Utoljára tavaly nyáron beszélgettünk. Ekkor már téged harmadfokon két és fél évre, társadat, Tátrai Miklóst pedig három évre ítélt a kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében. Csak azt nem tudtuk, hogy mikor kapod meg a börtönbehívódat. A Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztőjével, Adam Christopherrel együtt folytatott beszélgetésünk idején (az interjú itt és itt olvasható) erősnek láttalak, mint aki felkészült a börtönbüntetés letöltésére, mintha bizony az ártatlanság erős tudata a reménytelenségében is reménységet adott volna neked. 2017. szeptember 19-től lettél a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet rabja. Mennyire volt elviselhető számodra az azóta eltelt idő?

A szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetés. Tököl viszonylag kulturált a magyar börtönök között. A rabok jelentős részét ide enyhébb ítélettel zárják be, tehát hogy a „nehézfiúk” ne veszélyeztessék a békésebbeket. Nagyjából ugyanazt a „kiszolgálást” kaptam, ugyanúgy a könyvtárban dolgozhattam, mint egyik értelmiségi elődöm, a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem korábbi rektora. Lehetett volna durvább is, és valószínűleg azt is kibírtam volna, de szerencsére nem törekedtek arra, hogy végletesen megkeserítsék az életemet. Elsősorban a családi életem sínylette meg a raboskodást. Tehát a saját sorsom sokkal kevésbé izgatott, mint az, hogy mi van a családdal és a párommal, akiket nagyon megviselt a sorsom. Természetesen az eltékozolt idő helyett jobb lett volna nyelvet tanulni, könyvet írni, vagy más fontos teendőt végezni.

Mi volt ott a tennivalód?

Ötkor volt az ébresztő, én később, hétkor kezdtem a munkát, a könyvtárat és az iskolát takarítottam. Nem kötelező, de ajánlatos a börtönben dolgozni. Helytelennek tartom azonban, hogy csak fizikai munka van. Egész életemben szellemi munkát végeztem, a takarítás idegen tőlem. Noha megalázó helyzeteket nem kellett átélnem, a személyzet nem élt vissza a helyzetével. Mi a foglalkoztatásnak célja, ha nem az hogy a rabok társadalmi reintegrációját elősegítse? Erre a kérdésre nem kaptam még választ, erre még várok. Így kényszermunkának fogtam-fogom fel ezt a dolgot, mintsem munkának.

Hány órát kellett naponta takarítással töltened?

Napi nyolc órát, reggel héttől, délután háromig.

Hogyan étkeztél napközben?

Partizán módon, mert eleinte volt ebédidő, de ezt megszüntették. Reggel vittünk magunkkal hidegélelmet, és délután három után, amikor visszatértünk a körletbe, megkaptuk az ebédet, majd hatkor a vacsorát is. Tehát az étkezés nem volt rendesen ütemezve, de hát ki lehetett bírni.

Voltál katona?

Nem, de katonai szakértő igen, éppen a Fidesz parlamenti frakciójánál az 1990-es évek elején. A börtönlét igazából valóban egy sorkatonai szolgálatra hajaz. Erre mondtam azt, hogy majdnem elvégeztem egy katonai főiskolát még harminc évesen – legalább papírom legyen arról, amit tudok –, de pont amiatt, hogy az ilyen alapkiképzéstől megkíméljem magamat, inkább lemondtam a dologról, amit most megkaptam ötvenvalahány évesen. Ahogy már említettem, nem volt a börtönben visszaélés az állomány részéről, de számomra akkor is nagyon furcsa helyzeteket eredményezett. Legnagyobb problémám az volt, hogy a hivatalos papírjaim elakadtak. Fizikai erőszaknak azonban nem voltunk kitéve.

Lelki megaláztatással próbálkoztak?

Nem, vagy legalábbis nem tűrtem. Legfeljebb annyi volt, hogy egy fiatal őrmesternő, aki a postát hozta, kezdetben úgy beszélt velem, mint a kutyával. Lekezelően Császyzott, Császy, Császy…! Mondtam neki, hogy elnézést, de engem doktor Császy Zsoltnak hívnak, nem szoktam használni a doktorátusomat csak hivatalos kapcsolatban, de ha már itt tartunk, akkor Császy se vagyok magának. Erre ő azt mondta, hogy én neki nem vagyok doktor, merthogy akkor én fölé kerülhetnék. Mondtam neki, hogy ez nem magán múlik, mert ezt a címet az egyetemtől kaptam, és én ezt jogosult vagyok viselni még itt a börtönben is. Na, ez nem tetszett neki, de nekem se tetszett a bánásmódja.

