2014 március 27 4:48 du.
Az Alkotmánybírósághoz fordultam – mert zavar a pofámba tolakodó propaganda, a magyar nyelv rongálása, s mindaz a hazugság, ami az egészben tetten érthető. Az indítványomat a tekintetes AB – visszautasította. Nem találta az Alaptörvényben biztosított jog sérelmét, s hogy a megsemmisíteni kívánt passzusok mely alaptörvényi rendelkezésekkel ellentétesek. Szerintem necces a dolog, mert a véleménynyilvánítás szabadságát és a tulajdoni jog gyakorlását is érinti, ha törvény írhatja elő, hogy valamit ki kell függeszteni, amivel nem értek egyet – de az igazi meglepetés akkor ért, amikor kiderült: hiába hivatkoztam, hogy „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket…ápoljuk és megóvjuk”, vagy hogy „Valljuk az elesettek és […]
Read more ›
2:13 du.
Viszont lesz vita (inkább beszélgetés) a Népszabadság és az ATV szervezésében. Aki bújt bújt alapon… „Az ATV és a Népszabadság szerkesztősége értetlenül áll az előtt, hogy nem egészen két héttel a magyar társadalom legfontosabb eseménye, az országgyűlési választás előtt nincs mód arra, hogy az eséllyel versengő demokratikus erők érdemben kifejthessék elképzeléseiket. Ehhez sem elég akarat, sem méltó fórum nem akadt idáig. Ezért a két szerkesztőség közösen hirdet szakpolitikai fórumot: április 1-jére a külpolitikai, 2-ára az oktatáspolitikai, 3-ára az egészségügyi és 4-ére a gazdaságpolitikai elképzelések megvitatására. Fölkérik ugyanakkor a demokratikus erők miniszterelnök-jelöltjeit, hogy április 5-én, a választás előtti napon vegyenek részt […]
Read more ›
10:52 de.
Bebizonyosodni látszik, hogy a pártlistás szavazólapon feltüntetett jelölőszervezetek többsége szisztematikus csalás révén állított országos listát. Először Marek Bertram, a Magyarországi Cigány Párt egykori aktivistája mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy szerinte öt párt – köztük maga az MCP, a JESZ, Szili Katalin KTI pártja, a SZAVA és a Zöldek Pártja – gyakran egymást segítve másolta a jelöltállításhoz szükséges 500 aláírást. Egy nappal később egy másik MCP-s kampányaktivista – Hermann György – ezt megerősítette Kálmán Olga kérdéseire válaszolva. A Hermann interjúnak olyan hangulata volt, mint ha az igazgatónő behívta irodájába a játszótéren rossz társaságba keveredő diákot. Az interjúalany […]
Read more ›
12:37 de.
Szigetvári Viktorral beszélgetett a Kanadai Magyar Hírlap. Az Együtt-PM pártszövetség társelnöke elmondta, hogy a Kormányváltó Összefogás teljes mértékben egyenlőtlen pozícióból kénytelen harcba szállni a médiabirodalommal rendelkező Fidesszel. Ugyanakkor jelezte, hogy Orbán Viktor gyávának bizonyult ebben a kampányban és Moszkvának is alárendelte Magyarország nemzeti érdekeit amikor paktumot kötött Vlagyimir Putyinnal, illetve amikor egy héten keresztül néma maradt Ukrajnában és a krím félszigeten folyó események alatt. Az Együtt-PM társelnökét társadalmi kérdésekről is kérdeztük és elmondta gondolatait az azonos neműek házasságáról, illetve a nők és a roma lakosság alig érzékelhető jelenlétéről a magyar közéletben, valamint arról, hogy szerinte a magyarországi roma lakosság jelentős […]
Read more ›
2014 március 26 12:23 de.
A baloldali-nacionalista kormánypárt – a Parti Québécois – választási kampánya egyre inkább összeomlani látszik, szűk két héttel a Nemzetgyűlési választások előtt. Ebben a kínos helyzetben elővették a már ismert „fegyverüket,” nevezetesen a teljesen nyilt rasszista és angolellenes riogatást, ami minden más kanadai tartományban teljes mértékben elfogadhatatlan lenne egy kormánypárt és tartományi miniszterelnök részéről. A Parti Québécois (PQ) saját maga kezdeményezte a Nemzetgyűlés feloszlatását, mivel úgy látta a februári felmérések alapján, hogy végre többséget szerezhetnek a törvényhozásban. Csakhogy a szeparatizmus még a PQ-hoz esetleg vonzódó szavazók jelentős körében sem népszerű, így a legújabb Léger Marketing pártpreferenciás kutatás szerint 40 százalékra ugrott […]
Read more ›
2014 március 25 8:02 de.
