2017 március 4 4:42 du.
A szemközti, frissen tatarozott ház faláról, szépen kialakított fülkékből, Árpád és öt vezér néz le őrzőn egy új üzletre. Van mire vigyázniuk: a budapesti Veres Pálné és a Nyári Pál utca sarkán, új helyére költözve, megnyílt a GoodSpirit Bar és Whisky szaküzlet. Bár a jelképes, és ilyen esetekben feltétlenül kötelező szalagátvágás az utcán történt, az igazi látványosság az ajtón belül várta az érkezőket. Amint azt Szatmári Kati a WhiskyNet alapító tulajdonosa elmondta, a vállalkozás 2007 augusztusában kezdte meg működését. Előbb csak webshopként dolgoztak, majd – 2008-tól – már boltjuk is volt, nagykereskedelemmel is foglalkoztak. Az elmúlt hat évben már az […]
Read more ›
10:57 de.
Nem sokan gondolkoznak a mai Európában, úgy, hogy ugyan mi lesz a jövő. Ha gondolkoznak is rajta, messze nem olyan tervek kidolgozásán fáradoznak, amik hosszú távon megfelelő változásokat eredményeznének. A stabil bevándorlások miatt Európának két lehetősége van: vagy feltámad benne az életösztön, vagy belepusztul. A jelenlegi eszközökkel nem lehet csatát nyerni a maguknak szinte mindent megengedő terroristákkal szemben. Ha csupán a „sima” terrorizmussal kellene szembenézni, az nem volna akkora gond mint az ideológiai terror. Ugyan úgy nehéz ellene védekezni, de ez sokkal veszélyesebb mint a fegyveres terror. Az ideológiai terror egyre inkább megfertőzi még azok agyát is akik eddig „immunisak” […]
Read more ›
2017 március 3 3:31 du.
A kanadai Örökségi Minisztérium a héten hozott nyilvánosságra öt új tervet, amelyek alapján megépülhet a vitatott „Kommunizmus áldozatai” nevet viselő emlékmű Ottawában, Kanada fővárosában. A KMH-ban már többször is foglalkoztunk a kacskaringós utat bejárt emlékmű-projekttel (például itt, valamint itt), most azonban az eredetihez képest sokkal szerényebb és kevésbé polemikus tervek elnyerték a liberális kormány tetszését. Az egyik fontos változás, hogy az emlékmű hivatalos elnevezéséből kiveszik a kommunizmusra, illetve az áldozatokra való hivatkozást és végül Kanada, a menedék földjének fogják azt hívni. Összesen 3 millió dollárba kerül az emlékmű felépítése és 2018-ra el is készül. Azonban a sokkal kisebb és már […]
Read more ›
11:35 de.
Magyarország miniszterelnöke már nem ura a szavainak. Vagy ura még valamelyest, de a körülötte lévők úgy gondolják, hogy nem az. Az a véleményük, hogy Orbán nem mindig azt mondja, amit mond. Legalábbis akkor, amikor olyat mond, ami a kormánynak és a Fidesznek nem jó. Orbán ugyanis Magyarország miniszterelnöke és a Fidesz elnöke, tehát nem mondhat olyat, ami nem jó a kormánynak és a Fidesznek. Ha tehát mégis olyat mond, akkor mégsem azt mondta. Ha valaki nem értené a fenti okfejtést, elmagyarázzuk. Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján arról beszélt, hogy meg kell őrizni Magyarország etnikai homogenitását. Ennek […]
Read more ›
9:18 de.
Egy ismerős hívta fel a figyelmemet a 444 egy röpke írására az informatikaoktatás kapcsán. Annyira röpke, hogy gyakorlatilag egy képhez fűzött hosszabb kommentár inkább, és szinte egy képernyőnyi területen is elfér. A cím alapján az informatikaoktatás sanyarú helyzetét hivatott illusztrálni. Mely informatikaoktatás valószínűleg tényleg sanyarú helyzetben van sok helyen. Elég az, ha belegondolunk az eszközigényébe, és az iskolák anyagi helyzetébe. Pontosabban a kettő közt meglevő résbe. Ami nem egy esetben inkább szakadék. A szakadék két partja közt aztán vitatható hidak alakulhatnak ki. A szülők felajánlásait, a cégektől levetett, de még használható eszközök használatát is beleértve. Meg a közös géphasználatot is bevetve. Amikor is két-három […]
Read more ›
12:14 de.
