2017 június 23 1:52 de.
Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most már egyértelműen. Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy egyházi figura, […]
Read more ›
2017 június 19 2:25 de.
Orbán Viktor szegénység-ügyi tanácsadója, Hegedűs Zsuzsa interjút adott. Nem nekem, hanem a Heti Válasznak. Alapvetően, talán, a legfontosabb információ az, hogy a tanácsadó megvan. Nem veszett el. A többiből szemelvényeket olvasni is bőven sok, vagy inkább sokk, lehet abból a tömény süketelésből, amit Orbán tanácsadója levágott a jelek szerint. Az igazságtartalma? Az olyan, amilyen. Amilyet megszokhattunk Orbánia kommunikációjában. Így például megtudhatja a nagyérdemű, valamint süket és vak, olvasóközönség, hogy megszűnt a gyermekéhezés, valamint megállították a társadalmi leszakadást. Neki, mármint Hegedűs Zsuzsának köszönhetően. Ami nem túl friss hír lenne akkor sem, ha igaz lenne. A VS.hu 2015-ben közölt összeállítása alapján Hegedűs […]
Read more ›
2017 június 16 8:31 de.
Kis késéssel, de csak most olvastam, hogy a keresztényi humánumáról oly nagy ismertséget szerzett kormányzat legfőbb iskolafelügyeleti vízfejéből a meleg hatására újabb gőzpamacs emelkedett az ég felé. Ezúttal lőteret vizionálva az iskolákba. Mert az biztosan kell majd, mint egy falat kenyér. Sőt! Jobban. Mert a kenyér nem fontos. Ha lőni is lehet. Egyben azt is lemérhetjük, hogy az orbanista oktatáspolitikában a trágya átforgatási ideje négy-öt év körüli nagy-ciklusokban zajlik. Úgy nagyjából. A középiskolások alakiztatásának nagyszerű ötlete ugyanis 2012-ben volt áprilisi tréfapótlék. Valószínűleg szintén a végtelenül demokratikus humánum jegyében. Amelynek volt egy kis utózöngéje 2013-ban. Annak kapcsán is előszedve az iskolai […]
Read more ›
2017 június 13 9:06 de.
Orbán kiállt a képviselők elé, és kijelentette: a kerítés én vagyok. Nem egészen így, de talán lélekben ezt gondolva. Elvégre, ha a rég porladó Lajos azt mondhatta, hogy ő az álam, akkor egy korlátolt belső felelősségű, ámde felelősségpánikos vezetőnek, egy kerítés csak kijár. Tehát Orbán maga a kerítés. S ezzel le is tudhatjuk a parlamenti szócsatáról szóló összefoglaló nagyját. szt pedig egyre durvábbak. Az út végén, az addigra teljesen bezápított agyú hívek talán még egy pogromot is bevállalnak majd. Mármint úgy, hogy ők vernek másokat. Mert azt természetesen még egy szélsőséges sem mondta, hogy ő szeretne a megvertek névsorában lenni. […]
Read more ›
2017 június 12 1:14 du.
Miután már a Magyar Köztársaság nélküli köztársasági elnök aláírta a „Taigetosz-törvénynek” elkeresztelt jogalkotási selejtet kezd oszlani a homály. Mármint abban a tekintetben, hogy most, amikor már szinte mindegy, előmerészkednek a szakma nagy megmondó-szervezeti. Mármint azok, akik szerint tulajdonképpen semmi baj nincs az egésszel. Például a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesület (MLSZSZ). A Facebook-on azzal vezetik fel a magukét, hogy „Íme az MLSZSZ és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (ELTE BGGYK) Logopédiai Szakcsoport szakmai állásfoglalása”. Mely felvezető máris azt sugallja, hogy ott, az ELTE BGGYK berkeiben is ráférne a szembe nézés. Egymással. A folyosón. Ha eközben beszédbe is elegyednek egymással […]
Read more ›
2017 június 9 9:44 de.
Korábban sokaknál kivert egy-két biztosítékot az a törvény, amelyet prózai fennköltséggel „Taigetosz-törvénynek” kereszteltek el. Ennek egyik sarkalatos pontja valószínűleg az, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel (BMTN) küzdő tanulók ne kaphassanak felmentést az osztályzás alól. Miközben néhány területen azt is lehetővé gondolták tenni, hogy gyógypedagógiai képesítés nélkül lehessen gyógypedagógiai segítségre szoruló gyermekeket tanítani. Az utóbbival az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oldalán olvasható, még olvasható, tájékoztatás alapján a gyógypedagógusokat képzők nem fenntartás nélkül értenek egyet. A megjelölt aláírással közzétett tájékoztatásban világosan jelezve, hogy az okszerű ellátás egyfajta megtagadását jelenti, és a gyógypedagógus-hiány feloldására született látszatintézkedés: „A jelenleg gyógypedagógus-képzést végző karok […]
Read more ›
2017 június 4 8:18 de.
