2020 március 26 4:21 du.
A COVID-19 (alias SARS-CoV-2) kapcsán már írtam korábban is a kommunikáció jelentőségéről. A kommunikáció az, amivel fel lehet korbácsolni az érzelmeket is. Az Orbán-kormány kiválóan igazolta, hogy miként lehet élni, és akár vissza is élni azzal, hogy a kommunikációs fogások fegyvert jelentenek. Különösen azokkal szemben, akik fegyvertelenek. Mert felkészületlenek. De ezzel nincsenek egyedül. Hallgatólagosan elég sok helyén a világnak eljutottak arra a pontra, hogy a vírussal kapcsolatos kommunikáció remekül alkalmas a figyelem kisiklatására. Például, a jóval korábban indult recesszióról. Ugyanakkor a magyarországi helyzet annyiban bonyolultabb a helyzet, hogy a járvány-kommunikációt felcsatlakoztatták a korábbi, elsősorban ellenség-kereső, kommunikációs kisvasútra. Ami aligha okozott […]
Read more ›
9:24 de.
Kizárólag a teljhatalom orbáni igénylésének jogosságával és logikájával ellentmondó törvényi passzusokat idéztem, méghozzá az állítólag betartandó és mindenkire nézve kötelező érvényű Alaptörvényből. C) cikk (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni. Ugyan Orbán nem erőszakosan, de a 2/3 gátlástalan támogatásával erre törekszik. Akkor most mi van? Nem az Alaptörvénynek mond ez ellen? Vagy így már mehet? Mi is van a hatalom megosztásával? R) cikk (2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire […]
Read more ›
2020 március 25 8:20 de.
Orbán minden hájjal megkent, rafinált és sunyi politikus. Naná, hogy kihasznál minden alkalmat egyeduralma biztosítására. Mindent tudónak és mindenhez értőnek képzeli magát, ezért akarja autoriter hatalmát bebetonozni. Azonban ez olyan csapda, ami a vesztéhez vezethet. Eddig se hallgatott senkire, döntéseit egymaga hozta meg, tanácsadói csak hajbókoló biokulisszák körülötte. No, nem azért nem hallgat rájuk, mintha mindenhez értene, hanem, mert nem bízik bennük. Ráadásul végrehajtó emberei, a miniszterek, államtitkárok – Semjén, Németh, Kósa, Gulyás. Kásler, legújabb szerzeménye Müller nagyasszony egytől-egyig dilettáns, alkalmatlan, önálló gondolkodásra képtelen pártkatonák. Ezért nem fogad el semmilyen kritikát, vagy szakmai tanácsot a hozzáérőktől. Mert mi van akkor […]
Read more ›
2020 március 23 9:39 de.
Christopher Adam vagyok, a Kanadai Magyar Hirlap főszerkesztője, Ottawából, Kanada fővárosából. A napokban a nagyböjt egyik központi témáját, a sivatagot, jártam be gondolatban. A nagyböjt gondolatvilágában a sivatag az önfeladásról, a nélkülözésről és a önreflexióról szól. Manapság mindannyian, akár itt, akár Magyarországon vagy a másutt a világban egészen közelről ismerkedünk meg ezekkel a témákkal. Néhány hónappal ezelőtt, reggel nyolckor az irodámban dolgoztam, éppen egy pályázati kérvényen, illetve egy irott beszámolón. Talán többen is tudják, hogy hétköznap és sokszor hétvégén is egy helyi templomnak és karitativ szervezetnek vagyok az igazgatója. Nem örültem túlságosan, amikor a munkaközben azzal telefonált a recepciós, hogy […]
Read more ›
2020 március 22 9:25 du.
A COVID-19, illetve a SARS-CoV-2 terjedésére hivatkozva Orbán Viktor bejelentette az igényét, az immár nem csak formális teljhatalomra. Azok a hívei, akik azt hiszik: ennek bármi köze lesz, illetve biológiai okokból lehet köze a járvány terjedéséhez, azok sürgősen szedessék ki a fejükből a távirányítót. Nem kérem. A rendeleti kormányzás maga a diktatúra. Nem Orbán miatt, hanem a ténye miatt. Ha tetszik, szinte tükörfordításai egymásnak. Orbán csak egy súlyosbító tényező. Az, hogy Orbán Viktor személyiség olyan, amilyen, az nem újdonság. Sok évvel ezelőtt is teljesen világos jelét adta a nagyzási hóborttal kevert, üldözési mániával fűszerezett, illetve hatalmi mániával keverten túlkompenzált, felelősségpánikos, […]
Read more ›
9:40 de.
