2014 június 12 7:36 de.
Hogy mit képes művelni a jog egy társadalom életében, arra jó példa a reklámtörvény, amelyet a minap fogadott el a magyar parlament felkent kétharmada. Persze ez nem rendhagyó esemény abban a törvényhozásban, amelyet többnyire egyetlen csoport, a budapesti ELTE jogi karán egy évfolyamon végzettek csapata határoz meg. Amikor a házelnök a választások előtt a kormány teljesítményét értékelte, kiemelte: több mint ezer törvényt hozott a többség az első ciklusában. Arról persze nem készült statisztika, hogy ezek közül hányat kellett módosítani már a hatályba lépése pillanatában, hogy hány törvényjavaslat változott a módosító indítványok hatására, hányat vertek át sürgősségre hivatkozva, gyakorlatilag mindenféle vita […]
Read more ›
2014 június 11 6:32 du.
Erdélyi cigány, magyar és román zene, illetve néptánc kerül bemutatásra Montreálban 2014 június 19-én, 20 órakor a Maison de la Culture Ahuntsic-ban. A Heveder zenekar Kanadába varázsolja Erdély népi és kulturális hagyományait Az Erdélyi falvaktól Amerikáig című produkciójában. „Bár a Heveder banda tagjai igen fiatalok, komoly és mélyen gyökerező hagyományokat ápolnak. A dallamok, amiket muzsikálnak, egyenesen az erdélyi és magyarországi falvakból hozzák magukkal, ezt az örökéletü tradiciót az új amerikai közönségnek. A Heveder egyike a legújabb generációs zenekaroknak, akik a közép európai cigányok, magyarok és románok fantasztikusan izgalmas zenéjét gyüjtik és mutatják be”–jegyzik a szervezők. „A 2002-es megalakulásuk óta Erdélyben […]
Read more ›
3:28 de.
A plázázás össznépi sport az emberek és emberkék, emberpalánták egy részének körében. Azt hinnénk, hogy valami hasonló lehet az is, amikor egy csarnokba, az élelmiszerek hagyományos beszerző helyére lép be valaki. Hát nem! Ott a plázaélményt legfeljebb azok a turisták élik át, akiket, mondjuk, a Nagyvásárcsarnokba visznek el az utazásszervezők. A napi bevásárlást megkísérlők legnagyobb „örömére”. De most ne róluk szóljanak a gondolatok. Nem azért, mert nem érné meg. Hanem azért, mert amikor a magyar átlépi az országhatárt, és tenyerébe nő a fényképezőgép, akkor aligha jobb a helybeliek szemében. Már akkor, ha átlépi az országhatárt, és turistaként lépi át az […]
Read more ›
2014 június 10 11:28 de.
Kerényi Imre a Népszabadságnak elmondta, hogy szerinte még Magyarországon is a „nemzetek fölötti” liberális diktatúra épül és ez szerinte abban is mutatkozik, hogy nem lehet nyiltan homofób megjegyzéseket tenni anélkül, hogy ne csapna le a melegellenes személyre a „balliberális” média. „Azt tapasztalom, hogy a balliberális rész begörcsölt. A jelenlegi korszakban a nemzetek fölötti liberalizmus megpróbálja megvalósítani világméretekben a saját diktatúráját, ami ellen fel kell venni a küzdelmet. Jeles szerzők állítják, hogy ez majdnem olyan diktatúra, mint a náci és a kommunista volt”–nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök megbizottja. Érdeklődéssel olvasnám, hogy mégis melyik szerzők állítják azt, hogy a plurális demokrácia egyenértékű a […]
Read more ›
2014 június 9 3:24 de.
Orbán: célunk a néppárti kormányzás A pénteken megalakuló kabinet célja, hogy néppárti kormány legyen, néppárti kormányzást folytasson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a parlamentben, harmadik kormánya minisztereinek eskütétele előtti beszédében. Ehhez egy apróság hiányzik: nincs néppártunk. Van fideszünk, de az nem néppárt. Emlékeztetett, hogy az elmúlt 24 évben az összes kormány munkáját testközelből figyelhette, hasznos erkölcsi és gyakorlati tapasztalatokat szűrhetett le, ami megadja a lehetőséget, hogy kiérlelt szempontok alapján, határozott célok és világos elvárások mentén alakíthassa meg a szabad Magyarország 10. Kormányát. Hát, a casting minden esetre jól sikerült. A kiérlelt szempontokkal ugyan van egy kis gond – ezt […]
Read more ›
2:20 de.
