Talán itt volna az ideje, hogy a legutóbbi fiaskó után – és a legközelebbi előtt – gondoljuk végig, mi, hogyan történt az elmúlt negyedszázadban. Meg az azt megelőző 30 évben, elsősorban baloldali és liberális nézőpontból. Christopher Adam azt írja egy kommentben, hogy a baloldalnak van támogatottsága a magyar társadalomban, hiszen háromszor is szocialista-szabadelvű kormány kapott többséget. Én egy kicsit másképp látom. Ennek magyarázatához vissza kell mennünk az időben legalább 45 évet. A XX. században a magyar társadalom gyors egymásutánban két kemény, represszív korszakot élt meg és át, nem függetlenül a nemzetközi helyzettől 1920 és 1945 között, majd 1948 és 1962 […]

Az állam szétesett. Nem, ez a szétesés nem most kezdődött, még csak nem is öt éve, régebbi történet ez. Jól nevelt állampolgárként mindig abban bíztam, hogy ha én teljesítem a kötelességemet az állam iránt, akkor számíthatok rá. Szerencsére eddig nem volt szükségem segélyre, lakást meg nem is kaphattam, mert pár száz forinttal mindig többet kerestem a jogosultsági határnál. Nem zúgolódtam, megvettem az otthont, megfizettem az eleinte kedvezményes, majd annak tízszeresére emelt kamatot, volt, hogy napi húsz órai munkával. Még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy szert tudtam tenni a munkára… Így a hetvenedik évem felé közeledve rá kell jönnöm: rosszul tettem. […]

Mint minden rendes proligyerek – meg néhány szellemi munkás is – a hatvanas évek elején én is a „több szocializmust” hiányoltam a Kádár-rendszerből. Sokakkal együtt úgy gondoltam, ha kellően puritán módon élnének a „vezetőink”, akkor nekünk is jutna előbb-utóbb fürdőszoba, benti WC meg színházbérlet. (Ez utóbbira még tellett volna: csak olyan méltó öltözékre nem, ami akkoriban még a színházlátogatás elengedhetetlen kelléke volt.) Bőszen egyetértettem Mao-val, aki szerint a munkát az tanulja meg igazán megbecsülni, aki maga is hajladozott a rizsföldeken, és ezért professzorok, művészek, vagy csak gondolkodó, ám feljelentett kínaiak ezreit zárta átnevelő táborokba. Sokat olvastam, sokfélét, mindent, ami a […]

Amikor úgy három-négy éve először kerestem rá a galamus.hu-ra egy másik hivatkozás alapján, rögtön ott is maradtam. A honlap írásai mindennapi kísérőim lettek, eggyel bővült a reggeli kávé mellé felkeresett olvasnivalók száma. Az írásokkal hol egyetértettem, hol nem, néha, amíg lehetőség volt erre, e-mailben el is küldtem az észrevételeimet. A név maga ismerős volt, rémlett, hogy hallottam már, de fogalmam sem volt, hogy mivel kapcsolatban. Rákerestem a guglin, és ahogy sok-sok fotóból kitűnik, a Föld egyik legszebb tája lehet. Valahol Franciaországban, valószínűleg a Massziv Central hegyei között, egy szűk szurdokban kanyarog egy folyócska. Hol nyugodtan, a maga hordta homokpadok között […]

A hócipőm van már tele a mindenoldali siránkozásokkal, hogy „az iskola nem politizálásra való”, a „diákoknak nem kellene politizálniuk”, meg a hasonló bornírt marhaságokkal. Főként, hogy ugyanezekből a szájakból hallhatjuk azt a szívfájdalmat is, hogy „a fiatalokat nem érdekli a politika”. Pedig éppen azért lehet „autista” Magyarországról beszélni, beadni minden silány közhelyet a választóknak, mert fiatalon nem ismerhetik meg a politika eszközeit, struktúráját. Nem csoda, ha aztán összekeverik az állampolgári jogot a minden ellen vagdalkozás jogával, a demokráciát a többség uralmával. Ahogyan azt a kdnp-s Rubovszky képviselő büszkén a szemünkbe vágta, bizonyítván, hogy ő aztán megtanulta a lenini demokrácia-ismérveket. Igenis, […]

