Étterembe járni  – akkor – nem volt valami nagyon költséges szórakozás. Egy normál vacsora – 4-5 féle főétel volt csak + 3 féle leves – kijött max. 5 rubelből. Nekünk meg 9.50-es napidíjunk volt, plusz az üzletelésből bejött mellékes. Első sorban női cipő volt a menő, meg az akkor divatban volt, testhez simuló, dzsörzé-szerű anyagból készült férfi ingek (fantázia nevükre nem emlékszem), no meg a farmer. Az is szokás volt, hogy a 4-6 személyes asztalokhoz mások is odaültek, így aztán a vacsora majd’ minden esetben kedélyes kvaterkázássá fajult, különösen, mikor rájöttek, hogy magyar vagyok. Az étteremben tömény szeszt csak akkor […]

Ez állt a kampányplakátokon, jó nagy betűkkel, nehogy valaki ne tudja elolvasni. Akkor nézzük, mit is jelent ez valójában. Kicsit messzebbről kell elindulnunk, hogy megértsük, hogy alakult ki ez a szlogen. Vala ugyebár a vörösgárdisták forradalma – no, a mi fülkeforradalmunk azért nem volt akkora, de kétségtelenül éppolyan hatásos volt – minek eredményeként kialakult Mao elnök elvtárs totális uralma.  Lett belőle egy kis vörös könyvecske, ami a kötelezőt tartalmazta, mi oly hatásosan működött, hogy nem egyszer lengetésével és a benne foglalt maoi bölcsességek skandálásával még erdőtüzet is próbáltak oltani. Nem sikerült, de megpróbálták, különben honnan tudták volna, hogy nem megy? […]

Az elején még különcködtünk a téli öltözékünkkel, hadd lássa a nép, hogy mi külföldiek vagyunk, méghozzá nyugatiak – onnan nézve. Aztán már nem annyira. Én egyetlen egyszer játszottam el, hogy nem vettem sapkát – hiú majom voltam, rengeteg hajjal, különben is, randira mentem, mit nekem fagyos szele a Volgának (kb. -15 lehetett, de -18-nál egy fokkal se kevesebb) – , utána még évekig sajgott a fülem hegye, ha beköszöntött a tél, pedig a hazai telek, ugyan már, bakfitty. Aztán egy hét múlva már mindent magamra cibáltam, ami befért a télikabát alá (télikabát?  medvebundának kinéző valami volt, jó hosszú szálú műszőrből, […]

Van nekünk, ugyebár, ez a Kovács – bocsesz, „A” Kovács. Ez „A” Kovács igen családszerető ember, oly annyira, hogy leányának esküvői vacsoráját fejedelmi pompával rendezte meg, ahol Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tereh; Na jó, nem volt 100, csak valamivel több, mint 60.  Igaz, hogy a rendezvény kiszolgáló személyzetét – nem nyeretlen kétévesekről van szó, harcedzett pincérek, szakácsok, kézi lányok, akiket szinte név szerint ismernek a rendezvényszervezők – állami rendezvényre toborozták, Bicskére, de csak az indulás reggelén derült ki, hogy Tükrös-pusztára, Tiborczék szerény kis birtokára vannak elszegődve, egy […]

„A” Kovács, mint olyan – saját állítása szerint – soha nem látott egységbe kovácsolta nemzetét. Egy kovács, ugyebár, olyan eszközökkel dolgozik, mint az üllő, kalapács, izzó szén, vas, acél (e kettő közt a széntartalom mennyisége a különbség. Ha az sok, akkor a vas rideg marad, nem kovácsolható, törik). A kovácsok közt is van különbség, van, aki patkoló kovács, van, aki kardkovács, van, aki hordóvasalatokat készít, van, aki uradalmi kovács, van, aki gyógykovács – még fogat is húz – és van, aki cigánykovács. A mi kovácsunk esetében nagy az utóbbi valószínüsége. Ráadásul még csak nem is kovács mester, csak ráverő kovács. Minden […]

