Közkeletű tévedéseink 2.
Nem leszek népszerű, de a magánnyugdíj-pénztárak ellehetetlenítése a következő tévedésünk. Bizonyára sokan hibáztatták az EU szervezetét, amikor nem fogadta el törvénytelennek a nyugdíj-megtakarítások lenyúlását. Nem is tehette volna. A magánnyugdíj-pénztár, meg az önkéntes nyugdíjpénztár között van egy nagy különbség. Az előbbibe a kötelezően levont járulék egy részéről (9%-ról) lemondott a költségvetés, az önkéntes pénztárba meg a kötelező járulékon (’12 óta adón – ezt még érdemes részletezni) felül, önként takarékoskodik öreg napjaira a polgár. (Kanadaiaknak: Magyarországon a kötelező nyugdíjadó 37%, ebből tizet az alkalmazottól vonnak, 27%-ot meg a munkaadó fizet be, a bruttó bérek után.) Az EU tagállamaiban a kormányok önállóan dönthetnek a költségvetésről: bevételekről, kiadásokról. A nyugdíjbiztosítás azért vált a költségvetés részévé, mert jelentős mértékben – évi 300-400 milliárd forinttal – kellett kiegészítenie a nyugdíjkaszát, hogy a nyugdíjakat ki lehessen fizetni. Ez okozta a költségvetés, 6-8%-os hiányának tetemes részét, ami miatt az EU már a támogatások megvonásával fenyegetőzött. Minden kormány próbálkozott azzal, hogy ne számítsák az általános hiányba azt az összeget, amit a nyugdíjkasszába pótolnak, a 9%-os magánnyugdíj befizetések miatt. Hiába. OV is megpróbálta, őt is elutasították. Két út állt előtte: vagy csökkenti a nyugdíjakat (3 millió szavazó!), vagy lenyúlja a magánnyugdíj-pénztárakban lévő pénzt.
A második utat választotta, persze jól megalapozva, a magyar népesség döntő többségének pénzügyi analfabétizmusát alaposan kihasználva. Kezére játszott, hogy 2010-ben még keményen érezhető volt a két évvel azelőtti válság: a részvényportfóliók értékcsökkenése. Bár a magyar magánnyugdíj-pénztáraknak szigorú törvényes megkötéseik voltak a megtakarításokat illető portfólió kialakításában, a magyar magánnyugdíj-pénztári tag csak azt látta, hogy miközben korábban 20-22%-os hozamot is elszámoltak a számláján, 2008 után már a megtakarításai is értéktelenődni kezdenek. Be is pánikolt, ahogyan a kormány kívánta: a 3 millió tagból 2 millió 900 ezer azonnal visszaszaladt az állam ölelő karjaiba. Igaz, a regnáló hatalom azt is belengette, hogy aki nem teszi ezt, annak nem jár majd az állami nyugdíjból, hiába fizet 28%-ot oda, és csak kilencet a magánkasszába. Ezt a megkötést persze elkaszálta az EU, de fogadok, hogy erről is kevesen tudnak.
Ráadásul az OV kormány hagyott egy egérutat a magánnyugdíj-pénztári tagoknak. Aljasat és számítót, de hagyott. Harminc napon belül 3 millió tagnak kellett volna nyilatkoznia arról, hogy tag akar maradni, országosan mintegy húsz helyen! Értsük: nem annak kellett volna nyilatkoznia, aki változtatni akar, hanem annak, aki nem!
A biztonság kedvéért azért bevetette a fenyegetőzést is. Közalkalmazotti munkahelyeken – ebből Magyarországon még mindig a legtöbb van – egyenesen megfenyegették a közalkalmazottakat (tanárokat, orvosokat), hogy akár elbocsátással is járhat, ha ragaszkodnak a magánnyugdíj-pénztári tagságukhoz. A legújabb fejlemény, hogy a maradó mintegy 100 ezer – azóta 90 ezerre olvadt magánnyugdíj-pénztári tagnak már nem 2011 októbere óta, hanem azóta sem utalja az állam az „ideiglenesen felfüggesztett” 9 százalékokat.
