2019 január 5 3:11 du.
Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája. Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki […]
Read more ›
2019 január 4 9:56 de.
Ma több helyen attól volt hangos a net, és a média általában is, hogy a nemzeti kaparnok, alias Lázár János a Makói Városi Televíziónak nyilatkozva beszólt a kormányzó hatalomnak. A rabszolgatörvény kapcsán. Fura módon a bérbírósági törvény kapcsán nem. Ami, egymással összefüggve, vagy akár külön ösvényen haladva is jelezhet pár dolgot. Leginkább az, hogy a közigazgatás bérbírósági törvénye Lázár szerint teljesen rendben van. Ami érthető lehet abból a szempontból is, hogy neki teljesen megfelel a kialakítandó alig-alig függetlensége a bíróságoknak. Ezt egyébként teljesen megérthetjük. Elvégre abban az esetben, ha holnaptól ő lenne a miniszterelnök, akkor neki sem igazán hiányozna egy […]
Read more ›
2019 január 3 10:34 de.
„Harminc éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!” Ezt válaszolta Orbán Viktor a parlamentben, miután az Átlátszó szeptemberben megírta, hogy a miniszterelnök július 25-én a 17 milliárd forint értékű, Bombardier Global 6000 típusú, OE-LEM lajstromjelű osztrák magánrepülőgéppel utazott a Vidi bulgáriai meccsére. Letagadni nem lehetett, mert lefényképezték, ahogy hazafele kiszállt a gépből Ferihegyen. Persze, Orbánnak ez a kijelentése sem volt igaz, mint ahogyan a miniszterelnök több más állítása sem feltétlenül fedi a valóságot. Harminc évvel ezelőtt ugyanis Orbán egyáltalán nem utazott különgépen, ha egyáltalán ült repülőn, az maximum menetrendszerinti járat lehetett. Ami viszont tény: Magyarország miniszterelnöke az […]
Read more ›
2019 január 2 10:52 de.
Gizinéni, korábbi nevén tanárnő váratlanul pénzhez jut. Egy kicsit ad ennek, ad annak aztán nézi a bankszámláját. Van, amikor 8 forint a kamat, illetve csak hét, mert egy forint a kamatadó, aztán számol. 3% infláció mellett éves vesztesége 90 ezer forint körüli, ami több mint nyugdíjának fele. Átolvassa az állampapírok kínálatát. Látja a 3% kamatot, a lejárat előtti bruttó áron való visszaválthatóságot. Aztán felveszi új kabátját -öt éve vette egy használtruhaboltban- és irány a bank. -Állampapírt vennék két és félmillió forintért -mondja és várakozva néz a banki alkalmazottra -3%-s kamatozásút- teszi hozzá. A banki alkalmazott bonyolult fejtegetésbe kezd lényege, hogy […]
Read more ›
2018 december 31 8:14 de.
Így, az év utolsó napján, minden jót kívánok a KMH minden közreműködőjének és olvasójának az Újesztendőre az alábbi számmal: Hát, fogadjuk meg Hofi Géza tanácsát: lazítsunk. Kezdhetjük talán azzal, hogy nosztalgiázunk kicsit. Visszagondolunk picit az elmúlt 30, 40, 70 vagy több évre, azok szép pillanataira. Nekünk, akik itt beszélgetünk a KMH oldalain nagyon különbözőképpen teltek ezek az évek. Én csak azokról tudok beszélni, akik ezeket az éveket Magyarországon töltötték. Kezdjük mindjárt Hofi Gézával, aki a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években az ország megkérdőjelezhetetlenül legnépszerűbb humoristája volt. Nem is humoristája – bírálója, ideológusa, a morgás jogának élő megtestesítője – miközben a rendszer híve, Kádár […]
Read more ›
12:01 de.
