Meghekkelt interjúk – Kövér László szerint a Fidesz hataloméhes, tolvajbanda

2017 január 7 12:45 du.22 hozzászólás
Kövér László bajusz nélkül.

– Kövér úr, Önnek az utóbbi időkben több összetűzése is volt a magyar sajtó munkatársaival. – Ezek szörnyű emberek, nem is értem, miként tanulhattak meg magyarul? – Gondolom úgy, hogy Magyarországon születtek. Ők is magyarok. – Majd intézkedem, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő. Csak az lehessen újságíró, akire én rábólintok. – Mi a baja a sajtóval, Kövér úr? – Úgy kérdeznek, hogy a mi képviselőink kénytelenek legyenek szánalmasan hebegni és habogni. Belekergetik az embereinket olyan szituációkba, hogy ne legyen más választásuk, mint hazudni, mellébeszélni, végső esetben bunkó módon megfutamodni. – Kövér úr, Ön, finoman fogalmazva, az ellenzéket sem […]

Read more ›

Jön a hideg!

Illusztráció: Richard Lithgow

Jön a hideg! Szinte óráról órára ezt halljuk. Figyelmeztetésként, vagy a külvilágtól óvó figyelmeztetésként. Azt azonban elfelejtjük sokszor, hogy a víz nem mínusz húsz fokon fagy meg, hanem már jóval melegebb körülmények között is gyárthatunk jégkockát. A kihűléses halálhoz pedig szintén nem kellenek ilyen kemény fagyok. Ahogy az eddig elhunytak példája is mutatja. Mert eddig nem voltak rekord-hidegek, de fagyhalálban már sikerült jobban teljesíteni, mint egy éve. Ráadásul úgy, hogy a kihűlés miatti halálok egyharmada olyanokat ért utol, akiket a saját lakásukból vittek el temetni. Ami nem éppen annak a járványosan elharapódzó jólét legbiztosabb jele. A közönynek, a szegénységnek ellenben […]

Read more ›

Még mindig a szegénységről…

2017 január 6 9:01 de.57 hozzászólás
Illusztráció: Rafiq Siddique

Ezt az írásomat először 2014-ben, szegényeinek hosszú sorát látva tettem fel az akkori blogomra. Idén karácsonykor is szomorú képsorokat láthattunk a Blaha Lujza téri nagy ételosztásról. A sor most még sokkal sokkal hosszabb volt, mint a korábbi években bármikor. Azért teszem fel újra ezt az írást, mert éveken át semmi sem változik, sőt egyre rosszabb lesz a helyzet és nyomon követhetők a sajnos negatív változások. A kormány tagjai látni sem akarják a szegénységet és tudomásul pláne nem veszik a létezését. 2015-ben egyre tovább foszladozott a képzeletbeli szociális háló, fokozatosan megszüntették a a segélyeket és minden munkanélküliből közmunkást akartak csinálni. Ez […]

Read more ›

Van akinek jut, és van akinek nem

2017 január 5 9:57 de.33 hozzászólás
Spät Judit

A magát kereszténynek hazudó Fidesz-KDNP kormány az ünnepek idején is megmutatta, hogy csak azok nem fontosak neki, akik a leginkább rászorulnak a segítségre: a nyomorban élők. A karácsonyi közlönybe dugták el a hírt, hogy mindössze 3% plusz jut jövőre a közmunkásoknak. Szegénység mindig volt és mindig lesz. De az igenis döntés kérdése, hogy teszünk-e ellene. Rég nem látott bőség van Magyarországon. Az elmúlt napokban jóval több 500 milliárd forintot osztogatott szét a Kormány. Jutott pénz bőven mindenre, ami a Fidesz-KDNP-nek fontos: lőterekre, vizes világbajnokságra, az egyházak programjaira és a Makovecz Alapba. És látom a helikopterezős, luxusmárkákkal luxusautókban luxusnyaralásokon csillogó fideszes […]

Read more ›

A káderpolitika és az offshore lovagok országa

Szigetvári Viktor

Az Orbán-rezsim jutalmazza a hatalomnak feltétel nélkül engedelmeskedő fideszes kádereket. Bakondi György is feltétel nélkül részt vesz a kormány hazugságaiban, a menekültellenes hergelésben. Kapott is a fia a kormánytól egy 1,4 millió forintos vezető állást egy állami cégben anélkül, hogy bizonyította volna képességeit, érdemeit vagy bármiféle vezetői tapasztalata lenne. Ez az a káderpolitika, ami egyszerűen megöli a polgári értékeket, a tisztességes gyarapodásba, a tisztességes munkába és a teljesítménybe vetett hitet. Ennek mielőbb véget kell vetni, mert amíg nem a teljesítmény, az érdem és a képességek döntenek az előrejutásunkról és a boldogulásunkról, hanem a politikai lojalitás vagy a családi kapcsolataink, addig […]