A fiatal őrmesternő befejezte a „Császyzást”?

Nem, mert a későbbiekben ugyan visszafogta magát, de elterjesztette rólam, hogy megjátszom és doktornak szólíttatom magamat. A magasabb rangú tiszteknél nyoma se volt ennek, és a nagyon tapasztalt régi börtönőröknél sem. A börtönőrség szakma, van akinek a kisujjában van, van akinek nem.

Börtönpszichológusnál voltál? Szükséged volt rá?

Egyrészt nem kellett, másrészt amikor előzetesben voltam, hogy kipróbáljam a BV teljes szolgáltatási skáláját („full service”), akkor kértem börtönpszichológusi meghallgatást. Utána ezt a Fideszben úgy adták tovább (nem tudom miért, de ezt megtudták), hogy pszichológushoz fordultunk, mert annyira megroppantunk. Viszonylag fiatalok voltak a pszichológusok (akadt egy, aki Kanadából jött egyébként vissza), ők abszolút kulturáltak voltak. Az iskolában volt a székhelyük. Tehát az iskolában volt képzés, volt könyvtár, volt tornaterem és ott volt a pszichológiának is a központja. Lehet azt mondani, hogy egy kulturált hely volt.

Térjünk vissza a börtönben végzett munkádra!

Feltakarítottam a könyvtárat, néha a könyveket rendeztem, ha nagy ritkán jöttek könyvet kölcsönözni, akkor kiszolgáltam őket. Ennyiből állt a munkám. Jó érzés volt könyvek között lenni. Kikölcsönözhettem én is könyveket és a zárkában az olvasás volt a fő tevékenységem. Újra elolvastam a rendszerváltás környékén megjelent koncepciós peres visszaemlékezéseket.

Közismert tény, hogy nem érte kár az államot, nem valósult meg a „hírhedt” sukorói telekcsere, de az Orbán-kormány mégis bűnösöket kreált a személyetekben. A sukorói kaszinóberuházás a Gyurcsány-kormány kiemelt beruházása volt. Még ma is van nyomás rajtatok, hogy Gyurcsány ellen valljatok?

Akik ezt a politikai megrendelést kiadták erre az ítéletre, ők úgy vélik, hogy lezárult az ügy. Mi meg azt gondoljuk, hogy nem! Amíg igazságos és jogszerű ítélet nincs, addig ez az ügy nincs lezárva! Hiába jogerős az ítélet, justizmordot eleve csak jogerős ítélettel lehet elkövetni! A legmegdöbbentőbb a Kúria eljárása volt, amelyben több szabálytalanságot is felfedeztem. De az alapja a dolognak, hogy a bíróság és az ügyészség szerint egy gazdaságpolitikai érdeket – mert igazából ez a kérdés – a bíróság és az ügyészég képes megítélni. Ez egy nagyon rossz gyakorlat. Ugyanis erre ott és akkor a magyar állam képviseletében én és a kollégáim voltunk felhatalmazva, és mi nem tettünk mást, mint az akkori kormányzat döntését végrehajtottuk. Amit egyébként a tárgyalás során kivétel nélkül az összes kormánytag megerősített: a pénzügyminiszter, a gazdasági miniszter. A miniszterelnök pedig azt mondta, igen ez volt a magyar állam gazdasági érdeke. Ezt a bíróság nem bírálhatja fölül! Most túl azon, hogy szakmai ostobaságokat hoztak be az ítéletbe, aki engem kúriabíróként elítélt, az velem egyidejűleg kezdett el tanítani az ELTE jogi karán, csak egy teljesen más szakterületen. Büntetőeljárási jogot tanított. Az ő büntető eljárásában ennek ellenére alapvető problémák vannak, például felülmérlegelte a másodfokú ítéletet, amire nincsen joga. Plusz még több része az ítéletünknek elsőfokú és el nem bírált rész, tehát nem jogerős. A miénk egy speciális helyzet. Mivel a másodfok felmentett bennünket, s ezért nem bírálta el a fellebbezésünknek bizonyos részeit, így emiatt a harmadfok se bírálta el, amely viszont elítélt. Tehát az elsőfokú ítélet alapján lettünk alapvetően elítélve, mégpedig annak olyan részei alapján, amikre mi fellebbezést nyújtottunk be, s amely fellebbezéseket nem bíráltak el. Ez nagyon súlyos eljárási hiba, ezzel is az Alkotmánybírósághoz fordultunk, de hát az személyi összetételében már annyira átalakult, hogy legfeljebb névrokona a korábbinak. De legalább tudjuk bizonyítani, hogy az Alkotmánybíróság a saját döntéseit se veszi figyelembe. Úgyhogy egyedül a strasbourgi eljárás maradt nekünk, az pedig ez év végén, a jövő év elején befejeződik. A nemzetközi eljárás során annyi azért már történt, hogy az ügy kommunikációs szakasza lezárult, és már csak az ítélet van hátra. Itt az eljárás során a magyar államot képviselő igazságügyi minisztérium elismerte írásban, hogy Sukoró ügyében a tisztességes eljáráshoz való jogomat megsértették. Ez hivatalosan le van írva!

