Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben. Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel. A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem. De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd […]

Nem valószínű, hogy szót kaphatnék a szombatonkénti tüntetéseken, így levélben mondom el, mit gondolok. Tisztelt honfitársaim! Két hete hallgatom okos, megfontolt, vagy éppen indulattal teli szavaitokat. Jogos az indulat, és a vereség okainak lázas keresése. Ne keressétek: itt vagyok. Én is voltam az, aki az elmúlt nyolc évben érveltem az ellenzéki pártok elképzelései mellett, sőt a banyatankommal elhúzgáltam a postaládákig azt a kevés szórólapot, ami mégis került. Társaim ragasztgatták a plakátokat, hogy néhányan mégis tudomást szerezhessenek arról: vagyunk itt néhányan, akiknek „nem tetszik a rendszer”. A társaim álltak az elmúlt nyolc évben minden egyes szombaton a választókerület forgalmas pontján: beszélgettek […]

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy cikk tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok. A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen […]

– Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt? – Nem vagyok asszony. Lány vagyok. – Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel? – Nem látja? Szülök. – Itt? Az utcán? – Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség. – De miért a földön? – Nekem ez a szülőföldem. – Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő? – Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell. – Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán? – Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást […]

Lázár János jobbra el. A hírek alapján szinte ez az egyetlen biztos információ. A többi jórészt találgatás. Fel lehet tételezni azt, hogy kellően megszedte már magát ahhoz, hogy békésen elvonuljon a vadászkastély kies magányába. Ebben is lehet valami. Ha nem is csak a tele a zsák effektus. Miközben hatalomtechnikai, kremlinológiai okai is lehetnek a távozásának. De sorba haladva, először azt a teliputtony, telizsák effektusra vessünk egy pillantást. Azzal, hogy Lázár kevésre tört volna, aligha vádolhatnánk a nemzeti főkaparnokot. Az alacsonyról felkapaszkodott suttyóra hajazó reakciói alapján az sem valószínű, hogy ne kaparna még egy kicsit, ha tudna. A hatalomvágya tekintetében sem […]

„Van itt valami vita, valami listázásról. Az európai politika lényege a transzparencia, az átláthatóság, hogy a választók tudják ki mit és miért csinál. Csak így tudnak jó döntést hozni. (..) A sajtó munkásait kifejezetten bíztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, (..) hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.” Ezt volt képes mondani a kormányfő a szégyenletes listázással kapcsolatban. Néhány észrevétel. Nem „valami” vita van, „valami listázásról” – hanem egy olyan szégyenletes akció elítélése, ami a legrosszabb […]

A választás eredményének közismerté válását követően röppent fel a hír, hogy az egyik legkeresettebb szóvá a „kivándorlás” vált az interneten. Néhányan erre rácsodálkoztak. Magam pedig a rácsodálkozókon csodálkozom. Legalább annyira, mint azokra, akik most veszik észre, hogy hatalmas bajok lesznek, lehetnek ebből. A hirtelen megugrás sok szempontból természetes, ami a kivándorlás felvetődését illeti. Azt is mondhatnánk, hogy normális reakció, és önmagában talán nem is lenne komolyabb jelentősége. Az teljesen normális, hogy csalódás esetén megindulnak a kompenzációs mechanizmusok. Ilyen a politikai csalódás is. A túlzott várakozásokkal, illetve a rég megszokott mechanizmusokkal való szakítás kényszerei. Mely utóbbira is bőven volt példa az […]

Nem, ez a termék nem tűnt el, ez megjelenik még, papíron és az online térben is. De sajtótermékként mindenképpen megszűnt. A kádári konszolidáció termékeként jelent meg Gazdasági Figyelő címmel 1957. március 7-én, majd 1958 januárjától Figyelő címen. Az 1965-től elhatározott új gazdasági mechanizmus korszakában vált jelentős orgánummá. Bár az MSZMP KB irányzatát követte – mint akkoriban minden újság -, Garam József főszerkesztő idején teret adott a vitáknak. Nyelveket beszélő, képzett munkatársai révén ablakot nyitott a világra. Az Economist vagy a Wall Street Journal cikkeiből fordított szemelvények a hazai közönségnek is mutattak egy-egy szeletet a béketáboron kívüli világról. Évtizedekig írta itt […]

Vasárnap a blogomban megjelent írásom kérdésekkel ért véget a szombati tüntetéssel kapcsolatban. Érdekes reflexióként kaptam olyan visszajelzést, hogy ez a mai fiatalok korholása lenne. Noha nem szántam annak. Nem is lehet az. Márcsak azért sem, mert azok akik a „mai fiatalokra”, mint rémesen borzasztó társaságra gondolnak, azok amnéziásak. Elfelejtik azt, hogy a ma fiataljai olyanok, amilyenné az előző generációk által épített, működtetett, illetve eltűrt társadalom szociológiai körülményei alakították. Ha a ma fiataljainak problémát okoz a konfliktusok kezelése, akkor nem tanítottuk meg őket. Ha a ma fiataljainak problémát okoz a felelősségteljes eszközválasztás egy közös cél érdekében, akkor valószínűleg hiányzott a példa. […]

Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások szerint százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni. Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok. Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort. Most megint […]

A szabadságról vitáznak a rádióban. Persze, mind értelmiségiek. Most nagyon proli leszek! Naná, hogy azon boronganak, hogy amikor a határon átmehettek nyugati irányban, a szorongás, meg stb. Nekem a szabadság nagyon fontos – még a macskát is azért szeretem jobban, mint a kutyát, mert nem egy szolgalelkű lény. (Ahogy a mondás tartja: a kutyának gazdája van, a macskának személyzete.) De megőrülök az itt borongóktól. A környezetemben csak az szorongott a határátlépésnél – de az a keleti határoknál is -, aki csencseléssel töltötte az időt: frottírtörölköző Romániából, műanyagpulóver „Olaszból”, Milka Bécsből. Nekünk, többieknek nem nagyon hiányzott a „nyugati” útlevél: úgysem tudtuk […]

Választási bűnbakot vegyenek! Occó, kénye’mes, naccerű, nemmigráncs! Na, valami ilyesféle jutott az eszembe azokon a kiváló szemrehányásokon, amelyek az ellenzék látható, megtapasztalható teljesítményén, és a kétségtelenül meglevő választási rendszer-manipulációkon, netán a kivizsgált csalásgyanúk majdani eredményén túlmenő ötletekkel állnak elő arra nézve, hogy miért úgy alakult a választások eredménye, ahogy. „Természetesen”, pártállástól függően is, továbbra is olvashatjuk, hogy gyurcsányahibás. Mert csak. Meg mindenki más. De a legjobban az utóbbi idők terméséből, mégis egy, Hámori László jegyezte, olyan dolgozat tetszett meg, ami a szinte már mesterien lelte meg az Orbánnal szemben ellenérzéseket tápláló értelmiségben, és média-környékiekben a bűnőst. En groß. Egyben önvizsgálatra […]

A szavazás másnapján a következőket tettem fel a Facebookra: “Őszinte részvétem Magyarország lakosainak. A temetésre nem megyek el”. Nem hittem volna, hogy annyi reakciót kapok, mint ami mégis bejött, de egy valami feltűnt: azok, akikről tudtam, hogy valóban hasonlóan éreznek és valóban gyászolnak, nem írtak semmit, vagy csak éppenhogy jelezték, hogy még léteznek. Pedig ismerőseimnek több, mint a fele szenved a jelenlegi helyzettől, de már a családjuk békéje, (békében hagyása) a megélhetésük biztosítása miatt nem nyilatkozhatnak évek óta. Akik írtak viszont, azok kikérték maguknak, hogy beleszóljak abba, ami Magyarországon történik. Ott igenis béke és nyugalom van, az ország virágzik és […]

Bizonyára sokan vannak így vele: én sem tudok elfogultság nélkül beszélni szülővárosomról, Budapestről. Sőt, annak is inkább a Duna bal partján lévő részéről, a „proli” Pestről. Bocsánatot kérek: Budától idegenkedem: akkor sem költöznék oda, ha számolatlanul állnának a millióim. A belbudai rész zsúfolt, kényelmetlen, a külső részeken elborzasztó vityillók épültek: a szűk telkeken többszintesre turbózott „kastélyok”, ahonnan többnyire nehézkes a lejutás, drága (és silány) a bolthálózat – kivéve persze a Moszkv… bocsi Szélkálmán tér környékét, meg egy-két lakótelepi központot. Apropó – lakótelep. Pár éve ugyan szűnőben van a panelházak csepülése – mutatják ezt a lakásárak is. Ma egy pesti jobb […]

Tamás Gáspár Miklós elemzése eredetileg a Magyar Narancs című hetilapban jelent meg 2018. január 11-én. A szerző engedélyével közöljük az írást a KMH hasábjain is. A magyar országgyűlési választások után különösen relevánsnak és előrelátónak bizonyult. * Föltételezzük, hogy a soron következő országgyűlési választásokat 2018 tavaszán a jelenlegi esélyes, Orbán Viktor miniszterelnök (államvezető) és apparátusa (a szociológiai­lag tévesen „pártnak” nevezett, ún. Fidesz–KDNP) nyeri meg. Hipotézisünk értelmében alkotmányozó (kétharmados vagy nagyobb) többséggel. Mi lesz akkor Magyarországgal? És mi lesz az utódállami magyar kisebbségekkel, amelyeknek a jelenlegi politikai helyzetét a legjobban az egyetlen vajdasági magyar napilap impresszuma jelzi, ahol – büszke nyíltsággal – […]