Még a burkolatlan antiszemitizmusáról hírhedt Jobbik Magyarországért Mozgalom frakcióját is megosztotta Baráth Zsolt pészach előtti parlamenti felszólalása, melyben egy tizenkilencedik századi vérváddal állt elő, ami magyarországi vidéki zsidók meghurcoltatását és az antiszemitizmus megerősödését vonta maga után. A Kanadai Magyar Hírlap egyik olvasója – aki magyarországi zsidóként élte túl a Holokauszot és a haláltáborok borzalmait – küldött be lapunkhoz archív fotókat az újvidéki mészárlásról és az ukrajnai munkaszolgálatról. A megdöbbentő felvételek drámaian mutatják, hogy hová vezet a verbális antiszemitizmus ami a mai Magyarországon is oly gyakori és, hogy mi történik amikor egy társadalom szégyentelen némasággal fogadja el a gyűlöletet, a mások meghurcoltatását.

Húsz éve – 1992 április 5-én – kezdődött Szarajevo ostroma, melynek következtében 12 ezer civil életét vesztette, köztük 1,500 kiskorú. A bosnyák fővárost a Republika Srpska katonái és az addigra kizárólag szerbek által irányított Jugoszláv Néphadsereg vette ostrom alá és ez az állapot egészen 1996 február 29-ig eltartott. Ez volt a huszadik század leghosszabb ostroma. A háború után a hágai Nemzetközi Törvényszék az ostromban résztvevő valamennyi Srpska-i és jugoszláv parancsnokot elítélt nemzetközi humanitáriánus jogot súlyosan sértő tetteik miatt. Köztük volt  Stanislav Galić, Dragomir Milošević és Momčilo Perišić, akiket 27 és 29 évig terjedő szabadságvesztésre ítélt a törvényszék. A volt srpskai elnök Radovan Karadžić-ot érintő egyik vád szintén az ostromhoz […]

Mint azt korabeli filmhiradók világosan mutatják, 1918-ban a Károlyit támogató tömegek többszörösei voltak azoknak, melyeket Orbán képes, akár a legjobb napján, összecsőditeni. Nemcsak azért lett az, aki, mert nagy tömegek tamogatták, hanem azért is, mert a levitezlett uri Magyarországon nem volt senki más, aki képes és hajlandó lett volna az orszag bajaival szembenézni.

Az elmúlt hat hónap alatt jelentősen nőtt az olvasóink és a hozzászólóink száma. A statisztikákat kedvelők részére elmondhatom: miközben 2011 tavaszán naponta 250 és 300 között mozgott az egyéni látogatók száma, mára átlagosan napi 1,800-an olvasnak minket. Szintén szignifikánsan nőtt a hozzászólók száma. Főszerkesztőként természetesen örvendetesnek tartom azt, ha egyre többen olvassák a KMH-t, illetve ha egyre többen diskurálnak – akár szenvedélyesen – egymással. A többi kanadai magyar lappal ellentétesen, a KMH azzal is támogatja a nyílt, demokratikus dialógust és a szólásszabadságot, hogy teret enged a kommenteknek. De most eljött az őszinte önkritika ideje.

*Kopácsi Sándor Életfogytiglan c. önéletrajzát lánya, Gelbergerné Kopácsi Judith – aki egyben a KMH  szerzője – küldte be lapunknak. Ime az önéletrajz “Magason fogod végezni” c. fejezete.* Álmomban sem gondoltam, hogy rendőr legyen belőlem. Fiatalon, ha rendőrrel találkoztam, inkább átmentem az út másik oldalára. Jól éreztem magam Diósgyőrben, szép gyárunkban. Hatalmas üzem volt : úgy 30 hektárnyi területen kb. tízezer munkást foglalkoztatott. A hengermű ontotta magából az acélt és éjszaka a kemencék tüzet húsz kilométerre is látni lehetett. Szerettem ezt a Bükk-hegység tövében épült gyárat, ahol télen a frissen esett hó néhány órán belül koromszínűre változott és a széndioxid-dús levegő […]

*Kopácsi Sándor Életfogytiglan c. önéletrajzát lánya, Gelbergerné Kopácsi Judith – aki egyben a KMH  szerzője – küldte be lapunknak. Ime az önéletrajz „Büntetett előélet” c. fejezete.* 1975 tavaszán vagyunk. Megyek a pesti utcán. A nevem most „Doktor Kopácsi Sándor”. Ha ezt Édesapám megérhette volna! Neki szegénynek csak azt lehetett látnia, hogy munkás fia pár évig rendőr ezredes, aztán pár napig a Nagy Imre-kormány fegyveres karhatalmának egyik vezetője, majd életfogytiglanra ítélt fegyenc. Mikor hét év után általános amnesztiával kiszabadultam, apám már nem élt. Hat újabb esztendő telt el, befejeztem a börtön előtt megkezdett tanulmányaimat, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán […]

*Gelbergerné Kopácsi Judith küldte be a KMH-nak az általa sajtó alá rendezett Börtöntörténetek cimű kötet utolsó fejezetét.* Egyik alkalommal egy volt Gestapós tisztel, raktak egy zárkába. Wurmbouer Adolfnak hívták. 1945-ben, mint gestapós a háború végén esett francia hadifogságba. Elmondása szerint először a Dosven Buro használta fel az idegen légióban, szaharai, vagy indokinai területen. Utána az angol intelligencia szerviznek adták át, végül a CIC dobta be Magyarországra. 1955-ben ítélték tizenhat évre kémkedésért. Bécsújhelyen született, osztrák fiatalemberként került egy csereakcióval Szegedre, ott tanult meg magyarul. Ami furcsa volt nekem, hogy a kémekkel általában nem nagyon vicceltek, és legtöbbjük halálos ítéletet kapott, különösen […]

