, hirtelen most ennyit. „Oszt jó napot!”???

  • Orsós Elemér

    málnaszőr
    2024 június 27
    4:07 de.

    Azért bármennyire utálod is -én is, de tárgyilagosan- Orbánt és rendszerét ilyen beteges túlzásokba nem kellene esned, főleg Európa több mint ezer év alatt etnikailag legheterogénebbé lett/tett országával, ahol a magyar már csak egy állampolgárságot papirral jelölő/igazoló gyűjtőnév, itteni nyelv használattól és származástól függetlenül, tehát csak nagyon erőszakos szegregációval és népírtással lehetne az egykori még majdnem homogén német náci állam téveszméjét megvalósítani! És szerined a nagyon konzekvensen demokratikus, humánus és még mindig civilizáló EU ezt hagyná, bár erre a szerinte eurokompatibilis ukrajnai hozzáállásával kapcsolatban kétségeim vannak!?

  • Orsós Elemér

    málnaszőr
    2024 június 27
    4:07 de.

    Szerinted normális dolog a nert ezzel összehasonlítani, netán azonosítani? (Valószínű sürgősen agyturkászt kéne váltanod!)

    https://www.greelane.com/hu/hum%C3%A1n-t%C3%A1rgyak/t%C3%B6rt%C3%A9nelem-%C3%A9s-kult%C3%BAra/what-was-volksgemeinschaft-1221370/

  • málnaszőr
    2024 június 27
    4:07 de.

    Nade és mi a nemzet „érdeke” ?

  • Orsós Elemér

    Miklós bá’
    2024 június 27
    2:29 du.

    Ugyanazt mondjuk másképpen, csak Te nem veszed észre, „oszt jó napot”!

  • Holigóst
    2024 június 27
    2:06 du.

    Holy Molly!
    ha valamit nem értesz akkor kérdezz, persze attól, hogy te valamit nem értesz az még akármi is lehet!

    egyébként az attenuált vírus -ról mondanál valami egetverőt? és a vírusok keresztezéséről {ugye abban Albert Bourla és Ursula van de lejjebb a mérvadó}
    az a hatalom amelyik olyan amilyen és ami most már nagyon kiláccik nemcsak a lóláb hanem a ló is {puhafarkú pejtelen paripa}, tehát a játtszmát elveszítette, de még pókerezik, hátha? hát nem!

    hajszál pontosan úgy fog járni, mint Agamemnon és Napóleon Bonaparte valamint a nemzetközi bankárok csődülete által finanszírozott Hitler möszjő! {és nem azt fogja sikoltozni, hogy: Hannibál ante portas, hanem: Őfensége a Mennyei Birodalom Császára és a Furfangos Nyesztyerka bekopogott, és izzad is hozzá}

    erre kössél masnit és gondolkoggy, mielőtt ilyenek írsz, persze magánügy és azt teszel amit megengednek!

  • Miklós bá’, korodat tekintve (föntebb írtad: 78) elnagyolva és környezetéből kiszakítva „magyarázod” a szocializálódást.

    Elfejeltetted gyerekkorod tantuszát, meg az úttörőnyakkendőt? Élhettél gondolatban a felsorolt költők világában, csak nem cselekedhettél akárhogy. Fiú létedre bevihettek a rendőrőrsre és levághatták vállig érő hajad. Az Ifiparkba meg nem engedtek be farmernadrágban.

  • Orsós Elemér

    Miklós bá’
    2024 június 27
    2:29 du.

    „Mit jelent az, hogy „kik által jutottunk el erre az …stb”? Bűnbak kell?
    Vezér kell?”

    NEM! Meg fogsz lepődni, csupán a megélhetési álrendszerváltókra gondoltam, akik ma is ugyanazok, csak azóta túlerősödtek a maguk hasznára támogatott -ilyen általad is emlegetett- kihasználás után eldobható úgynevezett trendi -mert értelmileg is szőke- celebekkel együtt.

  • G e y z a
    6.28.12:18

    Kihagytam az > állítólagos < szót,
    azaz: a nemzet állítólagos érdeke.

    Ez a minden, a nemzeti trafiktól, nemzeti árnyékszéken át, nemzeti szuverenitásig,stb.,mind-mind a NER szerves részei.