Dániában, ahol a skandináv országok közül egyedül élt törvény az istenkáromlás, a blaszfémia büntetésére, visszavonták az említett törvényt. Egy 334 éves törvényt helyezve így hatályon kívül. Miközben talán érdemes elgondolkodni azon is, hogy legutóbb egy, a Facebook-ra kitett, Korán-égetést bemutató videó kapcsán jártak el a törvény nevében. Azért érdemes elgondolkodni ezen, mert nyilvánvalóvá teszi: általában érvényes törvényről beszélünk. Nem ez, vagy az a vallás istenének gyalázása ellen alkalmazható törvényről, hanem általában a hit megtestesítőjéről. Még akkor is, ha a törvény keletkezésekor, a XVII. században nyilvánvalóan a keresztények istenét védte eredetileg. Csak azóta a világ továbbfejlődött. Úgy általában. A jelek szerint […]
Read more ›
2017 május 31 8:56 de.
Kedves Botka László! Fura volt kicsit, amikor önjelölt miniszterelnök-jelöltként felbukkant. Nem azért, mert az önbizalom hátrány lenne. Sokkal inkább azért, mert úgy gondoltam volna, hogy először a pártját próbálja meggyőzni, és a párt többségének a döntésével megtámogatva jelentkezik be. Programot hirdetve. Kicsiknek és nagyoknak. De nem vitatom. A terv bejött. Az először bejelentkezéssel alapvetően kényszerpályára küldte a pártját. Gyakorlatilag nem volt más választásuk, mint jelölni. Ez személy szerint nekem inkább zsarolásnak, mint demokratikus alternatívák felmutatásának tűnik, de ez legyen a pártja belügye. Meg a szimpatizánsoké. Kicsit snassz ugyan, hogy a programhirdetés elmaradt mind a hivatalos jelölés előtt, mind a jelöléskor, […]
Read more ›
2017 május 29 7:16 de.
Rogán Antal, hosszú virtuális szünet után, megjelent a nyilvánosság előtt. A jelek szerint, miközben mindenki a vagyonosodási ügyeire gondolhatott, nem ezek voltak a távolmaradás okai. A propagandaminiszter a jelek szerint egy kiképzőtáborban volt. Ahol megtanították felejteni, és összeesküvés-elméletekből is felkészült. A kiképzése a legutóbbi nyilatkozata alapján még nem teljes. De a jelmezes főpróba lezajlott. Ennek során, a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban tartott lakossági fórumon azt mondta, többek között, a Miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, hogy ősszel tudatos provokatív kísérletek lesznek. Amelyekre az aktivisták kiképzése már zajlik a civilek kiképzőtáboraiban. Mert, Rogán szerint, a civilek világösszeesküvése lesz a bázisa az őszi provokatív […]
Read more ›
2017 május 26 11:44 de.
Most, hogy a nemzet fallikus szimbólumainak egyike megmondta a tutit, szinte minden világos. Tudjuk, korábban is voltak nagy kezdeményezések. Névleg a népességnövelés tekintetében. Voltak párválasztó partik. Annak érdekében, hogy a Párt megmondhassa mindenkinek, hogy kivel. Himmler ezt másként csinálta, de változnak az idők. Nálunk olyanok a NER-lombikok felelősei, mint Kövér László, vagy Németh Szilárd. Aki, mint említettem, megmondta a tutit. A nők hazafias kötelességből kopulálnak. Ami látszólag baromság, mert ugyebár ott vannak az olyan csökött dolgok, mint a szimpátia, meg az érzelmek. De ezekről Németh Szilárd talán semmit nem tud. Nyalni csak felfele tud, érzelme a szolgalelkűség. Értelme a pártté. […]
Read more ›
2017 május 23 8:26 de.
