2014 január 8 4:37 du.
Ahhoz képest, hogy augusztustól kezdve mind az Együtt-PM, mind pedig a Magyar Szocialista Párt azt hangoztatta, hogy nem nyitják fel választási szövetségüket és nem lépnek egy platformra Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, ma villámgyorsan és kínos miniszterelnöki casting nélkül megállapodott a két szövetséges ellenzéki párt számos fontos kérdésben. 1. Közös listát, 106 körzetben közös MSZP-Együtt-DK-s jelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet állítanak. A kormányfő-jelölt pedig nem más mint Mesterházy Attila, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. Tehát minden híresztelés – elsősorban a Magyar Nemzettől – , hogy Surányi György ex-jegybank elnök, vagy Róna Péter közgazdász lehet a demokratikus oldal kormányfő-jelöltje inakkurátusnak bizonyult. 2. Gyurcsány […]
Read more ›
9:46 de.
Tisztelt Szerkesztőség! Tekintetes Főszerkesztő Uram! Biztosan emlékszik rám Bástya Elvtárs legutóbbi partijáról, ahol Virág Elvtárssal rendezgettük szép, koncentrikus körökbe a lelűdözött fácántokat, majd azt követően még le is tegeződtünk, amelynek hatására vót bátorságom járni egy magyar durmányost, Tekintetes Főszerkesztő Uram ténsasszonyával! Ne vegye tolakodásnak, se a NER gyermekéhez illetlen panaszkodásnak, de el kell mondanom, hogy az elmúlt négy évben én még sem trafikot, sem megnyert tendert nem kaptam Bástya elvtárstól, pedig nem csak a fácántjait rendezgettem ám! Most viszont, látva az újmagyar sajtó felvirágoztatására tett kísérletüket, engedje meg, (négy kisüsti hatására beállott nexusunkra utalva:engedd meg kedves barátom!), hogy felajánljam szolgálataimat […]
Read more ›
12:05 de.
Pintér Sándor fideszes belügyminiszter hírtelen rájött arra, hogy most – így január első felében – érkezett el az a pillanat, amikor fel kéne oldani a titkosítást Őszöd-ügyben. Természetesen csak véletlen egybeesés lehet, hogy a miniszter ezt az opciót pont akkor dobta be, amikor a demokratikus ellenzék éppen a teljeskörű összefogás feltételeit próbálja megteremteni, mely együttműködésbe Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója is szerepet vállalhatna. A belügyminiszter – aki láthatóan nem az állam, hanem pártja érdekeiben jár el – a HírTv Magyarország élőben című műsorában lebegtette meg Gyurcsány Ferenc Balatonőszödi beszédének kiszivárogtatás körüli titkosszolgálati információ feltárását, bár mindjárt hozzátette, hogy a BM rendelkezésére álló […]
Read more ›
2014 január 7 8:41 du.
Édesanyám 1985-ben tett látogatást „a kapitalizmusban”: egy hónapot töltött az öccsénél Franciaországban. Persze a vendéglátók nem vehették ki a szabadságukat – gyárban dolgoztak, ahol egyszerre adták ki a pihenőt. Néhány napot azért együtt töltöttek: elvitték Anyut Párizsba is, meg a közeli tengerpartra. Amíg dolgoztak, Anyu főzött itthoni ételeket, főként a káposztás cvekedli, meg a szilvásgombóc nyerte meg a francia gyerekek szívét. És persze közben nézte a tévét, ahol már akkoriban is közvetítették a parlamenti üléseket. Egy szót nem tudott franciául, mégis felháborodva mesélte: Képzeljétek, az Országgyűlésben ordítoznak egymással, néha már azt hittem, ölre mennek! Magyarországon akkoriban méltóságteljes volt a parlamenti […]
Read more ›
8:24 du.
Rátesi Margit magyarországi újságíró már írt a Kanadai Magyar Hírlapnak, vendégszerzői kapacitásban. Ezuttal azonban üdvözöljük szerzői csapatunkba! Mától írásai fotójával, illetve rövid önéletrajzával jelennek meg lapunk virtuális hasábjain. * Új folyóiratot gründol Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott (nem vicc, tényleg ez a titulusa) és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata című hetilap lapigazgatója, Bencsik Andrásnak a lap főszerkesztőjének és a békemenetek fő szervezőjének testvére. Már el is küldték a terjedelmes felkérő levelet, nem fárasztanám az olvasót a bornírt, és szemmel láthatóan fogalmazásgátló hatása […]
Read more ›
11:40 de.
