Megszűnt a Fidesz!

2018 október 11 9:04 de.74 hozzászólás
Illusztráció: Kelly Butz

Emberek! Megszűnt a Fidesz! Mivel magyarázható mással, minthogy a miniszterelnök kénytelen volt egymagában, személyesen jelölni a budapesti főpolgármestert?! A Fiatal Demokraták Szövetségének, mint pártnak megszűnésére már huszonöt éve mutattak aggasztó jelek, amik az 1994-es választások után erősödtek föl, és mára az agónia vált teljessé. Az összes fiatal – és már nem annyira fiatal – demokratát leuralta egy elvek nélküli erőszakos egyed. Mondjuk már a párt alakulása sem volt makulátlan, hiszen a tagság feltétele volt a 35 éves életkor. Én meg néztem ki a fejemből, mint 41 éves agg, ráadásul szocialista: mi fenéért kéne engem földbe döngölni sokmillió társammal együtt? 1998 […]

Read more ›

Újraindul a fővárosi főcsicska

Újraindul a fővárosi főcsicska

Mondanám: én szóltam! Arról mindenképpen, hogy az elsőre gumicsontnak tűnő orbáni szólamok nem feltétlenül azok. Sokkal inkább egyfajta tesztelés. Nem egy esetben hatalmi demonstrációval egybekötve. Nevezetesen: minél jobban utálják, annál inkább végrehajtják. Mert a vezéri komplexus öltözőzuhanyozóban megrekedt péniszirigysége ezt kívánja. Ahogy Budapest esetében sincs másként. A nyáron röppentették fel ugyebár a nagy ötletet, hogy Budapestet helytartósággá kell alakítani. Mert mi a fenének az a nagy önállóság, hogy magának akar polgármestert választani. Az a bűnös város, ahol nem átallanak ellene szavazni a székberekedésre törekvő hatalomnak. Ráadásul a főváros igen jelentős adóbefizető. Ami alapján talán önálló városállamként is megélne. De az […]

Read more ›

Rab Császy — Interjú az Orbán-rezsim politikai foglyával, dr. Császy Zsolttal

2018 október 10 9:46 de.29 hozzászólás
Császy Zsolt, 2018. szeptember 26

Utoljára tavaly nyáron beszélgettünk. Ekkor már téged harmadfokon két és fél évre, társadat, Tátrai Miklóst pedig három évre ítélt a kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében. Csak azt nem tudtuk, hogy mikor kapod meg a börtönbehívódat. A Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjével, Adam Christopherrel együtt folytatott beszélgetésünk idején (az interjú itt és itt olvasható) erősnek láttalak, mint aki felkészült a börtönbüntetés letöltésére, mintha bizony az ártatlanság erős tudata a reménytelenségében is reménységet adott volna neked. 2017. szeptember 19-től lettél a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet rabja. Mennyire volt elviselhető számodra az azóta eltelt idő? A szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetés. Tököl viszonylag kulturált […]

Read more ›

Conteo: Corvinusból szálloda?

Conteo: Corvinusból szálloda?

Pár éve még Orbán agitált leghangosabban az általános tandíjkötelezettség ellen. Ma attól hangos a kommunikáció, hogy a teljes felsőoktatást tandíj-kötelessé tennék. Kísérleti lóként pedig beáldoznák a Corvinust. Mindebben az nem újdonság, hogy a miniszterelnök politikai állásfoglalásaihoz képest a hurrikánban pörgő szélkakas egy állócsillag. Az sokkal inkább, hogy gyakorlatilag összehangolt stratégia mentén zajlik a hazai felsőoktatás szétverése. Egyben helyére kerül a CEU elleni támadássorozat is. Amelyhez Sorosnak legfeljebb annyi köze van, hogy egy élő emberrel könnyebb volt tematizálni a közbeszédet. Egy füst alatt gumicsontot is dobva a médiának, és jogcímet találva, hogy a plakátkampányban érdekeltek megkapják a nyomtatás, terjesztés kapcsán kiérdemelt […]

Read more ›

Semjén Zsolt ígéretei Ferenc pápának

2018 október 9 10:19 de.41 hozzászólás
Semjén Zsolt ígéretei Ferenc pápának

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfői vatikáni látogatásán tárgyalt Pietro Parolin szentszéki államtitkárral. A tárgyaláson szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről. Az MTI tudósításából kimaradt, hogy Semjén Zsolt közölte a szentszék államtitkárával, hogy Bayer Zsolt derék, liberális, genderben hívő marhának nevezte a pápát. Elmondta neki, hogy Bayer Zsolt nem más, mint Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja, a Fidesz nevű párt 5-ös számú tagkönyvének birtokosa. Semjén Zsolt tájékoztatta az államtitkárt arról is, hogy a Fidesz az a párt, amelynek prominensei, köztük a jelenlegi miniszterelnök, a kilencvenes évek első felében „Csuhások, térdre!” bekiabálásokkal zavarták meg az akkori kereszténydemokraták parlamenti felszólalását. Semjén Zsolt azt […]

