2016 június 24 1:22 de.
Nem gyakran fordul elő a magyar demokratikus ellenzék köreiben, hogy rendezvényein a teljes demográfiai spektrum képviselve van. De pont ez volt elsőnek feltűnő a magyarországi Balpárt Juniálisán 2016 június 18-án, ahol a budapesti Köztársaság téren felállított sátorban huszonévesek és a harmincas éveiben járók mellett, voltak középkorúak és nyugdíjasok is. Voltak szociális munkások, civil aktivisták és újságírók, filozófusok és politikusok, illetve olyanok is, akik személyesen tapasztalták életük során a mélyszegénységet. Több mint ötvenen vettek részt a délutáni programon. A programot Kalmár Szilárd, a Balpárt korábbi, illetve Berta Tibor, a Balpárt jelenlegi elnöke nyitotta meg. A parlamenten kívüli párt 2014 májusában került bejegyzésre […]
Read more ›
2016 június 20 12:10 de.
Egy Kossuth téri kávézóban találkoztam és beszélgettem Szigetvári Viktorral, az Együtt ellenzéki párt elnökével, akit közelgő washingtoni útjáról és Európa-pártiságról kérdeztem, illetve arról is, hogy miként tekint a párt Kanadára, és az itt élő számottevő magyarságra. Az Egyesült Államokba készülsz, hiszen az Együtt delegációja Washingtonba kapott meghívást. Az Együtt egy meglehetősen kicsi magyar ellenzéki párt–minek köszönhető ez az amerikai meghívás? Az Együtt amióta túl van a válságkezelési időszakon elkezdett erősödni. Elég aktív a kapcsolattartásban és kifelé is próbálunk kapcsolatok építeni. Ebben élen jár Szelényi Zsuzsa országgyűlési képviselőként, aki nő-ügyi és gender-ügyi konferenciáktól kezdve, demokrácia-építési és biztonságpolitikai konferenciákra is jár rendszeresen […]
Read more ›
2016 június 12 3:42 du.
Toronto szolidáris a floridai Orlando városával, ahol ma virradóra példanélküli mészárlás történt egy meleg szórakozóhelyen. John Tory, a legnagyobb kanadai metropolisz polgármestere bejelentette: a város nevét viselő óriási betűk szivárványba borulnak ma este, megemlékezve az ötven ártatlan áldozatra, akit Omar S. Mateen gyilkolt meg az orlandói Pulse nevű meleg clubban. A Reuters szerint az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a terrortámadásért. „Szörnyű hírt kaptunk Orlandóból. Még sok kérdés vár válaszra, de gondolatban és imában az LGBT közösséggel vagyok”–mondta John Tory torontói polgármester. „Összetört szívvel követem az orlandói terrortámadás hírét”–írta Kathleen Wynn, Ontario tartomány kormányfője, aki melegházasságban él. „Gondolataim az egész […]
Read more ›
2016 június 8 2:56 du.
A Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjeként veszek részt egy, a baloldali sajtó helyzetéről és kilátásairól szóló panelbeszélgetésen 2016. június 18-án, 14 órától a budapesti Köztársaság téren. A panelbeszélgetésnek a Balpárt Juniálisa ad otthont és ezen szintén részt vesz Csókás Máté, a Munkások Újsága című online lap főszerkesztője. A rendezvényen többek között felszólal Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki az autentikus magyar baloldal felépítéséről beszélget Berta Tiborral, Galba-Deák Ádámmal és Kalmár Szilárddal együtt. Szeretettel várnak minden érdeklődőt! Ime a hivatalos program: 14.00 Köszöntőt mond Berta Tibor, a Balpárt elnöke 14.05 A baloldali sajtó helyzete és kilátásai (Christopher Adam, Kanadai Magyar Hírlap és Csókás […]
Read more ›
2016 június 6 8:42 de.
Két választást követtem fokozott érdeklődéssel vasárnap este az esős, de trópusian fülledt és párás Ottawából. Dunaújváros időközi önkormányzati választása azért keltette fel Magyarország figyelmét, mert ebben a hagyományosan balos, ipari városban bizonyíthatott volna a Magyar Szocialista Párt, hogy kezd talpra állni és esetleg legyűrheti a különböző balközép pártokat. Marosvásárhelyen pedig összefogtak az erdélyi magyar pártok, egyetlen polgármester-jelöltet indítottak a helyhatósági választáson és így meg volt minden esély arra, hogy 16 év után ismét magyar polgármestere lehet a 45 százaléknyian magyarok által lakta, de egy nacionalista román politikus által vezetett városnak. Marosvásárhelyen Soós Zoltán független polgármester-jelölt és a helyi magyarság bukta […]
Read more ›
2016 június 5 8:29 de.
