Együtt, működj!?
Édesanyám 1985-ben tett látogatást „a kapitalizmusban”: egy hónapot töltött az öccsénél Franciaországban. Persze a vendéglátók nem vehették ki a szabadságukat – gyárban dolgoztak, ahol egyszerre adták ki a pihenőt. Néhány napot azért együtt töltöttek: elvitték Anyut Párizsba is, meg a közeli tengerpartra. Amíg dolgoztak, Anyu főzött itthoni ételeket, főként a káposztás cvekedli, meg a szilvásgombóc nyerte meg a francia gyerekek szívét. És persze közben nézte a tévét, ahol már akkoriban is közvetítették a parlamenti üléseket.
Egy szót nem tudott franciául, mégis felháborodva mesélte: Képzeljétek, az Országgyűlésben ordítoznak egymással, néha már azt hittem, ölre mennek! Magyarországon akkoriban méltóságteljes volt a parlamenti ülésszak: egy, legfeljebb két napig tartott a szeánsz, azaz a tavaszi és az őszi ülésszak. A padsorokban szépen felöltözve ült egymás mellett színész és takarítónő, professzor és téesz állatgondozó. Néha még vita is volt a törvényjavaslatokról, amelyben egyik felszólaló a másikat túllicitálva hallatta a dolgozó nép hangját. Némelyek még arra is vetemedtek, hogy bizonyos hibákat felemlegessenek, amelyeknek a kijavítását természetesen okkal remélték a Párt vezetőitől. A törvényeket azután szép egyetértésben megszavazták. Mellesleg nem volt sok dolguk: akkoriban itthon szinte minden lényeges szabályt a miniszteri, miniszterelnöki rendeletekbe foglaltak. Nem kellett tehát „időrabló” vitákban fecsérelni az erőt. Ráadásul a képviselők sem kaptak fizetést, költségtérítés címén járt nekik (akkoriban már) ötezer forint egy-egy ülésszakra, ami nagyjából egyhavi keresetnek volt megfelelő.
Reading Together / Andre da Loba
Ezt a szép időt hozná vissza a bülbülszavú házm…elnök, Kövér László, amikor a rendeleti kormányzás előnyeiről, meg a parlament „tekintélyéről” beszél. És aminek még korábban maga a Kedves Vezető kötcsei elmélkedésében adott hangot, a felesleges értelmiségi vitákat, meg az eltérő véleményeket jelölve meg a magyar nép legfőbb bajául.
Ne tévedjünk: ez a felfogás millióknak tetszik Magyarországon. Sőt, jobb- és baloldali megmondóemberek egyként ostorozzák „a széthúzást”, ami szerintük a magyarok legnagyobb hibája. A nenyi-ben (nemzeti együttműködési nyilatkozat) pedig a Párt kétharmada az első parlamenti ülések egyikén sietett leszögezni ezeket az alapelveket, mindjárt törvénybe is iktatva, hogy a veretes szövegnek minden közhivatal falán ott kell ékeskednie.
Ez a szöveg egyébként nem arról szól, hogy bár sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, de a magyarságunk összeköt a kultúra, a hagyományok ezer szálával. Hanem arról, hogy aki nem úgy látja a világot, ahogyan azt az a 2,7 millió Pártra szavazó, az nem magyar. Legújabban már idegenbérenc, ellenség, hazaáruló.
Holott az együttműködés éppen azt jelentené, hogy a különböző felfogású, érdekű, élethelyzetű társadalmi csoportok megkeresik, és – gyakran hosszú, küzdelmes vitákban –, de meglelik azt a legkisebb közös többszöröst, ami lehetővé teszi az egész nép sikerét, és ami a lehető legkevesebb kárt okozza a megegyezés vesztes oldalán állóknak. Mindközönségesen ez lenne a demokrácia.
Macerás persze, nem hibátlan, és mint Churchilltől tudjuk nem is tökéletes – de egyelőre nem találtunk jobbat. Talán bizonyság lehet erre, hogy amelyik nemzet nem spórolta meg a vitákat, ahol magától értetődő, hogy nem lehet mindenki nyertes, de a veszteseket sem kell „agyagba döngölni” (vö: OV). Mert esély van arra, hogy a következő időkben ők lesznek azok, akik bebizonyíthatják, hogy jobb-e az ő elképzelésük a boldogulásra – azok a nemzetek sokkal sikeresebbek.
