Tarlós Pisti a vérzivatarban

2019 július 9 2:37 de.97 hozzászólás

– Méltóságos Nagyjóuram, ha szabadna bátorkodnom…
– Mondjad csak Pisti, mi az, ami a szívedet nyomja?
– Írnék egy cikket a Magyar Nemzetbe. Az volna a címe, hogy Tarlós Istváné a budapestiek bizalma.
– Írjál csak bátran, Pisti.
– Gondoltan, szólok előre, nehogy megmérgesedjél, méltóságos Nagyjóuram.
– Ugyan, Pisti, tudok én rád haragudni? Te vagy az én legjobb helytartóm Budapesten.
– Ne mondj ilyet, méltóságos Nagyjóuram. Megbeszéltük, hogy én független vagyok a kormánytól, és harcolok a főváros érdekeiért.
– Majdnem elfelejtettem. Aztán miről írnál, Pistikém?
– Hát, hogy én is elhamarkodottnak tartom az MTA-val szembeni parlamenti döntést.
– Neked meg mióta van saját véleményed, Pisti?
– Csak azt szeretném, hogy a budapestiek ezt gondolják rólam. Hogy nem a kormány kiszolgálója vagyok, hanem az ő érdekeiket képviselem.
– Írjad nyugodtan azt a cikket, Pista fiam!
– De biztos, hogy nem lesz ebből bajom, méltóságos Nagyjóuram?
– Bajod? Ha csak az nem lesz baj neked, hogy másokkal együtt én is hangosan röhögök rajtad.

97 hozzászólás

  • Köszi szépen Péter, ez is telitalálat! 🙂

  • Ma ugyanaz „zajlik”, mint negyven éve. Csak a baloldaliak és a liberálisok lettek üldözöttekké. A komcsi Thürmert viszont békén hagyják.

    A mai legnagyobb hír (holnap majd olvasható lesz itt), hogy „a demokratikus ellenzék nem fideszes képviselőit kiradírozták a rendszerváltók közül.” Nagyüzemben folyik a történelemhamisítás, mint volt 1950-től és 1956-tól.
    Íme:
    .
    https://444.hu/2019/07/08/ungvary-krisztian-a-schmidt-maria-rendszervaltas-kiallitasarol-javaslom-is-a-terror-haza-feliratot-propagandagyarra-cserelni

  • Péter bácsi, Péter bácsi ….! Under the bottom of a (little) frog. Uborkaszezon van a KMH-nál?
    Azon gondolkodom, hogy a kommentekbe becsempészek egy-két bájos zsidó viccet, legyen már valami nívó, ilyenkor július elején is. (Még a Lauderből felejtődött nálam egy kis könyvecske, szenzációs)

  • urambátyám, komámasszony és a méltságoschék… meg hasonló ökörségek

    milyen messzire lehet tolatni az időben anélkül, hogy fizikai sérülések nyomai legyenek felfedezhetők… már az MTA foglalkozik az idő retardációjával? ha már az ország retardált az ideje is legyen olyan… meg a tulajdonosai… a zsé meg ömlik a csapból

    szép kis másolata ez az usa aktuális konzi vezetésének ott is 35-50 évig vannak a kongresszusban meg a szenátusban és kormányozzák a tartományokat attól függően mennyi ideig áll el a szar hűtés nélkül

    a nép meg mint Madách nál

  • Rossz hírem (van akinek jó-:)

    Tarlós Istvánt nem fogják a bal-liberális kihívói „leváltani”.

    Miért?

    1) Tarlós nem egyenlő Orbánnal csak közel áll hozzá politikailag. A 2020-as parlamenti választásoknak semmi köze az önkormányzatinak. Ez utóbbi esetben kizárólag polgármesterek személyekről van szó.
    2) Tarlós kiegyensúlyozott, rutinos, tapasztalt és sikeres városvezető
    3) Tarlós 2x főpolgármestersége alatt a főváros sokat fejlődött (sokkal többet mint Demszky 20 éve idején).
    4) Semmilyen negatív dolgok (korrupció, szakszerűtlenség, stb. nem kapcsolható Tarlóshoz.

    Véleményem szerint káros lenne Budapestre nézvést Tarlóst Karácsonyra (Karigerire) cserélni. Szerintem b audapestiek ezt pontosan tudják.

  • Aki még mindig reménykedne bármelyik választás tisztaságában 🙂

    A T-Systems behúzásával még egyértelműbben Orbán emberei őrködhetnek a választás tisztasága fölött.
    https://444.hu/2019/07/09/mostantol-meg-inkabb-orban-korei-ellenorizhetik-a-valasztasi-informatikai-rendszert

    Mélymogyorók, ki sem lóg a lóláb, ugyeugye??? Éljen nagysztalin! Még az egyik bajszos szar is bekevert ez ügyben:
    Kövér házelnök pont ma utasította el, hogy Bencsik képviselő kérdést tegyen fel arról, hogy oligarchakézbe kerül-e a Telekom
    https://444.hu/2019/07/09/kover-hazelnok-pont-ma-utasitotta-el-hogy-bencsik-kepviselo-kerdest-tegyen-fel-arrol-hogy-oligarchakezbe-kerul-e-a-telekom

  • Jéééé, július 9-iki komment megjelent 9-én? 🙂

  • Orsós Elemér

    A Koszorús Szerző legalább egy fél hozzáértő szakmabelit felmutathatna a túlontúl bőséges megélhetési kínálatból!

  • Tarlós mester lenyúlta az ellenzék javaslatait,amiket
    évek óta hangoztatnak és most azokkal kampányol.
    Hja az a fránya FIDESZ-beidegződés..

  • Egy igen alapveto kerdes az olvasokhoz.
    Remelve tobben ertelmeznek, es gondolkodnanak a valszaikon.

    Egy varos minden napi ugyeit intezni,mint Budapest, kb. mas-fel-millio plusz lakosnak biztositani hogy a varosban minden megfeleloen mukodjon es minden nap, hagyva egy szakmailag kepzetlen, gyakorlatlan u.n.politikusra.

    Azert kerdezem mert legalabb is itten nyugaton, a varosok, sot megyek napi mukodesenek felelosege nem a politikusok, hanem a valasztott politikusok altak alkalmazott szak-kepzett es gyakorlott varos vagy megye igazgatok (manadgerek) altal van biztositva.

    A varosokban mindenki biztositva ohjatna lenni ,hogy a szemet naponta gyujtve es a legmehfelelobben megoldva.
    Ugyanakkor a varos energia , villany, gas, szennyviz, utak, utcak , kozlekedes, kozbiztonsag, s mindenkinek szukseges napi szolgaltatasok megfeleloen biztositva.

    Rendszerint jobban mukodik egy azon celra kepzett es gyakorlott egyenek alatal mint as kepzetlen es gyakorlatlan egoista politikusok altal.

    Na de a magyaroknak, kulonosen a Pestieknek mind az velhetoen az itteni megjegyzesek zomeibol, teljesen jelentektelen.

    Hagy tanuljak az amator politikusok ami masoknak szakmajuk es eletfogytiglani foglalkozasaik, amig a varosok lakossai hajlandok az ugy nevezheto ‘tandijat fizetni’ azert.

    P.S.
    nagyon sok varosok,vagy megyek kozigazgatasai eseteben az u.n. polgarmestereknek nem is letezik szavazati joguk.
    A valasztott varosi (vagy megyei) tanacs-tagok dontenek.

  • Poliakoff
    2019 július 9
    10:04 de.

    annyi autó rohangál szerte széjjel, nem lehetne megszervezni, hogy utána a kövér elvtárs már nem tuggyon soha többé mexólalni?

    vagy csak valami közlekedési kurfli…teljesen ötlettelenek vagytok

  • tisztelthölgyeimésuraim

    ˙
    Poliakoff
    10,04

    A fátyolozatlan menyasszony 🙁
    ˙
    .

    A választások digitális rendszere

    [kezelés, ellenőrzés,{irányítás}]

    „az állam égisze alatt eddig is a

    T-S I S T E M GONDOZÁSÁBAN”

    működött.
    ˙

    A T- SISTEMet ezekben a pillanatokban

    vásárolja fel Mészáros Lőrinc 1 cége,

    azaz a stróman valódi hűbérura, ORBÁN

    VIKTOR -másodállásban- miniszterelnök
    ˙

    A T-SISTEM-kocka el van vetve.Az őszi

    helyhatósági választások szálai immár

    közvetlenül a diktátor kezében futnak

    össze…Csak percek kérdése az egész.
    ˙

    Íme hát ! A [történetesen német] tőke

    és politika kendőzetlen összefonódása

    József Attila örökbecsű soraival szólva:
    ˙

    .” Minden külön értesítés helyett .

    . T Ő K E . É S . F A S I Z M U S .

    . . . . J E G Y E S E K ” . . . . !
    ˙

    .

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Az előbbihez:

    a T-SISTEM eddig a német (részben állami) cégbirodalom része (volt).

    A német autógyárak most e setét alagúton át nyújtanak politikai segédkezet Orbánnak hálából
    – az adómentes és/vagy kamuadós összeszerelő üzemekben
    – az [a némethez képest] éhbérért foglakoztatott munkásokért,meg – a gyengekezű Munkatörvénykönyvért és a
    – botránykő, ún. Rabszolga-törvényért,
    – STB. ún. STRATÉGIAI trükkökért.

    Eddig tehát csak az EU-s Kohéziós alapok feltétel nélküli
    €-100-milliárdok zsebbe juttatásával sikerült ez az összjáték. Most már viszont a boldog közös jövő – Orbán hivatalban maradása – jegyében a T-SISTEM útján a . v o k s o k . k ö z v e t l e n . ellenőrzése is közvetlenül játszik az ungarisches-Führer kezére.

    Hisz’ hadd éljen és virágozzék a német autóipar és a magyar Nemzeti Együttműködés Rendszere (ti.a NER) a globalizmus, v. imperializmus abszolúte internacionalista összefogása jegyében. Ez igen vulgáris gazdasági szemlélettel mind a két nép érdeke. Nemde?

    .

  • tisztelthölgyeimésuraim

    ui.pontosítás:

    Ti. gyengekezű a Munkatörvénykönyv csak a munkáltatókhoz, azaz a tőkéhez.

  • Számomra emlékezetes pillanat, amikor valami reprezentációs látogatáson Tarlós felvetette Orbánnak, hogy a Balettintézet épületére pénzes vevő lenne, de sajnos nem lehet eladni bizonyos törvények miatt, mire Orbán vállveregetve válaszolt: „Majd kitalálunk valamit”… Mindezt a nyilvános kamera előtt.

  • A magyarallam koltekezik mintha a penz kimenoben lenne a divatbol.

    Ugyan akkor a nemet koZgazdasag sulyos problemakkal all szemben. A Deutche Bank vilagszerti problemaja csak kezdodik.

    A Chehek erzik annak kovetkwezmenyeit leg-erosebben, hiszen kozgazdadasaguk 1/3-a a nemet auto-iparon epult.
    A magyar kozgazdasag is a labnyomukban van.

    Az egesz europai, sot meg Kina kozgazdasaga is fogyelemre melto zsugorodast bizonyit.
    Az USA-is nagyon keszen all a vilagszerti kovetkezmenyeire.

    De hogyan fog majd magyarorszag kilabalni mind annak kovetkezmenyeibol?
    Mind azok csupan a veszely-jelei.

    De amikor a magyar kormany meg a fiatal hazasokat is „a babavaro kolcsonokbe ugrani” serkenti.

    Nem hinnek a magyarok ,hogy az eletben mindennek van am kovetkewzzmenye ?????