Miben látod az alapvető büntetőeljárási problémákat?

Egyrészt néhány alkotmányossági kérdés merül fel. Az állam döntését, amely hozzáértő, a döntéselőkészítére jogosított szakemberek álláspontján alapul, fölülbírálhatja-e az igazságszolgáltatás, amely ehhez nem ért. A bíróságon rengeteg ostoba döntést hoztak. Például azt mondták, hogy könyvszerinti értéket kellett volna figyelembe vennünk. Mi bemutattuk, hogy a könyvszerinti érték a huszada az eladási értéknek. Most volt egy perújításunk, ami érdekes módon elapadt, amikor éppen az ítéletben szereplő vagyonnyilvántartásra hivatkoztunk, ami szerint 300–400 ezer forintot ért, amit 1,1 milliárdért szerettünk volna eladni. És amikor azt mondtuk-kérdeztük, hogy maguk írták le az ítéletbe, hogy mi tudtunk a nyilvántartási értékről, aminél olcsóbban szándékoztunk eladni, akkor az 1,1 milliárd forint mitől és hogyan lehet kevesebb a négyszázezernél? Erre föl azt mondták, hogy nincs jelentősége az értéknek, mert mi csak gondoltuk, hogy így tudunk kárt okozni. Tehát az ítéletükben megjelent a gondolatbűn. Mindegy, hogy mik a számok, a számokkal szemben mi számokat hoztunk, erre az volt a válasz, ez nem számít, hanem az számít, hogy mi mire gondoltunk. Erre mondtam azt, hogy ha jobban tudják azt, hogy én mire gondolok, akkor cseréljünk helyet és akkor ítéljék el saját magukat, én nem fogom ezt megakadályozni.

A politikai fogoly kategóriát előszeretettel használod és mindvégig hangsúlyozod, hogy politikai elítélt vagy. A média mennyire segített abban, hogy ezt a jogi fogalmat megértse a közvélemény? Felfogta-e a társadalom ennek a jelentését és jelentőségét? Azt, hogy politikai üldözöttek vannak ma Magyarországon, az Európai Unió egyik tagállamában?

Igen és nem. Igen, mert így is írom alá a papírjaimat: Dr. Császy Zsolt, politikai elítélt. És nem, mert ezt nem értik, nem érthetik.

Császy Zsolt, 2018. szeptember 26

Miért nem?

Azért, mert a mi perünk is része a magyar társadalmi viszonyoknak. Ez nem véletlen kisiklás, hogy jaj, éppen hoztak egy rossz ítéletet, hanem ez törvényszerű a jelenlegi magyar viszonyok között. Egy korszerű polgári társadalomnak három eleme van. Egy: szabad piacgazdaság; kettő: szabad sajtó; három: jogállam. Nálunk mindhárom eltűnt.

A még megmaradt ellenzéki média elegendő súllyal foglalkozott, foglalkozik az ügyetekkel?