A kedves Putyin fan Pécstt kis székre állva osztotta az igét a fidesznyik katonáknak, akik csorgó nyállal hallgatták a vezénylő tábornok semmitmondó lózungjait. Persze a bátor vezér testőrök gyűrűjében volt, még a saját fanjai előtt is fél. Gyáva ez a műdemokrata, még nyílt vitára sem mer kiállni senkivel évek óta, sőt még a csicskáinak is megtiltotta azt, hogy szóba álljanak politikai ellenfeleikkel. Ez a felcsúti demokrácia. Szóval arról beszélt Pécsett, hogy hogyan kell kommunikálniuk a választás finisében, mivel kell megmagyarázni a félázsiai szavazóknak, hogy ők nem élnek rosszabbul, mint 4 éve, csak úgy érzik. Mert nem az a fontos, hogy […]
Read more ›
4:14 de.
Hogy pofon volt-e, nem tudom, lehet, hogy inkább egy balegyenes, vagy egy paraszt-lengő, ki tudja? Tán maga Menczer Erzsébet sem, hiszen nem egy Miló Viktória, hogy szakszerűen intézze el ellenfeleit, ő – valószínűleg – csak lelkes amatőrként kezdte el püfölni politikai ellenfelét, aki egy kampány-kitelepülés alkalmával túl sok helyett vett el a térből és hangosan bömböltette a zenét. Ott, ahol ő akarta betölteni a teret és ő akarta bömböltetni a zenét, merthogy ott és akkor ő maga volt a FIDESZ, és azt tudnunk kell, hogy csak a FIDESZ! Nem mondom, Menczer Erzsébet idegei mostanában rojtosabbak lehetnek, mint a Jóska gatyaszára, […]
Read more ›
12:08 de.
Életképek 1975-ből, kilenc részben, egy másik világból… Azzal kezdődött, hogy tanulni küldtek a Szovjetúnióba, 1975 telén. Három hónap képzés az ESZR – egységesített számítógép rendszer – megismerését illetően. Az ESZR maga volt a KGST csodája, igazi nemzetközi produktum. Központi egysége szovjet, konzolja csehszlovák – még a neve is úgy szólt, hogy Konsul, amúgy gömbfejes elektromos írógép volt a szentem – lemezes tárolói bolgár ISOT gyártmány, a mágneses szalagegység lengyel, a kalapácsos nyomtató NDK-s, a tán a lyukkártya olvasó volt magyar, mintha Videoton gyártmányra emlékeznék, meg a románok is adtak bele valamit, hogy mit, már nem emlékszem. Az egyik csapat ment […]
Read more ›
2014 március 24 12:05 de.
Van ez a fogalom, amit lépten-nyomon használ magát baloldalinak, jobboldalinak tartó alakulat, párt és közösség, anélkül, hogy legalább egyszer végiggondolná, mit is takar, mit is kellene jelentenie ennek, az emberi társadalmat összekötő legfontosabb kapocsnak? Egyrészt van az elkönnyesedett szemű sajnálat, amellyel némi alamizsnát dob a „jószívű” a rászorulónak – főként a saját lelkiismerete megnyugtatására. Liberális barátaim azonnal számológéphez kapnak, amint a szót meghallják: mibe kerül, mit hoz, mit visz – mármint anyagiakban. A jobbérzésű konzervatívok büszkén verik a mellüket: ennyi és ennyi embernek adok munkát! És nem pirulnak el, amikor rákérdez valaki: mégis, mekkora kenyér jár a munka mellé? És […]
Read more ›
2014 március 23 10:59 de.
Sziasztok. Elérkeztünk a végéhez… Egy kedves „hódolóm” szerint abbahagyhatnám már. Remélem, örömmel fogadja az utolsó részt. A „maradék” persze kicsit sántít, hiszen itt van rögtön a világ legnagyobb whiskygyártó nagyhatalma India. Ezen azért nem lepődhetünk meg, hiszen egy milliárd ember él ott, kikben erős nyomott hagytak az ír és skót hagyományok az angol elnyomás alatt. Mennyiségben a legtöbbet készítik, de a minőséggel nem nagyon foglalkoznak. Hab a tortán pedig az, hogy ha nem figyel az vétlen áldozat, akkor könnyen belefuthat egy melaszból gyártott italba, ami Indiában engedélyezett, mint whisky. Ha biztosra akarunk menni, akkor az Amrut nevű készítményt kóstoljuk meg. […]
Read more ›
12:05 de.