A főváros újabb gumicsontjának kezd feltűnni a Budapest Park, amelyet egy legújabb hír szerint már évek óta parkolónak szemeltek ki. A történet még történik. Szkepticizmusra legfeljebb az adhat okot, ahogy a Zöldpardont megszüntették az azóta is elég kétségesen hihető „lakossági panaszok” nyomán. Kórképi korképet inkább a reakciók adhatnak egyelőre. (Fotó: Lengyel Balázs / Budapest Park) Az egyik reakciókör az, hogy Pál Tibor MSZP-s képviselővel az élen az az önkormányzat kívánta felszámolni, és parkolóvá alakítani a parkot, amely önkormányzat a helybeliek rekreációs lehetőségeiért, és a kerület zöldterületéért, is felelős lenne. Alig hiszem ugyanis, hogy bármelyik önkormányzatot a Nemzeti Autósok Pártja […]
Read more ›
2017 május 21 4:01 du.
A Momentum Mozgalom és az Origo kalandjából a friss hírek sem frissek. Az utolsó talán az, hogy a szerkesztőség feljelenti a Momentum tagjait. Ezzel végső soron egyfajta nyugvó pontra jutott a helyzet. Politikailag azonban korántsem. Mert a hatások a választásokig nyúlhatnak. Az egyik ilyen hatás kétségtelenül az, hogy az akció nagyon sokat elárult a Momentum demokrácia-felfogásáról. Leginkább arról, hogy ilyen felfogásuk gyakorlatilag nincs. Ez egyébként nem új jelenség. A feltűnésük kétségtelen társadalmi igény, a nép döntési vágyának hatására volt átütő. Ugyanakkor a korántsem pártalakuláshoz, hanem egy népszavazási kezdeményezéshez adott aláírásokra is hivatkozva indokolták a pártosodást. Amely akció már jelezte, hogy […]
Read more ›
2017 május 20 9:56 de.
A legutóbbi, pontosabban a választásokat majdhogynem felvezető hírek közé tartozik, hogy az ügyészség megszüntette a kamupártokat célkeresztbe vonó eljárásokat. Ezt több okból sem hiszem olyan hírnek, amin nagyon meg kellene lepődni. A szavazókat megosztó kisebb-nagyobb formációk ugyanis nyilvánvalóan nagy szolgálatot tesznek a kormánypártnak. S nem csak a választások alkalmából. Így sok szempontból még az is kérdéses, hogy hol kellene meghúzni azt a határt ahonnan még hiteles pártnak, társadalmi formációnak érdemes tekinteni egy szervezetet. Még akkor is, ha a szavazásokkor töredékszázalékokat felmutatni képes pártokat valóban könnyedén lehet esetleg kamupártnak tekinteni. Ezek esetében könnyedén feltételezhetőnek tekinthetjük, hogy a választási támogatások felmarkolása a […]
Read more ›
2017 május 16 9:25 de.
A jobboldalon is megindult a választási pezsgés. Kicsit habos, és szellemiségében talán kicsit vérhabos is. De a tüdőlövés még hátra van. Egyelőre inkább az erőltetett menetelés látszik újabb sebességre váltani. Legutóbb az ATV közölt egy leltárt erről a körről. Annak kapcsán, hogy az egyik aktívkodó társaság politikai szárny létrehozását jelentette be. De „Tyirityán Zsolt azt mondta az atv.hu-nak, hogy sem a Betyársereg politikai szárnyának létrehozásából, sem a közéleti témákra reagáló nyilatkozataikból nem következik, hogy párttá alakulnak”. Amihez hozzá tehetnénk azt is, hogy „egyelőre”. Ámbátor az is lehet, hogy tényleg felesleges. Elvégre ismer a történelem olyan „Torna és Sportrészleget” is, amelynek […]
Read more ›
2017 május 10 11:43 de.
A Fideszhez közeli vértakony-felelős korábbi irományával kapcsolatban, annak idején, feljelentés született. Mára az is kiderült, hogy hiába. Mert az Origo-n megjelent információk alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította Szél Bernadett feljelentését az áprilisi szövegekkel kapcsolatban. Ami különösen akkor lesz még érdekesebb, ha a civilekkel kapcsolatos legújabb kirohanása nyomán született állásfoglalás is ismert lesz majd. Vagy mégsem lesz érdekesebb. Azt majd akkor meglátjuk. Addig pedig az tekinthető mérvadónak, hogy nem tekinthető fenyegetőnek, ha valakinek az üldözöttség és fenyegetettség megtapasztalását helyezik kilátásban. Legalább is abban a megfogalmazásban, ahogy B. Zs. alulszocializált magyar állampolgár internetre vetette: „aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és […]
Read more ›