Csacsog az agresszív kismalac, s ragyog! Miben is lehet győzni? Mondjuk, sportban. 100 m-es síkfutás pl. Csakhogy, Orbánék esetében nekik a pálya valóban sík, és 100 m. Mindenki másnak széllel szemben, hegynek fel, és 200 m., minimum. Vagy kártyában. Csakhogy Orbánék cinkelt lapokkal játszanak. Esetleg „Ki nevet a végén” c. társasjátékban. Annál meg a dobókocka üres, és amikor dobás után lapjára fordul, Orbán rajzolja rá a pöttyöket, ráadásul még a „hova léphet” is az ő szabályai szerint működik. Persze, csatában is lehet győzni. Orbán folyamatosan harcol, és csatái során folyamatosan győz. Valahogy nem értem: mégis, mikor fogja végül megnyerni a […]

Az oktatásnak vége. Befejezésül vizsga a tanultakból. Persze, tolmácson keresztül. Erősen bíztunk abban, hogy ragadt valami a konzervatorista tolmácsunkra, mert pl. rám nem annyira. Külön meglepetés, hogy Assemblerből is vizsgázni kellett, holott egyetlen órányi programozást se adtak le. Persze, mindennek meg van a miértje. A miénk az volt, hogy a csoportunkban volt T. Zsóka is, aki itthon az Assembler programozási kézikönyvet írta. Hogy ebből a tényből miért következtettek arra oktatóink, hogy mi is tudorai vagyunk ennek a programnyelvnek, fel nem foghatom. Ennél fogva halovány lila segéd fogalmam sem volt az elém tett programrészlet mibenlétéről. Megfejteni és megmagyarázni kellett volna, de […]

A  2/3 egybites gombnyomogatói 2012-ben alkottak egy hulladéktörvényt, ahogy szokták, átgondolatlanul – vagy éppenhogy tudatosan. Jelesül az iskolák/óvodák sok év óta bevált papírgyűjtési gyakorlatáról van szó, amivel, ha továbbra is élni szeretnének vele, akkor hulladékgazdálkodási (?!) engedélyt kellene, hogy kérjenek. De 2015-től már az se segít, mivel attól kezdve csak a közszolgáltatónak, ill. annak alvállalkozójának adhatják át – természetesen térítésmentesen. De lehet, hogy a begyűjtésért még nekik kell fizetni. Pedig az intézmények igencsak eredményesen éltek ezzel a lehetőséggel, mivel a befolyt pénzből gazdálkodták ki az osztálypénzt, kirándulást szerveztek, vagy megvették az év végi jutalomkönyveket. Az egyik hulladékkezelő cég 2-3 ezer […]

Őfenesége  a szombati vacsora után – amit természetesen saját zsebből fizetett, mert ő már csak ilyen gáláns  – a Facebookon azt posztolta, hogy „azt kéri a Jóistentől, ha már idáig elhozta, sasszárnyon hordozta, most erősítse meg. Azt kéri, hogy tetteit mindig a hűség és a belátás vezérelje”. Nos, ami az Isten, sőt Jóisten dolgát illeti, erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy – ha már mindenképpen rá akarnánk tolni a felelősséget – ezt az elhozatalt, ami inkább turulszárnyon, mint sasszárnyon történt – jóságában, nemtörődömségében  (vagy finomabban fogalmazva: minden szarral ő sem ért rá foglalkozni), avagy megpróbáltatásként, sőt csapásként tette, erősen véleményes. Mi több, […]

Indíts van hazafelé.  Nade, nem ám, hogy csak úgy, hanem célirányosan. Először is, meg kell állni itt, meg ott meg amott, tudodmiért. Tudom. Illetve, még nem tudom, de Doremi majd megmondja. Először is, közöld Hókefélkével,(elmúlt a ledermedése, mivel hagytam lemerülni) hogy Podbiel, mert azt mindenképpen látni kell. Rendben, de emlékszel, hogy ez az aztaaa, odanézz c. mandíner előtt volt, vagy után?  Asszem, előtte. Betáplálom, ki is ad vagy három Podbielt, de nem Malopolskában. Akkor ez passz. Semmi baj, az E77-esig magunktól is eltalálunk. Jön az első álljmeg: egy  – hát, nem is tudom, minek nevezzem – figurakereskedés. Ami kertbe való […]