Salamon Pál Izraelben élő magyar származású író, aki 1976-ban kényszerült elhagyni Magyarországot. Először Ausztriába, utána az Egyesült Államokba került, végül pedig Izraelben telepedett le. Mielőtt menekülni kényszerült Magyarországról, 1964-ig a Népszabadság szerkesztőségének tagja volt. Mint ahogy később írta: „Az országlakosság többségével együtt sokat vártam a szocialista kísérlettől. Ám, ami abból megvalósult azért meghalni, de főként élni nem érdemes.” Salamon Pál legolvasottabb írása a Sorel ház című könyv, melyben egy család három generáción átívelő történetét tárja az olvasók elé, egyben pedig a vallások és népek közötti emberi kapcsolatokba és humánus együttműködésre épülő üzente fogja a narratívát. Salamon Pállal folytatott beszélgetésemet hallhatják […]
Read more ›
2016 június 4 9:08 de.
Az iPolitics nevű online újság munkatársa pusztán újságírói kötelességének tett eleget, amikor a Kanadába látogató Wang Yi kínai külügyminisztert az ember jogi aggályakról kérdezte, illetve a Kínában bebörtönzött Kevin Garratt kanadai állampolgárról, akit a kínaiak kémkedéssel vádolnak. Az észrevehetően felháborodott kínai külügyminiszter kapásból Kína-ellenességgel vádolta a kanadai újságírót. „A maga kérdése tele van Kína-ellenes előítéletekkel és arroganciával. Ez teljesen elfogadhatatlan! Kérem, ne tegyen fel ilyen felelőtélen kérdéseket! A jóindulatú javaslatokat el fogadjuk, ugyanakkor elítéljük az alaptalan vádaskodást!”–nyilatkozta indulatosan Wang Yi Ottawában. Wang Yi pont Kanada külügyminisztere – Stéphane Dion – mellett állt, amikor kiborult a kritikus kérdést felvető újságíró ellen. Dion egy […]
Read more ›
2016 június 3 8:46 de.
Mint, ahogy azt olvasóink is láthatták, csütörtök folyamán közel nyolc órán keresztül, aztán ma reggel ismét nem volt elérhető a Kanadai Magyar Hírlap honlapja. Éppen, hogy publikáltuk Lázár György cikkét a Kőrösi Csoma Programról, körülbelül két órával később egy túlterhelési támadás miatt huzamos ideig elnémult lapunk. Természetesen nem először fordul ez elő nálunk. 2013-ban például rendszeresen találkoztunk ilyen problémával és erről akkoriban írtunk is. A KMH — mint minden közösségi, kizárólag civil alapokra épülő non-profit médiaorgánum — meglehetősen sérülékeny alapokon áll. Önkéntes munkára épül platformunk, a honlap fenntartásának költségeit nem termelik ki a lap oldalán található hirdetések, így ezt saját zsebből fedezem. A rendszeres túlterhelési támadások […]
Read more ›
2016 május 30 11:42 de.
Mai két témánk közös vonala az újítás és az új perspektívák. A kanadai aktuálpolitikai világot felrázta a hétvégén az a bejelentés, miszerint az ellenzéki Konzervatív Párt hivatalosan is elfogadja a melegek házasságát. A kanadai üzleti világban viszont szintén akadt meglepetés: az ország legnagyobb könyváruház lánca új üzleteket nyit és virul, annak ellenére, hogy a digitális médiadömping világában már sokan leírták a könyveket és a könyvesboltokat. A mikrofonnál Christopher Adam, Ottawából, Kanada fővárosából, 2016. május 29-én. ( (Az alábbi lejátszóra kattintva, illetve a KMH SoundCloud oldalán hallgathatják meg hanganyagukat!) A kanadai Konzervatív Párt Vancouverben tartotta idei kongresszusát, melynek két sokat várt fénypontja volt: Az […]
Read more ›
10:12 de.
Sokak számára váratlanul jelentette be távozását Pesznyák Béla atya Ottawából, ahol 2014 januárja óta celebrált minden vasárnap magyar nyelvű szentmisét a St. Elizabeth Egyházközségben. Május 29-én, éppen a szentmisén jelentette be a római katolikus pap, hogy az lesz az utolsó általa bemutatott mise a városban. Igy júniustól magyarul beszélő pap nélkül maradnak a fővárosban élő magyar katolikusok. Pesznyák Béla atya a következő szavakkal búcsúzott közösségétől. Aligha kell a sorok között olvasni, hogy érzékelhető legyen–közösségen belüli konfliktusok is hozzájárulhattak távozásához: „Engedjék meg, hogy a mai szentmisén elköszönjek a kedves hívektöl, ugyanis május 31-el megszűnik küldetésem az Ottawai Katolikus Magyar Közösségnél. Megköszönöm […]
Read more ›
2016 május 27 12:13 du.