  • KorsósElemér
    28.4:29és4:43

    Ellentmondasz önmagadnak, amikor a magyar nyelv vélt vészhelyzete és léte védelmében rántasz kardot, de az Ukrán szuverenitást pedig érveiddel leköpöd. Tudniillik, egy elv az legyen követketkezetes mindkét irányban, különben csak közönséges szitkozódásról, és nem is elvről beszélhetünk.

    Lám, pontosan te vagy a NER-nek az a reményteli tagja, egy a sok közül, kinek kóros nacionalizmusa, már megegyezik a Volksgemeinschaft német sisera-hadával, akik a Nation és NationalPartei-juk illetve „Lébensraumjuk” vélt érdekében még az unokáikat is boldogan küldik majd hadba… (Amit unokáidnak különösen nem kívánom.)

    Aztán kérlek olvasd mán el a saját itt mellékelt „linked” ugyancsak mellékletét;
    „Kik voltak Hitler támogatói? Ki és miért támogatta a Führert?” című alcikke és annak is a „Következtetés” alcímű bekezdését. Abban összefoglalva megtalálod
    a NER és Volksgemeinschaft alapvető . e g y e z é s e i t…

    Minden esetre a mi mai Ungarisches Führerünk bár személyisége, machivellista rendszere és tán még céljai is megegyznek a számára mintául szolgáló példakép és ősVezér jellemzőivel, ám Orbaninink, a parasztgazda Hitlernél jóval óvatosabb duhaj. A szintúgy falusi csavargó hibáiból tanulva Ő
    >a lassan járj tovább érsz<
    taktikáját és stratégiáját követi, azaz nem rohanva fut a falnak, csak megfontoltan… – Aközben persze minden szem kincsért lehajol és tölti, tölti és tölti a zsebeit mint hörcsög a búzaföldön… Ilyenkor persze számára fölülről levan a Nemzet [email protected]

    Te pedig gyöngeségedet ne áruld el azzal, hogy vita-partneredet szubjektív agyturkászati sértésekkel próbálod megalázni és sértegetni. No jó, tudom, te márcsak – ahogy mondani szoktad – ilyen egyszerű ember vagy, de sokszor láttam, hogy tudsz te másképpen is…

  • Warrior
    29.1:09

    Hajlevágás, meg farmer ??? Ah, hogy oda ne rohanjak!

    Láttam amint Gulyás Mártont (Marcit) a ligeti tüntetésen a biztonságisok egyszerűen leütötték…
    Arról nem is beszélve, hogy 1942.március 15-én a horthysta rendőrök a tömeget megkardlapozták és sokakakt letartóztattak. Közelük többen kaptak több-éves börtönbüntetést…

  • Orsós E.
    29.2:12/
    Miklósbá

    Hogy érted azt Elemér, hogy álrendszerváltók ???

    Nocsak, csak nem megmaradtak a szocialista nagyüzemek és más nagyvállaltok, s talán az MSZMP hatalmaskodik feletted ?

    Ahogy fülledt nacionalizmusod, úgy nagyon kicsinyes a gazdasági és politikai szemléleted is…

    Vedd már észre, hogy 30 éve tőkés rendszerben élünk, ahol az akkori tőkefelhalmozás stádiumából lassan az egész, a tőkekoncentráció hatására már 14 éve épül és átszellemül az oligarchikus kapitalizmus Orbán családja és közvetlen környezete számára, amely párosul a vezér köré épült autokrata politikai egyeduralommal.

    Régi személyek azonossága a korábbiakkal nem feltétlenül mond ellent annak, hogy a most gyakorolt, illetve megélt új autokratikus rendszer azonos lenne a harminc év előtti személy, személyek akkori rangjával és működésével.

    Válogasd ki a mai személyek közül azokat, akik már anno azonos társadalmi és gazdasági státuszt élveztek mint ma is… Kiváncsi leszek rájuk, hány FidS-S lesz oligarcha közöttük.

    Azért eggyel hadd vígasztaljalak, hogy az a rendkívül egyszerű
    felcsúti gázszerelő és vagyonkezelő mily egyszerűen mászhatott fel az uborkafára az említett „rendszer”, illetve gyerekkori barát és gegszterfőnök tekintélyelvű parancsuralmi szisztémája segítségével anélkül, hogy Ő ezért legalább a kisujját megmozdította volna… 😀

    Aztán arról már ne is beszéljünk, hogy Keresztapa jóképű ifjú vejeura 5 év alatt lett az ország második leggazdagabb vállalkozója…

    Róluk is állítod, hogy „ezek ugyanazok”…?

