A Tébolydát bezárták…

2012 szeptember 27 10:03 de.141 hozzászólás

1952-ben alapították szükségből, emberségből – 2007 tavaszán zárták be, hogy „az ország költségvetését ne terhelje” beteg és kiszolgáltatott embertársaink gyógyítása, gondozása. Az ország felelősnek mondott vezetői másfél-kétmilliárd forint nyereségért számolták fel az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet – utcára téve az elmebeteg és pszichiátriai gondozásra szoruló honfitársainkat, a társadalomra szabadítva sarlatán tettükkel azokat az embereket, akik nem felelnek, nem felelhetnek cselekedeteikért… 

Az emberséges évszázadoktól az embertelen jövő felé

1791-ben, II. Lipót császár uralkodása idején már felvetődött egy speciális intézet, az elmezavarban szenvedők gondozására, gyógyítására szakosodott magyarországi kórház építésének szükségessége. Az osztrák birodalom illetékesei már akkor is működtettek ilyen intézeteket – Bécsben, Prágában és Lemberg (a mai Lvov) városokban kezelték, tartották folyamatos megfigyelés alatt a betegeket – de Közép- és Kelet-Európában nem működött egyetlen olyan egészségügyi intézmény sem, amely a pszichiátriai, neurológiai gondozásra szorulókat ellátta volna.

1848-ig, fél évszázadon keresztül azonban semmi sem történt, a politika mindig talált valami fontosabb tennivalót… A magyar szabadságharc évében Schwartzer Ferenc orvos nyújtott be javaslatot a kormánynak egy magyar elmegyógyintézet megszervezésére, egyúttal, mint törzsorvos belépett a honvédő magyar hadseregbe.

A szabadságharc bukása után 1850-ben, Vác városában elmegyógyintézetet alapított, melyet 1852-ben Budára helyezett át. A telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a Leopoldfeld (Lipótmező) elnevezést Schwartzer Ferenc kórháza, melyet meglehetősen lassú tempóban terveztek és építettek fel. – Zettl Lajos építész tervei alapján több vállalkozás is társult az építési munkálatokhoz, melyet végül is Drasche Henrik fejezett be, a később fogalommá vált intézetet Budai Magyar Királyi Tébolyda elnevezéssel 1868-ban nyitották meg.

A kiszolgáló létesítmények – konyha, mosoda, irodák, stb. – az orvosok és az ápolók, a nővérek szállásai is mind itt kaptak helyet a hatalmas parkban lévő intézet területén.

Olyan kiváló magyar elmegyógyászok dolgoztak itt, mint Ransburg Pál, Moravcsik Emil, Lechner Pál, Laufenauer Károly, Niedermann Gyula, Oláh Gusztáv és Benedek László – az elmebetegügy úttörői.

E helyen ápolták többek között Erzsébet királynét, a magyarok szeretett „Sissi”-jét, akinek nevét a mai napig is az egyik épület viseli.

Az európai hírű intézetet 2007. december 31-én űrítették ki, azóta csak a hazalátogató lelkek bolyonganak a romjaiban is lenyűgöző épletkomplexumban.

A főépülethez egy katolikus kápolnát is építettek – ezt legutóbb 1913-ban restaurálták – Róth Miksa a Lipótmezőn lévő épülethez a még napjainkban is meglévő csodálatos üvegablakokat alkotta meg, az üvegfestő művész egyéb munkáit, ha végigjárjuk Budapestet, az Országházban, a Magyar Nemzeti Bank épületében, a Greham-palotában, a Zeneakadémián és a Magyar Országos Levéltárban is megtekinthetjük. – A napjainkban üresen kongó komplexum romjai között lévő kápolna romjai között az odalátogatók (ha a láncravert fakaskutya és a biztonsági őrök beengedik) a gödöllői művésztelep 1950-ben elhúnyt Nagy Sándor freskóit is megtekinthetik…, hogy milyen kiválóságunk munkáját adták át az enyészetnek a jobbik Magyarország „felelős” vezetői, azt a József Attila Színház homlokzatdíszítése, a „Csodaszarvas üldözése” és a pesterzsébeti plébániatemplom freskói is igazolják.

Kórházépítés helyett bitófákat állítanak fel?…

Ha valaki olyan akadna, aki a 2007. Esztendő említése után bizonyos politikai vezetők felelősségére mutatna rá, akkor nem hallgathatom el, hogy a 2010-ben hatalomra került koalíció újabb lehetőséget látott a beteg, védekezésre képtelen és szociális támogatásra jogosan igényt tartó társadalom ismételt megsarcolására: az utóbbi években milliárd forintokat vontak ki az egészségügyi, egészségbiztosítási pénztárakból – miközben gyógyító orvosok ezrei hagyták el az országot.

Korunkban, ahogy az a korábbi évtizedek statisztikáiból is kiolvasható, a felnőtt lakosság 20%-nál (!!) fordulnak elő életük során valamiféle pszichiátriai és elmegyógyászati zavarok. Az öt évesnél idősebb népesség körében a rokkantság tíz vezető okából négy egészen biztosan valamilyen pszichiátriai zavar, a depresszió pedig minden betegség közül a legtöbbször felelős ezért.

