ĺgy fest az állami részvétel a Holokauszt Emlékévben

2014 február 23 10:24 de.220 hozzászólás

Az Orbán-kormány horthysta rendszere, amely nyíltan helyet ad az erőszakos nacionalista, rasszista és antiszemita ideológiának, évek óta elfogadhatóvá tette a náci identitást.

Ami 2014. február 14-én Esztergomban történt az nem más, mint a Fidesz és a Jobbik összehangolt tevékenysége. A Fidesz többségű esztergomi önkormányzatnak esze ágában sem volt megakadályozni a 100%-ban önkormányzati tulajdonában lévő egykori zsinagógában a Jobbik neonácik rendezvényét. A kormányzat elmúlt négy éves ténykedése során számos tudatos gesztust tett és tesz a hazai szélsőjobbnak. A Jobbik által képviselt durva antiszemita, rasszista náci ideológia gerjesztésében az Orbán-kormány tökéletes partner. Az esztergomi esemény a demokratikus jogállam elleni támadás volt, és teljes mértékben megfelelt a kormánypárt akaratának.

Fotó: Garai-Édler Eszter

Fotó: Garai-Édler Eszter*

A magyarországi zsinagógákban már a neonácik pöffeszkedhetnek

Pedig pontosan a gyilkos ideológia követőinek köszönhetően egyetlen zsidó származású honfitársunk sem él ma Esztergomban. Így aztán a 70 éve elárvult esztergomi zsinagógában, ma művelődési házként úgynevezett közfeladatot ellátó épületben a gyilkos eszmék hirdetői és követői, egy neonáci párt és paramilitáris alakulatai – kvázi közfeladat ellátása címén – „lakossági fórumot” szerveztek. Mégis hol, ha nem éppen itt?!

Nácik az esztergomi zsinagógában.

Nácik az esztergomi zsinagógában.

A zsidók imaháza középületté vált, miután a második világháborút követően a zsinagóga elvesztette eredeti funkcióját. Az épület tulajdonosa, kezelője és üzemeltetője úgy gondolták, hogy ellátják a „közfeladatukat” és neonáci politika erőknek adnak helyet egy lakossági fórum keretében, egy olyan súlyos történelmi múlttal terhelt épületben, mint az egykori zsinagóga.

Nos igen, az egykori zsinagóga épülete ma középület. Végül is nem bontották le, mint más, hasonló módon elenyészett hitközségek egykori zsinagógáit. Nem hordták szét, nem lett belőle kaszinó, kocsma, vívóterem, raktár vagy áruház. Erről a több mint 120 éves zsinagógáról megfelelően gondoskodtak, voltaképpen még azt is mondhatnánk, hogy szerencsésen járt.

Ami viszont 2014. február 14-én történt, az minden lehetséges változatnál súlyosabb. A vészkorszak alatt elsodort, elpusztított emberek által létrehozott épületben, őseik szent helyén, rasszista, antiszemita, nézetek terjesztői kaptak helyet és szót. Azok, akik 70 évvel a holokauszt után a megvetés, a rombolás, a megosztás, a pusztítás szavaival gyalázzák e közösségek tagjait. A nap történései – éppúgy, mint az 1944. esztendő eseményei – azt bizonyítják, hogy a magyar kormányzatra nem bízhatják sem a sorsukat, sem pedig őseik emlékét.

Nácik az esztergomi zsinagógában.

Nácik az esztergomi zsinagógában.

1944-ben több mint ötszáz esztergomi és környékbéli zsidó polgárt sárga csillaggal megbélyegeztek. Ezt követően gettósították, majd a komáromi Csillag Erőd gyűjtőtáborba szállították, innen 1944. június közepén haláltáborokba deportálták, ahol kíméletlenül elpusztították őket. Itt is, ahogy az egész országban, szinte száz százalékos hatékonysággal működött a gyilkos gépezet, kizárólag hazai személyzettel. Esztergomban 10–15 csendőr „dolgozott”, német katona egy szál sem. Az ötszáz zsidóból csupán néhányan tértek haza.

Amíg a magyar állam nem hajlandó egy neonáci pártot törvényen kívül helyezni, addig Tétényi Éva, a független esztergomi polgármesternek – ahogy a jogi szakértői is ezt alátámasztották – nincs hivatalos lehetősége az esztergomi zsinagóga „védelmére” kelni. A képviselő-testület minden bérbeadási hatáskört átadott a Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Maronka Csillának, aki azzal érvelt, hogy a Jobbik törvényesen bejegyzett párt, és mint ilyen igényt tarthat az egyenlő bánásmódra.

Így csakis a civil kurázsi mozgósítható a neonácikkal szemben

Garai-Édler Eszter

Garai-Édler Eszter

A Facebookon Jobbikmentes zsinagóga elnevezéssel civil összefogással demonstrációra szólítottuk fel a társadalmat. Azt tekintettük fő célunknak, hogy minél többen tiltakozzunk a fórum megtartása, a Jobbik és a kormány politikája ellen.

A főszervezők (Drelyó Ágnes, Garai-Édler Eszter, Lakatos Péter és Roósz Annamária) megfogalmazták a „Jobbik-mentes zsinagógát!” című kiáltványt, amelyet a Kanadai Magyar Hírlapban tettek közzé.

A tüntetéshez csatlakozott: az Antifasiszta Hálózat, a Nácizmust elutasítók Társasága, az Élet Menete Alapítvány, a MAZSIHISZ, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, a Tolerancia Csoport, valamint számos civil csoportosulás. Az Eszterlánc Polgári Társulás elnöke, Harvay Péter tőlünk függetlenül hirdetette meg a tüntetést, de később összehangoltan és összefogva demonstráltunk.

A hivatalos programunk 18 órakor kezdődött. Garai Róbert színművész felolvasta az Esztergomból elhurcolt, megölt 500 zsidó áldozat nevét. Ezt követően felolvastam a „Jobbik-mentes zsinagógát!” című kiáltványunkat, valamint a Kanadai Magyar Demokratikus Charta támogató nyilatkozatát az újfasizmus elleni esztergomi tüntetők mellett.

Garai Róbert felolvassa az esztergomi áldozatok neveit

Garai Róbert felolvassa az esztergomi áldozatok neveit

Beszéd hangzott el az Eszterlánc Polgári Társulás részéről.

A kicsiny Templom tér ekkorra már zsúfolásig megtelt, nagyjából 400-an lehettünk.

A magyar médiában nagyon sok jó és kevésbé korrekt beszámoló, tudósítás született. Ezért nem kívánok részletesen foglalkozni a tüntetés lefolyásával, egyet azonban kiemelnék közülük: Jobbikmentes zsinagógát! – Esztergom 2014.02.14.

Annyit még fontosnak tartok elmondani, hogy a sajtó száz-kétszáz tüntetőt említett, és ezzel igencsak alábecsülte a létszámukat. Tévedésüket az okozta, hogy csak a demonstráció hivatalos kezdéséről 17 órai állapotokról tudósítottak, noha 19 óráig – kisebb-nagyobb hullámban –, folyamatosan érkeztek a résztvevők, így táborunk létszáma megduplázódott. Ekkor azonban már Vonáék sajtótájékoztatója, illetve a lakossági fórum volt a téma, tehát az újságírók, tévések már a volt zsinagóga épületében tartózkodtak.

Antifasiszta tüntető

Antifasiszta tüntető

Vona hét órától tartott sajtótájékoztatót, ezt követően 19.30-kor kezdődött el a lakossági fórum. A nácik max. 100–150-en voltak, és legalább ennyi rendőr vigyázott rájuk, kordonokkal választottak szét bennünket. Pár ellentüntetőnek az épület megkerülésével sikerült bejutni a radikális párt fórumára. A terv valójában az volt, hogy fizikailag mi töltsük meg a volt zsinagógában megrendezett fórumra kijelölt termet, így szorítva ki a szélsőséges párt szimpatizánsait. Nem értük el a célunkat, mert a rendőrség – felismerve a helyzetet – személyre szóló kikérdezéssel szűrte ki az ellentüntetőket és gondoskodott arról, hogy csak jobbikos léphessen be az épületbe.

Mégis megtörtént az, amire még nem volt példa Magyarországon: a mostani tüntetésen többen néztek farkasszemet a nácikkal, mint eddig valaha! Az ellentüntetők kétszer annyian voltak, mint Vonáék.

Garai-Édler Eszter

*

*Mártír emlékmű. Martsa István szobrászművész (1912–1978) alkotása. A szobor – utalva a deportáltak vagonban szállítására – vasúti talpfákból készült, máglyát jelképező talapzatra került.

220 hozzászólás

  • asher alexander

    az epulet a magyar szelsojobb altal meg lett gyalazva!!
    ezzel elertek azt hogy ott epeszu erzo zsido soha tobbe nem fog megemlekezni!!!
    mert ott emlekezni ahol lekopik,sarbatiporjak meg gyalazzak az aldozatok emleket ertelmetlen hujeseg!!
    ezuton szolitok meg minden magyar zsidot!!
    ne menjetek tobbe oda megemlekezni!!a zsido temetoben tegyetek inkabb!!megszentelt foldon!!
    -egy tulelo!

  • asher alexander

    yitgadal v’yitkadas sheme raba!
    b’alma di v’ra kirhusse,v’yamlikh malkhusse!
    b’hayehay’n!!uvyomehay’n!!
    uvhaye b’kol bes yisroel baagalo uvizman koriv v’imri; omejn!
    yehe sheme rabo mevorakh!ulalme almeyo,v’yistabah,v’yitbarakh,v’yispoar,v’yisromam,v’yisnasse,v’yishalal,sheme dekudsho v’imri,; omejn!
    leila mine kol…………….
    kaddish az elhurcolt,lemeszarolt szeretteinkert,fogolytarsaimert a szenvedesben!

  • Gábor Erzsébet

    Kedves Eszter!

    Hazugság az az állítás, hogy az Orbán kormány nacionalista, rasszista, antiszemita, nácista identitású kormány. Akkor miért Magyarországon él arányaiban a legtöbb zsidó honfitársunk? Mit szólnának hozzá, ha Izraelben a katolikus kisebbségben (minimális számban)élő emberek mondanák meg, hogy kormányuk mikor, mit, hogyan csináljanak? Hazánkban, koruknál fogva már alig él olyan nemzettársunk, akinek valamilyen köze lett volna a holokauszthoz. Meddig akarják még a gyűlölet kampányt folytatni?

  • Gábor Erzsébet, úgy látszík nem tud olvasni. Eszter sehol Sem irta, hogy az Orbán kormány „antiszemita, nácista inditásu kormány”.
    Eszter ezt irta:
    „Az Orbán-kormány horthysta rendszere, amely nyíltan helyet ad az erőszakos nacionalista, rasszista és antiszemita ideológiának, évek óta elfogadhatóvá tette a náci identitást.”

    Ezt pedig nem lehet cáfolni, aki a tantervbe bevette
    Nyiröt, Tormayt és Wasst az helyet ad az antiszemita ideológiának.

    Izraelben tudomásom szerint a katolikusoknak úgyanolyan szavazati joguk van mint a zsidó vagy moszlém polgároknak és igy nyugodtan megmondhatják az izraeli kormánynak, hogy mikor, mit, hogyan csináljanak.
    Azt javasolja, hogy azok, akik a „kisebbséghez” tartoznak Magyarországon, ne kritizálják a kormányt?

    Úgy látszik vannak Magyarországon olyan emberek is, akik nem bocsátjak meg a zsidóknak meg a „zsidók”nak hogy Horthy kormányzása idején több mint egy fél millió Magyar állampolgárt deportáltak Auschwitz-Birkenauba.
    Ez persze abszurdnak hangzik, pedig sajnos fedi a valóságot.

  • Böske magából csöpög a gyűlölet és a tudatlanság.
    Mosson fel maga alatt.

  • Kedves Eszter!
    Az épület jelenlegi jellegén lehet vitatkozni, így nem emiatt állok önök mellett, hanem amiatt amit a Németországból érkezett felszólaló mondott.
    : – „Németországban a holokauszt tagadók börtönbe kerülnek….. Magyarországnak is feladata lenne a neonácik eltakarítása, mert ez a nézet egyszer már tömeggyilkosságokhoz vezetett.”
    A jobbik és a hasonló szerveződések újra ebben az irányban próbálják heccelni az embereket. Nem faji, nem vallási, hanem emberi alapokon önök mellett állok.

  • Kedves Erzsébet!

    Azt mondja, azért hazugság, amit állítok, mert, ha így lenne nem volna itt már egyetlen zsidó sem? A mai viszonyok bizony újra indokolttá tették ezt a kérdést? Maradni vagy elmenni, mikor, hova és merre, ez komoly megfontolás tárgyává vált. Nincs olyan magyar zsidó ember, akinek a fejében ez napi szinten nem fordulna meg! Ez önmagában félelmetes, ha belegondolunk egy kvázi demokratikus jogállamban azért ez nonsens, nem? Tudja kedves Erzsébet, Magyarországon a magyar zsidók nem most jelentek meg az Orbán-kormány idején, nem most érkeztek Magyarországra, hanem már a honfoglalás előtti időkben itt éltek, zsidó közösségek működését leletek tanúsítják. Azóta kedves Erzsébet ezek az emberek teljesen szakítottak a zsidó indentitásukkal és magyarabbak a magyaroknál. No de a korlátlan, ellenőrizetlen, az aljas ösztönökre építő hatalom szemében bárki lehet „zsidó”, Orbánék megmondják ki a magyar és ki nem! Az, hogy a holokauszt után újra fasisztoid-neonáci kormánya van az országnak ez tény! Gondolja, hogy ez azért nem lehetséges csupán, mert akkor már egyetlen magyar zsidó sem élne itt? Csak idő kérdése, attól tartok, és aki már megtehette el is ment! Soha nem látott exodus zajlott le az elmúlt 4 éve alatt, több mint 500 ezer ember hagyta el Magyarországot csak az Orbán-kormányzása alatt! Vajon miért, talán, mert JOBBAN TELJESÍT, ahogy a propagandájuk szól? Aki eddig még nem mentek el, el fognak menni, kénytelenek lesznek, hacsaknem megaláztatásban és jogfosztásban kívánnak élni! Egy demokratikus jogállamból az emberek nem szoktak menekülni, innen már el ment félmillió ember, ha ezek maradnak minimum még ennyi el fog menni!

  • Ezen a törvénytelenségen amit a jelenlegi kormány tett nemlehet túljutni. Kérdeznék valamit azoktól az ujságiróktól(helyesen fogalmazva fizetett firkászoktól)hogy még is nem égette a kezüket az a hazugság amiket összehordtak? A nyugati sajtótermékek egytől egyig megirták, hogy annak mintegy száz kétszáz eszement csürhének mekkora rendőri biztosítást adtak. Megkérdezném: ugyan ki a jó Isten az aki rendfentartókat a fegyveres testületeket irányitja? Nem a jelenlegi kormány belügyminisztere? Márpedig ha ez a kormány aláirta megszavazta sőt törvénybe fogalmazta a gyűlöletbeszéd büntethetőségét, akkor törvénysértést követett el magával szemben. Tesswék már mondani, ez demokrácia? Mert ha igen akkor már most bírósághoz fordulok és beperelem a magyar belügyminisztert. Mit is mondott annó pont Pintér? Itt nem kell félniük a zsidóknak attól, hogy atrocítások áldozatai lesznek.Tett valaki azok után bármit is, hogy majdnem fizikailag bántalmázták Schreiber Sándort illetve az azóta Canadába menekült jogot kapott Kertész Ákost? Mondja már kedves Pintér testvér, felkutatták, előállították a tetteseket? Vagy még egy kérdésem lenne.(nehogy azzal vádoljon valaki, hogy csak a szidókat érte atrocítás)Lassan öt éve annak terrortámadásnak amiket a cigányság ellen követtek el és halálos áldozatai voltak. Köztük egy gyerek is. Megtalálták megbüntették az elkövetőket? Még mindig nem értek el eredményt. Sőt! A hozzátartózók kártaéanítása mind a mai napig késik. Mi ez ha nem a fasiszták támogatása és nyiltan

  • Gratulálok az esztergomi honfitársaimnak!

  • Dr. Berényi Tivadar

    Kedves Eszter!

    A honfoglaló magyarok előtt itt élő „zsidók”-kal kapcsolatos állítása magyarázatra szorul, kíváncsivá tett. Ön zsidó származású emberekről beszél. Magyarországon a zsidóság nem egy vallási felekezet véletlenül? Vagy én tévednék ezzel kapcsolatban és velem együtt a magát zsidónak valló ismerősöm is? Izraelben katolikusként szavazni nem azt jelenti, hogy „megmondom a kormánynak, hogy mit csináljon” hanem azt, hogy az én szavazatom is egy a sok közül, még egyszer mondom a SOK közül. Véleményt nyilvánítani természetesen szabad, ezt senki nem vonta kétségbe, sőt kell is.

  • Teljes mértékben igazat adok Garai-Édler Eszternek! Továbbá 100 %-ban igaza van azoknak a vénülő, sőt olykor már kivénhedt politikai exhibicionistáknak is, akik a kapmányidőszak magas labdáját, a Jobbik-lakossági fórum Technika Házában történő megtartásának hecckampányra módot adó lehetőségét nem szalasztották el. Igaz, hogy a Technika Háza egy közösségi hasznosítású intézmény, amelynek hasznosításához jelenleg még sem az ENSZ-főtitkártól, sem Tel-Avivtól nem kell engedélyt kérnie a fenntartónak. De meg lehet, sőt meg kell értenünk az egyre idősödő tiltakozókat is! A következő választás optimálisan kalkulálva 4 év múlva lesz, ráadásul a folyamatosan növekvő antiszemitizmus elleni ádáz küzdelem terhétől meggörnyedt megélhetési politikai tévedhetetlenek biológiai órája is ketyeg, és lehet, hogy újabb 4 év múlva már csak járókerettel tudnak felcsoszorászni. Abban meg ugye jobb esetben is csak csak reménykedni lehet, hogy az esetleges majdani feltételezett járókeretes demonstráción a többszörösen betiltott, ilyen-olyan magyar gárda tagjai készségesen segítenek is a ritmustalanul tipegőknek-csoszogóknak.
    Ráadásul a kialudni bármikor kész antiszemitizmus tüzét véres verejtékkel járó állandó, és kitartó munkával, folyamatosan táplálni is kell, mert, ha nincs fenyegettség, vagy legalább is a látszatát nem sikerül fenntartani, akkor a különféle támogatásokon keresztül a csurran-csöppen reménye is végleg elszáll! Azt pedig mindenkinek meg kell értenie, hogy a mai elanyagiasult világunkban mindenki a pénzből él.
    Az persze önmagában is felháborító, hogy a médiumok számtalan felületén megjelenő harsány felhívás ellenére csak ennyire kevesen voltak hajlandók résztvenni a közös rettegési szertartáson. Talán be kellett volna szervezni egy két középiskolát, mondjuk egy esti osztálykirándulás keretében, nemcsak az átlagéletkor javítása érdekében, hanem, hogy emelkedjen a hivatásos, főállásszerű rettegők létszáma is, legalább látszólag.
    Legközelebb talán eszébe jut az internacionálisan egyre közismertebb szervezőknek. Úgy legyen!

