Nem vagyok egy forradalmár alkat – húszévesen sem voltam az. Ezért is furcsa, hogy eddig minimum háromszor szólítottak föl, hogy álljak félre, takarodjak, fogjam be a szám. No, nem név szerint – nem vagyok neves személyiség, nem ettem bogarat, nem közösültem nyilvánosan senkivel, de mégcsak nem is ordítoztam, hogy éppen ki és éppen miért takarodjon. Korán kezdődött: alig voltam hét éves, amikor az egyik nagy egyház szolgája vette zokon értetlenkedő kérdéseimet hite dogmáival kapcsolatban. Húszévesen az állítólag közösségi társadalmat építők dogmáiba botlottam: azt nem értettem: ha közösséget építünk, akkor miért vannak egyenlőbbek az egyenlőek között? Megfogadtam az elzavaróim tanácsát: fejlődnie […]

Ahogyan várható volt, főként a magukat jobboldalinak tartók háborodtak föl Christopher Adam minapi írásán, amelyben arról adott hírt, hogy a kanadai konzervatív, liberális körök egyik jelentős alakja, Yasha Mounk professzor őrült diktátornak nevezte a mai magyarországi kormányfőt, ráadásul a konzervatívok országos fórumán, a National Post-ban. (Fotó: Orbán Viktor tésztagyárat avat…) Mellékszál: magyarországi jobbosoknak ugyan „ilyen állat nincs” kategória a szabadgondolkodó konzervatív, jobboldali, sőt, nacionalista, de most az egyszerűség kedvéért higgyék el: vannak emberek, akik ugyan ragaszkodnak a hagyományokhoz, vallásukhoz, nemzetükhöz, mégsem gondolják, hogy mindenki ellenség, aki más úton, más eszközökkel gondolja elérni a népe jobblétét. A cikk kitért arra is, […]

Most olyan dühös vagyok, hogy nagyon csúnyákat fogok írni. Majd lebarmoltok emiatt. Az egyik ellenzéki párt szerint nem szavazhatna az, aki nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Ezzel nem értek egyet: véleménye neki is lehet, joga van ahhoz, hogy ezt kinyilvánítsa. Ámde: nem adnék hitelt annak, aki nem tud különbséget tenni valuta és deviza között, nem tudja, hogyan számolják a kamatos kamatot (hetedik osztályos tananyag, nem matek, csak sima számtan). Akkor sem, ha van neki öt diplomája, három dr. címe, meg két prof. stb-je. Szocialista ugyan a felfogásom, de szeretném tisztázni: a szocialista nem szinonímája a lúzernek, mint […]

Szögezzük le: az, hogy valamennyiünk életét átszövik az illúziók, nem baj, nem erény: tény. Sőt. Bizonyára sokkal kevesebbek lennénk, ha időnként nem esnénk neki alaptalannak tűnő reménnyel egy-egy feltételezés bizonyításának. Galileinek kevés reménye lehetett arra, hogy valaha is a saját szemünkkel győződhetünk meg arról, hogy otthonunk, a Föld nem lapos és mozdulatlan. Ezekből a reményekből épül fel egész világunk, ez hajtja a megismerés felé legtöbbünket. Úgy tűnik azonban, van életünknek egy része, amely titokzatosabb minden űrbéli jelenségnél – mégpedig a saját viselkedésünk. Ami ráadásul gyökeresen más, ha egyedül vagyunk, vagy a családunk körében, és akár ellentétes is lehet, ha sokaságot […]

Nem szokásom minden szire-szóra a képviselőmet zargatni. Se a helyit, se az országost. De van, amikor nem tudja az ember elkerülni. Helyi lapból hiányzanak a hírek, valamint az ök. képviselők elérhetősége, fogadónapjának ideje, helye. 2010 előtt benne volt, félre is tettem egy példányt, hogy kéznél legyen, ha valami miatt kellene. De most csak képviselők kétdimenziós képe virít minden oldalon. Három dimenzióban még nem sikerült találkoznom a területem felelősével. Igaz, nem rá szavaztam: de itt lakom, ő nem válogathat. Elméletben. (Illusztráció: Daniel Arsham) Az történt, hogy van a ház előtt négy öreg fa. Egy ideig vártam, mert a túloldalon, meg feljebb mindenütt […]