Az együttműködés nem abból áll, hogy kiadom a jelszót: Együtt, működj!
Talán úgy kellene kezdeni: Nem értek Veled egyet abban, hogy a hitel adósrabszolgaságba taszít, de tényleg jobban a bankok körmére kellene nézni, amikor az üzletszabályzatukat kialakítják. Vagy: Rendben, Te istenhívő vagy. Tanuljon a gyereked hittant! De az enyémnek ne legyen kötelező, és attól még magyar maradhat. Te faluban élsz, én meg nagyvárosban. Természetes, hogy a nagyvárosokban befolyó adókból életben tartjuk a kisebb településeket. De legalább ne utálj ezért! Igen, én még rajzolni sem tudok normálisan, a Te kezeid alól meg csuda dolgok kerülnek ki. Viszont nem tudsz megfogalmazni egy kérvényt sem. Segítsünk egymásnak: Te megrajzolod a Mikulást a gyerekemnek, én meg megírom bármikor a kérvényedet. Te gazdag vagy, én meg nem. Ügyes voltál, okos, talpraesett, vagy csak ügyeskedő? Nem érdekel. De ne hidd, hogy a pénzedtől mindjárt mindenható is lettél, és jogod van lenézni engem, és még a maradék megélhetésemet is lenyúlni, csak azért, hogy Neked több legyen. Ha nem értenéd, egy régi magyar közmondás: a birkát is etetni kell, hogy megnyírhassuk.
Te úgy gondolod, hogy az igaz magyar rovásírással ír és turulban született? Ok. De húzzál csíkos spanyol nemesi zászlót a saját telkedre, ne az ország házára. (Mellesleg kíváncsi lennék, hogy rovásul melyik jel jelenti a laptopot, meg a honlapot. Esetleg a paprikát, a kukoricát.) Szerinted a nő szülésre, meg főzésre való? Ok, beszéld meg a feleségeddel, de erről ne hozz törvényt.
Nagyjából így képzelném el az együttműködést.
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
9:38 du.
1985 még a felfelé növekvés időszaka volt míg 2014 már a 25 éve leszállóágban negatív fejlődés ami az utóbbi 3 1/2 közel 4 évben sokat gyorsúlt a lehorgonyzott mozdony felé sűllyedtében
11:06 du.
Mi értjük. A 2/3 érti?
1:44 de.
Bocsánat, de mintha 85-ben még egy pártrendszer lett volna! Szó se volt másról, világos, hogy mindenki kussolt aki nem értett egyet az uralkodó párttal, nem hogy a parlamentbe ült volna.
2:00 de.
„Mi értjük. A 2/3 érti?”
.
No-no, az a 2/3 csak 1/3 valójában.
.
Azaz a választásra jogosultak kb. 1/3-a, de még a választáson megjelenteknek is csak alig több mint fele, kb. 52%-a!
.
Ez is az elmúlt cca. 20-24 év bűne hogy ilyen választási eredménnyel, parlamenti 2/3-hoz lehet jutni, és ezzel a 2/3-dal egy gyenge, olcsó Nemzet-Csótánya utánzatot, a Parlament élére tenni.
.
(Bocsi Nagy Feró, nem akartalak megbántani!)
5:40 de.
Kedves figyelő: Tájékoztatásul. Magyarországon az egypártrendszerben is mindvégig volt parlament. Öt évenként voltak parlamenti képviselő-választások, a jelölteket a Hazafias Népfront nevű szervezet állította, természetesen az MSZMP iránymutatása szerint. A választás nem nagyon jó szó, inkább szavazást kellene mondani, mert egyetlen jelöltre kellett – kötelező volt – szavazni. A képviselők között ennek ellenére sokan voltak, akik nem voltak tagjai az MSZMP-nek, amely igyekezett úgy válogatni a képviselőket, hogy legyen köztük nő, fiatal, munkás, paraszt, értelmiségi. Éppen 1985-ben döntött úgy az MSZMP kongresszusa, hogy az országgyűlési választásokra kötelező két jelöltet állítani – de a jelölő szervezet változatlanul a Hazafias Népfront volt. A diktatúrát nem csak az egypárt rendszer jellemzi: a jóval keményebb NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaságban) is két párt volt, és Lengyelországban is működött a LEMP (Lengyel Egyesült Munkáspárt) mellett egy kisebb parasztpárt.