Lendvay Kamilló 1978-as operáját, A tisztességtudó utcalányt először láthatják az Opera műsorán, csakúgy, mint a fiatal zeneszerző, Mezei Gábor Péter A ravatallal szemben című művét. Mindkét mű női sorsokat állít középpontba, az egyik egy klasszikus Sartre-színdarab feldolgozása, a másik egy kortárs kamaradarab. A téma mégis hasonló: mindkettő egyetemes szinten feszegeti azt, hogy mások feláldozása árán elérhető-e a valódi boldogság és boldogulás. A ravatallal szemben I. felvonás Rita és Dóra, a fiatal testvérpár fáradtan érkezik haza apjuk temetéséről. A férfi köztiszteletben álló üzletember volt, a ravatalnál maga a miniszter olvasta fel az elnök levelét. Dóra végigbőgte a szertartást. A két lány […]
Read more ›
2017 március 2 9:27 de.
Pontosan 200 éve, 1817. március 2-án látta meg a napvilágot Nagyszalontán Arany János, a magyar nyelv és verselés legnagyobb mestere, irodalmunk legismertebb epikus költője, a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Toldi trilógia, számtalan megrendítő ballada és sok sok szép vers alkotója és Petőfi barátja. Nem volt sem hős, sem lánglelkű forradalmár, de hazáját mindvégig hűen szerette. Hosszú életművet hagyott maga után. Szülővárosában szolid természete miatt “a hallgatag emberként” emlegették. Elszegényedett református kisnemesi család késői gyermekeként és egyetlen fiaként született, (születése előtt a család már 8 gyermeket elvesztett gyermekkori tüdőgyulladásban, nővére már férjhez ment) Szülei egy kis […]
Read more ›
12:06 de.
Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány Lizzie MacKay a nyugodtabb élet reményében egy kisvárosba költözik az amerikai Délen. Azonban már odafelé tartva véletlenül egy szörnyű, tragédiába torkolló összetűzés részesévé, koronatanújává válik: fehér és fekete férfiak vitatkoznak össze a vonaton, melynek következtében egy fehér lelő egy fekete férfit, akinek társa elmenekül. A gyilkosságot Thomas, a szenátor egyik fia követi el. Lizzie élete ettől kezdve pokollá válik. A vonatról elmenekülő fekete férfi kétségbeesetten keresi fel a lányt másnap reggel a lakásán, aki dühösen próbálja őt elküldeni. Az ártatlan férfi azonban senki másra nem számíthat Lizzie-n kívül, ő az egyetlen, aki mellé állhat. Azt kéri, Lizzie […]
Read more ›
2017 március 1 12:34 du.
A sajtóban, a tévében, a rádióban, a különböző blogokon nap mint nap rátermett, hozzáértő emberek, elemzők, újságírók, közéleti személyiségek, politikusok megvitatnak, jó alaposan számtalan fontos, az ország sorsát érintő kérdést, politikai, gazdasági történéseket. Természetesen a számtalan hivatalos szóvivő általában magyarázkodik valami miatt, megpróbálja elhitetni velünk, hogy mindaz, amit hallunk nem teljesen úgy van, ahogy mi első pillanatban értjük, alaposan kell értelmezni a dolgokat. Folyamatos harc (miniszterelnökünk mindig harcol, hol az EU-val, hol a világgal, hol a migránsok ellen, hol a sajtószabadság ellen, hol “a demokrácia ellen”) és a háború közepette mégis növekedés van. (Csökken a munkanélküliség, (nyilván megvédjük) nálunk majd […]
Read more ›
2017 február 28 12:22 du.
Ismét megtörtént a csoda, amit tavaly már a Saul fiánál átéltünk. Oscar-díjat nyert a Mindenki című magyar rövidfilm. Az alig több mint húszperces mű két kislány barátságáról szól, valamint egy énekkari tanárnőről, aki – a közösség érdekeire hivatkozva – nem engedi, hogy az egyik lány a kórusban énekeljen. A kirekesztett kislány barátnője lázad ez ellen, s megszervezi, hogy az énekkar egy emberként álljon a kislány mellé. Ha úgy tetszik, mesefilm a Mindenki. Ilyen ugyanis a valóságban nem létezik. A magyar valóságban biztosan nem. Üzenet ez a film a magyaroknak. Hogy ezért lehet velünk mindent megcsinálni. Mert mindenkivel megtörténhet, ami velünk, […]
Read more ›
9:13 de.