Sajnos, nem. Az ellenzéki média nagy része, ha másért nem, valami szakmai lustaságból nem fektet kellő hangsúlyt erre az ügyre. Vagy talán annyira bekerültek ebbe a Gyurcsány-fóbia történetbe, hogy mindenki bűnös, aki a Gyurcsány környékén volt és van, független attól, hogy nekünk semmi közünk nem volt Gyurcsányhoz. Ő volt a miniszterelnök, de mi nem azért tettük a dolgunkat, mert Gyurcsány ezt akarta, vagy nem ezt akarta, hanem azért tettük a dolgunkat, mert mielőtt még Gyurcsány tudott volna az egészről, ezt az egész ügyet Bajnai Gordon (önkormányzati és területfejlesztési miniszter), majd később a Veres János (pénzügyminiszter) készítette elő. A kormányfő csak a végső fázisában látta, majd támogatta, féléves előkészítési folyamat után. Nekünk pedig nem kellett volna mindenáron nyélbe ütni a megállapodást. Volt is arra példa, hogy határozott nemet mondtunk valamire, és nem is lett annak úgymond semmilyen következménye. Az ügyünk, sajnos elszámoltatásnak nevezett politikai bosszúhadjárat része, ami nemcsak bennünket érint, hanem az állami apparátus tagjainak ezreit is. A kormányváltás után így kerültek a vádlottak padjára rendőr- és honvédtábornokok, titkosszolgálati vezetők, államtitkárok, miniszterek sorai, köztörvényes bűncselekmények hamis vádjával. Tehát a politikai buzgalom egyik pillanatról a másikra több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező vezetőket, állami tisztségviselőket minősített bűnözőkké.

Milyen ismérvei vannak a politikai elítélt jogi meghatározásnak? Mitől lehet egy büntetőeljárást politikai koncepciós pernek tekinteni?

Az Európai Tanács 1900/2012. számú határozata definiálja ezt, ami két ismérvet határoz meg. Az egyik, hogy az eleve kitalált a bűncselekmény, amit kizárólag politikai érdekből valósítanak meg. A mi sukorói ügyünk ennek egy az egyben megfelel. A másik, hogy van valódi bűncselekmény, de ahhoz olyan politikai motívumot tesznek hozzá, ami miatt torzul az eljárás. Például ha egy gyilkosság örvén megvádolnak még ártatlanokat is. Ennek klasszikus példája, hogy a Tisza István meggyilkolását feltáró perben felbujtóként hallgatták ki Friedrich Istvánt miniszterelnököt, egy katolikus világnézetet valló legitimista politikust, akit Horthyék csak azért kevertek az ügybe, hogy lejárassák, politikailag ellehetetlenítsék. Amikor a kormányzó helyzete stabilizálódott, ejtették ellene a vádat. Ez a per 1920-ban volt. És – miket produkál az élet – harminc évvel később ugyanez a legitimista konzervatív Friedrich István bekerült 1951-ben, Rákosi által az egyházi vezetők ellen indított koncepciós perbe is. Ezt a pert nem ejtették, 15 évi börtönbüntetésre ítélték. A váci börtönben hamarosan meghalt. A vádat csak egy 1990-ben hozott törvény alapján nyilvánították semmisnek. A büntetőeljárással való visszaélés, a politikai ellenfelek lejáratása, megsemmisítése, ez a történelemben nemritkán megismétlődött. Csakhogy a jogállamban ilyen nem fordulhatna elő! Tehát a koncepciós per nem más, mint egy kitalált vád, koholt bizonyítékokkal, amely kizárólag a politikai érdekeket és célokat szolgálja, és nem az igazság felderítését. Ennek van egy technikai része, amit szoktam idézni!

Igen, tudom, hogy mire gondolsz. Vida Ferenc, a hírhedt vérbíró, aki egyébként a Nagy Imre-per vezető vérbírája is volt, fogalmazott így: „A koncepciós per azért is koncepciós, mert van egy koncepció és a bíróság a koncepcióba beleillő tényeket figyelembe veszi, a nem beleillőket nem veszi figyelembe.” Ezt éljük meg ma is újra?