„Igaz ember volt, tudta, mi a tisztesség, maradandót alkotott és neve összeforrt alkotásával.” (Hídvégi Jenő) Richter Gedeon alkotó személyiség volt. Kiemelkedő egyéniségével, életével és munkásságával, és nem utolsó sorban emberiességével olyan hírnévre tett szert, amely csak keveseknek adatik meg. 1872. szeptember 23-án, a Heves megyei Ecséd községben született, gazdag földbirtokos családban. Korán elvesztette szüleit, édesanyja, Engel Róza közvetlen a születése után, édesapja, Adolf a következő évben hunyt el. Két bátyjával az anyai nagyszülőkhöz került Gyöngyösre. Az Engel családnál nagyon gondos nevelést kapott, és az örökölt vagyonát is jól kezelték. Richter Gedeon négy elemi elvégzése után 1882-ben a város legnevesebb ferences […]
Read more ›
2018 december 30 10:05 de.
Momentán ott tartunk, hogy Magyarország még nevében sem köztársaság – ténylegesen meg pláne – és nincs alkotmánya – mert hát az alapizé nem igazán helyettesíti , habár állítólag gránit szilárdságú, de leginkább csak márvány, mármint, sajt. Annyira büdös is. Egy köztársaság nem attól az, hogy nincsen királya. Persze, akad olyan is, aminek van, de intézményei, működése köztársasági. Orbán Viktor 2006-ban úgy fogalmazott, hogy a köztársaság csak ruha a nemzet testén. Vetkőzik is, de rendesen! Méghogy NER! Miben is áll a nemzeti együttműködés, amikor még a nemzet sem élvez Orbánnál semmi féle előnyt? A nemzetnek ugyanis egy testnek, egy léleknek kellene […]
Read more ›
2018 december 29 10:09 de.
Az Orbán-kormány idegességét valószínűleg a napi-froclik színvonalán is le lehet mérni. Ha innen közelítjük a kérdést, akkor Nagy Imre szobrának az eltávolítása egy különösen erős idegroham eredménye lehet. Nem is annyira a ténye, mint a módja miatt. Amennyiben sebtében, és hajnalban történt. Talán intő jelként is, hogy most még csak szobrokért mennek a hajnali órákban. Magáról a szoborról nyilvánvalóan meg lehetett, és meg is lehet mindenkinek a véleménye. Pont olyan eséllyel tetszhetett valakinek, amilyen eséllyel nem. Netán lehetett iránta közömbös is. Ahogy a többség valószínűleg az lehetett. Közömbös. Már csak azért is, mert nem sok olyan kép kering az interneten […]
Read more ›
9:32 de.
Egy – feltehetően hívő – Facebook kommentelő a kritikus hangokra úgy reagált, hogy ez mindenkor is így volt, az ország vezetői ott székeltek. Most csak azért legyen ez másként, mert hogy Orbán? Nos, igen. Részint, mert az ország vezetőjeként tisztelni barokkos túlzás, részint meg sehogy sem illik sem korábbi állásfoglalásához, sem egyéniségéhez. Noch dazu, a hangsúlyozott puritánság is erősen kérdéses. Korhű bútormásolatok, kárpitok több száz millióért, feltöltött könyvtárterem (még ha borospince lenne, de az már korábban ott volt)? Ez utóbbi különösen irritáló. Minek az neki? Az, hogy jogot végzett – egyesek szerint végzett a joggal – nem jár kéz a […]
Read more ›
2018 december 28 9:50 de.
Nagy Imre Magyarország hőse, kétszer volt miniszterelnöknek, második alkalomkor, a tragikus és sikertelen 1956-os forradalom idején. Nagy Imrét a kommunisták fogták el és börtönözték be. 1958-ban ki is végezték. Nagy nevét nem lehetett említeni a Kádár-rendszer alatt. Az 1989-es újjátemetése során a Hősök terén 200 000 ember gyűlt össze, hogy meghallgassa Orbán Viktor szenvedélyes beszédét. Nagy Imre az új, szabad Magyarország jelképévé vált. A Parlament felé néző szobra a Kossuth tér mellett található. Ma egy szürke, ködös téli reggel felébredtünk, és hallottuk, hogy Nagy szobra az éjszaka sötét leple alatt el lett bontva. A feleségemmel együtt azonnal elmentem a Kossuth […]
Read more ›
7:32 de.