Ha a Magyar Krónika című új, kormánypárti propagandalap májusra tervezett megalakulása és a legalább 180 millió forintyi adófizetői pénz amit erre költeni terveznek nem ösztönzi arra az ellenzék felé hajló és bizonytalan szavazókat, hogy a kormánypárt leváltása érdekében voksoljon, akkor más már aligha ébresztheti fel őket közömbösségükből, vagy politikai távolságtartásukból. És nem azért, mert a Magyar Krónika és az erre szánt 180+ millió lenne a Nemzeti Együttműködési Rendszer legnagyobb botránya, vagy bűne (hiszen a trafikbotrány és földosztás mellet eltörpül), de mégis a kormánypárt példanélküli, mértéktelen önteltségének ékes szimbóluma. A teljes demokratikus ellenzék összefogása és a kormány egyre abszurdabb, a mérsékeltebb […]
Read more ›
2014 január 5 9:36 du.
A nemrég államosított takarékszövetkezetek újraprivatizálása felgyorsul, a választásokig befejeződik. Az átverési trükk lényege, hogy a Takarékszövetkezetek törzstőkéjét Orbán levitte először, és csak azon alacsony érték mellett csatlakoztatta az állami szereplőket (Magyar Posta és az MFB), mint a jövőbeli új tulajdonosokat. Így jutott az ideiglenesen befektetett 655millióval a többséghez! Ennek a piaci értéke sokmilliárd, ami nyereségét nem az állam termelte meg, hanem a betétesek kisemmizéséből ered! Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi banknyúzó és kiszámíthatatlan kormányzati magatartás miatt mindenki menekülne, nemhogy új befektetéseket eszközölne. Persze ez a trükk másik része, hiszen emiatt ők, akár Simicska, az értékének töredékéért meg tudja […]
Read more ›
2:00 de.
„Ne gyertek haza!… Soha! Igazatok van: itt az újnácik és fasiszták fel fognak titeket akasztani a gusztustalan cikkekért. Itt mi vagyunk az urak, mi tombolunk, gyűlölködünk, rasszistáskodunk és antiszemitaként viselkedünk, utálunk mindenkit, de főleg titeket! Szóljatok legyetek szivesek az itthon maradt elvbarátaitoknak is, hogy élhetetlen lett Magyarország a burjánzó nácizmus miatt, és hívjátok ki magatokhoz Dániel Pétert, Gyurcsányt, és a sok tetvet. Felejtsétek el a nyelvünket, hiszen ezt már csak fasiszták és ’mélymagyarok’ beszélik! Ne használjátok a magyar jelzőt, hiszen az már szinonímája lett a IV. Birodalmat építő hungarista-nyilas-csőcselék-szélsőjobboldali bűnözőknek! – Ne mondjátok magyarnak magatokat, mert mindenki a fasisztákra gondol. […]
Read more ›
2014 január 3 10:09 de.
Az Orbán kormány december 31-ét – amikor szinte senki se figyelt oda túlságosan – találta alkalmasnak arra, hogy bejelentse: márciustól emlékmű áll majd a Szabadság téren, melynek segítségével az 1944 március 19-én kezdődött német meszállásra emlékezhetnek a budapestiek. Mint, ahogy a Hungarian Spectrum nevű blog is sejti, feltehetően konzultáció nélkül készülhet el az emlékmű, a kivitelezést pedig valószínű, hogy kormányközeli személy, vagy cég végezheti el. De ennél már csak az világosabb, hogy az emlékművel kívánják (ismét) elhárítani Magyarország felelősségét a 600 ezer magyar áldozatot követelő Holokausztért és – roppant cinikusan – éppen a Holokauszt emlékév keretein belül teszik ezt. Az […]
Read more ›
2014 január 2 10:13 du.
Ha igaz a mondás, hogy Földünk a világegyetem elmeosztálya, akkor Magyarország biztos, hogy a zárt osztály. Igaz, a világon van egy pár hozzá fogható, de Európában páratlan. Minden napra jut példa a bizonyítékokból, kis példák, meg nagyok is. Mert például ez a világító kulcstartó az éjféli misén, pláne a helyi politikus aláírásával, bármelyik tébolydában óriási ötlet lenne. A demencia szakambulanciáján biztos kiérdemelne egy döfést az injekciós bácsitól. Itt nálunk a pap egyszerűen fejen vágná az osztogatót. (Igaz itt a pap nem alárendeltje az osztogatónak). Bár, ki tudja, lehet, hogy, mint a bankadót meg a rezsicsökkentést is, át fogja venni Európa, […]
Read more ›
9:51 du.
