2012 május 1 9:06 de.
Szabadból „részben szabad” kategóriába minősitette a magyar sajtót az amerikai Freedom House. Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára visszautasította az 1941-ben megalakult szervezet birálatát, szerinte politikailag motivált volt a Freedom House jelentése. Az államtitkár szerint az amerikai think tank is a magyarellenes, az Orbán-kormányt lejáratni kívánó nemzetközi kampányhoz csatlakozott.
Read more ›
2012 április 30 8:33 de.
Schmitt Pál volt köztársasági elnök plagizált disszertációja után ismét felmerült a plágium gyanúja, most azonban Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök szakdolgozata eredetisége körül lehetnek kérdések és kételyek. Az viszont már az ügy elején megállapítható: a mostani történet is tipikusan posztkommunista, zűrös és ködös.
Read more ›
2012 április 29 10:10 de.
Másfél évtizeden belül a cseh, szlovák és lengyel GDP duplája lehet a magyarénak, a magyar életszínvonal pedig 20-30 százalékkal csökkenhet, amennyiben folytatódik a Fidesz-konszolidációt jellemző kapitalizmusellenes populizmus — írja M. Kovács Tibor, a Hírszerző újságírója a hvg.hu-n. A Békemenet „nem leszünk gyarmat” szlogenje jelezte leginkább, hogy az Orbán-kormány és annak tábora jobbikosodott és a válságra pontosan azt a választ kívánja adni, mely egykor sikeres délamerikai országokat – mint Argentinát – a lecsúszásba és az évtizedekig tartó hanyatlásba sodort. Előre a lenini úton…
Read more ›
2012 április 27 11:28 de.
Ritkán esik szó a kanadai szélsőjobboldalról, pedig nálunk is vannak extrémisták, Holokauszt-tagadók, szkinheadek és neonácik. De szerencsére nincsenek képviselve a kanadai parlamentben. Az viszont aggodalomra adhat okot, hogy Horváth Lajos – akinek antiszemita levelére köszönet és válasz is érkezett az ottawai magyar nagykövetség részéről – a kanadai szélsőjobboldallal is kapcsolatban állt. A Doug Christie szélsőjobboldali ügyvéd nevéhez fűződő honlapon jelent meg Horváth 2009-es antiszemita levele. Talán azért is lehet ismerős egyesek számára Doug Christie neve, mert ő volt az aki védte Finta Imrét, a háborúsbűnökkel vádolt egykori csendőrt 1990-es torontói büntetőperében.
Read more ›
2012 április 26 5:41 du.
Pordány László ottawai nagykövet nem vette észre, hogy Horváth Lajos levele – melynek első mondatában Anna Porter-t „áruló zsidónak” titulálták – antiszemita lett volna, mivel az Orbán-kormány fődiplomatája csak a nagybetűs bekezdéseket olvasta. De a nagykövet nyilvánosan elhatárolódott az antiszemita förmedvénytől, Anna Portert is felhívta telefonon és az alábbi levelet küldte ki a torontói magyar közösség egyházvezetőinek és egyéb hangadóinak.
Read more ›
8:53 de.
„Felháborodásunkat kivánjuk kifejezni az áruló zsidó nő szereplése miatt, akinek a fő célja a magyarság besározása és bemocskolodása, a gyalázatos Gyurcsány ocsmány propagandájának folyatása külföldön”–írta Horváth Lajos Anna Porter magyar származású kanadai írónőről, a Pordány László ottawai magyar nagykövethez küldött levelében. Erre a fődiplomata titkára hálásan megköszönte az antiszemita körlevelet és elmesélte, hogy a magyar diplomácia hogyan lép fel Kanadában a magyarellenességgel szemben.
Read more ›
2012 április 24 8:30 de.
Még legalább négy évig folytatódik Alberta tartomány 1971 óta tartó konzervatív dinasztiája, miután Alison Redford mérsékelten jobboldali Progresszív-Konzervatív pártja kiütötte a vele szoros versenyben lévő keményen jobbos Wild Rose Party-t. A Liberális Párt és a szocialista Új Demokraták alig voltak tényezők. A PC párt 61, illetve a Wild Rose 17 mandátumához képest, a liberálisok csupán 5 és az NDP pedig 4 választókerületben győzött. Redford a centrum felé húzta PC pártját és ezzel felépített magának egy urbánus, Edmontont teljesen és Calgary-t részben uraló pártot, mely a tőle jobbra álló vidéki Wild Rose Partyval folytathat szópárbajt az albertai tartományi törvényhozásban.
Read more ›
2012 április 23 9:47 de.
Úgy tűnik, hogy a Fidesz-kormány szabadságharca és a nem egészen egykulcsos adó ára egy újabb 600 milliárdos megszorító csomag és számos újabb adó, köztük telefon- és tranzakciós adó. Ma nyujtotta be a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Brüsszelnek a módosított Széll Kálmán tervet, mely idén csupán 0,1 százalékos növekedéssel – azaz gazdasági stagnálással – számol, valamint júliusban bevezetendő telefonadót helyezett kilátásba. Idén 30 milliárd forintot, 2013-ban pedig 52 milliárd plusz bevételt várnak a jobboldalon az új telefonadóból. Percenkénti 2 forint extrába került a telefonbeszélgetésekre kivetett távközlési adó és hasonló összeget fizethet az államnak mindenki, aki SMS-eket küld. (Ezek után feltehetően jobban meggondolják az emberek mielőtt […]
Read more ›
8:20 de.