A megdöbbentő felvetés hűen illusztrálja, hogyan is állunk emberség tekintetében 2018 karácsonyán Magyarországon. Könyvbemutató beszélgetést szerveztünk december 20-án, amelyet bár egy budapesti keresztény intézményben tartottunk, két püspök és egy szerzetes is részt vett a programon, ennek ellenére a magukat kereszténynek tituláló médiumok jelenléte könnyen megszámlálható volt – a hozzám eljutó jelzések alapján mindössze a Miskolci Keresztény Szemle képviseltette magát. Akár itt be is lehetne fejezni a beszámolót, annyira beszédes ez a ki tudja, hányféle indokból forrásozó távolmaradás, pedig témák, kérdések, dilemmák, közvetítésre méltó üzenetek bőséggel felszínre kerültek. Az iménti, adatszerű tény hű visszaigazolása az „Emberséges Magyarországot!” gondolatkört érintő diskurzusnak, amelyről […]
Read more ›
2018 december 26 8:54 de.
Ifjú barátommal bóklászunk a börzsönyi erdőkben. Sárguló falevelek fénylenek az időnként felsejlő napsütésben, puhán süpped a nedves avar. Csodavárás helyett csodalátás. Sűrű, lassan eloszló köd, majd a nedves fatörzsek vakító csillogása a napsütésben. Csótányos felé tartunk. A kilátóból bámuljuk a völgyek ködéből kiemelkedő bársonyos dombokat. Még harminc kilométer hegyen-völgyön át és megérkezünk a cserháti kis faluba Szendehelyre, ahol fokhagymakrémlevest eszem cipóban, túrógombócot fahéjas tejföllel, majd lepihenünk régi dolgokkal dekorált szállásunkon, ahol a Singer varrógép békésen megfér a rézből készült kotyogós kávéfőzővel, meg az ötvenes évek rádiójával, amely -talán- még álmában is recseg. Csodák közt járunk és újabb csodák várnak ránk, […]
Read more ›
8:42 de.
A Karácsonyhoz kapcsolódva lépten és nyomon megnyilvánultak sokan, hogy ez akkora keresztény ünnep, mint ide a Szíriusz. Minimum. Ez természetesen mindenkinek a magánügye. Kellene, hogy legyen. Mármint a hite. Elég baj az, hogy a decibelkereszténység hódít egyre inkább teret. Holott a Biblia sehol nem tanítja azt, hogy bárki hivalkodjon a hitével. Az ellenkezőjét annál inkább. A „legszebb” mégis az, amikor egy finanszírozott egyház egyik vezetője mintegy választás elé állítja az embereket. Függetlenül attól, hogy a megszólalása a hívei előtt történt, és így nem is tehető teljes mértékben általánossá. De példaként azért szolgálhat. Különösen, mert a nemzeti szószóró, az MTI is […]
Read more ›
2018 december 24 12:05 de.
Úgy hozta a sors, hogy Advent utolsó vasárnapján kétszer is voltam templomban. Szombat délután a vidéket jártam. Jobban tettem volna, ha inkább az utolsó percre hagyott karácsonyi bevásárlást fejezem be, de gondoltam magamban: ha már úgy is ennyire kések, nem számít már ha vasárnapra hagyom a plázás tolongást. A héten az eső és a langyos idő elmosta a havat Ottawában, szombatra azonban friss hó takarta ismét az ágakat, kerteket és háztetőket. Beültem a Jettámba, nyugat felé vettem az irányt és az Ottawa szélén lévő Pakenham községnél kötöttem ki. A települést úgy lehet elérni, hogy egy keskeny, egysávos kő hidon haladunk […]
Read more ›
2018 december 23 8:34 de.
„Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer” – ezt énekelte több tízezer ember hét évvel ezelőtt a budapesti Szabad sajtó úton. Szijjártó Péter, akkor még a miniszterelnök szóvivőjeként, sietett hülyét csinálni magából, mert egy riporteri kérdésre azt válaszolta: nekik sem tetszik a rendszer, ezért akarják megváltoztatni. És tényleg megváltoztatták, de az a rendszer, amit e változtatás során létrehoztak, vagyis, amiben most élünk, még kevésbé tetszik, mint az, ami ellen már 2011-ben is tiltakoztunk. A kormány most megint játssza a hülyét, és azt igyekszik kommunikálni, hogy a tüntetők nem rendes magyar emberek. Ha azok lennének, a seggüket a földhöz verdesnék, […]
Read more ›