Az ember nem győzi kapkodni a fejét. Ami tegnap volt, arról majd csak holnap fogunk valamit megtudni. Ilyen időket élünk. Orbán Viktor az idei országgyűlési választások ürügyén Ózdra látogatott és a helyi televízió Apropó című műsorban emlékeztetett: Magyarországon kultúrája volt a bányászatnak, nemzetközileg elismert szakemberek és jól képzett vájárok dolgoztak egykor, húsz éve azonban kitalálták, hogy a bányászatnak nincs jövője, mára pedig a képzésük is megszűnt. „Már szinte szégyellni kell, ha egy országnak szene van, és ki akarja bányászni” – fogalmazott, beteges dolognak titulálva mindezt. Ugyanakkor megjegyezte: ˝A kormány dolgozik azon, hogy újraindítsa a vájárképzést és egy modern bányászatot hozzon […]
Read more ›
2014 június 7 2:48 du.
„Nem lehet egy filmet normálisan végignézni, mert állandóan reklámot tesznek bele.” (Lázár János)” A „fogaskerekeket” íly módon állítják le. Mit is nevezek „fogaskerekeknek”? Ha egy vállalkozás, cég nem ad hírt a termékeiről, eseményeiről, akkor azt nem is keresik, nem is vásárolják. Így a cég becsődöl. Igaz, sok embert újból el kell küldeni, de vigasztalódjanak, mert 3 hónapig tuttira ellátja őt az Orbán kormány, utána szélnek eresztik. Statisztikát ily módon szépítik, mivel állítólag ma jobban élünk?! No igen, ez attól függ, ki és kik?! Mert akik ezt mondják, ők biztosan. A felcsúti polgármester biztosan célba ért, ér. De a többiek, itt […]
Read more ›
10:13 de.
Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom–budapesti segédpüspök 2014. május 9 és 26. között felkereste az észak-amerikai magyar katolikus közösségeket. A lelkipásztori látogatás első állomása a montreali Magyarok Nagyasszonya Plébánia volt, ahol Cserháti Ferenc segédpüspök kétnapos programjának első napján részt vett az új magyar cserkészek avatásán, valamint megbeszélést folytatott Pierangelo Paternieri atyával, a Montreali Egyházmegye kulturális és rituális közösségekért felelős püspöki helynökével. 2014. május 11-én ünnepi tanévzáró szentmisét mutatott be a Magyarok Nagyasszonya templomban, amelynek keretében kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Ugyanebben a szentmisében került sor az elsőáldozásra, valamint az évvégi hálaadásra. A szentmisén az egyházközség Útkereszteződés zenekara működött […]
Read more ›
2014 június 6 11:42 du.
Profetikus hagyományok folytatása Szűz Mária különleges védelme alatt. Ez vár a saját elképzelései szerint Orbán Viktorra. Más oka aligha lehetett arra, hogy a kormányzati átszervezések során a saját szűkebb irányítótestületét a Karmelita kolostor épületébe költözteti a miniszterelnök. Legkésőbb 2016. március 15-ig. Vagy mégis lehet más oka? Lehet. Az egyik nyilvánvalónak tűnő ok az lehet, hogy ezzel fizikailag is az államalkotó többség, nevezzük egyszerűen „népnek”, fölé emelkedhet. Önmagában ebben sincs sok újdonság. Nem ő lenne az első népvezér, aki a Budai Várat szemelte ki kormányzása gócpontjaként. S korántsem biztos, hogy egy méla legyintéssel utalná vissza Orbán Viktor a felkérést a korona […]
Read more ›
12:20 du.
Két élmény – TGM és Habermas – melyek megértéséhez a műveltségem, tudásom nem biztos, hogy elég – ezért írok róla, a kommentelők biztos segítenek. Az első élmény: TGM írása az ÉS-ben. Ebben szokás szerint hitet tesz marxizmusa mellett, s éles kritikát ad a világról – időnként elnézően megemlítve, hogy azért a polgári demokrácia és a liberalizmus mégis csak jobb a fasizmusnál, a most alakuló-alakult rendszernél. Pontos képet kapunk az osztályalapú szervezkedés lehetőségének megszűnéséről, melynek helyébe a „fogyasztó és a közszolgáltatások kliense” lép. (Számomra nem teljesen egyértelmű, hogy mikor beszél a kizsákmányolt munkásságról, mikor prekariátusról, s mikor a még ez alatti […]
Read more ›
12:06 de.