Sok pszichésen, lelkileg sérült embert – köztük népcsoportokat – hibáztatnak állapotukért, vagy egyenesen lustának, munkakerülőnek, genetikailag hibásan kódolt személyeknek kiáltják ki őket…

Debrecen városában a „jobb magyarok”, politikai vezetőik irányítása mellett 2012 szeptemberében még fenyegető módon több méteres bitófát is felállítottak, követelve a halálos ítélet újbóli bevezetését – ahelyett, hogy a harmadik évezred elején az okokat kutatva a lakosság jelentős részét kitevő embertársaik megsegítésének lehetőségeit kutatva beteg társadalmunkat kivezetnék e kóros állapotból.

A modernnek mondott társadalmunkban – ahol csodaparipákról, Nagy-Magyarországról, Európa és a globalizmus ellen vívott szabadságharcról álmodoznak az egészségesnek tartott politikai vezetők – a pszichés zavart kevésbé tartják valódinak vagy jogosnak, mint a testi betegségeket. (Mint ismert: e vezető pozícióban lévő honfitársaink sokszor a szülőket vádolják azzal, hogy a gyermekük megbetegedését okozzák… Úgy irányítják, manipulálják a közvéleményt, hogy azok elhatárolják magukat a pszichiátriai, a súlyos állapotban lévő betegektől – nem laknak, dolgoznak velük együtt és kerülik a velük való szociális kapcsolatokat.)

A pszichésen beteg viselkedést az átlagképességekkel rendelkező ember nem mindig képes egyértelműen megkülönböztetni az ún. normálistól. Egy elvesztett hozzátartozó vagy gyermek miatt érzett gyász és a depresszió megkülönböztetése igen bonyolult feladat, speciális tudományos ismeretekre van szükség a diagnózis felállításához. Ugyanígy a munka – vagy a munkanélküliség – miatt érzett aggodalomból és stresszből fakadó szorongásos zavar is csak önknyesen diagnosztizálható, mivel ilyesmin a legtöbb ember átesik élete során. A személyiségre jellemző vonások és a személyiségzavar közötti határ néha elmosódik, ezért a pszichés egészség és betegség közötti átmenet fokozatos.

Már a történelmi ókorban, később a középkorban és az elmúlt évszázadokban is fontosnak látták a pszichiátriai, neurológiai betegségek kezelésének ügyét… A „tébolydák” lakóit az emberséges társadalmakban tisztelet vette körül. – A történelmi kutatások is bizonyítják, hogy a társadalom, a család és a betegek közötti kapcsolatok enyhítik, azok hiánya pedig súlyosbítják a pszichiátriai zavarokat.

A csökkenő – Magyarországon a teljesen eltűnőben lévő – intézeti ellátás drámai változásokat eredményezhet. Mivel magukra vagy a közösségre veszélyt nem jelentő betegeket már nem lehet intézménybe utalni, illetve akaratuk ellenére kezelni, sokuk hajléktalanná, a társadalom salakjává válik. A törvények ugyan elméletileg védik a betegek szemilyiségi jogait – ugyanakkor megnehezítik sok, egyre növekvő számú elmebeteg kezelését, akik közül többen rendkívűl irracionálisan viselkednek. A gyógyintézetek bezárása, a nyilvánvaló betegek ellátásának elhanyagolása, a hajléktalanok, a társadalom perifériájára szorult tíz- és százezrek jelenléte a társadalomra is jelentős nyomást gyakorol – ezek összessége gátat emel az ország fejlődése elé.

Miért zárták be az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet?

Az illetékes minisztérium irányítója nyilatkozott. – „Az OPNI (az egykori Magyar Királyi és Országos Tébolyda) épülete már nem alkalmas a betegellátásra. Gazdaságosan nem lehet működtetni. A téli hónapokban gyakorlatilag az utcát fűtöttük…” – fejtegette a miniszter.

Amint azt az utóbbi öt esztendő során megtapasztalhattuk: a gondoskodó állam megoldotta a problémát. A magatehetetlen betegeket tették ki az utcákra. – Arról, hogy a minisztert és az országot irányító politikusokat tulajdonképpen nem is azért állították a társadalom élére, hogy „fűtők” legyenek, már szó sem esik. Nekik az elmúlt fél évtizedben meg kellett volna oldani ezt a problémát – fütéssel, betegekkel, orvosokkal, alkalmatlan épületekkel együtt.

Az egészségesnek látszó honfitársainkat ugyanis ezért fizetjük, ezért bíztuk meg az ország és az egészségügy irányításával.

Gergely Beatrix / Szemenyei-Kiss Tamás

141 hozzászólás

  • megha csak az utcara kerultek volna, de bekerultek egyenesen a parlamentbe…

  • Rég olvastam ilyen zavaros írást, kedves Gergely Beatrix.

  • Tökéletesen igazat adok Gergely Beartixnak abban, hogy panaszt tesz a Lipotmező , a központi elmekorház bezárása ellen. Igaza van abban is, hogy egy ilyen ősi intézményt cserbe hagytak a potikusok.
    Csak itt felmerül, hogy a szocialista kormány intézkedése tette, amit igen gyorsan átlépett, és a mai kormányt okolja érte. Egy teljesen lepusztult épület maradt az elmúlt 5 év után ott, s a mai, gazdaságilag KIRABOLT ország ,már képtelen azt rendbehozni és müködtetni.: Az akkori poitikusoknak fontosabb volt saját jólmenő gazdasági életüket tovább bizosítani, mint ezzel foglakozni.
    Mellesleg, az írás teljesen feleslges, kanadai olvasónak.
    T.i. ITT, Montrealban is nagy probléma az elmebajosok kezelése, vagyis intézetben tartása. Számtalan „bolondot” engetek szabadon az itteni elme-idegosztályról, mert zsufoltásgra hívatkozva kitették őket. Az itteni utcák is tele vannak velük, mint homeless szerncsétlenek élnek tovább.