Van nekünk, ugyebár, a Kovács (elvtárs). Jobban mondva, „A” Kovács. Keresztneve mindegy is, mert ő az igazi. Lehetne Steinmann is. „A jó tanuló az első padban ül, ahol hárman ülnek: ő a középen, a jó tanuló, Steinmann. Az ő neve nem tisztán egy ember jelzésére szolgál; – szimbólum ez a név, ahány fiú az osztályban, annyi apa ismeri otthon ezt a nevet. „a Steinmann miért tudja megtanulni?” kérdezi otthon harminckét apa harminckét fiútól. ” kérd meg Steinmannt, hogy magyarázza meg”, mondja az apa, és a fiú valóban megkéri a Steinmannt. A Steinmann mindent tud előre, még mielőtt megmagyarázták volna. Matematikai lapokba […]

Kazany. Tatárország (Autonom Tatár Szovjet Köztársaság, vagy valami ilyesmi) fővárosa – anno egy köztársaság a többi közt. Miután Moszkvában mindenhol csak vörös zászlók lobogtak, itt meglepő volt mellettük a kék-vörös, igaz, lényegesen kisebb zászló, na persze, nem mindenhol, leginkább csak itt meg ott. Akkor még bőven nem értettük, mit is jelentett a hovatartozás eme óvatos kinyilatkoztatása.  A Volga szállóban helyeztek el minket. Tkp. a teljes negyedik emeletet megszálltuk, felettünk csak a technikai szint volt (erről majd később). Igazi szocreál épület volt, az alagsorban kifelé is működő büfével, a földszinten étteremmel, abban zenekar és minden este(!) tánc, az emeleteken pedig gyeskókkal […]

Életképek 1975-ből, kilenc részben, egy másik világból… Azzal kezdődött, hogy tanulni küldtek a Szovjetúnióba, 1975 telén. Három hónap képzés az ESZR – egységesített számítógép rendszer – megismerését illetően. Az ESZR maga volt a KGST csodája, igazi nemzetközi produktum. Központi egysége szovjet, konzolja csehszlovák – még a neve is úgy szólt, hogy Konsul, amúgy gömbfejes elektromos írógép volt a szentem – lemezes tárolói bolgár ISOT gyártmány, a mágneses szalagegység lengyel, a kalapácsos nyomtató NDK-s, a tán a lyukkártya olvasó volt magyar, mintha Videoton gyártmányra emlékeznék, meg a románok is adtak bele valamit, hogy mit, már nem emlékszem. Az egyik csapat ment […]

…mert manapság már nincs becsület senkiben! Rakonczayék a falu szélén laktak, nem nagyon, de eléggé. Rakonczayné  legszívesebben még mindig tekintetes asszonynak szólíttatta volna magát, de hát már nem olyan időket éltek. Mondta is mindig, hogy már nem olyan időket élünk.  Bezzeg, amikor még tekintetes asszonynak szólították, merthogy, postamester volt a férje, de most már csak a cézé maradt, meg az ipszilon, amit, persze, valahányszor csak lehetősége van rá, külön hangsúlyoz:  Rakonczay, kisasszony kérem, Rakonczay, cézével és ipszilonnal a végén! Rakonczayék, miután Rakonczay Ernő, a postamester, kiszorult a hivatalból, nomeg, nemsokára az életből is, megvették ezt a házat. Szép porta volt, […]

Miközben hazánkban pitiáner korrupciós ügyekről folyik a vita, feledésbe merült Magyarország történelmének talán legjelentősebb panamája: a Gripen-ügy. Íme egy kis emlékeztető: Zöld utat kaptak mindenhová, sorra keresték fel a képviselőket, katonákat azok a lobbisták, akik a több kormánycikluson keresztül húzódó vadászrepülőgép-beszerzés idején Magyarországon tevékenykedtek – ahogy az ügyet közelről ismerő egyik politikus fogalmazott: hihetetlenül nyomultak. Kideríthetetlen, munkájuknak mennyi köze van a legnagyobb hadi tender meglepő fordulataihoz: az Orbán-kormány döntéséhez a közös NATO-műveletekre alkalmatlan Gripenek bérléséről vagy ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány – miután nem tudott kifarolni a szerződésből – milliárdokkal növelte a megrendelés értékét. Az biztos, hogy egész világon csak négy […]

