Archive for március, 2010

Törölték a szélsőjobboldali Ann Coulter ottawai előadását

2010 március 25 8:42 de. Törölték a szélsőjobboldali Ann Coulter ottawai előadását bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Botrányba fulladt Ann Coulter szélsőjobboldali amerikai publicista ottawai előadása, miután többszáz tüntető akciója révén utolsó percben törölték a beharangozott egyetemi prezentációt. A hangulatot már az Ottawai Egytem alelnöke, François Houle akkor biztosította, amikor napokkal az ominózus előadás előtt levélben tájékoztatta Coulter-t, hogy Kanada törvényei korlátozzák a szólásszabadságot, amennyiben azt gyűlöletkeltésre használják fel. Coulter ezt az emlékeztetőt úgy vette, hogy a kanadaiak máris börtönbe dobhatják nézetei miatt. Kétségtelen, hogy Coulter nézetei az amerikai republikánus körökben és szélsőségesek. Szerinte Amerika feladata lenne a muzulmán világ kereszténységre való áttérítése és ameddig ez nem történik nem szállhatnának fel muszlim járatokra, legfejebb “repülő szönyegen” utazhatnának. Amikor az ontario-i londoni egyetemen tartott előadást az amerikai publicista, azt találta mondani, hogy a muszlim inkább csak teveháton utazzanak. Ezen kivül Coulter szerint a zsidókat “tökéletesíteni” kéne, Kanada pedig örüljön annak, hogy Amerika egyáltalán eltűri létezését ezen a kontinensen.

Read more ›

Országos listát állíthat a Lehet Más a Politika és az MDF

2010 március 19 11:20 de. Országos listát állíthat a Lehet Más a Politika és az MDF bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A zöldpárti Lehet Más a Politikának és a neoliberális-konzervatív Magyar Demokrata Fórumnak is sikerült az országos és budapesti listaállítás és ezzel az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére is esélyesek. Bár a kanadai választási törvényektől jelentősen eltérő magyar választójog szerint budapesti lista nélkül is lehet országos listát állítani, a főváros hiányában csaknem kizárt, hogy bármelyik párt átlépi az 5 százalékos küszöböt. Ez különösen igaz az LMP és az MDF számára, hiszen mindkét párt leginkább a fővárosra alapozza szavazói bázisát. A Fidesz-KDNP-re, a Magyar Szocialista Pártra, a Jobbik Magyarországért Mozgalomra, az LMP-re és az MDF-re lehet majd listán szavazni az április 11-ei választásokon. Ezen kivül elképzelhető, hogy a Seres Mária nyíregyházi építész által vezetett grassroots Civil Mozgalom is sikeresen állít országos listát, de ezt még nem konfirmálta a magyar Országos Választási Bizottság.

Néhány vezető politikussal rendelkező pártnak azonban nem sikerült az országos listaállítás. A Thürmer Gyula által vezetett Munkáspárt például 1990 óta mindig állított országos listát és a kilencvenes években országosan 2-3 százalékot is elértek. Most azonban országos listájuk nem lesz és összesen 18 egyéni körzetben indul munkáspárti jelölt. Csurka István Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) sem állíthat országos listát és Torgyán József egykori FKGP-vezető, illetve agrárminiszter által fémjelzett Torgyán-Kisgazda-Koalíció is csupán maroknyi vidéki körzetben indit egyéni jelöltet.

Read more ›

Drága Domán Borikára–szeretett Bori nénire emlékezve

2010 március 17 10:26 de. Drága Domán Borikára–szeretett Bori nénire emlékezve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kicsivel több mint háromnegyed évszázaddal ezelött született Szécsényben, Magyarország északi részén. Iskoláit Szécsényben végezte, majd Szabadkára ment a tanítóképzőre, ahol tanítói diplomát szerzett. 1947-ben kezdett tanítani a szülővárosában, a katolikus általános iskolában egész 1956 júniusáig. Közben ezen évek alatt egy budapesti főiskolának levelezési szakán megszerezte a matematika-fizika szakos tanári diplomáját.

1956 szeptemberében Salgóbányán, ez Salgótarján mellett, kezdett tanítani mint matematika-fizika szakos tanár. Az 1956-os októberi forradalomi idők forgatagában a családja nem hallott hírt róla. Az 1956 év végefelé jelezte egy bécsi menedéktáborból, hogy nyugatra disszidál.