Québec lett Kanada első tartománya, mely törvényessé tette az eutanázia egyik formáját, annak ellenére, hogy ezt szigorúan tiltja a kanadai büntetőjogi törvénykönyv. A törvénytervezetet még az előző baloldali-szeparatista Parti Québécois (PQ) kormány készítette el, viszont a tavasszal kormányt alakító Philippe Couillard liberális miniszterelnök lehetővé tette, hogy a Nemzetgyűlés elé kerüljön a beadvány. Couillard azt is megengedte, hogy a liberális képviselők saját meggyőződésük szerint szavazzanak. Ennek az lett az eredménye, hogy 22 liberális képviselő az eutanázia ellen szavazott, de mivel azt a baloldal, mind pedig a liberális párt, illetve a jobboldal egy része támogatta, simán és nagy többséggel átment a Nemzetgyűlésen. […]
Read more ›
2014 június 5 2:25 du.
Szerda este 3 rendőrt megölt, kettőt pedig súlyosan megsebesített az a lövöldöző, aki még most is szabadlábon van és fegyverekkel, katonai egyenruhában járja a várost. Csütörtök reggel legalább három alkalommal látták a bújkáló gyilkost, aki lényegében az egész New Brunswick tartománybeli város életét leállította. Iskolák, üzletek és cégek zárva vannak, a hatóságok arrak kérik a helyieket, hogy mindenki maradjon otthonában, zárt ajtók mögött. A lövöldöző egy 24 éves, Justin Bourque nevú fehér férfi. Kommandós egyenruhát visel és karddal, lőszerrel, illetve késekkel látták a helyiek elsétálni Moncton egyik külvárosában. A hatóságok szerint csütörtök délután feltehetően a város északi részén lehet a gyanusított. „Egy felfegyverzett és […]
Read more ›
8:48 de.
Asszem, hogy mosmá mindenki láthattya, hogy úgy saccperkábé mire is gondút a köpcösviktor, amikor aztat tolta az ország népének ábrázattyába, hogy sokminden lesz itten folytatásilag, de konszolidáció, na, az aztán nem. Hámáméris lenne? Nem lehet lazítani, csapataik harcban állnak. Meg kell védeni a Nemzeti Együttmicsodálás Rendszerét és a Nemzeti Ügyek Kormányát. Meg az ő vívmányaikat. Nehogymá pazarba mennyen itt minden, amit idáig alkottak. A trafikok, a fődek, a kaszinók, a sok-sok ellop… izé, elsíb… akarom mondani teljesen demokratikus úton, az esélyegyenlőség messzemenő figyelembevételével elbírált pályázatokon elnyert sok pénzt fialó vagyontárgyak, koncessziók, beruházások generálkivitelezői joga. Ébrenlét, készenlét, nertársak! Az köll ide. Előszöris […]
Read more ›
2014 június 4 1:45 du.
Lázár János bejelentette, hogy a Deutsche Telekom az Orbán kormánnyal szövetkezve viszi el az internetet a még offline vidéki otthonokba. A Deutsche Telekom az Origo Zrt. tulajdonosa, mely lap éppen tegnap menesztette főszerkesztőjét, miután az Lázár János extrém utazási költekezését tárta a nyilvánosság elé – „A kormány átfogó vidékfejlesztési informatikai fejlesztés tervez minden háztartásba a Deutsche Telekommal közösen”–mondta Lázár János fideszes csúcsminiszter a parlament mezőgazdasági bizottsága előtt. Közben folytatódik az Origo Zrt. összeomlása, miután a lap tulajdonosa – a Deutsche Telekom – feltehetően politikai nyomásra menesztette Sáling Gergő főszerkesztőt, aki a legnagyobb magyar internetes újságban hozta nyilvánosságra, hogy hét nap alatt a fideszes […]
Read more ›
8:45 de.
A porszáraz közlemény szerint „Sáling Gergő, az Origo.hu főszerkesztője közös megegyezéssel távozik a médiavállalattól”. A tegnap esti, kevésbé porszáraz, hír szerint azért kényszerül távozásra, mert az Origo oknyomozott kicsit Lázár János hotelszámlái körül. Arról a bizonyos kétmillióról van szó, amivel kapcsolatban duzzogás, visszafizetés egyaránt szóba került már. Alkalmasint szintén az Origo híre említette, hogy azt a bizonyos hotelszámlát Sonkodi Balázs, illetve Perényi Zsigmond társaságában sikerült összehozni. Ahogy az is olvasható Pethő András cikkében, hogy Lázár János a kiküldetési pénzt feszegető kérdés hatására lemondott az említett költségtérítésről, és azt visszafizeti. A debreceni floridázásra kísértetiesen hasonlító forgatókönyvet produkálva. Némileg a sértetten hisztis gyerek „akkor kenjétek a hajatokra” […]
Read more ›