  • warrior!

    Te tudod, hogyan nőttem fel?
    A feltételes móddal nem tudok mit kezdeni!
    (Az úttörőnyakkendőt gyerekek nyakára kötötték, és úttörőként tanított meg a tisztelendő atya a nyelves puszira a plébánián, és egyszer sem vágták le a zsaruk a hajamat, egyszer sem „vittek be”, pedig ha nagyon akarták volna, lett volna rá ürügy … – no, ennyit a memóriámról, „oszt jó napot”!)

  • warrior
    2024 június 29
    1:09 de.

    én ha nem is vállig érő de a nyakamat erősen takaró apródfrizurát hordtam, és a kóbor kutyát sem érdekelte!
    azok akikről te beszélsz azok akiknek a csalággya bármi okból hallgatta a Bálint Gazda majd a csekelászló szövegeit a SZER agyficamos adásaiban, és ennek megfelelően ők nem a hajuk miatt, hanem mert olyan dolgokat beszéltek, mint amiért manapság usa ban a demokrácia főlegvárában tárgyalás nélkül több évre börtönbe raknak miután a sarki rendőr a riadóautóval összeszedte őket, mert nem a fősodratú politikai propagandával értenek egyet, lett légyen az bármi és azért uccára vonulnak és zajosak zavarva a békés eccségsugarút akinek már minden mindegy, kajája van ágya van az akárholban és haggyák aludni dolgoznia nem kell az állami hadsereg rabol eleget szerte a világban amiből neki jut az ingyen kajacetli és ez ma van!
    ami volt azt meg mindenki a saját szemszögéből festi ki mint kiscsoprtos óvodában a kifestő könyvet így lehet szürke elefántból hupikék törpikék és a Biri néni a szomszédból akit azért vegzáltak, mert messzire lehetett érezni a füstölt csülökkel ízesített bablevesének illatát…
    Rákosi Pajtást mi kisdobosok azután úttörők nem ismertük vidámak voltunk engem csak az zavart de nagyon, ha anyám kikeményítette az úttörőingemet,
    de ez kettőnk ügye maradt és a sarki rendőr nem vitt be érte az örsre és Józsi a postásunk fizetésnapokon és máskor akkori értékben milliókat vitt a táskájában és átadta annak akinek azt kellett és én nem hallottam arról, hogy bárki megtámadta volna, mostanság Mercédesekből rángattyák ki a tulajdonost és hájdzsekkelik akármilyen célból

    neked ilyen a nosztalgiád nekem meg az amit itt most írok

  • hexadodekaéder

    ˙

    OrsósE
    29.2:12

    Amikor föntebb/v.odébb a Mészáros-portfoliónak álcázott, végülis az Orbán-klán rendszermélységű viselt, ill. sötét dolgait véded kivont szablyával, mint a mi horvát Zrinyink anno a magyar Szigetvárt,olyankor ugyan róluk miért nem beszélsz mint álrendszerváltókról ? Megmondom:

    Mert amikor Te valami nem tiszta ügyet védsz, közben hajlamos vagy a cikis ügyekről nagyokat hallgatni, illetve épp az ilyen kínos, viszont hatványozottan témába-vágó, a fő állításodnak homlokegyenest ellentmondó históriákat ügyesen azt elhallgatni.

    Pedig, ha ilyen vádelemet haználsz mint ez az álrendszerváltó, akkor épp a lényegről nem kéne egy ügyes oldalsasszéval elslisszolni, mint pl. attól a rendszerváltó „fiatal demokratától”, amely rövid harminc esztendő alatt képes volt átlényegülni még Keresztapává is. Aki azóta templomjáró szent, mint egy mészáros,nemcsak a magasan profitábilis,kövér gazdasági ügyek hatalmi gyeplőjét tartja,illetve húzza magához a saját kezével,hanem ugyane’ javak és ügyek mentén még a politika, a tájékoztatás és a propagnda hatalmi kormánykerekét is önmaga forgatja és szabályozza személyes, kézi irányítással, a lekenyerezett egypárti parlamenti többség és a hatalmassá duzzasztott államapparátus és a kisajátított adópénzek hathatós segítségével.

