Valahol Brooklynban, napjainkban… – Salom, Ben! – Salom alohem, David! – Hogy s mint, barátom? – Hát tudod, csak olyan óvatosan. Tudod, a mai világban. – Tudom, hát! Annyira óvatosan, hogy már az imaházba se jársz el? – Tudod, hogy van ez.az asszony, a gyerekek, a bolt, mindig csak rohanás. – Hát, igen. Lassan már ott tartunk, hogy egy minjánra valóan se jövünk össze! Kár pedig, mert Reb Smuel igazán harif, szerintem mr. Wasserman jól választott, amikor a jesivából őt kérte. – Igen, hallottam, hogy a kis Jakob Reich bar micváján is olyan szépen beszélt! – Hanem hallottad-e Avram Weinbaum […]

Mennyibe kerül egy hűségnyilatkozat? Párszáz forintos rezsicsökkentésért százezrek írják alá a nenyit, ennyit (bocsánat!) ér tehát elkötelezettségük. De a rezsicsökkentő honvédők – gondolom – a nemzet egyszerű, de elszánt katonái (remélem, nem sértő az általánosítás), a tábornokok lojalitása többe van. Mondjuk, háromszázmilliót megér. („A Keller András vezette Concerto Budapest, amely június elsejétől állami nonprofit kft.-ként működik majd, 300 millió forint költségvetési támogatással. A Concerto nemcsak nagyzenekari koncerteket ad majd, hanem a presztízseseményeken is fellép, ahogy azt már korábban, államtitkári időszakában Szőcs Géza is előrevetítette.”–NOL) Keller András két Kovács Ákos-féle bartóki szignál között, a Bartók Rádió Arckép című műsorában a következő […]

1. Ülök egy vietnámi étteremben unokahúgommal. Szürcsöljük a világ egyik legfinomabb levesét. Nyugtatja a lelket, kigyógyít minden bajból. Elnézem az egyre hosszabb haját, figyelem, hogy milyen élvezettel küzd meg a tésztával. Együtt vagyunk. 2. Azt hiszem, a világ egyik legcsodálatosabb részei a repterek érkezési oldalai. Várom kaliforniai lelkész kollégáimat. Londonban szálltak át, a végén érkeznek meg. Elnézem a többi embert, akikkel várakozom. Nagyrészük nyilvánvalóan vidéki középosztálybeli szülő, akik várják haza gyerekeiket. A ruhájukról látom, hogy otthon nem tudták eldönteni, hogy egy reptérre kiöltözzenek-e vagy sem. A férfiak szinte mindegyike elhízott, a nők tartják magukat. Toporognak. Már nincs miről beszélni. A […]

Esti Kornélnak sok szép emléke, élménye [emlény] volt a focihoz kapcsolható. Aláírt labdák, képeslapok a külföldi túrákról, Nagy Béla dedikált könyvei, mezek, melegítők… Egy edzőcipő (igazi Adidas! Hű, mekkora császár volt benne Esti a hetvenes évek közepén), talpába forrasztópákával égetve a klub neve és a leltári szám, az elefántcsontból faragott futballista (ami most is ott áll a zongorán), és a kis játékrepülő, amit Esti édesapja hozott Manchesterből, amikor a Vásár Városok Kupájának elődöntőjében a United vendége volt a csapat [Esti édesapja mint szakosztályvezető]. Sok megbecsült fotográfia is összegyűlt, de inkább az emlékképek: Albert Császár fürdik a Népstadion öltözőjében – kopott kád […]

No nem azon, hogy a magyar adófizetők pénzéből készült propaganda „játékfilm” – mint olvasom, elsősorban is nemzeti érzelmű mozgóképszínházak feltehetően nemzeti érzelmű nézői számára, lejáratandó azt a hajdanvolt miniszterelnököt, aki elsősorban is hazaáruló, semmint nemzeti érzelmű, de aki ezek szerint mind a mai napig kísérti szeretett nemzeti érzelmű vezérünk igaznak hazudott álmait… Na ja, kísértet járja be a Cinege utcát… Immár vagy hetedik esztendeje, amikor – életében feltehetően utoljára – vezérünk, a nemzeti érzelmű és a szeretett, nyilvánosság elé lépett, olyan nyilvánosság elé, ami nem az ő nyilvánossága, amely nem nemzeti érzelmű, bértapsolókból és vakbuzgó hívekből toborzott kulissza csupán, és […]