Amikor a mai tüntetéseken a „magánnyugdíj elrablása” ellen tiltakozó feliratokat látom, eszembe jut áldott Hofi Géza mondása, ami szerint a „járdákért nem harcolni kell, hanem aszfaltozni”. Hát, a magánnyugdíjakért se harcolni kellene, hanem öt évvel ezelőtt szépen, csendben, az adott törvényes lehetőségek között alá kellett volna írni azt az egyszerű nyilatkozatot, ami azt jelentette volna: coki a megtakarításaimtól! Meglehet, ez az én nem túl magas nyugdíjam adóztatásával is járt volna, de ez ma sincs kizárva. Az egyszeri einstandolás ma már semmit nem ér.
Egyenesen nevetséges a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben bármiféle egyéni számlák követelése. De ez már a közkeletű tévedéseink 3. része lenne.
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
10:44 de.
Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy OV nem is akar, de nem is tud, képes komplexen gondolkodni, komplex rendszereket felismerni a maguk összetettségében ill. megérteni.
.
Ezt leginkább akkor lehet észrevenni, amikor más országok jól működő rendszereinek egyes, nekik tetsző elemeit megpróbálják átvenni.
.
Egyrészt, az elsődleges cél, mindenek előtt a saját gazemberségeiket leplező, népszédítő hivatkozási alap megteremtése, mivel valamit úgyis tenni kéne.
Másrészt, nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az „átvett”, egyébként, a helyükön jó példák, átvett elemei nem ”működnek”, hiszen csak a komplex rendszer elemeiként működhetnének jól.
(Csak a példa kedvéért, a legdrágább ROLEX óramutató sem mutathat pontos időt egy gagyi órán).
.
De ezt igazolja, a nyugdíjpénztári pénzek lenyúlása is. Nem érdekli a jövő – közép és hosszú távon,- csak a most, a most lehetséges lenyúlások, mutyik.).
.
De nem érdekli a haza sem, és a nemzet sem.
.
Hogy érdekelhetné, a haza amikor, nem érdeklik a honfitársai sem. Az inaktívak, nyugdíjasok, rokkantak, de az otthoni ellátásra szorulók, és az őket gondozók sem, és még nem ért véget, egyre hosszabb a sor!.
.
Már az is hazugság volt, hogy „nem hagyunk senkit az út szélén”. A honfitársai tömegét hagyta az út szélén, de tömegeket rugdosott az árokba is.
Ettől már csak az a szomorúbb, hogy „fan”-jai fel sem fogják, milyen könnyen lehetnek ők is elesettek, az „út szélén hagyott”, vagy árokba rugdosott.
Nem tudják, hogy pl. a hajléktalanok között az iskolázottak, a diplomások aránya magasabb, mint az aktív, illetve inaktív, nem hajléktalanok között.
.
Hogyan érdekelhetné a nemzet, ha pl. a határon túli magyarok klf. szervezetei közötti zavarkeltés, a nekik nem tetsző szervezetek elnyomása, a határon túli magyarok megosztása, mindentől fontosabb.
Viszont a nemzeti maszlag jól „jön”, a nemzeti érzelműek megszédítésében, megtartásuk, támogatókként.
.
De már a négy koporsónál is hazudott. Valamiféle hősiességet hazudott, holott inkább csak szokatlan volt.
.
De azóta már ismert a Horváth István Szoc. Belügy. Min.et. – Stumpf István (most már alkotmánybíró) egyrészt mint vő, másrészt mint kollégiumigazgató – abban a kollégiumban ahol OV is kollégista volt.
.
Van még aki ezt az „információs” vonalat nem ismeri?
.
És még mindig van aki az akkori OV-t liberálisnak hiszi.