Elkövetője Kusza Szem – Páva Táncos dakota főnök jobb keze (tűzbe tennénk), a dokumentálást viszont Wiedermann Helga valósította meg, aki a miniszter kabinetfőnökeként megírta visszaemlékezéseit főnökének dicső tetteiről. Nem is annyira a maga jókedvében, mivel a könyv bemutatóján Matolcsy arról beszélt, hogy ezt a könyvet Orbán kérésére írták meg, mint az elmúlt évek sikertörténetének bizonyítékát,  és a magyar rögvalóság van benne, amit együtt tettek és éltek meg. A könyvben leírtak szerint – melynek műfaja azért mégsem fanti, vagy fiction (az Frei Tamás: A bankár c. regénye, ami kísértetiesen pontosan leírja a hazai pénzemberek működését, és amiből érezhetően Matolcsy is meríthetett […]

Ica néni pont olyan volt, mint a faluban a többi Ica néni. Kortalan, elnyűtt, arcán ezer ráncot számláló, bütykös kezű falusi öregasszony. Nem volt ő ám mindig ilyen, bizony, a harmadik faluból is jártak hozzá a legények, udvarolták, szépen, ahogy kellett, csak hát a kor, meg a munka, ott hagyta rajta a nyomát. Ica néni portáján mindig, minden takaros rendben állt, mindennek megvolt a helye – kivéve a sufnit, ami a Papa birodalma volt. Oda ő akkor se tette volna be a lábát, ha hat lóval vontatják be! Hogyisne! Ha csak benézett, felállt a hátán a szőr: olyan rendetlenséget még […]

Mert anya csak egy van… Kővágó Rozália olyan magának való, visszahúzódó lány volt. Amikor a beiratkozásnál nevét kérdezték, csendesen mondta: Kővágó Rozália. Anyja nevét kérdezték: Kővágó Borbála, mondta, és nem értette, miért néznek össze az asztalnál azok a szigorú emberek. Anyját nem nagyon kérdezhette, nem csak erről, szinte semmiről. Kővágó Borbála szigorúan összeszorított szájú, kevés beszédű asszony volt. Pedig kérdezte volna ő, csak nem merte, miért nincs neki papája, a többi gyereknek meg miért van? Később, amikor már értette a felnőttek beszédét, hallott ezt-azt, boltban, piacon, de még a templomban is  – pedig nem volt egy istenes fajta, csak szerette […]

„A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, röviden: NSDAP) német politikai párt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot. A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik. A párt Adolf Hitler vezetésével jutott hatalomra 1933-ban, főleg a németek militarizmusára és az első világháború utáni megaláztatások miatti revansvágyra apellálva. Az NSDAP hatalomra jutása után totális diktatúrát vezetett be, és megalapította a Harmadik Birodalmat. A NSDAP volt az egyetlen legális politikai erő a náci Németországban a Weimari köztársaság bukása után 1933-tól a második világháború végéig, 1945-ig. Az NSDAP elveiből és tetteiből egy új politikai ideológia, a nácizmus […]

„Nehogy azt tessék hinni, hogy én minden nap ide járok, meg, hogy nincs mit csinálnom, csak az a helyzet, hogy elpilledtem egy kicsinykét ebben a nagy melegben. Ne tessék csodálkozni azon, hogy magyarul, meg ilyen módiasan beszélek, mert én, kérem, Debrecenből való vagyok. Micsoda szép kis város volt az annak idején, de úgy hallottam, most már ott is csak azok a ronda nagy építkezések, azok a shopping centerek, na, azok úgy, de úgy elcsúfították! ’56-ban apus bezárta a businesst – volt egy kis rádióműszerész műhelyecskéje – és mindnyájan – apus, anyus, az öcsém és én – felültünk egy teherautóra, és […]