    Mi lessz majd a kovetkewzmeny amikor a magyar kozgazdasag zsugorodik meg 10%-ot is ????

  • Alma – „Orbán vállveregetve válaszolt: “Majd kitalálunk valamit”… – Emlékszem én is erre, de sajnos pont ezt eszik a népek itthon, ezt az összekacsintós, megoldjuk okosba habonyi PR-t. A mi szeretett műparaszt istenkirályunk nyakkendő nélkül vegyül az eccerű nép közé, és hát csuda jópofa…

    Rodeo11 – más farkával verni a csalánt – így könnyű ötleteskedni :)Különben sem lenne megoldás, tudod hány slapaj féle hataloméhes fidelitaszos ugrana a mi vicces házmesterünk helyére másodpercek alatt?

    tisztelthölgyeimésuraim – Nem hiszem, hogy a „T Ő K E É S . F A S I Z M U S J E G Y E S E K ” lennének. Bár Viktorunk tényleg nagyot merített a német, orosz és olasz diktátorelmélet klasszikusaitól, és hát hála a nagyszerűen működő EU-nak már a megfelelő tőkéből sincs hiány a főninél és pénztárosánál. A tőke szerintem olyan mint a hatalom – lehet jó is és rossz is, attól függ ki és milyen érdek mozgatja. Nagyon úgy tűnik, hogy választásokon (régóta) nem lehet leváltani a zsebnapóleont de hát a remény hal megy utoljára!

  • tiszteletlenésneveletlen elvtárs!

    „”– az adómentes és/vagy kamuadós összeszerelő üzemekben””

    Most persze 30 évvel a rendszerváltás után rikácsolsz az adómentességről, de amikor az elvtársaid akkor kiárulták az ecserin a nemzet vagyonát, és ráadásnak 15 év adómentességet adtak – azok a elvtársi vevők meg simán felszámoltak mindent, ami pénzzé volt tehető, vagyis pénzt csináltak belőle (épületek, telkek) a pénzt besöpörték, és persze az elvtársak megtömték zsebüket – belőlük lettek a mai „vállalkozók” és maffiózók – akkor persze nem fájt – legalábbis nem rikácsoltál.

    Akkor nem vonyítottál – mert nyilván benne voltál te is nyakig a buliban

    Ugyhogy dugulj el nyugodtan, ne uszíts, ha nem bírsz ma sem semmi más értelmesebbet kihozni magadból, mint a sorba beállva anyázni.

    Ez a legkönnyebb, azért építi a stadionokat is az ügyes maffiavezér, mert tudja, hogy az ország tele van ilyen kibicekkel, akik – a partvonalon kívülröl persze, – de sokkal jobbak a profiknál.

    Vagyis hóhányók.

    Bár nem becsülhetem le, mert én bizony sok-sok éjszakát lehúztam a komcsi érában havat lapátolva 200-ért – tanulás és másik munka mellett.

    Itt soha mást nem hallok, minthogy a komcsi érában milyen csodálatos volt, mert akkor soha nem kellett dolgozni, és az összes sövény kolbászból volt fonva.

    Vajon mi az átok francnak ment akkor csődbe? Úgy mégis?

    Vajh miért tombolt eufóriában (drog nélkül) az ország apraja-nagyja, amikor vége lett, mint ahogy az eme pincebeli tudós elvtársnénk jellemezte az akkori állapotokat?

    Annyira eufórikus volt a hangulat ugye – hogy azt dugtak le az elvtársak a torkán az újra életre kelt fél-fasiszta/fél-elvtársak amit akartak.

    Most meg te és az elvtársaid újra azt a szemetet akarja a torkunkon ledugni?!

    Szégyen-érzésért meg a szomszédba kell menni igaz?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Gábor!

    Ne szólíts elvtársadnak és ne nevezd a fasisztákat se annak, mert veled együtt [e két ugyanaz a fogalom] már megfekszi a gyomrom, és nem-véletlenül még lehánylak…

    Annyi közöm van rendszerváltáshoz, mint bármely magyar állampolgárnak. Se több se kevesebb. Egy szálka, annyi sem tapad a kezemhez. Nekem nincs mit szégyellnem, mint neked,
    „kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete”, s épp ezért még annak előtte hopp, gyorsan eldobbantottál. Most meg már ez fáj ugye? Hát ezért ne minket, a hazájukhoz hű honfiakat és honleányokat okolj, te hontalan …

    De, egy ilyen kreténnek nem fogok magyarázkodni, holott nagyon azt akarnád. Te csak nyálcsorgató provokátornak vagy profi, de annak nagy…

    Undorral: „tisztelthölgyeimésuraim”

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Poliakoff 3:50/III.bekezdés

    Sajnálom, hogy a felhozott súlyos, akut példáim [4:15 és 4:51] ellenére nem értetted meg József Attila pontosan ide passzoló sorait.
    Tudniillik jómagam a magyarországi összeszerelő komplexumok összjátékára hívtam fel a figyelme(de)t a T-SISTEM tulajdonosi váltásán. Pontosabban a tulajdonosi viszonyok átjátszásán keresztül a magyar oligarchia számára, még pontosabban a FidSS nevezetű neofasiszta bagázs és köre kezére, annak érdekében, hogy az őszi ÖNKORMÁNYZATI választásokon a nevezett cég a T-SISTEM már . e d d i g . i s . gyakorolt kezelői és e l l e n ő r z é s i . szerepe akkora KÖZVETLENÜL az ő kezükben összpontosulhasson.
    Mi más ez mint a német nagytőke és a FidSS szerelmes jegyessége ???

    Ui: T-SISTEM a TELECOM német részben állami óriásvállalat magyarországi leányvállata.

  • Semmi problem.
    Mostantól a szavazások „tisztaságát” is a Hatalom ellenőrzi.
    Ez így van rendjén. Így volt az emútt Rencerben is.
    Az átmeneti zavaros liberális harminc évnek vége.
    A Turul-liba kiterjeszté szárnyait e Hon fölé.
    És a libapásztoroknak tojja az aranytojásokat.
    Hálllelllújjjaaaaaaa…..

  • Gurltiz barátomnak, úgyismint az Oldal Alattomos Hazudósának:

    Ugyan a „Ner Csapdájában” lezárult,
    (gondolom alattomosan kivártad a következő rólam szóló hazugságodhoz az utolsó percet, hogy ne tudjak lezárulás előtt válaszolni)
    de azért csak válaszolok rá:

    1
    Elmaradtál egy brossurával kisbarátom: Már rég közreadtam azokat a hivatkozásokat, amiket te felhánytorgattál ott.
    Amugy meg vagy nem vagy képes felfogni mit írtam, vagy szánt szándékkal hazudsz. Akár lehetnél Bayerzsóti legtehetségesebb tanítványa is.Persze csak Slapaj barátod után.
    Nem a balliberális eszmékről írtam melyeket magaménak érzek, hanem azoknak mai karrieristák álságos kisajátítóiról.
    Akit érdekelt, megnézte a Leharblogon miket írtam.
    Így megintcsak lejárattad kissé magadat DDDDDDDD
    (Mondjuk azon csodálkoztam hogy NET-es hivatkozással beírtam a Leharblogra hogy Magyarországon újraéled a Hitler-kultusz, mire TE kisbarátom hazugnak neveztél ott. Lehar meg letiltott miatta. Dehát..mindegy. Ez nekem perifériális kérdés.)

    3
    Én tudom vállalni az ódiumát azoknak, amiket itt vagy ott leírok.
    ÉS TE ??
    Álljon itt kettő darab véleményed pár év különbséggel :

    3/a
    —————————-
    Gyuri10
    2013 november 27
    8:19 de.

    Helló,Asher!Az ország még nem fasiszta,hanem a szennycsatornából előbukkanó férgek miatt a mindenkori vezetők, uralkodásuk biztosításáért fasizálják az egész ázsiai bunkó hordát.Ezzel együtt vannak a dunamenti Mongóliában értékes, becsületes emberek is.Sajnos Ők a kisebbség. (Itt kérek bocsánatot a férgektől!!!)Egyébként a mocskos náci söpredék varga békával hónapokig “leveleztem”.K.b.80-100 levélváltás után spamba tettem,mert már elfogytak a meleg éghajlattal kapcsolatos szavaim,melyekkel a k.b. 6 hónapi levelezés végén őt és a pesti judit nevű nemzetesasszony ringyóját illettem. Ashernek üdvözletem Gyuri10.שלום!Ha kíváncsiak vagytok, a levelek egy részét elküldhetem a szerkesztőség részére.
    ———————————————-

    Mielőtt szokásodhoz híven lehazudnád az egészet,
    álljon itt a link ahol találhato ez a véleményed:
    http://kanadaihirlap.com/2013/11/26/magyarorszagon-nem-buncselekmeny-verdijat-kituzni-a-zsidokra/

    3/b,
    És pár évvel későbbi „nézeted” amit szerencsére Alma kivágott ide minekutána rászálltál és nem hagytál neki nyugtot a nyavajgásaiddal:

    (Tüske Zsófiát is zaklattad , próbáltál felvágni előtte csak épp nem volt vevő a dürrögésedre,meg a szárny-verdeséseidre de arról majd később írok)
    ————————————–
    Almási Alma
    2019 január 31
    3:28 de.

    gyuri10-től kaptam emilkében. Élvezzétek! 😀


    okeletesen egyetertek.

    Orbán Egy Győztes

    jan 29, 2019

    Köszönet Istennek, hogy ismét a sorstól viharvert nemzetre fordítja tekintetét és az esélyek mellé most vezetőt is rendelt !

    Rajtunk múlik, élünk-e a közmondással: “segíts magadon, az Isten is megsegít” ? Vagy nem ?

    Álljunk be a sorba, imáinkkal, tetteinkkel összefogva segítsük Isten akaratát beteljesülni!

    Gyűlölik, mert volt ereje finom testcsellel (ja, kérem, focista) kiszabadulni a magyarellenes SZDSZ halálos öleléséből. Gyűlölik, mert tudják, hogy mindent tud róluk. Gyűlölik, mert derűs, nyugodt, magabiztos.

    Gyűlölik, mert sikeres. Gyűlölik, mert sikertelenek. Gyűlölik, mert szuverén és magyar. Gyűlölik, mert szolgák, zsaroltak, fogottak, fizetettek és magyarellenesek. Gyűlölik, mert rendíthetetlen. Gyűlölik, mert visszapattannak róla, mint Kunhalmi az ajtóról. Gyűlölik, mert a nemzet mögötte áll. Gyűlölik, mert tartása van. Gyűlölik, mert nem fél korrigálni. Gyűlölik, mert nem törődik velük. Gyűlölik, mert magába szippantotta őket a monomániás, bénító gyűlölet.

    Gyűlölik, mert tehetsége bátorsággal párosul. Gyűlölik, mert tehetségtelenek és sunyik. Gyűlölik, mert állhatatosan járja útját.. Gyűlölik, mert harminc éve vív. Gyűlölik, mert semmivé morzsolódnak a percek, és szétfoszlanak bennük a percemberkék.

    Gyűlölik, mert valaki.. Gyűlölik, mert alázatát és kitartó szorgalmát meggyőződéses ürességükön lötyögő nagy mellényük nem tudja kikezdeni. Gyűlölik, mert két lábbal áll a földön. Gyűlölik, mert őt igazolja a valóság. Gyűlölik, mert a cipője sarkáig sem érnek. Gyűlölik, mert vesztesek. Gyűlölik, mert életprogramjuk a frusztráció.