    Na! Ha valaki, hát ez az alak tényleg az általad megfogalmazott álrendszerváltó, sötét és hatalmas eb, aki már az őt felkaroló több naiv, liberális szponzornak is alaposan beleharapott a kezébe s mi több, egyeseket már szét is tépett…

    +1 Ez egy tényanyag,de csöppet sem utálat, vagy gyűlölet kérdése, mint azt Te valahol ugyancsak szűklátókörűen állítod. Ugyanis ez maga csak a szomorú valóság. Helyszűke miatt annak csak egy szelete.
    Tényleg, aktuális volna már egy újabb rendszerváltás.

  • Wariorr
    29. 1:09

    „Nem cslekedhettél akárhogy”állítod te Miklósbá-nak a szoci’-ról

    Persze! A mai diákok bezzeg akárhogy cselekedhetnek , mint pl. Nagy Blanka, vagy …(?) Lili is, akik kiálltak az elnyomott tanárok mellett,rajtuk Orbanisztán”Pegazusa” ellehetetlenítéssel és/vagy karakterrombolással áll bosszút, amit Juhász Péter, az általuk szintén eképpen üldözött V.kerületi polgármesteraspiráns podcastja képes élethűen bemutatni.
    De egy másik, ugyancsak fiatal és polgármester aspiráns és velük perben álló bátor ember mesélhetne még az Orbán/Mészáros/Tiborcz trió végleges lejáratási trükkjeiről. Őt pedig úgy hívták, hogy Várady András juhász… Szegény biz’ mesélhetne sokat, ha még élne szegény… A jóembert rejtélyes körülmények között a csúti választás előestéjén dobták ők félre az „útjukból”…

  • Orsós Elemér

    Miklós bá’
    2024 június 27
    2:29 du.

    Kedves Miklós bá’!

    Erről mi a véleményed:

    https://nepszava.us/a-tisza-part-nem-letezik/

    (Én speciel általában nem szoktam Bartus Lászlóval egyetérteni, de most teljesen igazat adok Neki, szívesen megismerném az idézett cikkéről való véleményed. Mellesleg szerintem a kommenteket is érdemes végigolvasni.)

  • Orsós Elemér

    warrior
    2024 június 29
    1:09 de.

    „Az Ifiparkba meg nem engedtek be farmernadrágban.”

    Sőt azok a kegyetlenek még azt sem engedték meg, hogy kábítószert és piát vigyünk be, vagy összeszarjuk, összeokádjuk úgy mint most a hajógyári szigetet.
    (Ha nem hiszed, menj oda -ajánlom hogy gumicsizmával- pár nappal a Sziget fesztivál befejezése után.)

  • Látom, hogy a többszörösen sérült „személy”, akinek súlyosan károsodott szerve van, még tud írni. Kár, hogy nem hajlandó nyíltan kifejezni gyűlöletét.

  • Orsós Elemér

    Kezdetben üveges sört árusítottak az Ifiparkban, és vendéglői asztalok mellé ülhettél. Onnan leláttál a „táncparkettre”.

  • olyan sokan vagytok, akinek nem inge ne vegye magára, akinek viszont inge az majd szépen meg akar piszkálni, mint a”@mennyei szellem” avagy Holy Molly?
    szóval, ahhoz nem tennék hozzá semmit amit {mint látható} még nem is olvashattatok, viszont van néhány écám:
    az a véleményem Magyarországról, hogy a szerencsétlen másolni sem igen tud! {én ebben M országban annak oligarháinak félreértésből titulált egyedeit értem, a zeccségsugarú meg csak jajong mint a fába szorult féreg és még nem tudta eldönteni 1989 – 2024; usque 35 év alatt, hogy mit is akar valóban?

    mert hogy mit nem akar, azzal tele van a padlás is meg a t…im is!

    sohasem fogtok semmiféle olyan változást létrehozni {usa mintára süsün} amiben megelégedve boldogan hajtanátok buksitokat arra a bizonyos kispárnára, tudod amit a koporsókban használnak!

    rettenetes olvasni, de megtettem mert szeretek vihogni{!}, az agnoszticizmus és a vulgár materializmus, szubjektív idealizmus süt betűitek közűl {ezek azok a kategóriák amikre Voltaire anno nagyon csúnyákat mondott meg Hegel is}

    egy kis dialektikát a tagadás tagadását ti nem azért nem tanultátok mert hiányoztatok akkor mert fodrásznál voltatok, vagy nem is tanították, de akkor mit tanítottak, nekem -úgy tűnik- kíváló tanaraim voltak, mert a történelmet és a Földrajzot eme elvek alapján de leginkább a FIZIKÁT amiben semmilyen más törvény nincs, mint a tagadás tagadása, aki nem hiszi fusson utána.

