Déri Tibort a többi elitélt íróval együtt igen rossz egészségi állapotban hozták Vácra Márianosztráról, az úgynevezett osztályidegen börtönből. A váci politikai börtön sem volt a Hilton szálló, de Márianosztra maga volt az ördögsziget. A fizikai és szellemi gyötrés rövid pár hónap alatt reszkető emberroncsokat faragott a szerencsétlenekből, akit osztályidegennek minősítettek. Az osztályidegen kategória, a kuláklista, már a civil életben hivatalosan megszűnt, de az ÁVH felügyelete alatt a börtönben másodvirágzását élte. Dérit egyenesen a korházba hozták és amint egy kicsit feljavult, az írást is megengedték számára. Terjengtek olyan kósza hírek, hogy a nyugati írók, a PEN klub lépett fenn az érdekében. […]

Ime Kopácsi Sándor börtöntörténeteinek második része. Gelbergerné Kopácsi Judith küldte be a KMH-nak és az elkövetkező hetek során közöljük le az egész kötetet. Az első rész itt olvasható. Röviddel Tildy szabadulása után szállítottak át minket Vácra, ahol a „Lordok Házába” kerültünk. Ez egy vastag fallal körülvett épületben, börtön volt a börtönön belül, amelybe a volt politikai előkelőségeket és ennek megfelelően 10 évtől életfogytiglanra elitélt „nehéz fiukat” őrizték. Mi, „Nagy Imrések” kb. harmincan átvonultunk a középkori várakra emlékeztető boltíves kapu alatt. A falak vastagsága majdnem két méter, a szűk udvarba csak déltájban süt be egy-két órára a nap. A folyosón sorakoztunk […]

Hat héttel az ítélet és bajtársaim kivégzése után, 1958 Augusztusában engedélyezték az első beszélőt a feleségemmel. Metelka, a kihallgató tiszt, megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy optimistán fogtuk fel mindketten az ítéletet. Nem világosítottuk fel, hogy tudtunkkal politikai perben Magyarországon még eddig senki sem ülte végig életfogytiglani ítéletét. Néhány nappal később lekísérnek a börtönudvarra, és lebilincselve beszállítanak egy „meseautóba”, azaz a rabomobilba, amelynek közepén egy szűk folyosó és jobbra, balra három-három parányi fülke van, amelyben összekuporodva elfér egy-egy rab. Bár hallom amint a kocsi megtelik, nem tudom kik a társaim. Ez is valami szocialista éberség szülte találmány, hogy ne tudjuk ki a […]

A napokban kaptam Egy budapesti térképet, Földön ülve, ujjaimmal Követem gyermekkoromat. Szent István Park, Séták a Margitszigeten, Aztán a János hegy alján A budai ház, Tündérszikláról integet A copfos gyerek. A félelmet csak álmaim keltik, Oroszlán állt a balkonon, Vadul vicsorogva betörni készül, a rémülettől nem jön ki hang A torkomon. Gyermekeimnek mutatom, Itt a Parlament, Egy pár centire tőle a Deák téren a Főkapitányság. Itt, a tér közepén állt Nagyapjuk 1956. október huszonötödikén Fegyvertelenül a fenyegető tömegben, A vörös csillag volt az egyetlen áldozat. A Hősök terén, A sarkon van a jugoszláv követség. Ebből az ablakból a csizma, Onnan […]

Titkok voltak, vannak és lesznek, azonban ami megkülönbözteti őket egymástól az a céljuk és megszerzésük módja. Gondoljunk, csak bele mennyivel szegényebb lenne a világ az egyiptomi hieroglifák, a maják örök naptára, a legendás inka kipu, valamint a sok még fel nem fedezett írásos jelek nélkül. Földünk szinte minden pontján vannak ma még nem értelmezhető ábrázolások, jelek sokaságai, az értelmezések sokszor ellentmondóak és persze jól profitálnak az ufó hívők is bizonyos értelmezhetetlen jelekből. Én azonban másfajta titkokat szeretnék leleplezni. Olyan titkok ezek, amivel emberek ezreinek, életét, alapvető emberi jogait, és önön belső világát sértették vagy gyalázták meg. Voltak egyedi, de nem […]