2014 október 8 12:22 du.
A kanadai parlament megszavazta Stephen Harper miniszterelnök kormányának azon indítványát, mely engedélyezi, hogy C18-as vadászgépeinkkel támadhassuk az ISIS erőit Irakban. A két napig tartó alsóházi vita után 157-134 arányban szavazták meg a képviselők azt, hogy Kanada erősítse az amerikai légitámadásokat. Összesen 155 konzervatív képviselő támogatta az indítványt és hozzájuk csatlakozott Brent Rathgeber független képviselő, valamint a Zöldpárttól Bruce Hyer. A keményen baloldali Új Demokrata Párt (NDP) és a liberálisok ellenezték Kanada csatlakozását a haborúhoz. Egyébként Kanadában a harci műveletekhez nem feltétlenül szükséges a parlament beleegyezése, de Harper jelezte, hogy ő megszeretne vitatni bármilyen katonai fellépést az ISIS ellen. „Kötelességünk a […]
Read more ›
12:20 du.
Na ez még tőlük is sokk. Szájjártató no meg az ő (egyelőre még) imádott daliás 2/3istene A mai nap a Népszabadság és Napi Gazdaság is azzal büszkélkedhet, hogy az új külügyérünk (úgy kell nekünk) interjúval tisztelte meg őket. Egy külön körberöhögést is kiérdemelne a két interjú összehasonlítása, de ezt most hagyjuk. Találd ki Wazze melyikben megkérdezték tőle, hogy a „…miniszterelnöknek mi volt a véleménye? Nem érezték, hogy politikailag veszélyes a házvásárlás? „Beszéltem vele erről, ő pedig biztatott. Azt mondta, fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is” – hangzott a válasz. Túl azon, hogy „már miért […]
Read more ›
12:11 du.
A tegnapi napon ért véget a negyedik egyeztetés a Nemzeti Bank Törvényelőkészítő Munkacsoportja, valamint a szakmai civil szervezetek között. Az ügyfelek igen kemény feladat elé lesznek állítva az elszámolással kapcsolatban. Ha azt szeretnék, hogy az elszámoltatás a részükre pozitív eredménnyel záruljon senki nem ülhet a babérjain, várva, hogy az elszámolás magától megtörténjen. Kemény ügyintézésre számíthatnak, amelyben aktívan részt kell venniük, és még így sem lesz garantált a siker arra, hogy az elszámolás pozitívan fog lezárulni részükre. Az már biztos, hogy az elszámolás nem lesz tökéletes, a végeredmény csak ritkán lesz teljesen pontos, és a visszajáró összeg legfeljebb csak becsléssel lesz […]
Read more ›
2014 október 7 3:47 du.
Van nekünk, ugyebár, egy kockafejűek kinevelésére szolgáló, igencsak ostoba NAT, meg a hozzá szolgálatos tananyag, némi poroszos felhanggal, megsózva a tankötelezettség életkorának leszállításával és fűszerezve a szakmunkásképzés humán- és közismereti tantárgyi okításának lenullázásával. A szándék kétségtelen: tanulatlan, továbblépésre teljességgel képtelen, hozzáadott érték képzésére teljesen alkalmatlan, ennél fogva max. betanított munkára használható, alacsonyan fizetett generációk kinevelése, akik ebből kifolyólag elégedetlen tömeget fognak képezni. Az elégedetlen tömeg pedig jól manipulálható, egy kis cirkuszi játékkal meg is vezethető, némi kenyérrel megvehető, ami teljességgel megfelel Orbánéknak: az ellen vetik be őket, akik ellen akarják. Ne legyenek senkinek kétségei: nem a CÖF itt a mérvadó, […]
Read more ›
11:57 de.
A média felelősségét sokszor szokták feszegetni abból a szempontból, hogy mennyire legyen tényfeltáró, és kiket hívjon be egy műsorba. Az utóbbi jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy behívták az MSZP aktuális hülyegyerekét az ATV-be. Még akkor is, ha Tóbiás József pillanatnyilag az elnök, és ki mást is lehetne egy választás előtt behívni? Így a média és annak képviseletében Kálmán Olga igazán nem tehet arról, ha egy pártnak erre futja. Mert azért nem árt elfeledkezni arról, hogy egy közösség sok szempontból maga alakítja a sorsát. Igaz ez a Fideszre és igaz ez az ellenzéki formációkra is. Ha tehát a Fidesz egy szélkakas-diktátort […]
Read more ›
9:55 de.