    én nagyon sok boldogságot és örömöket kívánok mindannyiótoknak ha már ti magatok nem meritek ugyanezt meg is tenni!
    és mielőtt az Örök Vadászmezőkre távoznátok mint a kisnyúl is teszi, hogy azoknak is legyen szóraxása, akik vadászni mennek oda mert a dialektika az vadászat is!

    kedves, drága és bűvös @Holy Molly próbálj lenyugodni? még megárt neked is, és amit agnoszkáltok annak milyen bűze van? hát inkább a myrrha illatát
    bye

  • Orsós Elemér

    málnaszőr
    2024 június 29
    9:52 de.
    DonGolo
    2024 június 29
    2:07 du.
    hexadodekaéder
    2024 június 30
    1:33 de.

    Azzal vádoltok amit soha nem állítottam, azaz hogy helyeselném Orbán vagy bárki más politikától vezérelt strómanátusát(ez lejárató szándékos ferdítés!) mint ahogy az SZDSZ majd Gyurcsány és a Fidesz -jobban álcázott és általatok pisszenés nélkül eltűrt, sőt támogatott- a nemzeti vagyonnak saját zsebre vagy baksisért idegeneknek történő „privatizálását” sem. Mindezekből arra következtetek, hogy titeket -velem ellentétben- nem a pártokon túllépő országféltő patriotizmus, hanem a Nektek kedvezőbb, mohóság által -szerintem most már örökre- elveszejtett hatalmi rendszer minden áron való restaurálása a legfőbb motivációtok! Mellesleg a 150-200 évvel ezelőtti nacionalizmust is szivesen vállalnám, de ezt a mai liberalizmussal ordassá ferdítettet már nem, azonban azt engedjétek meg, hogy legalább mezei patrióta azért bűntetlenül lehessek!

  • Orsós Elemér

    málnaszőr
    2024 június 29
    9:52 de.

    „Ellentmondasz önmagadnak, amikor a magyar nyelv vélt vészhelyzete és léte védelmében rántasz kardot, de az Ukrán szuverenitást pedig érveiddel leköpöd. Tudniillik, egy elv az legyen követketkezetes mindkét irányban, különben csak közönséges szitkozódásról, és nem is elvről beszélhetünk.”

    Ez az idézet a szalmabáb érvelés tipikus, tankönyvekbe illő egyik kötelező elemének felmutatása! 😀 Gratulálok, ez is kifejezetten a lejárató szándékodat illusztrálja, ugyanis -mégha igaz is lenne- ez csupán más témával való terelés! 😀

  • málnaszőr
    2024 június 29
    8:38 de.

    Ez kb. olyan mint a 22-es Csapdájában Milo Minderbinder, aki „szindikátust” alapított a többiek tulajdonjaira valamint a Légierő anyagi javaira és ha valaki szót emelt ellene, csak annyit válaszolt hogy idézem :
    ” Ami jó a Szindikátusnak, az jó neked is.”

  • OrsósE.
    01.3:30

    Érintetvén, ill. megszólítván:

    Mások is lehetnek annyira haza-féltők, mint az ezt léptennyomon féltéglával bizonygató, melldöngető Elemérek, legföljebb tisztábban és racionálisabban látják a történelmet s vele a jelent is.

    Különben gratulálok,máris átvetted a NER újabb nyelvi favoritját , a „patriótát”, mely maszlagot a mi mindenhonnét kiebrudalt Führerünk egy hetvehetedik Európai Parlamenti – immáron mint szélsőjobboldali – pártalakulat hangzatos neveként próbál eladni már nemzetközi viszonylatban.

