Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Justin Trudeau megszorongatja a konzervatív kormányt

2013 január 20 4:50 du.6 hozzászólás
Justin Trudeau egy Place Belvédère à Trois-Rivières-i idősek otthonába látogat 2013. január 16-án. (fotó: justin.ca)

Az Angus Reid közvéleménykutató cég legújabb felmérése szerint holtverseny alakulna ki a 2011-ben harmadik helyre szorult liberális párt és Stephen Harper miniszterelnök konzervatívjai között, ha a várakozásoknak megfelelően Justin Trudeau kerül a kisebbik balközép ellenzéki párt élére. Amennyiben márciustól Trudeau veszi át a liberális párt vezetését, a kanadaiak 33 százaléka szavazna a nagymultú pártra, miközben 34 százalék továbbra is a 2006 óta kormányzó Harper mellet törne lándzsát. A válaszadók 55 százaléka gondolja azt, hogy Trudeau nyeri meg a liberális pártelnökséget és a lakosság 22 százaléka szeretné, ha Justin az édesapja – a néhai Pierre Trudeau miniszterelnök (1968-1979 és 1980-1984) – […]

Read more ›

Valaki szóljon a Békemenetnek: mégsem lesz választási regisztráció!

2013 január 4 2:59 du.73 hozzászólás
Rogán Antal / fidesz.hu

Az álcivil Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szervezet a héten azzal fenyegette a demokratikus ellenzéket, hogy ha tiltakozni mernek az óriási vitát  kavaró választási regisztrációs eljárás ellen, a Fidesz legkeményebb magja ismét Békemenetez Budapest utcáin, ezzel jelezve, hogy a Párt öklével nem illik szembe menni. „Elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra. A Parlament előtti tüntetés fenyegetésére csak úgy tudunk reagálni, hogy jelezzük, ha a Békemenet elmegy a Parlament elé, az „új alkotmányozók” oda már nem fognak beférni”–állt Csizmadia László és Fricz Tamás közös nyilatkozatában. Eléggé kínos lehetett amikor másnap a Békemenet újságból értesült Rogán Antal fideszes frakcióvezető […]

Read more ›

Egy diktátor újévi köszöntője

2013 január 1 10:07 de.8 hozzászólás
Kim Jong Un is szereti a szürkés-fehér lovakat

Talán szentségtörés, meg egyben hazaárulás – lehet vitázni arról, hogy melyik rosszabb –  hogy magyar lap nem Áder János Magyarország elnöke köszöntőjéről ír 2013 január 1-én, hanem Kim Dzsong Un váratlan újévi felszólalásáról. A magyar szilveszterhez ugyanúgy hozzátartozik az államfő rendhagyó újévi köszöntője, mint a petárda, a pezsgő és a virsli. A világ legelszigeteltebb országában és a föld utolsó, igazán sztálinista rendszerében azonban 19 év után először mond újévi köszöntőt észak koreai diktátor. Beszédében a 29 éves Kim Dzsong Il békéről, a konfrontáció elkerüléséről beszélt, illetve dél és észak-Korea újraegyesítéséről. „Egy ország állampolgárai közt kibontakozó konfrontáció nem vezet semmihez, csak […]

Read more ›

Isten veled, Newsweek!

2012 december 29 9:48 de.2 hozzászólás
Newsweek boritók

A kilencvenes években – középiskolásként – alig vártam, hogy hetente a Váci utcán megvásárolhassam a Newsweek legújabb példányát. A Newsweek (és a Time) mindig összekötött Észak Amerikával, és szerencsére még a két hetilapon kívül általában a Jégbüfében egy-két franciakrémesre is futotta heti költőpénzem. De még az újév előtt bejelentették: megszűnik a Newsweek nyomtatott kiadása és ezentúl kizárólag az interneten lesz elérhető a lap – és úgy is csak előfizetőknek – Newsweek Global néven. 1933-ban jelent meg először a Newsweek, legjobb periodusában 3,3 millióan olvasták. A New Yorkban megjelenő politikai magazin az Egyesült Államok második legolvasottabb hetilapja volt, a Time után. […]

Read more ›

50 centi hó esett Montreálban (+ képek – frissítve!)