    Igen, Orbán Egy Győztes. ”
    ——————————————-
    Csakhogy ne fordulhasson elő amit szeretsz csinálni, nevezetesen hogy azt hazudod neveket cseréltem fel a szövegben, álljon itt a link a szövegedhez:
    http://kanadaihirlap.com/2019/01/29/valaszfele-a-mirol-is-vitazunk-az-ellenzekrol-cimu-irasra/

    Ez vagy te barátocskám, Gyuri10.
    (Vagy mostanában kisbetűvel:gyuri10. Hja nomen est omen.)

    Régebben volt még itt „neved” de annak vége.
    És nem azért mert egy istenverte Koncsíta vagy, hanem mert hazudsz éjjel, hazudsz nappal, két-három évente változtatod a véleményedet.

    Bodamarcsi ezerszer hitelesebb személyiség mint te , mert 10 év óta ugyanazokat a hülyeségeket mondogatja.

    Apropo Boda:
    azt hazudtad hogy azt hazudtam hogy Boda pasas.
    Holott mindannyian tudjuk EZ ITT a Boda :
    https://www.facebook.com/bodamaria
    Évek óta röhögünk az önmagát a „Kárpátok Claudia Cardináléjának” aposztrofáló agyament nyanyán : D : D : D

    Aztán még amin elcsodálkoztam, azt is hazudod hogy ÉN (!!)
    ivrit szavakat használok itt HEHEHEEEHEEhehhehehehee

    Holott csak egy (1) héber kifejezést ismerek,
    azt is Karinthy ” Így irtok ti” .-jéből:

    „Gyászoló izraelita veréb = süveréb”

  • Előre megfontolt szándékkal segített feltárni egy biztonsági rést a Telekom rendszerében az etikus magyar hacker – az ügyész 8 év letöltendő börtönbüntetést kért, de vádalkut is felajánlott az ingyen segítőnek: 2 év börtön 4 évre felfüggesztve.

    Magyarországon eseménytelenül telnek a napok.
    https://444.hu/2019/07/11/penzbuntetesre-iteltek-a-telekomos-biztonsagi-rest-feltaro-etikus-hackert

  • tiszteletlenésneveletlen elvtárs!

    Kicsit sajnállak miatta, hogy semmit se sikerült „kicsípned” a volt közösből.

    Így aztán gond nélkül elismerted, hogy magadtól vagyis saját bensődből vagy ennyire álnok.
    Nyilván te voltál mindig az mindenben tisztességes elvtárs, aki soha egy szeget se vitt haza – és mindig megtette a kötelességét a hazájával szemben.

    Most hogy jól megmondtad, hogy a Viktor milyen rossz ember, akit nyilván a sziriuszról bevándoroltak tettek miniszterelnökké, suttyomban – és azok milyen álnokok.
    Most is.

    Aztán idejársz mosni a kezeidet – mondván, hogy neked semmihez semmi közöd semmihez!

    Nyilván – csak ki franc kíváncsi rá?

    Engem ugyan nyugodtan szidhatsz, nekem van önértékelésem, önbecsülésem.
    És nyugodj bele – ha tetszik ha nem – hogy tisztában vagyok a limitjeivel minden irányban.

    Tudom hogy neked ez kínai, de emésszed csak, hátha egyszer megfertőz ….

  • Drizari – „Előre megfontolt szándékkal segített feltárni egy biztonsági rést a Telekom rendszerében az etikus magyar hacker – az ügyész 8 év letöltendő börtönbüntetést kért, de vádalkut is felajánlott az ingyen segítőnek: 2 év börtön 4 évre felfüggesztve.” – Így köszöni meg a NER a segítséget! Örüljön, hogy nem ítélték életfogytiglanra, vagy akár le is lőhették volna 🙂
    Nekem ez a mai „kedvencem”… – hát ma is épült a hazánk…..
    https://444.hu/2019/07/11/ugy-huzta-ki-a-ket-or-az-ajult-utast-a-metrokocsibol-a-deakon-vegig-a-padlon-mint-egy-zsak-krumplit

    „tisztelthölgyeimésuraim” – A Magyar telekom, a T-Systems ügyben és a német-magyar stratégiailag 150 évre titkosított összeszerelő mutyikkal kapcsolatban tökéletesen igazad van (német-magyar dwa bratanki :).
    De hát ez sem egy ma kezdődött simli…. „…az is kiderült, hogy az egyik kulcsfontosságú, a Nemzeti Választási Rendszert 2010 óta üzemeltető cég, az Idomsoft egyes tagjai nem csak a Belügyminisztériumhoz, hanem a Fideszhez is köthetők: a cég két későbbi alkalmazottja is feltűnt Orbán Viktor Fidesz-elnök, Semjén Zsolt KDNP-elnök és Habony Árpád, Orbán nem hivatalos tanácsadója oldalán a Fidesz 2010-es eredményváróján…”
    https://444.hu/2019/07/09/mostantol-meg-inkabb-orban-korei-ellenorizhetik-a-valasztasi-informatikai-rendszert

    Nem véletlen, hogy a prágai hősünk ismét Gál Kingával egyetemben EU szakbizottsági elnök lett kulcsterületeken, – nagyon komoly „megnelássamtöbbet” büntike jöhetett ismét a néppártból a fidesznek 🙂
    Azért azt kivánom szegény J. Attila idézeteddel kapcsolatban, hogy ne legyen igazad!

  • Kedves Alma!

    Hogy Te mennyire nem vagy jó emberismerő!

    És mégis mindenkiben azt kutatod, hogy kicsoda valójában!

    Persze, ez pszichológiailag teljesen jól magyarázható, és nekem elég is indokként – úgyhogy minden megbocsátva és ami a lényeg: bocsi mindenért!
    Mert ez sajnos ez a „vérbeli” „kutatómunkások” jellemzően velejáró tulajdonsága is, tehát minden helyén van. (mármint az, hogy nehézséget jelent számukra az emberi jellemzők elhelyezése – mivel nem az egyedi kis dolgokat elemzik, hanem a a komplex tényezők összefüggéseit)

    Annyira, hogy azt sem vetted észre, velem kapcsolatban elég „kinyitni” az internetet – minden adatot megtalálsz rólam. Ha akarod a CV-met is bemásolom ide is.
    Nem kell ehhez smile-kat sem „dobni”

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    Ja, és kérlek hogy a fentieket ne félremagyarázd, vagyis ne keress bennük sem mögöttest, sem utalásokat semmilyen valamire!

    Egyszerű, őszinte szöveg – oksi?

  • Ma targyalja, vagy mar targyalta is a Domokos Martha kepviselohazi-tag kivaltsaganak felfuggeszteset a Parlamnet.

    Domokos Martha kepviselohazi kivaltsagnak felfuggesztese azon alapult hogy egy Orban-nevu holgy repult egy Magyar Honvedelmi repulogepen Cyprusbol Budapestre.

    Domokos Martha ketsegtelenul.mint kepviselohazi-tag jogank velte hogy valaki egy „Orban-nevu” holgy repult Cyprusrol Budapestre, azt jelentse.

    Amint a tenyek bizonyotottak, az ORBAN neveu holgy NEM a PM leanay, sem rokona volt.
    Hiszen mint a mondas „sok tarka kutya van a vilagon.”

    De azert valaki a Parlamentben Domokos Martha kivaltsagat kovetelik megvonni.

    Teljessegeben ellenzem barki. barrmi nevu kivaltsagat!
    Senki, soha, sehol BEM lehet a torvenyek felett !!!!!!

    Ha Honvedseg gepenek pilotaja engedte barkit is haza repulni az allami gepen, s azert NEM zsarolt fizetest, az csupan egy jiszivu tette volt !!!

    NEM jonnek egy Marxista vedelmere, de jovok az igazsag, tisztesseg vedelmere barki eseteben !!!!

    S a teny, hogy Domokos Martha NEM okozott semifele kart, serulest, fajdalmat, szenvedest, aggodalmat, sem semmifele koltsegeket, karokat a kozertelembe tett jelentesevel a repulesen, barki is lett volna az utas a Honvedseg gepen!!!

    100%-osan tudataban vagyok hogy a jelen Prime Miniszter reszletesen tanitva volt annak idejen az Angliai tanulmany-utja alkalmaval.
    Ami a tisztesseges vadalmak alapveto okainak alatamasztasan.

    Domokos Martha NEM okozott senkinek semmifele karokat, koltsegeket, fajdalmakat, szenvedeseket jelentesevel.

    Tehat a Parlament jelen probalkozasa az alapveto emberi logika, jog-alap-elenes tettevel probalkozik.

    Teljesen szegyenletes, anti-demokratikus es teljesen ifazsgtalan probalkozas !!!!!!!

  • DRAZIRI Julius 11,6;36 de soraiban jelnetettekre;

    Az az ugyesz teljes ellentmondasat, vagyis teljes kepteleseget bizonyitotta, amiert azonnak el-kelett volna tavolitani hivatalabol.

    A vegrehajto ugyesz NEM ajalnl „vad-alkut”!!!

    Ha a vadlott vedo-ugyessze probal ,vagy javasol vad-alkut, de csak amikor a vadat nem kepes 100%-oasan bizonyitani, lephetne alkudozasokba, a bun-bevallasa es a felelosegnek elismeresesevel.

    Minden mas csupan az igazsagaszolgaltatasi rendszer gyengiteset es a bunozok hatalmat,ill. elonyeit serkenti.

  • Zuzana Čaputová szlovák elnök Magyarországon járt, erről beszámol FB oldalán. Egyet nem említ és ott fotó sincs róla, hogy találkozott Orbán Viktorral. Helyette Göncz Árpád sírjánál tett tisztelgő látogatásáról készült fotó látható.
    Pedig… készült egy citromba harapós felvétele:
    .
    https://parameter.sk/sites/default/files/styles/image_of_article/public/photos/zuzana_caputova.jpeg?itok=B96pHy9l

  • Drizari
    2019 július 11
    6:36 de.

    Mi itt egy ilyen „érában” élünk.
    Hülye az is aki ezeknek bármiben is jót akar !!!

  • Drizari:

    Előzőhöz:
    Abszolúte nem vagyok
    benne biztos hogy az a biztonsági rés
    vagy mifene nem szánt szándékkel lett e „beépítve”.
    És most meg kell jól büntetni azt, aki megakadályozta a kiválasztottak lopkodási lehetőségét.Hogy a jövőben
    senkinek ne legyen kedve ilyesmire.
    Erről lehet szó.

  • Gábriel meg Tisztelthölgyeimuram és Alma ne veszekeggyetek már..

  • Gabriel, ne álmodozz… Kíváncsi rád a fene. Egyszerűen csak megállapítható a hozzászólásaidból, hogy a fidesz szekerét tolod. Nekem aztán nyóc. Csak szóltam, hogy „ipiapacs”…

  • Apa, kezdődik! – szólt a bő tíz évvel ezelőtti T-Home reklám, ami kezdettől fogva MÉM-gyártásra inspirálta az internetezőket.

    Igen, kezdődik. De most komolyan kezdődik. Az egyik hangadó kormányközeli lap vezércikkírója a következőket találta érdemesnek leírni:

    „Mostanáig óvatoskodva mindig azt írtam: a magyar ellenzék ellenségként viselkedik. Tehát csak úgy viselkedik, de nem az. Mostantól nem óvatoskodom.

    A DK, a Momentum és az MSZP nyugati nagyhatalmak érdekeit képviselő, idegen zsoldban álló ügynökszervezetek, Magyarországra telepített ócska kis végrehajtók. Soha, egyetlen pillanatig sem képviselték semmiben a magyarság érdekeit.