  • Dr. Berényi Tivadar

    … és az az EGY szavazat egyenrangú egy másik ember szavazatával, ahogy mi Magyarországon itt élő emberek is egyenrangúak vagyunk, a magát zsidónak valló ember sem több, sem kevesebb a többieknél… igaz?

  • Kedves Eszter,
    elmondanám,hogy 1956 októberének „mámoros” napjaiban,a különböző nyilas szólamok,feliratok hallatára és olvasására, felébredve a csipke Rózsika álomból elhagytam a jányi gusztávok és kun páterek „szenthazáját”. Bizony akkor még szemtelenül fiatal voltam. Gondolom a mai 70,80 év közöttiek sem voltak nálam idősebbek.Ma,hála a „forradalom” lealjasítóinak,a Teremtő Izraelbe vezérelt.Soha nem volt bosszú állás és ma sincs a gondolataim között.Családom kiirtóival szemben sem,de ha létezik elégtétel azt megkaptam, amikor a Fiam vállára tűzhettem az izraeli hadsereg tiszti rangját. Másodszor,amikor a kisebbik Lányom is tisztté lett avatva.Mindezt csak azért írom le,hogy értse meg mindenki:Nem én hagytam el a „hazát”,hanem a „haza”hagyott el minket,még megszületésem előtt.Nem akarok senkit sem helyére tenni,de ha nem 1956 ban,akkor 1989 óta,tehát 25 éve 25 évvel fiatalabban kellett volna megijedni a vér-náci banda létezésétől és nem megvárni a huzavona mocskok és zászlócsóváló,bakancsagyúak újjáélesztését.
    Nem a zsinagóga elvesztése a náci-barmok javára a siratni való.Az elherdált élet,az ifjú évek haszontalan semmivé válása,ez a siralmas.Aki még teheti a gyerekeit,utódait mentse ki a szittya-senkik szemétdombjáról.Hála és tisztelet a tisztességes,antifasiszta magyar EMBEREKNEK,akik még élhetővé tették valamelyest azt az országot,mely súlyosan fertőzve van mondhatni több mint 100 éve az antiszemitizmus ragályával. Ennyi…

  • Dr. Berényi Tivadar
    2014 február 23
    3:15 du.

    ” Magyarországon a zsidóság nem egy vallási felekezet véletlenül? Vagy én tévednék ezzel kapcsolatban…”

    Persze, hogy téved, bár a bejegyzése alapján pontosabb úgy fogalmazni, fogalma sincs miről beszél!
    A zsidó identitás nem a zsidó vallási felekezethez való tartozás függvénye! Az csak egy opció mint az összes többi felekezet.

  • Fel vagyok háborodva!!!A zsidó vallású magyar állampolgárságú polgárainkat semmiféle atrocitás nem érte! Úgy mint engem a Garai.-téri Kóser hentesboltban.–Leírták, hogy a Zsinagóga 100%-ig az önkormányzat tulajdonában van. Ha még azt is hozzávesszük, hogy 70.-éve nem működtetik, Istentiszteletet nem tartanak benne,Magyarország területén van felépítve, akkor mi közük van jogilag a zsidó, magyar állampolgároknak hozzá? Eladták!!!!Azt a gesztust, hogy karhatalommal védték Önöket Zsidó magyar állampolgárokat a vélt atrocitásoktól,ahol Önök hívatlanul tartózkodtak, azt csak köszönjék meg a Belügyminiszter Úrnak.-Önöknek ott abban az intervallumban semmi keresnivalójuk nem volt.! Provokatív módon mégis odagyülekeztek és még illetlen jelzőkkel is illették az ott egybegyűlteket. A Jobbik szervezete, bérleti díj fejében vette igénybe a 70.-éve Magyar területen üresen álló épületet.-Ha Önök a joghoz és az üzlethez értenek, akkor nagyon jól tudják, hogy nem történt semmi csak egy tranzakció a másik nem zsidó állampolgárok között…Ami természetesen Önöknek nem tetszett. De azt is tudom, hogy miért nem. Önök ugyan olyan Magyar állampolgárok mint a többi állampolgár, egy különbséggel, hogy az Önök vallása Zsidó.
    Önből a Magyar Kormány elleni gyűlölet sugárzik,mert véleményem szerint ez a kormány nem Horthysta,nem náci és szerencsére nem liberális hanem demokratikus
    A Jobbik Párt sem náci,az egy törvényesen bejegyzett magyar párt,s Önök Esztergomban a magyar emberek ellen tüntettek.

  • frimitív privol!
    Megjelenésed óta tudtam,hova kell téged besorolni.A legaljább,legalattomosabb nácik hozzád képest lordok. Tévedés ne essék,nem barátság,hanem megvetés,lenézés az oka,hogy Ösenkiségedet letegezem.Az utcán kóborló rühes kutyáknak sem adok sokkal nagyobb tiszteletet. Milyen szép lenne,ha egész,undorító szenny- csatornatöltelék bandáddal együtt egy szép napon vissza süllyednél a nihilbe.Hát igen,az én szellemi színvonalam,téged egy ilyen magas piedesztálon tud elképzelni.(Bocsánat a Kóborló Rühes Kutyáktól.Ők nem választották meg hovatartozásukat.)

  • Eszter!
    Idézem:
    „Az, hogy a holokauszt után újra fasisztoid-neonáci kormánya van az országnak ez tény! ”
    Tudom, hogy hazudni könnyű, itt sikerült!
    A másik” tévedése”, hogy azért mentek el olyan sokan (ha ez igaz?)mert neonáci a kormány. Egyszerűen munkahiány van és ma mint EU tagnak minden országban elmehet Európában, szerencsét probálni. Ha mosogatáson kivül nem kapnak jobbat, majd haza mennek.

  • Avi ben Giora
    2014 február 23
    1:28 du.
    Avi, fröcsögés helyett jobb lenne gondolkodni. T.i. egy városban, NEM az állam szól bele mennyi rendőr menjen ki, hanem a helyi polgármester.
    Jobb, ha nem keni ezt is a kormány fejére.

  • eszteredler
    12:55

    A „már a honfoglalás előtti időkben itt éltek zsidó közösségek…”. Meglehet, de elenyésző, lényegtelen számban, ahogyan más közösségek is itt élhettek, és nem államalkotó tényezőként, amiért is hazánk neve Hungaria, és nem, mondjuk, Judeland.
    „Orbánék megmondják, ki a magyar és ki nem!” Szíves engedelmével ez nem az antiszemita-kérdésének az eldöntése a zsidók részéről, miszerint, Göbbels után szabadon, ők döntik el, hogy ki az antiszemita és ki nem az.
    A külföldön dolgozók létszáma pedig 350 ezer körül van, amelyek közül tudtommal egy sem kért politikai menedékjogot Angliában, Németországban vagy Ausztriában, csak munkát vállalt, és ez bizony markáns különbség.
    Itt praktikusan a kormányt legfeljebb azért lehet hibáztatni, hogy Ön büntetlenül izgathat, uszíthat a többségi társadalom tagjai ellen. Ha a kormány valóban vaskalaposan betartaná és betartatná a törvényeket, akkor Ön már a csülkös bablevesét – jó is az! – szürcsölgethetné valamelyik intézmény vizsgálati fogságában, ahol is a vendégszeretetet a közösség elleni izgatás vádja miatt kellene élveznie.
    Bosszantó, de ezek az „antiszemita-rasszista-fasiszta” kormányok sem a régiek, de mit tehetünk! A világ fejlődik.

  • T. Dr. Berényi Tivadar.
    Hívatlanul és megkérdezetlenül,remélve Eszter utólagos engedélyét,helyette szeretném felvilágosítani vallási témában.Az hogy M.O.n bárki hogyan éli meg zsidóságát az 1 dolog.A másik dolog az,hogy a zsidó vallás a zsidó NÉP vallása,akkor is ha valaki nem tud róla,hogy oda tartozik.(lásd szegedi csanád).Gondolom nekem sem lehet a zsidóság a vallásom,hiszen még imádkozni sem szoktam.A népi hovatartozásom viszont beazonosítható!Kérem ne hasonlítsa az Izraelben élő keresztényeket,akik a demokratikus zsidó állam egyenrangú,megbecsült állampolgárai és soha,értsd!-SOHA semmiféle megkülönböztetésben részük nem volt és nem lesz Remélem ezt senki nem hamisítja majd a magyar-zsidó vonatkozásban a történelemkönyv margójára

  • Borovicska:
    Höröghetsz bármit , a fejetek felett lóg a kard.
    Egész Európa rühelli a nácikat , mit gondolsz meddig húzhatjátok még ?
    Egy EU felmérés szerint ma Magyarország a legfertőzőttebb ezzel a métellyel.
    Gondolod sokáig tűrik ?

  • Gyuri10
    3:52

    Már megint előtört belőled a ‘rotációs, nagyüzemi híg trágyaszóró-gép’ effektusod. Szerét ejted annak, hogy bizonyítsd, Te aztán tudsz a gojokkal beszélni. És tényleg tudsz! Szinte hömpölyög belőled a mérhetetlen, mértéktelen árjagőg. Rossz úton jársz, Gyuri, a gyűlölet uralja lelkedet, meg lépteidet. A szélsőség veszélyes és önpusztító. Hallgasd meg a goj szavát, még ha nem is veszed emberszámba.

  • Gyuri, hozzál csak egy példát, hogy a mai Magyarországon milyen megkülöbözetetésben részesülnek MA a zsidók?

  • Esztike! Kedves, bölcs, idős ismerősömmel beszélgettem a minap ezzel kapcsolatban.
    Mr. Bloomberg azt mondta.
    „Fiam, a biznisz az biznisz, ha eladtam a házamat valakinek, eladtam. Nem szólhatok bele, hogy hogy kinek adja utána bérbe, pláne nem ötven évvel később.”

    Mr. Bloomberg már csak tudja. Számomra sokkal hitelesebb, mint a te műhisztid. Ugye megérted?:)

  • Zina Mihailova

    Az Antifasiszta Hálózat elsőként jelezte csatlakozási szándékát a tiltakozáshoz, érdekes hogy szimplán kimaradt a cikkből. Bár sejtem hogy miért.

  • Tudtommal a Jobbik a bal-liberális pártok kormányzása idején keletkezett és erősödött meg. Majd a 2010-es választásokon került a parlamentbe. Mivel a Fidesz 2/3-ra növelte táborát, logikus, hogy a Jobbikos szavazók a bal-liberálisok közül kerültek ki.

  • Fenyvesi Glória

    Jól írta az egyik hozzászóló:”Nem véletlenül Hungária a neve Magyarországnak…
    És aki itt él, a magyar népet,a többséget kell erősítenie,
    Mint azt bármely más országban teszik:Olaszországban az olaszokat, Francia országban a franciákat,és így tovább…
    És ha a többségi társadalom védi a nemzetét a támadásoktól, az nem náci, nem rasszista, nem fasiszta!
    És ha olyan rossz dolguk lenne itt a kisebbségeknek, azok külföldről jött egyedeinek, akkor nem ide jönnének, hanem máshová…Vagy vissza,pl. földet vásárolni…
    Orbánék még túlzottan is támogatják a kisebbségeket,idegeneket.
    Pl.azon cigány gyerekek, akik elérik a 2,5-es tanulmányi átlagot, kapnak 40 ezer Ft ösztöndíjat.
    Mikor és hol kap a magyar gyerek ilyen összeget?
    Nem csak a jog, hanem a kötelesség is fontos!
    És az elvándorolt 500 ezer fiatal nem a Hazáját tagadta meg, hanem a hosszú évtizedek kizsákmányoló,idegenszívű politikájának következménye, hogy nem tud megélni a fizetéséből.És kik kormányoztak hosszabb ideig? A szocik-liberálisok…(ok-okozat)

  • A könyökömön jön ki a mindennapi holokausztozás már!
    TI NEM UNJÁTOK?
    Ja, persze, hogy nem, hisz jól éltek belőle!

    Semmi közöm a holokauszthoz, sem a családomnak, de ránk erőltetitek magatokat!

    Undorító!

    Az is undorító, hogy sírtok-rítok, s közben ma olvasom, hogy egy „holokauszttúlélő” 110 éves korában halt meg a napokban.
    Ó de nagyon megviselhették a táborozások.
    Én már egy szavatokat sem hiszem!

    A (volt) zsinagógáról:
    Már nem zsinagóga, semmi közötök már hozzá.
    Ha akartátok volna használni, akkor használhattátok volna, csak lemondtatok róla!
    A Dohány utcait, meg másokat miért használhatjátok? Ez is maradhatott volna a tiétek, hisz az összes kommunista – Kun Bélától, Apró Antalig mind zsidó volt – de lemondtatok róla és kész. Most közösségi ház, vagy mi. Egy magyar parlamenti pártnak ugyan úgy joga van ott gyűlésezni, mint bármely más pártnak, abban a közösségi házban!

  • Figyelő,
    Évente 1 x(túl sok)ott járok.Nem tudom meghatározni pontosan mi a francnak,mert ha lenne egy olyan testrészem amelyiknek nosztalgiája van,feltétlen kioperáltatnám.Ahhoz, hogy az ilyen frivitív barmokkal kelljen szóba állnom,semmi féle perverzitás nem hajt.Nekem elég látni a pesti utcákon bakancs csattogtató, zászlócsóváló,szálasi trikós lapos homlokúakat. A várost nosztalgia nélkül is szeretem.Általában 20 napra szoktam menni és gondolhatod,repülő jeggyel,szállodával és éttermekkel nem egy olcsó mazochista játék. Különösen az ilyen FRIVOL barmok hatására,már a hatodik nap után bánom,hogy ott vagyok.Volt már olyan,hogy három nap után elutaztunk Rómába, Velencébe,Londonba,Párizsba,Amszterdamba,stb.
    Van hol elkölteni a pénzt és nyugodtan kihagyhatom az Undorland múlt és neo tetveivel való találkozást.Képzeld még nyelvi problémánk sincs.Hogy zsidókat ért-e személyes atrocitás a mai ideálisan demokratikus és agyoneurópai M.O.-on Kérdezzétek meg a 90 év körüli Schweitzer főrabbi urat,Kertész Ákost(közel van hozzátok.Kanada befogadta,mint magyar menekültet)és még sokan másokat is.Elég sokat írtam most és nem kívánok senkit feltartani. Még azt azért megkérdezném,hogy a szemét-állat szegedi csanád nácisága vagy kiderült zsidósága miatt lett seggberúgva a magyar demokrácia dicső példaképét jelentő jobbikból?Akkor amikor ezek a szittya barmok még egy valódi nácit sem képesek generálni önerőből.

  • tálit: most, hogy kiokádta magát, ha javasolhatom, maradjon el erről a fórumról. mert tudja, ha már valami undorítótól beszél, ne felejtse el, maga is az. itt meg nagyon nem csípik az undorító dolgokat.

  • asher alexander

    -en peldaul azer jarok ott neha-neha mer ott is van eltemetve csaladtagom,es mi zsidok nem hagyjuk magara a szeretteink sirjait!!

  • asher alexander

    ooooohhh!!
    ha aza eg engedne hogy csak ugy 10 percre „kezelesbe” vehetnem ezt a „talit” fedonevut!!!
    megmutatnam mindazt rajta amit anno az IRGUN-ban megtanultam mint vallatasi modszertant!!

  • zina mihailova: nem sejti. de, ha mégis, ne habozzon, közölje.

  • Zina Mihailova
    Na, Teged sem lehet kielegiteni.
    Ha rajta vagy a listan az a baj.Ha nem vagy rajta az a baj.

  • Gyuri10
    6:15

    A kinti arab barátaidnak, mert gondolom tömegesen rajonganak érted, adhatnál több „szabadságot” is az évi egyszeri alkalomnál. Na nem azért, mert az Undorlandod annyira hiányolna, hanem csak azért, hogy ezzel is bizonyíthasd született nemeslekűségedet, úriembervoltodat, amelyhez ugye nyilván nem férhet semmi kétség!

  • Gyuri10
    9:31

    Amúgy teljesen megértem a felháborodásodat amiatt, mert valaki beszólt Schweizer főrabbinak, meg Kertész Ákosnak. Ti már, hála a haditechnikának, kinőttétek ezt a csúnya balkáni megoldást. Ha valaki nem tetszik, szórtok rá egy kis humanitárius foszfor-bombát, sajátosan értelmezve a fényhordozást! Aki telibe kap egy ilyen adag, biztosan nem fog reklamálni! Van ott rend, kérem!

  • Gyalázat és felháborító!A magyar kormány hallgatólagosan összekacsint a szélsőjobbal,így a jobbikkal és a Magyar hajnallal is.Programjukban szerepel hogy a cigánybűnözést magyarországi koncentrációs táborok felállításával oldanák meg,aggodalmuk tárgya kizárólag a magyar és fehér emberek sorsa,, fehér büszkeség”,mint Hitler!

  • Tálit: Mert kiirtották közösséget. Nem volt aki használja! Érti ezt az egyszerű összefüggést??

  • Kedves dakota: Már kérdeztem mástól is. Ha hozzájutna egy templomhoz, berendezne benne egy bordélyházat? Joga lenne hozzá de erkölcse?

  • asher alexander

    frivi!
    neked kulon megsugom!!
    az izraeli hadsereg egyik legkemenyebb legutokepesebb egysege eppen az arab-izraeleik altali beduin egyseg!!
    most eppen ok verik szajon a del-libanonbol es surya-bol erkezo arab terroristakat!!
    de ugyanigy vannak druz keresztenyek, orthodox pravoszlavok is a seregben!!
    ugyhogy ezze az „arab haverjaid” szoveggel alaposan mellelottel!!

  • Kovács Éva
    9:55

    Amint elolvastam a sajátos politikai vízióiról tanulságot tevő 5+Hitler sorait, megértettem, hogy Önben egy egész politológusi tanszék veszett el!

  • Gyuri10
    2014 február 24
    6:15 de.
    Gyuri, még minddig NEM válaszoltál a kérdésemre! MIlyen megkülönbözetetésben vannak MA a zsidok Magyarországon?
    Az emlitett két személy nem számít, nem megkülönböztetés volt, hanem egy természetes bosszú Kertész magyar ellenes írására.
    Canadában sem szeretnék, ha róluk írna hasonló hangnemben Kertész Ákos.
    Minden újság tele lenne a felháborodástól…nyugodj meg. Itt behúzza fülét, farkát olyan csendebn lesz.

  • llanfair: dakotának? bármikor!

  • asher alexander

    -eleg a szinte minden napos zsidozas a mediakban,a parlamentben es az hogy torvenyesen bejegyeznek part-ot aki konzentrationslager-eket hirdet!!