Európa legegységesebb nemzete vagyunk, csacsog Orbán, s ragyog. Ami azért simán hazugság, de ez őt legkevésbé sem zavarja.  De egy hazugság, bármilyen hihető is, nem válik igazsággá. Amúgy is egy olyan ország élén hinti a hamis igét, mely ország világ életében megosztott volt, kezdve István királytól a török uralmon és Rákóczin keresztül a Habsburgokig.  Mire konszolidálódott volna az ország, jött Orbán, és árkot ásott, jó mélyet. Ugyanakkor körkörös védelembe vonult, amolyan szekérvárba, hiszen támadják a magyart, mindenhonnan – bár innen belülről inkább az látszik, hogy mi lovagolunk ki a gaz külföld ellen, bármilyen irányba – ráadásul a történelem is azt […]

Reggeli után indultunk, mondván, elkerüljük a tömeget, 10-re Krakkóban leszünk, elvégre csak 88 km. Doremi javasolta, biztos, ami biztos, tankoljunk meg, elég gyéren vannak Krakkó felé a benzinkutak. Legyen. De ő fizeti. Méginkább legyen. Megtankolok, mondom Doreminek: menj be fizetni, addig én meglátogatom a mellékhelységet.  Doremi  – tőle merőben szokatlan keménységgel – kifakadt: sehova! egy szót sem tudok lengyelül, a gombokat se látom a pinhez, sz…tál volna otthon, szépen bejössz velem, azután mehetsz! Úgy lett. Irány Krakkó. Egy csöppet gyanús volt, hogy amerre ellátni, autó autó hátán, de gondoltam, majd csak megindul a sor. Röpke három perc várakozás után egy […]

Másnap indulás Zakopane-ba. Előtte azonban reggeli. Hidegtál, de bőséggel, mi szem száj ingere: sonka, meg másik sonka, meg sajt, meg másik sajt, meg retek, meg paradicsom, meg franciasaláta – zöldborsó nélkül, és szerintem medvehagymával – meg kolbászkák, meg májkrém (nem dobozos!), vaj, rozskenyér, fehér kenyér, magvas zsemle, és a csúcs: egy agyagszilkében SÜLT ZSÍR, hozzá kovászos uborka! Tea nagy csuporral, Helenka kérdezi Doremit: neszkávé, vagy lengyel? Meggyőzöm Doremit, hogy neszt otthon is ihat, hát lengyelt kér. Kap egy egész bögrével, forró, illatos, tej is jár hozzá. Nézi, forgatja: hát az alján az ott mi? Hát az, biza, az őrölt kávé! […]

Az úgy kezdődött, hogy vettem egy hotelcsekket. Az egy olyan állatfaj, hogy több értékben lehet vásárolni – én 1-7 naposat vettem, 3.500 huf-ért, ami azt eredményezte, hogy max. hét éjszakát tölthet el vele az ember az Eurorest szállásain, ami fizetővendéglátótól szállodáig terjed, egész Európát lefedően, de csak a napi érkezésért (félpanzió)kell – kötelezően – fizetni. No, én megkínáltam vele Doremit születésnapi ajándékként, hogy ugyan már, válasszon kedvére valót. Mondta, hogy még nem volt Lengyelországban, hát akkor menjünk oda. Rendben. Irány Malopolska, Poronin, Magdalenka vendégfogadó, három éjszaka. Felhívom őket, egy kedves női hang közli angolul, hogy szeretettel várnak, de nem baj-e, […]

Van nekünk, ugyebár, isten és a 2/3 kegyelméből ez a miniszterelnöknek látszó valakink.  Mert hát, messzebbről nézve annak látszik, de közelről… Közelről leginkább egy krakéler, aki, ha kérdezik – Sólyom által, teljesen indokolatlanul – hogy készen áll-e a kormányzásra, határozottan azt feleli: készen áll. Azután amikor palotapincsije most azt kérdezte tőle, elvállalná-e a miniszterelnökséget, ismételten határozott igennel felelt. Így van ez: a mi Orbánunk rendkívül határozott egyéniség. Határozott volt, amikor kokikat meg sallerokat osztogatott Brüsszelben, határozott volt, amikor pávatáncot járt az ET előtt, határozott volt akkor is, amikor senkitől fel nem hatalmazva 20 évre eladósította az országot Putyinnak, és végül […]

