2019 február 25 8:16 de.
Távol álljon tőlem, hogy a tudományos élet kutatási kérdéseibe beleüssem az orrom, amikor még egy komolyan vehető diplomám sincs. De a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestület – így talán megengedhető, hogy gyalogos magyarok is aggódjanak az intézmény sorsáért. A szokásos módon kezdődött: az akadémia fenntartására – épületek rezsijére, ott dolgozók fizetésére szánt – 20 milliárd forintot kivonták a költségvetési törvény hatálya alól és a szépnevű Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe utalták, ami azt jelenti, hogy a kormány szájaíze szerint dönthetnek, mindenféle parlamenti akadékoskodás (így nevezi a parlamenti vitát a mai magyar udvartartás minden meghatározó tagja) nélkül. Akadémiai doktoraink talán abban […]
Read more ›
8:07 de.
A rádióban halottam, nem a királyiban, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, fogja vezetni a DK listáját az EP-választáson. Természetesen tudom, hogy majd sokan megszólalnak az ügyben. Ha eddig nem tették még meg. Ahogy minden „rendes” Fidesz-troll bele fog szállni minden vitába egy kis karaktergyilkolászás erejéig. S nem csak az interneten. Mert kár lenne elfeledni, hogy a kormánypárt trolljainak is meg van a maga hierarchiája. A gyalog internetes beszólóktól, az egykori feljelentgetők fórumos jelentgetőin át Orbán Viktor személyes szócső-hadáig bezárólag. Függetlenül attól, hogy mi az utóbbiak hivatalos beosztása. Mert gyanítom, hogy a kormány-szóvivőnek pont annyi a saját véleményhez való joga, […]
Read more ›
2019 február 24 7:36 de.
Most tekintsünk el származásunktól, mi szerint őseink a Szíriuszról jöttek, maradjunk kis helyi, törzsi mítoszainknál. Ilyen a NER. Mert ugyan nemzetinek hívja magát – ahogy egy dohánybolt is – de már az együttműködés több, mint kétséges. Az alattvalók engedelmes talpnyalását, ugyan, ne tekintsük már együttműködésnek! Ami a rendszert illeti, leginkább a társadalom szövetének megbontásában csúcsosodik ki, nomeg milliárdok zsebre tételében. De persze, építkezik is: stadionok és felhőkarcolók képében, de új történelmi múltat is épít, valamint alap nélküli identitástudatot, ami amolyan Potemkin-valóság: a díszes homlokzat mögött sivár gondolati sekélység honol. Megszülető félben van az új magyar mitológia, mi szerint a magyar […]
Read more ›
2019 február 23 1:43 du.
Először Puzzle címmel írt Kerékgyártó darabot, majd ebből készült a szerző Hurok című regénye. Bagossy László a darabnak a Stuttgarti Theater tri-bühnében rendezett német nyelvű előadásában a regényből is beemelt részeket. Annak az előadásnak a szövege alapján készült, ez a magyarországi ősbemutató. Az előadás kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig. A történet mintázata régről ismert, Arthur Schnitzler a huszadik század fordulóján írt Körtáncának szerkezetét eleveníti fel a szerző, de míg ott a történet továbblendítője az erotika, a szexuális aktus, – a társadalom különféle bugyraiból újabb […]
Read more ›
8:59 de.
A cím szándékosan megtévesztő. A mondatot idézőjelbe téve kell érteni, egy szóban összefoglalva azt jelenti: sokoldalúak. Ám ez meg így túl szimpla. Ennél azért lényegesen többről van szó, bátran kijelenthetjük: emberéletekről! Jelenleg még elvesző életekről, melyeket talán meg is lehetne menteni. Összehasonlító statisztika jelent meg 2015-ben, az Európai Unióban nyilvántartásba vett leggyakoribb halálokokról. Ennek során a tüdőrák és a vastagbélrák tekintetében Magyarország számolt be a legmagasabb standardizált halálozási arányról. Bizonyára sokan vannak, akik emlékeznek még a kálváriára, amit a hatalom annak idején dr. Béres Józsefre kényszerített. Az immunrendszert hatásosan támogató Béres-cseppek feltalálóját minden – akár törvénytelen – eszközzel is gátolni […]
Read more ›
2019 február 22 5:30 du.
“Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját? Mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja? Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn? A függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan. Előadásunk az embert boncolgatja a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik! Igaz történetek, zene, fény és sötét. A döntés a miénk, de talán létezik kiút…” Szabó Kimmel Tamás zenés estje. Magyar szöveg: Závada Péter SZEREPLŐK Szabó Kimmel Tamás Rendező: Novák Eszter Producer: […]
Read more ›
10:57 de.
Február 21-én résztvettem „kvázi inkognitóban” Novák Katalin „Hungary Helps” című kiállítás megnyitóján Torontóban. Egy demonstrációt próbáltam szervezni, de akikkel a karácsony körüli két demonstrációt szerveztük a torontói magyar konzulátus előtt, senki nem ért éppen rá. Látom és hallom, hogy Novák Katalin üstökösként épült be a fideszes hazúgság gyárba. Az elmúlt pár évben Balog Zoltán csatlósaként teljes agymosáson esett átt – miközben szült 3 gyermeket. Ma már Gulyás Gergellyel ők képviselik az intelligens nettó hazúgság vonalat a Fideszben. Németh Szilárd megkopott helyére avanzsált. Sorry K. Zoli, M. Gyuri és Sziszi Petike, ti ebben hátrébb vagytok – legalábbis mentálisan. Kiváncsi voltam, hogy […]
Read more ›
2019 február 21 12:39 du.
„Péter, mi nem kellünk senkinek, ezeknek Horn Gyula kell”. Tölgyessy Péter idézte Orbán Viktor egykori szavait, az Eötvös Csoport rendezvénysorozatán Beteljesületlen reménység –1989 csodája, majd kudarcba fordulása címmel tartott előadásában. A politológus, alkotmányjogász korábban baráti viszonyban volt Orbánnal, s mint most elmondta, a későbbi miniszterelnök a kilencvenes évek elején mélységes csalódottsággal nézte az MSZP erősödését. Borúlátása beigazolódott: az 1994-es választáson taroltak a szocialisták, míg a Fidesz épp hogy csak bejutott a parlamentbe. Tölgyessy emlékezete szerint mindez annyira megviselte Orbánt, hogy egy ideig még focit sem nézett, csak jéghokit. Mély depresszióba esett, de aztán magához tért, és megkezdte a Fidesz elterelését […]
Read more ›
2019 február 19 9:34 de.
Tisztelt Hölgyek, Urak, Európa! Bocsánatot kérünk Magyarország nevében. Nehéz gyermekkora volt, nézzék el neki. Gyerekkorában sokat nélkülözött. Hiányzott neki az önállóság, a véleménynyilvánítás szabadsága. Demokráciából sem volt jól eleresztve. Néha verték is. Tudom, mindez nem mentség, jó esetben is csak magyarázat. De mi, magyarok, nem ilyenek vagyunk. Pontosabban: nem mind vagyunk ilyenek. Mi alapvetően kedves barátságos, normális emberek vagyunk. Tudjuk, hogy mi a rossz, és azt is, hogy mi a jó. És amikor jó formában vagyunk, képesek vagyunk megkülönböztetni a színtisztát a szemenszedettől. Ám időnként, mint minden más nációt, bennünket is meg lehet vezetni. Álságos, hazug szólamokkal, ostoba, soha be […]
Read more ›
2019 február 18 7:39 de.
Orbán szeret azzal dicsekedni, idehaza is, de főként nemzetközi fórumokon, hogy a magyar kormány az egyetlen, amely megkérdezte polgárait arról, akarnak-e bevándorlókkal együtt élni. Orbán valójában hülyének nézi a magyarokat, és ő maga is játssza a hülyét, úgy tesz, mintha tanácstalan volna, és az ő derék népétől várna ötleteket, kérne felhatalmazást. Nemzeti konzultációnak nevezi az ilyen megkérdezéseket Orbán, amiben persze van némi perverzitás, de lelke rajta, ha ő így szerez magának örömet, legyen így. Csak hát vannak bajok ezzel a konzultációnak nevezett inzultálással. Nem csak az, hogy mi, adófizetők perkáljuk ki a rávalót. Ez is baj, mert sokba kerül, és […]
Read more ›
2019 február 17 11:52 de.