  • asher alexander
    2014 február 24
    10:37 de.
    Nem tudom, hogy Izraelben mennyit tud a hazai helyzetről. A Jobbik párt, egyszer hozta fel azt a hülyeséget, hogy a parlamenti képviselők származását listázzák. Ezt a hülyeséget,ott mindenki elvetette azonnal és azóta sem volt szó róla.
    A médiában többnyire zsidók zsidóznak.
    A mai kormánypártban is számos zsidószármazású tag van.
    Minden zsidó származású egyén Magyarországon nyyugodtan éli társadalmi, hivatali karrierjét és életét.
    Azok, akik mindenáron, a náci időket akarja rálőcsölni a mai magyar társadalomra, az hazudik!

  • Figyelő: Természetes keresztényi bosszú? Ez nem oximoron?
    Vagy csak mondj igazat betörik a fejed közmondás szó szerinti használata?

  • A keresztény nem bosszúálló, én sem voltam az!
    Csak tömören vázoltam a mai magyar helyzetet.

  • llanfair
    2014 február 24
    11:13 de.
    Ja, értem, te a kettővel előbbi beírásomra válaszoltál.
    Ha közelebbről megnézem, rosszul írtam mert pontosan EGY személy olvasta be személyesen a véleményét Kertésznek, amitől úgy megijedt, hogy futni kezdett egészen Canadáig. Mi volt a Rabájjal a probléma, nem tudom.
    DE képzeletedre bizom, mi lett volna a hazai és a külföldi zsidók reakciója, ha minden média, újság TV, bosszút lihetegtt volna a magyar gyalázó szövegért.
    Tapasztalatom szerint, fordított esetben, ha valaki a zsidókról írt volna hasonló gyalázatos szöveget mi lett volna a reakció?

  • lihegett volna

  • Fenyvesi Glória

    Kovács Éva?
    Maga álmodik?
    Mert senki nem akar koncentrációs táborokat Magyarországon…
    Ha a cigányokra gondol,bizony,van olyan rétegük, aki nem akar beilleszkedni a társadalmi normákba,és lop, rabol, gyilkol…Nap mint nap lehet szembesülni ezzel.
    K.Éva!
    Szeretné, ha az Ön házát, telkét többször is kirabolnák?
    Mert ez a trendi Magyarországon a cigányok részéről…
    Nem mind, de az összlakossághoz képest túlreprezentálva…

  • Agyhalott közeli állapotban lévő lények unalomig ismert fröcsögését már megszoktuk, ezzel semmi gond, legalább nem kell rá reagálni! 🙂

    Érdemben itt egyetlen dologra reagálnék, az pediglen a Figyelő kommentje! Nem mintha nagyon épületes lenne, de mégis megpróbálok valamit tenni, hátha…! 🙂

    Idézem:
    “Az, hogy a holokauszt után újra fasisztoid-neonáci kormánya van az országnak ez tény! ”
    Tudom, hogy hazudni könnyű, itt sikerült!
    A másik” tévedése”, hogy azért mentek el olyan sokan (ha ez igaz?)mert neonáci a kormány. Egyszerűen munkahiány van és ma mint EU tagnak minden országban elmehet Európában, szerencsét probálni. Ha mosogatáson kivül nem kapnak jobbat, majd haza mennek.”

    Figyelő, figyelj!!!!!! Hosszú leszek! De most komolyan használd az agyad, és próbáld kikapcsolni a frusztrációd, ok?

    1. Baromira érdektelen, hogy meggyőződésből vagy politikai számításból náci, és/vagy fasiszta a Fidesz-kormány, az-e egyáltalán, vagy éppen nem! Azonban az egyáltalán nem érdektelen, hogy ez a populista, számító manőverezés, ez a nacionalista, Horthysta hangulatkeltés, (egyébként náci tempó) hova vezet? Van-e annak jelentősége, hogy zsigeri gyűlöletből vagy „csak” számító cinizmusból kódoltan vagy éppen nyíltan ömlik a társadalomra ez a métely, mindez hivatalos kormánypolitikai szintről? Érdekes-e, hogy mi a valós motivációja ezzel a kormánynak, és valójában mért teszik?

    Tény, hogy minden szinten tetten érhető a fasisztoid-neonáci ideológia, és a társadalomra ez óriási veszélyt jelent. Egy idő után bizony ez kezelhetetlenné válhat! Közelebb állok akkor az igazsághoz, ha azt állítom, hogy az Orbán-kormány abszolúte ideológiamentes, és szimplán csak gengszterek?! És…? Tőlem lehet a kormány ideológiamentes gengszter, de valamitől mégiscsak náci költőket tanítanak a sulikban, Horthy és Prohászka stb. szobrok közt járunk-kelünk, címzetes nácik és fasiszták történelemszemléletén szocializálódunk stb.,. stb…! Jó lenne, ha mindenki végre szembenézne a tényekkel!

    A kormány felhasználja és visszaél ezzel a kártyával, ami önmagában meghatározza ezt a náci-fasisztoid irányultságot, amit egyébként már nem is nagyon tudja lemosni magáról, számtalan intézkedéseimben, törvénykezésében szimbolikus politizálásában egyértelműen tetten érhető! A Jobbik eszköz ehhez, nagyon jó, hogy van, így minden disznóságot rájuk lehet tolni! Különben már hivatalosan is régen kiírta volna magát a demokratikus jogállamból a Fidesz-kormány. Igy minden balhé alkalmával a Jobbikon csámcsoghat a hazai és a külföldi közvélemény. A Jobbik a feketeseggű, ami kétségtelen, de a kormány legalább olyan sáros ebben, hanem sárosabb! A Jobbiknak sehol nincsen 100%-os többsége az önkormányzati testületekben. A Jobbik nem törvényalkotó párt. A Nemzeti Alaptantervet nem a Jobbik, hanem a Fidesz 2/3-os többsége módosította, ahova címzetes nácikat emeltek be kötelező tananyagként! Vagy a NAT-ba (Nemzeti Alaptanterv) csakúgy véletlenül becsusszant Nyirő J., Was A. et al.? A Jobbik sehol nem lenne, ha a Fidesz 2/3-os többsége nem akarná, hogy legyen, ugyanis meglenne rá a törvényi lehetősége, hogy beszüntesse a csattogó fekete bakancsos nemzeti gárdáival együtt!

    Már önmagában törvénytelenséget követ el a Fidesz, hogy a Párizsi Békeszerződést nem tartatja be (4. cikkely). „Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.)”

    A helyzet az, hogy baromira érdektelen, hogy valójában náci-e a Fidesz-kormány. Bármikor úgy tesz, mintha az lenne, ha úgy látja jónak, és bármikor másképp tesz, ha azt látja jónak. Elvtelen a végtelenségig, és ebben benne van, hogy a Jobbikkal halad. De akkor, amikor Jobbikkal halad, akkor mégiscsak náci módon politizál, nem?!

    A baj az, hogy ez erőteljesen befolyásolja a közvéleményt, a közgondolkodást, és a tudati szintet. Ez az alpári, olcsó és cinikus politikai fogás jelenségében, irányában és gyakorlatában nem más, mint a fasisztoid-náci ideológia!

    2. „A másik” tévedésem”, hogy miért is mentek el félmillióan!

    Nos, kedves nagyon Figyelő barátom!

    Ezt Matolcsy György nyögte ki 2013. januárjában, szóval ő szólta el magát: „Félmillió magyar dolgozik külföldön”
    http://index.hu/gazdasag/2013/01/28/matolcsy_felmillio_magyar_dolgozik_kulfoldon/
    Ez az adat ráadásul 2013. január 28-ai, vagyis több mint egy éves. Arról már nem is beszélek, hogy ez a félmillió már akkor sem volt igaz, ennél jóval magasabb számról beszélhettünk már akkor is, de ennyit mégiscsak kimondott, ami önmagában rekord Magyarország történetében! A valós szám ma már az 1 millióhoz állhat közelebb, szerintem.

    Matolcsy Györgyöt remélem, hogy nem kell bemutatnom neked, aki ennyire figyel min te, biztosan tudja, hogy az Orbán-kormány gazdasági minisztere volt, a Fidesz gazdasági programjának kialakítója, és 2013. március 4-től a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Ugye neki elhiszed a félmilliót?

    Nos, ami miatt erre a kérdéskörre is kitérek, azt pontosan azért van, mert hát sajnos mégsem kellőképpen figyelsz a magyar változásokra. Fidesz-kormány minden idők legnagyobb sikerét könyvelte el gazdasági téren. Az eredmények közük kiemelték, hogy 9 év után, Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, sikerült visszafizetni az IMF hitelt és az ország mára tartós növekedési pályára állt. A gazdaság, a foglalkoztatás és a családok segítése, vállalkozok talpra állítása olyan eredmény volt, amire az eddig kormányok nem voltak képesek. Legalábbis erről szól a kormánypropaganda orrba-szájba!

    Ha ez igaz, miért mentek volna el pont most, ilyen eszméletlen rövid időn belül (3 év), és ilyen rendkívülien magas számban? Hiszen most jön el a Kánaán!

    Tudod miért kedves Figyelő? Mert nem igaz! Sőt soha nem látott nyomort és elszegényedést okozott az unordotox gazdaságpolitikájuk. Ebbe most nem mennék bele, hogy mitől, de kétségtelen, valóban sok a gazdasági menekült (is)! De hozzá kell tennem, hogy ez az ok még mindig nagyon kevés az ilyen mértékű, tömeges kivándorláshoz, alig 3 év alatt félmillió ember, ez elképesztő szám! Az ok, ennél sokkal összetettebb, főleg ha belegondolunk abba, hogy a magyarokra kizárólag gazdasági okok miatt – az Orbán-kormányt leszámítva – ezt megelőző években nagyon nem volt jellemző a tömeges elvándorolás.

    2004-ben került sor az EU történetének eddigi legnagyobb bővítésére, amikor Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Szlovákia, Ciprus, Málta, Észtország, Lettország és Litvánia csatlakozott az unióhoz. Európai Unió új tagjaként a szabad munkaerő-áramlás előnyeit mi abszolúte nem használtuk ki ezekben az években.

    Meg fogsz lepődni, de 2004–2009 között elképesztő mennyiségű lengyel, cseh, lett és szlovák munkavállaló léptek be a nyugati országok munkaerőpiacára, ugyanakkor a magyarok jelenléte ezekben az években szinte nem is volt mérhető. Pedig a gazdasági helyzet a Fidesz szerint mindennél rosszabb volt ezekben az években, most viszont lassan már 4 éve dübörög a gazdaság az országban!  Vajon akkor miért ment el fél millió emberünk? Csupán a jobb élet reményében, pont most? Akármi is az oka, a magyarokra eddig alig volt jellemző, hogy külföldön tartósan munkát vállaljanak, és ez most radikálisan 3 év leforgása alatt megváltozott!

    Nagyon sok szociológiai és statisztikai mérések azt bizonyítják, hogy a magyar munkavállalók csupán 1–2%-a kívánta boldogulását az EU régi tagjainak munkaerőpiacán keresni, míg 3–4% csupán csak időlegesen kívánt határainkon kívül, az unióban tevékenykedni. Ez bizony a töredéke a többi tagjelölt állam kivándorlási hajlandóságának, illetve szándékának. Egyesek azzal indokolták, hogy a magyar ember földhözragadt, és, hogy itt beszélnek a legkevesebben idegen nyelveket, (ez sajnos ma is igaz), ami szintén megnehezítheti a vállalkozó kedvet!

    Kétségtelen, a mostani Orbán kormánynak sikerült ezt az igencsak erősnek tűnő determináltságot leküzdeni népével, akik ahogy megszabadultak ettől a béklyótól el is húztak! De lehet, hogy csak melegebb éghajlatra vágytak Berlin, London magyar lakossága! 🙂
    Mondjuk Berlin és London ilyen szempontból nem biztos, hogy jó csere! 🙂

  • eszteredler: ne fáradj. figyelő a tényeket figyelmen kívül hagyja, ő a saját történelmében él, és zsigerből utál mindent, ami nem horthy-segg, vagy orbáni nemiszerv.

  • Dr. Berényi Tivadar

    Tisztelt Fuser és Gyuri10!

    A mondandóm első hozzászólójához: csak annyi tiszteletek kérek irányomba, mint amit én is megadok-megadtam eddig Önöknek, köszönöm. (idézem: „Persze, hogy téved, bár a bejegyzése alapján pontosabb úgy fogalmazni, fogalma sincs miről beszél!”)
    Ön szerint egy olyan embernek, fogalma sincs miről beszél ebben a témában, aki mint említettem ismerősöm és egyébként jogász doktor, e mellett a szegedi zsidó hitközség vezetője?! Az Ő utólagos engedelmével idéznék egy korábbi szóváltást közöttünk, mely a facebook-on zajlott így remélem nem haragszik, ha nyilvánossá teszem itt. Azt kérdeztem mit jelent ma az, hogy valaki zsidó?
    Szavai: „Magyarországon a zsidóság vallás, nem nemzetiség, vagy kisebbség. Mindkét „tárgyaló?!” fél keveri a legalizált funkciókat. Ugyanezt teszi a civil szféra is, persze a zsidó vallási szervezet is olyképp viselkedik néha. Keveredik az óhaj, a vágy, a vallás, a civil szféra. Persze teli értetlenségekkel.”
    Az itt hozzám szólók szerint pedig nem vallási hovatartozást jelent zsidónak lenni. Akkor hagy’kérdezzem mit jelent ma zsidónak lenni, kinek mit jelent a zsidósága? Mivel indokolja, eredezteti, magyarázza? Mi az ami miatt ők magukat megkülönböztetik a többségi átlag magyar populációtól?

    Előre is köszönöm válaszaitokat,

    tisztelettel:
    Berényi T., dr.

    p.s.: azt, hogy Magyarországon volt zsidóüldözés miért kell egy az egybe a Horthy korszak nyakába varrni? Kormányzósága alatt azt gondolom tett sok jót is, ezt gondolom Önök is elfogadják… A vészterhes időkben természetes innen is deportálhattak emberek, úgy mint bármelyik másik európai országból. Azt is kikutatták már, hogy a lakosságszám arányában mekkora volt a deportálás és, hogy mekkora százaléka volt lakosságnak zsidó? Mert ha arányában Magyarországon több volt a zsidó, akkor abból nyilván az következik, hogy többet vittek el, nem? 🙁 egyszerű százalékszámítás vagy aránypár.
    Arra a kérdésemre nem válaszoltak, hogy pontosan kik voltak itt az esetleges zsidó származásúak a Kárpát medencében a magyarok bejövetele előtt?

  • figyelem, be ne dőljetek a jó doktor dumájának! a szokásos terelés, olyan szintre fejlesztve, ami már meghaladja ennek a postnak a kereteit.

    dr. berényinek javaslom, írjon egy értekezést e tárgyban, nekünk meg ne tegye kötelezővé, hogy elhiggyük neki állításait. megint egy ember, aki ismert rendes és okos zsidót 😀

  • Dr. Berényi Tivadar

    Prohászka, Horthy, Wass, Nyírő: nem nácik. Annyira könnyen vagdalóznak ezzel a jelzővel, sértegetve, megbántva esetleg mások érzelmeit, érzéseit, nemzeti öntudatát, ősei iránt érzett tiszteletét.
    Ha önök ezt a stílust megengedhetik maguknak, akkor miért várják el a másik féltől, hogy Önökkel kapcsolatban, Önök irányában tiszteletet mutassanak?
    Ha önök nácizhatnak egy jóízűt, akkor mi meg kommunistázhatunk: Rákosi, Kun Béla, Szamuely, a Lenin-fiúk… Soroljuk a bűneiket? 🙁
    Nem hiszem, hogy ez vezetne jóra. Az acsarkodás, az egymás sértegetése, múltjának, érzelmeinek megbántása, lekicsinylése. Önök nem a megbékélést keresik, Önök szándékosan indulatokat gerjesztenek a keresztény, konzervatív, nemzeti érzelmű mai magyarok emberek ellen, provokálják Őket, hogy aztán egy félreértelmezhető mondatba szóba bele kapazkodva végre 2lenácizhassák jóízűen egy élet munkáját, egy költőt vagy egy nagy formátumú politikust… vagy bárkit, aki Önöknek nem tetszik vagy éppen útjában áll. Nagyon szomorú vagyok és féltem emiatt féltem Önöktől Magyarországot, ugyanúgy ahogy féltem bárki mástól is, aki gyűlöletet kelt, kirekeszt, bántja a másikat… ha a jobb oldalról teszi akkor attól is…

  • Pista, azt mondod?

    Minden Horthysta agyilag zokni?

    Végül is, ha belegondolok a tetovált tengerészüket sem az eszéért szerethetik! 🙂 A feltétlen tisztelet és imádat bizonyára a közös zsigeri antiszemitizmusukban keresendő! 🙂

  • dr. berényi: „akkor mi meg kommunistázhatunk”… na végre, csak előjött a farbával 🙂 keresztény, konzervatív, nemzeti érzelmű magyarok? hol képviseltetik magukat? a kdnp-s bohócok közt? vagy a fideszben – ami azért elég röhejes lenne? oszt maga, nemzetes doktor uram, melyik oldalról ítél meg másokat? mondja, más miért ne mondhassa, hogy magyarországot meg maguktól – kiktől is? – félti?
    olvasta illusztris képviselőjük, malmos simon egy csöppet sem gyűlölködő, bársonysima fenyegetését? nem? keresse meg, meglátja, szélesedni fog a horizontja a gyűlölet témájában!
    lesz maga még sokkal szomorúbb, ha tovább keres a maguk – hol is van az? – platformján, úgyhogy javaslom, spóroljon a könnyeivel.

  • eszteredler: ezek még csak nem is horthysták, csak szánalmas majmok, kritika nélkül utánoznak bármit. feltétlen tisztelet és imádat? ezeknél? csak szerep, és addig tart, amíg már nem éri meg nekik, vagy nem nulázzák le az idoljukat. akkor átállnak más segg mögé.

  • Dr. Berényi Tivadar

    kedves eszter!

    „Minden Horthysta agyilag zokni?