Elege lett, ebből az egészből. Ha megkérdezték volna, konkrétan miből, akkor is csak ezt tudta volna mondani: ebből az egészből. Mindenből. Már évek óta nem volt munkahelye, élt, ahogy tudott, hol itt dolgozgatott egy kicsit, hol ott, elvolt valahogy. Nem keresett sokat, éppen csak annyit, hogy megélt, néha még egy-egy korsó sörre is futotta. Elüldögélt fölötte a sarokban, hallgatta a kocsma örök okoskodóit, magában néha megmosolyogta őket, de amúgy csak elvolt ott, egymagában. Most már ez sincs: új tulaj jött, elhessintette, na, öreg, ha nem fogyaszt, ne rontsa itt nekem a levegőt, nem szociális otthon ez! Volt egy kis pénzecske, […]

Hétköznapi történések Kazanyban. Békésen kvaterkáztunk egy orosz asszonykánál (azért Tatarsztanban is akadtak echt oroszok számosan), amikor kopogtattak – az erkélyajtón! Mindez a negyedik emeleten történt, este 11 tájban. Némiképpen elhűlve meredtünk az ajtóra, kivéve a háziasszonyt, aki a legnagyobb lelki nyugalommal sétált oda és nyitotta ki. Egy meglehetősen zilált külsejű, izzadt pasas nyomult be, harsány „zdrasztvujtye, Anna Ivanovna, privét, daragije gosztyi” (köszöntöm, Anna Ivanovna, üdvözlet, kedves vendégek) köszöntéssel, majd átlejtett a szobán és kisétált a bejárati ajtón. Ki nem mondott kérdésünkre Anna Ivanovna csak rezignáltan legyintett: biztosan megint beleejtette a kulcsát a hóba – ami, mint tudjuk, volt vagy fél […]

Igaz, ezúttal megfordult a sor: nem ő írt nekem, hanem én neki. Igaz, a Greenpeace felhívására, de akkor is. http://www.greenpeace.hu/kishantos-level_a_miniszterelnoknek/) Az alapszöveg az övék, de a tárgy  és az utolsó két sor az enyém  🙂 „cím:  [email protected] tárgy: Kishantos kicsiben az, ami Magyarország! Tisztelt Miniszterelnök Úr!A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által korábban bérelt földeken történt pusztítás ügyében fordulok Önhöz. Kishantos európai szinten is egyedülálló programot valósít meg. A legszigorúbb minősítésű, BioSuisse biovetőmag előállítása és a biogazdaság üzemeltetése mellett népfőiskolát is létrehozott, ahol több száz gazdálkodót képzett ki. Kishantos az államtól bérelt földjeiből egyetlen hektárt sem nyert el a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet […]

Az alábbi írás a WP oldalán jelent meg: „Egy hete már írtam az Országházban április 7-én tartott miniszterelnöki sajtótájékoztató díszleteként bemutatott turulos csúcsdíszű magyar zászlókról: http://djnaploja.wordpress.com/2014/04/09/hun-magyar-vagy-naci-jelkep/ Amikor észleltem őket, kezdetben mémre gyanakodtam, de kiderült, hogy bizony, a valóságot láttam: Természetesen semmi bajom történelmi hagyományaink ápolásával, de azért nem ártana ismerni is azokat. Még a jelenleg berendezkedni, stabilizálódni óhajtó rendszer sem tartja magát a korabeli magyar nemzetiszocialisták jogutódjának. Még “alaptörvényük” sajátos történelemszemlélete szerint is a 20. század első felében a nyilasok voltak a rosszfiúk, a csúnya balos kommunisták jobboldali megfelelői. Az Orbán Viktor mögött megjelenített zászlók hasonmásait ők és csak ők használták: […]

Tessék elhinni, én nem akartam megölni… Hogy hány éves vagyok? Tizennyolc leszek, márciusban, miért? Jó, rendben van, itt maga kérdez. Hát kérdezzen. Azt hiszi, nekem jó itt ülnöm? Legyünk már túl rajta, aztán mennék is. Jó, elmesélem, hogy volt. Az elejéről, persze. Ott lakott szemben, a harmadikon, az a cigány gádzsi. Tőlünk, az ötödikről, egész jól rá lehetett látni az erkélyükre. Az a kis cafka minden nap ott tette-vette magát. Az tutkó, hogy tudta, hogy stírölöm, mert folyton beletúrt a hajába, meg a pólóját simogatta, ami éppcsak, hogy takarta a köldökét, a lábát meg feltette egy székre, úgy napozott, hogy […]