Read more ›

Hírfej helyett — A keresztény szellemiség szolgálatában

Hírfej helyett — A keresztény szellemiség szolgálatában

A MI NAGY EMSÉNK ÁLMA, EURÓPA BIKÁJA A KERESZTÉNY SZELLEMISÉG SZOLGÁLATÁBAN 2RUL-NEMZETTE TÖRÖK BÁTYJÁRA VÁRVA A fotón a korántsem elégséges számú mikrofon mögött – összeszorított fogsorára tapadó keserű mosolyú, igazmondó Havasi Bertalan társaságában – nagy múltú országunk nagy arcú, nagyszájú, nagy tokájú, nagy mellényű (golyóálló), nagy zakójú, nagy zsebű nagyja, a mi nagy emsénk álmában áradó folyamból fakadó fenségek legnagyobbika, a turul-nemzette török bátyjára váró legnagyobb bika Európában, a keresztény szellemiség szolgálatában. (A fotóhoz írt soraimból minden bizonnyal HÍRFEJ lett volna az egykori nyomtatott sajtóban.) Aczél Gábor

Read more ›

Tisztelt Hatóság!

2018 október 8 9:09 de.131 hozzászólás
Tisztelt Hatóság!

Mottó: “2.§ (1) E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.” (2018. évi XL. törvény a gyülekezési jogról) Tisztelt Gyülekezési Hatóság! A 2018 évi LV. Törvény előírásainak megfelelően HÁROM HÓNAPPAL korábban bejelentem, hogy gyűlést tartunk. A gyűlés helyszíne: Budapest, XXIV. Kerület Külső-gázszag utca 14/c alatt található XYZ kiskereskedelmi egységtől kb. 20 méterre lévő járda. Időpontja: 2019. január 11. (péntek) délután 14 órától 16 óráig. Várható létszám: 2 (kettő) fő. Kő Elemérné (szül: Kis Jolán) és Boldog Jenőné (szül: Nagy Anna – Ancsi) Nem várható, hogy a létszám növekedjen, mert Ancsika mindig […]

Read more ›

Orbán szerint a magyarság: fasiszta

2018 október 7 7:52 de.243 hozzászólás
Orbán szerint a magyarság: fasiszta

Az, hogy mennyire érdemes a hazai politika kiskatonáival foglalkozni, az lehet kérdéses. De az aligha vet fel kétségeket, hogy komolyan illene tudni venni azt, amikor Pannónia önjelölt vezére ugat valamit. A baj valószínűleg éppen ott kezdődik, ha véletlenül komolyan veszi valaki. Így van ez a legutóbbi, fajelméleti káming ótjával is. Pár nappal ezelőtt az bírta mondani a Hagyományok Házának átadásán, hogy „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”. Amely kijelentésnek az egyik triviális baromsága, hogy a jelenleg itt élők nyilvánvalóan nem tehetnek jognyilatkozatot arról, hogy mit fognak tenni az unokáik. Esetleg akkor, amikor már a jelenlegi, hite és […]

Read more ›

Két úr szolgája

2018 október 6 7:40 de.56 hozzászólás
Két úr szolgája

Mészáros Lőrinc sofőrjét látjuk a képen, amint felemelt középső ujjával éppen bemutat az őt fotó embernek. Mészáros Lőrinc úr sofőrje amúgy Orbán Viktor úr sofőrje. A két úr közül valójában egyik sem úr. Legföljebb uraság. Mondják, Mészáros vagyona valójában Orbáné, az egykori gázszerelőnél csak megőrzésre van letéve. Orbán Viktor Mészáros Lőrinchez kihelyezett sofőrje azt hiszi, hogy az őt fotózó embert küldi el melegebb éghajlatra, neki mutatja, hogy kapja be. A sofőr, aki nyilván egyszerű ember, még tán gazdáinál is egyszerűbb, honnan is tudhatná hogy feltartott mutatóujjával nem az őt fényképezőnek üzen, hanem a nyilvánosságnak. Ugyanazt üzeni a magyaroknak amit gazdái […]

Read more ›

Sorsfordító náci időket élünk

2018 október 5 9:42 de.185 hozzászólás
Sorsfordító náci időket élünk

Takaró Mihály a Duna Televízió Száműzött magyar irodalom című sorozatában „a XX. század első felének elhallgatott, világhírű és világirodalmi szintű szerzőit helyezi vissza a kánonban megérdemelt helyükre”, köztük van Tormay Cécile, Szabó Dezső, Wass Albert és Nyírő József, akik 2012-ben az ő kezdeményezésére kerültek be az új Nemzeti Alaptantervbe. „Nemzeti szellemben tanít.” „A magyarság körében világszerte ismert és elismert tevékenysége okán 2013. novemberben megválasztották a Kárpát Medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete elnökének is.” „Évtizedek óta ezt a lelket, szellemet, tudományt és iskolát: azaz nemzetet teremtő tevékenységet műveli. Illesse hát méltó köszöntésünk a nemzet irodalomtanárát!” (Raffay Ernő laudációjából) „Amikor vitéz Nagybányai Horthy […]