    Végül is, ha belegondolok a tetovált tengerészüket sem az eszéért szerethetik! 🙂 A feltétlen tisztelet és imádat bizonyára a közös zsigeri antiszemitizmusukban keresendő! :)”

    :(( pontosan erre gondoltam… az ilyen megnyilvánulásuk miatt vagyok szomorú. Horthy esze? Olvasott-e bármit Horthy életével munkájával kapcsolatban vagy egyszerűen annyit tud vele kapcsolatban, hogy „most épp fröcsögni kell ellene, le kell nácizni”…

    Az eszével kapcsolatban idéznék Önnek:
    „Elemi iskolai tanulmányait magánúton végezte Kenderesen (1874–1876), majd a Debreceni Református Kollégiumban (1876–1878). Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, a Lähne-tanintézetben (1878–1882) végezte, ahol németül oktatták.”
    „a fiumei tengerészeti akadémián. A 612 jelentkező közül csak 42 nyert felvételt az akadémiára, köztük Horthy is. Az akadémia szigorúságát az jellemezte a legjobban, hogy a hallgatók harmada kibukott vagy kimaradt. Az akadémia során a matrózoktól megtanult olaszul és horvátul is.[3] Emellett németül, angolul és franciául is beszélt. 1886. október 7-én avatták az osztrák-magyar hadiflotta II. osztályú tengerész-hadapródjává.[3]”
    „Szolgálatát a háromárbocos, segédgőzgéppel felszerelt vitorlás Radetzky fregatton kezdte meg.[7] 1890-ben már sorhajózászlósként szolgált a Konstantinápolyban horgonyzó Taurus állomáshajó fedélzetén.[8] Kiváló sportember lévén nagy tekintélyt vívott ki a helyi úri körökben. Kiválóan vitorlázott és eredményes középtávfutó volt. Vívásban hadseregbajnoki címet nyert. Emellett kerékpárversenyzőként és teniszben is kiemelkedően teljesített (párosban legyőzte az angol hadseregbajnok párost), valamint elsőosztályú lovas volt. Fenti sporteredményei, jó tánctudása, megnyerő modora és az általa beszélt nyelvek a társasági körökben szívesen látott emberré tették”
    „1914. január 20-án érte el a sorhajókapitányi rendfokozatot, amely a szárazföldi hadseregben az ezredesinek felelt meg.”
    eszter! Van-e még szüksége rá, hogy idézzem-felsoroljam az I. világháborúban a hadihajón szolgálva parancsnokként, miket vitt végbe, ahhoz hogy kiértékelje a későbbi kormányzó értelmi képességeit így utólag?

  • Berényikém :
    Na sorolja fel a Lenin fiúk , a Rákosiék meg a Kún Béla bűneit.

    De -ha megkérhetem : tegye mellé a Horthy rendszere által megkívánt kb egymillió magyarember halálát is jó ?
    A kettő közötti arány cirka 1 : 1000-hez fog kijönni.
    De fröcsögjön csak nyugodtan. Már megszoktuk magukat.
    Jut eszembe :
    Pártértekezleteken is ilyeneket hangoztatott még 1998 előtt ?

  • dr. berényi: na, ez az. nem a sorhajókapitányi képességei okán érdemelte ki. ” Kiválóan vitorlázott és eredményes középtávfutó volt. Vívásban hadseregbajnoki címet nyert. Emellett kerékpárversenyzőként és teniszben is kiemelkedően teljesített (párosban legyőzte az angol hadseregbajnok párost), valamint elsőosztályú lovas volt. Fenti sporteredményei, jó tánctudása, megnyerő modora és az általa beszélt nyelvek a társasági körökben szívesen látott emberré tették” ez meg, mint érdem, röhej. a magyar tudásáról is, ha ejtene egy-két szót? de mind1. ha felvezetné, mitől ez a lelkes lihegés a kormányzó úr őfőméltóságú segge körül?
    mire példakép ma? miért érdemes ma piedesztálra emelni?
    főleg, dr. troll, miért is akar terelni a cikk tartalmától?

  • Fenvesikém kedves Gloáka :
    Koncentrációs táborokat AKAR a maga által csak ” nem náci hanem jómagyarember aki szereti a hazáját ” .-nak aposztrofált Magyarhajnalos vadnáci Boros , tudja : azalatt a háromszögletű horogkeresztre hajazó undorító zászló alatt.
    Ezzel a programjával szedett össze egy nap alatt 500 szavazatot.
    Ha hatalomra kerül , előbb a cigányok mennek a halátáborba , aztán mindenki más aki tagadja a náci eszméket.
    Maga annyira aljas ezzel az ócska dumájával , onnan a bánatos picsából , hogy már felháborodást sem tud kelteni.
    Csak mélységes elkeseredést .
    Hogy ilyen lealjasodot elmék fognak beleugatni a határokon túlról a MI életünkbe.

  • Dr. Berényi Tivadar: Így ez nem jó. Maga szomorú mert kedvenceit lenácizzák. De az nem zavarja, hogy akiket ezek az emberek tönkre tettek vagy halálba kergettek szomorúak lesznek ha maguk istenítik őket és szobrot emelgetnek nekik?
    Az Ő szomorúságuk nem fáj?
    Önnek is elmondom. Gyerekkoromban ministráltam. Kongott a templom a körmenet kivételével. A hajnali miséken ketten hárman voltak. Hol volt ez a sok magyar keresztény?
    Azt mondja belekapaszkodnak egy félreértelmezhető szóba. Miért gondolja, hogy Ön értelmezi jól?
    Ön szerint lehet véletlenül jelentkezni a német hadseregbe?

  • eszteredler
    2014 február 24
    12:57 du.
    Kedves Eszter, elolvastam hosszúra sikerült hozzám intézett írásodat.

    Egyet meg kell állapitani, két malomban örölünk. Te a zsidó, Mszp és hasonló pártok híve vagy én csak egy egyszerű magyar, aki nagyon sok évet élt úgy Magyarországon, mint külföldön!
    Előre bocsájtom, hogy semmiféle párthoz magyar vonalon nem tartozom.
    Sajnos, múltad és neveltetésed folytán űgy nőttél fől, hogy a holokauszt árnyékában ki a kosher, ki nem.
    Én is éltem ennek árnyékában, mégis más a véleményem.
    A baj az, hogy egy egyszerű hazafiasságot összekevered a nácizmussal. Ezt is megérteném, hiszen 45 évig éltek a magyarok, az úgy nevezett szocializmusban.
    Fordult a kocka, jött a „rendszerváltás”, ezzel megszünt a bolsevik propaganda és hirtelen felébredt mindenki magyarnak.
    Tudod, külföldön élek, és itt megszoktam, hogy pl. az USA-ban már óvodákban at amerikai zászlót éltetik, és iskolában az amerikai volt elnököket és nagyságokat tanítják. Itt megszoktam, hogy minden nemzet, legyen az német, francia, amerikai vagy canadai, a saját hazáját emeli magasra, íróit dicséri és a nemzet nagyjait isteniti.
    Nálunk, otthon magyaroknál, még mindg probléma, ha magyar írókat tanítanak az iskolákban, mert bizonyos korban ÉLTEK,és akkor szerepeltek.
    Csakis a magyaroknál probléma, mint Horthy szerepe a magyar 24 éves történelemben, mikor is az országunkat feldarabolták. Még ma is porbléma, ha a magyarok ezekről az emberekről elismerően nyilatkozik, mert akkoriban élt.
    EGyik sem volt náci, amit Ti akartok elhitetni, egyikük sem tett semmi rosszat az ország ellen, amit ti hírdettek.
    Szégyen amit írtál és minden jó érzésű magyar ezt gondolja.

  • Illepityu:
    Majd én válaszolok Dr. Horthyseggnyaló helyett :
    Azért , mrt ez az uraság már nagyon szeretne díszmagyarban , kócsagtollasan nagyképüsködni a most még nemlétező zsellérjei előtt.
    Úrizálni akar a piszok , mint a harmincas években a hazaáruló nemzetrontő senki főrendek.
    Ez a cél mindent megér neki.
    Ha kell , emiatt ezek tönkreteszik ismét az egész országot.

    Ebben az egészben csak az a szomorú , hogy a sok idióta vidéki azthiszi , ha a Horthy-féle úrimagyarország visszajön , az majd jó lesz nekik.
    Nem tanultak történelemből semmit. Húsz év óta ebben a szerencsétlen országban gyakorlatilag csak történelemhamisítás megy.
    Amit még Antall kezdett el a mániákus Horthy imádatával.
    Pedig tudtommal ő is valami párt-izé volt előtte .

  • Dr. Berényi Tivadar

    Tisztelt kommentelők!

    mielőtt megelőznének hozzáteszem a tudásom szerint (ami egyáltalán nem teljes) mélyen elítélem a Horthy rendszer esetleges kollaborációját a nácizmussal vagy a deportálásokkal. ha önök személyesen vagy családjukkal kapcsolatban személyesen is érintettek, megértem és együtt érzek a gyászukkal. Senkinek nincs jogában elvenni a másik ember életét!!! A genocídium pedig végképp ocsmány, nem is nevezem emberi tettnek, irtózok tőle. Nem is tudom minek nevezzem.
    Én a kibékélés pártján vagyok és szeretném ha mindkét oldal azt szeretné: megbékélést, megértést, kölcsönös egymás irányába… Felismerni annak esetleges jó tulajdonságait, jótetteit, érdemeit, azonban elítélni annak gonoszságát.
    Köszönöm, hogy elolvasták soraimat.

  • dr. berényi: köszönet a hozzászólásáért. azonban nem ártana, ha ezt közzé tenné más fórumokon is, pl. MNO, kurucinfo, barikád, ilyesmi. mert mintha arrafelé ez a megbékélés nem lenne igazán jövőkép…

  • Na ebben a témában ez más a sokadik cikk…..
    Nyugodjanak már meg,annak ellenére,hogy a polgármester udvariasan kérte a fórum máshol történő megtartását,egy
    önállóan és MŰVELŐDÉSI!!!!házban bármilyen lakossági
    fórumot meg lehet tartani ami után bérleti díjat fizetnek
    és a háznak bevételt hoz.
    Ez van akár tetszik egyeseknek akár nem!
    Egyébként a zsidók adták el még a 60-as években az épületet
    ami azóta nem Zsinagógaként működik!
    Több hozzászólónak teljesen igaza van,főleg abban,hogy
    alkalmazkodniuk kellene a kisebbségben….lévőknek a
    többséghez és nem felelőtlenül uszítani,vádaskodni és
    hőbörögni,különösen akkor ha nincs igazuk,senki nem sértette meg a zsidók emlékét az épület bérbeadásával,
    ezzel a vádaskodással csak maguknak és persze a békés és
    normális zsidóknak ártanak!Vegyék már észre!!!!

  • Dr. Berényi Tivadar

    1. mégis megelőztek, miközben nem voltam itt.
    2. Figyelő: köszönöm, egyetértek.
    3: Ilanfair: jelentkezni a német hadseregbe? kire gondol és mikor? remélem van annyi tudása a magyar történelemről (mielőtt bárminemű véleményalkotásba belekezd azzal kapcsolatban), hogy Kenderes, ahonnan Horthy származik akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, ergo a saját hadseregébe jelentkezett, mert másikba nem tudott. Vagy Ön szerint aki a mai Magyarország területéről pl. 1850-től 1920-ig katonai pályára lépett, az mind „náci” volt?

  • boda: köze? ha megkérhetem, maga is alkalmazkodjon a többséghez, mert, ugye, maga nem ahhoz tartozik. a többség ugyanis normális. vegye már észre magát, és főleg, hagyjon fel a kategorikus kijelentésekkel. nem a maga profilja. kevés ahhoz, mint mackósajtban a brummogás 🙂
    maga csak egy ócska kis provokátor, mindegy, hogy mi a téma, belepofázik, még csak nem is kritikusan, csak papagáj módra, mivel annyi esze sincs, hogy legalább a sablonjain változtasson.

  • Marcsi: Minden hozzászólásodban szerepel a „normális” szó. Szerinted mi a normális?

  • Nem tudom, hogy az itt kommentelő Boros István AZ a Boros István-e, akiről viszont én írtam, az a Magyar Hajnal nevű übernáci csürhe alelnöke:

    Boros István: Önvallomás

    Náci vagyok, nem szégyellem:
    árja fajok a véremben.
    Horogkeresztény testvérek!
    Veletek együtt nem félek!

    Nem vagyok se magyar, se sváb,
    csak egy haszonleső svihák:
    újabb önjelölt törtető
    politikai dögevő.

    Egy jobb szélkakas van nálam,
    de nem neki verem nyálam.
    Egy a zászló, egy a tábor:
    kevés vagy már, Vona Gábor!

    Ki a mellet, be a hasat:
    itt a Magyar Hajnal hasad!
    Nem vagytok különbek minálunk;
    de mi majd rendet csinálunk!

    Sok birka száját táthatja,
    s az egész világ láthatja
    barnainges hadseregünk’,
    amint büszkén menetelünk.

    Ti lesztek mind rabszolgáim,
    be lesz tiltva a „le chájim!”
    Megtörjük a bátorokat:
    megnyitjuk a táborokat!

    Ott majd nem kell gondolkoznod,
    csak szorgalmasan dolgoznod!
    Megmondta már a Nagy Vátesz,
    hogy: „A munka szabaddá tesz!”

    Seregünk talpig fegyverben:
    támadhat a mocskos ellen!
    Libsi, bibsi konspirálhat:
    szent hazánknak egy sem árthat!

    Árpád népe várva várja,
    hogy pár tiszta fajú árja
    tartson végre kemény rendet,
    s erős lesz e derék nemzet!

    Csatlakozzatok, testvérek!
    Nagy-Magyarország feléled!
    Egy a tábor, és kitartás:
    Führerünk Kisgergely András!

    A pór tudja, hova való:
    genetikus alattvaló!
    Áprilisban szavazz reánk,
    s felvirágoztatjuk hazánk!

    ***

    Magyar hajnal hogyha hasad,
    az ország is kettészakad.
    Ebbe fog pusztulni bele:
    hogy mást akar mindkét fele.

  • Miért lelkesednek egyesek itt Horthyért? Mert olyan nagy volt a dolgozó embereknek olyan jó élete? Aki elolvassa mit irtak a népi irók a falusi lakósság helyzetéröl, tudja hogy nyomorogtak milliók. Talán mert a Donkanyarban odaveszett egy roszúl felszerelt magyar hadsereg?
    Vagy azért mert több mint egy fél millió magyar állampolgárt deportáltatta 1944ben, akiknek semmi más bünük nem volt azonkivül, hogy a magyar faji törvények értelmében még akkor is zsidóknak számitottak ha már keresztényeknek születtek?
    A Jobbikot birósági itélet szerint is szabad náci pártnak nevezni.

  • Figyelő
    2:12

    Magyarország nagyjából a századfordulótól (19/20 század) a széthúzás országa. A széthúzás azóta tart, és nem csoda, hogy ez az ország képtelen felvenni a fejlődés normális ütemét. Ezt az országra rázúduló „liberalizmusnak” köszönheti, amely mind a mai napig rombol. A liberalizmusnak mondott ideológia egyetlen törekvése, hogy mindenhol, minden területen szétzúzza a hagyományos értékrendet, káoszt csináljon, igyekezzen a hatalmat megszerezni, majd a zavarosban halászni. A közelmúltban a legjobb példa volt erre az SZDSZ működése, akik mesteri precizitással fordították szembe a társadalom különféle csoportjait, miközben a magukat szocialistáknak vallókkal szétlopták az országot. Mivel a külföldi támogatottságuk a világpolgárok nemzetközi hálózata által nagy volt, és jelenleg is az, így nagy az érdekérvényesítő képességük is, és ezzel vissza is élnek, vagyis az ország alapvető érdekei ellen vétenek. A Fidesz, mint az egykori SZDSZ ifjusági tagozata is a liberalimus útján indult el, csak időközben ráeszmélt arra, hogy a hagyományos magyar gondolkodás hosszabb távon a liberalizmus dogmáit nem fogadja el. Ennek megfelelően váltott, persze a párt meghatározó figurái megmaradtak, és sok liberális szellemű is csatlakozott a párthoz, meg persze sok nemzeti érzelmű is. A Fidesz számára a legnagyobb gondot a Jobbik megjelenése jelentette, amelyik markánsan nemzeti színekben jelent meg, és kétségkívül a nemzeti platformon jelentett kihívást és konkurrenciát a Fidesz számára. Két dudás pedig ritkán szokott megférni egy csárdában. A Jobbik kezdeti balga lépései még jól is jöttek a Fidesznek, és a retorika dolgában is nehezen találták meg azt a hangot, amelyek kevésbé sértik az amúgy is túlérzékeny, lberális hangfekvéshez szokott füleket. A Jobbik, minden oldaltól megkapta a vadabbnál vadabb jelzőket, részint alaptalanul is, és elkezdődött a politikai kiszorítósdi, ami valamennyi Jobbikon kívüli pártnak, érthető módon, pártos alapérdeke. De a Jobbiknak is van egy kivédhetetlen érve a többi pártokkal szemben, az, hogy ő nem volt részese az ország javai elkótyvetyélésének, amelyben persze a fő szerepet az MSZP-SZDSZ vezetés játszotta, de, sajnos Antallék szerepéről sem szabad megfeletkezni. Az ország számára midenképpen katasztrófa lenne, ha a multinacionális érdekérvényesítés még tovább erősödne, márpedig a jelenlegi összefogás vonala azt képviseli. Bár én nem hiszek az agymosott emberek „tisztánlátásában”, mégis azt mondom, hogy a nép eldönti, mit vél jónak, és az is kapja, amit megfőzött magának. Mindenesetre kiváncsian várom az új menüt, és rettegéssel goldolok arra, hogy a pártoskodásra vonatkozóan beigazolódnak Széchenyi szavai!

  • Dr. Berényi Tivadar
    2014 február 24
    1:08 du.

    „Ön szerint egy olyan embernek, fogalma sincs miről beszél ebben a témában, aki mint említettem ismerősöm és egyébként jogász doktor, e mellett a szegedi zsidó hitközség vezetője?!”

    Tisztelt Dr. Berényi Tivadar!

    A zsidó hitközség vezetője azért fogalmazott úgy mert ő egy vallási vezető, ezért nyilvánvalóan a vallási szempontok, célok a fontosak számára…
    Kérdésére, hogy mit jelent ma Magyarországon zsidónak lenni, egy nálam sokkal bölcsebb és nagyon-nagyon tisztelt ember, Popper Péter szavaival válaszolnék.

    „Magyarországon a zsidóság nem vallás, hiszen tömegével vannak vallástalan, más vallású zsidók! A zsidóság nem kultúra mert a magyar zsidóság többnyire mit sem tud sem az izraeli, sem a jiddis kultúráról, még kevésbé a biblikusról, s ha álmában felkeltik, Petőfit, Arany Jánost, Adyt, vagy József Attilát nevezi meg költőként. A zsidóság nem kisebbségi népcsoport mert életmódjában, szokásaiban, életérzéseiben jellemzően nem különbözik a többségi nemzetalkotóktól!
    Hát akkor mi a zsidóság?
    Magyarországon ma zsidónak lenni LELKIÁLLAPOT!”

  • Nos a marcsa megint felmerült.Hol meresztgette eddig a nagy eszét?
    A FRIVITÍV pedig nem veszi észre,hogy automata módon szórom a szart amikor az ő nevét(ha van és nem „áruvédjegy”)említem.Egyébként mostantól igyekszem majd nem vitába keveredni IDIÓTÁKKAL. Logikátlan hazugságaikat a tények nem befolyásolják.A szennyhez nőtt alapjaikat pedig nem szeretném simogatni.