11:56 de.
talalom
2014 január 8
5:40 de.
Kedves találom, a fentiekkel tiszában vagyok, de azért köszönöm.
Csak egyet felejtett el. 1985 -ben, akár a Hazafias Népfront, akár az MSZMP jelőltei voltak a képviselők, egyik SEM volt ELLEZÉKI!
t.i. a demokráciákban ez a pláne, hogy ilyen is van.
Tehát a fenti cikkre írtam, mennyire békés hangulat urallkodott az akkori parlamentben, senki sem kiabált a másikra stb. merészeltem ezt a tényre felhozni a cikk írójának figyelmét.
1:01 du.
Figyelő: A demokráciában az a pláne, hogy nemcsak a többségnek vannak jogai, hanem az ellenzéknek, és a mögötte lévő kisebbségnek is. A cikkíró szerintem éppen azt szerette volna mondani, hogy a „békés” vita nélküli parlament nemhogy nem kívánatos, – ahogyan a most uralgók szeretnék – hanem a demokrácia halála. A többség uralma bolsevista eszmény -, még az elnevezés is az orosz bolyse (több) szóból ered.
1:20 du.
na, ez jó! egy olyan hatalom uralja magyarországot, ami tkp. mensevik, de bolsevista alűröket alkalmaz 🙂
amúgy figyelőnek még csak ez kellett! méghogy bolsevista módszerek egy jobboldali kormánypártban!
brrr…ez maga a borzalom! 😀
amúgy orbanisztában annak vannak jogai, akinek a bolsevikok megadják.
az ország (szégyen)házában pedig a vitastílus, amit a 2/3 meghonosított, nemhogy nem békés, de ugyancsak primitív, bunkó, úrhatnám pimasz.
ahogy már azt az uborkafára felkapaszkodottak otthon megtanulták.
1:53 du.
találom,
sajnálom, régi neveltetés csökevénye amiről ír.
A demokrácia lényege, nem azon a szón van, hogy „többség” hanem az emberek szavazati SZÁMÁNAK többségén.
Szegény cikk író sem ismeri ezeket a törvényeket, hiszen az MSZMP -én nevelkedett!
7:20 de.
Még akkoràk a különbségek,hogy nem lehet együtt müködni.
6:40 du.
Jaj, figyelő! Ez végképp következetlen – hiszen a szavazatok számának többsége általában még a választópolgárok számának is kisebbsége! És ezen lovagol az egész ov-hitgyüli.
De nem gondolom, hogy példa nélkül megértené, ezért:
szavazati jogúak száma = 100
szavazott 70%, vagyis 70 db választópolgár
a győztesre szavazott 51%, vagyis a 70-nek az 51%-a,azaz 42 db szavazó. Ez meg a 100 darab szavazónak csak a 42%-a.
Ennyit a többségről. De ez minden parlamenti demokráciában hasonlóképpen működik, mert valahogyan biztosítani kell egy ország kormányozhatóságát. (A kétharmad más, bonyolultabb választási matematikán jött össze, elsősorban az egyéni képviselők szavazatain, éppúgy, mint 1994-ben az MSZP-SZDSZ kormány 72%-os kétharmada.)A baj akkor van, ha a parlamenti többség egyúttal mindenhatónak képzeli magát, és azt gondolja, hogy aki nem rá szavazott, az nincs is, sőt, ne is legyen. Demokráciában a kisebbségnek – ellenzéknek is vannak jogai: pl. a kormányerő ellenőrzése, jobb helyeken az össznemzeti ügyek – alkotmány, külpolitikai stratégia stb. – kompromisszumos kezelése.
11:13 de.
találom, a kanadai választáskor SEM mentek el többen,. mint utoljára a magyarra!
Mégis TÖBBSÉGGEL jött be a konzervatív párt.
A mindenkori választásokat nemzetközileg ilyen formán mérik, ha tetszik, ha nem!