    A DK, a Momentum és az MSZP azért sem részei a magyar ellenzéknek, mert ők nem ellenzék, hanem ellenség – nemcsak a magyar kormányé, hanem a magyar nemzeté, mindannyiunké.

    Kezeljük őket úgy, ahogyan ők minket: ellenségként. S ennek megfelelően viszonyuljunk hozzájuk. Bármilyen eszköz megengedett a védekezéshez.” – bármilyen eszköz megengedett …

    Igen, kezdődik. Hasonló hangnemben szólalt meg Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének címzett csütörtöki nyílt (FB-os) levelében.
    .
    https://444.hu/2019/07/11/kocsis-mate-a-dk-s-politikusok-parlamenti-pozicionak-elvetelevel-fenyegetozik?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=kocsis-mate-a-dk-s-politikusok-parlamenti-pozicionak-elvetelevel-fenyegetozik
    .
    Lassan elkezdődik a baloldaliak és a liberálisok megsemmisítése. „Fejlődése” új szakaszába lépett Magyarország.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Poliakoff 10:08/III.bek.

    Köszönöm érdembeli, és további tanulságokkal szolgáló válaszodat és az ahhoz csatolt mellékletedet[melyet mindenkinek ajánlok].

    Sajnos József Attila 1930-as ominózus mondata a tőke és a fasizmus jegyességéről, nemcsak egy kortársi, de egy váteszi jövendölés is. Hisz ha visszalapozunk az I. Nagyháború gazdasági összefüggéseire felismerhetők benne a következő VH. szerves fejlődésének a kirobbantásig, már világosan látható, hogy a nemcsak a német, de a nemzetközi [ma globálisnak mondanánk] tőke is, még azt követően is, mi mindent „szállított” a nemzeti ihletésű fasizmusnak, azaz a náciknak a Vespasianus-tól eltanult „a pénznek nincs szaga” szólásmondás szellemében… A pragmatizmusnak ezt a büdös cinizmusát lám ma is, ha kell, akár keresztényi (KDNP-és) előszeretettel alkalmazza a mai tőke is és természetesen a FidSS politika, ill. a monopoltőke és a nagybirtokos agrároligarchia is szorosan és leplezetlenül együttműködve* a német nagyipar érdekelt köreivel.
    Ennek alapján tehát igen rossz, sőt . t r a g i k u s . irányba mennek a dolgok. – Hacsak valami nem állítja meg Arthuro Uit…

    Üdvözlet: „tisztelthölgyeimésuraim”
    ˙

    .
    * Angela Merkel, ekkora kínai-nagyfallal szemben már évekkel ez előtt is tehetetlen volt, és inkább vállalta kedélyes felszolgáló szerepét, miközben a német nagytőke védőárnyékában Orbán a markába röhögve folytatja sötét játékát miszerint „a kutya ugat, a karaván halad” alapon…

  • Fogalmam nincs mit kukorékol ez a félcetlis idióta @-ka.
    Minden esetre ez az utolsó alkalom,hogy az idiótizmusát elovastam. Írhat vagy böföghet amit akar.Egészen addig,ameddig felfordul a sok önmoslékjának zabálásától.Ha meg feszül sem írok róla többé.Egy esetben talán igen.Ha újabb beírása jelenne meg a Leháron. Erre azonban valamivel kevesebb esélye van,mint az űrbe repülni.Nálunk nem csípik a balfékeket és KMH-s beíró romákat sem Az örök világosság fényeskedjen neki INNEN.A Mi fórumunkra csak tisztességes magyarok léphetnek be.Akkor is csak Izraellel kapcsolatos hozzászólásokkal.Erre személyes garanciát is adhatok.

  • Almási Alma
    2019 július 11
    4:52 du.

    ühüm ….

    és te hogyan jellemeznél egy olyan személyt (X.Y.) – mondjuk egy teljesen idegent – aki ugyan nem kíváncsi (Z.X.)-re, nem is tud róla semmit, nem is akar – de azért a saját(X.Y.) mellét féltéglával verve, ócsárolja, szapulja, nem a véleményét értékeli a témában, hanem a személyét – mindezt csak pusztán azért, hogy a sajátját inkább eladhassa – nyilván abból a puszta szándékból, hogy önnön magát(X.Y.) kedvezőbb színbe hozza?

    Ennyi – nem tudom hogy megértetted-e, vagy nem a kérdést – de ez most komoly volt.

    (Mielőtt bármire is gondolnál, ne keseredj el, csak magát Sir Isaac Newton-t festettem le.)

  • Ez a hír sem lepett meg, csak elszomorított. Számítottam rá, mert Orbán Viktor megígérte: a következő ciklusban (2018-tól) a hatalom megszilárdítása következik. Nem sorolom a mai napig hozott újabb fideszes törvénykezést, egyet emelek csak ki, mert ilyen a Kádár-rendszerben sem volt.

    Sikerült a parlamentnek megszavazni, hogy a jövőben rögzítik a résztvevők személyes adatait a 25 ezer fősnél nagyobb fesztiválokon.

    Nem sikerült első olvasásra értelmezned a fönti mondatot? Ne szégyelld. Olvassad újra, és gondolkodj el rajta.

    A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait – az erről szóló törvénymódosítást pénteken 128 igen, 48 nem szavazattal és kilenc tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

    A szervezőknek a jegyvásárlók nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét, a személyi okmányt kiállító államot és az okmányon szereplő arcképet kell rögzíteniük. Az adatokat írásos kérés alapján a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az ügyészség és a bíróság kaphatja meg.

    A törvénymódosítás a kihirdetést követő tizenötödik napon lép hatályba, de ha a szervezőknek aránytalan nehézséggel v. anyagi költséggel járna a végrehajtás, akkor 2019 végéig mentesülnek alóla.

    Jó, mi? 😀

  • Pontosan ahogy irod Drizari, hamarosan kezdődik!
    Erről írt még Ceglédi Zoltán áprilisi, prófétikus cikkében:

    „Hiába van idén két választás is, ez békeidőszak. Ám eljön 2020. és 21., és nem lesz jó….2020. január elsején … ott lesz velünk szemben az immár korlátok és fékek nélküli, kétharmados Orbán Viktor. Ott lesz az irányba állított propaganda, a túszul ejtett igazságszolgáltatás és kézhez szoktatott ügyészi-rendőri szervezet, a befoglalt közigazgatás, a hazavitt vagy prostituált gazdaság, a kilistázott kultúra, a beiskolázott közoktatás és kicsorbított egyetemek – meg a többek szerint közelítő gazdasági világválság. Hazamennek a csetepatéra kihívott biztosurak; a bántalmazó családfő pedig gondosan beakasztja utánuk az ajtóláncot, bezárja az ablakot és lehúzza redőnyt, majd elkezdi lecsatolni a nadrágszíjat. Jön két év, 2020-21, amikor Orbán Viktor azt csinál ezzel az országgal, amit akar.”
    https://hvg.hu/itthon/20190423_Cegledi_Winter_is_coming

  • tarlóspistike az egy nulladik niemand a világranglistán… vegyünk kapitalista példát (ugye levédiabasznádon kapitalizmus és -forma szerint- demokrácia van, a valóság már erősen csapkodja a tűrésmező legvégső határértékeit)

    gazdaságról is beszéltek itt előttem tisztelt blogtársaim és a német gazdaságot meg a „kínaifal”-at ezzel kapcsolatosan aminek beleütköztek (nincsenek vele egyedül)
    (találtak, de még hozták le egy aszteroidot ami színarany és egyéb nemes fémekből van, mit ír a Bloomberg -ő az aki mindent jobban tud- hogy az igaz, hogy mai árakon ezzel minden élő Földlakó 93+ milliárd(SIC) $ értékű arannyal rendelkezhetne de azonnal megjegyzi hogy ezzel az arany bóvlivá válna azaz nulla értékre is lecsökkenhetne az ára)

    NAMOST, ÁCSI EZ NEM VÉLETLEN BEJEGYZÉS

    a kapitalista gazdaság a verseny és a versenyeztetés elvén műxik(!!!???) és eddig van aki nyert rajta de a Föld lakóinak döntő többsége a vesztesek táborába tartozik, mialatt mindenből túltermelés és mindenből hiány van egyszerre!!!

    elosztás is van meg a fentebb említett „árpolitika” és „kamatpolitika” magyarra fordítva: ha van haszna jó ha nincs haszna akkor bezárja(mexünteti, felszámolja, a szélbeszórja, felgyújtja…stb) és nem érdekli, hogy ezzel usque 500 1500 25000 +++ egységsugarú bérrabszolga munkanélkülivé válik azaz sem nem fogyaszt sem fizet adót sem

    a jelenlegi stagflációból a Trump aki egy két lábon járó „zseni” (tudjátok a cerkóf majom is de az fáról fára is tud a Trump meg nem) úgy akar kimászni, hogy ukázt adott ki (ez a diktatúrákban használatos kifejezés) miszerint:
    BUY AMERICAN, MAGA (=make america great again) azaz magyarra fordítva, mindenki dögöljön meg aki tőle nem vesz és aki nem nála vesztegeti a pénzét azaz vesz fel kölcsönt IMF, Világbank és hasonló Alibaba és a 40 Rabló szervezetek…

    a dolog elkezdődött, a végét még nem látni, de a „kígyó” már nagyon tekereg és keresi a farkát, hogy harapjon e bele vagy ne…

    1938-2008- és most jön a következő… szankciók és embargók meg egyebek

    szóval dolgozni kellene szervezetten, tervezetten és elosztani a javakat, ahogy a Jézus akarta akit azután a Holokauszt elvitt emiatt és még nem jött vissza

  • A levél, mely ha nagyobb figyelmet kap, megmenthette volna hazánkat a hatalmi arroganciától, az ország és a benne élők tönkretételétől.

    Örök tanulságul és igazságul.
    Jancsó Miklós és Grunwalsky Ferenc levele a nemzetmegvezetőhöz 2002-ben!