  • T.Dr. Berényi!
    Aki életrajzot ír,különös tekintettel egy ekkora Őfőségről,hát azért illene megemlíteni a Novarrát is, a legénység fellázadásával és „megtizedelésével” egyetemben.Remélem,mint élettörténész,hallott erről is.Ekkor még a „haza” nem vesztette el függetlenségét,hitler még csak „káplár”volt.Önerőből és humanizmusból lövette agyon a legénység sorba-állítása után minden tizediket.További humán-túltengéseit ha ön ismeri,kérem itt ne mondja el mert rossz fényt vethet őfősége talentumára.Tudomásom szerint magyarul csak valamivel beszélt jobban mint Ön héberül.Lehet, csak divatból kedvelt minden más nyelvet a magyaron kívül?

  • Ille
    2:35

    Mivel voltaképpen teljesen magunk között vagyunk,hadd kérdezzem már meg, hogy mi a búbánatért kábít bennönket? Nagyon jól tudja, hogy a békétlenség keltése jellemzően soha nem tartozott a ténylegesen nemzeti oldalnak nevezhető csoportosulás eszköztárába, és ezen vélekedésemet még az sem cáfolja meg, ha előráncigál néhány szélsőséges barmot. De ne a kommentelők közül, a maga oldaláról, mert azokat már ismerem! Igaz, magunk között vagyunk, de most mégis mellőzném a nevesítéseket!

  • Ille!
    csak annyi közöm van a cikkhez,mint bárki másnak!
    ha lehet moderálja magát és főleg sorolja be…..
    én hozzászólni és nem „pofázni” szoktam,ami a provokátor
    szót illeti,hát nézzen utána,de gyorsan mit is jelent….?
    és ugye ez a fórum próbál provokálni……nem sok sikerrel.
    Többször elhatároztam,hogy nem válaszolok egy olyan embernek
    aki mások családjával ,múltjával sérelmeivel szemben nem hogy közömbös,de közönséges és jellemtelen,valamint csak egy vallás
    felé elkötelezett,a másokét(a többségét!!!)magyarként sértegeti……
    Maga sokakat nem tud megsérteni(engem sem!!!)csak magát
    lejáratni,de nagyon!!!!
    Szerencsére mindenkit utolér a végzet,vagy visszakapja
    kamatostul, amit másokkal szemben elkövet!!!

  • Kisbodának , aki civilben csak egy panelpatkány , nem tetszik hogy a jó emberek hozzá-hozzá szónak a cikkhez.
    Momentán zsenírozza ez őnagyságát , a panelpatkányt.
    Ezért nemtetszését nyilatkoztatja ki !
    Hogy hagyjuk már abba , mert ő , a panelpatkány , nem tud jól aludni tőle.

  • asher alexander

    na mar csak ez a huje … hianyzott hogy teljes legyen a melymatyar tablokep!!
    boda mennyen vakaciora ugy husz evre!!kimeljen minket a hujesegeitol!!

  • Fruvolla:
    Hogy nem szakad magára a plafon..

  • Komoly Péter :
    Elfelejtetted felemlíteni a Horthysta darutollasok által , halálrakínzott és megbecstelenített cirka 250 000 magyarembert , magyar nőt és leányt , akiket a Kommün után , francia és román szuronyok által támogatva a bevonulásuk alkamával gyilkoltak le ezek az állatok.

  • Zina Mihailova

    Köszönjük szépen az AFH nevében.

  • boda: mábocs, a hozzászólásait mégis, minek lehet nevezni? maga annyira buta, hogy azt sem veszi észre, ha lecserélik az orra előtt a segget 😀
    magát, boda, valóban nem lehet megsérteni, mert ahhoz flex kellene, min. korund kővel.

  • frivi: magát nem kell kábítani. maga von haus aus kába.adja meg a dílere elérhetőségét, kurva jó lehet az a cucc, amit szed!
    ténylegesen nemzeti oldal? az meg mi?

  • asher alexander

    dr berenyi tivadar!
    -es mi a velemenye arrol a tenyrol hogy Horthy szigoru tiltasa ellenere Franz Anton Basch gauleiter der ungarndeutsches volksgemeinschaft-(volksbund)-nyilvanos toborzo beszedeket tartott a bacska-banatban,bereg megyeben,zala megyeben,vas megyeben,somopgyban,stb ahol a nemet waffen ss egysegek es a wehrmacht reszere toborzott onkenteseket!!
    lett is eredmenye szepen!!
    pelda kell?
    1,; Freiwillige SS kavallerie Division Maria Theresia
    2,; Freiwillige SS Panzer Abtei Hunyadi
    Freiwillige=Onkentes!!
    —————————————————–
    berenyikem!!kar szepiteni a dolgokat!!nem mindenki felejtett el mindent!!Auschwitz Birkenau-ban volt egy csomo fekete ruhas SS or,akik bizony Magyarul beszeltek egymaskozt!!

  • asher alexander

    hogyaszongya,;
    -„arja fajok a veremben”-
    nocsak!!kiderul hogy indiai??mert az arja kaszt ott van,onnet ered uthar pradesh allambol!!
    megcsak nem is magyar!!

  • eszteredler 2014 február 24 12:57 du.
    Nagyon jó elemzés, megért volna egy külön cikket.
    Kár hogy hatástalan, mert az ugart feltörni nagyon nehéz, ha meg szikes, kérdés megéri-e?

  • Fenyvesi Glória

    Az itt aggódó balos kommentelők valóban az 500 ezer magyarért sírnak,(külföldön munkát keresők) vagy az 500 ezer kisebbségiért,idegenért?
    Mert ha az előbbi az ok, akkor mégiscsak magyar-szívűek?
    Micsoda ellentmondás,a magyar-ellenes kommentek tükrében…

  • Fenyvesi Glória

    Az „idegenek”alatt a betelepülőket értem, akiknek mégsem Kánaán Magyarország,és továbbmennek Európába…

  • Fenyvesi Glória

    Valószínűleg egy szoci-identitású bíró mondta ki, hogy a JOBBIK-ot nácinak lehet nevezni.És akiben talán nem dúl egy cseppet sem a hazaszeretet…

  • fenyvesi glória: aggódik a rosseb. a kettős állampolgár mitől is lenne idegen főleg, kisebbségi? magának nincsenek véletlenül gondjai az egyes fogalmakkal? mi az, hogy magyar-szívű? ez valami genetikai rendellenesség?

  • fenyvesi glória: szoci identitású bíró? a már kigyomlált, most már semleges (ami azért min. véleményes) bírói karban? ejnye, glória, ez már súrolja a rágalmazás határát!

  • Ille István
    12:34

    A holtig tanulás elmélete és gyakorlata ellen semmi kifogásom, de a ravatalozó előtt három sarokkal már nem látom túl sok értelmét elkezdeni.

  • Gézuka
    6:54

    Vágyaidtól agyonterhelt kérdésednek nem tudom az okát!

  • frivi: egyetértek.

  • Ez az Ille Pityu egy beképzelt bugris bunkó.
    Tipikus disszidens zsidó szarjankó!!!!

  • tálit: tetszik az alliterációja. csak abban hibádzik, hogy se zsidó nem vagyok, se disszidens 😀 hacsak mogyoród tudtomon kívül nem került külföldi státuszba, és a katolikus egyház anyakönyvét nem címkézték át…
    amúgy a személyemen kívül a cikkről mi a véleménye? már, ha képes árnyaltabban és összetett mondatokban fogalmazni 😛

  • asher alexander

    ez a „tàlit” egy bekepzelt fajanko!!egy echt agyonmatyar szarhazy,egy verbeli nyuves fereg!!
    ki kell rugdosni innet az Emberek kozul az ilyen eloskodo tolvaj toportyanferget!!

  • Tállit: Iránban Ária, Perzsa, vagy Arab krematórium kezelőket keresnek, nyelvtudás nem szükséges, jelentkezzen, én beajánlom szívesen!

  • „Tipikus disszidens zsidó szarjankó!!!!” De csak a keresztényi szeretet mondatja a nem rasszista úriemberrel? 😛
    De nem értem. Ha a zsidó nem magyar akkor hogy a fenébe tud disszidálni Magyarországról? Pláne Magyarországról Mogyoródra?
    Tálit nem lehet büszke az eszedre a pártod.

  • Tálit
    2014 február 24
    5:55 de.

    „ma olvasom, hogy egy “holokauszttúlélő” 110 éves korában halt meg a napokban.
    Ó de nagyon megviselhették a táborozások.”

    A Q..VA ANYÁD!!!

  • Tálit
    2014 február 25
    5:46 de.

    Miért nem takarodsz már vissza a dögszagú ketrecedbe, te fa…pó náci köcsög! Anyád inkább lenyelt volna ha már minden koszos csövessel összefeküdt!

  • nade fuser! már megint nácizol, ami nem szép dolog! a náciknak legalább volt valamilyen elvük és ideológiájuk. de neki mije van? leginkább semmilye. az eszét is beleértve.

  • Fuser: Na de kedves Fuser. Elpirultam.

  • Elnézéseteket kérem, de ez a majom túl ment minden határon, nem tudtam visszafogni magam!

    István! Hova tűnt falusi cikke?

  • fuser: melyik?

  • Má meg van! Bocsi! 🙂

  • Tisztelt Dr. Berenyi Tivadar!
    Talan kezdjuk azzal, hogy kik voltak a zsidok,
    akik mar a magyarok bevonulasa elott- eltek
    a Karpat-medenceben, pontosabban mint Roma – Provincia
    Pannoniaja-folytatva a kazar-kabar {zsido}tarsakkal-
    kulon kiemelve- Aba Samuel szerepet.
    Mivel en nem vagyok tortenesz- csak valaki-
    aki nagyon erdeklodik= ime a tortenelmi osszefoglalo.

    http://www.angelfire.com/ia3/study/tortenelem.htm

    A Horthy erarol meg mindeg folyik a vita.
    Igaz, a szemtanuk lassan itthagynak bennunket.
    Nekem- szerencsem volt- kozelrol ismerni oket.
    Anyam, aki „resztvett” a halalmarsban, ahol magyar
    csendorok hajtottak a lanyokat-asszonyokat-
    gyalog- Ausztriaig. Kesobb kulonbozo „munkataborok”ban
    „dolgozott”.
    Neki „szerencseje” volt. Apamnak, nagybatyaimnak,
    nagyneneimnek,unokatestvereimnek, nem volt ilyen „szerencse”je.
    Boldogult parom- mint nalam idosebb- gyermek-
    mar olvasott a 30-as evekben- a Magyar Parlament
    altal hozott- Zsido Torvenyekrol.
    Ez nem emlekezteti onoket- a Jobbik kepviseloje
    altal- a pokolbol eloszedett-„Vervadra”- amelyet
    mar Kossuth Lajos elitelt?
    Nekem sem sok hianyzott- az eletbenmaradashoz-
    mint kis gyermeknek az ostromlott fovarosban;
    Ha a szabaditok kesnek nehany napot- most nem irnek onnek.
    Anyam,aki hazatert 1945-ben,es kemenyen dolgozott a mindennapi
    kenyerert, 1956-ban-munkabol jovet-falfeliratra lett figyelmes=
    „Icig,most nem viszunk Auschwitzig”.Mindezt 11 evvel-
    a szabadulas utan.
    Nekem is hasonlo „elmenyem” volt.
    Mikor-mint kis gimnazista visszatertem a tanulashoz-egy osztalytarsnom-egy parttitkar „elvtarsno”lanya azzal fogadott-
    „a zsidok mind parazitak”. Igaz, hogy mindenert-{a „zsidok bunosek”-de vajon hany „kis nyilas” lepett be az akkori-
    egyetlen Partba- irhajat menteni?
    Meg valamit-unokabatyam -akkori tizeneves-elmenekult
    egy csoportbol-melyet a Dunaba lottek.
    O kesobb illegalis bevandorlo lett-meg az allamalapitas
    elott- es kesobb bennunket is- kihozatott.
    Azota,ugy mint Asher es Gyuri 10-megtanultuk a lecket.
    Ugy mint ok, resztvettunk Izrael haboruiban{unokatestverem
    meg a foldalatti mozgalomban},
    Talan nem is vennek reszt a vitaban- ha nem latnam-
    mennyire meghamisitjak a tortenelmet manapsag.

    Honnan tudom?
    Elkuldtem egy spanyol ujsagiro cikket a „zsido problemarol”
    egy nagyreszt- antiszemita lapnak.
    Ime- a cikk
    http://pastebin.com/2aHk9s9M

    Meglepetesemre- egy fiatal fiu valaszolt- aki gunyt
    uzott belole- miszerint az Interneten csak valami 650.000
    erdeklodo olvasta| „biztosan az en pereputtyom”.
    Itt peldanak hozta fel, hogy bar magyarul- sokkal
    kevesebben tudnak- Radnoti Miklost 1.650.000 ember olvasta.
    Nem tudtam, nevessek e- vagy sirjak.
    Kenytelen voltam „felhomalyositani”= hogy Bar Radnoti
    zsidonak szuletett-es kitert- ez nem zavarta a Horthy rendszert-besorozni ot a munkaszolgalatba-ahol egy keretlegeny-agyonverte,csak ugy, mint Petchauer Attilat-a magyar
    vivosport buszkeseget.

    Ime, hogyan irt Radnoti ezekrol az idokrol.

    http://w3.hdsnet.hu/nzs/kedvenc/versek/szoveg/toredek.htm

    Vegul a „mosakodas”rol.
    A kis Bulgaria – nem engedte elhurcolni-zsido allampolgarait.
    {Igaz, a gorogokert nem allt ki-az altala elfoglalt teruleteken.}
    A danok- atmentettek zsido allampolgaraikat- Svedorszagba.

    Mindezzel egyutt- voltak igaz emberek- nagyon kevesen-
    Magyarorszagon is.

    Nevuket a Jad Vasem orzi_Jeruzsalembem.

  • izraeli:
    Vitéz nagybányai Horthy Miklós levele Hitlerhez, 1943. május 7-én
    „Excellenciás uram!
    Excellenciád baráti meghívását követve folyó hó 16-án a klessheimi kastélyba utaztam, hogy a szövetségi viszonynak és a közös érdekeknek megfelelően kicseréljük gondolatainkat az együttműködésünkre vonatkozó kérdéseket illetően.
    Minthogy nagy jelentőséget tulajdonítok az országaink közötti nyílt és bizalomteljes kapcsolatok változatlan fenntartásának, kötelességemnek tartom, hogy kellő részletességgel válaszoljak azokra a szemrehányásokra, amelyeket az ebből az alkalomból tartott hosszú megbeszéléseink során nekem tettek.
    Az egyik szemrehányás arra vonatkozott, hogy Magyarországon állítólag túl enyhén kezelik a zsidókat. Ebben a kérdésben minden el-bizakodottság nélkül hivatkozhatom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása
    ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására.

    Emiatt az akkoriban új irányzat miatt országomat Németország és az egész többi világ bojkottálta. Az általam hozott intézkedések azonban gyakorlatilag elvették a zsidóktól azt a lehetőséget, hogy tovább gyakorolják káros befolyásukat az ország közéletére. Hogy ennek folyamán micsoda óriási nehézségeket kellett legyőzni, az abból a körülményből adódik, hogy a kereskedelem és az ipar annak előtte majdnem teljesen a zsidók kezében volt. A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani.

    Horthy Miklós titkos iratai, Kossuth Könyvkiadó, 1965. 302. oldal.”
    szóval, miről is beszélnek a szerecsenmosdatók, amikor horthyt mentegetik?

  • Tálit:
    Magácska valami kápónak képzeli magát ?
    ( Csak emlékeztetőül : A kápók élet és halál urai voltak a haláltáborokban. Vasbottal jártak keltek az egyszerű heftlingek között. )

  • Asher es Gyuri10-Ille Istvan,LLanfair,Eszter udvozollek benneteket!{Bocs,ha megfeledkeztem valakirol}.
    Nehany napja lazam van-
    mig a kisebbik fiam-eroszakkal elcipelt az orvoshoz.
    Ma- H.I- mintha kisse jobban lennek.
    Bar ez nagyon szemelyes-de azert irok rola-
    mert nem tudom- hogyan csinaljatok.
    Teny, hogy csaladomon kivul- valahogyan
    toletek- mindeg uj erot es energiat kapok.

  • Berényikém tisztelt doktorúrrr
    Most képzelje el azt , hogy amikor itten a Honfoglalás volt , akkor Izráel fiai már 1000 ( ezer ) éve szanaszéjjel voltak kergetve a Nagyvilágban.
    Feltudja fogni azzal a ner…izé…narancsos agyaával ?
    E-ZER-ÉV .
    Az egész edigi magyar történelem 1000 éves !
    Hát mag akkoriban !
    Szóval hogy kik a Kárpát medence őslakosai , arról el lehetne polemizálni keveset.

  • Frivunya pajti ,
    Nekem csak egy vágyam van:
    forduljál fel , lehetőeleg máma még.
    / Fricibácsi Mr. Karinthy után idézve, szabadon/

  • Llanfair. Már hiányoztál. Janinak is, tegnap hiányolt.

  • Persze izraelinek írtam nem magamnak. A „nyomda” ördöge.

  • Nem foglalkoztam a témával. De ha a Római birodalom Magyarország mai területén is létezett, akkor miért is nem lehetett köztük zsidó is? Hiszen Ők is a Birodalom része voltak. Ráadásul a leggerincesebb a társaságban. Talán velük volt a legtöbb gond. Semmi meglepőt nem láttam abban a hírben, hogy István pénzverője zsidó volt.

    Két zsidó beszélget. Tudod Kohn jól szétszórtak minket. Az Északi-sark kivételével mindenhol vagyunk. Mi van kedves Kohn? Te nem hallottál „Spitzbergáékról”?

  • Ille István
    Mivel törölték a tegnapi hozzászólásaimat, nem ismétlem meg mégegyszer.
    Tudja maga, hogy miért kapta a jelzőket. Ha nem, akkor tényleg megérdemelte a jelzőit!

    Gyula Bognar
    Már felvettek. Ajánlás nem kell, viszont lehet vacogni!

    Fuser
    A tiéd viszont tényleg nyelt.
    Az enyémet! 🙂

    Geyza
    Így van, kápó vagyok.
    Azokban a táborokban is bibsik voltak a kápók.
    Most ezekben is …

  • Tálit: Szerintem itt nem szívesen látott vendég. Sajnáljuk, hogy máshol van dolga. Nem tartoztatjuk.

  • Gézuka
    8:31

    Ezt híres jóindulatod szülte, vagy a névnapi szilvórium? Csak módjával vedelj, Gézuka, holnap is nap lesz!