15. nap Bezárkózásom önkéntes és teljes. Két hete az orrom se dugtam ki a házból. (Részben mindig is volt tartalékom, részben a fiam pótolta a hiányokat.) Beszéljünk már kicsit másról is. A szilvafám reggelre menyasszonyi ruhába öltözött. Érdekes egy szerzet ez a fa. Már a megszületése is. Néhai párom nagyon szerette a ”potyós” szilvát – kis, kerek, sárga, vagy sötétlila, édes gyümölcsöket terem. Egyszer hoztam a páromnak a piacról egy kilót, majd a magokat – a többi konyhai hulladékkal – ráöntöttem a kerti komposztálóra. Onnan hajtott ki – ma már öt méter magas, sudár fa, terebélyes lombkoronával. Jónéhány kiló szilvát […]
Read more ›
2020 március 21 9:04 de.
Orbán polgárháborús helyzetet provokál? „Ha ma valaki munka nélkül kap egyhavi fizetést, akkor valakinek egy hónapig kell dolgoznia helyette fizetés nélkül!” Lehet vitatni, hogy a vírusmizéria megalapozott-e, vagy sem, ténylegesen van-e érdemi különbség a lefolyásában a többi influenza – és tüdőgyulladásoké között, vagy csak egy erősen túlfújt lufival trükközget az, aki visszaél a társadalom dezinformálásával. Ezt majd az elkövetkező évek bizonyítják. Az már fontosabb kérdés, hogy belenavigáltak minket, és ezzel mesterségesen gazdasági és társadalmi helyzeteket kreáltak. Csak és kizárólag háborús helyzetben volt hasonló körülmény, eljárás, megszorítás! Akkor annyival volt jobb, hogy a fegyveripar legalább adott munkát, fizetést, így enni is […]
Read more ›
2020 március 20 3:59 du.
Conteo-érzékenyeknek most szólok: ne olvassanak tovább. Mert conteo jön. Coronaviridae kivitelben. Ami, a szabályok szerint azt jelenti, hogy azért közileg ismerhető közismereteket is fog azért tartalmazni. Meg kérdéseket. Betegségről, statisztikákról, gazdaságról. Meg a ló túloldalát is. Hátha segít a ló hátát is megtalálni. Egyszer. Majd. De vágjunk bele. A koronavírusok, mint olyan nem most jött közénk. Ezt azért érdemes figyelembe venni, mert a reakciók sokszor olyanok, mintha az Androméda-törzsről lenne szó. Mely könyv olvasását, illetve az abból készült 1970-es években készült filmet ajánlom mindenki szíves figyelmébe. Nem a COVID-19 miatt, hanem azért mert jók. Azért persze a COVID-19 kapcsán sem […]
Read more ›
2020 március 18 7:53 de.
Legelőbb is helyzetjelentés. Március 17. A dátum fontos, mert a helyzet óráról-órára változik. A hivatalos adatok szerint Magyarországon több mint 50 fertőzött van, és egy halálos áldozat. Az az idős férfi, aki végstádiumban feküdt kórházban, és akit a Hollandiából hazatért fia fertőzött meg a vírussal. Ezek a hivatalos adatok, és nincs ok a kételkedésre. Bár nyilván a helyzet ennél rosszabb – magam 400-500 tünetmentes vírushordozót saccolok – ámde hivatalosan nyilván csak ennyi esetről tudni, hiszen máig csak ezerötszáz körüli tesztet végeztek el. Tegnap oldotta föl a kormány a teszteléshez kötött protokollt, miszerint csak a már tünettel jelentkezőket szűrik – azokat […]
Read more ›
2020 március 17 2:24 du.
Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható! A közelmúltban jelent meg a Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában két szerző, dr. Ali Qassim Jawad és prof. Andrew Kakabadse munkája, „A vezetési intelligencia”. A könyvnek alcíme is van, ami […]
Read more ›
2020 március 15 2:04 du.
