Egy liberálissá züllött parasztivadék töprengései (7. rész): a magyarországi fasizmusról

2013 február 19 8:57 de.43 hozzászólás

Rajongó olvasóim permanens rohamai elöl immáron nem térhetek ki többé, így hát megint csak hangosan kezdek töprengeni, hogy mindjárt az elején egy kedves képzavarral keltsek érdeklődést a betűfalásban megfáradt felebarátaimban.

Ezúttal nem napi aktualitás mozgatja agytekervényeimet, hiszem a konszolidáció, és a vitathatatlan elrugaszkodás éve után oly nyugalom szállta meg a közéletet, meg a politikát kicsiny(ített) honunkban, és annyira tudatosult bennünk az emelkedés előérzete, hogy arra nincs is szavam. De ha már előérzetnél tartunk, gondoljunk csak a szürrealista Dali legendás festményére, A polgárháború előérzete címet viselő hátborzongató ikonra, és máris helyben vagyunk.

Salvador Dali / Premonition of Civil War

Mert hogy itten egyebek mellett Francisco Franko spanyol diktátorról leszen szó, aki Orbán Viktor egyik előfutára volt (ha tudna róla akár példaképe is lehetne) Mussolini, Horthy, meg Kádár mellett. Nemrég véletlenül vettem egy kis kötetet, amelynek a címe (Franko) keltette föl az érdeklődésemet; no, gondoltam lássuk csak, hogy csinálták azt Hispániában, amit itt, és most, vagyis két nemzedékkel később, „annyi viszály” után, és minden körülmény dacára egy minden (diktátori) hájjal megkent alcsúti futballistából lett karizmakirály produkál igen szép „sikerrel”.

Hát kérem, meg fognak lepődni: nagyon hasonlatosan.

A geopolitikai kontextus persze egészen más volt akkoriban. Itáliában tombolt már a fasizmus, Németországban is történt, ami történt, és bár még a második globális háborún innen volt Európa, és a világ, azért már kezdhettünk idegeskedni eleink. Spanyolországban nem a zsidók – Orbán szavával „spekulánsok” – voltak minden baj okozói, hanem a vörösnek bélyegzett köztársaságpárti demokraták, akik miután Alfonz király úr „dobbantott”, képesek voltak nem mellesleg a választók akaratából kormányozni. Mindenféle „népnyúzó” reformokat akartak bevezetni a királypártiak, és nemzeti egységben gondolkodó igaz spanyol „nacionalisták” elképedésére. (Ezeket a reformokat aztán majd a Franko rezsim vezeti be, ez mintha ismerős lenne. Ők (is) úgy tartották, hogy egységben az erő, együtt kell működni baszkoknak, katalánoknak, bal-, és jobboldalnak, mégpedig az igazi erő, a hadsereg égisze, illetve zászlaja alatt. Ott már akkor megvalósult a totális nemzeti együttműködés. Eme nézetüket meglehetősen jól tolerálták Európa diktátorai, sőt kicsit a király(ság)ai, és hát elég hathatósan támogatták is igyekezetüket. Ki bombázással (Hitler – Guernica), ki gabonával (Anglia). Így aztán mindhiába a nemzetközi „brigádmozgalom” (Zalka Máté, Orwell, sőt Hemingway áldozatkészsége) győztek a falangista-nacionalista erők, akik már a hároméves öldöklés kezdetén megtették vezérükké majdani önkényurukat. Ő aztán finoman szólva élt is a lehetőséggel, és mert volt hozzá istenadta tehetsége élete végéig a markában tartotta az Ibériai félsziget lakóit; munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, papokat, diákokat, katonákat. Mindenkihez volt jó szava, mindenkinek megígért mindent, – ismerős ugye? – és bár sokáig csak jegyre lehetett – ha ugyan – élelmiszerhez, meg üzemanyaghoz, meg sok minden máshoz jutni, a hívei szerették őt, mert Franko Spanyolországa bár nagyon világosan kifejezte hovatartozását a háborúban, abban nem vett részt, kölcsönökért nem folyamadott, ergo nem lett gyarmat…

Háborgó hőbörgők, meg szakadárok persze akkor is, ott is voltak, ezeket azonban a hadsereg, és a vele szorosan együttműködő belügyi erők hatékonyan tudták kezelni, értsd felismerni, megvádolni-meghurcolni, bebörtönözni, kivégezni. (Azért biztos, ami biztos jónéhány kormánypárti tüntetést is megszerveztek, bár ezeket nem békemenetként aposztrofálták, mint nálunk a Bayer-Bencsik- Széles antiszemita-rasszista szervező triász.) Nem léteztek ugyan „K-listák”*, nem volt „gépi adatfeldolgozás”, de azért hatékonyságában az sem maradt el a mai módszerektől. Ami a következményeket illet nálunk még sok a tennivaló, lám mennyi idegenszívű posztkommunista nemzetietlen elem sétálhat szabadon, sőt ha kedve szottyan még pártot is alapíthat az „nortodox”, keleti mintájú magyar demokrácia dicsőségére.