  • Tálit,
    maga meg lógni fog. Akárcsak a többi rohadék kápó , akit elkaptak vagy a heftingek , vagy ha megszöktek a US fegyveres Erői illetve a Vörös Hadsereg adta át ezeket az igazságszlgáltatásnak..
    Hülye egy lámer vagy te hallod !
    Ezzel az erővel lehettél volna valami megbecsült cipőpucoló is a Dohányutca sarkán.
    Az viszont jó hír hogy eljutott borsónyi agyába az hogy azért töröltek hogy ne látszódjon a mocskolódás.
    Asszem ennél már sokkal több nem is várható el egy ilyentől mint maga.

  • Fruvika:
    Én még pálinkaközi állapotban is tisztábban látok , mint magácska akár hatvan dioptriával is.

  • Tétényi Éva pgm. érvelése nagyon sántít.
    Az önkormányzat, mint bérbeadó bármit megtilthat, a bérbe adott ingatlanján belül, ha az nem felel meg az emberi együttélés követelményeinek.
    Még azt is megtilthatja, hogy kutyákat, vagy disznókat vigyenek be az önkormányzat épületébe. Akkor a nácikat hogy ne tilthatná ki egy zsinagógából…

  • Ille pityu meg ugyan olyan szarjankó, mint az apja volt!

  • tálit: mit nem mond! talán ismerte őt?

  • Itt fentebb akarva, akaratlan többen sorolják Horthy érdemeit és bűneit is…
    Ezek közül kimaradt a . c a t t a r ó i . matróz-lázadás Horthy által tizedeléssel történt mészárlása, illetve annak leverése, ahol . t ö b b e z e r . nagyságrendű kivégzés, illetve . m a t r ó z h u l l a . adja a mérleget. Tehát őfőméltósága már akkor véreskezű volt, amikor őt az . A n t a n t . Magyarország nyakára . ü l t e t t e.

  • Tálit
    2014 február 25
    9:07 de.

    Kétlem, mert sosem járt az Illatos úti putriban. Én is csak egyszer, hogy szájba hugyozzam anyádat amiért ilyen szégyentelen beltenyészetben, egy degenerált csírát szart a világra. Ti az a 2in1 család vagytok ugye köcsög, azért vagy ilyen retardált…?! 🙂

  • Kordon Blued hülyeséget beszél!

    Cattaroi matróz-lázadás büntetése igazából: A lázadás összeomlása után a rögtön összeülő hadbíróság a felkelés négy vezetőjére halálbüntetést, hét másikra életfogytiglant szabott ki, valamint 385 tengerészt hosszabb-rövidebb idejű börtönbüntetésre ítélték, akik közül egy kivétellel mindegyik kegyelmet kapott még a háború folyamán. Háborús időben lezajlott lázadásért ez kiemelkedően enyhe büntetésnek nevezhető.

    A cattarói matrózlázadást a későbbi, főleg kommunista történetírás mint a Monarchia egyik nagy szégyenét írta le és általában „leverésről”, „véres megtorlásról” írtak a valóságtól teljesen elrugaszkodva, adatok és források figyelembevétele nélkül.

    Mire fel, ez a folyamatos történelemhamisítás, hazudozás a bolsevikrészről?

  • Ráadásul Horthy ott sem volt.

    Háborús időben lezajlott lázadásért ez feltűnően enyhe büntetésnek számított. Különösen, ha szem előtt tartjuk azt, hogy az elítéltek még a háború befejeződése előtt, egy kivétellel, mindannyian kegyelmet kaptak. Valakin azonban példát kellett statuálni. Ezért IV. Károly leváltotta Maximilian Njegovant, a haditengerészet parancsnokát, és helyébe Horthy Miklós ellentengernagyot nevezte ki.

    Valószínűleg később ezért kapott szárnyra az álhír, hogy Horthy kegyetlenül megtorolta a zendülést. Amint a fentiekből kiderült, a lázadás idején a „lovastengerésznek” nem volt ráhatása az eseményekre, illetve azok következményeire.

    Na, ez a helyzet, „kis hamisító”! 🙂

  • asher alexander

    jo 70°-os kosher sligowitz!!gargarizaljon szorgalommal es hittel fiam!!

  • asher alexander

    ez a „talit” egyre hujebb!!csak nem turultojast szivott??

  • fuser! táliton szájkosár van, ne rúgj bele a döglött oroszlánba! ennyi volt részedről is, rendben?

  • tréfli: bolsevik, az a fidesz. történelemhamisítás: úgyszintén – némi segítséggel figyelő részéről. ment valamit horthyn? nem. hozzá tud szólni horthy saját maga által írt alázatoskodásához – lásd a vonatkozó kommentet? nem.
    szóval, maga tényleg tréfli 😀

  • tréfli: és? vagy úgy gondolja, majd maga megmondja, mi a helyzet? ha ide idézné a forrást, honnan meríti ezt a bölcsességet?
    horthy annyira nem volt ott, hogy egy vadkacsavadászaton kapta súlyos sebesüléseit 😀

  • Ille István: Távolítsd már el ezt a „Tálit”. Nem igazán gondolom, hogy erre szükség van itt.

    Fuser barátom könyörgöm! A kóbor kutyába sem rúgsz bele ha megugat. Nem látod, hogy provokál a szép magyar gyerek?

  • llanfair: az általam gyakorolt vörösterror alapján spam-on van!

  • Ille István. Jót teszel vele meg Fuserrel. Ha megtalálja fasírtot csinál belőle és akkor ott marad az a kedves asszonya egyedül.

  • Ugyan nem panelban lakom(aki meg ott azért annak is lehet esze,meg mi ez a nagy demokratikus,szoci lekezelés ….)
    patkány sem vagyok,bár azt mondják,hogy igen okos állatok…
    itt persze sokan vannak az okos jelző nélkül az utóbbiak.
    Igazodni meg ugye a hadseregben kell és vezényszóra…..itt
    ugye nincs sereg csak egy magát parancsnoknak képzelő becsavarodott alak!No meg rajtam kívül egyre többen
    így gondolják így!Na rém kellemetlen,de ez van!

  • boda: az, hogy nem patkány, az azért véleményes. ami a becsavarodottságot illeti, ne a tükrére haragudjon azért, amit benne lát 😀 hogy magán kívül kik gondolkodnak még úgy, arról fogalma sincs, mivel nincs abban a helyzetben, hogy olvasói felmérést készítsen. amúgy sincs képessége kiértékelni. szóval, ezen dolgozzon +1kicsit 😛

  • Egyébként Dr Berényi,Tálit,frivi ,Figyelő és Fenyvesi… csak gratulálni tudok szerencsére egyre több normális szól
    hozzá,persze páran az állapotuk és a szintjük miatt ezt
    nehezen viselik,de ez van……kapják be a nyugtatójukat,meg
    kicsit figyeljenek oda miket írnak,ha képesek rá!

  • Ápoltakkal nem érdemes vitatkozni…..szuri… kell nekik,az alkoholistáknak meg kijózanító, aztán jöhet a „gumidominó
    vagy egy parti sakk” az osztályon…..Sajnos sok őrült van szabadlábon,de remélhetőleg sikerül előbb utóbb a megfelelő
    helyen….elkülöníteni őket!
    Na normális ember nem keveredik vitába a betegekkel….az agresszívakat, pedig közérdekből gumiszobába szokták zárni..

  • Ille István
    2014 február 25
    12:46 du.

    OK! Bíztam benne, hogy így lesz!

  • llanfair
    2014 február 25
    1:26 du.

    Igen tudom, igazad van!

  • boda: igaza lehet. nem is értem, magát hogy’ engedték ki? meg nem gondolja, hogy nagy kockázat volt a társadalomra nézve, hogy csökkentették a napi gyógyszeradagját?

  • boda: mint említettem, maga képtelen felismerni, amikor kicserélték a segget az orra előtt, bár ez lehet, hogy szemüveg cserével orvosolható 😀

  • Kordon!
    Le van maradva,az épület a 60-as évektől(amikor a zsidók eladták)nem zsinagóga!!!!!!Egy intézmény önálló vetezője meg annak adja ki akinek akarja és annyiért amennyiért jónak látja!
    Nem kell a púder!

  • Marcsi!

    A zsidók eladták!

    Mit kellett volna csinálniuk az összes magára maradt vidéki zsinagógával, ha minden vidéki zsidót halálba küldött a magyar? Oda már zsidó nem járhat, mert megölték őket, tudja?!

    A magyarok csak maradjanak csendben, kussoljanak el, és örüljenek, hogy a zsidók felépítettek sok-sok csodálatos épületet, amit kénytelenek voltak eladni bagóért annak a magyarnak, aki bevagonírozta őket, és haláltáborokba küldte! Ennek a magyarnak, ha maradt volna némi tisztesség benne, – a holokauszt után – akkor nem tűrné meg, hogy nácik pöffeszkedjenek ezekben az épületekben, amely csak azért került eladásra, mert elpusztították a „lakóit” a magyarok buzgó segedelmével. Okafogyottá vált a fenntartása, érti? Nem biztos, hogy érti, mert ha felfogta volna a cikkemet, akkor most nem írna ilyeneket.

    Tényleg elképesztő ez a lelkileg totálisan lepusztult zsigeri gyűlölet.

  • eszteredler: boda nem volt mindig ilyen, csak orbán hatalomra kerülésével zakkant meg. a gyűlölete nem zsigeri – bár ösztönlény – hanem nem akar lemaradni a main stream-től. úgy véli, ha ilyen lelkesen idomul, kap majd valami jutalomfalatot.

  • Ja, Marcsi ezeket a beszólásait nyugdíj-kiegészítésként űzi? Ja, most már mindent értek! 🙂
    Biztosan jól megfizeti Orbán, mert Marcsi kiemelkedő teljesítményt nyújt és nagyon szorgalmas! 🙂

  • Csak annak örülök,hogy Ille egyre jobban lejáratja magát a bunkó stílusával,és nyilvánosan bárki olvashatja a primitív és magát minősítő,hozzászólásait,na olyan „bölcs”, mint azok akiket képvisel…….!!!!!!!
    legalábbis ezen a fórumon,mert persze máshol ilyen „színvonalú” munkatársat nem tűrnek meg,még a baloldalon….
    sem.Na ezért tehetetlen dühében, nem képes többre,mint egyre mélyebbre süllyedni,bravó csak így tovább!

  • Kedves Eszter, maga hol él?
    Csak nem Magyarországon? Hogy lehet ott élni ennyi magyar közt?
    Hiszen a gyülőlet magyarok iránt, részéről valóban világos.
    Sajnos, a gyülőlet gyülőletet szül. Ezzel tisztában kéne lennie.

  • Eszterke!
    nem engem fizetnek a hazugságokért,maradjunk ennyiben…
    Én a becsülettel megdolgozott nyugdíjamból élek és nem
    hiteltelen és hazug rágalmazásból……,micsoda különbség!
    Na túl van ragozva a dolog!

  • eszteredler febr.24 12:57.

    A fenti írása tökéletes és valósan ábrázolja az Orbán kormány politikai és gazdasági nézeteit,–Köszönöm-

  • Berényi dr. úrnak, és a többi figyelőnek az a legnagyobb baja, hogy miközben örökké a toleranciáról, meg egymás megértéséről szónokolnak, (a zavaros magyar-szívűségről ne is beszéljek), gond nélkül kirekesztik a nemzetből azt a milliós tömeget, amely nem az ő szája-ízük szerint szemléli akár a történelmi, akár a napi tényeket. Nekem a konzervativizmussal nem lenne bajom, az én életemben is jelentős helye van a hagyományoknak, legyenek azok akár magyar, akár csak személyes, családi örökségek. A ma Magyarországon magukat konzervatívnak vallóknak azonban furcsa elképzeléseik vannak. Pl. a nemzetről, a szegényekről, a szolidaritásról, egyáltalán, a világ működéséről.
    Triviális példával: Mo-n még ma is tömegek büszkék arra (szerencsére ma már nyilvánosan nem vállalható), hogy a számítógépet az emberiség megrontójának tartják. (1998 és 2002 között a Kedves Vezető is büszkélkedett azzal, hogy a házában nincs ebből „az ördögi szerkezetből”.) Pedig inkább a használatára kellene rávenni mindenkit, felhíva persze a veszélyeire is a figyelmet. De hogy tudná egy „konzervatív” pl. figyelmeztetni a saját csemetéjét, hogy vigyázz, a facebookra ne tedd fel a személyes dolgaidat, senkire nem tartozik, hogy sikerült a szombati buli – ha azt sem tudja, mi az a facebook.
    A konzervativizmus az én olvasatomban személyes tartást, emberi méltóságot, az alapvető erkölcsi értékek tiszteletét jelentené. És a saját jogon kiküzdött méltóságot, nem a ráaggatott cafrangok (Gróf, nemes, vitéz stb.) ájult tiszteletét. Nem a társasági illemtan betartását, a társastáncokban, meg divatos sportokban való jártasságot, hanem széles látókört, nagy műveltséget. Egy konzervatív büszke lehet arra, amit elért, de soha nem nézheti le embertársát amiatt, hogy szegényebb, butább, mint ő. Ilyet csak a horthy-féle parvenűk tehetnek, ezért szegény főfőhadúr a magyar konzervatívokkal tolt ki a legjobban – úgy tűnik, századokra előre.
    Ezért az ember kénytelen liberális szocialista lenni ebben az országban, ha úgy véli, hogy „az időkkel”, – legyenek azok akár „rosszak” akár „jók” – nem dacolni kell, hanem együtt élni, és megpróbálni tenni azért, hogy minél több embernek legyenek azok „jó idők”.

  • Kezdenek bonyolódni a dolgok.Az összes vidéki zsidót halálba küldte a magyar.Tehát a zsidó az nem magyar?600 000 magyar honfitársunkat gyilkolták le.Eszter,hogy is van ez?

  • Eszter!…………..A nagyarok maradjanak csendben a saját hazájukban?Persze majd Garai Édler Eszter megmondja,hogy mit mondhatunk vagy mit nem.Feltételezve,hogy ön nem is magyar mivel a magyarok kussolhatnak.

  • topapó: kérdezze meg orbán vezértől. ő ugyanis azt mondta a holokauszt évvel kapcsolatban, hogy méltóképpen meg akarnak emlékezni minden magyar és zsidó áldozatról.
    upppsz.
    hogy’ is van ez, topapó? mert e szerint – márpedig javaslom, orbánt ne nagyon akarja megcáfolni, mert lekerül a fizetési listáról – legfelsőbb szinten különítik el a magyart a zsidótól.

  • topapó: olvasson több harunalrasidot. és ne jöjjön azzal, hogy maga esztert kérdezte, nem engem. eszter nem ül feszt a gép előtt, hogy a maga marhaságait megválaszolja.
    én viszont az imént megtettem. bár eszternek némiképp igaza van: ha nem is asz összes magyar, de egyes hazaffyak és narancsagyúak valóban kussolhatnának.

  • Ille István
    2014 február 25
    12:59 du.

    Keverni tetszenek a szezont a fazonnal!
    Sebesülése az otrantói csatában volt.

    „A hevessé vált háromdimenziós küzdelemben maga Horthy sorhajókapitány is súlyos sebesülést szenvedett, de nem engedte magát segélyhelyre szállítani. A Novara cirkáló parancsnoki hídját soha el nem hagyva, magát hordágyra erősíttetve vezette tovább a csatát, míg az ellenség dél tájban vissza nem vonult. A győzedelmes tengeri csata végeredménye: tizennégy (14) felfegyverzett brit zárhajó, egy (1) olasz romboló, egy (1) francia romboló és egy (1) olasz szállítóhajó elsüllyesztése, egy (1) olasz repülőgép lelövése továbbá a brit zászlóshajó a H.M.S. Dartmouth nehézcirkáló és egy (1) olasz gyorscirkáló teljes harcképtelenné tétele valamint a tengerszoros hónapokra történt akadálymentesítése egyetlen saját hajóveszteség nélkül. E történelmi értékű győzelem nem csak Horthy Miklós sorhajókapitány haditengerész parancsnoki tevékenységének, hanem az 1914-18-as háborúban Ausztria-Magyarország haditengerészeti tevékenységeinek csúcspontját is jelenti. Annál nagyobb volt az erkölcsi eredmény: a Flotta ismét kezdett hinni önmagában és az ellenség is megtanulta respektálni.”
    Ez a mai napig példa minden katonatiszti iskolában!

    Önök, igaz bolsevik módra keverik a cattaroi felkelést az otrantói csatával. Csak reménykedni tudok, hogy nem az (bolsevik)akaratuk, hanem a rövid emlékezetük okán.

    Forrásaim bizony nem a bolsevik irodalom.

    Catternoi matrózlázadás:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Cattar%C3%B3i_matr%C3%B3zl%C3%A1zad%C3%A1s

    Otrantói csata:

    http://mateinfo.hu/elod-horthy.html

    A net is tele van vele, lehet szemezgetni, sehol nem írják úgy, ahogy maguk elferdítik.

  • Ille!……….Ön meg olvasson több Szombat.ot.

  • Ille István
    2014 február 25
    12:49 du.

    Én tréfli vagyok, de maga meg biztos, hogy nem kóser!

  • Mai napig varom- Dr.Berenyi Tibor valaszat .
    Gondoltam- hogy akademiai szinvonalon-
    az adatok kozlese- es az udvariassag-
    erre indittatja.
    Vagy nem??

  • tréfli: ez semmit nem változtat az alaphelyzeten. már, ha emlékszik arra, mi is a téma.

  • topapó: jó, hogy nem a bicsérdisták honlapját 🙂 amúgy mintha el tetszett volna felejtkezni a válaszról: nos, akkor a zsidók nem magyarok?

  • tréfli: a tréfli a kóser ellentéte. csak abban bízom, hogy a nagyközönség nem tarta magával egyenértékűnek 😀 annak megítélése, hogy mi is vagyok, remélem, belátja, túl megy képessége határain 😛
    javaslom, hagyjon fel a verbális párbajjal. nem vívok fegyvertelenekkel.
    amatőr…

  • asher alexander

    „bodamarcsa,;-a becsulettel megdolgozott nyugdijambol..”
    haaaaat ha a besugas es spicliskedes „tisztessegesmunka” akkor igaz is!

  • asher alexander

    trefli!
    maga nem csak hogy taref de raadasul egy genetikai tevedes is!!az ilyet pedig ki kell vagni a nemzettestbol es kihajitani a tragyadombra ahova valo!!a tortenelem tragyadombjara!!

  • Ille István
    2014 február 26
    6:44 de.

    Milyen fegyvere van magának?
    A zagyvasága, hazugsága!
    Hogy a tréfli a kóser ellentéte, azt meg tőlem tudja, két hozzászólásommal előbb írtam.

    Ne nagyképűsködjön, nem áll jól magának!
    Maga még amatőrnek is kevés. Alacsony műveltségű, beszűkült képességű. Csak ennyire futja magának.

    Na, további jó szórakozást, kis szűk agyú! 🙂

  • Hiába nem mered kirakni a véleményem, én ha akarom, akkor is megírom neked, mekkora seggfej vagy!
    Egy pondró!