Aki azt gondolta, hogy lett volna bármilyen halvány remény arra, hogy a nem egészen szalonképes megjegyzéseiről és tüzes tempermentumáról ismert Kövér Lászlóból lehett volna mégis olyan köztársasági elnök aki legalább kísérletet tesz a nemzet egységének megtestesítésére, az az elmúlt napokban végkép beáthatta, hogy túlzott optimizmusa már a naivitás határait meghaladta. Kövér László, Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke azt találta mondani egy HírTV-nek adott interjújában, hogy azok a hvg.hu-s újságírók, akik tényfeltáró zsurnalizmusukkal lebuktatták Schmitt Pál ex-elnököt nem mások mint „tollforgató terroristák” és ehhez még azt is hozzátette: szerinte botrány, hogy az Magyar Szocialista Párt egyáltalán a parlamentben van. Az kétségkívül igaz, […]
Read more ›
2012 április 22 12:08 du.
Androvich Tamás atya – a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség plébánosa – teherbe ejthette barátnőjét – mondta közösségi forrásunk és jelezte, hogy ezért távozott búcsú nélkül a római katolikus közösség éléről a magyar pap. Információink szerint Androvich Tamás atyának – római katolikus pap létére – barátnője volt és erről egy, a Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben tevékenykedő szűk, vezetői kör mindvégig tudott. Arról is tudtak többen a montreáli magyar közösségben, hogy a nyíltan fideszes pártpolitikát folytató plébános nem a liberális kanadai magyarok kritikái miatt távozott, hanem azért mert plébánosként állítólag megszegte a római katolikus egyház cölibátussággal kapcsolatos szabályait. Ennek ellenére itt a KMH oldalán, közösségi rendezvényeken és az érsekhez írt levelekben állították azt Androvich […]
Read more ›
2012 április 21 11:49 de.
Egyre nyomorúságosabb helyzetben találják magukat a hódmezővásárhelyi önkormányzati dolgozók. Ezt a szituációt fokozza az a tény, hogy a rájuk kényszerített új szerződés munkahelyi titoknak nyilvánítja a város által fizetett béreket, így megélhetésüket veszélyeztetik mindazok, akik nyilvánosan felszólalnak a hódmezővásárhelyi bérkeret aránytalan alakulásáról. A KMH azonban megtudta, hogy egyre nagyobb a felháborodás az önkormányzati politikában és országos pártpolitizálásban is tevékenykedő Lázár János vezetésű városban, az ott bevezetett igazságtalan megszorító intézkedések miatt.
Read more ›
2012 április 20 12:53 du.
Levelek érkeznek a montreáli érsekséghez Androvich Tamás ex-plébános támogatóitól, akik továbbra is azt feltételezik, hogy a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség Fidesz-párti lelkipásztorát „baloldali ateisták” kérésére mozdították el a plébánia éléről. A legújabb levélíró Csánó László montreáli teológus aki Msgr. Pierengelo Paternieri-hez intézett és Erdő Péter hercegprimás, valamint Msg. Cserháti Ferenc címére másolt levelében kérte, hogy hozzák vissza Montreálba a jelenleg Winnipegen tartózkodó Androvich Tamás atyát. „A magyar közösséget sokkolta nagyrabecsült lelkipásztorunk – Androvich Tamás atya – váratlan és politikai nyomás révén történő távozása. E nyomásgyakorlás mögött Christopher Adam és Göllner András, illetve az ő körükhöz tartozó baloldali, antiklerikális emberek állnak”–írta Csánó […]
Read more ›
2012 április 19 8:51 de.
Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének elnöke nyilatkoztban ítélte el a Fidesz szobor-döntögető politikáját, melynek első áldozata Károlyi Mihály emlékművé volt. A Kossuth téri József Attila és a Vértanuk terén álló Nagy Imre szobor elbontásával folytatja a Fidesz a Horthy-korszak Kossuth terének rekonstrukcióját.
Read more ›
2012 április 18 10:20 de.
Two of our readers, Fruzsina Magyar and Tamás Patrovits, sent the Canadian Hungarian Journal the letter published below, in which they seek our help in unearthing more information on the life of Károly Patrovits, a Hungarian journalist credited with saving the lives of hundreds of Hungarian Jews during the Second World War. If you know anything about Károly Patrovits, who saved the lives of many Jewish forced laborers, an act for which he paid with his own life, please let us know. We read an article by László Feleki in the May 25, 1975 issue of the newspaper Népsport. It […]
Read more ›
2012 április 17 12:36 du.
Dzsesszesített Csárdással, flamenco tánccal, helyi zenészekkel, művészekkel és Montreál legfinomabb all-you-can-eat pogácsáival tárta ki kapuit a Cabaret de Magog 2012 április 14-én. A megnyítón jelen volt Kertész Ákos Kossuth-díjas író, Dávid Vera montreáli magyar festő és szobrászművész, Michael Towe fotoművész, Lina Moros táncművész, Kimberly Bourgeois zeneszerző és együttese, valamint Michel St-Pierre és Jonathan Charbonneau gitárosok. Göllner András, a Cabaret de Magog alapítója elmondta: az új kör a sokszínűség és az emberi méltóság elkötelezett híve és támogatója.
Read more ›