Read more ›

Sajtóelhárítás Magyarországon

2017 január 4 10:24 de.24 hozzászólás
Tállai András

A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtósának elege lett a Hír Tv munkatársának kérdéseiből és elvette tőle a mikrofont. Az eset Tállai András adóügyi államtitkár, a mezőkövesdi focicsapat elnökének sajtótájékoztatóján történt. Az újságíró arra lett volna kíváncsi, hogy a mezőkövesdi sportszálló beruházása miért drágult az eredeti ár többszörösére. Nem kellett volna ilyet kérdezni. Már Kósa Lajos is megmondta: úgy kell kérdezni, hogy a kérdezett tudjon válaszolni. Kósa Lajos nem csupán a Fidesz frakcióvezetője, de talán még Tállai Andrásnál is okosabb, ezért oda kell figyelni arra, amit mond. Nem arról van szó tehát, amire elsőre gondolnánk. Vagyis, hogy Tállai András, aki a NAV elnöke […]

Read more ›

Kakuk György hiányozni fog Magyarországnak

Kakuk György. (Facebook)

Meghalt Kakuk Gyuri*. Azon kevés, civilből politikussá lett ember közé tartozott, akivel magánemberként és nem közszereplőként beszéltünk évente egyszer-kétszer. Utoljára a Szent Jobb körmeneten találkoztunk, ahol mindketten pártunkat képviseltük. Magunkra maradva a kereszteket pöffeszkedőn hányó, neofita fideszes elit ünneplő körében. Istenhitről, az én – mára eltompult – vallásos hátteremről és hazánk szomorú állapotáról beszélgettünk. Utána meg a menekültválságról, persze. A mocskos Fidesz-kampányról, a centrumállamok felelősségéről a Közel-Kelet szétesésében és a menedékkérők kiszolgáltatottságáról. Kevés olyan politikus van, aki annyira mélyen, személyes tapasztalatok szintjén ismerte és értette a menekültválságot és a terrorveszélyt, mint ő. Megélte a balkáni háborúk nyugati cinkosságát, látott vallási […]

Read more ›

Van egy álmom…sőt vannak álmaim…

2017 január 3 9:41 de.32 hozzászólás
Van egy álmom…sőt vannak álmaim…

“Van egy álmom” – így kezdte híres és sokat idézett beszédét Martin Luther King, a Nobel-békedíjas amerikai polgárjogi harcos. Tudom eléggé elcsépelt dolog így kezdeni egy írást, és különösen így az év első hónapjában, mikor mindenki az elmúlt év számvetésének elkészülte után újévi fogadalmat tesz, vagy kívánságokat, álmokat fogalmaz meg. Ezek az álmok bizonyára nem csak a saját álmaim, mindenkinek fontosak lehetnek, nem extra, személyre szabott vágyak, hanem sokkal nagyobb álmok. Egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem kell senkinek, a kevéssé tehetős rétegnek sem aggódni a napi megélhetésért. (Lakhatás, a rezsi maradéktalan befizetése, egészséges és kielégítő étkezés, ruházkodás, magyarul […]

Read more ›

Meghekkelt interjúk – Áder János bohócnak tartja Balogot, és Orbánt hibáztatja, amiért nem lehet az ENSZ főtitkára

Meghekkelt interjúk – Áder János bohócnak tartja Balogot, és Orbánt hibáztatja, amiért nem lehet az ENSZ főtitkára

– Áder úr, Ön újévi köszöntőjében a kiegyezésről beszélt. Mit kell értenünk ez alatt? – Ezt csak úgy mondtam. Szilveszterkor kell valami vidámság. De óvnám Önt attól, hogy ebbe bármit is belegondoljon. – Ön nemrég bejelentette, hogy elvállal még egy ciklust köztársasági elnökként. Korábban olyan hírek terjedtek, hogy Orbán nem Önt szeretné ezen a poszton látni, és Ön sem erőlteti az újbóli jelölést. – Igen, én is hallottam, hogy a Viktor azt a Balog nevű bohócot akarja. Ami egy vicc lett volna. Nézzen rá erre a Balogra: így néz ki egy államfő? – Ezért vállalta el még öt évre? – […]

Read more ›

Christopher Adam levele Vona Gábor Jobbik-elnöknek Hanuka kapcsán

2016 december 29 11:47 de.158 hozzászólás
Christopher Adam levele Vona Gábor Jobbik-elnöknek Hanuka kapcsán

Tisztelt Elnök Úr! Ha valaki azt kérdezte volna tőlem akár pár éve, hogy hány évig tart, míg a Jobbik elnöke – akinek szájából és tollából nem kevés antiszemita megjegyzés érkezett és aki egyszer Izraelbe küldte az őt kérdező Betlen János riportert – gesztust tesz a zsidóság felé, akkor angolul azt válaszoltam volna, hogy „don’t hold your breath.” (Ne tartsa vissza a lélegzetét.) Ez most mégis megtörtént, amikor Ön Köves Slomó rabbinak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjének küldte jókívánságait. „Hanuka alkalmából engedje meg, hogy tisztelettel köszöntsük Önt és a hívő közösség minden kedves tagjának”–írta Ön a rabbinak Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvívővel együtt. Aztán […]

Read more ›

Fejér megyei casus belli?