    Ha meg nem akarom, akkor nem írok neked.

    Érted, kis pöcs?

  • tréfli: na, ez a gond azzal, ha valaki nem olvas utána annak, akibe bele akar kötni. kisfiam, én már akkor írtam egy vidám szösszenetet az általunk, keresztény magyarok által – amibe, legnagyobb sajnálatomra maga is bele tartozik – is használt héber/jiddis szavakkal, amikor maga még csak egy pajzán gondolat volt a szüleinek egy unalmas téli estén (aminek az eredménye – ahogy ez magánál jól érzékelhető – már korántsem szolgál büszekségükre 😀
    valahogy megállt a személyem ócsárlásánál – ami, persze, érthető, ez képességeinek a maximuma.
    amúgy a szövegértésével is van egy kis gond: én nem arról írtam, hogy nekem milyen fegyverem van, hanem arról, hogy maga fegyvertelen 😀

  • na kérem: ilyen egy intelligens, disztingvált gyökig magyar úriember a jobboldalról.
    tálit, gratulálok!
    de, ha már: mintha hasadna a tudata! mert hát, tálit és tréfli egyazon IP címmel rendelkezik…nahát, nahát, hogy mikre nem képes az internet!

  • asher alexander

    meshuga niemand vagy fiam!!egy echt taref!!!

  • Tréflikém
    Ne fényezze már azt a tömeggyilkost.
    Feljegyzett tény hogy Cattaróban a maga arca előtt lengedező hatalmas segg(fej) szépen megtizedeltette a matrózokat függetlenül attól benne voltak e vagy sem a lázadásban.
    Hagyja az Antall-féle bűnös-mosdatást a szélsőjobb szennysajtóra jó ?

  • Illepityu:
    Tréfli-Tálit , a hasadt tudatú ( aki megpróbál két stílusban bájcsevegni itten dehát nem sikerül neki. Én csak azért nem szoktam -intuitív alapon- felfedni egyesek stílusjegyekből kikövetkeztethető előző nevét , mert udvarias ember vagyok , vagy miaszösz ) tehát ez Tráfli azért ír baromságokat mert alapos lexikális tudás helyett a nagyhangon való órdítozást szokta meg , mint az igazság kinyilvánításának egyetlen célravezető módszerét.
    Merthogy az ilyen szemét nácik köreiben többnyire az ököljog dönti el ki a vezér-ürü.
    ÉS végtelen primkóságában nem tűnik fel ennek az izékének hogy itt nem otthon van, a „B-középben” .

  • Izraeli :
    Drebényi válaszát várhatod !
    Ő a fehérgallérosok kategóriájába tartozik.
    Kisiklik az igazság kinyilvánítása elől,mint nyálkáshal a kézből

  • Ille,
    nekem volt egy kedves ismerősöm, aki a Novarrán szolgált.(utána lehet nézni!?) Immerglück(Szerencsés)Károly volt a neve.Háromszori „tizedelést” élt túl. VI. kerület Izabella u. 49 ben lakott.Egyébként az itt előforduló nyilas barmoknak nincs mit válaszolnom,mert a rühes kóbor-kutyák még megsértődnének,hogy azért mert ezek hangosabban tudnak ugatni,ezeket még nem kéne,kutyaibb előnyben részesíteni. Marcsát és a frivitívet nem számolom ide.Ők akár farszíjjat is húzhatnak.Ha jól emlékszem a disznó nem tudja, hogy tréfli!

  • מרים!
    Megértem és köszönöm az értékelésedet.Ez már csak így van:Egymás védjük,erősítjük,jóban és rosszban.Még ezekkel a söpredékekkel szemben is!

  • Dr. Berényi Tivadar

    Kedves talalom!

    Köszönöm szépen Önnek, hogy sikerült a megszólításban a nevemet használnia, ellentétben pár más hozzászólóval, akik sokféle becenevet alkottak ezen rövid idő alatt nekem 🙂
    A viccet félretéve: nagyon tetszett a hozzászólása. Az én álmom, hogy ebben a gondolkodásban tudna egyesülni a bal és jobb oldal hazánkban, higgye el a jobb oldaliak közül is sokan képviselik ezt a gondolkodásmódot! Ne adja fel, így közeledünk egymáshoz és derül ki lassan, hogy nem jobb és bal oldal van, hanem két olyan oldal ahol mindkettőben képviseltetik magukat jó és kevésbé jó emberek, intelligensek és kevésbé azok, önzőek és közösségi szelleműek. Ne adja fel! Csak így tovább.

    Kedves izraeli!
    A válaszom azért késik, mert nagyon elfoglaltak vagyunk, sok a munka is, meg családi költözés is van folyamatban. Köszönöm a hozzászólást, Ön végre egy olyan hozzászóló, aki személyesen is érintett. Egyelőre csak nagyon gyorsan tudok a leglényegesebbekre reagálni. Megértem Önt, fájdalmával együtt. Bár Ön is megfogalmazta, hogy még mindig nem világos a Horthy rendszer szerepe, antiszemitizmusa(?), remélem ez minél hamarabb helyére kerül, ez az érdeke minden érintettnek! A magyar őstörténet is nagyon érdekes téma, higgye el tisztában vagyok vele, hogy nem az egyetlen népcsoport volt a Kárpát-medence történetében a hunok vagy a honfoglaló magyarok bejövetele… ez teljesen világos.
    Ami a feloldást az örök haragban és ellentétben meghozhatná az az, hogy mindkét fél legyen megértő, toleráns a másikkal szemben. Ha valakinek a nagyapját a szovjet katonák „megszállva” Magyarországot agyonverték, mert nem engedte, hogy a lányát megerőszakolják, soha sem fogja elfogadni azt, hogy azok a katonák felszabadítani jöttek minket, aztán a szocialista rendszerben helyi kiskirályok pártitkárok, tanácselnökök „kiskirályság”át, jelentgetéseit, hogy kit látnak templomba járni, a megfélemlítéseket, a megveretéseket, a padlások „besöprését”, azt az álnok-hazug rendszert, akik a kommunizmus eszméje mögé bújva gazdagodtak, loptak, csaltak, hazudtak, élősködtek másokon és még sorolhatnám a bűnöket, ami miatt az ezt átélt ember pedig a „szocialista” szótól undorodik, mert eszébejut ez az egész sor szörnyűség (ha az eszme még gyakorlatilag nem is lenne olyan „ördögtől való”).

    Engedje meg, hogy később folytassam…

  • asher alexander

    IZRAELI
    salom lekha haver!
    m’koreh h’yom?h’kol besseder?
    -ani………………baruh ‘H!!tov m’od!
    varod a dr berenyi-t?no azt lesheted mert a google-on meg mashol-(kurucinfo)-most bongeszi elo mit hazudjon, mint valaszt!!
    lattad-e a fotok fotojat a yirusalaim post-ban?merkel-es-bibi!!excellent!!!

  • asher alexander

    ken!!!!!nakhon!!!anahnu po v’shelanu!!!

  • Na, figyu, pista!
    Olvasgassál kicsit!

    Minden évben egy alkalommal, február 24-én emlékezünk meg a kommunizmus áldozatairól. Így volt ez az idén is.
    A normális, jó érzésű ember arra gondol ilyenkor, hogy a rádióban, a tv-ben azok az emberek beszéljenek a kommunizmus borzalmairól, akik maguk is áldozatai voltak ennek az embertelen rendszernek, melynek világszerte 100 millió áldozata volt. Magyarországon is félmillió volt, akit fizikailag és több millió, akit lelkileg nyomorított meg a kommunizmus.
    Még él talán egy-kétszáz olyan ember, akik megjárták a Gulág poklát, olyan civil, akit az utcán fogtak el és vittek el „kicsi robotra”, de csak évek múlva tért vissza a szibériai lágerből, miközben tanúja volt ezrek értelmetlen pusztulásának. Még él néhány száz olyan forradalmár, aki 1956-ban a kommunista rendszer megdöntéséért fogott fegyvert, és ezért hosszú éveket töltött börtönben. Még él néhány hozzátartozó, akinek szeretteit 1945 és 1956 után végezték ki. Ezeket kellett volna megkérdezni a kommunista rendszer bűneiről, és nem olyanokat, akik maguk is aktív részesei voltak a rendszer fennmaradásának.
    Ha az ATV posztkommunistákat vagy liberális, kozmopolita történelemhamisítókat szólaltat meg, azon nem csodálkozom, azonban az, hogy a HírTV, amelyik a jobboldali (?) kormány hírcsöve, egy kommunista történelemhamisítót szólaltasson meg, ez megdöbbentő!
    Ugyanis az esti híradásban egy Horváth Miklós nevű, magát történésznek feltüntető történelemhamisító bértollnok ítélte el a kommunista rendszert, és kívánta azt, hogy az soha ne térhessen vissza. A jóhiszemű tévénéző, aki nem ismeri Horváth Miklóst, elégedetten dől hátra a képernyő előtt. Azonban aki ismert az ügyes köpönyegforgató előéletét és az elmúlt 25 év történelemhamisító manipulációit, az megdöbben, és elgondolkozik. Milyen rendszerváltás volt itt az elmúlt negyed században?

    Mert ki ez a dr. Horváth Miklós? A Kádár-rendszert az utolsó pillanatig vezető pártmunkásként szolgálta. A Honvédelmi Minisztérium egyik központi szervének volt függetlenített pártbizottsági titkára, természetesen politikai tiszti beosztásban. Azonban még érdekesebb, hogy doktori címét miért kapta.
    Disszertációja – ami egy normális államban még érettségi dolgozatnak is gyenge volna – azt fejti ki, hogy a Honvédségen belüli párt- és politikai szerveknek mik a feladatai a katonák kommunista szellemben való nevelése terén. Ez önmagáért beszél! 1990 után is katona maradt, és amikor megszüntették a Honvédségben a pártszervezeteket. Áthelyezték a Hadtörténeti Intézetbe, és politikai tisztből átminősítették csapattisztté. (Jellemző az elszabotált rendszerváltásra, hogy a hadseregben lévő közel 3000 politikai és pártmunkást, ahelyett, hogy tartalékállományba helyezték volna, nevüket „humántisztté” változtatták, és minden maradt a régiben.)
    Horváth Miklós „hadtörténészt” (?) ekkor fedezték fel a Soros által fenntartott 56-os kutatóintézet vezetői, Litván György, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András, és bevonták őt a kutatásba. Sorra íratták vele azokat a tanulmányokat, könyveket, melyek a történelemhamisítás etalonjai lehetnének.
    Ugyanis amit leírt, az mind igaz, de ez csak az igazság egyik fele, a másik felét gondosan elhallgatta. És a fél igazság nem az igazság fele, hanem hazugság.
    Meg is kapta ezekért a munkákért járó több milliós írói és tiszteletdíjakat.
    Történészi munkásságát egyre csiszolgatták, és egyre magasabb tudományos címmel jutalmazták szorgalmát.
    Napjainkban ez a Horváth Miklós az 1956-os forradalom elsőszámú szakértője, a kommunizmus nagy elítélője. A rendszerváltás nagyobb dicsőségére!
    A híradásban továbbá megmutatták, illetve bemondták, hogy a különböző emlékhelyeken az állam vezetői közül kik és hol koszorúztak. És ekkor ért a második megdöbbenés. Az Új köztemetőben, a 300-as parcellában emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól. Ez az emléknap megcsúfolása volt! Hiszen mindenki tudja, illetve tudnia kellene, hogy ebbe a parcellába temették újra azt a négy kommunistát, akiket a kommunisták egymás közötti marakodása során saját társaik végeztek ki, akiknek a kommunizmus elleni küzdelemhez semmi közük nem volt. Ugyanakkor a 100 méterrel odább lévő 298-as parcellában több mint 2000 antikommunista hős van még ma is jeltelen sírba elkaparva, akiket a kommunisták végeztek ki 1945 és 1956 között. Több száz katona van itt eltemetve mint háborús bűnös, akiknek egyetlen ”bűnük” az volt, hogy katonai esküt nem tagadták meg, és az utolsó pillanatig harcoltak a bolsevizmus ellen.
    Itt kellett volna megemlékezni, és egy zászlóaljjal díszsortüzet lövetni a kommunizmus elleni harc hőseinek a tiszteletére!
    Ez elvárható lett volna a választófülkék forradalmának kormányától!

  • Kedves Figyelő!
    Néhány napi késéssel válaszolok kérdésedre, illetve Kertész Ákossal kapcsolatos mondataidra.
    Először is Kertész Ákosnak és a hozzá és hozzád is hasonló menekülteknek a világon semmi okuk nem lehet a kanadaiak „alatt valóságára”hivatkozni.Másodszor Kertész Ákosnak nem 80 évesen, hanem 25 évvel előbb kellett volna abból a kupiból elhúzni.Ha már 56 ban huszonévesen még azt hitte hogy Ő is Magyar. Ezen túlmenően még mindig naiv,hogy nem azt írta,hogy hála és tisztelet a Tisztességeseknek ebből a kategóriából „kirekesztve”,de a magyar nem „alattvaló”, hanem:”ALÁVALÓ”ázsiai csürhe. Ezt ezen az oldalon kézzel,lábbal,körömmel sikeresen igazolja néhány 15.000 évvel ezelőtt a Szíriuszról, turulverében érkezett, rovás írásos,fajtiszta kutyabőrrel rendelkező mutáció

  • micimackó: kivételesen normálisan írt, ami a maga esetében – ismerve a spamra került eddigi hozzászólásait – elég meglepő. ha javasolhatom, azért a pistázást legközelebb mellőzze, és, ha kérhetem, a tegezést is.
    egyenlőre még nem vagyunk olyan jóban.

  • Mici meg maci.
    A 298 as parcellában vannak eltemetve a tálos miklóshoz tartozó Bóri hóhérok egy része is. Akiknek nem manapság,hanem bűneik végre hajtása előtt járt volna valódi,nem „díszsortűz”.Sajnos elkésve kapták meg többen közülük az állami nyakkendőt is.Gyere hullassuk együtt a krokodil könnyeket.A számadatokban versenyképtelen vagyok
    te biztosan közelebbről ismered a témát.

  • mickó-fickó!
    Ille Pista kikérte a tegezésedet Joggal.Nehogy tévedésbe essél én nem hapsiskodásból tegezlek. Előző írásaimból,ha beleolvastál esetleg,észre is vehetted,hogy a marcsákat,frivitíveket és a hasonszőrűeket is tegezem.Az ok irtózatosan egyszerű és világos.

  • Ez a „na figyu pista”
    elég pimasz és rátok jellemző kottyantás. Lásd, hogy Ille mennyire toleráns.Én azonnal küldtelek volna a büdös 3.14 csába.

  • Mackóka.
    Maga ki a francnak ír ekkorákat ?
    Csak nemhogy sajátmagának ?
    Írjon inkább a noteszába.
    Ott se olvassa uána senki.
    (Bírom az ilyen hülye grafománokat)

  • T Berényi dr! Úgy látom, hogy a bal és a jobboldal nem közeledhet egymáshoz ma Magyarországon. Egész egyszerűen azért, mert ma a magukat jobboldalinak, konzervatívnak – sőt, kereszténynek – tartóknak szavuk nincs a Párt uralkodásához, amely vezető személyiségeinek nincs közük jellemző ideákhoz, holott mi, szocialisták mindig is kritika alá vettük a nevünkben kormányzókat. Ezért is alakulhatott ki sokakban az a téveszme, hogy gyengék vagyunk.
    Horthynak elévülhetetlen bűne a holokauszt, de hasonlóan sötét bűne az egész magyar nép – mindegy, hogy katolikus, református vagy zsidó volt – szolgaságban tartása, egy mihaszna, pöffeszkedő, magát „úri” középosztálynak tartó réteg érdekében. Szilárd támogatókra lelt ebben az egyházakban, élükön a római katolikus egyházzal. Ezért én elhagytam azt a hitet, amelybe párnapos koromban belevetettek – különösen taszított, hogy a hittanórákon állandóan a „bűneinket” kergették a papok.(Lehet, hogy azóta fejlődött az egyház, mert az én hittanóráim 1954-ben voltak, a plébánián.) Ezért, ha én konzervatív lennék, akkor sem erőltetném a kötelező hittant: biztos út, hogy minél több ateista legyen. Szegény környezetben nőttem föl, a háború után ez nem volt ritka, de az én családom az államosítás miatt vált páriává, így azután át tudom érezni azoknak a trafikosoknak, juhászoknak a sorsát, akitől egy rendelettel elvették a megélhetését. És a magyar konzervatívoknak ehhez szavuk sincsen? Nekik fontosabb, hogy szabadon ajnározhatnak egy másodrangú írót, aki uramatyám, még nyilas is volt? Az irodalmat szeretőknek nem kétséges, hogy a hatvanas évek számtalan sikerkönyvét író Berkesi András írói kvalitásai – hm, hogy is mondjam, – nem szárnyaltak Thomas Mann-i magasságokban,de egyetlen szocialista sem szeretné beszuszakolni a tantervbe csak azért, mert egyébként ávh-s tiszt volt. (Egyébként nem írt rosszul, izgalmas kémtörténeteket kreált, legismertebb műve a Sellő a pecsétgyűrűn, amiből tévéfilm is készült.)

  • Dr. Berényi Tivadar

    Szóval az akiket fentebb ecsetelgettem az egyik oldal, aki kommunizmus bűneitől szenvedett… De!!! Ott van a másik oldal aki pedig a magát keresztény nemzetinek vallott oldaltól szenvedett, és bizonyosan ebbe tartozott a zsidóság egy része is 🙁 Számszerűvé tenni azt hiszem ezt nem lehet, hiszen az egyén vagy családja tragédiáját nem lehet beletuszkolni számokba: vagyis, hogy kinek volt több áldozata, ki ártott többet. Szomorú, szörnyűséges mind a kettő. És azt hiszem pont itt a lényeg is, miszerint attól, hogy Turul madaras zászlót, esetleg Árpád-sávos zászlót kezébe fogó, magát kereszténynek valló ember bántott mást, azért nem a Turul madár vagy az Árpád dinasztia a felelős, főleg nem az össz. magyarság, mert ha így vélekedünk sajnálatosan nem vagyunk különbözőek azoktól, akik akkoriban pl. az egész zsidóságot tették felelőssé, egy-egy zsió szárm. ember bűnössége miatt (ld. Rákosi).
    Aztán egy kicsit más megvilágításból, ahogy egy általam igen nagyra tartott embertől halottam „Attól, hogy Hitler szerette a Sacher-tortát, attól még a Sacher torta nem lesz náci ugye?”
    És igaza van. Vannak ugyanis emberek, akik egy eszmét, egy alapvetően értékes gondolatot, bármi mást maguknak kisajátítva, lejáratnak. Majd ez tovább hömpölyögve az idők folyamán, folyamatosan haragot, gyűlöletet, széthúzást szít. Kérem ne lépjünk az ő útjukra!
    Innen végiggondolva az egész kezdeti probléma felvetést megérteném a felháborodást, és helyt is adnék neki azok részéről, akik személyesen érintettek az ügyben (megsértve múltjukat, önérzetüket, lelki fájdalmukat) ha a Jobbik valójában náci párt lenne. Én nem gondolom, hogy az.