1957 év elején érkezett Montreálba. Eleinte nagyon nehezen indult a kanadai pályafutása. Az első állandóbb munkahelye a Holt Renfrew divatárú üzletben volt. Majd a St. Mary’s kórházban közel három évtizedet dolgozott, ahol végül is élete utolsó két hónapját töltötte kórházi ágyban.

Read more ›

Obituary–Barbara Doman (Borika)

2010 március 13 10:46 du. Obituary–Barbara Doman (Borika) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Barbara Doman (Borika) passed away peacefully at St. Mary’s Hospital on March 1, 2010. She earned her teacher’s diploma in Hungary and worked for several years in Szecseny, her native town. Later, in Montreal, she taught and inspired countless students at the Hungarian Saturday School. She has been, for the last forty years, a committed and benevolent member of the Montreal Hungarian community who will be forever grateful for her contributions. She is mourned by her cousins and other relatives in Hungary. She will be deeply missed by the many members of the Montreal Hungarian community whose lives she has touched with her kindness and generous heart.

Read more ›

Erőteljesen konzervatív fordulat várható a Trónbeszéd után

2010 március 4 9:14 de. Erőteljesen konzervatív fordulat várható a Trónbeszéd után bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Erőteljesen konzervatív fordulat várható a Trónbeszéd után

Befagyasztott közalkalmazotti bérek, csökkentett minisztériumi támogatások és a külföldi nagytőke beengedése a távközlési szektora–ezek voltak a Stephen Harper miniszterelnök által elkészített trónbeszéd legfontosabb elemei. Michaëlle Jean főkormányzó olvasta fel az egy órás trónbeszédet, mely a kanadai menekült rendszer reformját, illetve szigorításád is előrevetítette. A szövetségi minisztereket, parlamenti képviselőket és a szenátorokat is érintik a megszorítások–befagyasztott bérek mellett, személyes és irodai admininisztrációra szánt költségvetésük is szűkebb lesz a tavalyihoz képest. Ezen kivül, a jobbközép kormány lehetővé kivánja tenni azt, hogy külföldiek is kisebbségi tuljadonjogot szerezhessenek az ország távközlési és egyéb kommunikációs vállalataiban, igy tehát a műholdas és mobiltelefonszolgáltatók köreiben is.

Read more ›

Elhunyt a Montreáli Magyar Iskola egyik tanára

2010 március 3 12:00 du.1 comment
Elhunyt a Montreáli Magyar Iskola egyik tanára

Őszinte fájdalommal értesítjük a montreáli magyarságot, hogy tegnap elhunyt Domán Borika, a Montreáli Magyar Iskola lelkes pedagógusa. Több mint 40 évig tanított szeretettel és becsületettel a szombati Magyar Iskolában és a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség aktív tagja volt. Borika néni temetése 2010 március 13-án lesz a magyar katolikus templomban, reggel 10 órakor. A templom címe: 90 rue Guizot Ouest, Montreál.

Nyugodjék békében!

Read more ›

Ismét konzervatív kisebbségi kormány alakulna

8:42 de. Ismét konzervatív kisebbségi kormány alakulna bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Úgy tűnik, hogy a vancouveri olimpiának köszönhetően elfelejtették a kanadai szavazók a parlamenti prorogáció körüli felháborodást és a felmérések szerint ismét vezet Stephen Harper konzervatív kormánya. De egyik pártnak sem érdeke egy előrehozott választás, hiszen ebből szinte biztosan egy újabb konzervatív kisebbség születne a törvényhozásban. A legújabb Ipsos-Reid felmérés szerint, a lakossá 37 százaléka szavazna a kormányon lévő jobbközép pártra. Ezzel szemben a liberálisok 29, a baloldali Új Demokrata Párt 16 és a szeparatista Bloc Québécois–mely csak Québecben indít jelölteket–a francia többségű tartományban 39 százalékra számíthat. Québecben továbbra is második helyen találják magukat a liberálisok (25%), míg a konzervatívok 17 százalékos támogatottsággal rendelkeznek Kanada második legnagyobb tartományában.

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.