A végén azért állapítsuk meg közösen, mondhatnám gondolatilag fogjunk össze, hogy azokban a rég letűnt(nek hitt) időkben sokkal jobb világ járt a diktátorokra, illetve a jelöltekre. Amit most láthatunk a Kárpát- medencében, az szerintem vastagon fölülírja a múlt században történteket. Akkor valahogy „adta magát”, hogy egy-egy nagytermészetű „ sehonnai bitang” megvalósítsa önmagát, és (rém)álmait, hogy aztán ennek következtében elpusztuljanak emberek, és az általuk létrehozott értékek. Egymást érték a világ-, és polgárháborúk, a forradalmak, és az ellenlázadások. Tév-, és torz eszmék uralták a világot, a kommunizmus, meg a fasizmus, meg a nácizmus kísértete járta be Európát. Mostanra azonban némi kisiklások, zártkörű népirtások, meg korlátozott csetepaték után béke honol Európában, sőt annak jelentős része egyenesen egybekovácsolta magát, és Uniót hozott létre. Leomlottak a falak, sőt a határok nagy része, mindenki mehet amerre kedve tartja, ott tanul és dolgozik ahol akar ha van rá pénze, stb. Szóval válság ide, válság oda, jó világ van, már-már tényleg a világok legjobbika.

Mindazonáltal legyünk éberek, és vegyük végre észre, hogy kísért a múlt, mondhatnám újabb kísértet járja be a vén Európát. Az orbánizmus kísértete. Jobb lenne előbb, mint később nyakon csípni. Csak hát a kísértetekkel nehéz bánni. Hozzájuk képest még az angolnát is könnyű megmarkolni. Próbálkozások voltak ugyan, de annyira óvatosak, és diplomatikusak, hogy ebből inkább jött ki jól, mint rosszul a garantáltan, és hangsúlyosan magyarok szeretett, kedves vezetője, amennyire csak tudott. Meg amennyire segítették mameluk hadai, az ördögi hatékonyságú „papagájkommandó”,meg népnemzeti oligarchái. Így megy ez. Franko Hitler támogatásával lehetett azzá, ami lett, Orbán meg hazai erők támogatását vette igénybe. Végletesen – vagy inkább végzetesen – szabad, totálisan független országban, amely nem kíván Európa, és a Világban gyarmatává lenni, ez így is van rendjén. Csak hát rendjén van-e valójában?

* A „K-lista” nem kulák listát jelent ezúttal, hanem a Fidesz pártigazgatója által bevallottan alkalmazott módszert, ami a zemberek lajstromba vételét jelenti, amiből tudni lehet ki a jó elvtárs, és ki a „komplett ellenség”, és kik a közömbösök.

 Gulyás András

43 hozzászólás

  • SS = Snow Showers

  • csak hogy kotekedjek a szerzovel…..a parasztsag sok hasznot tett a nemzetnek…DE KI IS NYIRTA NAGYMAGYARORSZAGOT….1514 dozsa parasztjai gyilkolnak…1526 mohacs mert nem mernek parasztnak fegyvert adni..szoval kedves Gulyas ur…vigyazzon ezzel nagy buszkeseggel ami a parasztsagot illeti

  • Kedves és zagyva ömlengés a multrol,a jelen viszont,hogy a „szalonképesebb” elödök zàtonyra kormànyoztàk 8 év alatt az orszàgot
    és most akadàlyoznàk-akadàlyoztatni akarjàk-az ujboli törekvést a nagyobb önàllosàg megszerzésére.
    Mit hozott a 2008-as 20 Milliàrd £-s kölcsön az orszàgnak?
    2009-ben 6,8 % minuszt,pedig betartottàk az IMF utasitàsait.A GDP 82 %-a lett a tartozàsunk,ez 2012-töl kb 5 Milliàrd £ kamat és törlesztési teher.
    A felelötlenség „nem kormànyoztunk.elkurtuk nemis kicsit…ellehet
    innét menni..”a 2008-as kölcsön felvételéhez vezetett és ezt követte a 2009-es katasztrofàlis év.

