Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

A jobbikos Pintér Tamás és a KMH négy megválaszolatlan kérdése

2016 július 21 9:15 de.24 hozzászólás
Pintér Tamás (Jobbik)

Lapunk előtt is ismert, hogy a Jobbik új kommunikációs és politikai stratégiája az úgynevezett „néppártosodásra” összpontosul. Ez lényegében annyit jelent, hogy országos szinten a Jobbik egy többnyire mérsékelt, kormányképes profilt kíván mutatni. Pintér Tamás dunaújvárosi önkormányzati politikus váltja az echte szélsőjobbos Novák Elődöt az Országgyűlésben és ha csak a felszínt nézzük, akkor a 35 éves politikus valóban mérsékelt hangot ütött meg és erről angol nyelvű testvérlapunkban számoltam be a múlt héten. Pintér a sokszor durva és kirekesztő identitáspolitika helyett a fideszes korrupcióra és a mindennapi problémákra fókuszál. De a felszín alatt – helyi szinten – is ugyanez a mérsékelt hangvétel […]

Read more ›

Plagizálás, republikánus módra

2016 július 19 10:25 de.44 hozzászólás
Melania Trump és Michelle Obama

Melania Trump hétfői beszéde a republikánus pártkongresszuson kulcsfontosságú volt a Donald Trump kampány számára. A 46 éves egykori modellt szinte alig hallottuk az egy éve elkezdődött Trump-kampány alatt. Hétfő estig a leghosszabb beszéde pusztán 90 másodperces volt. Ezzel szemben Trump lánya – Ivanka – és fiai, Donald Jr és Eric, nem szenvednek lámpalázban. Alapvetően hatékony, magabiztos kommunikátorok és szimpatikusak is. Melania beszéde azért is volt fontos, mert a leendő First Lady mutathatta volna be férje „emberibb” oldalát. Puhíthatott volna imázsán, pontosan úgy mint ahogyan az előző republikánus elnökjelölt — Mitt Romney — felesége is hasonlóképpen tette férje esetében. Élő közvetítésen végig hallgattam Melania beszédét […]

Read more ›

Kanada sürgős konzuli segélyt nyújt a Törökországban tartózkodó kanadaiaknak

2016 július 15 8:08 du.24 hozzászólás
Fotó: Reuters.

Kanada külügyminisztere is nyugalmat sürget Törökországban a jelenleg zajló katonai puccskísérlet alatt. Stéphane Dion miniszter hivatala hangsúlyozta, hogy Kanada rendet, illetve biztonságot kíván mindenkinek Törökországban. A Szövetségi tisztviselők szerint Justin Trudeau miniszterelnököt már tájékoztatták a helyzetről. A szövetségi kormány sürgős konzuli segítséget kínál kanadaiaknak Törökországban, ha szükség van rá. A kormány azt tanácsolja, hogy a kanadaiak maradjanak bent, ne menjenek ki az utcára, és ellenőrizzék a helyi médiát a gyorsan a változó helyzet miatt. Az isztambuki Atatürk repülőtér, illetve a török légtér is le van zárva gépek és utasok előtt, így repülővel jelenleg nem lehet ki, vagy bejutni az országba. A felfordulás […]

Read more ›

Nizzai támadás — Szolidárisak vagyunk a francia néppel, mondta Justin Trudeau

A jelenlegi és a korábbi kanadai kormányfő is felszólalt a nizzai támadás kapcsán.

A kanadaiakat sokkolta a ma esti támadás Nizzában. Együttérzésünk az áldozatokkal, szolidaritásunk a francia néppel van–nyilatkozta Justin Trudeau, Kanada kormányfője, angolul és franciául a Twitteren keresztül. Legalább nyolcvanan haltak meg, több mint százan megsebesültek Nizzában július 14-én, amikor a Bastille nemzeti ünnep alkalmából megrendezett tűzijátékok után egy kamionnal hajtott bele a tömegbe egy férfi, sok tucatnyi járókelőn szándékosan átgázolva. Csaknem két kilométeren keresztül gázolt bele az ünneplő tömegbe a Promenade des Anglais nevű sétányon. Les Canadiens sont bouleversés par l’attentat de ce soir à Nice. Notre sympathie va aux victimes et notre solidarité, au peuple français. — Justin Trudeau (@JustinTrudeau) […]

Read more ›

Egyre aktívabb világszerte a kanadai hadsereg

2016 július 14 3:50 du.47 hozzászólás
Harjit Sajjan, Kanada honvédelmi minisztere.

