2015 június 29 9:26 de.
Van nekünk ugyebár, a durcás – és bosszúálló – Orbán, meg van nekünk a mostanra feketeseggűvé vált egykori kedvenc Simicska. Ez utóbbinak még mindig megvan a Közgép, ami az országban a legtöbb utat, hidat, felüljárót és egyéb közművet építette, így rutinja és hozzáértése el nem vitatható. Csakhogy, nyomják Krahácsot, és a Közgépet még abban az esetben is kizárják a pályázatból, ha olcsó ajánlatokat ad be egy közbeszerzésen. Így járt pl. egy budapesti felüljáró felújítására kiírt pályázat esetében is. Az indokolás az volt, hogy az ajánlat túl olcsó. Aha. Ebből két dolog derülhet ki. Egy: a túl olcsó pályázaton is van […]
Read more ›
2015 június 28 2:13 de.
Hogy a végén kezdjem: valóban könnyű Belgiumból ugrálni. Akkor is, ha valaki fagylaltárus, és akkor is ha valaki történetesen pszichológus. Az utóbbinak annyival is könnyebb, hogy jobban ki tudja számítani a cselekedete hatását. Euz aztán persze egyéb kérdéseket is felvet. S akkor most kanyarodjunk az elejére. Egy Kende Judit nevű pszichológust nem avattak doktorrá. Nem orvosdoktorrá, hanem a phd-avatástól tekintettek el. Vagy ő tekintett el tőle. Alkalmasint a belga ugróiskolát is ő emlegette a Facebook-on. Ahol angolul és magyarul is ismertette az eseményt. A nem-avatás oka különben az, hogy nem kívánt felesküdni az alaptörvényre. Azaz nem volt hajlandó elmondani az […]
Read more ›
2015 június 25 1:33 de.
A menekültüggyel kapcsolatban legtöbbször Orbán Viktor neve merül fel. Közjogilag okkal, hiszen az egész kormányzati vándorcirkusz igazgatójaként egyszemélyi felelős. Ugyanakkor érdemes talán egy kicsit jobban is a sorok mögé kukkantani. Szigorúan egy gondolatkísérlet erejéig. Ahogy mondani szokták: a valósággal való minden egyezés a véletlen műve. Induljunk ki abból az alaptézisből, hogy Pannónia bölcse nem tévedhet. Most szakítsunk kicsit a minap írtakkal, hogy a személyiség akkor kezdi önmagát tévedhetetlen mítoszba csomagolni, amikor már minden más viszonylatban nagyon szakadt rongyokkal bír csupán. Tehát a mitológiai alaptézis legyen az, hogy egy igazi vezér nem tévedhet. Részben önmaga előtt bevallva sem, de főleg a […]
Read more ›
1:25 de.
No, ezt se nagyon hittük volna 1989-ben! Mikor a politikai vezetés 1989 májusában eldöntötte, hogy az új idők jeleként elbontja a nyugati határról az egyébként is elavult SZ-100 – as jelzőrendeszert, ha azt mondja valaki, hogy az elbontottnál sokkal durvábbat fog építtetni az éppen ellene ágáló szőrmók, izgága figura ott a ravatalnál, hát mindenki röhögött volna. Pedighát éppen ez következett be, vasfüggöny épül – egyelőre csak – a déli határon. Szerb barátaink örülhetnek neki, szép emlékeket idéz a láncos kutya idejéből, mikor erődrendszert építettünk ellenük. Most talán nem betonerődítmények épülnek, „csak” négy méter magas szögesdrót kerítés, de itt is hamar […]
Read more ›
2015 június 24 1:58 de.
A kormányzat hétfőn, a sorok között bejelentette, hogy a szerb határra szánt kerítés a terveik szerint évtizedekig fog állni. Ha egyszer megépül. A hírekben természetesen nem ez szerepel, de ez nem sokat jelent. A kerítésről szóló mendemondák közti réseken át felsejlik a korábbi felvetés. A kerítés kapcsán annyi már kiszivárgott, hogy alighanem a belügyi és hadászati egységek kulcsszerepet kapnak a buliban. Azt még nem tudjuk, hogy zsebileg pontosan kinek a bulija, de ezt úgyis ötszáz évre titkosítani fogja a kormányzat. Addig meg szabadon lehet tippelni, hogy ki fogja a következő százmilliós ingatlant megvenni valamelyik rokon nevében, valamelyik rokon nevére. Az […]
Read more ›
1:24 de.
