Articles by: Endre István Simay
Az írások, gondolatok nem elfogulatlanok, mivel rajtuk a szerző árnyéka. az enyéimen is.Kár elvárni azt, hogy egy hír alapján alkotott vélemény steril, minden elfogultságtól mentes legyen. Még azt sem lehet mondani, hogy aki ezt várja el, az a cenzúra híve, vagy akár az öncenzúráé. Azon egyszerű okból, hogy a cenzúra sem steril, és az sem mentes az elfogultságtól. Az öncenzúra pedig a gondolatok önigazoló darálója csupán, melynek eredménye a hatalom hintőpora. Hogy jobban csússzon, és a szerző jobban csússzon-másszon. Miközben a legkisebb szellő is felkavarhatja a hatalom hintőporát, torkára forrasztva a szót a szerzőnek, és a betakarva, a múlt homályába taszítva azt. A vitának, véleménynek szerintem szabadnak kell maradnia. A szabadságot és a szabadosságot, személyeskedést azonban nem szeretném hagyni, hogy összekeveredjen.

Balog Zoltán: Szakértelem helyett ima kell

2017 augusztus 8 10:01 de.22 hozzászólás
Balog Zoltán: Szakértelem helyett ima kell

Debrecenben megszervezték a Magyar Baptisták Világtalálkozóját (MABAVIT). Az MTI pedig arról tudósít, hogy Balog Zoltán, az Emmi felkent minisztere fellépett ezen. Ezen akár meg is lepődhetnénk. Azonban, miután az első meglepetéseken túltesszük magunkat, megpróbálhatjuk megőrizni a komolyságunkat az általa mondottak kapcsán is. Hátha sikerül. Az első meglepődést azért érezhetjük, mert a baptisták és reformátusok között nem mondható történelminek a jó viszony. De Luther kora már rég volt, és hazánkban nem is oly régi a református és baptista egyház közti hittanóra-hasznosítási együttműködés. Ami kétségtelenül az egyházi szembenállás erózióját mutatja. Amiért nem kár, és akár üdvözülhetőnek is tekinthetjük. Ugyanakkor egy erősen hierarchizált, […]

Read more ›

Dúró Dóra kicsit álszent kultúrharca

2017 augusztus 4 10:20 de.132 hozzászólás
Dúró Dóra kicsit álszent kultúrharca

Dúró Dóra jobbikos politikus valahol eltévedt a választások felé vezető úton. Minden esetre valami ilyen oka is lehet annak, hogy végzettségi cenzust szeretne bevezetni a szavazáskor. Abból kiindulva, hogy aki nem végzi el a nyolc általánost, az ne szavazzon. Amiben egyébként lehetne valami, ha ez lenne a legnagyobb problémája a hazai választásoknak. Amelyeken egyébként a passzív távolmaradók száma látszik inkább döntőknek. Ami azért is problémás lehet, mert a nem szavazók számának növekedésével egyre többen lehetnek azok, akik véleményt nem nyilvánítanak ugyan, de pompásan meg tudják mondani, hogy a többiek miért döntöttek rosszul. Miközben automatikusan a többiek kezébe helyezik a döntést […]

Read more ›

Tusványosi diktátorív

2017 július 28 9:00 de.76 hozzászólás
Tusványosi diktátorív

A miniszterelnök tusványosi szereplésének egyik „hozadéka”, hogy többen megemlékeznek a hazai szólásszabadság korlátozási szándékairól. Tekintve, hogy Orbán Viktor, a jelek szerint végképp eldöntötte magában: aki nem ért vele egyet, az hazaáruló. Felemlegetve Soros hazai médiabirodalmát, és mindent, ami az eszébe jutott. Vagy a beszédíró eszébe. Miközben a komplexus korántsem új keletű. Az sem, hogy Orbán Viktornak baja van Sorossal, a civilekkel, az ellenzékkel, és jószerivel az egész világgal. Inkább az lehetne meglepő, hogy a média némely szereplő rácsodálkoztak az idei beszédére, mint az a bizonyos borjú. A csodarombolás jegyében is, érdemes lehet tehát kicsit visszatekinteni. Ha nem is olyan messzire, […]