Kanada 450 katonát küld Lettországba az orosz határ közelébe — ezzel járulunk hozzá az egyre erősödő moszkvai agresszió elleni NATO-fellépéshez. Egy kanadai hadihajó is állomásozni fog kelet Európában és vadászgépekkel járul hozzá hazánk az orosz agressziót megelőzni hivatott NATO-jelenléthez. Ezen kívül kanadai katonák tartanak kiképzést a kurd honvédelem számára észak-Irakban. A liberális kormány szerint Kanada így tud a leghatékonyabban hozzájárulni az Iszlám Állam elleni harchoz. A múlt héten, az Iszlám Állam terroristái 300 embert ölt meg. Harjit Sajjan, Kanada honvédelmi minisztere elmondta, hogy a kelet-európai, illetve az iraki fellépés mellett, van elegendő erőforrása a hadseregnek, hogy további békefenntartó műveletekben is részt vegyen, […]

Read more ›

Válasz Stumpf András „Hasta la vista, Mr. Rasta” című írására

2016 július 13 11:39 de.55 hozzászólás
Komáromy Gergely

A szolidaritás, vagy embertársunk megértésére tett kísérlet hiánycikk Magyarországon. A másság, vagy a „szokatlan” tolerálása is az. Ez jutott eszembe amikor elolvastam Stumpf András Hasta la vista, Mr. Rasta című írását a Mandineren a Ligetvédők vezéralakjáról, Komáromy Gergelyről, aki egyben zenész. A Mandiner szerzője – aki egyébként nem csak publicisztikáiról ismert, hanem saját zenei tehetségéről is – a következőképpen reagál egy interjúra, amely a Magyar Narancsban jelent meg Komáromyval: „A „ligetvédő” rasztafári, Komáromy Gergely (művésznevén Gregory G Ras, édesjóistenem) körbenyalogatásának dokumentuma több szempontból is fájdalmas. (…) olvasóként ugyanis hasznos volt ez a „szerelmes vagyok az ifjú rasztába és ezt el is mondom […]

Read more ›

A „rohadt nehéz” Theresa May lesz az Európai Unión-kívüli Egyesült Királyság új miniszterelnöke

2016 július 11 10:20 de.25 hozzászólás
Theresa May. Fotó: BBC.

Napokon belül – de akár még a mai nap folyamán – adhatja át David Cameron leköszönő brit kormányfő a miniszterelnökséget az 59 éves Theresa May-nek, miután egyetlen ellenfele – Andrea Leadsom – visszavonult a jelöléstől. (Leadsom támogatottsága a konzervatív párt frakcióján belül pusztán 25 százalékos volt, amivel szinte biztosan esélytelenül indult volna.)  A kanadai The Globe and Mail riportja szerint, May egy „rohadt nehéz nőnek” nevezte önmagát, aki nem bírja a lezser csevegést és egyben simán felveszi a kesztyűt ellenfeleivel szemben. Úgy látszik, hogy önironiájaval és humorérzékkel azért rendelkezik az új kormányfő. Theresa May immár hat éve belügyminiszter Cameron konzervatív […]

Read more ›

Kanadai mikrofon (17): A posta sztrájk súlyos károkat okoz a kisvállalkozásoknak

2016 július 10 12:36 du. Kanadai mikrofon (17): A posta sztrájk súlyos károkat okoz a kisvállalkozásoknak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Canada Post