1992 nyarán megjelent a Magyar Fórumban egy cikk, amelyet Csurka István, a kormányzó Magyar Demokrata Fórum alapítója és elnökségi tagja írt. Csurka a rendszerváltástól eltelt két évről és az MDF új programjáról fejtette ki véleményét. Hamarosan a szerző párttársa, Debreczeni József a Népszabadságban szedte ízekre a Csurka szövegét, és a végére odaillesztette a saját minősítését pártja egyik vezetőjének nézeteiről: „Komplett náci ideológiai alapvetés”. Kemény! Precíz! S a következő évek bizonyították, hogy nem túlozott. A polgár ítélt. Az öntudatos citoyen. Azóta sem történt hasonló a hazai politikában. A hatás persze nem maradt el. Csurka kikopott az MDF-ből, új pártot alapított, a […]
Read more ›
2014 március 22 12:51 du.
Tizenöt centiméter hóra ébredtünk Ottawában ma reggel – március 22-én – ami némi felmentést ad nekem a tekintetben, hogy eddig sem voltam képes leszedni balkonomról a karácsonyi világítást. Szóval ilyen a kanadai tavasz lágy és langyos ölelése… De az Ottawába érkező magyar turisták (gondolom, azért időnként akadnak páran) annak legalább örülhetnek, hogy vasárnap és hétfőn gyönyörű napsütéses időre számíthatnak, meg olyan mínusz 7 fok körüli nappali csúcshőmérsékletre. Hétfőn akár mínusz 4-re is felkúszhat a napi maximum. Bízzunk benne, hogy április 5-én – amikor az ottawai nagykövetségen szavazhatnak a Kanadában tartozkodó, de magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok – nem fújja el a […]
Read more ›
7:58 de.
…mert manapság már nincs becsület senkiben! Rakonczayék a falu szélén laktak, nem nagyon, de eléggé. Rakonczayné legszívesebben még mindig tekintetes asszonynak szólíttatta volna magát, de hát már nem olyan időket éltek. Mondta is mindig, hogy már nem olyan időket élünk. Bezzeg, amikor még tekintetes asszonynak szólították, merthogy, postamester volt a férje, de most már csak a cézé maradt, meg az ipszilon, amit, persze, valahányszor csak lehetősége van rá, külön hangsúlyoz: Rakonczay, kisasszony kérem, Rakonczay, cézével és ipszilonnal a végén! Rakonczayék, miután Rakonczay Ernő, a postamester, kiszorult a hivatalból, nomeg, nemsokára az életből is, megvették ezt a házat. Szép porta volt, […]
Read more ›
12:05 de.
Amikor erről az esetről olvastam, egyszerűen nem akartam elhinni. Sokkolóan hatott rám és halandó emberként döbbenten vettem róla tudomást, mert ez nem más, mint orvosi nyelven mondva, közönséges eutanázia, ami tudtommal még törvényileg is tiltva van hazánkban. Vagy nevezzem úgy, nemzeti nyelven megfogalmazva, hogy az Orbán-kormány jóvoltából magyar irtás folyik Magyarországon? Az Orbán-kormánynak sajnos nem ez az első olyan kegyetlen húzása, amit a magyar betegtársadalom ellen elkövetnek. Kezdték azzal, hogy a rokkantakat csalóként állították be és sokuknak elvonták a rokkantnyugdíját. Helyette olyan segélyezett státuszt kaptak, s számukra annyi anyagi juttatást állapítottak meg, amelyből többé nemhogy emberhez méltóan élni nem tudtak, […]
Read more ›
2014 március 21 9:17 de.
Magyarországon április 6-án, Québec tartományban pedig április 7-én lesznek választások. És miközben Magyarországon Orbán Viktor kormányfőn kívül valamennyi listavezető kiállna a televíziós kamerák elé vitázni, Québecben meg sem fordul Pauline Marois miniszterelnök fejében, hogy ne vitázzon politikai ellenfeleivel. Az átlag québeci szavazó bizonyára megbüntetné a kihívás elől kibújó politikust, ezért az idei választáson is egy tartalmas és időnként szenvedélyes televíziós vitának lehettünk a tanúi. Pauline Marois, a baloldali-szeparatista Parti Québécois (PQ) miniszterelnöke szállt harcba Philippe Couillard-dal, a Liberális Párt (PLQ) kormányfő-jelöltjével, François Legault-val, a jobboldali Coalition Avenir Québec (CAQ) vezetőjével, valamint Françoise David-dal, a radikálisan baloldali Québec Solidaire (QS) társelnökével. Maroisnak szüksége lett […]
Read more ›