Read more ›

Tusványosi árkok

2017 július 24 9:26 de.149 hozzászólás
Tusványosi árkok

Orbán Viktor, és tapsoncai megtartották az esedékes öntömjénezést az ország keleti határától kicsit keletebbre. Az eseményt mégsem erről jegyezte meg számos médiafogyasztó, hanem egészen másról. Mert Borbáth Áron hatalmas tettet hajtott végre. A Harry Potterben olvashatók nyomán azt mondhatnánk, hogy tahó tettet, de akkor is hatalmasat. Az eset, mint tudjuk akkor indult, amikor egy fiatal nő ki akarta fütyülni minden magyarok cárját. Ekkor a hajánál fogva tanította móresre a csíkszeredai magyar konzul sajtósának a férje, aki maga is fotózgat. Ezt követően szabadult el a kommunikációs pokol. Napokra lekötve a különböző internetes fórumokat a témával. Borbáth Áron tette ezen a ponton […]

Read more ›

BKK-s csengőfrász: hol lesz a következő rés?

2017 július 23 8:25 de.9 hozzászólás
BKK-s csengőfrász: hol lesz a következő rés?

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyének ötelete érthetően foglalkoztatja a közvéleményt. Különösen most, hogy kiderült: a technikai problémákra figyelmet felhívó felhasználó ellen feljelentéssel éltek az illetékesek. Miközben a nekik szegezett kérdésekre nem igazán válaszolnak. Ez is érthető. De erről később. Mert előtte azért érdemes megemlíteni a csengőfrásznosztalgiában élő belügyi apparátus fellépését. Azt, hogy éjszaka állították elő azt a 18 éves fiatalembert, aki az említett problémákról szólni mert. Amely eljárással kapcsolatban Tarlós István főpolgármester a hallgatásával tüntet. Holott tudjuk: cinkos, aki néma. Egyébként a jelenlegi akciónak nyilvánvalóan van egy emberi tanulsága. Van egy olyan pont, amin nem érdemes átlépni. Ilyen […]

Read more ›

Napi Orbán: abcúg Horthy

2017 július 19 7:28 de.141 hozzászólás
Napi Orbán: abcúg Horthy

Határozottan érdekes lehet Orbán Viktornak, hogy ő Orbán Viktor. Ezt azért gondolom, mert láthatóan minden nap új Orbán Viktort hoz a magyar kormányfőnek. A napi Orbán ma az, hogy elítélte a magyar kormány nácikkal való kollaborálását, és ismét védelemt ígért a zsidó származású magyar állampolgároknak. Elvégre ma az izraeli kormányfővel tárgyalt. Márpedig neki mégsem mondhatta, hogy éljen Horthy. A jelek szerint. Azért persze emlékezhetünk, hogy nem is olyan régen még Horthy Miklóst éltette, és egy büdös szava nem volt a tenger nélküli tengernagy bálványának avatása kapcsán sem. Holott Horthy, annak idején, maga állította magáról, hogy ő márpedig antiszemita. Amellett, hogy […]

Read more ›

Varga Mihály nővérszálló-felújítást avatott

2017 július 18 9:41 de.4 hozzászólás
Varga Mihály nővérszálló-felújítást avatott

Varga Mihály, talán komoly belső válságokat leküzdve, bemenni látszik a főnöke után a populizmus zsákutcájába. Ezt annak kapcsán gondolhatjuk, hogy elment egy nővérszállóba, és beszélt az egészségügyi fejlesztésekről. Azonban nem egy nővérszálló átadása volt az esemény kiindulópontja, mert a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán tett látogatásról szóló képek szétvert ajtókereteket, kiemelt ajtókat mutatnak. A felújítás ugyanis még javában zajlik. Így sokkal inkább arról lehet szó, hogy valakinek meg kellett szólalnia Balogon kívül az egészségügy kapcsán. (Budapest, 2017. július 17.Láng Zsolt a II. kerület polgármestere, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Hanusz Ákos, a Szent János Kórház műszaki osztályának vezetője (b-j) […]

Read more ›

Mély levegő! Árokásásra felkészülni!