  • Sajnos ez igaz!!

  • Dakota Neked nagyon hiányzik a Lipot

  • De vannak itt Mo.-ról is olvasók, és ez egy nagyon figyelemre méltó cikk! Egyébként mindenki számára!

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Bencsics Klára!… A Kanadai Magyar Hírlapot több földrészen olvassák, a Kárpát-medencében leginkább. Meg vagyok győződve arról, hogy Ön is talált benne néhány olyan érdekességet, melyről eddig nem voltak ismeretei – de, tisztelt Klára asszony, valljuk be, Önnek magával a KMH-val vannak gondjai. (A „homeless” kifejezés magyar megfelelője: hajléktalan. – Ennyire elfelejtette az anyanyelvét?)

  • Dakota

    nem az iras zavaros, hanem a maga magyar szovegertese, amit kicsit romanosan tanitottak maganak….miertnem a szekelyujsagba firkalja a baromsagait EZTAN?

  • Bencsics

    nemcsak a hajlektalanok koze vegyultek, hanem kivendhedt, kepmutato konyvtartakaritok koze is….

  • Szerző: Puchert János | szeptember 27, 2012, 12:15 du.

    Puchert, ez minden ami tőled telik? Hogy is szoktad mondani? Miért nem a cikkről mondod el a véleményedet?

    A téma jó, de a cikk stílusa, felépítése csapnivaló. Egy újságírótól ez siralmas.

  • Szerző: Csipke Rozsa | szeptember 27, 2012, 1:13 du.

    Azt gyakrabban olvasod, Gedeon? 🙂

  • bognár László

    Kedves Olvasó!
    Az intézmény közalapítvány 250 évre. Ebből még van egy pár évtized. Az államkincstárban kell keresni az iratokat.
    A halálbüntetés csak kamu, mert soha nem fogják visszahozni ameddig Európa keresztény lesz.
    Az államnak újra meg kell nyitni, nem szabad hagyni, hogy szétlopják ami még megmaradt belőle.
    Tisztelettel Bognár László nyugdíjas Bp. II. kerületi lakós.

  • dakota

    nem kell olvasni, sot ide se kene jarnod….nekunk, ertelmisegieknek, tetszik az iras es orulunk az informacionak, koszonjuk kedves Gergely Beatrix!

  • Tisztelettel hozzászólnék, én szó szerint helyben, itthon élem meg ezt az ámokfutásos, káoszos őrületet, ami körülveszi gyönyörű Hazámat. Megint meg kellene nyitni, és sok sok „politikusnak” nevezett gazembert örökre bezárni, mivel súlyosan károsak több millió ember életére kihatva. Ezt komolyan írom, a gyagya feri, azaz gyurcsány mint betegagyú, most orsós diktátor, mint súlyosan megalomán egyének, iszonyú, felmérhetetlen károkat okoztak nemzetünknek…. Egy zárt intézetben egész jól ellennének egymással. A legtöbb politikus komoly személyiségzavaros tüneteket produkál… ami mint magánemberként nem veszélyes, de komoly poziciókat „töltenek” be ezért már szó szerint közveszélyesek.
    Itt kell élni, megélni, és túlélni ami itt folyik.
    Amit leírtam, valós, és átélt események hatására írtam.

  • Szerző: bognár László | szeptember 27, 2012, 1:39 du.

    Be sem lett volna szabad zárni, kedves Bognár László. Ez pl. az egyik komoly következményekkel járó hibás döntése volt a gyurcsány-kormánynak.

  • Szerző: Csipke Rozsa | szeptember 27, 2012, 1:46 du.

    Olyan vicces vagy, amikor így túlzol Gedeon 🙂

  • Hozzátenném még, tisztelettel, olyan időket élünk, hogy igen is már kötelező az IGAZSÁG kimondása. Akinek meg nem tetszik, nézzen mélyen a lelki tükrében, ha van neki és ott megkapja a választ…..
    Különben az egész Hazánkra jellemző, hogy szétlopják és teljesen tönkreteszik, azaz idegeneknek helyet csinálnak, hogy mi mint rabszolga éljünk, őket szolgálva, megalázva tengessük életünket. Abból nem esznek….kemény harc lesz, de soha nem adjuk fel!

    Erkölcsileg, morálisan szükségünk lenne együtt érző kinti Magyarokra!

    Jó egészséget, szebb, emberibb, tiszta életet kívánunk innen az őshazából.

  • asher alexander

    nem zartak be!!
    atkereszteltek es athelyeztek csupan!!
    most ugy hivjak,;- PARLAMENT!!

  • Bár az előző kormány záratta be az intézetet (nagy hiba volt),de a mostaninak is kellene tenni valamit ez
    ügyben,mert sajnos egyre több súlyos, magára és másokra is veszélyes beteg jár kel szabadon,akiket
    ugyan sajnálok,de egyre több atrocitás éri az utca emberét,ami félelmetes és súlyos következményekkel

    járhat.
    Sajnos a súlyos drogosok is inzultálják gyakran az embereket,akik hasonló félelmet keltenek mint a tartósan betegek!
    Sürgős megoldást kellene találni!