  • az 1514 – es parasztlazadas jutalma 350 eves jobbagysag…HELYESEN

  • az 1514-es gyurcsanyok es orbanok egy emberkent iteltek el a lazado parasztokat …ez lesz MOST IS

  • mi lenne ha a szerzo a sok TOPRENGES helyett dolgozna…disznot is tarthatna…. a tanya olcso…az eszet majd osztja mas helyette

  • mint iras elvezetes
    mint targy felelmetes

  • Zsuzsa…hagy toprengjen…dolgozni ugyse akar

  • burkus laci
    2013 február 19
    11:13 de.
    Csak az a baj, orbán el van foglalva a diktatúrával, ígéretéhez híven nem tud menni dinóólat takarítani. A szerző már felépítette az ólat, csak orbánra várnak a disznók.
    Csak orbánra várnak a disznók.

  • Burkus laci! Fel kell hívjam szves figíelmét, hogy a parasztok csak ellenreaktorok voltak , és ha az uralkodó osztály nem mer fegyvert adni a saját népe kezébe, hát bizony az az uralkodó osztály szégyene, nem a népé.. Ad kettő: Én eddig azt hittem, hogy a magyar paraszt csakis becsületet szerzett, meg hasznot hajtott az országnak.. Még a magát pénisznövelővel fényképeztető jobbikos képviselő „marha büszke” paraszti származására.. Márpedig náluk nagyobb és igazabb magyarok nem igen vannak.. Vagy tévedek?

  • Erős úr! Már a nagy magyar költő is megírta(kicsit persze, változtatok rajta), hogy: idézni csak pontosan szépen, ahogy csillag megy az égen… Tehát erre fel kérném Önt, hogy ne süllyedjen le alantas, hazudozó szellemi homeless-ek szintjére. Az el lehet menni, nem azt jelentette és nem úgy, ahogy ezt utána Orbán Viktor (szellemi homeless és politikai kaméleon) és brigádja(lásd még: papgájkommandó) próbálta interpretálni. Tehát, lassabban a tesstel és még hátrább az agarakkal, kérem szépen!

    J

  • Zsuzsa,
    „mint irás élvezetes…”
    mennyi az IQ faktorod ?
    (Én leragadtam 124-nél…)

  • Journalist
    2013 február 19
    2:47 du.
    Nem. Roppant pontosan fogalmaztál.

  • Don Ovuz…Journalist…..dozsa gyorgy magyar szekely NEMES volt , nem paraszt , a romai pápa bizta meg a parasztsereg vezetesevel hogy a törököket megverje , de dozsa gyorgy RATAMADT sajat nepe es sajat NEMESI OSZTALYARA es polgarhaborut csinalt . az OKOS torokok vartak 12 evet es miutan KÉMEIK jelentettek hogy a magyar nemes RETTEG a sajat parasztjaitol …..nem mer fegyvert adni nekik…..mohacsnal…….muhinal a tatarok ellen harcolt a paraszt…mohacsnal nem

  • Akar hogy nezem,de az mar fortelem, hogy a balkezesek mennyire ahitanak egy polgarhaborut Mo.-n! Meg arra is vetemednek, hogy bujtogato irasokat publikalnak, hatha
    sikerulne legalabb egy „kis forradalmat” osszehozni!
    Fegyvertarukat jonak hiszik es nem veszik eszre, hogy
    hatastalan.

  • Természetesen testtel. Elnézést!

    J

  • Judit Noszticzius

    Nagyon régen sokszor írtam,hogy Orbán Viktor tovább parasztos,diktátor,sem-sem tudja alkamazkodni az EU-IMF-hoz,önző!!!!!!!!!!!!!!!>:-(((((/////

  • Don Ovuz 2:08 du tegnap…..tudjuk hogy a szocialista disznok a disznooljukban orbanra varnak , de hiaba , mert orban jelenleg allamugyeket intez es ez igy marad legalabb 2018 nyaraig

  • Dénes Erős
    Látom megint felmondtad a kötelezőt, ezért kapod a fizetést. Még ha úgy hazugság, ahogy van,akkor is nyomod.
    El lehet menni…
    De szar duma ez is.
    Most meg el kell menni, ha meg akarsz élni.
    Orbánod ígért 1millió új munkahelyet.
    500ezret már csinált. Külföldön. Ausztria, Németo., Anglia stb.
    Merjünk nagyok lenni. Muhahaha

  • Lélfai Szilárd

    Tárgy: Mi a hármas szűrő !