    „Levél Orbán Viktornak és Orbán V. szüleinek
    Tisztelt Orbán Viktor/Viktor!
    Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen.
    Egyikünk 80 éves múlt, másikunk 60 lesz. Sok mindent láttunk, sok mindent megéltünk.
    Szeretnénk néhány kérdést feltenni Neked. Tizenkettőt.
    Tisztelt Orbán szülők, egyúttal Önökhöz is fordulunk, hiszen a legélesebben talán Önök látják, mit mond, tesz fiúk, a gyermekük.
    Érkeznek az SMS-üzenetek: „Orbán Viktor szeret Téged!” És a telefon kijelzőjén ott a képe.
    Kedves szülők, elképedésünkben fordulunk Önökhöz. Nyilván hallották, mit mond a gyerekük. Néha miket beszél. Feltámadt volna népünk bölcs vezére, Rákosi Mátyás, és tanítómestere, Sztálin, és a személyi kultusz?
    Ennek az országnak komoly feladatai vannak, és ezek egész embert, felelős gondolkodást kívánnak meg mindenkitől. Jó munkát, odafigyelést, terveket és tetteket. Nem víziókat.
    Viktor!
    Kérünk, ne kapkodj, ne hisztériázz, ne fogd másokra a hibáidat, és ne beszélj összevissza. Az ember őrjöngő hívek nélkül is fölmérheti a gondjait. Így válik felnőtté.
    A szüleid szeme előtt is kérünk, hogy se te, se a barátaid ne próbáljatok bátorságra, merészségre, kitartásra biztatni egy egész népet, amely több száz éve gyakorolja ezt. És ne oktassatok ki olyanokat, generációkat, akik életük nagy részét nélkülözésben, nagyobb nehézségek között harcolták, dolgozták, élték végig, mint amiket te valaha megéltél. Szemtelenség és butaság részetekről bátorságról, kitartásról, jövőbe vetett hitről prédikálni Magyarország népének, olyan embereknek, akik csak a XX. században háromszor építették újra ezt az országot, kétszer ásták ki a romokból és építették fel Budapestet – éhezve, fázva, önzetlenül. Túlélték a politika különböző őrjöngéseit, és egész életükkel, a munkájukkal bíztak a jövőben, különben ti – te sem – nem születtetek volna meg.
    Kérdezd meg anyádat, apádat, hányszor hallották már ezt a szöveget: „a felső határ a csillagos ég”, „a jövőt építjük”, „az új kor elkezdődött” stb. stb…
    Ennek a népnek hirdetitek/szónokolod, hogy majd ti/te megmutatjátok nekik, hogy mindent lehet, csak akarni kell!
    Ez a kulcsszavatok. Az akarat. (Das Willen.) Akarni, akarni, merni kell. És akkor minden meglesz, meglehet! Szebb jövő, szép ország, nagyot álmodás. Sőt! Minden, ami van, lesz, az: Az akarat diadala.
    (Macht des Willens.)
    Viktor!
    Ez Leni Riefenstahl filmjének címe, ami az 1934-es náci pártgyűlésről készült.
    Kellemetlen hasonlóság a nagyravágyásban, a mértéktelen hatalomakarásban.
    És a telefonokon érkeznek a Hivatal üzenetei: „Orbán Viktor szeret Téged!”
    „Gyáva oroszlán, harcias nyúl, bőgő elefánt, áspiskígyók – távozzatok erdeinkből” – mondanák a gályarab prédikátorok, ősi hőseink.
    Ilyen vezér-világ már volt, és nincs helye többé.
    De nézzük a kérdéseket:
    1. Kijelentheti-e valaki/bárki magáról (pártja róla), hogyha nem ő lesz az ország vezetője/miniszterelnöke, akkor Magyarország rossz útra tér?
    NEM
    2. Mondhatod-e te, Viktor, azt, hogyha az országban kb. 3 millió ember nem rád, nem a te pártodra szavaz, akkor veszélyben „A családunk. A gyermekeink. Az emberi méltóságunk. A szabadságunk. A hitünk. És a hazánk. (…) mindezt most meg kell védenünk!”
    NEM
    3. Magyarországon nincs rossz gazdasági helyzet, nincs természeti katasztrófa, amely pusztulással fenyegetne, és külső ellenség sem támadt reánk. Szabad-e olyan hangulatot szítanod, mintha veszélyben lenne a haza?
    NEM
    4. Van-e jogod egy demokráciákban szokásos választás idején először mások ellen uszítani, polgárháborús hangulatot, tömeghisztériát kelteni, aztán szeretetről prédikálni?
    NEM, NINCSEN
    5. Megtörténhet-e egy demokratikus országban, hogy az iskolákban osztályfőnöki órán kikérdezik a gyerekeket arról, kire szavaztak a szüleik, és azok számára, akik nem a kormányzópárt listájára szavaztak, külön meggyőzési órát tartanak és feladatul adják, hogy térítsék jó útra a szüleiket. Kérdőre vonják őket, sikerült-e a kormánypárt mellé állítani
    apjukat, anyjukat. Szabad-e ilyenkor felelős vezetőként ezt mondanod?
    NEM
    6. Épeszű dolog-e az embereket (mint Grósz Károly annak idején) azzal ijesztgetni, hogy inden elért eredmény, minden jó összeomlik, ha nem a te kezedben és pártod kezében van a kormányzás joga?
    NEM
    7. Van-e jogod a hatalmadat ennyire félteni? Van-e jogod a nemzeti színeket, a kokárdát kisajátítani?
    NEM, NINCSEN
    8. Prófétának éreznéd magad?
    NEM VAGY AZ.
    Istenkáromlás lenne tőled. Mindenkiben lakozik egy kis Messiás,
    de ha előbújik belőle, ott kezdődik a baj.
    9. Egy egész országnak állandóan jelszavak (3 kerék, 4 kerék stb.), kampánytervek, politikai hirdetések között
    (újabb ötleted szerint: „induló vonatok között, egy pályaudvaron”)
    kell-e élni?
    NEM. MINEK?
    10. Viktor! Megkérdeztétek a nőket, milyen élethez lenne kedvük? Tudod, milyen életet, szerepet szántok nekik? Végiggondoltad a családon belül ezt a helyzetet?
    Azt hisszük: NEM
    11. Biztos vagy abban, hogy a gyermekeid a te elképzelésed szerinti „polgárok” szeretnének lenni? Tudod azt, hogy az ország felének erre lehetősége sincs? A te kerekes jelszavad a nép között csak vicc vagy keserű tréfa tárgya. Végiggondoltad, hogy mint fiatal ügyvéd miből
    tartanál el négy gyermeket? Megtehetnéd?
    NEM. Mindenki tudja.
    12. Szerinted az elmúlt években mely fiatal emberek tudtak meggazdagodni? Kinek lehetett három-négy nem nélkülöző gyermeke? Kiket sújtott az az általad oly sokat idézett gazdasági krízis?
    Tapasztalatod szerint az elmúlt években fiatal emberekből tisztességes munkával lehetett valaki gazdag és vagyonos? Vehetett ingatlanokat, vállalatokat, termő- és szőlőföldeket?
    Lehetett belőle pártvagyonos, média tanácsadó vagy felsőbb vezető?
    NEM. Ezt is mindenki tudja.
    Viktor!
    Térjünk vissza az Önözésre. Ön e percben még az ország miniszterelnöke. Lehet, hogy az is marad. Ez nem változtat azokon a dolgokon, amiket pontokba szedtünk. Öntől függ, hogy ezeket meggondolja, bármilyen pozícióban legyen is.
    Azért mondtuk el nyíltan, mert ezekről mindenki tud és beszél. Önön különösen nagy felelősség van, mert Önön is múlik, hogy ezek tisztázása helyett ne egymásnak uszítsa az embereket. A szegényebbeket. Magyarország polgárait.
    Tisztelt Orbán szülők!
    Elnézésüket kell kérjük, hogy Önökhöz is fordultunk, de abban reménykedünk, hogy jó szokás szerint Önök talán szót értenek a gyermekükkel, hová vezet miniszterelnök-vezérként hisztérikus tömeggyűléseket rendezni, országromlásról szónokolni.
    Gondoljuk, Önök is láttak már ilyeneket, és az erre az útra lépő
    vezérek sorsát is ismerik. Még nincs késő. Talán.
    Végül kérünk mindenkit, minden felnőtt embert, hogy ne dőljön be semmilyen, se suttogó, se üvöltöző propagandának, se ijesztgetésnek.
    Magyarországon nincs válság, nincs háború – választások vannak. Van, aki nyerni fog, van, aki veszíteni – ilyen a demokrácia. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni: az országot, a jövőt mindannyian építjük, bármit mondanak is egyes politikusok.
    Szavazzatok!
    Budapest, 2002. április 14.
    Jancsó Miklós
    Grunwalsky Ferenc ”
    Megjelent az ÉS XLVI. ÉVFOLYAM, 16. számában, 2002. április 19-én.
    https://www.es.hu/old/0216/publi.htm

  • Gabriel, én egyelőre csak az általad leírtakat értelmeztem, de nem ócsároltalak. Te viszont amióta kritikát merészeltem írni a mondókádról, azóta próbálsz személyeskedéssel elégtételt venni rajtam. Talán észre sem vetted. Olyan mondatokat adsz a klavimba, amit sohasem írtam, de sőt még csak nem is gondoltam. Ne próbáld azt írni, hogy bizonyítsak, mert eszemben sincs, a te hülyeségeidre ugyanis nincs energiám, bár tudom, hogy szeretnél kifárasztani. Ez a taktikád. Szóval elég belőled.

  • Kedves Drizari és Poliakoff!
    Sajnos ilyenek a kilátások. De szerencsére van itt nekünk pár erőszakos idiótánk, akik megpróbálják különféle nevetséges fontoskodással elterelni a gondolatainkat a személyeskedés felé. Ebben kiélhetjük még magunkat. Már aki… Én még – igérem – teszek egy próbát (vagyis írok egy cikket ide), aztán – ha nincs változás – el is tűnök a balfenéken. Az a pár évem, ami még hátra van, másra kell.

  • Drizari
    11:54

    Szomorú, mégis evidens gondolatom támadt azzal Fide SS fenyegetéssel kapcsolatban, hogy a demokratikus pártok képviselőinek a kf.parlamenti bizottságokban betöltött
    tagságát és tisztségeinek elvételét helyezik kilátásba.

    Magam azt mondom, hogy akkor legalább megszűnne
    a parlamenti demokráciának ez a hamis látszatjátéka, hogy a „kétharmad mellett még az ellenzéknek is van szerepe és hatalma” , ami egyszerűen nevetséges, csoportosan elkövetett hazugság,
    melyre bizony éppen ezek fenyegetődző orbáni udvaronc tányérnyaló illuzionisták szoktak különös előszeretettel hivatkozni.

    Mert ha az említett eddigi gyakorlatba belegondolunk, amely délibábbal a nép egyszerű gyermekét könnyen meg lehetett zabáltatni. Ha a maga a Fid SS szüntetné be, bizony az amúgy is színhazug demokrácia propagandájukból elfogyna még ez a maradék muníció is…

    üdvözl.KB

  • Viszont az 572 milliárdért rendelt német fegyverek mellett (tankok és önjáró lövegek 2020-ra) a jó hír, hogy elkészültek a hazai tervezésű katonaruhák, amik folyamatos munkát biztosítanak szabóknak-cipészeknek-sapkakészítőknek:
    .

  • Ezt pedig azoknak ajánlom, akik vágynak egy kis hazai ízekre. Nagyjából kihozható 1200-1500 forintból (3,6 – 4,6 €) és talán anyagilag a diaszpórás magyaroknak se megterhelő, s a hozzávalók is beszerezhetők:
    .

  • Almási Alma
    2019 július 12
    7:05 du.

    nehogy eszedbe jusson feladni! szükség van Antigone-ra, nagyon, nagyon! az élet szép! neked magyarázzam?

  • Rodeo11
    2019 július 12
    6:34 du.

    Neked teljesen elment az eszed?
    Leszokhatnál már erről!
    Hüjje szófosó vénember…

  • gyuri10
    2019 július 12
    8:01 de.

    Hát én megértem hogy nehezményezed az igazság feltárását
    a hazai Hitler-kultusz újraéledésével kapcsolatban.

    Feltételezhetőleg tartasz tőle hogy ha nem emeled fel a szavadat mindazok ellen aki felemelik a szavukat ellene,
    akkor netán megvonják a javadalmazásod egy részét.