Ezt! A mi ügyünkben pont ezt tette a bíróság! Például hiába volt több értékbecslés egy-egy ingatlan-együttesre tíz-hússzoros értékkülönbözettel, a bíróság mindig a nekünk kedvezőtlen szélsőértékeket vette figyelembe. És ezeket a szélsőértékeket érdekes módon mindig az ügyészség által kirendelt szakértő értékbecslései tartalmazták, a bíróság pedig nem indokolta meg, hogy miért nem veszi figyelembe az összes többit.

Az Orbán-rezsim börtönéből meg tudsz nevezni néhány téged ide juttató „Vida Ferencet”, azaz ügyészt és bírát? Vagy ha még ez nem időszerű, de egyszer majd megismerhetjük őket név szerint??

Igen, nagyon fontosnak tartom. Most nem mondok neveket, de egy tudományos igényű könyven dolgozom, amelyben az egész büntetőeljárást dolgozom fel. Nekem ez a szakmám. Jogászként, egyetemi oktatóként azt is tudom, hogy kik azok a szakértők, akik ebben nekem tudnak segíteni. Az ügyet pedig ismerem annyira, hogy tudjam, melyek a jogászként megindokolhatatlan részei. Amikor az ítélet megszületett, Gyurcsány Ferenc mondta, hogy ezeket az ügyészeket, bírókat majd el kell ítélni. Én akkor vitába szálltam vele, mivel nem helyes előre meghatározni, hogy ki bűnös, ki nem. Vannak ugyanis jelei annak, hogy ezek az emberek nem a saját szándékukból tették, amit tettek, hiszen ilyen súlyos hibákat kvalifikált jogászok maguktól aligha követnének el. Ilyen megalapozatlan ítélet még egy közlekedési helyszíni bírság esetében se fordulhat elő, nemhogy egy többéves eljárás során. Igen, itt torzította valami az igazságszolgáltatási rendszert, embereket torzított, és igen, ki kell deríteni, hogy ki és mikor befolyásolta ezt a folyamatot. Két parlamenti bizottság felállításáról is volt döntés a Sukoró-ügyben, de mégsem kezdték meg a munkájukat. Én nagyon boldog lettem volna, ha ez megtörténik, mert a nyilvánosság előtt lehetett volna beszámolni a történetről. A koncepciós per ténye mindvégig érzékelhető volt még a bíróságokon kívül is. Ebben részt vállalt a sajtó, a tömegkommunikáció. Az elsőfokú tárgyalás első napján megfogalmaztam ama félelmemet, hogy „médialincselés” készül nem igazságszolgáltatás, ahogy ez be is következett. A tárgyalóterem tök üres volt, cáfolatunkat senki sem olvashatta, senki sem hallhatta.

Úgy tudom, nem Budapesten volt a tárgyalás.

Igen, az előbbiek egyik oka annak, hogy vidékre tették a pert.

Hol tárgyalták az ügyeteket?

Szolnokon és Szegeden! Abból indultak ki, hogy a vidék messze van, az ellenzéki sajtónak túl drága az utazás. A kormánypárti sajtó pedig értelemszerűen nem küldte le a munkatársait, hiszen az első és másodfokú tárgyalásokon készített hangfelvétel és a jegyzőkönyvezés, ami abszolút korrekt volt (ellentétben a Kúriával) szembesíthette volna őket a saját hazugságaikkal. A kormánypárti sajtóban terjesztett rágalmakat, hazugságokat könnyedén megcáfoltuk Szolnokon és Szegeden, csakhogy erről a nyilvánosság nem szerezhetett tudomást. Hátborzongató volt, hogy a 2016 októberi szegedi tárgyalás megnyitóján a bíró a tárgyalás megnyitásakor számba vette a regisztrált újságokat, de Népszabadsághoz érve – ami szinte egyedül vette komolyan az újságírói munkát a sukorói történetben – megállapította, hogy bár regisztrált a tárgyalásra, de még sincs jelen. Éppen a regisztráció utánra esett ugyanis a lap hatalmi eszközökkel való megszüntetése. Ezért mondom, hogy nincs szabad sajtó sem, mert a szabad sajtót érdekelné, hogy mi történt Szolnokon és Szegeden! A Fidesz szóvivői nyilatkozgattak nagyon intenzíven rólunk, Budai Gyula és társai szórták az átkot ránk, mi meg a börtönből nem tudtunk védekezni. És a maradék ellenzéki sajtó nagyon visszafogott volt. Mi mindig mindent a rendelkezésre bocsátottunk volna, teljes átláthatóságra, transzparenciára törekedtünk. Nem éltek vele.

