Articles by: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba. Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni. Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!

Migráns

2015 szeptember 1 11:40 de.27 hozzászólás
Migráns

Tisztelettel arra kérem minden rendű és rangú, oldalú és habitusú polgártársamat: migráns ügyben fogják be a pofájukat. MOST! Hacsak nem arról tájékoztatnak, hogy merre kerüljük el a nagyobb tumultusokat, – hely, útvonal, időpont, – vagy hol van szükség a segítségünkre ételosztásnál, eligazításnál. Tanácsra, elvi útmutatásra most nincs szükség. Főként azok az „erős”, hazafiságtól felbuzdult csoportok tartsák távol magukat a tumultuózus helyektől, amelyek alig várják, hogy bebizonyítsák némely elhülyült hortysta hablatyolására, hogy mi az a „magyarosch” kultúra. Nem tehetünk mást, minthogy maradék bizalmunkat összekaparva, ráhagyjuk az állam rendvédelmi szervezeteire a teendőket. Odébbállunk, ha megkérnek rá, visszük a kaját, vizet oda, ahová […]

Read more ›

Magyar Sziget, mint olyan

2015 augusztus 26 9:17 de.15 hozzászólás
Magyar Sziget, mint olyan

Néhány éve a radikáljobbosok is megtartják a maguk Szigetét, természetesen Magyar Sziget néven. Kisebb-nagyobb atrocitások többször előfordultak már, pár éve például két újságírót kezében korbáccsal figyelmeztetett Zagyva György Gyula, hogyan is illik viselkedni egy magyarosch rendezvényen. Az idén Velencén tartották az összejövetelt. Ezúttal az verte ki a biztosítékot hazzaffyéknál, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizni merészelték a nyugtaadási fegyelmet. Mellesleg az igazi Szigeten is évekig gondot jelentett a vendéglátóhelyek adózási hajlandósága, ezért ma már a legtöbb helyen kártyával lehet fizetni, sőt, létezik egy ún. sziget-kártya, amelyről rendezhető a fogyasztás fizetése. Nem így „magyaréknál”: az ellenőrzés ténye úgy […]

Read more ›

Élsport

2015 augusztus 18 8:29 de.7 hozzászólás
Élsport

Ismerőseim, barátaim nem nagyon értik, miért hallgatok/nézek olyan műsorokat, amelyek köztudottan a jelenlegi kormánypárt, meg a hivatalos szélsőjobb (a nem hivatalos a kormánypárt/ok soraiban található) fórumai. Két oka is van ennek: az egyik a kíváncsiság. Vajon mi vezeti arra honfitársaim százezreit, hogy sok esetben a szemüknek se higgyenek? A másik ok prózaibb: éjjeli bagoly lévén, megveszekedett városiként még az elalváshoz is háttérzajra van szükségem. Egész éjjel meg csak az egyik ilyen channal (kanális) sugároz műsort. Igaz, többnyire ismétléseket, de ez engem nem zavar, hiszen napközben máshonnan tájékozódom, így nekem minden beszélgetés új. Közszolgálatit nem használok már évtizedek óta. Regnáló kormányoktól […]

Read more ›

Villamos, metró, víz, gáz…Gáz!

2015 augusztus 4 9:56 de.2 hozzászólás
Villamos, metró, víz, gáz…Gáz!

Magyar állampolgár szívatóval indul – írtam néhány hónapja egy más ügy kapcsán. Akkor is, most is arra hívom fel a figyelmet, hogy mik azok az ügyek, amik a politika felső régióiban mozgók figyelmét elkerülik, viszont megkeserítik az itt élni próbálók életét. Jóindulatomat igazolandó, mindjárt mentséget is keresek az alábbi történet szereplőinek, vagyis a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK). Budapest tömegközlekedési hálózata jó, de legalábbis nem rossz a hasonló méretű városokkal összehasonlítva. Ez a hálózat több mint 100 éve épül, és az első 70-80 évben szó sem volt arról, hogy mozgássérültek kerekesszékekkel, vagy kisgyerekkel közlekedők babakocsival akarnának utazgatni, eljutni A-ból B-be. A […]