    Ejj ejj te szegény nyugger..
    /Géjjzabátsi sajnálkozva ingatja veres paradicsom fejét./

  • Drizari
    2019 július 13
    8:29 de.

    tudod e? észak amerika meg van fertőzve a Mc Donalds-zal és az összes többi bőregerekkel (ők ugyanezt bőrger nek magyarázzák annak aki még sohasem evett vagy látott igazi fasírtot… sem)

    namost ha lehetne elefántnagyságú marhákat kitenyészteni akkor azok húsát ennék félig nyersen és se íze se bűze alapon darálva vagy vastag szeletekre szelve és miközben nyammognak rajta… mert itt az elv az, nehogy valamit is nyersen megvegyél és megpróbálkozz elkészíteni (egyébként is elrabolják a szabadidődet amikor nem robotolsz közlekedsz és mindeközben átkozódsz és állandóan a költségvetésed és a hiteltörlesztésed lebeg előtted ezzel egyszerűbb átvezetni az autót a fodrászüzleten és kikötni mekiben ahol gyorsan megetetnek akármivel csak sokat fizess érte, mert az olcsó az a drága… de ezt meg nem tudják) (mást se’)

    a nagyipar rátelepedett az egységsugarú bérrabszolgára és mindent ad neki csak az utolsó csepp vérét és izzadságát is neki facsarja ki… a temetéséről is gondoskodnak jó pénzért életében nem voltak hozzá olyan kedvesek mint halála pillanatában (azt már a rokonok és a biztosító fizeti $$$$$$$ ben, számolatlanul,

    és nem engednek be importot ami gazdaságosabb és ehetőbb és tápértéke is van nem csak piaci…

    evvan a többit deriváld ki ebből

    az a bogyiszlói ott a tányéron az „gonoszság”

  • Gyuri10:
    Megvilágosodásom támadt:
    Végre kimondtad az igazságot, bár akaratlanul:
    Tehát -szerinted- csak az írhat a Leharblogra, aki Izraelt szerető jómagyarember.

    Ha valaki arra hívja fel a figyelmet (pl én) hogy Magyarországon a zsidók ismét fenyegettetve érezhetik magukat az újjáéledő Hitler.kultusz miatt , azok nem szeretik Izraelt és ne is jómagyar emberek.

    Fennti bejegyzésedet jól megjegyeztem.Kiderül belőle ki is vagy te kisbarátom.

    Egyébként pedig nincs szebb látvány mint egy cigányozó zsidó 😀 😀 😀 😀 😀

    Feltéve ha tényleg folyik jiddisch vér az ereidben. Mert én az edigiek alapján inkább valami arab agent-provocateurnak gondolnálak.

  • Drizari
    2019 július 13
    8:29 de.
    folyt.köv.:
    ja a nagy marha a kis csirke helyett lenne mert a csirke kacsa, liba az nagyon munkás a pulyka évente egyszer egyébként hiába keresed, a marhát ugye (meg a gyesznót) beviszik és minden azaz majdnem minden automata a „hentesek” csak csapkodnak és nyesnek… de a csiken az meg szóval annyi kidobott kaját és hozzávaló fölösleges csomagoló eszközt még a világ nem látott??? aki szívószálat használ hogy a 3 dcl jég közűl időben kiszívja az 0,75 dcl kóláját azt meg azonnali máglyahalálra és azzal aki kitalálta

    mikor egy kolát és jég nélkül az eladó csodálkozott de mit volt mit tennie odatartotta a poharat és megnyomta a gombot a pohár 1/3-dig telt meg az meg réműlten nézett engem meg a poharat és többszöri gombnyomásra…tele is lett pár hónap múlva már nem volt ott ez a francsájz csődbe ment bank megvette az meg 458% (SIC) os kamaton ad rövidlejáratú hitelt mert heti bérből élőkkel ki van baszva ha a hóvége nem hétvége akkor nem tudja a számláit fizetni mert arra a hónap első napja vagy büntetik és kilakoltatják 2 napos késé miatt ezért felveszi ezt a hitelt és máris nyomorog…

    de itt van demokrácia nyögésig és beka behu

    majd gizi elmagyarázza neked

  • Almási Alma

    jaj édes istenem!

    Mindazt amit nekem tulajdonítasz, miért is tenném? Mi célom lenne vele, hiszen gondolj bele mi javam származna mindebből?

    Pontosan csakis annyit kértem és kérek számon, hogy senkivel Te sem személyeskedj, köztünk velem sem.
    Erre megfordítod a dolog élét ismételten, és ahelyett, hogyha már legalább el nem fogadod, akkor hagynád a fenébe.

    Elolvastam fentebb egy „kommentelö társunk” által fentebb beillesztett, a Jancsó/Grunwalsky egykori nyílt levelét, amiben tulajdonképpen pontosan erről van szó, és az nem más, mint segélykiáltás az egymás elleni uszítás megállítására!

    Érdekes személy aki ezt itt beidézte, mert a folyamatos uszításaira reagálva pontosan neki idéztem be egy hasonló értelmű nyílt levelet, amit egy egyszerű/nevenincs brazil egyetemista írt, az egyetemen filozófia-oktatás álarcába csomagolt politikai propaganda ellen.
    (Brazilban mintegy parancsra a filozófiatanszékek elödói semmilyen más anyagot nem oktattak, mint a marxizmus/leninizmus alapjaiba belecsomagolt gyűlölet-propagandák az úgynevezett középosztály ellen, akiket a burzsuázinak nyilvánítottak. Na nem a milliárdosok ellen, akik szimbiózisban éltek a hatalommal, hanem az egyszerű középosztály ellen – amúgy jó taktika, de most ebbe ne menjünk bele)

    Politikai csatározást ne keverjük össze gyűlöletre uszítással!!

    Csak… csakhogy, Almási Alma!

    Ugyan álnéven írsz, de szabadon feltártad életed – így az is nyilvános, hogy diplomás fizikusként élted és dolgoztad le az életed – amit bárki, akiben egy csepp emberi is akad, kell hogy tiszteljen.

    Én most erre apellálnék, mert úgy gondolom, hogy a fizika az olyan valami, ami csakis rideg tényeken alapszik, és bármilyen szintű művelőjében ez zsigerből benne kell hogy leleddzen; – szóval erre apellálva próbálnám kérni tőled, hogy legalább próbálnád értelmezni a következőket:

    – ha valaki ideológiákat, eszméket népszerűsít, az vele együtt népszerűsíti e az annak kiagyalóját, vagy nem?

    – ha valaki a fenti véleményeket elutasítja, ezzel egyben a személyében támadja azt, avagy egyáltalán támadhatja e az azokat inventálókat, – akkor amikor azok bármi áron – ismétlem: bármilyen ártól és bármilyen eszköztől vissza nem riadva, az eszméiket, ideológiákat az emberiségre igyekeznek rákényszeríteni?

    – jogosan támadhatóak-e, lebecsülhetöek-e személyükben ezek után azok, akik ezt nem fogadják el?

    – mégis milyen alapon lehet ócsárolni, gyűlölni, megvetni azokat akik elutasítják az ilyen attitűdöt?

    – és végül: szerinted vajon azok az eszmék viszik-e előre az emberi társadalmat amelyek; – 1) az egyén szabadságát úgy kívánják korlátozni (keretek közé illeszteni) hogy a társadalom egészét alá kívánják rendelni saját (egy szűk csoport) agymenéseiknek, vagy – 2) az az egyszerű deklaráció (kinyilatkoztatás), amely elismeri, hogy az egyes személyek (XY) szabadsága ott ér véget (köztük az enyém is), ahol a másiké (ZX) elkezdődik?

  • gyuri10
    2019 július 12
    8:01 de.

    Ez egy nagggyon jó
    beírás tőled Gyurka !
    Sok mindent elárul rólad !!

    Az is megértem,
    hogy nem akarod már
    olvasgatni a sajátmagad,
    köpönyeg módjára megforgatott
    véleményeidet.Kínos dolog, kétségtelen.

    Én se szívesen olvasgatgnám,
    ha valaki folyton az orrom alá tartaná hogy
    mikor miféle véleményem volt egyugyanazon kérdésről.

    Csakhát aranyapám..
    én 1998 óta, amióta NET-em van
    és amióta -dicsekvés nélkül állíthatom
    kissé „hirhedté” váltam a Geyza nevemmel-
    ugyanazt a véleményt hangoztatom baloldalról,
    Izraelről, saját magamról, stb..stb..Nem tudsz felhozni semmit a légbőlkapott , másokkal kapcsolatos hazudozásaid alátámasztására, míg ugyanakkor én csak az itteni és a Leharblog-béli beírásaidat veszem alapul amikor
    véleményt formálok a jellemedr..izé..
    a jellemtelenségedről.
    Evvan sorry.

  • Miket nem talál az ember:

    https://nepszava.hu/3043046_a-mi-hazank-ugy-erzi-gyozelemre-van-itelve-ha-eleget-ciganyozik-es-migransozik

    Innen fúj tehát a szél.
    Gurltiz immár kétszer cigányozott le engemet.
    Ezek szerint nem is a FIDESZ hanem egyenesen a Jobbik utódpártja, a Mihazánk mozgalom ágense ő.
    Több mint különös…

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2019 július 13
    12:03 du.

    „Megvilágosodásom támadt:
    Végre kimondtad az igazságot, bár akaratlanul:
    Tehát -szerinted- csak az írhat a Leharblogra, aki Izraelt szerető jómagyarember.”

    Ejnye Geyza, elég későn gyulladt meg a pilácsod, mert már -Orbán jóvoltából- több közük van Magyarországhoz, mint neked vagy nekem!!! 😀 D: D:
    (Egyébként milyen kuriózum a „jiddisch vér”?! 😀 )

  • DRIZARI;
    Kozolted a Parlament altal jobahagott tunteteseket korlatozo torveny tortenetet es reszlteit.

    Persze minden azon fugg, hogy lenne az Alkotmanyos ???

    Nicen ottan egyettlen kepes ugyved ?????

    Soha senki nem hajlknado, vagy kepes a torvenyes jog-lehetoseget alkalmazni, az az perelni ????

    Perelhetsz barmi allamszerveezetek tulajdonaban levo adatpokert.

    Perelhetsz barmi kovetelesed-vegrehajtasaert.
    Persze nem a valosaggal ellenetetben-levo elkepzelesek alapjan.

    De kotelessege minden allampolgarnak a torvenyek alkalmazasa !!!!

    Mas szoval; „a kutya-hatapast a szorevel” !!!!!

  • TARKA-MACSKA-HATSORESZE;

    Hivatkozol a „Bloomberg.com”-ra, de miert nem olvasod, vagy nem vagy kepes ertelmezni?

    Az arany ara, s a ko-olaj ra a vilagpiacon emelkedik !!!

    Mert annak okozoja a vilagkpozgazdasaganak a lassul;asai.
    Kinaban a lakossag bezrta a penztalcait, kevesebbet koltekeznek, mert belattak hogy a US-Kina vamolas sokkal erosebben fogja gatolni kozgazdasagukat mint az torten is mar ket eve.

    Europa igazi mocsrba jutott. A nemt -auto-ipar a „diesel-gate” cslas-bitranyaval.
    Na meg ba Deutche Bank is fuggoben van.

    Orban nem csak szoja az adofizetok penzet mint-ha az kimenoben lenne a dicatbol, de erossen nyomjak az „allam-papir-vasarlasat” is.
    Koltekeznek vegnelkul, de novekszik is am az inflacio is!

    Amokor majd a kartyavar osszeomlik, sokan alatta maradnak !!!

    Effig meg csak a US kozgazdasag soha nem latott eredemnyekey er el.
    A D&J 27 ezer felett, a NASDAQ 8 ezer felett,meg az S&P is 3 ezer felett.

    Munkas kiany ocenatol-oceanig.
    S 10-20 millio torvenytelen kilakoltatasa a tervben.

    Ne feledd, ha a US nem engedi mind azokat a Conyainer-hajokat kikotni itten, Kina 200 millio munknelkuvel all szemben.

    Forrong a hekltzet Hong Kongban es Taiwanban, nem is emlitve a Xong Yang tartomanyban levo kehyetlensegeiket.