  • Az én véleményem, az hogy nem tévedés vagy nem tudás miatt zárták be a Lipótot, inkább élőre megfontolt kidolgozott szándékkal, úgy mint egy bestiális gyíkóságot.vagy Bankrablást. Én a villamoson láttam olyan beteget aki korábban ápolt volt a Lipóton roham jött rá vergődött és összecsinálta magát ezt nagyon sokan látták, elfordultak és mosolyogtak, vagy röhögtek. Hát ilyen lene a magyar közvélemény? vagy már mindenki beteg, mert a Lipóton is a többi Röhögőt az ilyen eseten! Nekem a cikkel kapcsolatban nincs kifogásom.

  • Kedves Nataly ! Egyetértek, igen, kemény harc lesz, de győzni fogunk! Az idegen betolakodók akik nem érkeznek majd elpatkolni a patáikkal, mind be lesznek zárva direkt a számukra felújított és kibővített, sőt a szivárvány összes színeiben tündöklő csillagokkal díszített tébolydába a gyurcsányal és a magyargyűlölő Istentelen elvtársaival együtt. Soha nem kapják meg hazánkat!
    A határon túli magyarokra számíthatnak. EGY AZ ORSZÁG, EGY A NEMZET !

  • javorszky

    ha valamivel ilyen velemenyekkel segitheted kialakulni a hatarontuliak elleni mozgalmat….kedvezmennyel jarnak iskolaba, nem adoznak, elszedik az allasainkat es meg szavaznak is ugy, hogy kozben szigoruan orzik a roman utleveleiket, mert igazabol jo eselye van annak, hogy romaniaban hamarabb lesz fejlodes, mint magyarorszagon es akkor majd romanul odavetnek nekunk par keresetlen szot…..ne hagyjatok magyar emberek! annak a hatarontulinak legyen joga az orszagban, amelyikre teljes mertekben ugyanazok a szabalyok ervenyesek, mint mas magyar emberre….ha nem adozik, kussoljon es fokent eloskodjon otthon….

  • Hat tenyleg mindenbol politikat lehet csinalni??? Egyoldalut? Az idei aszaly is csak politika. KI KELL HASZNALNI.
    Gay-za, Gollner stb:hany PC-d van???

  • Georgina Bojana

    Aki beteg, az pusztuljon! Hulljon a férgese! – gondolják, teszik ezt így a mai időkben itthon! – Magyarországon. A Munka Törvénykönyvével is olyan hihetetlen módosításokkal (ADHATÓ! – étkezési-, utazási utalvány, kedvezmény, stb) – rendese szerint sarokba szorították a munkavállalókat, hogy normális emberi elmével ez követhetetlen. De itt és most nem erről van szó.
    A Tébolyda megszüntetése biztosan okkal volt. Pénzügyileg! Nagyon jó helyen van, jó pénzért el lehet adni magánklinikának stb. stb. A János Kórház Tüdőosztályát, ami világhírű, s nem véletlenül építették oda, ahová – elsorvasztják. S, hol van az újabb tüdőklinika? Soha nem találod el kedves Olvasóm! A nyolcadik került legbenső részén! Ott ahol még nyomaiban sincsen jó levegő. Erről ennyit.
    No, de a Tébolydára visszatérve. Voltak ott évek óta bent fekvő, lakó emberek. Azokat vagy szó szerint utcára, helyesebben átmeneti, hajléktalan szállókra dobálták, vagy vissza gyömöszölték a családjukba. Oda, ahonnan régebben okkal ki kellett emelni, mert nem lehetett vele együtt élni? Mert üldözte a családját, mert rohamaival a gyerekeit kétségbe ejtette, mert kiszámíthatatlanul, ön és közveszélyes volt.
    De ott a Tébolydában, ha élt is, s akkor is élve maradt.
    Amikor kilöktél azt a sok-sok szerencsétlent, bizony a járadékukból, nyugdíjukból, szociális és egyéb adományaikból a szeszhez és nem a gyógyszerhez nyúltak. Vagy ha a gyógyszerhez, azt úgy ették, mint a cukrot, hiszen nem beszámíthatóak, nem volt egy kéz, amelyik beosztva nyújtotta volna nekik az Andaxint s, a Xanaxot és a többit…s, minden olyan erősebb gyógyszert, amiről nem is hallottam.
    *
    Most mire számíthatunk? Arra, hogy bármikor, bárhol egy elmebeteg letámad(hat) minket. Nem büntethető, mivel elmebeteg, de akit megtámadott, az valaha lelkileg, idegileg felépülhet-e. S, ha az éppen egy kisgyermek? Bele sem merek gondolni.
    *
    Jól mondják azt, hogy fejétől bűzlik a hal… S, itthon Magyarországon már évek óta ott a büdös FEJ, csak mikor szabadulunk meg ettől a rémségtől, bizonytalanságtól?
    *
    Ki a hibás?
    Hibást mindig kell keresnünk…
    Valamelyik nap földbe gyökeredzett a lábam. Miszerint a HIMNUSZ – minden bajunknak az eredője. Miszerint „ezoterikusan” – amire gondolunk, amit kimondunk – az megvalósul. S, a HIMNUSZUNK-ban ugye le van írva, hogy mennyit szenvedtünk, s szenvedünk…
    Hát most azt IS át kellene írni talán? Valamilyen vidorságra…
    Itt van a gond hazánkban. Megkeresik, s meg is találják azt a hamis okot, indokot – amiért ezt, vagy azt megtették. Megkeresik a „bűnöst” – aki legtöbb esetben ártatlan.
    S, addig az IGAZI BŰNÖSÖK – a hátunk mögött lekártyázzák, eladják s ki tudja mit tesznek országunkkal.
    *
    Hja igen, kedves, tisztelt Olvasónk, hallották, hogy MEGSZÜNTETTÉK A MŰEMLÉKHIVATALT? Mi következhet ebből? Még szerencse, hogy vannak európailag védett helyek (Hollókő), Visegrád, Dobogókő – Halászbástya stb. stb. De ezzel a húzással, minden eladható, minden átépíthető, s közben a zsebek híznak.
    *
    Minden országunkat meglopó, lelkiismeretlen politikusnak, gazdasági-, pénzügyi „szakembernek” innen üzenem, hiába az erőlködés. Egy gyomra van, nem tud annyit enni, harapni, amennyit akar. S, ha meghal a halottas ingén nincsen zseb. S, ha van is, mire használja? A Teremtő jól valósította ezt meg! Minden ember mezítelenül jön – és úgy is megy (a ruha természetesen lefoszlik róla idővel) – tehát semmi nélkül jön és semmi nélkül megy… A becsület? No az már régen nem divat minálunk? Sajnos. Aki becsületes, azt vagy hülyére veszik, vagy elküldik, még a legkisebb munkában is olyan oknélküliségeket tapasztalni, hogy attól egy normális embernek az égnek áll az a maradék haja, amit még nem tépett ki – elkeseredettségében.
    Ehhez csak gratula! – de ERŐSEN VASTAGON MEGRAJZOLT MINUSZ ELŐJELLEL írnám, s a kérdőjelet is oda biggyeszteném: -gratula?
    De mihez?
    Magyarország teljes legatyásításához. A pártok egymást eszik, ahelyett azon agyalnának, hogy összefogva húznák már ki az országunkat a szmetyiből! Nem, nem, erre nincs idejük, mert tömik a zsebeiket. Nem átkozódom, nem mondok senkire semmit. Az Ítélet nem az emberek kezében van. Hanem valahol a felhők mögött! Imádkozom. S, arra kérem a Teremtő Jó Istent, hogy „áldja meg EZEKET az embereket(?) érdemeik szerint. De mindkét kezével! Áldja meg!”
    Nem szeretnék én ebben az áldásban részesülni! De egyetlen jó barátomnak sem kívánnám. Meg kapják a magukét, mert kiérdemelték. S, nem én átkozódom, nem én mocskolódom. Nem, nem ezen a szinten mozgok. De áldok, áldást kérek – Attól, Akire valóban tartozik az osztás! De nem a fosztogatás… Osztás? Igen. A jó és a rossz kiosztása…
    Mert EZEK az embereknek (csúfolt) bárkiknek még tükör sincs a lakásában. mert nem néznek bele nap, mint nap. Mert ha belenéznének, bizony visszafoghatatlanul köpniük kellene, saját tükörképükre! De azt sikerrel!
    Tehát még tükröt is kellene küldeni az áldás mellé.
    Ennyi a véleményem, s nem több! Köszönöm, hogy elolvasott, elolvastál. Véleményére, hozzászólásodra számítok és várom szeretettel.