Azt, hogy a magyar köztelevízió nagyjából megragadt a hetvenes évek módszertanánál – sőt egyre erőteljesebben masírozik az 1957-s „hőskorba” – már megszoktuk. Díjazzuk is a magunk módján: ismerőseim körében ember nincs, aki az mtv-ből tájékozódna, legfeljebb egy-egy archív film vagy kabaréjelenet kedvéért kapcsol a „nemzeti” adók valamelyikére. De most aztán! Meg aztán! Vagy tíz év késéssel, de kapcsolt a közmédia. Jellemző módon úgy 60 évvel lemaradva a történtekről. Blogteret nyitott a hirado.hu, ahol különböző ismert és kevésbé ismert emberek nyilvánítanak „véleményt” különböző dolgokról. A híradások szerint jó pénzért, ami eleve ellentmond a blog, mint műfaj sajátosságainak. De most ne ragadjunk […]

Tisztelettel, térden állva, ha kell, sírva kérem Magyarország minden rendbéli és felekezetű, nyilvános tájékoztatással foglalkozó aktorát: ne keverjék a BEFEKTETÉST a BETÉTTEL! Nem stiláris különbség van ugyanis a két fogalom között, hanem nagyon is lényegi. Mindez azért lett ismét jelentőssé, mert néhány napon belül két brókercég – értékpapír-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás – ment csődbe, orbitális (100 milliárdos nagyságrendű) hiányokat hagyva hátra. Hogy hová lett ez a töméntelen pénz, azt a nyomozó hatóság dolga lesz kideríteni, a bíróságé meg a felelősöket elítélni. Hanem sok ezer ember – na jó, „kisember” – pénze vált köddé, és egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen arányban […]

Nem leszek népszerű, de a magánnyugdíj-pénztárak ellehetetlenítése a következő tévedésünk. Bizonyára sokan hibáztatták az EU szervezetét, amikor nem fogadta el törvénytelennek a nyugdíj-megtakarítások lenyúlását. Nem is tehette volna. A magánnyugdíj-pénztár, meg az önkéntes nyugdíjpénztár között van egy nagy különbség. Az előbbibe a kötelezően levont járulék egy részéről (9%-ról) lemondott a költségvetés, az önkéntes pénztárba meg a kötelező járulékon (’12 óta adón – ezt még érdemes részletezni) felül, önként takarékoskodik öreg napjaira a polgár. (Kanadaiaknak: Magyarországon a kötelező nyugdíjadó 37%, ebből tizet az alkalmazottól vonnak, 27%-ot meg a munkaadó fizet be, a bruttó bérek után.) Az EU tagállamaiban a kormányok önállóan […]

Régóta fontolgatom, hogy csokorba gyűjtöm közkeletű tévedéseinket. Talán nem is tévedésekről kellene beszélnünk, inkább berögzült sztereotípiákról, amelyek végigkísérik életünket, az egymondatos szentenciákat hallva helyeslően bólogatunk, anélkül, hogy belegondolnánk a jelentésébe. Kezdjük talán a Nőnappal, hiszen éppen annak van az ideje. Úgy látom, sem a nők, sem a férfiak nem nagyon tudnak ezzel mit kezdeni. Van egyrészt a közhelyes jókívánságok, meg a nyálas hálálkodások sora. Harcias nőneműek meg felháborodottan kikérik maguknak az egész felhajtást, hosszan sorolva a nőket érő méltánytalanságok sorát az alacsonyabb bértől kezdve a nőket ért erőszakig. Még cikibb, hogy másként gondolkodnak erről a jobb és a bal oldalon. […]

Kedves …! Pofa súlyba! A három pont azt jelzi, hogy nem vagyok képes eldönteni, ki, milyen csoport az, aki/ami képes a demokratikus térfél akármelyik szereplőjét azonnal földbe döngölni (hogy ne használjam a Kedves Vezető Mici negyedszázados szavait az agyagról), amint bármit – de szó szerint bármit – mondanak, vagy tesznek. Hasonló indulat fogadta a másik ellenzéki pár vezetőjét az előrehozott választásokról, a harmadik ellenzéki képviselőt, amikor „van képe” emberi jogokról beszélni. Ha élőláncot hívnak a parlament köré a választási regisztráció ellen (ami végül sikeres lett). Nem és nem. Nem ”csinálnak semmit”. Csak ülnek a „jó melegben, nagy pénzért”. Mégis, mit […]