Hetek óta lebeg előttünk a kanadai posta sztrájk – pontosabban, a postások kizárása és a kézbesítés felfüggesztése. Míg egyre kevesebben küldenek levelet, illetve fizetnek be számlát a postán keresztül, sok ezer kanadai kisvállalkozás, valamint karitatív szervezet nézhet szembe komoly nehézségekkel, amennyiben bizonytalan ideig szünetel a postai kézbesítés Kanadában. Egyre többet vásárolunk online, gyakran üzlettel nem rendelkező családi vállalkozásoktól és egyénektől. Ők már most érzik a lebegő postai munkabeszüntetés veszélyét. A mikrofonnál – a négy hetes nyári szünet után – ismét Christopher Adam Ottawából, 2016. július 10-én. Egyszer lent, egyszer fent–valahogy így lehetne leírni a Kanadai Posta és a postásokat képviselő […]

Read more ›

Ha Magyarországra jössz, vedd el a magyarok munkáját!

2016 július 9 8:36 de.113 hozzászólás
Ez még tavaly volt...alig 12  hónappal később negyedmillió vendégmunkás kéne...

A Fidesz 250 ezer Európai Unión kívüli vendégmunkást fog betelepíteni Magyarországra–ezt a kvótát jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki hozzátette, hogy igyekezni fogják „kulturálisan” beilleszteni az érkezőket, illetve a kormány támogatást fog nyújtani ahhoz is, hogy szálláshelyek épüljenek számukra. Miközben az átlag fideszes szavazó – az Orbán kormány propagandája által sikeresen feltüzelve – manapság a Sorosozással van el foglalva – nem ártana, ha emlékezne az alig égy évvel ezelőtti fideszes óriásplakátokra…és elsősorban arra, amely azzal riogatott, hogy jönnek az idegenek elveszik a magyarok munkáját. Miközben még tavaly ekkor az Orbán kormány az elvándorlás mértékét próbálta bagatelizálni, aztán egy teljesen […]

Read more ›

Beindult Kanada új diszkontos légitársasága, de nem fizetik a számlákat

2016 július 6 3:47 du.5 hozzászólás
NewLeaf

Reméljük, hogy a kanadai NewLeaf fapados légitársaság nem olyan lesz mint a magyarországi Sólyom Airways, hiszen nagy szükség lenne Kanadában több piaci szereplőre és jobb szolgáltatásra a légiközlekedési szektorban. Csakhogy a NewLeaf – amely már jegyeket árul és melynek első járatai július 25-én szállnak fel – komoly tartozásokkal és kifizetetlen számlákkal kezdi pályafutását. A Financial Post szerint, a NewLeaf immár hónapok óta nem rendezi 125 ezer dolláros tartozását két tanácsadócégnek. Az egyik tanácsadóvállalat tulajdonosa zsebből fizette ki dolgozóit, de most kénytelen elbocsájtani két dolgozóját, mivel a NewLeaf tartozásai lehetetlen helyzetben hozták a vállalkozást. Lukács Gábor, kanadai magyar fogyasztójogi aktivista szerint […]

Read more ›

Ne postázzanak semmit Kanadába — Péntektől szünetel a posta

2016 július 5 3:52 du.22 hozzászólás
Fotó: Canada Post

Péntek reggeltől valószínűleg kizárja a Kanadai Posta valamennyi dolgozóját, miután nem sikerült megállapodni az érintett szakszervezettel. Szerdán 72 órás figyelmeztetést adtak a szakszervezetnek, hogy megegyezés híján, három napon belül kizárják a munkásokat. A felek eddig nem tudtak megegyezni az új és kevésbé bőkezű nyugdíj-alapról, amely az újonnan felvett dolgozóknak nyújtana a korábbihoz képest szerényebb nyugdíjat, illetve a vidéki levélhordók béréről sem. A Union of Postal Workers részben azt nehezményezi, hogy vidéken több mint 6 és fél órán keresztül kell csomagot kézbesíteni az egymástól nagy távolságra lévő címekre, gyéren lakott területeken, miközben a túlórázásra nem kapnak külön fizetést. Szerintük a vidéki postások […]

Read more ›

Melegfelvonulás — A komplett jobboldal támogatja a Pride-ot

2016 július 2 8:04 de.51 hozzászólás
Patrick Brown, az Ontario tartománybeli Progresszív Konzervatív Párt (tehát a hivatalos ellenzék) vezetője.