A börtönben a további védelemhez és a tisztességes perújítási eljáráshoz való jogodat korlátozták-e? Gondolok itt a perújítási, az alkotmánybírósági felülvizsgálatra és a strasbourgi bíróságra.

Alapvetően korlátozták. Tátrai Miklós vádlott társam (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója) által benyújtott perújítási kérelméhez hiába szerettem volna csatlakozni, nem tudtam. A börtönben egyébként még a hatályos jogszabályokhoz se férhettem hozzá.

Ez törvénytelen, nem?

Persze, hogy az! A törvények szerint mihez nem férhet hozzá a rab? Ami veszélyezteti a börtön biztonságát, mások testi épségét. Ez világos! De írják le, hogy a magyar igazságügyi minisztérium által kezelt hatályos jogszabályok tárához miért nem férhetek hozzá, és hozzáférésem mennyiben veszélyeztetné a börtön biztonságát? Nekünk külföldön járt rabok mesélték, hogy a spanyol és svéd börtönökben van egy terminál, ahol kikeresheted a hatályos jogszabályokat. Magyarországon ilyen nincsen. Hetente egyszer négy órára kaptam egy laptopot, amire az általam kért jogszabályokat letöltötték. Mivel a jogi rendszerben minden összefügg, ez csak csekély segítség volt. A hatályos jogszabályokat az igazságügy kezeli, ami nem egy privát intézmény. Állampolgári jog, hogy hozzáférhessünk a hatályos jogszabályokhoz. Én nem élhettem ezzel jogommal. Az ombudsmanhoz is nehezen jutottam el. Azt mondták, hogy előbb merítsem ki a fellebbezési lehetőségeket. Elment két hónap a fellebbezésekkel – mindvégig gátoltak a munkámban – ezután engedtek az ombudsmanhoz. Ez hiábavalóságnak bizonyult, mivel közölte, hogy bízzak az ügyészségben, mert a Büntetés-végrehajtási Intézet (BV) felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja. Ez a rókafogta csuka esete, mert én korábban ebben az ügyben az ügyészséghez is fordultam. Ezzel egyidejűleg volt egy polgári perem is a Legfőbb Ügyészség ellen, amit első fokon megnyertem, s ebben a perben jegyzőkönyvben rögzítették, amit mondtam: nem tudtam felkészülni a tárgyalásra, mert a hatályos jogszabályokhoz az alperes által törvényességi felügyeletet gyakorló BV-ben nem férhettem hozzá. Ez ugyan kellemetlen nekik, de a hozzáférés megakadályozása számomra ezerszer kellemetlenebb.

Tehát a börtönben eltöltött hat hónap az ügyed előmozdításában kifejezetten hátráltatott?

Igen.

A 2018-as országgyűlési választások idején még Tökölön voltál?

Nem, akkor már a Gyűjtőben voltam, a Kozma utcában.

Tudom, hogy közügyeket se gyakorolhatsz még egy jó darabig, de valamennyire bíztál-e abban, hogy a Fidesz legyőzhető, ami a te szabadulásodat jelentette volna?

Nem bíztam. A reménytelenség érzete a fizikai kiszolgáltatottság okán a börtönben lesújtóbb, mint másutt. Hatványozódik. És amikor a tévében láttam a gyűlöletkampányt, minden illúzióm elszállt. Április negyedikén döntöttek arról, hogy megkapom a reintegrációt, már másnap kiengedhettek volna, ha akarnak, de nem akarták. Még egy hetet rámraktak, tehát a választások után három nappal szabadultam. A választás napján a cellában hallgattam a rádiót. És megérintett a szabadság fuvallata. Jöttek az első adatok, hogy nagyon nagy a részvétel. És beszéltem pár ismerősömmel telefonon és az ügyvédemmel is, akik azt mondták, hogy nem fogok ráismerni arra a Magyarországra, ahova kijövök. Budapesten teljesen egyértelmű volt, hogy a Fidesz veszít. Amikor azonban azt hallottam, hogy nincsenek eredmények, az ember gyanút fogott, hogy itt valami baj lehet. Utána mindenhol azt lehetett hallani, hogy minden nagyon jó, mert az emberek azt akarták, hogy maradjon ez a kormány. És akkor jött ez az eredmény, ami valóban megdöbbentett, rá kellett jönnöm, hogy továbbra se leszek szabad, nincs más választásom, csak küzdeni az igazamért, ami nemcsak az én igazam. Másnap felhívtam újra a barátaimat, és megkérdeztem tőlük, hogy én jöjjek ki, vagy megvárjam, amíg benneteket is behoznak.