2016 december 27 8:15 de.32 hozzászólás
Fejér megyei casus belli?

Bejárta a médiát, illetve annak egyik-másik zegét és zugát, hogy milyen alaposan csinált a Fejér Megyei Hírlap viccet a miniszterelnöki interjúból. Abból, ami nyomtatásban megjelent. Mintegy kiegészítve, de végső soron eltorzítva azt, amit Orbán Viktor valóban mondott. Ezt követően felbukkant természetesen a kiadó közleményben tudatta a hírhamisítás tényét a nagyvilággal. A Pannon Lapok Társasága Kiadó Kft. ebben az esetben, a legtöbb szempont szerint korrekt módon járt el. Olyasmit ne akarjunk számon kérni a mai digitális világban, hogy egy lapot az úgynevezett „kefelenyomat” alakjában még egyszer elolvassanak. Azt már kevésbé érthető a nyomtatott lap esetében, hogy a kiszállítás előtt senki nem […]

Read more ›

A megigazított Orbán-interjúról

A megigazított Orbán-interjúról

Az első hírnek, amit a Fejér Megyei Hírlapban megjelent Orbán-interjúval kapcsolatban olvastam, az volt a címe: „Meghamisították Orbán interjúját”. Pedig nem meghamisították, hanem éppen ellenkezőleg: megigazították. Nem az egészet, csak néhány mondatát tették helyre a szövegnek, de kezdetnek ez is megfelel. Az Amerikai Népszava az Év Emberének választotta azt az ismeretlent, aki után most nyomoznak Orbán szülővárosában. Megpróbálják kideríteni, hogy ki volt az, aki Orbán szemére olvasta az igazságot. Mindeközben mások provokációtól tartanak, csapdát sejtenek, ürügyet, hogy Orbán rendszere újból szűkíthesse a sajtó már így is csak elméletben létező szabadságát. Nem kell hőstettként felfogni, de bagatellizálni sem szabad, ami december […]

Read more ›

Hárman egy étteremben

2016 december 23 8:58 de.24 hozzászólás
Hárman egy étteremben

Az interneten közzé tett fotó tanusítja, hogy Németh Sándor, az állam által egyházként elismert Hit gyülekezete frontembere, egyszersmind az ATV tulajdonosa a budapesti Nobu elnevezésű luxusétterem ben tárgyal Andy Vajnával és Habony Árpáddal, illetve, hogy az utóbbiak tárgyalnak vele. A menüről nem lehet fogalma senkinek. Csak találgatni lehet. Én is azt teszem. Természetesen fogalmam sincs, hogy mit fogyasztottak az étteremben találkozásuk alkalmából ők hárman (Andy Vajna, Habony Árpád és Németh Sándor), meglehet, hogy az ebéd- és vacsoraajánlatok közül csupán középáras suhsi tekercseket (ami hat darabos adagonként hármuknak, ital nékül úgy kilencven rongyot kóstál), de az is lehet, hogy csupán bekaptak […]

Read more ›

Hír TV — Magyarország legprofibb hírcsatornája és az ATV lecsúszása

2016 december 20 11:16 de.338 hozzászólás
Kálmán Olga

Amikor úgy 12 évvel ezelőtt azt mondtam: a HÍR TV a legprofibb hírcsatorna, barátaim majdnem meglincseltek. Pedig nem azt mondtam, hogy „objektív”, pláne nem azt, hogy független (mitől is?), csak annyit jegyeztem meg: professzionális. Persze – különösen a televíziós műfajban ehhez jelentős mennyiségű pénz is kell – ezt nem sajnálták az induláskor a mögötte álló erők. Nagyjából a teljes jobboldal, a néhai fiatal demokraták szövetségével az élen. Amely erő éppen pár hónappal a tévé 2003 januári beindítása előtt szenvedett méretes vereséget, ami után nyolc ellenzéki év következett. Az ilyen idők azonban kedveznek ellenzéki hírműsoroknak, hiszen általános vélemény szerint kizárólag a […]

Read more ›

Álomállás a magyar parlamentben: Bíró Márk 68 millió forintért hallgat

Álomállás a magyar parlamentben: Bíró Márk 68 millió forintért hallgat

68 millió forintot vett föl 6 és fél év alatt bíró Márk, a Fidesz országgyűlési képviselője. Ne háborodjunk fel, mert Bíró úr keményen megdolgozott ezért a pénzért. Megállta, hogy egyetlen egyszer se szóljon hozzá, ne terjesszen elő semmilyen indítványt. Ráadásul még a benzinkártya és az albérleti támogatást is felvette, annak ellenére, hogy körzete nincs, ahol választóterületi elfoglaltsága lehetne. Bíró Márk ugyanis listán jutott be a parlamentbe, és ebben a minőségében hallgatott eddig 68 millióért. Persze, ez így nem teljesen igaz, az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint hősünk egyszer megszólalt. Igaz, véletlenül, ám ez nem von le annak az értékéből, hogy azt […]

Read more ›