Történetesen a dunaparti Korzón jártamban botlottam bele a kis ünnepségbe, amelyről itt beszámolok. Fogalmam sem volt arról, hogy Budapesten van egy elég nagylétszámú közösség, amely évről évre számontartja William Shakespeare születésnapját. Mi több, összejönnek és megemlékeznek róla. Az őszhajú úriember, aki az ünnepseget levezette egy siklósi orvos, akinek a fáradságos munkája, valamint pénze tette lehetővé, hogy a költő szobrát, mely eredetileg Ausztráliaban készült, masolatban itt is felállítsák. Általában Siklós városa nagyban hozzájárult az ünnepséghez, az ottani templomi kórus is énekelt. Az ünnepség szerény volt, még ha kissé túl hosszú is, szokvanyos is volt a tűző napsütésben, de azért megnyugtató is volt […]

A rendszerváltás után szinte havi rendszerességgel utaztunk Magyarországra. Először csak vonatoztunk aztán lassan „átnyergeltünk” az autózásra. Sokkal fárasztóbb mint a vonatozás. Egy előnye van: nincs menetrend amihez alkalmazkodni kellene, és ott és akkor áll meg az utazó ahol csak akar. Akkor még nem volt kiépítve a mai M1 autópálya egészen a határig. Oszták részen sem kapkodták el a dolgokat. Volt út, autópálya, de ha jól emlékszem ez Bruck an der Leita után megszünt és Nickelsdorfig a határig már csak sima kétsávos autóút vezetett. Néha a nagy nyári forgalomban egészen a falu bejáratáig állt a kocsisor. Nem az osztrák határőrök miatt. […]

Amikor a zeneszerző belépett, a miniszterelnök az ablaknál állt, és elégedetten, a kivágott fák hűlt helyét bámulta a téren. Megfordult, kimérten, a tisztelet bármely külső megnyilvánulása nélkül üdvözölte a világhírű művészt. – Azért hívattam, hogy felkérjem: komponálja meg a Kereszténység himnuszát. Egy monumentális, mindent elsöprő [!] remekműre gondolok, ami méltó módon hirdeti az én… ööö … akarom mondani Isten dicsőségét, míg világ a világ. Nem ismerem különösebben az ön műveit, de, mint a leghíresebb magyar zeneszerző, nyilván alkalmas a feladatra. A törékeny, ősz hajú mester (egymással szemben álltak, látszott, nagyjából egyforma termetű emberek – „mégis mecsoda különbség!”) kiábrándultan meredt a […]

Senkit ne tévesszen meg a cim. Nem valami hatalmas korszakalkotó esemény történt ekkor. Egy és más történt abban az évben, de azt máshol jegyzik. Egy évvel vagyunk a rendszerváltás után. Még állnak a határok ugyan, de határozottan érezhető némi „enyhülés”. Minket, pontosabban kis családomat is érint a dolog, noha már hosszú évek óta nem élünk Magyarországon. Feleségem édesanyja él már csak ottan, akinek „hála”, vándorbatyut kanyarítottunk ismét a nyakunkba, hosszas pihenő után, és áttelepültünk ismét az öreg kontinensre. Nem gondoltuk akkor még komolyan, hogy hasonlóan mint 56-ban, az ideiglenesen Magyarországon állomásozó orosz csapatok sorsára jutunk, és leragadunk Ausztriában, egy alig […]

Gyula már az iskolában sem az a lelkes szorgalmas ember benyomását keltette mint társai. Az alsóbb osztályokban ez még nem volt észrevehető, de ahogy emelték a szintet, és valamivel többet kellett foglakoznia mint amennyire a szorgalmából és kedvéből kitelt. Mikor belépett az úttörő mozgalomba valami megváltozott benne ami aztán később tudatosult is benne. Rájött, hogy a munka „mimelésével” sokat ellehet érni. A tanulmányai alapján szinte semmire sem lett volna alkalmas, de mivel hamar megválasztották vezetőnek, és már akkor jól eltudta adni magát, eltekintettek attól a ténytől, hogy lusta, nem nagyon érdekli semmi sem, ami tanuást vagy szorgalmat igényelt volna. A […]