  • Marcsa maga ugye nem Magyarországon él? Mert egész biztos nem beszélne ilyen irreleváns marhaságokat! Csak szólok, ha itthon bemenne egy közértbe és szónokolva előadná demagóg agyrémeit a határon túli magyarokról, a magyar helyzet maga szerinti „valóságáról”, magát darabokra tépnék, és véres cafatkáit gondosan begyömöszölnék a a használt üveg konténerbe. Hozzá teszem amíg ilyen abnormális, uszító, nemzetellenes véleménye van, amelyik a hétköznapok valóságát itthon túlélő MAGYAR emberek döntő többségénél azonnal kiverné a biztosítékot, oda is való!!!

  • „Kedves” Jávorszky Mária!
    Tessék szépen visszatérni Magyarországra és onnan osztani az észt. Tessék testközelből átélni a csodálatos Kedves Vezető uralkodásának áldásos eredményeit. Kívülről nagyon könnyű más f@rkával verni a csalánt!

  • Nataly! Maga valami „nemzetőr” plakátról folydogált ide közénk? Valóban van pestisként terjedő szolgalelkűség ebben az országban mert a Kárpátok géniusza ezt az egyetlen kompetenciát várja el „szakembereitől”. Valóban egyre nagyobb a közmunkások rabszolga hada amit a FideSS közgéptársasága keltett életre, vérlázító cinizmussal döngetve mellét a munkahelyteremtésről, és valóban kemény harc lesz amíg el nem zavarjuk ezt a fasiszta kelésként országunkat kisajátító rablóbandát! De menni fog és akkor maguknak befellegzett! Addig is kedves, kérem húzzon vissza a beteges, bégető birkanyájba ahonnan kiszabadult!

  • Elkésett 5 évet Szemenyei K. Tamàs a hamis sajnàlkozàsàval, de ez a beàllitottsàga miatt nem érthetetlen .

  • Csipke,a határon túli magyaroknak ahhoz, hogy megvédjék igazi hazájukat az anyaországot, melytől a világtörténelem legaljasabb ” békeszerződése” árán szakadtak el mégis megőrizve magyarságukat, kultúrájukat, hazaszeretetüket…nincs szükségük se adózáshoz, se lakcímkártyához, se munkavállaláshoz, se állampolgársághoz, de engedély sem kell senkitől, mert ha szólít a haza, ott leszünk! VESSZEN TRIANON !
    Nem érdemes ijesztgetni bennünket (kár a gőzért )egy „határon túliak elleni mozgalommal”, túl sokat éltünk mi át ahhoz, hogy megijedjünk. Meg tudjuk védeni magunkat.