Read more ›

Jó szóval

2015 július 19 7:24 de.2 hozzászólás
Jó szóval

Nem tehetek róla, nekem mindig valamilyen személyes, egyszerű történet jut eszembe a nagy társadalmi kérdéseket érintő viták kapcsán. A kádári nosztalgiát ostorozzák sokan, nem értve az okait. Az is megmagyarázhatatlan lehet többeknek, hogy vajon a „kisember” miért vágyik vissza egy olyan korba, ahol bármilyen termékért, lakásért, telefonért, autóért, utazásért évekig kellett kuncsorogni, kérincsélni. A munkahely biztonsága lehet magyarázat. Vajon mi lehet az oka annak az iszonyú rosszkedvnek, feszültségnek, gyülemlő haragnak, ami szinte kivétel nélkül sújtja a munkanélkülit és állásban lévőt, a hajléktalant és az otthonban élőt egyaránt? A 10 százalék körüli munkanélküliség nem lenne elviselhetetlen társadalmi méretekben, ha… De nemcsak […]

Read more ›

Jobb híján nyílt levél

2015 július 13 7:44 de.17 hozzászólás
Jobb híján nyílt levél

Harrach Péter képviselő Úrnak KDNP (MKDSZ?) Tisztelt Képviselő Úr! Azzal a tiszteletteljes folyamodvánnyal élek a Nemzeti Cselédellátó Rt.-hez (ZRt.-hez?), hogy számomra kéthetes időközönként 1, azaz egy darab cselédet mintegy 2 órai időtartamra biztosítani szíveskedjenek. Indokom: A legfőbb, hogy megöregedtem. Nem vagyok még agg, el tudom látni magamat, de a magyar népesség nagy részéhez hasonlóan nekem is beakadt vagy húsz éve egy gerincsérv. (Szerencsére nem szorultam már rá az Önök jótékonyságára: minden korhatárt átlépve 40 év munka után öregségi nyugdíjat kapok már régen.) Emiatt elviekben nem emelhetnék 2 kilónál súlyosabb terhet. Hanem van néhány – megengedem elítélendő – szokásom. Az egyik, […]

Read more ›

Alulnézetből – Kölcsönökről és Görögországról

2015 július 7 6:00 du.27 hozzászólás
Alulnézetből – Kölcsönökről és Görögországról

Ha akarnám, sem tudnám a görög helyzetről szóló elemzések – gyakran egymásnak is ellentmondó – sorát gyarapítani. Nem ismerem olyan jól az ország működését, nem tudom eldönteni, hogy a hitelezők által ajánlottak kiutat jelentenek-e, vagy éppenséggel az ország végzetét hozzák. Híres-neves közgazdászok állnak ki mindkét opció mellett. Nézve a helyszíni tudósításokban megszólaló lelkes görögöket, akik a vasárnapi népszavazás eredményének örülnek, megüti a fülemet: Görögország nem hagyja megalázni magát, Görögország visszanyerte büszkeségét! Hogy mi van? Inkább szegény, mint gazdag ember lévén, életem során sokszor kértem és kaptam kölcsönt. Hitelből lett tévé, fridzsider, lakás, bútor, miegymás. Volt, hogy banknak tartoztam, de előfordult, […]

Read more ›

Le az olimpiával!

2015 június 11 3:22 du.37 hozzászólás
Le az olimpiával!