Török Gábor „független” politikai elemző azt találta írni, hogy „Orbán Viktor egy baromira jó politikus”: Rácuppantak erre a különböző véleménymondók, politológusok mindkét oldalon, míg legutóbb maga az érintett fejtette ki elméletét az ATV vasárnap esti műsorában. (Nem Orbán Viktor, ó nem! Ő már régen csak megnyilatkozik a nyilvánosságnak.) Tekintsünk el most attól, hogy Török Gábor a mai államigazgatási rendszerben magas pozíciót tölt be, nem mint irányító, hanem, mint ”elemző”. Nem tudom pontosan felidézni a hivatalos titulusát, de ezzel nincs egyedül a jelenlegi kormányzatban. A legtöbb vezető ember hivatalos pozíciója igen képlékeny, a hivatalos cím egyáltalán nem egyezik az illető valós […]
Read more ›
8:58 de.
Hazautaznak a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasai (másnéven: kultúrkövetei), így pár héten belül szerkesztő és műsorvezető nélkül marad az Ottawai Magyar Rádió program. (A legutóbbi adásban az Irigy Hónaljmirigy Numerakirály nevű számmal kezdődik a program, aztán jön a Petőfi.) Ha üresen, hihasználatlanul marad a heti egy órás slot, akkor a CHIN Radió (FM 97.9) feltehetően egy másik etnikumnak adja át a vasárnap reggel 7 és 8 óra közötti időpontot. Szóval ki szeretné átvenni a rádiót? Az Ottawai Magyar Ház új műsorvezetőt, illetve szerkesztőt keres a rádiónak. Íme körlevelük: * Kedves Barátaink! Az ottawai magyar rádió munkatársakat keres. Dombi Károly visszavonulása óta […]
Read more ›
2014 október 6 10:29 de.
Bede Fazekas Zsolt, a Torontói Független Magyar Rádió műsorvezetője heves levelet írt Lázár György két cikke miatt. Az egyik cikkben szerzőnk a jobboldali Kanadai Magyarok Országos Szövetsége problémáiról ír, miután a magyar kormánypárt láthatóan a KMOSZ riválisa – a Kanadai Magyar Kulturális Tanács – mellett állt ki. A második cikkben – amely az angol nyelvű testvérlapunkban jelent meg – Lázár György arról írt, hogy a Jobbik-rendezvényeken és a „vitéz-avatásokon” is fellépő Tolcsvay Béla érkezik Kanadába, az Extra Hungariam Alapítvány nevű szervezet meghívására. Bede Fazekas Zsolt nem járult hozzá ahhoz, hogy levelét leközöljük. Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítója és nemzetközi […]
Read more ›
9:36 de.
Még a nap is Ózdnak segít. Jelenlegi ismereteink és a jelenlegi felhasználás mellett a nyersolaj és a földgáz tartalékaink kb. 40-50 évig biztosítják számunkra az energiát. Előfordulhat, hogy 10-20 évvel tovább tart ki, de az kétségtelen, hogy senki nem tudja pontosan megmondani, milyen nagy mennyiségű fosszilis energia hordozó tartalékunk van még a tengerek, óceánok és az eddig még fel nem kutatott területek alatt, de azt mindeki tudja, a mennyiség véges. Azt pedig még véletlenül sem tudja megmondani egyetlenegy szakember sem, de még csak megközelítőleg előre jelezni sem, hogy ezeknek a felhasználása a jövőben milyen tempóban történik. Ma azt tudjuk biztosan, […]
Read more ›
8:53 de.
Navracsics Tibor megírta válaszait az uniós kérdésekre, és a válaszokat, a kérdésekkel együtt, befújta az őszi szél az MTI ablakán. Kár volt. Nem mintha nagy meglepetést okozott volna a válaszok tendenciája. Az ugyanis világos volt, hogy ezért az uniós posztért a Fidesz-kormány egykori tagja bármit meg fog tenni. Mert alighanem ezt a parancsot kapta. Márpedig Navracsics eddig minden parancsot szentírásként kezelt. A bármi különben szó szerint értendő, ha a válaszokat tekintjük. Részleteiben kár is talán elemezni, mert a szellemiségéről szinte mindent elmond az a kitétel, amit a média szabadsága kapcsán válaszolt egy kérdésre: „A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a […]
Read more ›
2014 október 5 10:55 de.