Mindig öröm látni, amikor a Kanadai Magyar Hírlap egyik szerzője, illetve önkéntese saját szakmájában vagy közösségi életében fontos elismerést ér el. Ez történt Gergely Beával, akinek A mozdulat varázsa című fotókiállítása 2019. február 21-én kerül megnyításra a budapesti Cultiris Galériában (az Örkény István könyvesboltban). A kiállítást Pálosi István táncművész nyitja meg és március 16-ig lesz megtekinthető. Trixi fotóit, illetve színházi beszámolóit lapunk olvasói már évek óta ismerik. Trixi eddig több mint négyszáz színházi és egyéb kulturális beszámolót nyújtott a KMH olvasóinak. Azok akik itt a tenger túlsó oldalán élnek és évek óta nem látogattak Magyarországra, az ő fotóin keresztül kapnak […]
Read more ›
2019 február 16 9:18 de.
[supsystic-tables id=4] Higgadt latolgatásra hívom azokat, akiket érdekelnek a magyarországi politikai viszonyok. Nem tudok más fogódzót, mint a közvélemény-kutatások eredményei. Kilenc magyar közvélemény-kutató cég januári eredményeit nézve azonban rá kell jönnünk: ez sem biztos. A legmagasabb és a legalacsonyabb érték között ugyanis gyakori a nagy eltérés: A kormánypártokat például a Tárki 62, a Iránytű 41 százalékra méri. A felmérésben nyolc pártot mértek: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mi Hazánk (a Jobbikból kivált új párt), a Kétfarkú Kutyapárt (KKP) és a Momentum adatai szerepelnek. Az első, ami szembeötlő: a választani nem tudó, bizonytalan szavazók […]
Read more ›
2019 február 15 2:17 du.
Történetünk testről és lélekről szól, színészekről és civilekről (a színészek hívják így a nem-színészeket), színházról és hírnévről – továbbá magáról az életről, ami, mint tudjuk, szexuális érintkezés útján terjedő, gyógyíthatatlan, halálos nyavalya. De, még mielőtt kórlapunk végére pont kerülne, az élet számtalan érdekességet terít elénk. Ilyen például a szerelem – és ilyen az öregedés is; de talán az a legérdekesebb, hogy utóbbi olykor nem vet gátat előbbi elé. Főhősünk – egye fene, nevezzük így – egy testben öreg, lélekben örökifjú színész, akihez egy szép napon beállít egy testben fiatal, lélekben kissé agyonstrapált lány; és, ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal […]
Read more ›
9:47 de.
A tudomány, illetve a tudás a jelek szerint kicsiben is valami sanyarú állapotokat kiváltó métely lehet a kormánypárt politikai megbízottjainak a szemében. Ezt mutathatja, hogy Bálint György kertészmérnök díszpolgársága rémesen csípheti a szemét a Fidesz szavazógépezete lokális csavarkáinak. A legutóbbi hírek szerint minden esetre leszavazták a díszpolgárság megadását. Talán azért, mert a Bálint-gazdaként ismert ismeretterjesztő kertésznek volt egy SZDSZ-közeli politikai korszaka. Ami a kormánypárt kerületi szavazógépezetének tagjai szerint nyilván károsan befolyásolja mindazon almafák növekedését, amelyeket Bálint György tanácsai alapján kezelnek. Annyira, hogy talán ugyanezen figuránsai a politikai mutogatóknak még bevásárolni is ennek a szellemében járnak. Minden egyes krumpli, alma, répa, […]
Read more ›
9:22 de.
Most kivételesen nem Puzsérra – aki szerintem pszichiátriai eset – , hanem szokás szerint a legnagyobb magyarra, Orbánra gondolok – aki úgyszintén az. Azt mondja a mi háztáji Napóleonunk, hogy a haderő fejlesztése azért szükséges, hogy a NATO segítsége nélkül is meg tudjuk védeni magunkat egy külső támadás esetén. Ezzel a rögeszmével több bajom is van. 1. Aki meg akarna – és tudna – minket támadni, az nyilván valóan csak a szomszédságból jöhet. Egyedül a szlovákok és a szlovének lennének esélytelenek, a többiek simán beletaposnák kiváló, ám puskaport nem szagolt haderőnket a sárga altalajba. 2. Ezzel függ össze, hogy zsoldosokkal […]
Read more ›