A legvadabb rémálmaink válhatnak valóra. Kétségem nincs, hogy a kormány, a parlament egy emberként mond lelkes igent arra az utóbbi évtizedekben igencsak megkopott glóriájú nemzetközi bizniszre, amit újkori olimpiának hívunk. Nem tudom, van-e valaki, aki úgy gondolja, hogy a NOB tisztább szervezet, mint a FIFA vagy a magyar paralimpiai bizottság. Korábbi elnöke, Samaranch távozása idején már voltak hasonló mende-mondák, mint amilyenek most a nemzetközi labdarúgás vezetőinek letartóztatásához vezettek. Biztosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi magyar kormány sem fog spórolni az „érvekkel”, csakhogy világraszóló győzelemként ünnepelhesse saját magát. Eleinte nem értettem, hogy politikai erőknek miért érdekük, hogy egy ország valamennyi sportklubjának […]

Read more ›

Nemzeti inzultáció

2015 június 8 8:20 de.3 hozzászólás
Nemzeti inzultáció

Régóta bosszant, hogy néhány halk kivételtől eltekintve, az újságírók legtöbbje az agitkákban feltett kérdéseken lovagol, ahelyett, hogy az egész módszer álságosságára hívná fel a figyelmet. Pedig minden, a szakmáját legalább alapszinten uraló zsurnaliszta tudja: egy interjút, ugyanazzal az emberrel, ugyanarról a témáról, pusztán a kérdések variálásával úgy is meg lehet írni, hogy a megszólaló népboldogító zseniként tündököljön. Meg úgy is, hogy az illető szánalmas bohócként, erkölcsi hullaként álljon a közönség előtt. Nem is szólva arról, hogy egyetlen esetben sem tudhattuk meg, végülis hány papír érkezett vissza, melyik szájba rágott választ ixelték a legtöbben. Egy dolog biztos: a szégyenletesen hamis akció […]

Read more ›

Pozsonyi csata

2015 június 3 2:00 du.375 hozzászólás
Pozsonyi csata

Nemrégiben ismét előkerült ez az esemény, ha jól emlékszem ezúttal egy jobbikos sérelmezte, hogy a történelemtanítás méltatlanul mellőzi ezt a sorsfordító eseményt. Nem először hallom ezt, leginkább persze a magyarságot hitvallásnak tekintők szájából. Érdekes fényt vet ez a történelem tanításunkra. Bevallom, bár iskoláimban mindig kitűnő voltam e tárgyból, tényleg fogalmam sem volt erről az eseményről. Mentségemre szóljon, igen kevés harci tett konkrét dátumára emlékszem. Sőt, – kapaszkodjanak a történelemtanárok – nem is tartom fontosnak, hogy Spartacus lázadása hétfőre vagy péntekre esett-e. Elég, ha azt tudom, hogy a Római Birodalom rabszolgatartásra alapozott gazdasága megrendülésének EGYIK jele volt a szicíliai, és kezdetben […]

Read more ›

Párt-PR 2: Jöjjenek a „tiszták,” jöjjön a Jobbik?

2015 május 28 12:00 du. Párt-PR 2: Jöjjenek a „tiszták,” jöjjön a Jobbik? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Párt-PR 2: Jöjjenek a „tiszták,” jöjjön a Jobbik?

A Fenntartható rezsicsökkentés 1. pontja érdekes: „Fenntartjuk a rezsicsökkentés jelenlegi szintjét.” Ezek szerint minden évben 5-10%-kal csökkentik a rezsit, a tüzifát is beleértve (2.p.). Ez elég neccesnek látszik, így pár év alatt elfogy a csökkenthető rezsi, aztán miben versenyeznek? Bár lehet, hogy nem a rezsicsökkentés, hanem a rezsi szintjét akarják tartani. A közművek fejlesztését meg miből akarják megoldani? Na miből? Hát persze, hogy „uniós forrásból”. Miután államosították a közüzemeket, módosítják az uniós szerződést, hogy továbbra is megtilthassák a föld „idegen kezekbe” jutását, sőt a későbbi programpontokban az uniós csatlakozási szerződés újratárgyalását és az EU-tagságról való újbóli népszavazást is belengetik, természetes, […]

Read more ›

Párt-PR 1: a Fidesz következetes, nincs semmilyen programja

2015 május 27 10:30 de. Párt-PR 1: a Fidesz következetes, nincs semmilyen programja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Párt-PR 1: a Fidesz következetes, nincs semmilyen programja