A napokban dönti el Magyarország Miniszterelnöksége, hogy pontosan kikből áll az a száz fős „hadsereg,” amely 9 hónapot tölthet majd a kanadai, amerikai és nyugat európai magyar közösségekben „hagyományőrzés” és „közösségépítés” címen. Fejenként havonta összesen 650 ezer forintot (több mint 3 ezer kanadai dollárt) kapnak az Orbán kormány kiküldöttjei az ún. Kőrösi Csoma Sándor Programon keresztül. Ezen felül szintén a magyarországi adófizető állja száz kormányzati delegált oda-vissza repülőjegyét és egyéb költségeit. Így a program összköltsége minimum 65 millió forintba kerül havonta a magyarországi adófizetőknek. Hogy mit is tesznek az Orbán rendszer delegáltjai a nyugati magyar szórványságban? A program szerint: A szorvány […]
Read more ›
2016 május 22 8:15 de.
Valószínű nincs olyan kanadai, aki nem hallott arról a példanélküli dulakodásról, ami a héten tört ki az Alsóházban és amely botrány középpontjában Justin Trudeau miniszterelnök kártékony és furcsa viselkedése állt. Mint ahogy arról a Kanadai Magyar Hírlapban is olvashattak: a kormányfő – felindulásból – megszorongatta az egyik konzervatív ellenzéki képviselő karját és elkezdte őt ráncigálni, mindeközben könyökével véletlenül mellkasba döfött egy baloldali ellenzéki képviselőnőt. Az ellenzék traumáról, a precedens nélküli fizikai erőszakról és világbotrányról beszél, a liberális kormányfő szájából pedig 24 óra alatt több mint tucatnyi alkalommal hangzott el a bocsánatkérés–ami már szinte frenetikusnak tűnik. Vajon milyen politikai következményekkel járhat […]
Read more ›
2016 május 19 12:04 de.
A kanadai parlament éppen a heves vitákat kiváltó orvosilag asszisztált öngyilkosságról szóló vitát zárta volna le, amikor dulakodás tört ki az Alsóházban. Nem túl szerencsés módon Justin Trudeau liberális kormányfő úgy döntött, hogy beavatkozik, de kimondottan rosszul sült el az intervenciója, amikor könyökével mellkasba vágta a baloldali Új Demokrata Párt egyik képviselőjét – Ruth Ellen Brosseau-t -, illetve megtépázta a konzervatív Gord Brown képviselőt. Az új demokrata Tracey Ramsey szerint Justin Trudeau nyomdafestéket nem tűrő szavakkal rontott oda a parlamenti padsorok között álló és állítólag a szavazást szándékosan halasztó ellenzéki képviselőkhez. „Ne álld el a kib*szott utamat!”–üvöltötte Trudeau, Ramsey elmondása szerint. A baloldali […]
Read more ›
2016 május 15 8:59 de.
Vita alakult ki az elmúlt napokban Kanada himnuszáról. Vajon kirekesztő a himnusz jelenlegi szövege? Tulajdonképpen két szó megváltoztatásáról van szó, de mégis: a himnusz esetleges módosítása heves vitát váltott ki az országban. A mikrofonnál Christopher Adam, Ottawából, Kanada fővárosából, 2016. május 15-én. (Az alábbi lejátszóra kattintva, illetve a KMH SoundCloud oldalán hallgathatják meg hanganyagukat!) Mauril Bélanger liberális parlamenti képviselő állt elő a javaslattal, hiszen a himnusz jelenlegi angol nyelvű változatának első szavai – ha szószerint fordítjuk le őket magyarra – így szólnak: Ó Kanada, otthonunk és hazánk A hű honszeretet, Vezérelje fiaidat! Mauril Bélanger parlamenti képviselő azt terjesztette az Alsóház elé, hogy […]
Read more ›
2016 május 13 6:58 du.
Szigetvári Viktort a KMH hasábjairól is ismerhetik olvasóink. Péntek este leült vitázni Németh Szilárd fideszes országgyűlási képviselővel, a rezsimpárt alelnökével az ATV stúdiójában, ahol a menekültválság és az Orbán rezsim elképesztően cinikus, erkölcsileg és jogilag pongyola „betelepítési kvótáról” szóló népszavazása volt a beszélgetés fő témája. Olyan döbbenetes félremagyarázást és uszítást végzett a Fidesz képviselője a menekültek és a nyugat ellen az ellenzéki televízió vitaműsorában, hogy Szigetvári Viktor láthatóan – el nem ítélhető módon – nem bírta tovább a kormánypárti politikus szövegét. Németh Szilárd ugyanis azt állította, hogy a menekültek 85 százaléka férfiakból áll, akik „lerohanták Magyarországot,” óriási terrorveszélyt jelentenek Magyarország és […]
Read more ›