    Döntsd el, érdemes-e bölcsnek lenni?

    Az ókori Görögországban Socrates (469 – 399 i.e.) széles körben ismert volt bölcsességéről.Bölcs ember volt az öreg, ma is aktuális a gondolata.|
    Egy nap egyik ismerőse rohant hozzá izgatottan s mondta:
    „Socrates, tudod mit hallottam Diogenesről?”
    „Na várj csak ” mondta Socrates, „mielőtt bármit is mondanál, át kell menjél a ‘hármas szűrő próbán!”
    „Hármas szűrő??” kérdi az ismerős.
    „Igen” folytatta Socrates, „mielőtt elmondod a Diogenesről hallottakat, szűrjük le, amit mondani akarsz.
    Az első szűrő az ‘Igazság’.Teljesen biztos vagy abban, hogy amit hallottál, az a tiszta igazság?”
    „Nem,” mondja az ember, tulajdonképpen csak most hallottam!”
    „Rendben van, szóval nem tudod, hogy a hír igaz-e vagy sem. Lássuk hát a második szűrőt, a ‘Minőséget’. Amit hoztál, az valami jó hír?”
    „Nem, sőt éppen ellenkezőleg…”
    „Szóval akkor te akarsz valami rosszat mondani Diogenesről, amiről azt sem tudod, hogy igaz-e vagy sem?”
    Az ember vállat vont és egy kicsit már röstellte magát.
    De Socratesfolytatta: „Még mindig van esélyed arra, hogy a próbát kiálld, ha átmégy a ‘Hasznosság’ szűrön. Tehát amit Diogenesről hallottál, abból van-e nekem valami hasznom?”
    „Háát…nem hiszem…”
    „Nos, ha így áll a dolog, hogy a híred nem is biztos, hogy igaz, nem is jó és nem is hasznos, akkor miért kellen akárkinek is elmondani??”
    Az ember kissé zavarodottan és szégyenérzettel odébbállt.

    Így aztán Socrates sosem tudta meg, hogy Diogenes keféli a feleségét…

  • Andrási Sándor

    Hosszú, zagyva felvezetés, majd jön a zorbánozás, természetesen Orbán Viktor nevének egy mondatban kell szerepelnie a múlt tömeggyilkosaival.
    Egyszerű a recept, igaz, ha bonyolultabb lenne, nem menne a bérföcsögés. Paraszti felmenőitől örökölte a vetést. A gyűlölet-, a viszály-, a hazugság magvait veti, a termést a közelmúlt bukott politikai gengsztereinek szánja. Ha hagyja a magyarság, beérik a bürök. Véglegesítik a gyarmati függést, a milliárdos offshore lovagok még nagyobb teljesítményű szivattyúkkal szipolyozzák az országot. Teszik ezt mind addig, amíg egy csepp hasznot is ki bírnak préselni Magyarországból.

  • Ha valaki szepen ir es parhozamokat kepes huzni a kulonfele ismetlodo emberi borzalom tettek kozott ugy latszik az ellenzek mar nem birja se gyomorral se aggyal.

  • Andrási úr!

    van egy régi mondás -mielőtt letámadna: tudom, hogy bibliai eredetű, sőt.. -a más szemében a szálkát, a maga szemében a gerendát sem.. Ennyit csak arról az érvéről, amit lassan három éve az Önhöz hasonlóak -és ezek szerint Ön is – folyamatosan mantráznak(lásd még papgájkommandó , ahol nem csak a hanghordozás, a hagsóly, de még a levegővétele is „orbáni”). Nevezetesen: Orbánozás, gyűlöletkeltés, rágalom, hatalomvágy stb.. De talán körbe kellene nézni , hogy mit művelt orbán és bandája Magyrországon 2002 tavaszától kezdődően, hogy hogyan gyilkoltak karaktereket, tettek tönkre embereket-mindezt hatalomvágyból, gyűlölettel eltelve stb. És akkor talán nem lenne ilyen nagyhangű. Bár sajnos az olyan emberk, mint Ön is , gondolkodni képtelenek, csak gyűlölködni tudnak, miközben magukat kereszténynek mondják…

    J

  • Kedves zsuzsa! Megtenné, hogy kifejti, mit akart írni, mert sajnos elég értelmetlennek tűnik az Ön által leírt szöveg. Pedig én őszintén kíváncsi vagyok mondanivalójára.