    Egy masik Tienanmen teri estben a Mongoliabol mozgosditott csapatok talan majd nem lonek a Pekingi szabdsafikert tuntetokre.

    Ne feledd hogyan szunt meg a vilag LEGfenyegetesebb
    katonai vilaghatalma egy napon.
    Senki NEM dobott meg egy ures soros-uveget sem ra !!!!

    De osszeomlott, mert az ures gyomor nem nagy hatalom !!!!

  • Orsós Elemér
    2019 július 14
    5:35 de.

    Nem hinném hogy belebolonyó..bonyololó..belebonyolódok (na csak kigyött.Akár a tűtoltól) veled ebbe a kérdésbe,
    De ugye azé nem baj,nem lesznek álmatlan halna..halraja..hajnalaid ugye ?

  • Alma, Gábriel,
    ne veszekeggyetek me’ széjjel lesztek ültetve DDDDDDDDD

  • Gabriel
    2019 július 13
    2:04 du.

    nagy érdeklődéssel várom Almási Alma reagálását

    rólad meg már elmondtam a rólad szólómat, neked nincs mit mondanom, bár sajnálnálak de a’sse teszem

  • Ferenct!Gyuri10

    Na Földes írt egy általa..szellemesnek tartott cikket…..!
    A Jóisten nem „röhög”(legfeljebb mosolyog!) Tarlóson,legfeljebb az emberek többsége ezen a kultúrálatlan,nívótlan Földesen!
    Ferenc felsorolta Tartós érdemeit,meg ugye sok dolgról meggyőzte a főváros érdekében Orbánt is többször!
    Ami az ellenzéket illeti Karácsony még a saját kerületét is elszabta,,,,meg ugye már minden pártban megfordult,szakérteleme „O” vagy esetleg Puzsér megmondó…ember lenne rivális?…..vicces.Az ellenzék nyugodjon le szépen,itt sincs semmi esélye akárcsak kormányválasztásokon,meg ugye az emberek sem hülyék!A tények beszélnek!
    Na erről ennyit!

  • Lehet,hogy félreértettem és Tarlós nem Istenhez,hanem Orbánhoz fohászkodott?…akit ugye nem szoktak méltóságos úrnak nevezni…
    Mindenesetre a Demszky féle korrupt idők biztosan nem jönnek vissza….!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Drizari Uram!

    Ez a 8:16-os kommented a magyar kormány németországi

    600-MILLIÁRDOS FEGYVERVÁSÁRLÁSÁVAL teszi fel a koronát

    az én itt fent 4:15-kor elkezdett, József Attilától kölcsönvett

    tőke és fasizmus jegyességén elidőző szimbolikus filozófiai

    eszmefuttatásomra.

    Ez, az immáron a katonai gazdasági komplexummal is összefüggő

    lépés ugyanis méginkább megmagyarázza a német TELECOM

    jutalomként orbánéknak á t a d o t t T-SISTEMS leányvállatának

    az átpasszolását ORBANISZTÁN BANÁNKÖZTÁRSASÁG úgynevezett

    Nemzeti Választási Irodája f.év őszi mahinációihoz [és ki tudja

    még milyen kiber-célú szarkeverés] céljaira is… Sajnos félő,

    hogy ezt is csak az idei helyhatósági választások után (évekkel)

    tudjuk meg…

    Üdvözletem!

    .

    UI. Egyelőre csak feltételezés, de ma még nem is ismerjük az amerikai fegyvervásárlás Orbanini washingtoni látogatásakor lekötött összegét… A megelőlegezett túlköltekezés így is nyilvánvaló lesz. A szakértők már nyugodtan borítékolhatják.

  • Bendeguz79
    2019 július 14
    10:01 de.

    gizi, ennek a fordítottja sem igaz, de csak kereplőzzél szattyánúl és pirézűl attól függően, hogy az agylúdtalpad vagy az agysérved dominál

    stagflációtok van és messze szaglik… de csak irigáljál, olyan jókat kuncogok rajtad…

    „Kozolted a Parlament altal jobahagott tunteteseket korlatozo torveny tortenetet es reszlteit.”

    ezt lefordítanád? leginkább a: „jobahagott” érdekelne ki és hogyan és használt e vazelint?

  • Bendeguz79
    2019 július 14
    10:01 de.

    gizi, az, hogy „effig” az az „é ad fing” 12-dik gyöke? azt tudtad?

    Effig meg csak a US kozgazdasag soha nem latott eredemnyekey er el

    az „eredemnyekey” a szomszéd kismalac lánykori neve?

    A D&J 27 ezer felett, a NASDAQ 8 ezer felett,meg az S&P is 3 ezer felett.

    ez utóbbi 3 semmit sem jelent! az egységsugarú állampolgár ebből soha semmit sem lát semmi sem lesz olcsóbb semmi lesz jobb, csak néhány tőzsdéző zsebtolvaj meggazdagszik és hazahordja az egységsugarú bérrabszolga pénzét, tiszta útonállás… számokban

    neked javult az agysérved attól, hogy a NADAQ 3 percig 7999,889 volt?

    nem?

    hát akkor?

    az életszínvonal folyamatos csökkenése… és a stagfláció az van nektek

    azért én erre várok amit te itt leírsz… már régóta… csete paté is lesz? és a CNN vagy a FOX hogyan fogja kommentálni?

    csupa izgalom meg móka és kacagás

    BIGLY

  • Bendeguz79
    2019 július 14
    10:01 de.

    gizi ezt a macskám hátsó fele mondja csak neked!
    íme:

    EZEK AZ ADATOK AZ INFLÁCIÓ VALÓS MUTATÓI, ELÉG RANDA, NEMDE?
    1 ÉVRE +0,04% MIKOR A VALÓS INFLÁCIÓ A PRIME RATE 3 SZOROSA

    MAI SZÁMOK:
    Annual Performance
    Index Name NASDAQ-100 Index
    1 year 5 year 10 year Since Inception*
    + 0.04% + 87.03% + 483.57% + 371.24%

  • Boda Marcsi
    2019 július 14
    12:59 du.

    Mitszólnál ha Demszky Gábor (aki egyébként gyerekkori barátom) feljelentene tégedet rágalmazásért?

    Ennél kisebb szemétkedések miatt is pereltek már ki a hozzád hasonló senkikből annyi pénzt hogy még zsíroskenyérre sem maradt nekik

  • Boda Marcsi
    2019 július 14
    12:59 du.

    Persze, hogy nem jönnek vissza azok az idők, amikor Demszky volt. Hála Istennek. De amíg valami normális főpolgármester nem lesz ennek a jobb sorsra érdemes fővárosnak, addig legalább a hatványozottabban korrupt Tarlós helytartó ámokfutásait élhetjük nap mint nap. A lényeg, hogy ne Demszky lopjon pár fillért, hanem Tarlósék sokat és még annál is többet, mert jobbról (lol miféle jobb? Tarlós egy is csak egy bábú, meggyőződés nélkül, hisz liberálisként kezdte) tőle sokkal jobban elviseljük a korrupciót, meg a hozzá nem értést mint a másik oldalon. Ím vala gondolá Boda a csöppnyi, egyszerű agyképződményével.

  • Rodeo11

    „”nagy érdeklődéssel várom Almási Alma reagálását””

    ugye, hogy minden szavam igaz?

    egy kis mocskos (vagabundo) vagy, aki azért jár a blogokra, hogy azon kéjelegjen, hogy hogyan tudja egymásnak uszítani az embereket, a napnál világosabb hogy az élvezeted ennyi az életben.
    Persze ugyanezt próbálod gyakorolni társadalmi léptékben is – valóban rettenetesen sajnálatra méltó az ilyen betegség.

    El tudlak képzelni kölyökkorodban, amikor a ott kuslattál a tisztes távolban a nagy-fiuktól és hátulról bekiabáltál.

    Nem lenne az baj, hogy akkor akkor nem „számítottál” de hogy ezt vén @ létedre nem sikerült kinőnöd?

    Hogy mersz bárkit is egymásnak uszítani egy nyilvános bloggon? Nemcsak hogy aljas és semmirekellő dolog, hanem tudod végül is olyan világokban ahol a törvényeket tiszteletben tartják, bizony konzekvenciái lehetnek.

    Tehát ne várjál te senkitől semmit, hogy mit ír be, hogy egy másik (harmadik személlyel esetleg vitát nyit-e, vagy miről vitáznak.
    Elolvasni elolvashatod, azért nyilvános, de a személyiségi jogait senkinek sem sértheted.
    Gondolom neked ez kínaiul van – hiszen mint látszik társasági megnyilvánulásokra képtelen vagy.
    A lóversenypályán a kantinban tőled kulturáltabb emberekkel találkoztam

    Szeretném ha ezt komolyan belevernéd a fejedbe – mert mindennek van határa.

  • Geyza

    pont arról szeretném az Almát meggyőzni, hogy a vita és veszekedés kettő dolog.

    Vitatkozni szívesen vitatkozok vele, mert vitába szállni csak azzal lehet, akinek képessége van rá.
    A magyar közmondás úgy tartja, hogy „két kard élesíti egymást”

    Ha mindez nem abban merül ki, hogy harmadik személyek értelmezéseit keverjük bele, építjük bele.

    Ítélni, megítélni és elítélni három különböző szó – mert három különböző értelme(jelentése) van.

    Úgyhogy ne hamarkodjuk el.

  • Gyuri10:
    „A Mi fórumunkra csak tisztességes magyarok léphetnek be.”

    Nocsak! És a maga fórumára történő belépéshez hány nemzedékre
    visszamenőleg kell hitelesen igazolni, hogy a belépni kivánó
    felmenői mind „árják” voltak, nem volt közöttük egyetlen zsidó, roma, netán – az Ön kifejezésével élve – „nigger” sem?

    Nem kell fáradnia a válasszal, nem vagyok kíváncsi rá. Tudja, ha néha óvatlanul egy darab kutyaszarba botlok az utcán, nem hajolok le, hogy megszagoljam, anélkül is tudom, hogy büdös.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2019 július 14
    11:24 de.

    Nem baj, de azért lányos zavarodból megsejtettem valamit!

  • Orsós Elemér

    „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 július 14
    2:25 du.

    „UI. Egyelőre csak feltételezés, de ma még nem is ismerjük az amerikai fegyvervásárlás Orbanini washingtoni látogatásakor lekötött összegét… A megelőlegezett túlköltekezés így is nyilvánvaló lesz. A szakértők már nyugodtan borítékolhatják.”

    Csak semmi agály! Majd, ha belebukik Orbanini a túlköltekezésbe Gyurcsány visszafizeti helyette, mint anno Orbán a neki felvett IMF hitelt! 😀 És akkor lehet megint kedélyesen parolázni, mint egykor a KISZ kongresszusokon! 😀 (AZ MSZMP jogutódok vetésforgója szerint -mint látható- megint Gyurcsánynak kell következnie, tehát megnyeri Orbán sarát is! 😀 )

  • Azok a fránya átlagolások még akkor is, ha súlyozottak. Az ábrában a magyarországi nettó munkabérek és a nyugdíjak megyénként. Az egeret ráhúzva az oszlopdiagramra, megjelenik az érték. Jó soruk van a nyugdíjasoknak. 😀 Számold át euróra v. kanadai dollárra:

    https://public.flourish.studio/visualisation/489726/embed

  • Gabriel
    2019 július 14
    7:49 du.