Mindig is sokat foglalkoztatott egy dolog. Nevezetesen ha egy ország lakossága tegyük fel tíz millió, és abból egy hónapban csupán csak öt millióan adnak egy forintot, az egy évben cirka hatvan milla. Szóval ha csak ötmilló ember éves adójának egy százalékát adja oda jó célra, az cirka ennyi pénzt tesz ki egy évben. Mondjuk, van egy jótékonysági szervezet, mint ahogy van is, és annak kasszájába folyik be a felajánlás. Elkezdtem ötölni hatolni, hogy ha teszem azt csak öt darab jótékonysági szervezet kap évi hatvan millát, azt mennyi minden jóra lehetne felhasználni. Ám úgy tűnik, nem csak én gondolkozom így, ha […]
Read more ›
1:04 de.
Az MTI tegnap este adta ki a következő közleményt: Történelem-emlékmű A német megszállás 70. évfordulójára emlékművet állítanak Budapest belvárosában Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékművet állítanak Budapest belvárosában. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. E szerint a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának évfordulóra, 2014. március 19-re elkészüljön a megszállásra emlékeztető alkotás az V. kerületi Szabadság téren. A kormány felkéri a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával az emlékmű Szabadság téren történő elhelyezése érdekében kössön megállapodást az ingatlan tulajdonosával, vagyis az V. kerületi önkormányzattal. […]
Read more ›
2014 január 1 11:27 de.
Nem tudom, milyen életöröm költözött Áder elnök szavainak hallatán azoknak a szívébe, akik 2014 első napján sem tudnak enni adni a gyereknek. Mondják azt neki, szeresd a hazádat, ne pedig a hasaddal törődj? Kaja helyett életöröm áradjon a gyomrodba? Köztársasági elnökünk szerint a hazaszeretet egymás iránti tiszteletet, önmagunk elfogadását és eleink hagyatékának megbecsülését jelenti. De hát akkor miért nem tisztelte meg szavaival azt a négy és félmillió magyart, aki a létminimum alatt él, köztük a közel egymilliót, aki emberalatti mélyszegénységben? Vajon mit jelent „életörömmel megélt hazaszeretet” a munkanélkülinek, a hajléktalannak, a kilakoltatottnak, a boldogulás híján külföldre vándorló fiatalnak? Higgy bennem, […]
Read more ›
4:00 de.
Magányosak vagyunk. Nekünk a miniszterelnök és ellenfelei is ellenségeink, mi pedig magára hagytuk a hazánkat. Hazátlan bitangok vagyunk. Unottan kántáljuk az éhezőknek: ne lopj! Közben elesettjeink már csak a pokol bugyrai közül választhatnak, mélyebbre vagy kevésbé mélyre süllyednek. Lopni vagy megfagyni, ez itt a kérdés, és puha léptekkel osonnak az éjszakai erdőn. Munkaalapú társadalom, mondja a porondmester. Aki nem dolgozik ne is egyék, kántáljuk hűségesen és kajánul figyeljük az utcáról kitiltottakat, a hajléktalanokat, akiknek már csak az utca maradt, törvény szerint már az sem. Az ingyen konyhák sorait látva más népek éhezőiről kezdünk beszélni, lehetőleg francia, angol, amerikai éhezőkről. Közben […]
Read more ›
2013 december 29 12:38 de.
Az ünnep meg ami előtte, alatta, mögötte és utána van… A Karácsony, az év egyik legszentebb ünnepén, szívünk körül melegséget érzünk. Körülöttünk minden ragyog, a családok is a meghittségre készülnek. Vannak olyan gyermekek akiknek nincs része ebben a világot átölelő fényben. Bármi okból elszegényedve, vagy elárvultan, magukra maradnának. De ilyenkor segít, a sok-sok, szeretetteljes kéz, mely az SOS Gyermekfalukat tartja egyben és életben. Joggal teszem fel a kérdést, – amit rajtam kívül – a tehetséges zeneszerző és előadó Zorán is elénekel gyönyörű dalában: „hány perc az ünnep, mond, meddig tart…” Kérlek, kedves Olvasónk, kattints a linkre, amit a YouTuberól hoztam át. Az […]
Read more ›