Megy a matek a betegek száma körül, és a találgatás. Holott világos: A járvány terjedni fog. A hírektől, és a politikai statisztikáktól függetlenül. Ha kellően manipulálják a szűréseket, a híreket, akkor legfeljebb a tudtunk nélkül fog terjedni. Egyszerűen azért, mert: Adott egy fertőzött ember, akin még nincsenek vagy nagyon enyhék a tünetek. A „normál” üzemmódja, hogy vesz levegőt, napjában egyszer tüsszent, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget egy zsúfoltabb szmogosabb városban. Tegyük fel, hogy 10 másikat exponál. (többet különben). Ebből sacimetrikusan, de általában a fele elég fertőző anyagot inkorporál ahhoz, hogy potenciális áldozat legyen. Ez nagyjából 50%. Elég, ha ezeknek csak […]
Read more ›
9:14 de.
Ez, ugyebár, egy egykori mozgalmi dal volt, némi szövegmódosítással ma is érvényes lenne. Semmi féle hátsó tartalma nem volt, mindenki tudta, mi a lényege, mikor, és hol illik – vagy szükséges – énekelni. Ill. a jónép nem is énekelte, csak az állami kórusok és hivatásos dalárdák. A központi ünnepségek és a rádió hangkulisszája volt. Ma már nincsenek ilyenek. Ami van, az Kárpátia nacionalista popgiccse, vagy egy új izé, amiről nem lehet eldönteni, hogy az országhatárokkal szétdarabolt magyarság könnyes kesergője, stadionban hőzöngő turbómagyarok indulója, vagy a felvidéki magyar ultrák harci dala. Egy biztos: nem a lázadás dala, csak egy asztali zene, […]
Read more ›
2020 március 13 2:13 du.
Ontario tartomány kormánya bejelentette, hogy három hétre bezárja az állami és a római katolikus iskolákat. Jövő héten kezdődne a hagyományos egy hetes márciusi szünet, idén azonban legalább három hétig zarva maradnak a szekuláris és katolikus iskolák. A szomszédos Québec tartományban pedig a római katolikus püspökök bejelentették: határozatlan időre felfüggesztik a vasárnapi szentmiséket. Az egyház döntése a francia többségű tartományi kormány azon rendeletét követte, amely betiltja a 250 fősnél nagyobb benti gyűléseket. Van számos olyan egyházközség, ahol lehetetlen lenne biztosítani ezt a korlátozást. Közben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök felesége, Sophie Grégoire is elkapta a coronavírust. A kormányfő 14 napra lemondta valamennyi […]
Read more ›
9:23 de.
Néhány felvetés járvány idejére, elsősorban a hozzám hasonló 70+-os, veszélyeztetett korosztálynak. Ha nem dolgozunk – nem vagyunk orvosok, ápolók, mentősök stb. – maradjunk otthon a hátsónkon. Ne riogassuk ismerőseinket, aktív hozzátartozóinkat olyasmikkel, hogy: a szomszédasszony látta, hogy a veje öccse a saját fülével hallotta, hogy miféle szörnyűségek történnek a közelben és a távolban. Mondjunk le átmenetileg az olyan múlhatatlanul szükséges, megszokott dolgaink beszerzéséről –és ennek hiányával a hozzátartozóink fülét se rágjuk -, mint például az almazöld, ovális kuruttyin. Átmenetileg megteszi a fehér, négyszögletes is. Bár ki tudja? Lehet, hogy rájövünk, egyáltalán nincs szükségünk kuruttyinra – micsoda megtakarítási lehetőség a jövőre! […]
Read more ›
8:18 de.
Hazudni hiba volt! De pánikot kelteni mégnagyobb! Ezután a tovaguruló orbáni korona már csak egyre távolabb és egyre lejjebb távolodik. Hát, a hazugság – először is. A mizéria, a polgárok felzaklatása következményekkel jár! Amint a farkast kiáltó pásztorfiú esetében is. Most, hogy helyzet van, már magyarázkodnia, hazudoznia kell! Kevés a migráncsozás, miután látszik, hogy az emlegetett 100.000 és 1millió migráncs jött és haladt keresztül az országon, de nem Ők fertőznek, hanem mi és a fejlett európaiak, a turisták…. Ami jelentősebb hazugság, hogy a gyerekeket nemérinti a Corona-vírus, emiatt járjanak iskolába! Természetesen a gyerekek is fertőződnek, bár kevésbé betegednek meg, DE […]
Read more ›