    PUKKADJ meg… ekkora hólyagot még sohasem találtam pedig … dehát vannak gabrielek avagy @gaga…, aljas módon személyeskedsz, a témához egyetlen szót sem tudsz ellenérvként és ha rádborítom akkor meg sikoltozol, mint a fába szorult féreg..
    még hogy egymásnak ugrasztatni? nem kellett, Alma már elmondta és -valószínű- nem ismétli mert számára is egy nulla vagy, mint számomra is…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Orsós Elemér
    4:17

    Lehet, hogy a fegyvervásárlások utóhatása olyan lesz amilyen anno volt. De hát itt nem ez a vezértéma, hanem a magyar maffia, még pontosabban a fasiszta junta érdekeltsége a nemzetközi és hazay tőke mindent átfogó fegyvergyártó textúrájában, figyelembe véve a fenti kommenteket …

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Tudniillik a támogatásáért – azon túl, hogy stratégiai partnerség címén elvtelen kedvezményeket csúsztat a (német) tőke zsebeibe – Vezérünk fegyvervásárlással fizet a ugyanennek a körnek.
    Ekkora, végsősoron korrupcióra még „A n g e l a”* sem bírja azt mondani, hogy na mostaztán már elég legyen!

    .

    *”Angela”:
    Nyílt táviratban Orbán szólította így Merkelt. Tegezve tette hozzá azt a mondatot, hogy én „n e k e d” drukkolok Angela. Ezek szerint ők még tegeződnek is…

  • Orsós Elemér
    2019 július 15
    3:51 de.

    Akkó jó
    Akkó nincsen lelkifurdalásom
    Hogy meghagytalak tégedet a tudatlanságban

  • Tüske Zsófia

    te el vagy varázsolva orsós. gyurcsány semmilyen olyan hitelt nem vett fel, amit orbán fizetett volna vissza.
    ő viszont a kedvezményes kamatozású helyett felvett piacit. arról az apró tényről, hogy elfüstölte a magánnyugdíjmegtakarításokat meg nagyvonalúan elfeledkezel te látens fidesznyik

  • Orsós Elemér
    2019 július 15
    4:17 de.

    Ejjjnye no..
    HazudozunK Gyurcsányozunk?
    Ezzel nem fogsz bevágódni,max a
    félkegyelmű Bodánál és csatoltmányainál.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 július 15
    10:52 de.

    Angela Merkel,
    (minden tiszteletem mellett vagy ellenére)
    ELADTA az Európai Únió magyarországi állampolgárait

  • Kővendég
    2019 július 15
    3:41 de.

    Nem a Gurllé az a fórum!
    Ő csak jól berágta magát oda.
    Alig van ott kommentelő.Eddig 4 volt
    abből egy megsértődött valamin kb három hete,a
    másikra meg rászállott a Gyurka mint valami vármegyeházra hehe
    De visszanéztem sok évre viszamenőleg a topicokat,
    gyakorlatilag előbb-utóbb mindenkit kimar onnan.
    Pont olyan ordenáré stílusban mint itt.

  • Rodeo11
    2019 július 15
    10:24 de.

    Túl nagy a pofád fiacskám.
    Nem borítasz te rá senkire semmit.
    Egy bejegyzett idióta vagy,aki itt írja a naplóját

    Dehamár a Gagát emlegeted fel.
    Úgytudom te imádolod őt, nyomonköveted mikor mit
    nyilatkozott és elvárod másoktól is hogy akként cselekedjenek:

    http://kanadaihirlap.com/2019/01/27/a-blokad/#comment-292728

    ————————-
    Rodeo11
    2019 január 27
    6:22 du.

    hallottatok valamit Lady Gaga Las Vegas – (tegnap este!!!) koncertjéről, és hogy mit mondott?

    érdemes utána nézni

    ————————-

    Csak hogy ne tudd letagadni idióta !
    Az a spíné, fején a nyers bélszínnel pont nekedvaló hehehehe

  • Rodeo, számomra senki sem nulla. Vistont igyekszem minden komolyan vehető hozzászólást komolyan venni, bárkitől is származik. Ha nincs ilyenje, hát nincs. Ezért nem szoktam veled sem párbeszédet folytatni. 😀

    Ami Gabrielt illeti, őt sem tekintem nullának, viszont már kiismertem. Olyan álkérdésekre, amelyek csak arról szólnak, hogy a billentyűzetemet koptassam, nem válaszolok. Ezek műviták.

    Gaberielnek még azt is üzenem: ahogyan hidegen hagy az, hogy ha begerjed, akkor a legválogatottabb gyalázatokat keni rám, ugyanúgy csak nevetek azon is, ha hízelgésre fogja. Majd, ha ŐSZINTE lesz (mint én), akkor beszélgethetünk.

  • Orsós Elemér

    Az igazság hogy, az MSZP olyan ügyesen sunyin oldotta meg az IMF hitel felvételét 2008. november 6-án hogy, törlesztésének első dátuma a 2010-es választás utánra esett, a lejárata pedig 2014 tavasza volt. Gyakorlatilag a bukásra -meglepően önkritikusan- készülő MSZP gazdasági kormányzás tekintetében kényszerpályára küldte a Fideszt, amire a Fidesz gyakorlatilag 2010 őszén beintett az IMF-nek, és 2013-ra végleg kirámolta az országból, tekintve, hogy az IMF helyi képviseletet is felszámolta a hitel-visszafizetés után. Ezt merem mondani, de csak a tárgyilagosság kedvéért, annak ellenére hogy, útálom a Fideszt is! Na, és a „kedvezményes Kamatozású” IMF hitelekről meg annyit hogy, azok politikai és gazdasági megszorításaiba -az IMF megtervezett előrelátásából kifolyólag- több más naiv hitelfelvevő is ügyesen belebukott és ezt még a retardált Fidesznek sem volt nehéz észre vennie, ezért lehet hogy a többlet kamat kevesebb kárt okozott, mint az IMF „humanitárius” árukapcsolásai! A magánnyugdíjakról meg csak annyit, hogy mind a három lányom -pedig nem ugyan annál a maszek nyugdíjlenyúlónál voltak- minuszosan tudott nyugdíjmegtakarításoktól megszabadulni! Lehet hogy, nem ugyanabban a Magyarországban élünk?

  • Szerencsétlen agymosott Geyza „madarat tolláról,embert barátjáról”.!… te is kezded a süket,idióta fenyegetést?……
    Én nem rágalmaztam a haverod,csak a róla közismert és kiderült tényeket közöltem,amit mindenki tud! Ille pille nyomdokaiba lépsz? Röhej!!!!

  • Boda Marcsi
    2019 július 14
    12:59 du.

    Tényeket nyanya TÉNYEKET !!
    Hivatkozásokat, bíróségi végzéseket, stb !

    Addig amíg nem tudsz felmutatni semmit,
    csak egy üres ócska pofázó banya vagy !

    Amiket ide fröcskölsz az mind semmis !

  • Orsós Elemér
    2019 július 15
    2:14 du.

    Mi a bajod az IMF hitellel?
    Az hogy kb fele akkora kamattal lehetett
    hozzájutni mint a kötvénykibocsátási módszerrel?
    Vagy talán az hogy nem lehetett akármire elkótyavetyélni?
    Stadionra kisvasútra meg 25%-kal megfejelt és”okosban”
    lezsírozott ál-pályázatokra? Ócska duma ez öreg.
    Te magad is tudod , mégis lököd.

  • Almási Alma
    2019 július 15
    1:49 du.

    akkó’ én most komolyan voltam vehető? vagy tévedtél? most le vagyok fizikázva?

  • Geyza
    2019 július 15
    1:45 du.

    @gaga az gábriel akart lenni mert hosszabban beszél hülyeségeket, mint te aki csak @g vagy! a: „gaga” az meg önmagában a liba gágogására utaló hangutánzó szó a lady gaga (juszt sem nyitom ki a link linkedet) csak valami okból lehetett érdekes

    de te csak gágogjál nyugodtan… a libáknak két sorsuk lehet először megtömik és utána sütik ki, vagy először megsütik és utána betömik sok krumplival és salátával

    essetunni?

  • Orsós: csak hogy tudd :
    Mostanság is igen magas az államadósság.
    Nem nagyon csökkent az utóbbi 10 évben.Sőt.

    https://index.hu/gazdasag/2019/05/17/mnb_allamadossag/

  • Alma,

    azok a kérdések komolyak. Ha komolyan elolvasod őket, nem csak felületesen.

    A nem válasz is válasz persze, de én nem szeretném ezt így lekönyvelni. Valóban úgy voltak megfogalmazva, hogy logikus következtetések vannak benne.
    Talán nem első ránézésre – viszont tudom, hogy ha nem csak felületesen olvasod el – egymástól függetlenként kezelve azokat – akkor talán fogalmad alkotsz egy másfajta világnézetről is.

    Persze nyilván nem kötelező – de az a mondás járta régente, hogy a jó pap holtáig tanul.

    Nem, messze nem személyeskedő. Mert minek is kellene, hogy az legyen.

    Az udvarlásról, vagy támadásról meg csak annyit, hogy ne keverjük össze a személyt és a mondandót.

    Oksi?

    az én hajam már az idő megfestette, tehát tudok különbséget tenni, és ezért nem szégyellem, hanem büszke vagyok a koromra.

    Ha nem értek egyet akkor azt megmondom, ha igen azt is.

    Igent nem udvarlásból mondok, minthogy nemet sem támadásból, ócsárlásból. Még kevésbé gyűlöletből, vagy utálatból.

    Persze ha pontosan Te adod a lovat a FIDESZ alá, azzal hogy mindenkit be akarsz sorolni valamilyen skatulyába, és még ráadásul ha lehet akkor inkább csak kettőbe.

    Pont ez volt az ördögi tervük a hatalom megragadására, és mint látszik, bejött.

  • Orsós Elemér
    2019 július 15
    2:14 du.

    Igen, pontosan ahogy leírtad.

    Azért nm tudom egy sehogyan sem megérteni, hogy amúgy totálisan jóindulatú, emberileg megkérdőjelezhetetlen személyek is képesek beállni a sorba, és egymás szapulni, ahelyett – mint ahogy már jó rég mondtam – valamennyi szélhámos talpár egyszer és mindenkorra útilaput kötnének.

    Nem értik, nem fogják fel, hogy ez a bagázs még mindig ugyanaz, akik anno Budán egy Hegyalja úti villában összeültek, az álnok kártya-asztalt – amely mellett kizsugázták, hogy kinek mennyi jut ki – nagyképűen kinevezték „nemzeti-kerekasztalnak” – vagyis szemetebb maffiát magyar föld a hátán nem hordott.

    Úgyhogy ennyi Elemér.

    A cucli be lett adva, és nép (az istenadta nép) még mindig két-kézre, bő-nyállal – és egymásra acsarkodva …. a nagyúri feszta pedig azóta se állt meg …

    mindegy hogy mi cucilistának vagy fasisztának nevezzük, vagy hogy magukat minek híják – ugyanaz a korpa, ugyanabban a zsákban ….

  • Almási Alma
    2019 július 15
    1:49 du.

    hozzámszólásod alapján, szeretném tudni -ha ez lehetséges- a te álláspontodat a „komolyságról”???

    nem válasz is is válasz!

  • Almási Alma
    2019 július 15
    1:49 du.

    még valami!!!
    mialatt Rossini La Cenerentola hallgatom egy csodálatos felvételről Neville Merriner -rel a la battuta…,
    eszembe jutott „a” szó amit utálok, és emiatt kerülöm alkalmazását

    „soberbia” te erről beszélsz?

    ha tudod mi?

    szóval „ez” nem leszek sohasem!!!