  • asher alexander

    javorszky!
    -„melytol a vilagtortenlem legaljasabb bekeszerzodese aran szakadtak el….”-
    -es ugyan mond mar!!mi szukseg volt okvetlenul a nemet-osztrak oldalon haboruba lepnie magyarorszagnak a vilag ellen 1914-1918-kozt??!!
    ugyanis a Magyar Tuzerseg kezdte Agyuzni,-(10,5-es Tabori tarackokkal)- a szerbiai Sabac-ot 1914-ben mint az Elso vilaghaboru,legelso fegyveres konfliktusa!!-(a Franz-Ferdinand Erz-herzog meggyilkolasanak Masnapjan!!)-
    kar lenne tagadnod,mert Apam ott volt az utegevel mint tuzvezenylo Fotorzsormester!!

  • drmandlerpost!

    It’s really magnificent!
    Thank You!

  • javorszky

    ugyan, ez blabla….mit szeretsz a „hazadon” es definiald mar a haza szot? ahol te nem nottel fel es nem ismered a sarki zoldsegest, az orvost es egyaltalan senkit, sot ahol utalnak titeket mint a szart, azt helyedben nem eroltetnem hazanak…remelem a kovetkezo kormany rendbe teszi ezeket a dolgokat, kulonosen a munkahelyek teren, en azt buntetnem, aki magyar helyett hatarontulit alkalmaz….

  • Kedves Georgina Bojana! Ezért a jobberek iszonyúan nyivákolni fognak de tény, az egész bolygón, egyedül a Magyar Himnusz az amelyik olyan önsajnálóan, borúsan depresszív, hogy élettől is elmegy az ember kedve mikor hallgatja. Figyelje meg, minden más ország himnusza pattogós, lendületes, vidám, tele biztató hurráoptimizmussal, a mienk meg egy nagy nyafogó nyöszörgés az elejétől a végéig. Lehet tényleg árulkodik a magyarság lelkivilágáról…

  • Asher! És ki kényszeríti Izraelt gyilkolni a palesztin népet ?

  • Jávorszky, te hazudsz állandóan. Izrael az egy ország, az nem gyilkol senkit. A Palestin nép nyomorog, azokat is csak akkor éri bántódás, ha belekeverednek a harcba a terrorista szervezetekkel, amik gátlás nélkül ölni akarnak akárkit, aki zsidó, legyenek azok Izraeli, vagy más ország lakosa.
    Izrael az egy demokratikus, jól szervezett, hatalmas eredményeket felmutató ország. Sok tudóst, művészt, orvost, értelmiséget nevel fel az Izraeli társadalom.
    ———————
    A Palesztinok nyomorban élnek, kulturálatlan, demagóg muzulmán barmok, egymással is harcolnak, csak az ismertebb terrorista szervezetek itt;
    Al-Aqsa Martyrs Brigade
    Background Information on Senior Prisoners in Jericho
    Democratic Front for the Liberation of Palestine (DFLP)
    Hamas
    Palestine Islamic Jihad
    PLF Elects New Leader
    The Palestine Liberation Organization (PLO)
    Popular Front for the Liberation of Palestine (PFLP)
    Popular Front for the Liberation of Palestine – General Command (PFLP-GC)
    Popular Resistance Committees (PRC)
    Potential Threats To Israel: Palestinian Terrorist Groups
    Ezek a terroristák és vezéreik rabolják a milliárdokat évente, amit segélyként adnak a Világ sok országai. Több segélyt kapnak, mint Izrael az USA-tól. A pénzből az évek alatt csak fegyvert vásároltak, holott virágzó országuk lehetne.
    Jávorszky, hatalmas idióta vagy te!! Siránkozol a muzulmánokon, akik egymást ölik Szíriában, Iratban, Afganisztánban, Iránban, szerte a Világon, egy nap alatt több civilt mészárolnak le egymás közt, mint Izrael a háborúk alatt, akaratlanul, az utóbbi húsz évben.

    A demagóg muzulmán vallásnak és követőinek NINCS létjoga. Világuralomra törekednek, minden más vallást és nem muzulmánt ki akarnak irtani, vagy vérpénzt kisarcoln, azoktól, akiket életben hagynak. Halálos ellenségeink a szélsőséges, terrorista muzulmánok, életformánkat, kultúránkat, morális értékeinket, vallásainkat akarják megsemmisíteni. Ellenkezőleg, nekünk kell megsemmisíteni mindenkit, aki előítéletekkel, intoleranciával az életünkre, kultúránkra tör. A többi muzulmán, a milliárdnál is több csak hallgat 700 év óta, ülnek, mint szar a fűben. Bűnösök közt cinkos aki néma. Azonban, ha a terroristákat mind megöljük, a békés, igazi muzulmán, aki toleráns, sokkal jobb és emberibb élethez kap jogot, TŐLÜNK!!!
    A muzulmán kultúrának, sharia law-nak NINCS létjogosultsága. Ahol a nőket állatként adják-veszik, ahol a férfiak megölhetik, megerőszakolhatják, megcsonkíthatják a nőket, ott nincs civilizáció. Te is oda tartozol, mert semmi eszed sincs. Ha szereted a Palesztinokat, költözz oda.