Előre bocsájtom, egy ilyen elemzés nem fér el egy olvasásban emészthető mennyiségű karakteren, ezért két részben közlöm. Megfogadtam a saját tanácsomat. Évek óta hajtogatom, hogy az nem politika, hogy xy. mit mondott zw-re és megfordítva. Az sem, hogy ki hány milliárdot lopott vagy fogadott el bizonyos szolgálatok fejében. Az bűnügy, és a rendőrségi hírek között lenne a helye. Sőt, az ún. „erkölcsi kilengések” se nagyon érdekelnek – ezek az érintettekkel együtt élőkre tartoznak. Ha az illető különben a nyilvánosság előtt nem lihegő imádója a család „szentségének”, az ő dolga, miben-kiben leli örömét. Bár azt azért elvárom, hogy a romantikus randik […]

Read more ›

Tasli

2015 május 24 7:46 de.10 hozzászólás
Tasli

Sokakkal ellentétben egyáltalán nem örülök Juncker európai vezető Orbánt lekicsinylő gesztusának. Nem azért, mert az inzultáció OV-t érte. Szívem szerint időnként én is jól megráznám a küldetéstudatos vezért, hogy ébredjen már föl hazug látomásaiból. De. Nemzetközi eseményen (az uniós vezetők tanácskozásán tartott sajtószeánszon történt az eset) nem a legjobb módot választotta Juncker annak bemutatására, hogy „a politikus is ember.” A „diktátor” túl komoly kifejezés ahhoz, hogy viccelődjünk ezzel. 1938-ban, a német kancellárnak is így mondta volna: „Te kis hamis, kell Neked Szlovákia, meg a cseh tartomány is”? És igenis, az a tasli nemcsak a jelenlévő arcát érintette, hanem az enyémet […]

Read more ›

Hogyan kergessük honfitársainkat a Jobbik karjaiba?

2015 május 16 12:25 du.10 hozzászólás
Hogyan kergessük honfitársainkat a Jobbik karjaiba?

Megjelent a gepnarancs.hu-n egy írás – itt olvasható –, a honlap egyik legjobb szerzőjétől, akinek ironikus stílusa, merész asszociációi méltán kedveltek net-szerte. Nincs egyedül ezzel a gondolkodásmóddal, nem is vele akarok polemizálni az alábbiakban. Bár tény, hogy éppen az általa jegyzett Zsdanov és a szeppuku című cikk örvén mondom el, mire gondolok. A cikk az Ózdi szív nevű nyugdíjas kórus legújabb teljesítményéről szól. A csatolt videofelvételen tucatnyi, szerényen, de jól öltözött ember zeng egy dalt a városról, amely a legutóbbi 25 évben a nyomor, a kiszolgáltatottság szinonimájává vált a közbeszédben. És amelynek lakói nyolc hónapja szinte egy emberként álltak ki […]

Read more ›

Fólia-fóbia avagy a trafikfrász

2015 május 4 12:02 de.18 hozzászólás
Fólia-fóbia avagy a trafikfrász

Elsősorban tisztelettel együtt érzek a kaposvári áldozat családjával, egy virágjában letört élet elvesztése mindannyiunk vesztesége. A veszteségnél már csak az a düh erősebb, amit az ember olyankor érez, amikor a visszavonhatatlan egy felesleges ostobaság miatt következett be. Miközben a média nagy része azon csámcsog, hogy mennyiben volt oka a brutális támadásnak a láthatatlanság, a kormánytényezők meg az utóbbi idők szokásainak megfelelően össze-vissza beszélnek (nincs is a törvényben a fóliázási kötelezettség, csak a beláthatóság megakadályozása), aközben egy igen fontos aspektusról nem esik szó. A törvény szelleméről – ami egyébként átlengi az egész magyar törvényhozást, 2010 óta egyre látványosabban. Kormányoldalról változatlanul mantrázzák, […]

Read more ›