Nos, a magyarok humora kétségtelenül nevetségessé tud tenni bármit, leginkább a kormányzatot, annak is a nemzetinek nevezett konzultációját – amiről Harrach papa szerint egyértelműen kiderült, hogy a válaszadók többsége egyetért a kérdőívben megfogalmazottakkal (mind az eddig beküldött 600ezer többsége a kiküldött 8millióból, ami tehát mérvadó az egészre nézve). Az idegengyűlöletet katalizáló plakátkampány pedig sikeresen nevetségessé vált, pedig milyen sok pénzt költöttek rá! Magam részéről ingyen tálalom. A lista korántsem teljes, ahogy a kormány embertelensége is végtelen.
Read more ›
12:59 de.
A menekültüggyel kapcsolatban Orbán alighanem ismét elméretezte azt távolságot, ami a zsákutca végén levő fal, és az ország feje között van. Az utóbbi időben láthatóan egyre több esetben. Most éppen a menekültekre vonatkozó visszafogadási egyezmény kapcsán. Ez ugyebár arról szól, hogy amennyiben illegálisan érkezik egy bevándorló valahonnan valahova, akkor oda visszapaterolhatják. Így a Magyarországról tovább-tiplizőket hazánkba küldték vissza, ha lebuktak. Márpedig általában lebuktak. Ez azonban annyira nem jelent azonnali, feltétlen, és mindenki feletti hatalmaskodást, hogy évi saccperkb ezer emberről lehet szó. Mármint azokról, akiket aztán tartósan kellene itt elhelyezni. Nyilván azokban a kacsalábon forgó wellness-paradicsomokban, amelyeket az Orbán-kormány, s persze […]
Read more ›
2015 június 22 12:26 de.
Most amikor a magyar kormánymédia az idegengyűlölettől hangos, és kerítésépítős közrabszolga-behívókról suttog a szél, talán érdemes arra is emlékezni, hogy legalább megpróbálta az ország. Bármilyen lejátszottnak is tűnt egykoron az a bizonyos rendszerváltás, és akárhova is sodorta az akkori decibel-ellenzéket a szél azóta. Mert az akkori liberális fiatalokból idővel csak kibújt a pártállami diktatúrát visszasíró nosztalgia. S kibújt a diktátori pilács fényétől megrészegült éjjeli szender az egykori hernyóból. Mely két állapot között egy valami biztosan közös. A gerinc hiánya. Ahogy sok tapsoncukból, bér-, és megélhetési rasszistájukból is hiányzik. No meg persze azokból a mostani komcsizókból, akik annak idején nem győztek […]
Read more ›
2015 június 19 3:06 de.
A demagógisztáni agyvízállás-jelentés igen komoly viharokat jósolhatott néhány jobb sorsra és komolyabb ellátásra érdemesült koponyában. Az eredményeként bejelentették, hogy Magyarországnak már csak egy kerítés hiányzik. Szerbia felé. Azon a határszakaszon. Holott elég nyilvánvaló, hogy nem a szerb határszakasz a leghosszabb. Tulajdonképpen az egész országot körbe kellene keríteni. Legalább az így kialakított korlátoktól a döntéshozatalba szorult korlátolt elmék otthonosan éreznék magukat. A hidegháborús nosztalgia jegyében. Amikor műszaki zár feszült a magyarok és az idegenek között. Főleg a nyugati idegenek felé. Nehogy idejöjjenek, aztán még megfertőzik ezt a rebellis népet némi gondolkodással. Fúj! A jelek szerint néhányakat sikerült is megvédeni a gondolkodás […]
Read more ›
2015 június 18 5:30 de.
Egy közeli barátom – inkább tisztelni való, sokat megélt idős hölgy lelki társam – elbeszélését közlöm. „Befejeztem balatonfüredi továbbképzésemet. Kettős eredménnyel: Egyik, megállapították, hogy cukorbeteg (is) vagyok. A másik: teljes mellbedobással kormánypárti lettem. Nem csoda, hiszen a mellékelt TV-ket nézhettem. Ráadásul még a Kossuth rádió híreit hallgattam, melyben megállás nélkül a jó számok állandóan nőttek, a rossz számok meg megállás nélkül csökkentek. Nem csoda, hogy ezek után, amikor a Haza Bölcse mondatait olvastam, nem értettem a szegénységről, demokráciáról, kormányokról szóló zagyvaságokat. Nem csoda, hogy nem vitte semmire és ma is ott kéreget a Tagore sétányon. Megsajnáltam, adtam neki egy doboz cigit. „ […]
Read more ›
2015 június 14 3:00 de.