Te kijöttél ugyan, de nem vagy szabad.

Ez így van. El vagyok tiltva a közügyektől, nem lehetek cégvezető, nem lehetek egy egyesületi jogi képviselő. Ez a jogi munkámat alapvetően korlátozza, továbbra is láthatatlan rácsok vesznek körül. Hogy most, a reintegrációs őrizet alatt elmehettem dolgozni, ehhez is bírói engedély kellett. Csak Budapest területén mozoghatok, és este hét órára haza kell térnem. Hétvégén mindössze négy órára mehetek ki a lakásból.

Kötelező viselet: GPS nyomkövető rendszer

Kötelező viselet: elektronikus nyomkövető a bokán

A reintegrációs őrizetnek mik a feltételei, és mit jelent ez valójában?

A reintegrációs őrizet egy új jogi intézmény. A bíróság dönt róla, és legfeljebb tíz hónap lehet az időtartama. Objektív feltételei, hogy öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítéljék az embert és ne legyen élet és testi sértés elleni bűncselekménye, valamint első bűntényes legyen, vagyis ne legyen visszaeső. A reintegrációs őrizet szubjektív feltétele, hogy akinek a börtönben jó a magatartása, rendezettek a családi viszonyai, az lehetőséget kaphat arra, hogy mielőtt még feltételes szabadságra kerülne, elkezdhessen visszahelyezkedni a társadalomba. Ezt a lehetőséget kaptuk meg a bíróságtól Tátrai Miklós és én. Így a családdal lehetek, dolgozhatok, de azért ez egy házi őrizet lényegében. Igen, továbbra is rab vagyok, a börtönből tartós eltávozáson lévő rab. Február elsejéig tart a reintegrációm.

Mikor jár le a teljes büntetés?

Jövő év decemberében.

BV intézeten kívüli jogszerű tartózkodási engedély

Akkor február elsejétől decemberig vissza kell vonulnod Tökölre?

Remélem nem, az integrációs őrizet után automatikusan döntenek a feltételes szabadságra bocsátásról. Ezt mindenki megkapja, akivel nincs gond a reintegráció ideje alatt. A mi esetünkben persze ez nem lesz automatikus, a politikai elítélteknél általában semmi nem az. De addigra esetleg meglesz a strasbourgi bírósági ítélet. Nagyon szokatlan lenne, ha bennünket visszavinnének! De hát Magyarországon élünk. Mindenesetre ez az itthoni tíz hónap nagyon nagy lehetőség, hogy a családnak okozott károkat enyhítsem. Effektíven dolgozni is tudok, aminek nagyon örülök, hiszen nyílt titok, hogy milyen az anyagi helyzetem, ha nyolc teljes évig nem dolgozhattam. Most két munkáltatónál is tevékenykedem. Az egyik egy parlamenti párt alapítványa, amelynek az országgyűlési tevékenységhez kapcsolódó jogi szakértői munkát végzek. A másik Iványi Gábor egyháza, ahol ugyancsak jogászként munkálkodom. Mindkét munkához bírói engedélyt kellett kérnem, és ezeket megkaptam.

A strasbourgi bíróság ítélete mikorra várható?

Ezt nem lehet tudni, lehet két hónap, de lehet egy év is.

Ha jól tudom, ti már a hazai bírósági eljárás megindítása előtt Strasbourghoz fordultatok.