  • javorszky

    de mipicsa kozod van neked romaniabol a palesztin nephez? de komolyan? orulj, hogy lyuk van a seggeden es elkussoljal vegre, mert, ha en lennek a moderator, mar regen kirugtalak volna innen, hogy a mulabaid se ernek a foldet…

  • Parittyás, hallgasd a „minden más ország himnuszát”, éjjel és nappal, csak könyörgöm, a magyarok himnuszát sose hallgasd, mert azt olyanoknak írták akiknek tetszik – a magyaroknak!

  • Marcsa megint ez a rettenetesen hamis világlátás! Izrael VÉDEKEZIK! Nem Izrael küldött öngyilkos merénylőket, rakétákat, kenyérbe rejtett bombákat! Izrael nélkül a Palesztinok, éhen halnának, belefulladnának a saját mocskukba! Ezt az arabok Izrael állam létjogosultságának tagadásával hálálják meg. Naná, hogy seggbe vannak rúgva! Ez a legkevesebb…!
    Marcsa történt valami otthon, hogy ennyire meg van vadulva? Akar róla beszélni?:)

  • csipke, hazaárulóknak nem fogom elmagyarázni…nem tartozik rátok!

  • A KMH szerzőihez ! Miért nem írnak cikket a harmadik világháború előkészületeiről ? A perzsa öbölben felsorakozott amerikai, brit, francia hadihajókról melyek, csak az izraeli parancsszóra várnak ?Most kéne szétlőni a tetveket néhány rakétával, remélem így is lesz!

  • Igen Parittyás, történt, kinyílt a bicska a zsebemben…már leírtam, hogy miért, kérdezze meg a moderátort miért nem engedi át.

  • Nagy kar erte! Itt a hozzaszolokbol a felet ott lehetne kezelni. Erre a Csipkere es Parittyasra nagyon raferne.

  • csipás csipke, nem Romániából írok.

  • bubala 51- „A Palesztinok nyomorban élnek, kulturálatlan”… az olyan vérengző gyilkos „kulturált” vadállatok miatt mint te vagy ! A muzulmánoktól nem hiába féltek, ők majd megtanítanak benneteket kesztyűbe dudálni….he…he….
    Hazudsz mint a vízfolyás!

  • mert nem szalonkepes, nem kell ehhez megkerdezni a moderatort….javorszky, nincs neked a zsidoknal, palesztinoknal jobb dolgod? ha nincs jelentkezzel iranban, onkentesnek, remelhetoleg az eloretolt csapatokban talalnak neked helyet…:)

  • asher alexander

    javorszky!
    az hogy „palastinim” az nem egy nepet jelent!!
    a szo palastin a romai „palestra” szobol ered ami bekeritett terulet-et jelent!!
    olyan etnikum hogy palastin tehat sosem letezett!!
    az 1930-as evekben voltak olyan falfeliratok szerte a vilagon hogy pl,;-„zsidok vissza palesztinaba”-!!
    vagyis a zsidokat jelolte a szo palmesztin!!az arabokat az arab jelzovel jeloltek!!az akkori arabok kikertek maguknak a sertest hogy „palastin”-nak nevezze okt barki is!!

  • asher alexander

    KI?inkabb kik!!!
    pl,; a HAMAS,aHISBALLAH,az ISLAM DJIHAD,IRAN-i segitseggel most SYRIA miutan ,ketszer raketat lottek a Golanra,………………;;soroljam???

  • Nem értem ezt a patkány Dakotát , mijajóbánatnak járkál ide , ha csak mocskolódni tud ?
    Mit akar itt ?
    Mi a célja?
    Ki ez a az izéke egyáltalán ?
    ( Persze ha a Vonatollah egyik idekihelyezett aktivistája , akkor más a helyzet. Akkor viszont egyszer s mindenkorra törölni kéne. Érdemlegeset úgysem ír soha , csak pocskondiázza a cikkírókat és a normális kommentelőket.)

    Nyilaskismariska meg egyre @ülyébb. Pedig azthittem emberre nem hat a kergemarha-kór.

  • asher alexander

    parittyas!
    a javorszky nem romaniaban hanem ukrajnaban lakik!!

  • asher alexander

    mohai!!
    az a nagybudos helyzet hogy rajtad viszont mar az eg vilagon semmifele kezeles-gyogyszer sem segitene!!
    egy begyoposodott sotetagyu hulye nyilason,mint te-(ti)- csak es kizarolag egy jol elhelyezett 9mm-es loszer segit!!

  • Jávorszky. Éljél a palesztin állatokkal. Tahrir téren a demokrata egyiptomi tüntetők közé keveredett néhány asszony és lány. Mindet megerőszakolták, beleértve a két riporter nőt CNN-től. Többet megöltek utána. Oda való vagy te is, hogy gyakorlatból beszélhessél a muzulmán kultúráról.
    Ne pofázzál te semmi baromi hazugságokat, még képről sem ismered a rengeteg primitív, muzulmán állatot, akik iskola nélkül egyenesen beállnak fegyveres terroristáknak, amint elbírják a géppisztolyt.
    Te hülye Jávorszky, 1.5 Milliárd muzulmán él a Földön, hány tudós, művész, kiemelkedő értelmiségi van köztük, hány Nobel díjas? Kevesebb, mint 16 millió zsidó él a Földön és irdatlan nagy számmal a legeredményesebb, legsikeresebb emberek, számtalan Nobel díjas közöttük. Te akkora állat vagy Jávorszky, aki fel sem ismeri, hogy a szart kaparnád még ma is, a sötét Középkor primitívségével, ha nem lettek volna zsidó emberek, akik nemcsak feltaláltak, nem csak művészek, mérnökök, tudósok voltak és azok ma is, hanem jól bántak a pénzzel és tőkét teremtettek, hogy az ipari forradalommal kihúzzák a feudális elmaradottságból Európát és a háborúkban győztes legyen a nyugati kultúra és ne az Oroszok és az ázsiaiak diktáljanak Európának. Takarodj a muzulmán gyilkosok közé, oda való vagy te is. Hasznosíts magad a Palesztinoknál, szokásukhoz híven meghálálják, egyike lehetsz a mártír áldozatoknak „from friendly fire”.