    J

  • Journalist,

    Ha valaki szepen ir es parhuzamokat kepes huzni [mintahogy ez a fenti cikk iroja tette] a kulonfele ismetlodo emberi borzalom tettek kozott [amiket Mussolini, Horthy, Kadar es Franco kovetett el] ugy latszik az ellenzek [ami a fenti cikket hozzaszolasaikkal szettepte] mar nem birjak se gyomorral [nem tudjak megemeszteni] se aggyal [nincs eleg kifejlett szurkeanyag a koponyajukban].

    Megjegyzem, en innen elkoszonok, mert nem spontan a hozzaszolasok egyresze kerdeses, de nem minden cikk szinvonala uti meg az iroi mercet. Nos a legutolso Adam cikkel betolt nalam a pohar. Tisztelet a kivetelnek, de lenyegeben ilyen stilusu lappal en nem toltom idomet. Az amerikai magyarok sokkal ertelmesebbnek es kulturaltabbnak bizonyultak.

  • Lélfai Szilárd

    Kedves Zsuzsa!
    Csodálkozom, hogy csodálkozik! Göre Gábort és hű parasztjait, az Ille-n – ollan Gulyásokat most sem érdekli a haladás, nem fogják fel a világ dolgait a maguk tényleges valóságában. A saját elképesztő hazugságaikat vagy elfogadja más, vagy jön az útszéli stílusú átkozódás! Nekik csak a saját, álnéven írt hozzászólásaik tetszenek!

  • Ha minden tervünk sikeredett volna,vagy sikerülne nem lennénk az utolsok között Kelet-Europàban,nem lenne évi (2013-ban 1325,5 Milliàrd Ft)adossàg terhünk.
    A felsöoktatàsra,a pedagogusoknak,az orvosoknak,a devizahiteleseknek,a BKV-ra,a VOLÀN-ra,Budapestnek,Esztergomnak…,a Metronak,a közmunkàsoknak,a munkanélkülieknek,a hajléktalanoknak,fejlesztésre és a fiataloknak
    több jutna.
    Ki tudja garantàlni a nyugdijakat? Kihez fordul a nyugdij befizetö,ha ahovà befizetett csödöt mond,mert eltözstézték(elspekulàltàk a befizetéseke),vagy azok egyrészét? Az àllamhoz!
    Tehàt az adossàgterheit mindenképpen csökkenteni kell!

  • Olyan idegen,olyan távoliak ezek az irások a mindennapok magyar valoságátol.Itt Egyházashetyén ezek a dolgok kinaiul vannak.Inkéább elfogadjuk Orbántól a rosszat/mellesleg mikor volt utoljára rezsicsökkentés?/ mint mástol a jot.

    Nincs az a nyomor,amely felülírná népünk nagy részének ösztönös utálatát a „haladó” erök ellen,mamelyek nemértik ,a mentelitást,mely nyelvünkhöz hasonlóan egyedi,és sajátos.

  • Bodaszarcsi,

    kar a neveden valtoztatgatni, hiszen a stilusodbol sut a bodaszarcsis ostobasag, azt soha nem fogod tudni elrejteni….hulye nember…

  • Lélfai Szilárd

    Tisztelt D.E.

    Ezeknek hiába magyarázza a tényeket! Nekik az a normális, hogy a Demszky metró a világ legdrágább földalattija, a Margit híd felújítása szinte ingyen volt, stb.! Képzelje mi lenne ha ezt a Fidesz, bocs „Fidess” művelné!?

  • Dénes ERÖS
    2013 február 21
    5:26 de.
    A lenyúlt manyup összege meg háromezerd milliárd volt. Az IMF kölcsönből megvásárolt 21.2 százalékos részvénycsomagé meg 5OO milliárd.
    Ebből három alkalommal lehetett volna törleszteni. Az államadósság mégis egyre emelkedik.
    Hol a lé?

  • Kedves Falusi! A GDP-hez mért adossàgunk 79 %,ez a mérvado.A forintban àtszàmitott
    minden oràban màs és màs lehet.

  • Lehet, hogy Franco nem kedvelte a bolsikat olyan nagyon, de azert azt sem kene elfelejteni, hogy sikerult neki megmentenie (akkor) Spanyolorszagot a bolsi metelytol – igaz kulfoldi segitseggel – de legyozte a papokat, apacakat es minden mas nem-bolsi embert irto komcsi vadakat. (Szandekson nem irom hogy „allatokat” mert az rossz fenyt vetne az allatokra.)