Könyvvel és kiállítással tiszteleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy kiváló magyar katona emléke előtt, akit – valami érthetetlen okból – teljesen elfeledtünk. Ez a feledés azért is különösen méltánytalan, mert soha, semmit sem tett, ami árnyékot vethetne a nevére sőt, munkásságának máig ható eredményei vannak. Magyarország sportolói az újkori olimpiai játékokon a legtöbb aranyérmet – összesen harminchetet – vívásban nyerték! A manapság sikersportágnak számító úszás 28, a kajak-kenu 25 aranyéremmel követi. A számok láttán joggal vetődik fel a kérdés: mi lehet az oka ennek a jelentős különbségnek? A hazai modern sportvívás előzményei a XIX. századra nyúlnak vissza. A Pesti […]
Read more ›
8:49 de.
A Momentum Mozgalom kétségtelenül elérte azt, hogy Orbán Viktor zavarba jött. Annyira, hogy visszanyúlt a szokásos taktikához. Ez, mint tudjuk, leginkább az agyatlan vagdalkozáshoz hasonlít. Ami különben láthatóan kielégíti a vakhitű tapsoncok szellemi igényeit. Azonban ettől még az Orbánt kevésbé kedvelőknek is kár lenne eufóriába ugrálni magukat. Mert a magyar álomhelyzetnek csak az egyik oldalán billeg a miniszterelnök és az ő álmai. Amely utóbbiak között nyilvánvalóan ott szerepelt az Olimpia. Mert akkor ő lehetetett volna az a kormányfő, akinek munkásságát a nemzetközi helyzet annyira, de annyira visszaigazolja, hogy még az Olimpiát is ide sorsolják. Ha az ország különben beledöglik, akkor […]
Read more ›
2017 február 27 9:11 de.
Fürjes Balázs, a vizes vb-ért felelős kormánybiztos azt mondta a tévében, hogy a Dagály uszoda látványterve csak blöff volt. Ezzel akarták elnyerni a nemzetközi szövetség tetszését, de valójában tudták, hogy nem ilyet fognak építeni, hanem olyat, amit végül felépítettek. Vagyis egy korszerű, tetszetős, minden szempontból kiváló épület helyett egy bádogdobozhoz hasonlító valamit. A kormánybiztos ezzel azt is elismerte, hogy szándékosan vezették félre a nemzetközi úszószövetséget, mert így akartak előnyökhöz jutni másokkal szemben. Blöff volt tehát a szép terv, amit előkaptak valahonnan. Maguk sem gondolták komolyan. Talán kimásolták egy szaklapból, kölcsönvették egy kolléga munkájából. Ráadásul a vizes vb költségei is négyszeresére […]
Read more ›
2017 február 26 9:25 de.
Óvszer bemutató szépkorú asszonyoktól, Dagadós Dénes elkérte Sovány Lujza kezét, szenvedélyes tánc a Santana Smooth-ra full kalocsaiban–Farsangi jelmezbált tartottak az Ottawai Magyar Házban február 25-én. A vacsorával összekötött bál fénypontjai közé tartozott az „Öreg vagyok, jaj, megöregedtem” című kabaréjelenet a kultúrközpont úgynevezett Hölgy Tag Különítményének előadásában, amelyről lapunk egy kis videót is készített. „A Nézésését meg a járását” című számot adják elő, kicsit másképpen a felvételen. A későbbiekben előadásukból az is kiderült, hogy mennyire nyúlékony az átlag kanadai óvszer. (Óvszer-teszt. Fotó: C. Adam) (Az Ottawai Magyar Ház Női Tag Különítménye. Fotó: C. Adam) (Szépkorúak. Fotó: C. Adam) A lehető legnagyobb […]
Read more ›
7:20 de.
Korán kezdődött a választási harc. No, nem ellenzék és kormánypártok közt, hiszen az a harc már eldőlt. Van buzizás, hazaárulózás, gyurcsányahibásozás, mészárosozás és oligarhásozás. a gecizés lecsengőben, a rasszista felhangokkal terhelt cigányozás, migránsozás épp szelídül. Tombol, az „elit”, mi azonban fotelunkba dőlhetünk, lábunk az asztalon, ölünkben klaviatúra, és írhatunk jót, rosszat nem árt, nem használ, a regnáló hatalom győz, az utókor pedig garantáltan rajtunk röhög. BALEKOK (hadd ne mondjam: birkák), simán vette őket palira a politikai, gazdasági „elit”, és nevetnek: – Ha-ha szegény öregek. – Vagy sírnak. Mi hagyjuk rájuk, és nehéz örökség az övék. Tehát a kenyér java a […]
Read more ›