Meglepő felvetés volt egy kommentelőtől, hogy a magyarországi kormányfő múlt vasárnapi bálványosi* beszédéről én is adjak hírt. Politikusi beszédeket ritkán ítélek meg hallomás alapján, tehát végigolvastam a fogalmazványt, itt. Előre szólok: a szónoklat 39 ezer 704 karakter, több mint tízszer hosszabb, mint az itt szokásos írások. Ígérem, nem leszek ennyire terjengős, de nem biztos, hogy belefér a szokásos terjedelembe, ha tényleg kíváncsiak vagyunk arra, hogy „mitismondahogyishívják”.** Kezdjük a viszonylag egyszerűvel: a gazdaságról szóló fejtegetéssel. Köztudott a miniszterelnök teljes érintetlensége a gazdasági fogalmaktól: lehet, hogy ellenállásibul nem látogatta annak idején, a jogon is kötelező gazdaságpolitikai stúdiumot, de mindegy is. Biztos, hogy […]

Régóta fontolgatom már, hogy írok egyszer saját magunkról, vagyis a kommentjeinkről. Nagyon sokan, eltartott kisujjal finnyázzák az egész „műfajt”, a nyakába varrva még az ”édes anyanyelv” lealacsonyítását is. Szerintem épp ellenkezőleg: a fogalmazási készség éppúgy megtanulható, mint bármely más tevékenység, de gyakorolni kell. Akinek életében eddig legfeljebb egy üdvözlőlap, vagy hogylétéről tudósító rövid levél megfogalmazása volt a lehetősége, nyilván gyakorlatlanabb, amikor a gondolatait, érveit, – esetleg indulatait – akarja szavakba önteni. „Sose olvasok kommenteket” – vágja oda büszkén egyik-másik írogató „értelmiségi”. Rosszul teszi: ha például olvasgatna időnként kommenteket az a tévés műsorvezető, aki nemrégiben értetlenkedett azon, hogy miért nem háborog […]

Sok szempontból lehetne a mai magyar kormányzatot bírálni, elítélni, egyet nem érteni az intézkedéseivel, ahogyan meg is teszik sokan, sokféleképpen. Ez is érthető: szerencsére, mi magyarok sem gondolkodunk egyformán, ennek hangot is adunk, ahol még lehet. Nincs ebben semmi különös, legalábbis normális körülmények között. Az is eléggé nyilvánvaló, hogy jómagam sosem értettem egyet a jelenleg uralkodó Párt (a néhai fiatal demokraták szövetsége) elképzeléseivel. Most mégsem ismételném a gyakori bírálatokat az ordító korrupcióról, a jogok, sőt a törvények gyakori áthágásáról, az egész feudális szisztémáról, a szabadgondolkodás gyalázásáról. De lenne egy kérdésem a Kanadában, vagy a világban másutt élő olvasóinkhoz. Mit szólnának […]

Nálunk a könyv, a betű „felelőse” Édesanyám volt. Mint korosztálya nagyobbik része (1919-ben született) négy osztályt végzett a faluban, ahol gyermekkorát töltötte. Óvónő szeretett volna lenni, de ahhoz legalább a polgárit abszolválnia kellett volna, ilyen iskola meg a faluban nem volt. Nyolcgyerekes család legidősebb gyerekeként esélye sem volt – bár az iparos (kovácsmester) apja az iskola költségeit előteremtette volna, de a közeli városkában a lakhatást, az életet már nem volt képes. A nagypapa napilapot, két hetilapot is járatott, még a Kis Újságért is gyakran elszalasztotta a vasútállomással bíró szomszéd faluba. Gyakran emlegette: „Olyan jó szemem volt, hogy hazafelé (4 kilométerre […]

Furcsa gyümölcsöt termett a Magyarországon és a más államokban élő magyarok közötti mesterséges hergelés, aminek fő felelősei azok, akik olyan kifejezésekkel játszadoznak, hogy „ki a magyarabb”, meg „ki az igazi”. Első ránézésre azt hinné az ember, sajátságos kinézésű kotlóst ábrázol a Győrhöz közeli Mórichidán felállított mű, amint éppen fel akar csippenteni valamit. A körítés azonban eligazít az installáció mibenlétéről: június negyedikéről emlékeztek meg a kisközség derék lakói ezzel az izével. Ezt támasztja alá a két oldalon álló honleány (egyik szőke, a másik barna – még ha csak festett is) a nemzetiszín lobogókkal, meg a felirat a francia kiskastély nevével. Szóval […]