2017 július 15 10:41 de.74 hozzászólás
Mély levegő! Árokásásra felkészülni!

Megnyitották a Vizes VB-t. Annak érdekében, hogy mindenki tudjon róla, felkavarták a fél főváros forgalmát. Ennek ellenére egy egészen más aspektusa lehet érdekesebb a világbajnokságnak. Nevezetesen az, hogy vajon mennyire alakul a VB vizes árokká. Mert a társadalmi tendencia kétségtelen. Mert mi mindent meg tudunk unortodox módon oldani. Egy soron kívüli beruházás-kampányt soron kívüli korrupciókkal. Amelynek leleplezői nyilvánvalóan el akarják gáncsolni az egész hazai világbajnokságot. Tokkal és vonóval. Ha mégsem, akkor ez csak az ellenzék megtévesztő trükkje. Miközben persze a túloldalon is presztízskérdést csinál abból, hogy márpedig fanyalogni azt muszáj. Noha talán nem is mindenért kellene. Elvégre egy világbajnokság lehetne […]

Read more ›

Balog elemet selejtez

2017 július 13 10:37 de.75 hozzászólás
Balog elemet selejtez

Nagy port, ha tetszik, meglepően nagy port, kavart annak a kislánynak az esete, aki miatt az egész netes, és hálózatos média megmozdulni látszott. Ez sajnos nem segített. Az orvosok küzdelme sem. A kislány meghalt. Mert az Országos Kardiológiai Intézetnek nincs szívvizsgálatra alkalmas CT-je. Balog megnyilatkozása az ügyben talán azért nem kavart hangorkánt, mert van a pofátlan cinizmusnak egy szintje, amire már nincs mit mondani. Azzal kapcsolatban, hogy egy országos szakintézet felszereltsége nem megfelelő, egy egészen kivételes választ adott. Azt, hogy a lényeg: máshol meg tudták oldani a vizsgálatot. Ezzel nyilván egészen kielégítő választ adott azoknak, akiknek a gyermeke, a legutóbb […]

Read more ›

Konzervatív cölöpök

2017 július 11 9:24 de.97 hozzászólás
Konzervatív cölöpök

Vasárnap még úgy tűnt, hogy a Pride elmúlt. Egyébként tényleg vége az ideinek. De ez, mint szinte az várható volt, korántsem szegi a kedvét azoknak, akik a téma kapcsán szeretnék megkapni azt a pár pillanatnyi népszerűséget. A humanizmus jegyében kár lenne ezt a jogot megtagadni Felföldi Zoltántól. Már csak azért sem, mert egy egész fajta nevében nyilatkozik. Szerinte. A fajta, szerinte, a konzervatív fajta. Így biológiai érdeklődésem teljében kezdtem olvasni. Várva az antropológiai leírását annak, hogy első ránézésre miről ismerszik meg a volt lakitelki polgármester képviselte genetikai entitás. Aztán kiderült: legfeljebb arról, hogy önmagát tekinti etalonnak. Lenézve, vagy inkább zsigerből […]

Read more ›

Polgár(h)idegháború

2017 július 6 8:25 de.82 hozzászólás
Polgár(h)idegháború

Pár napja pörög a kommunikáció a legújabb kampányplakátok körül. Azok körül, amelyek immár a mindennapi sorosozás jegyében születtek. Ezekre a kék plakátokra a járókelők jelentős része szelektíven már régen vak. Miközben Orbán hívei révült mosollyal csettinthetnek. Néhányan meg háborognak. Alkalmasint joggal, de látványos eredmény nélkül. Egyébként, személy szerint eléggé kíváncsi lennék Orbán hithű tapsoncainak a reakciójára egy olyan plakát láttán, amin az szerepelne: „Ne hagyjuk, hogy Orbán röhögjön a markába utoljára!” Holott egy ilyen plakát, pontosabban annak sejtetése, hogy Orbán röhög a markába, valószínűleg jobban leírná a kialakult helyzetet. S nem csak azért, mert a plakátok készítése elég jó üzlet […]

Read more ›

Szijjártó szerint Hitler is rendben lenne?