2012 december 27 1:52 du.15 hozzászólás
Ennyi látszik a szomszéd kocsijából

Ma éjszakára összesen 50 centiméter hó eshet Montreálban és délnyugat Québec tartományban. A masszív hóvihar kora reggel kezdődött és azóta is folytatódik, 60 kilométeres széllel és hófúvással. Az Environment Canada jelentése szerint az  Île d’Orleans térségben 90 kilométeres széllökésekre lehet számítani. Több tucat járatot töröltek a Pierre Trudeau nemzetközi repülőtéren és az STM montreáli közlekedési vállalat buszai átlagosan húsz perces késéssel közlekednek. Az önkormányzat több mint ezer közmunkással takarítja az utcákat és járdákat. Yves Kirouac, a Transport Québec szóvívője elmondta, hogy valamennyi úton nehézkes és veszélyes a közlekedés, beleértve a 10-as, 20-as és a 30-as autoroute-okat. Szerencsére kocsiba ülnöm nem kellett, de Rufus kutyám a hó ellenére követelte reggeli […]

Read more ›

Karácsonyi fények és hóviharok – Képriport a kanadai fővárosból

2012 december 25 4:07 du.8 hozzászólás
Ottawa belvárosa Karácsonykor - A Városhaza előtt

A Kanadai Magyar Hírlap kis ízelítőt ad Ottawából karácsonykor. A fotókat az ünnepek előtti napok alatt készítettem, amikor egy részt színes fénytengerben úszott a belváros, másrészt még a karácsonyi vásárlási lázat is megbénította az a hóvihar, aminek köszönhetően több mint 35 centi hó esett, lényegében egyetlen egy nap alatt.

Read more ›

Télirózsás forradalom — Orbán elvesztett egy egész generációt

2012 december 19 3:02 du.79 hozzászólás
Diákok demonstrálnak a felsőoktatás átalakítása ellen a Margit hídon 2012. december 19-én. A Téli Rózsás Diákforradalom néven meghirdetett demonstráció résztvevői rózsákat szórtak a Dunába. MTI Fotó: Beliczay László

Valahol egy raktárban Károlyi Mihály szobra mosolyog. Súlyos hosszútávú politikai következményekkel járhat az egy hete tartó diáklázadás Magyarországon, amit a tüntetők Télirózsás forradalomnak neveztek. Ahogy gépelem ezeket a sorokat, budapesti diákok éppen a Lánchídat foglalták el, miután ma már a Magyar Tudományos Akadémia, a Margit hídon, végig a Bem rakparton, a Fő utcán és a Kossuth téren is demonstráltak.  Ma este nyolcszáz diák fog egész éjszaka ülődemonstrációt tartani a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának épületében, a nap folyamán pedig többek között Szombathelyen és Szolnokon is tüntettek a kormány felsőoktatási koncepciója ellen tiltakozó gimnazisták és egyetemi hallgatók. Rózsákat dobálnak a Dunába  és a Lánchídra hívták ki […]

Read more ›

Az Orbán-párti KMOSz elnöke szerint nem lett volna szabad a Békemenet mellett petíciózni

2012 december 18 3:49 du.35 hozzászólás
Az Ottawai Magyar Ház belseje (Forrás: Facebook)

Hibát követett el Dancs Rózsa, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének  alelnöke, amikor hivatalos kapacitásban terjesztette a  Békemenetet támogató petícióját kanadai magyar közösségekben–nyiltakozta Feszty Dániel, a KMOSz elnöke Ottawában, december 16-án, a fővárosi Magyar Házban megtartott rendkívül közgyűlésen. A közönségből valaki arra szólította fel Feszty Dénielt, hogy rögzitse írásban, hogy ilyen többé nem fordul elő a KMOSz részéről. „A petíciókat Dancs Rózsa írja”–válaszolta az elnök, annak ellenére, hogy Feszty Dániel neve is szerepel a lajstrom tetején. „Mi a szükség Békemenetre, ahol nincs háború?”–tette hozzá az egyik tag. Az elnök közben azt is elmondta, hogy a Magyar Krónikában megjelent beszámoló a Diaszpóra Tanács […]

Read more ›

Montreáli Holokauszt Emlékközpont: vegyék le Magyarországot a biztonságos országok listájáról!