Hallgatom, hogy Orbán Viktor szerint legfőbb ideje törvényt hozni a családok belső viszonyainak újabb szabályait lefektetendő. Mert mi más célt szolgálhatna az, hogy törvénnyel köteleznék a gyermeket a szülőkről való gondoskodásra. Mármint arra, hogy nyugdíj híján a gyermek tartsa el a szülőt. Törvénnyel kötelezve. Ha igaz. Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy hasonló kötelezettség korábban is létezett. Sokkal lényegesebbnek tűnik a költségvetési, illetve a szociológiai értelme ennek az ötletnek. A kormányzati moralitást is lehetne ennek kapcsán kritizálni. De ami nincs, azt nem érheti kritika. Az ugyanis a morál, a tisztesség hiányát jelzi, hogy először államosítják a magánpénztárak nyugdíjvagyonát, majd […]
Read more ›
9:28 de.
Richard B. Spencer, a szélsőjobboldali National Policy Institute vezetője Budapesten szervezett volna egy neonáci, másnéven „fajvédő” konferenciát. A konferenciát letiltották, szombaton pedig az éppen Budapesten lévő Spencert rendőrök előállították és az idegenrendészet őrizetbe vette. Törvénytelen…jogszerüség…. Milyen törvényesség és jogszerüség volt 6 millió ártatlan meggyilkolásában? Milyen törvényesség és jogszerüség alapján égették el a családomat, vagy lötték többüket a jeges Dunába? Milyen törvényesség és jogszerüség volt az 5 éves Csorba Robika meggyilkolásában? Mindezek az aljasságok annak az ordas eszmének a nevében lettek elkövetve, amit Richard Bertrand Spencer és náci csürhéje hírdet. Spencer elfogása és a konferencia betiltása jogszerű volt. Bocs, de ha […]
Read more ›
2014 október 4 12:22 du.
Szász János rendező „A nagy füzet” (The Notebook/ Le Grand Cahier) című filmje nem számít standard II. Világháborús, vagy Holokauszt történetnek. A Holokausztnak tulajdonképpen marginális szerepe van a filmben, de az kétségkívül igaz, hogy a narratíva legfontosabb fókuszpontja a folyamatos extrém erőszak érzéktelenítő hatása. Ágota Kristóf magyar származású, de Svájcban élő írónő Le Grand Cahier című könyvére épül Szász Jenő filmje, melynek főszereplői Budapesten nevelkedett ikertestvérek, akik hirtelen vidéken, egy határmenti magyar falúban találják magukat. Az ikreket Gyémánt László, illetve testvére Gyemánt András alakítja. A 12 éves gyerekek 1944-ben kerülnek egy névtelen falúba, amiután szüleik úgy döntenek, hogy itt biztonságosabb helyen […]
Read more ›
2014 október 3 3:58 du.
Könnyű egy gazdaságilag stabil országból (pl. Kanadából), meleg szobából, a ropogós malacsült után kaliforniai vörösbort kortyolgatva kritikákkal illetni, vagy helyeselni Magyarország helyzetét. Ha alaphelyzetnek vesszük, hogy a kanadai magyarok többsége a Forradalom utáni időkben érkezett az országba, tele sebekkel, lelki sérülésekkel, honvággyal és indulattal, talán érthetőbbé válik az elkötelezettségük a jobboldal, a konzervatizmus mellett, illetve minden ellen, ami az előző rendszerhez kapcsolható. Hadd jegyezzem meg azonban azt is, hogy – legtöbben- harmincvalahány évi távollét után látogattak először Magyarországra, tele elvárásokkal, megelőlegezett bizalmatlansággal, Vörösváry úr újságjából, a Kanadai/Amerikai Magyarságból szerzett információkkal. Évtizedeken keresztül égett bennük egyfajta ifjonti lángolás, legtöbbjuk a huszas […]
Read more ›
1:15 du.
Az Ottawai Egyetem mellett, egy szokványos kis házban működik a Krisna-tudatú hívők helyi közössége, valamint non-profit éttermük, a Govinda’s. Az 1981-ben megnyitott éttermet egyetemista korszakomból ismertem meg. Mint sok más diák, én is egy olcsó vacsorát kerestem az egyetem környékén és inkább egy helyi szervezetet támogattam, mintsem a menzát üzemeltető multinacionális vállalatot. A Govinda’s-nál diákok 5 dollárért (1.100 forintért) annyit ehetnek amennyit megkívánnak, mindenki más pedig 7 dollárért teheti ugyanezt. Egy ideje nem jártam a Govinda’s-ba, de a héten – egy meleg őszi estén – átsétáltam hozzájuk és még mindig egy különös élmény volt. A 33 éves Govinda’s étterem sokat nem változott az évek folyamán. A vendégeket […]
Read more ›