2017 július 4 8:52 de.204 hozzászólás
Szijjártó szerint Hitler is rendben lenne?

Egy izraeli lap végső soron Orbán jobbiknak tett gesztusaként értékelte Horthy méltatását. Ez annyira triviális részkövetkeztetés volt már korábban is, hogy önmagában ez a vonulat talán szóra sem lenne érdemes. Felértékelni az értékeli fel, hogy Szijjártó egy kicsit másként foglalt állást. Miközben kicsit kioktatta az izraeli nagykövetet is. Mert utólag is méltatlanná válna az Orbán mellett betöltött első csicska címére, ha nem szólt volna be. Egy veretes ostobaságot. De erről kicsit később. Addig egy pillanatig idézzünk el annál az állásfoglalásnál, amely alapján a „magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben”. Ami azt is jelenti, hogy a magyar kormány ezek […]

Read more ›

Út a portások és szolgák országába

2017 július 3 3:36 de.119 hozzászólás
Út a portások és szolgák országába

A kormány részéről, a jelek szerint, elkészült az általános középfokú képzés leépítésének az éppen aktuális koncepciója. A hírt most, egy kiszivárgott, decemberi háttéranyagra hivatkozva közli az MNO. Azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg, valószínűleg a választásokig jegeli a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükröző koncepciót. Miközben a tendencia nem új. Már csak azért sem, mert az iparkamarai főmufti már egy éve is arról ábrándozott, hogy leginkább szolgákra van szükség. A vállalkozóknak. De nincs ez másként a kormányzat esetében sem. Annak a kormányzatnak az esetében, amelyről már öt évvel ezelőtt is tudni lehetett: erősíteni és nem […]

Read more ›

Amikor Orbán üzent a söpredéknek

2017 június 29 1:33 de.94 hozzászólás
Amikor Orbán üzent a söpredéknek

Orbán Viktor megtartotta a maga értékelését a nemzeti inzultáció alkalmából. Lehetne afelett is elidőzni, hogy vajon miért nem mer népszavazást tartatni a nagy kérdésről. De már régóta tudható, hogy ahhoz gyáva. amikor meg nekidurálta magát, akkor sem sikerült érvényesre a kormányzati népszavazás. Így maradt szegénynek a nekiveselkedés az Uniónak és Sorosnak. Indulatból. Mert másra nem futja. Az Európai Unió kapcsán gyorsan át lehet siklani a nyilvánvaló ökörségen. Azon, hogy a Pannon Géniusz ismét elsütötte a süketelést a nemzetek Európájáról. Ami egy globalizálódó világban nagyjából annyit jelent, hogy pont annyi esélye van fenntartani egy izolált faluközösséget, amilyen eséllyel a régi görög […]

Read more ›

Ellenzéki mutogatás kifele, meg körbe-körbe

2017 június 27 1:52 de.103 hozzászólás
Ellenzéki mutogatás kifele, meg körbe-körbe

A más országokban élő magyar állampolgárok szavazati joga alapvetően egy nagy találmánya Orbánia vezető erejének. Egész egyszerűen azért, mert olyan szinten osztja meg a határon kívül, illetve az azon belül élőket, hogy még véletlenül se lehessen megbékélésről beszélni. S talán az sem teljesen véletlen, hogy az eddig leginkább önfelmorzsolásban jeleskedő ellenzék is felült erre a vonatra. A határon túli, importválasztókra vonatkozó választójogi kezdeményezés, mint arra emlékezhetünk, még 2010-ből ismert. Akkor jelentette be Semjén, hogy ez annyira, de annyira kell a kormánypárt klerikális lobby-platformjának. Nagyjából egy évvel ezelőtt olyan tervbeszámolót tartott, hogy a jelenleg a Fidesz, illetve a KDNP soraiban felhalmozott […]

Read more ›