    Azon túl, hogy megint, mint első regnálásakor is a „FidSS kokárda-hordással”, most ismét egy kisajátított, mondhatnók megint egy lopott szimbólumot lobogtat, abba az ellentmondásba keveri a hozzá hű, esetleg nemzetközi híveit is, mint anno a hiper-náci Tengelyhatalmak és (magyar, román,) csatlósaik magukat, azt hirdetve, hogy ők bizony „nemzetközi nacionalisták” 😀 összefogásában látják a nemzeti jobboldal jövőjét, ami már önmagában az abszolút nonszensz esete(!). Hisz nyilvánvaló, hogy az egyik „patrióta” holló, adott érdekszférában a másik szűklátókörű úgynevezett „patrióta” hollónak még a szemét is kivájná, ha az az ő „pátriájára” merne csupán csak szemet is vetni 😀 …

    Na! Hát emeljük magasra mi a zászlónkat,
    a „pro patria, et libertate” jegyében
    az „in varietate concordia” ésszerűségére.
    Csiró!
    Đ

  • Orsós Elemér
    24.07.01.3.59

    Nem idéztem. Ezt én mondom…

    Amúgy, ez a „tankönyvbe-illő” jelződ nálunk a dícséret kategóriáját súrolja… Ezért köszönöm! 🙂

    málnaszőr

  • Geyza
    1.8:01

    ))) 😀 (((

  • hexadodekaéder

    Orsos
    Elemer
    1.3:30

    Igazad van abban, hogy a 150-200 évvel ez előtti nacionalizmust szívesen vállalnád, hisz’ meg vagyon írva a Prédikátor Könyve 3/1-ben, hogy
    „Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt…”
    Mert jól mondod, hogy
    – a nacionalizmus csak a maga idejében volt komilfó, azaz szükségszerű;
    – viszont ugyanez igaz a liberalizmusra is, amely éppenséggel manapság időszerű.

    Ugyanakkor a történelmi szükségszerűségeken lehet berzenkedni, vagy jajgatni, attól azokat még mindig és manapság is gazdasági törvényszerűségek a politika közvetítésévl determinálják. Az egyén vágya és akarata csupán a tömegen keresztül, illetve csak azzal együtt érvényesül.

    A liberalizmus tehát utat nyit a szabad politizálás, joggyakorlás és gazdasági vállalkozás és annak szabad áramoltatása felé, bár tény, hogy az nem minden ember számára biztosíit liberális lehetőséget, de mindenképp szabadabbat, mint pl. a Nagy Francia Forradalom, v. az amerikai forradalom utáni sorsokban, amikor a nemzetinek nevezett kapitalizmus gyalogolt belele a többi polgár akkor mégcsak álmodott, vagy utópisztikus emberi jogainak a velejébe.

    Minden esetre kitűzte a célt, a lehetőséget, az ember szabad kibontakoztatásához, pl. ahhoz, hogy a”fapadosokon” ma már mindenki szabadon repkedhet a Föld egyik pontjáról a másikra, vagy Európaiak milliói nemcsak üdülés, de munka és lakhatás céljából változtatgatnak munka és lakhelyet, országot, ha úgy hozza a helyzetük…

    Ezt kell összehasonlítani a tömegek 200 éve még hűbéri kötelékben megbékjózott, romantikus 🙂 falusi létével, ahol a te anno röghözkötött létedet is csak az épphogy betevőre elegendő táplálék határozta meg, s mely paraszti sorsból akkor még épp csak a liberális(!) felvilágosodás mutatott elfogadható kivezető utat.

    Persze azt az utat is behálózták a létező hűbériség vastag, áthatolhatatlan gyökerei, és liánjai… Melyek még ma is folytogatólag hatnak mindenféle haladásra. Nem akarok példálózni a szekularizáció makacsul lassú sikertelenségeivel amely Az hazay egyház védváraiból harcol az egyén a tömeg még állítólag „istenadta” szabad lehetőségei ellen is, miközben egy új, pénz-és ipari nábob-arisztokráciát* – magyarországon strómanokat – melenget a kebelén… De hogy ne látsszak igazságtalannak, az egyetlen – eddig rendhagyó – jézusinak mondott, relatíve liberális elveket követő egyházfő az aki a szegények pártolásával a gazdag újarisztokrácia hibáinak a kipellengérezésével mutat jó példát a 100%-ig Tőkés Világ úrhatnám vadhajtásainak a letörésére…

    ˙

    * Tudjuk, a római egyház mindig is a gazdagok pártján állt, úgy szavakban, mint gyakorlatban egyaránt, hisz már kezdetek kezdetén a területi terjeszkedés a plébániák terjesztésének feltétele csakis >a vastag hívek< pénztárcáin függött. Csak meg kell nézni néhány főszékesegyház vagy érseki és püspöki székhely kincstárának a királlyal vetekedő gazdagságát.