Read more ›

Orbán: A rendszerváltás előtt is VIP voltam

2018 október 3 7:54 de.94 hozzászólás
Orbán: A rendszerváltás előtt is VIP voltam

Az utóbbi hetekben sok minden történt a hazai politikában. De alapjában véve szinte semmi. Valójában az Orbán-rendszer konszolidációja zajlik. Amire Orbánnak égető szüksége van. Ma már azért is, mert ez biztosítja a büntethetetlenségét. Az, hogy olykor elszólja magát, a híveket aligha zavarja. Mert a konszolidációs folyamat egyik célja kétségtelenül az, hogy igyekeznek a hívek számát stabilizálni azon a szinten, ami a társadalom megosztottságának fenntartásával biztosítja a hatalomban maradást. Márpedig a folyamatos belső háborúk más célt aligha elégítenek ki. Azon talán érdemes lenne persze elgondolkodni, hogy hosszú távon ez mennyire szolgálja az országot. Valószínűleg semennyire. De nem áltatom magam azzal, hogy […]

Read more ›

Szégyen ez az ember

2018 október 1 8:39 de.217 hozzászólás
Szégyen ez az ember

Bartus László „Szégyen ez az ember” című cikke eredetileg az Amerikai Népszavában jelent meg. A szerző hozzájárulásával közöljük a KMH-ban. Érthetetlen, miért nem sérti a magyarok önérzetét ez az ember, aki odamegy az Európai Parlamentbe, és az egész országra szégyent hoz a hazudozásával. Mindezt a magyarok nevében, az ő személyes felelősségét a magyar népre hárítja. Mert ez az ügy nem rólunk, magyarokról, hanem egyedül Orbánról szól. A fejére olvasott bűnöket ő követte el, nem a magyarok. A magyaroknak pedig megtiltotta, hogy szabadon válasszanak rajta kívül mást. Szégyen ez az ember a gázszerelő strómanjával, a saját lábán álló, milliárdos lányával (aki […]

Read more ›

Valamit nagyon félrenyelt a kormányzó erő — De valamennyien fuldoklunk ettől…

2018 szeptember 28 1:11 du.152 hozzászólás
Valamit nagyon félrenyelt a kormányzó erő — De valamennyien fuldoklunk ettől…

Valami most a szokottnál hangosabban csikordult meg a magyarországi kormányerő olajozottan pörgő masinériájában. Nem arra a félmillió támogatóra gondolok, aki a Medián felmérése szerint távozott a Fidesz-KDNP szavazói közül. A 7 százalékos csökkenés ugyan jelentős, de a kormányerő előnye így is óriási: a parlamentben lévő összes többi párt összeadott támogatása még mindig 30%-kal alacsonyabb. Szerintem ezért is óriási tévedés a mindenáron való ellenzéki együttműködés forszírozása – miközben a többség megszerzésére nem ad esélyt, aközben eliminálja az ellenzéki pártok közötti különbségeket. Ezzel megtagadva a plurális társadalom létjogosultságát, annak előnyeit is. Eltekintek az ellenzéki pártok, meg a szavazók ekézésétől is: megteszik helyettem […]

Read more ›

Az elveszett gyülekezet

Az elveszett gyülekezet

avagy a kimondhatatlan nevű HDKE és a legalább minden további nélkül kimondható nevű KKTTKK. Azt írta a Magyar Idők a minap, hogy „a kimondhatatlan nevű HDKE eleve elhibázott koncepció alapján került egy zsinagóga épületébe, illetve területére…” A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (HDKE) a holocaust áldozatainak emléket állító intézmény, amely azonban nem „került egy zsinagóga épületébe”, hanem létesítésének alapvetése ennek az épületnek, a pusztulóban lévő Páva utcai zsinagógának a megmentése volt. Az 1923-ban Baumhorn Lipót tervei alapján emelt zsinagóga a vészkorszakban internálótáborként működött, 1982-ig roskadozott, akkor bezárták, de amelyet 2004 óta felújítva, „acsarkodó tűzfalak szorításában”, tehát az épületegyüttesen belül láttatnak […]

Read more ›

Szavak és tettek?

2018 szeptember 27 9:06 de.17 hozzászólás
Szavak és tettek?

Orbán Viktor Strassbourgban 09.11-én: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk!”.13 nappal később: A Századvég, amely fideszes jobboldali lap volt, de nem volt eléggé NER-kompatibilis, ezért a fejcserék előtt még az utolsó számát is visszavonták! De mi is volt előtte! 1. 2011-ben elhallgattatták a földrajzi bizottság tagjait, akik a Ferihegyi repülőtér új nevének Liszt Ferenc nevét javasolták. 2. Ugyancsak 2011-ben Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét mandátumának lejárta előtt törvénytelenül leváltották, mert nem értett mindenben egyet a kormánnyal. Az Emberi Jogok Európai Bizottsága a magyar kormányt 31 millió Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Ugyancsak nyugdíjazták a […]

Read more ›