A Nemzeti Összetartozás Napján, Kárpáthaza szívében, Csókakőn, Németh Szilárd csepeli polgármester ünnepélyes külsőségek között felavatta a Nyírő József Művelődési Házat. A Makovecz Imre leghívebb tanítványai által tervezett jurta-formájú épület bejárata fölé a névadó hitvalló sorait festették vöröslő fájdalommal: „A vér megtisztítja Európát.” A megnyitó ceremónia kezdetén Wittner Mária halálraítélt leplezte le Kerényi Miklós festőakadémiája Corvin-lánccal kitüntetett festőóriásainak, a főoltár fölött látható „Vitéz nagybányai Horthy Miklós nagyméltóságú kormányzó, a Haza és a magyarországi zsidók megmentője fogadja Orbán Viktor hódolatát a Hősök terén Nagy Imre újra temetésekor„ című történelmi freskóját, majd szőke, kék szemű leventékből álló kórus, székely zászlókat lengetve (szerte a […]

– Teremszolga, a következőt! – Igenis! – Adjon az isten! – Ave, cézár! – Ja igen, ezt ismerem. Anagramma, azt jelenti: a vécé zárva. – Nem éppen, ez egy köszöntés, csak még nincs itt az ideje. – Ja, az más. – Neve? – Dávid, Isai fia, Betlehemből. – Lakik? – Perszehogy. – Mi az, hogy perszehogy? – Hát nem azt kérdezte, lakom-e? – De hol, jóember? – Ja, hát miért nem ezt kérdezte? Jeruzsálemben, a főtértől balra, a második pálmafánál, a páros oldalon. – Mi az, hogy páros? – Tudja, hogy mi az, 4711? Na, az páratlan. Úgy hívják, hogy […]

Az első napokban azonnal sok bajom támadt a nevemmel Izráelben. Amikor a repülőtéren elláttak minket okmányokkal, akkor mondtam anyámnak: – Én nem értem, de ezek úgy néznek rám, mint aki most jött a Holdról. Mi fura van a családnevemben vagy a keresztnevemmel? – Tőlem hiába kérdezed fiam. Majd elmondják. De nem mondta el senki sem. Pedig kérdeztem rokonaimat is, hiába. – Szokatlan nekik ez a név. A héber nyelv nem ismer ilyen hangzókat. Megnyugodtam egy időre, de nem tartott sokáig. Hamarosan tanulni kényszerültem a nyelvet, meg el kellett helyezkednem dolgozni is. Érdekes módon itt senki sem akadt ki a nevemen. […]

Megint elveszített Magyarország egy tehetséges embert, egy művészt, gondolkodót – egy olyan valakit, aki a magyar kultúrát gazdagította, nem csak zenéjével, de humanizmusával is. A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Gerendás Péter úgy döntött, hogy 56 évesen – hat kiskorú gyermekével együtt – emigrál. „A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos ‘zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról’ szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejűleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. De van egy ‘gulyás feelingem’, mint ahogy egy Klauzál téri sólet életérzésem is. Az anyanyelv, a […]

1944 szeptemberében a magyar kormány elrendelte Észak-Erdély kiürítését, november 14. és 1945. március 13. között a térség szovjet katonai fennhatóság alá került. A széki református egyházmegye esperesi hivatala, Ördöngösfüzes. A bukaresti Nagyvezérkar már augusztus végén engedélyt adott félkatonai alakulatok megszervezésére, melyeknek feladata a front mögötti területek pacifikálása és a román közigazgatás visszatérésének előkészítése lett volna. Az azonnali szervezést az “Ardealul” lapszerkesztősége kezdte meg Bukarestben, augusztus 27-i számában közölt felhívással. Az önkéntes osztagok nagyobbrészt a Regátban élő észak-erdélyi menekültekből, “jó románok”-ból, nőkből szerveződtek. Olyanokból, akik nem voltak aktív tagjai a hadseregnek. Pár napon belül hét zászlóaljat sikerült felállitaniuk. A leghírhedtebb alakulat […]