2012 december 17 10:57 de.56 hozzászólás
A Montreáli Holokauszt Emlékközpont múzeuma / The History Education Network - Histoire et éducation en réseau

A Montreáli Holokauszt Emlékközpont nyilatkozatban kérte Kanada szövetségi kormányát, hogy vegye le Magyarországot a pénteken Jason Kenney bevándorlási miniszter által közzétett biztonságos országok listájáról. A montreáli szervezet már a C-31-es emigrációs törvény elfogadása előtt figyelmeztette Stephen Harper miniszterelnök kormányát afelől, hogy ha egy kormány demokratikusan lett megválasztva még nem jelenti azt, hogy a kisebbségvédelem mellett tör lándzsát. „Szervezetünk aggódik amiatt, hogy a kanadai kormány olyan országból származó menekült-kérvényezőket is elutasított–mint amilyen, például, Magyarország–ahol szélsőjobboldali mozgalmak büntetlenül követnek el erőszakos cselekményeket és ahol egy parlamenti képviselő nem régen a zsidók listázását követelte”–nyilatkozta Daniel Rabinowicz az Emlékközpont kuratóriumának nevében. A szervezet elmondta, […]

Read more ›

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta antirasszista harcáról cikkez a torontói Jewish Tribune

2012 december 14 12:09 du.55 hozzászólás
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta antirasszista harcáról cikkez a torontói Jewish Tribune

Ritkán olvashatunk a kanadai magyarságról angol nyelvű kanadai lapokban, most azonban a torontói Jewish Tribune című hetilap írt a Kanadai Magyar Demokratikus Charta munkájáról és polgárjogi aktivizmusáról. Az apropó a Kanadában is nagy vihart kavaró Gyöngyösi Márton-féle kijelentés a zsidók faji alapú listázásáról. A Jewish Tribune riportere és Québec-tartományi szerkesztője, Mike Cohen, Göllner Andrással, a KMH szerzőjével és a Charta alapítójával, illetve nemzetközi szóvívőjével beszélgetett. Dr. Göllner András–aki egyben a montreáli Concordia Egyetem professzora– elmondta, hogy miközben OrbánViktor – egy hét késéssel – végre elítélte a jobbikos képviselőt – nem határolódik el a legdurvább Fidesz-közeli antiszemitáktól, mint például Bencsik Andrástól és […]

Read more ›

Mohácsi Viktória a CBC-n: Magyarország nagyon közel van a polgárháborúhoz

2012 december 13 11:22 de.139 hozzászólás
Mohácsi Viktória a CBC-n: Magyarország nagyon közel van a polgárháborúhoz

Mohácsi Viktória egykori Európai Parlamenti képviselő Kanadába menekült és most először szólalt meg a CBC kanadai közszolgálati televízió esti hiradójában, amely csaknem félórás dokumentumfilmet készített a magyar roma lakosság helyzetéről. „Magyarorzág nagyon közel van a polgárháborúhoz. De az biztos, hogy a mi népünk áll majd a vesztesek oldalán, mert nincsen pénzünk és nincsenek fegyvereink”–mondta Mohácsi Viktória a CBC riporterének, Nahlah Ayed-nek,  a romák helyzetéről és a szélsőjobb térnyeréséről. A téma különösen aktuális, hiszen  napokon belül lép hatályba az a biztonságos országokról készült lista, melyre várhatóan Magyarország is felkerül, ezzel tovább nehezítve azok helyzetét akik szisztematikus rasszista diszkrimináció miatt, vagy az […]

Read more ›

Horn Gyula és Antall József a két kedvenc, Orbán Viktor pedig a legrosszabb miniszterelnök

2012 december 10 2:35 du.32 hozzászólás
Horn Gyula és Antall József a két kedvenc, Orbán Viktor pedig a legrosszabb miniszterelnök