Vona Gábor hosszú interjút adott az azonnali.hu portálnak, amelynek során főképp a Jobbik néppárti ambícióiról volt szó. Ebben tette föl a kérdést az interjúzó, hogy mit tenne kormányra kerülése esetén a Jobbik a budapesti Pride-vel, vagyis az eltérő identitásúak cikornyás felvonulásával. „Ha Budapest főpolgármestere lennék, betiltanám” – válaszolta a pártelnök. Leszögezem: a hasonlóan csicsás, magamutogató megmozdulások nem az ízlésem szerint valók, és néhány érintett ismerősöm is inkább szégyelli az ott megnyilvánuló obszcenitást. Vona azonban súlyosan téved. Nem tilthatná be a felvonulást akkor sem, ha miniszterelnök, vagy államfő lenne, ugyanis nem kell semmilyen felsőbbségtől engedélyt kérni egy rendezvényre. Magyarországon ugyanis a […]

Minden despotának előbb-utóbb útjába esik egy dús kalászt lengető búzamező, vagy egy bizakodva toporgó Röfi. Mintegy véletlenül. Még velem is előfordulhat, hogy a repülőtérről jöttében, vagy oda haladtában szükségében befordul a kapumon egy kormányfő. Bár a jelenlegi magyarországiról ezt nem feltételezem: a főváros közigazgatási határain belül nem nagyon mer mostanában kiszállni a páncélozott autóból, hacsak nem veszi körbe jól látható hadsereg, meg legalább pár ezer zsoltibácsi, lacisógor, jancsifiam. Vajon mit tennék, ha mégis? Nem valószínű, hogy átesnék az előzetes biztonsági vizsgálaton, de hát a szükség nagy úr. Szóval megáll a kapu előtt az autó – az utca hosszában meg a […]

Sokféle szempont alapján listázzák a világ ismert embereit: színészeket és sztárokat, sportolókat és gazdagokat, no meg a politikusokat is. Kanada miniszterelnöke egy ilyen listán első helyezést kapott: Justin Trudeau a legszexisebb politikus! Bizonyára sokan vannak Kanadában, akiknek nem tetszenek a miniszterelnök intézkedései, nem tudom, annyira nem ismerem a kanadai mindennapokat. Azt sem tudom, inkább konzervatív, vagy inkább szociális beállítottságú-e, egy biztos: szabadgondolkodó, idegen szóval liberális. (A Liberális Párt vezetőjeként nyert a választáson.) Nézem a mosolygó képét – tényleg baromi jóképű pasas. Semmi különös: átlagos férfiarc, szabályos vonások, barna haj, a felvételekről a szeme színét nem lehet tisztán kivenni: az egyiken […]

Valami zavar támadhatott az ERŐ-ben. Ugyanis a ”brüsszelezés” magasabb fokozatba kapcsolt: a kormánykanálisokon egyre gyakrabban védik ordítva a „rezsicsökkentést”, sőt még a nem orbánbarát médiumok is kapnak némi kormányzati pénzt, ha közlik az imbecillis kék feliratot. (Mellékesen: helyes, hogy közlik. A közönségük tudja, hol a helye ennek az értelmetlen felszólító mondatnak, hát miért ne részesülhetnének valamelyest a közös pénzünkből?) Hanem pár napja azt hallom: „már több mint 500 ezren visszaküldték” a kérdező-válaszoló ívet. Csak 500 ezren? Hiszen pár éve a milliót is meghaladta a válaszolók száma, de a legutóbbinál is 900 ezren felüli válaszokról beszéltek! Már csaknem egy hónapja megkaptam […]

Kíséreljük meg a jelenlegi kormány teljesítményét az intézkedései – és azok várható következményei alapján mérlegelni. Hagyjuk a lopás-rablás indulatos emlegetését – a dolog szerintem ennél bonyolultabb, és nem véletlen, hogy egyik előző kormány ”elszámoltatása” sem volt eredményes. Talán az oktatás az a terület, ahol a legszembetűnőbb, hogy milyen eszközöket használ egy vezetés a „nép felemeléséért”. Miután nyilvánvaló, hogy mindenkinek jár a legjobb – de nem jut, ezért minden kormánynak döntenie kell, mégis kinek-mi jusson. Az egyik szemlélet szerint kis lépésekkel, szívós munkával és a közpénzek támogatásával kell lehetőséget teremteni arra, hogy a nemzet kevésbé tehetős, kisebb tálentumú tagjai is képesek […]