A kanadai Konzervatív Párt összes elnök-jelöltje résztvesz a torontói Pride felvonuláson, amely vasárnap kerül megrendezésre. Kellie Leitch, Michael Chong és Maxime Bernier is szolidáritást vállal a melegbüszkességgel, miután a tavasszal a jobbközép párt – egy történelmi változásban – bejelentette, hogy ezentúl a baloldalhoz hasonlóan támogatja a melegházasságot. A konzervatív egy, a jobboldali melegek által létrehozott csoport keretein belül vesz részt a Pride felvonuláson. Az LGBTory nevű szervezetről van szó. „Szerintem a párt most üzeni, hogy lapozott és végre elfordul ezektől a megosztó társadalmi vitáktól. A párt egy befogadóbb, toleránsabb arcot kíván mutatni. Most már nem kell néma lenni a melegházassággal és a […]

Read more ›

Egy québeci városban nem szólalhatnak fel angol anyanyelvűek Kanada nemzeti ünnepén

2016 július 1 3:59 de.51 hozzászólás
Greenfield Park címere.

Longueuil városa – amely Montreáltól közvetlenül délre fekszik és több  mint 231 ezres lakossággal rendelkezik – meglehetősen furcsán ünnepli meg a Canada Day-t idén. Július 1-én – a városban először – nem üdvözölhetik az ünneplő lakosságot a város angolok által lakott kerületének két képviselője, Robert Myles és Wade Wilson. Myles a Greenfield Park körzet elnöke, Wilson pedig önkormányzati képviselő szinten Greenfield Parkban. Minden évben beszédet mondhatnak és üdvözölhetik Greenfield Park lakosságát, amelynek csaknem 40 százaléka angol anyanyelvű. Helyettük a Longueuil agglomeráció polgármestere – aki korábban megtiltotta Myles-nak, hogy a város testületi gyűlésein angolul szólaljon fel – fog beszélni és feltehetően […]

Read more ›

Kortárs magyar fasizmus képekben

2016 június 29 5:06 de.73 hozzászólás
A Városliget Zrt ilyen emberekre bízta a védelmet. Vajon milyen gyakran látunk ilyen kinézetű biztonsági őröket kanadai állami épületek előtt?

Szücs Balázs erzsébetvárosi önkormányzati képviselőnek köszönhetem, hogy kedden egy tanulságos budapesti tüntetésen vehettem részt. A Ligetvédők és az őket támogató demokratikus civil aktivisták tüntettek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum épülete előtt. A múzeumot bontásra ítélték, míg a Városliget drámai átrendezését tervezi az Orbán kormány úgy, hogy nincsenek végleges, részletesés publikus tervek arról, hogy mi várható a magyar főváros egyik ikonikus területével. Még hány fát kell kiírtani? Mennyi zöldterület marad? Hogyan fest majd a nagy múltú liget az átrendezés után? Körülbelül száz tüntető lehetett, közülük néhányan a Közlekedési Múzeum épületéhez láncolták magukat, mások pedig a felhúzott kordont távolították el. A Városliget Zrt. […]

Read more ›

Viszontlátásra, Európai Unió! Gondolatok a Brexit-ről

2016 június 24 9:52 de.129 hozzászólás
Fotó: The Guardian

Eddig többnyire az volt a politikai valóság, hogy miközben egy kulcsfontosságú szavazás előtt simán győzelemre állhattak az anti-establishment erők, azért a szavazás napján a társadalom mindig visszalépett a szakadéktól és a biztonságosabb status quo mellett voksolt. Gondoljunk csak az idei osztrák elnökválasztásra, vagy a tavalyi görögországi krízisre, ahol az utolsó után percekben – Donald Tusk erélyes intervenciójának köszönhetően – az addig még radikális-populista Alexisz Ciprasz-kormány végül elfogadta az EU-s mentőcsomagot, annak kemény feltételeit és kis híján benne maradhatott Görögország az eurózónában. Egy évvel korábban pedig a skótok szavaztak az Egyesült Királyságból való leszakadás ellen. Ezúttal nem érvényesült a hagyományos logika, […]

Read more ›