A Tárki ma közzétett felmérése szerint ha a rendszerváltás utáni miniszterelnököket pontozzuk, a magyarországi lakosság az első helyet Horn Gyula szocialista, valamint Antall József Magyar Demokrata Fórumos kormányfőknek adná. Miközben holtverseny alakult ki a két ex-miniszterelnök esetében, Orbán Viktor, Magyarország  jelenlegi kormányfője, utolsó helyen van. Nála még Gyurcsány Ferenc ex-szocialista miniszterelnök is kedveltebb. Azzal, hogy a Fidesz a demokratikus ellenzék  táborába terelte a mai nap folyamán híd, kormányhivatal és campus-elfoglalásokkal, illetve csak nem ezer demonstrálóval a Kossuth téren tüntető egyetemi hallgatókat, a kormányfő és a Fidesz-rendszer megítélése valószínű, hogy tovább zuhan. A Tárki öt fokos skálán mérte a magyar kormányfőket, amiben az […]

Read more ›

A magyar felsőoktatás lerombolása

A magyar felsőoktatás lerombolása

Számomra két olyan irányzat, vagy politika létezik, ami még akkor is teljesen elfogadhatatlanná teszi a Fideszt, ha egyébként minden más területen többnyire rendben mennének a dolgok. Az első ilyen ügy a Fidesz-KDNP az állambiztonsági levéltárak felszámolását célzó egykori kisérlete – ami ellen, olvasóink talán emlékeznek – kampányt indítottam. Az is problémás ezen a területen, hogy hónapok óta a Fidesz-KDNP az egyetlen párt, amely lehetetlenné teszi az ügynök múlt tisztázását. A másik katasztrófális irányzat az az, amit jelenleg a felsőoktatással tesznek. Részben azok zárják el az egyetemi tanulmányok lehetőségét és a középosztályba való felemelkedés esélyét a társadalom szélén, vagy alján élők előtt, akik […]

Read more ›

Szakadhat a KMOSz – Rendkívüli közgyűlést tart az Ottawai Magyar Ház a Fidesz-párti szövetségből történő kilépésről

2012 december 6 6:45 du.15 hozzászólás
Szakadhat a KMOSz – Rendkívüli közgyűlést tart az Ottawai Magyar Ház a Fidesz-párti szövetségből történő kilépésről

Durvulnak az ellentétek a Fidesz-párti Kanadai Magyarok Országos Szövetségében, miután kiderült: 2012 december 16-án rendkívüli közgyűlést szervez az Ottawai Magyar Ház, melynek végeredménye  a KMOSz-ból való kilépés lehet. A közgyűlést kihírdető, december 4-én datált emailben mutatja be az ottawai ház igazgatósága  mindkét oldal érveit. Összesen 22 ottawai magyar  írta alá azt a petíciót, mely politizálással vádolja a KMOSz-t és ezért szakításra  szólitja fel a Magyar Házat. A  KMOSz vezetősége éleshangú közleményben utasította vissza azt a vádat, miszerint jobboldali politikát folytatnának, továbbá  rosszalta, hogy a nyilvánosság elé kerültek az ellentétek, és nem sikerült a nézeteltérést belsőleg megoldani. „A petíciót négy nappal az átadása után sajnos valaki(k) eljuttatták a magát […]

Read more ›

Frank Tibor a konzervatívizmusról és a magyar út tragédiájáról

2012 december 5 8:46 de.73 hozzászólás
Frank Tibor a konzervatívizmusról és a magyar út tragédiájáról

A torontói Független Magyar Rádió új rovatot indított, „Dühöngő” címmel. Bede-Fazekas Zsolt az éppen Torontóba látogató édesapjával és Vaski Gáborral, a torontói Magyar Ház volt elnökével beszélgetett. A műsorszerkesztő szerint mindhárman konzervatív értékrendet képviselnek, ezért – mondta Bede – „ebből az aspektusból” közelítik meg a magyar politikai és gazdasági helyzetet. Ezért gondoltuk, hogy egy olyan szakemberhez fordulunk, aki szintén a konzervatív értékrend híve (sőt, a kanadai Konzervatív Part aktív támogatója). A hat diplomával (így a közgazdaságtudományok doktora címmel is) rendelkező Dr. Frank Tibor, aki otthon is igen sok cikket publikált gazdasági kérdésekben, több mint száz országban dolgozott gazdaság-élénkítő programokon, a […]

Read more ›