    Hozzátartozik még az igazsághoz, hogy egyetlen pártnak sem vagyok a tagja és az is, hogy a leírt gondolatok a sajátjaim, amit viszont idemásoltam, azt láthatják „…”-mel jeleztem, a másolás pedig a wikipedia-ról történt. Horthy életrajza ilyen pontossággal azért fejből nem megy.

    izraeli!
    Pár dologra szeretnék még a későbbiekben reagálni.

    üdv.

  • Asher,
    nem tudom Te hogy vagy vele,de én büszke vagyok a hunyadi SS páncélosokra.Legalább is a dekorációjukra.A magyar aranycsapat „fekete párduca”grosics gyuszi önkéntesen jelentkezett 17 évesen,lehet csak hirtelen hazaffffyyyyságból a magyar SS alakulathoz.Addig észre se vették ameddig nem kérte felvételét a magyar dolgozók pártjába is. Azóta napjainkig pretenciával küzd a rohadt kommunisták ellen. Elvtárskáim!Forognak a köpenyek.Ezek a náci-dögök még a seggedit is felhasználták,mert még egy mocskos náci-tetvet sem tudnak saját erőből generálni.Az agymenést mesteri szinten művelik egész a színvallás percéig.

  • Dr.Berenyi ur.
    Szivesen veszem eddigi hozzaszolasat-
    de
    MI- MAGYAR ZSIDOK_- MINDANNYIAN-SZEMELYESEN VAGYUNK
    ERINTVE.

    Azok is,akik gunnyal vagy atkozodassal valaszolnak.

    Horthy szereperol szolvan-figyelmebe ajanlom Ille Istvan
    {nem zsido,”csak” liberalis magyar humanista}valaszat-
    szamomra.-melyben Horthy Miklos titkos iratai-Kossuth
    konyvkiado-1965-bol-idez.

    Jo,ez meg a rendszervaltas elott volt-de ne siessunk
    mindent elkapkodni.
    Mert-a kommunizmus ugyan -csak eszmenynek szep-
    es Kun{Kohn}Bela-valoban zsido volt
    de
    Hejas Ivan- „feher terror”ja-tobb aldozatot -pontosabban
    „zsidoktol valo tisztogatast” hozott
    mert Rakosi{Roth}Matyas-aki ateista zsido volt-
    es minden vallast uldozott- elvtarsa volt
    Kadar Janosnak(nem zsido}aki 1947-ben -belugyminiszterkent
    felallitotta az AVO-t es felelos volt tetteiert.
    Ugy,hogy a „terkep”-valoban-nem egyszeru.

    Orosz katonak valoban elkovettek ilyen tetteket-is –
    de-Hitler szovetsegesei-sajnos-Magyarorszag-
    szovetseges volt-{tortenelmi teny}sem finomkodtak
    a lerohant orszagokkal.

    {Hogy maradjunk a szemtanuknal-akik-szamomra-igaz
    magyarok -figyelmebe ajanlom Marai Sandor{nem zsido} |”Fold,Fold” cimu konyvet-aki a kor-szemtanuja volt.
    {Koszonet Marai Sandor orokosenek-Csaba Gaal-Toronto}
    {megjelent heberul-is}

    Engedje meg, hogy ont idezzem:”Megertenem a felhaborodast es helyt is adnek neki azok reszerol,
    akik SZEMELYESEN erintettek az ugyben{ MEGSERTVE
    MULTJUKAT,ONERZETUKET,LELKI FAJDALMUKAT }HA A JOBBIK
    VALOBAN NACI PART LENNE.

    Most- EN KERDEZEK- Dr.Berenyi-

    Minek nevezi on azt a partot- melynek kepviseloje-
    felhozza a Tiszaeszlari Vervadat- mely orok
    mementoja a tortenelmi hazugsagnak es babonanak
    {Ha erdeklodik a vervadakrol-altalaban-
    kesobb-bovebben magyarazok}
    Egyelore-figyelmebe ajanlom-
    Sandor Ivan|A vizsgalat iratai.
    Tudositas a tiszaeszlari per korulmenyeirol
    Kozmosz konyvek-1983

    Minek nevezi on azt a partot-melynek egyik
    „jeles” kepviseloje- tudatlanul???-„disz”
    zsido volt-mert „felt??” megkerdezni{vagy nem latta},hogy
    mik azok a „csunya szamok”- nagymami karjan?

    Minek nevezi on azt a partot-amely „nem ismeri”
    a magyar irodalomban a magyarsag IGAZI NAGYJAIT-
    A KORTARSAKAT ?

    http://www.magyarvagyok.com/kultura/irodalom/a-hazaszeretet-versei/a-masodik-vilaghaboru-alatt-es-utan/1961-Illyes-Gyula-Mustra-az-1944-es-versekbol.htm

    Remelem talal idot,hogy – valaszoljon.

  • Noszticzius Judit

    Esztiék nagyon jól, tehetségesen harcolnak a Jobbikosok ellen! Reméljünk, hogy SIKERESEN győzik le a Jobbikosokat !!!!!!!!!

  • Ille!………..Válasz a kérdésedre:Zsidó származású magyar állampolgárok.Az,hogy a zsidó származás közelkeleti vagy vallási hovatartozást jelent,döntsd el magad.

  • topapó: helytelen válasz. de, ha gondolja, küldje meg orbánnak, ugyan , javítsa már ki, mivel ő nem így véli.
    „A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal”.
    ez pedig lázár állásfoglalása. ezzel azt kívánta kihangsúlyozni, hogy vége a szekuláris Magyarországnak, ez egy keresztény ország, amely ha jól viselkednek megtűr másokat is!

  • T. Berényi dr. Nem válaszolt a kérdésemre! Tudniillik arra, hogy hol vannak a magyar konzervatívok?!
    Ami meg a jobbikákat illeti: lehet, hogy ők azt mondják, nem nácik, de ha valami a csokoládé, meg a baracklekvár ízét keveri mesterien, az Sacher-torta, nem igaz?
    Nem is az a fontos, hanem az, hogy ennek a pártnak az egyik képviselője a parlamentben jelentette ki, hogy ők nem demokratikus párt, és az egész parlamentáris „bohóckodást” megvetik, mert egyetlen dolog fontos a számukra: „a magyar igazság”. Az meg miféle baromság? Ahogyan kiderül a szavaikból, meg a tetteikből: szerintük magyar igazság az, hogy Magyarország a magyaroké! Hááát, ha ez nem nacionalizmus, akkor mi? Az ilyesfajta „igazságnak” csak egy magyarázata létezik a számomra: ezek a szerencsétlenek még a nagyszüleiket sem ismerték…

  • asher alexander

    „topapo”!
    egyiket sem!!ugy marhasag ahogy leirta!!
    egyszeruen magyar allampolgarokrol van szo-(sok-sok esetben mar hosszu evszazadok ota!!jomagam csaladja egeszen 1540-ota)-akik IZRAELITA-(es nem „zsido”)-vallasuak!!
    a szo zsido a lengyel,es felvideki „Zidow” szobol ered es egeszen a XIX.ik sz. vegeig sehol sem hasznaltak magyarorszagon!addig ugy hivtak oket,;-„palesztinok”-es/vagy-„izraelitak”!!
    kesobb a 30-as evekben jelentek meg plakatok itt-ott budapesten ahol szinten ugy hivtak oket „palesztinok”!!
    -egy vallasos zsido!

  • asher alexander

    dr berenyi!
    arrol is szamoljon be mit muveltek a magyarok-(csendorok,rendorok,honvedek,es feltuzelt,felheccelt civilek)-ungvaron,munkacson,lviv-ben,1940-ben!!
    aztan arrol is mit muveltek hejjas,pronai kulonitmenyesei a bacska-banat-ban,baranyaban,zazlaban,somogyban!!
    aztan arrol is hogy mit muveltek a magyarok 1942-ben ujvideken,es kameniec podilskij-ben!!
    ———————————————
    ne beszeljen melle!es ne jojjon nekem itt a rakosi era-val mint „magyarazat”!!az nem mentseg semmire!!

  • asher alexander: ha jól emlékszem olvasmányaimból, nem izraelitáknak, hanem izmaelitáknak – ismáel fiai – hívták őket már salamon király idejében is. de lehet, hogy ez csak irodalmi tévedés.

  • asher alexander

    jol emlekszik fiam!!
    nyert egy szep kakasnyalokat!!
    de!!
    az hogy „izmaelitak” az az oszman torokokre es egyeb moszlim hituekre-(dalmacia lakoi)-vonatkozott!!a zsidosagot mar akkor ugy hivtak palesztinaiak!

  • asher alexander

    arrol bezzeg melyen es szegyenlosen hallgat a dr berenyi (is) hogy pl,; 1931-ben megalakult magyarorszagon a Dr Boszormenyi Zoltan vezette Magyar Nemzetiszocialmista Part!
    ennek jelvenye egy turul alatta kard es ez alatt horogkereszt volt!!
    ——————————————————
    mindez mar 1931-ben,vagyis jo ket evvel Hitler 1933-as hatalomrajutasa elott!!!
    erre nincsen magyarazati lehetoseg hogy pl,; jajjhatanemetnyomasrana…!!!

  • asher alexander: kár pimaszkodnia. javaslom, akkor igazítson ki egy pár történelmi regényírót is az izmaelita név használatával kapcsolatban. „Izmaelita (héber): Az elnevezés alapja, hogy az arabok a biblia szerint Ábrahám törvénytelen fiától, Izmaeltől származnak. „Sok pénzre van szükségek és mivel mi annyit adni nem tudtunk, tehát sovány nyakunkra izmaélitákat ültettek – ez már égbe kiált” (Katona: Bánk bán)”
    ez nem wikipédia.

  • Asher,
    kikkel vitázol?Ha még nem tudnád,most majd elárulják Neked a náci-pöcsfejek,hogy 1920 ban a németek nyomták meg hátulról Ő főségét és a tocheszlekkereit,a numerus clausus bevezetésére. Két nagybátyám kényszerült Bolognában doktorálni 1942 ig gyógyíthatták a turul záptojásból kifröccsenteket is,majd mindkettőjüket a Don-kanyar nevű gyilokszalonban a keretlegények vadászták le.Volt két szomszédom,név szerint:Kvitt Karcsi és Kvitt Béla egyiket ugyan így ölték meg a Másikat az aknamezőre zavarták felrobbanni. A nyilas testvérelvtársurak pedig csak nyalogassák mocskos történelmüket,priuszukat.

  • asher alexander

    ille!
    pimaszkodasnak vette??ejnye no!!
    attol meg mindig hibas az elnevezes!!az izmaelita az a moslim vallasuakat fedi!!
    az israelita mint szo ismert volt mar a kozepkorban is!!pl,;-a praga-i gettoban!!lasd pl,; history of golem!!
    —————————————————
    de!!!!
    tessek nagyon figyelmesen vegignezni!!-(ne sajnalja ra az idot!!!)-
    you-toube video,; kamenyec podolszkij-kenyermezo.
    olvasmanynak,;
    szirtes zoltan,;-temetetlen holtak c konyve.

  • asher alexander

    -en nem vitazok senkjivel!!mar csak azert se mert a 98%-uk csak konyvekbol-tv-bol iosmeri azt amit,en meg eloben ateltem!!
    eloadok szomoru tenyeket csupan!!
    most sikerult beszereznem egy komplett hunyadi ss egyenruhat!!pancelsisakkal egyutt!!irj privat es kuldok fotokat a hunyadi ss-rol!!

  • Ille Pista,
    minden becsülésem és tiszteletem ellenére Itt és Most tévedsz.Ábrahám és Hágár(aki nem volt héber)fia:Ismael.Ábrahám és Szárá fia: Jicchák. Jicchák és Rivka(Rebeka)fiai:Jákob(Jiszráel)és Észáv. Az Ismaeliták nem héberek és nem is voltak soha azok,mivel az anyjuk nem volt héber. Jicchák és Rivka (Rebeka)fia:Jákob (Jiszrael)utódai az Izraeliták. Észáv utódai az Edomiták. Akik egy sivatagi néppé lettek és nem tartozik bele ebbe a történetbe. Ismael nevéhez fűződik a későbbiek folyamán az „Iszlám”,mint vallás.Mohamed kreációjaként jön létre.Krisztus után a hatodik században.Minden tiszteletem az íróké.A Bánk bánt különösen szeretem,de úgy tanultam a magyarórán,hogy létezik költői szabadság is.Az első még szabadságból indíttatva, a továbbiak esetleg ihlettől vezettetve, tévedhetnek.Ellenőrizd le,mert én sem vagyok a szentírás apotrópusza.

  • Asher. A Palesztina nevet a rómaiak adták annak a területnek. Egészen pontosan a Roman Emperor, Hadrian. Azóta szerepel a térképeken is ezen a néven.

  • gyuri, én nem eredet – főleg, nem zsidó származáselmélet – szerint említettem meg, hanem a történelmi tárgyú regényekben olvasottakra emlékeztem vissza. ha ők tévedtek, én is. de okát azért gyanítom: királyaink nem a iszlám kereskedőktől, hanem a zsidó pénzváltóktól kértek rendszeresen soha vissza nem térítendő kölcsönt, amikor üres volt a kassza. de kétségtelen, hogy a témában ti vagytok jobban otthon.
    egyben biztos vagyok: se salamon, se a későbbi királyok idejében nem neveztékk a zsidókat palesztinoknak.

  • asher alexander

    tevedes!!!
    a szo a romai „palestra” szobol ered ami azt jelenti „bekeritett-elfoglalt terulet”!!de meg igy is Hadrianus alatt ott 98%-ban csak zsidok eltek!!

  • asher alexander

    ille!
    nem bizony!!
    melekha shlomo,es melekha dovid alatt is ugyhivtak oket az ” az Izrael hazanak fiai”-(yeledim h’bait b’israel)

  • asher alexander

    a gyuri10-hez hozzateszem azt meg hogy eppen Hagar es fia miatt jon be a kepbe a kesobbi szovetseg az UR Har Horeb-en Moishe rabbenuval,es az Israel hazanak nepevel!
    a 613 parancsolatbol 606 szolt a zsidoknak es 7 a nemzsidoknak!!

  • asher alexander: most akkor palesztinok, vagy izraeliek voltak királyaink szponzorai?
    változatlanul nem gondolom, hogy béla király udvarában irael hazának fiaiként nevezték volna őket.
    mind1. magánál az előny.

  • Gyuri!
    Megnyitottal egy regi emleket – kapcsot -fejemben
    szivemben.
    Anyukam unokatestvere apai agon-Italiaban vegzett
    orvos volt-o egyedul maradt eletben- 3 fiubol.
    Alijazasunk elott talalkoztunk vele-es- orvos vagy nem-
    ellatott nehany hasznos tanaccsal-tekintettel a klimara.
    Anyu occse,a csalad buszkesege,aki csak –
    szeretett volna-orvos lenni- elesett a Donnal.
    Ki tudja milyen tomegsirban nyugszik.
    Kaptam egy unokaoccstol valamelyes felvilagositast
    a szazadarol.
    Ereklyekent orzom- Anyu halala utan- magyar es latin
    nyelvu- erettsegi bizonyitvanyat,egy fenykepet,
    2 tabori lapot,es egy verset-nem tudom o irta e
    vagy forditotta valahonnan – a „Black River”rol .

    http://search.yahoo.com/search?fr=spigot-nt-gc&ei=utf-8&ilc=12&type=198484&p=%D7%90%D7%A0%D7%97%D7%A0%D7%95%20%D7%A9%D7%A0%D7%99%D7%A0%D7%95%20%D7%9E%D7%90%D7%95%D7%AA%D7%95%20%D7%94%D7%9B%D7%A4%D7%A8

  • asher alexander

    amit katona jozsef irt az egy legbolkapott szoveg!!tortenelmi alapja nincsen!!mar a zsidosagra nezve!!
    a szidosag akkori neve meg a britt szigeteken is az volt „az izrael fiai”!!-(1118 York varosanak konyvei)

  • asher alexander

    hozzateszem meg akkoriban -(amirol on irt)- minden zsido koteles volt egy sarga csucsos sapkat es elol-hatul a ruhajan egy-egy sarga kor alaku megkulombozteto jelzest hordani!a lakhatasuk megoldasra kerult a korabban „taban” neven ismert helyen ami akkoriban a zsidok ghettoja volt!!

  • asher alexander

    mar a kozepkorban -(szaszorszagban)-elofordult a „sido” vagy „zid” kifejezes!
    de itt is legtobbszor az „israel fiai” vagy az „abraham fiai” elnevezest hasznaltak erdelyszerte!!

  • Itt most nem politikáról van szó (mindenki azzal szimpatizál
    akivel akar)hanem a sok hazugságról,gyűlölködésről meg a nagyfokú bunkó,primitív stílusról ,ami egyre inkább a mai
    erőlködő baloldal sajátja(persze vannak kivételek,de nem ezen a fórumon!)ITT egyesek lehet,hogy csak pártiskolába(marxistára….)
    vagy oda sem jártak és még Gyurcsány vezérüket is lekőrözik
    …..hát nagyon igyekeznek.
    Különben a régi szép szoci időkben szokták mondani,hogy
    kuss..(meg egyebek) hát sokan azóta sem fejlődtek…..

  • Zina Mihailova

    Ille István nem tartozom azok közé akik nyilvánosság előtt ki kotyognak belső dolgokat. Engem már az egész nem érdekel . Az viszont igen, hogy sajnos nem tudtuk megakadályozni hogy a nácik bevonuljanak a volt zsinagógába ahonnan anno zsidókat hurcoltak a halálba!!! Ott voltunk EGYÜTT tiltakoztunk, dühösek voltunk!! Átlépték a határt!! Miközben álltam a kordon mögött, tehetetlennek éreztem magam. Kirázott a hideg ahogy néztem hogy szabadon bemehetnek a nácik a zsidók szent helyére, még akkor is ha már művelődési házként működik. De az elkeseredésem adott még nagyobb erőt a keményebb , és egyre intenzívebb harchoz a nácik és a rezsim ellen!

  • Zina :
    A nácik mindenhová beférkőznek.
    Főleg olyan országban , amely papírrongynak tekinti mostani létének alapját , a Második Világháborút lezáró Párizsi Békeszerződést.

  • Zina Mihailova
    2014 március 18
    8:59 du.

    Zinocska kedves, azt az épületet eladták, pénzért, papíron, szerződéssel. Akkor miért is tart rá igényt, kedves és miért is drámázik itt? Mi köze van a régi tulajdonosnak az új felhasználáshoz? Ez még Grün bácsi szerint is kósher biznisz volt anno. Akkor?