*Kopácsi Sándor Börtöntörténetei lánya – Gelbergerné Kopácsi Judith – szerkesztésében jelennek meg a KMH-ban. Ime sorozatunk hetedik része.* Híréhségünket végül is a kisrádiók oldották meg. A börtönben volt egy speciális részleg, ami az ÁVO-nak dolgozott. Itt, miután telefonokkal és lehallgató készülékek gyártásával foglakoztak, meg voltak azok az alkatrészek, különböző elektromos szerkezetek, amivel össze lehetett állítani kisméretű diódás rádiókat. Az elektromérnökök kidolgoztak egy tervet, amelyben a telefonra ráépítettek egy diódát, és mint a régi detektoros rádiók, az erősebb budapesti rádiókat is lehetett vele fogni. Ezt a dióda kristályt viszont csak kívülről lehetett behozatni. De persze a börtönön belül is működött a […]

Egy beszélgetés 1999-ből… Kopácsi Sándor a budapesti rendőrség főkapitányaként és a megalakuló nemzetőrség helyettes parancsnokaként vett részt az 1956-os forradalom eseményeiben. A szabadságharc leverése után, 1958 júniusában a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönből csaknem hétévi rabság után, 1963 márciusában szabadult. Azonban emberi jogainak korlátozása, s a személyét és családját sújtó diszkrimináció miatt 1975-ben Kanadába emigrált, ahol jelenleg is él. A magyarországi rendszerváltás következtében rehabilitálták, visszakapta rangját és becsületét.

A „Vagányok és vamzerek” című írás Kopácsi Sándor börtöntörténeteinek 6. fejezete, melyet szerzőnk, Kopácsi Judith küldött be hozzánk. A KMH-ban olvashatja az ezt megelőző 1., 2., 3., 4., és 5., fejezeteket. (A szerk.) Másnap, ahogy megérkeztem a Gyűjtőfogházba, Sziklai Laci, mint a börtön borbélya nyitotta rám az ajtót és mondta, – „Tudtam, hogy jössz. Ha akarsz melózni, csak szólj az őrmesternek, és mond, hogy értesz a szobafestő és mázoló szakmához.” Másnap, miután valóban ezt válaszoltam az őrmesternek, átvittek a „jobb csillag” egyik szárnyába, amit a Vácról ideszállítandó politikai foglyok számára készítettek elő. Itt főleg köztörvényesek dolgoztak, nekik volt egy szobafestő […]

1960. Október 22.-én este a börtönön belül elkülönítették azokat az értelmiségieket, vagy a forradalom volt vezetőit, mint például én is voltam. Ezt egy úgynevezett „hipis” azaz egy alapos motozás előzött meg, és pechemre megtaláltak a raktárban egy darab császárhúst. Miután az nem szerepelt a menün, feltételezték, hogy az kívülről jött be. Ebben persze igazuk volt, mert addigra a feleségem már megtalálta a rést a börtön falán és az egyik őr révén rendszeresen leveleztünk és néhanapján így kaptam egy-két jobb falatot is. Könnyű, nyárias öltözékben voltam, mert a raktárban jól volt fűtve, amikor azonnali hatállyal elkülönítettek, és betettek az egyik ilyen […]

„S ha lesz valamikor öt perc, politikai öt perc Magyarországon, amikor egy formálódó időszakban szükség lesz olyan emberre, aki kommunistával és népivel egyaránt szót tud érteni, és akinek a lapja tiszta, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem”–mondta Göncz Árpád 1985 február 14-én egy Hegedűs B. Andrással készült interjúban. Akkor még bizonyára ő sem tudhatta, hogy milyen hírtelen omlik le kelet-Európában a vasfüggöny és hogy milyen központi szerepet játszhat néhány éven belül liberális politikusként és a III. Harmadik Köztársaság államfőjeként. Göncz Árpád, a demokratikus Magyarország leghosszabb ideig regnáló köztársasági elnöke (1990-2000) február 10-én lesz 90 éves és tiszteletére tudományos konferenciát […]

Kopácsi Judith dolgozata a második komolyabb tényfeltáró esszé, melyet e héten közlük a KMH-ban Raoul Wallenberg svéd diplomatáról. Wallenberg bátorsága és emberisége a Vészkorszak idején a magyar történelem egyik kimagasló szereplőjévé emelte.  Idén lenne száz éves a magyar zsidók megmentéséért ismertté vált néhai diplomata. – A szerk.

1967 Júniusában, amikor a Nasszer féle Akabai válság kitörése után megindult az izraeli háború, Nasszer nagyhangú kijelentése alapján; hogy a tengerbe szorít minden zsidót, már eleve hatalmas viták indultak meg (Magyarországon). Mindenki erről beszélt az utcán, villamoson, a legkülönbözőbb előjellel.

A börtönben egy-egy kampányfeladatra aránylag rendszeresen kiszállt néhány ÁVH-s tiszt, hogy jegyzőkönyvi vallomásokat vegyenek fel a raboktól. 1959 végén az orvosokat, honvéd és rendőrtiszteket hallgatták ki a Vöröskeresztes autókon becsempészett nyugati fegyverekről. Tóth, avagy Kiss ÁVH-s alezredes, (mikor melyik nevet használta) feltette nekem is a kérdést: „Milyen külföldi gyártmányú fegyvereket látott ön az ellenforradalom alatt?”