Igen, jól tudod. Az első hazai tárgyalás előtti esztendőben, tehát hat éve fordultunk Strasbourghoz, mi több, mielőtt az első tárgyalás megtörtént volna, Strasbourg egy hasonló esetben már jelezte, hogy jogsértő az eljárás is, amit ellenünk indítottak. Nincs kétségünk tehát a keresetünk strasbourgi megítélésének tartalmáról, de látva a jogállamiságunkat megkérdőjelező Sargentini-jelentés kormányzati fogadtatását, könnyen lehet, hogy a strasbourgi ítélet után bennünket is hazaárulóknak minősítenek.

Befolyásolnak téged a jelenlegi kormány minősítései?

Nem, de én a magyar bíróságoktól szeretném az igazságomat megkapni, amire ezek most nem alkalmasak. Egyelőre fordulhatunk Strasbourghoz, de ha így folytatódik Magyarország nemzetközi orientációváltása, akkor előbb-utóbb legfeljebb egy észak-koreai népbíróság lehet az a nemzetközi bírói szint, ami marad nekünk.

Mit szándékozol a nyilvánosság elé tárni?

A börtönnaplómat nem, de a pert mindenképpen tudományos igényességgel szeretném feldolgozni. Ennek a könyvnek lenne egy közérthetőbb verziója is, ami bemutatná azt a társadalmi és jogi valóságot, amibe belekerültünk. Mert értékes tapasztalataim vannak arról, hogy miképpen lehet a joggal rendszerszinten visszaélni. A sukorói telekcsere-ügy egyes emberek érdekeit minden bizonnyal sértette, valamint megjelentek benne a múlt század 1930-as éveinek baljós árnyai is. Tanulságos megnézni, hogy manapság ki és hogyan vehet részt a szerencsejáték szektorban. Ezzel szemben, ha a sukorói nemzetközi tőkebefektetés megvalósult volna, akkor egy nemzetgazdasági szempontból meghatározó, ellenőrizhető és átlátható üzletággal gazdagodott volna az ország.

Az eljárás során volt-e olyan állami tisztségviselő, aki egy idő után felállt és azt mondta, hogy eddig és ne tovább?

Igen, volt. Olyan is, aki elhagyta az ügyészséget. Olyan is, aki elkezdte, majd abba hagyta a nyomozást. És olyan is, aki szépen leírta a jegyzőkönyvbe, hogy nem én követtem el bűncselekményt, hanem azok, akik ezzel engem meggyanúsítanak és megvádolnak. Ezt szépen leírta, majd kezet fogott velem és gratulált nekem. Az a helyzet, hogy az ügyészek és a rendőrök jó részével akaratomon kívül is kapcsolatba kerülhettem az elmúlt években, s jelentős részüknél kifejezetten azt érzékeltem, hogy nagyon szívesen fellépnének a valódi bűnözőkkel szemben. Azt remélem, hogy erre még lehetőségük lesz valamikor! Többeknél úgy láttam: érzik, tudják, hogy az ő saját szakmai tisztességükkel is visszaéltek ebben a történetben.

Ezek a gesztusok mennyire segítettek-segítenek neked küzdelmedben?

Sokat. Jóval többet, mint a családi hagyományok. Kezdtem mondani, hogy rácsos rabságom utolsó öt napját Budapesten, a Kozma utcai Gyűjtőben töltöttem. Azért, mert van olyan szabály, hogy ahol a lakásod van, vagyis ahol a reintegrációs őrizet lesz, a területileg illetékes BV-be kell téged átvinni és onnét szabadítanak ki. Nekem a családból a nagybátyám volt utoljára börtönben. A Rákosi-érában öt évet ült. Ugyanúgy, mint minket, koncepciós perben ítélték el, olyasmiért, amit akkoriban szabotázsnak neveztek. Tehát aki kárt okoz az államnak, úgy, hogy nincs belőle anyagi haszna, akkor az szabotázs. A nagybátyám életfogytiglant kapott, és 1957-ben szabadult. Amikor bevittek a Gyűjtőbe, mondtam, hogy szeretném az ő zárkáját megkapni. Sajnos, nem kaptam meg.

***

A korlátlan, ellenőrizetlen, aljas ösztönökre építő hatalom számára Császy Zsolt bárki lehet. Akit egyébként Horthy Miklóshoz és Kölcsey családhoz is rokoni szálak fűznek, s aki egy magyar nemesi család sarja, de ez se segít rajta, amennyiben a hatalom érdeke őt ellehetetleníteni.

Garai-Édler Eszter