Kérem, aki úgy gondolja, hogy a magyar lakosság mintegy negyede, nagyjából 2 és félmillió ember válogatott gonoszokból, kapari, lelkiismeretlen, korrupt tolvajokból áll, az ne is olvassa tovább az alább következőket. Abból a feltételezésből indulok ugyanis ki, hogy Simicska Lajos tényleg, és komolyan úgy gondolja, hogy ő és szobatársai a demokratikus Magyarország megteremtésén fáradoznak, kitüntetett céljuk a „kommunisták” elzavarása. És így, negyedszázad múltán rá kellett jönnie, hogy harcostársai – közülük is a legelső –, egy újfajta diktatúra kiépítésén fáradoznak. Ne tessék gúnyosan kérdezősködni a késői ébredésre célozgatva. Sok ezren még mindig nem jutottak erre a következtetésre. Hogy Simicska mégiscsak az erre […]

Olvasom Ágh Attila sorait a Szép Szó oldalán. „A rendszerváltást követően a gazdaság és a politika szereplőinek alapvetően két típusa jelentkezett, nagyrészt belőlük állt a régi „gazdpol”elit, amely megadta ennek a negyedszázados országromlásnak az arculatát és az irányát.” – írja mindjárt a kiemelt mondandó számára szolgáló kopfban (mai szóval lead-ben). A tévedés számomra nyilvánvaló. A rendszerváltást követően???!!! Közkeletű hamisítás mindkét oldalról, hogy a „rendszerváltást” kényszeresen kapcsolják konkrét évhez, dátumhoz, holott egy folyamatról volt (és van) szó. Amely évekkel 1989 előtt kezdődött, és 25 évvel ezelőtt csak e folyamatokat gyorsította föl a világhelyzet. A nemzetközi helyzet fokozódott – kedves Pelikán* elvtárs. […]

A jobb sorsra érdemes kiskereskedelmi hálózat története – ahogyan egy gyalogos kívülálló látja – szinte példaszerűen mutatja, hogyan lehet elszúrni egy alapvetően jó ötletet, és kitenni mindenféle idióta célpontnak. Bánná a fene a boltokat – csakhogy a példa ma már a magyar gazdaság minden ágazatára, szinte minden alegységére, cégére, vállalatára igaz. És a jelenlegi kormány gazdasági elképzelései alapján ez így van jól, ez a jövő útja, a felemelkedés záloga. Hmmm. A történet 1992-ben kezdődött, amikor még elég élénk volt a magyar társadalomban az örökös hiányok emléke. Vásároltak is az emberek, épültek a bevásárlóközpontok, utóbbiak szinte kizárólag külföldi cégek vállalkozásában. Új […]

Óriási szívességet tettek az Al-Kaida terrorlegényei a jelenleg regnáló magyar kormánynak. Már korábban is hallhatók voltak innen-onnani pusmogások, valamiféle országvédelmi törvény szükségességéről, főként a jobbszélről, de hát mint tudjuk Vona pártelnöktől: a fideszesek 90 százaléka jobbikos, csak még nem tud róla. Ezt egyébként a közvélemény kutatások is alátámasztják, amelyek szerint a kormánypártoktól elfordulók jó része a Jobbikhoz igazolt, nagyobbik tömegük meg a bizonytalanok táborát gyarapítja. Nagy lett a serte-perte a kormánypártok háza táján, és ha már nincs árvíz, belvíz, egyéb természeti katasztrófa, hát beállnak segíteni kicsit. Nyilván, hogy legyen mi ellen megvédeni az országot, ha már a bevándorlók serege elkerüli […]

A pénzkereskedelem – merthogy ez az elsődleges munkájuk a pénzintézeteknek – is nagyjából abból áll, mint más áru adás-vétele: olcsóbban venni, drágábban eladni. A pénz azonban érzékeny jószág, romlandóbb, mint a feltört nyerstojás. Banánköztársaság. Időben kellett volna euróra váltanunk Első kötelességünk, hogy a sorozatcímmé avanzsált citátumhoz kitegyük az idézőjelet, hiszen a mondás Rejtő Jenő egyik művéből való. De folytassuk társunk, Edgar Swan felszólítására kibeszéletlenségeink sorát. Devizahitelek – devizahitelesek Hazánk népének nagy többsége a mai napig úgy képzeli a bankokat, bankárokat, ahogyan az ötvenes évek elején a Ludas Matyi címlapján ábrázolták: pocakos, cilinderes ember ül egy zsák pénzen, vastag szivarral a […]