    Raadasul, amikor Hitler kerte Francot, hogy kuldje at Nemetorszagba a spanyolorszagi zsidokat (nyilvanvaloan Hitler szanatoriumba akarta azokat is kuldeni) Franco visszauzent, hogy „Spanyolszagban csak spanyol allampolgarok elnek”. Ezt mellesleg az a velejeig gonosz Mussolini is megtette hasonloan.

    Nem mintha egy fasiszta rendszer olyan nagyon tetszene nekem, de ugyanakkor emlekezni kell arra is, amit jol csinalt Franco. Ne temessuk tul melyre!

    Moshe

  • Dénes ERÖS
    2013 február 21
    4:31 du.
    Úgyvan.
    Ennek hány százalékát teszi ki az önkormányzatok adóssága, mennyiy a Széchenyi terv, a devizahitelesek sara? Mert a tudomány jelenlegi állása, meg a közgizdák itt falun ezt együtt számolják..
    Az első Orbán kormány által kibocsátott kötvények visszafizetéseinek az ideje 2OO3-ra, illetve 2OO5-re esett.
    A NATO-ba, EU-ba való belépés költségterheket emelt. Ugyanakkor a világ gazdasága 2OO6-tól leszállóágba került. A 2OO8-ban felvett IMF kölcsönt azért kapta meg az ország, mert láttak még lehetőséget a megújulásra. Gyurcsány alig valamiy, Bajnai pedig csak a bankok megsegítéséhez szükséges minimális összeget hívta le, illetve képezett belőle biztonsági tartalékot az MNB-nél.
    Mégegyszer: biztonsági tartalékot.
    Ez ment el a MOL-ra. A maradék 34 ezermilliárd vészhelyzetben kb fél évre elég. És a vészhelyzet nem távoli rémálom, hanem napról napra közeledő valóság. A jelenlegi kormánynak azért kell egy Orbán-függő jegybankvezér, mert nélküle nem lehet hozzáférni ehhez az összeghez, és ismeretek nélkül nem lehet tudni, hogy mikor emelkedik, vagy gyengül a forint. Ha viszont előre tudható, akkor a jólínformáltak milliárdokat csinálhatnak maguknak egy-egy tranzakcióval..

    Hirtelenjében ennyit a fjordokról..

  • Lélfai Szilárd

    Kedves falusi!
    A Manyup lenyúlásáról csak annyit, eleve nem lett volna szabad a munkáltatói nyugdíjjárulékot odaadni a magánnyugdíj pénztáraknak!Kíváncsi vagyok hányan vállalták volna ha csak a dolgozói befizetések mentek volna a bankokba?

  • Úgy látszik sehol nincs jobb ötlet a gyalázkodásnál.

  • Jimbó!
    Egyesek nagyon igyekeznek az uszítással,lejáratással,de
    de szerencsére nincs akkora „hatalmuk” és táboruk,hogy
    volt!!!! hazájukban polgárháborút robbantsanak ki,Szerencsére
    itt többségben vannak a normális emberek!

  • Marcsika, kiengedték a zártról és a párt kiadta utasításba, hogy itt vergődjön??! Ha pénzért teszi, akkor még értem, de ha még el is hiszi és ingyen teszi , amit mond, akkor menjen vissza gyorsan…

    J

  • Igen, itt többségben vannak. De Magyarországon ünnepet ül a kisszerűség, a kisstílűség, a szervilizmus… Ez ennek az országnak a tragédiája…

    J

  • Lélfai Szilárd
    2013 február 22
    3:42 de.
    Ön írta:
    „A Manyup lenyúlásáról csak annyit, eleve nem lett volna szabad a munkáltatói nyugdíjjárulékot odaadni a magánnyugdíj pénztáraknak!Kíváncsi vagyok hányan vállalták volna ha csak a dolgozói befizetések mentek volna a bankokba?”
    Nemértem, hogy miért ne lett volna szabad.
    2O12-ben a magánpénztárak jövedelme 14.2 % volt. Az átlagos nyugdíjmegtakarítások összege így 74O ezer forintra emelkedett.
    Ismerősömtől hatmilliót nyúltak le. Akkor most tessék utánnaszámolni, hogy mennyi lenne ennek az előző évi kamatösszege..

  • Jav: nem a bankok jövedelme, hanem a megtakarítások összegének az emelkedése..

  • Boda Marcsi
    2013 március 6
    4:19 du.
    A pudding és az ő próbája.
    Nem fogadnék nagyobb összegben a 2O14-es FIDESZ győzelemre.
    Egyre kevesebben hisznek a „tündérmesékben”.