A belügyminiszter nem mindig van a figyelem középpontjában, és ez bizony néha nagyon ártalmas lehet. Talán ez zavarhatta meg, a meleg mellett Pintér Sándor beépített áramköreit. De lehet, hogy az Index munkatársait. Nézőpont kérdése. Az egyik oldalon ugyanis miért ne hihetnénk el, ha egy nem túl sokat emlegetett miniszter némi közfigyelemre vágyik. Ez igenis kijár neki. Mert igazán disznóság, hogy a vezért minden egyes önkéntelen tikk-jéről külön tudósítás olvasható. Részletes elemzéssel abban az irányban, hogy igazán ideje lenne megkérdeznie orvosát és gyógyszerészét. Legalább egy média-szakmunkásnak. Arról, hogy miért is nem lehet semmit tudni a miniszterelnök mentális állapotáról, és az azt […]
Read more ›
2:53 de.
Kongresszust tartott a hét végén az európai szocialisták és demokraták pártcsaládja, méghozzá itt, minálunk, Budapesten – nem kis dolog ez, főleg, ha jelen állapotainkra figyelmezünk. Ugyan a kongresszus célja a tisztújítás volt, ezt sikerült is gond nélkül megoldani, elvégre európai politikusok gyűltek egybe, nem kapcabetyárok, de tartottak egy másik rendezvényt is, a Parlamentben – „Szegénység elleni küzdelem és a generációk együttműködése” címmel. Hát, ezt már megnéztük magunknak. Elöljáróban leszögezném, hogy a teljes eseménysorozat elemzése egyszerűen nem férne bele egy írás kereteibe, tehát most csupán a parlamenti rendezvényre szeretnék szorítkozni, annak is leginkább egyetlen, bár briliáns momentumát emelnénk ki. Ugyanis, mikor […]
Read more ›
2015 június 13 8:52 de.
A legújabb 2/3-os rögeszme: ha valaki biztonságos országból érkezik, az nem jöhet be. Sajnálatos módon – Ukrajnát kivéve – Romániát, Szerbiát – érdekes, de Horvátországot, Szlovéniát valahogy elkerülik a menekültek, pedig elég biztonságosak – a magyar kormányzat biztonságosnak ítéli, és vissza kívánja vágni az onnan érkező menedékkérőket. Már itt akad egy kis gondja Orbánéknak – nem először – az uniós jogi fogalmakkal, pedig tele vannak dr. titulusokkal. Persze, az is lehet, hogy nevük előtt a dr. ortopéd cipész, vagy egyiptológus képesítést jelent. Az Európai Unió jogrendszerében van egy fogalom, amit úgy hívnak: biztonságos származási ország, ami eleve megadja a vélelmet, […]
Read more ›
2015 június 11 3:22 du.
A legvadabb rémálmaink válhatnak valóra. Kétségem nincs, hogy a kormány, a parlament egy emberként mond lelkes igent arra az utóbbi évtizedekben igencsak megkopott glóriájú nemzetközi bizniszre, amit újkori olimpiának hívunk. Nem tudom, van-e valaki, aki úgy gondolja, hogy a NOB tisztább szervezet, mint a FIFA vagy a magyar paralimpiai bizottság. Korábbi elnöke, Samaranch távozása idején már voltak hasonló mende-mondák, mint amilyenek most a nemzetközi labdarúgás vezetőinek letartóztatásához vezettek. Biztosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi magyar kormány sem fog spórolni az „érvekkel”, csakhogy világraszóló győzelemként ünnepelhesse saját magát. Eleinte nem értettem, hogy politikai erőknek miért érdekük, hogy egy ország valamennyi sportklubjának […]
Read more ›
4:59 de.
Még valamikor a múlt hónapban a Pázmány Péter Katolikus egyetem rektora egy olyan határozatot hozott, miszerint a Holokausztot mint kötelező tantárgyat kívánják bevezetni az egyetemi oktatásban. Az utolsó éves hallgatóknak, független szaktól, kötelező lesz résztvenni ezeken az előadásokon. Diplomát nem szerezhet egyetlen egy hallgató sem, aki nem vett részt ilyen oktatáson. A hírt hamar „felpörgette” a sajtó pró és kontra. Maga a hír nem is lett volna annyira feltünést keltő, ha ezt nem a Pázmány rektora teszi, hanem más egyetem (sajnos még nem talált kovetőre a kezdeményezés). A Pázmány egyetem nem csupán arról híres, hogy magasfokú képzés folyik a falai […]
Read more ›