  • Szerző: bubala51 | szeptember 28, 2012, 5:41 du.

    Szép riposzt volt bubala51. Hányingerem van tőled, mert kirekesztő, gyűlölködő vagy.

    Hogy sikerült a bepecsételés? Vagy majd a következő felmentést ad mindezekért?

  • bubala 51, az olyan férgek mint te, csak megerősítenek hitemben.
    …”hanem jól bántak a pénzzel, tőkét teremtettek, hogy az ipari forradalommal kihúzzák a feudális elmaradottságból Európát és a háborúkban győztes legyen a nyugati kultúra és ne az Oroszok”…
    És mindezt tették önzetlenül ugyebár, 56-ban is ez okból vívta harcát a nyugat magyar földön, hogy ne az oroszok diktáljanak, de amelybe a magyarok haltak bele és ezért provokálták ki az 1. és 2. világháborút és ezért vannak jelenleg a perzsa öbölben a szövetséges államaik hadihajói, csak Izraeli parancsra várva, hogy a rég várt 3-ik világháborút végre elkezdhessék és ezért tart ott Magyarország ahol most vagyunk, a maguk harca miatt ! A cionisták világuralmi harca miatti érdekükből milliókat voltak képesek kiirtani a földön!
    Ez a sötétség és a fény küzdelme lesz, melyben a fény fog győzni, mert abból lett minden.

  • dakota

    te kezdted es azt kapod, amit megerdemelsz

  • Miután az örmények megszakították diplomáciai kapcsolatukat Magyarországgal aminek kárörvendően örültetek, most sietve bepróbálkoztatok az osztrák zsidók magyargyűlölő szélhámosainak videójával. Melyik lesz a következő szomszédos állam melyet felhasználtok a magyarok provokálására egy újabb diplomáciai kapcsolatok megszakításának reményében?
    Ne reménykedjetek, nem vagyunk forrófejűek mint az azerik, örmények, nem fogunk ” fejjel menni a falnak” időnek előtte, de nem felejtünk és amikor eljön annak az ideje, mert el fog jönni, jusson eszetekbe majd mennyit ártottatok nekünk. Meg fogtok fizetni mindenért.

  • Elismerem, hogy valóban szomorú a Himnuszunk… De azért nem változtatnám meg. Az életünket kellene megváltoztatni, de azt mindenképpen! Csak úgy elmondom, mert csípi a szememet… Sok-sok pénzzel rendelkező üzletember – egy irodaházban büfét, sőt meleg konyhát is létesített. A felszolgálókat viszont nem tudás, hanem valami más gondolattól sugallva választotta. Az egyik nő ragyás arcú, a másik faarcú, a mosogatóban gyűjtik a poharakat – majd ha több lesz! – elmosogatjuk jelszóval.
    Az egyik ismerősömnek a leánya tipp-topp, sok éve a kereskedelemben dolgozik, tiszta, nett, gyors és kedves. S, nem alkalmazták egyetlen próbanap után. Agyaltunk, mi lehet az oka? Ráébredtünk. Mert azonnal elmosta a poharakat, mert mosolygott, mert szóvá tette, hogy a szendvicsek amelyek előző napról megmaradtak (BECSOMAGOLVA, HŰTŐBEN, rendben eltéve!) – de másnap nem azzal kezdenek, hanem a frissekkel. Amikor ezt Ő „bátorkodva” megkérdezte, hogy miért nem előbb az előző napig adják el (aminek semmi baja, semmi kifogásolni való nem volt!) – de az már délutánra – kidobandó! Tehát ez pazarlás…
    *
    Igen. A fiatalasszony túl okos volt, talán a leendő munkatársai veszélyt láttak a személyében, hogy majd nekik is többet kell dolgozniuk, talán jobban oda kellene figyelni a cég érdekeire?! S, bizony a próbanap végén – az ügyes, okos, talpraesett, gyors és kedves, s főként gyakorlott embert NEM VETTÉK fel.
    *
    Hülyéknek áll a világ! – Mármint itthon. Már több esetben is megtapasztaltam. Istennek hála, hogy öreg vagyok, tehát betöltöttem a 62. évemet és nyugdíjas. Sehol nem marasztaltak volna. Mert jómagam a saját szakmámban mindig képeztem magamat, s nem tűrtem el a lazsálást, mivel én sem lazsáltam… S, nem rejtettem el a véleményemet sem… Volt olyan főnököm, aki kitessékelt a szobájából, s magára zárta az ajtót, de három nap múlva úgy csinált mindent, ahogyan én mondtam. Igaz, akkor már a saját ötleteként vezette elő. Mit bántam én? Az a lényeg, hogy fusson a szekér! Ebből soha nem csináltam kabinet kérdést.
    *
    De tény, hogy szörnyű, ami most itthon folyik, legyen az ügyintézés, egészségügy, bármi, bármi… Minden nehézkes, de főként nem emberbarát… S, ez a legszomorúbb. S, ismételten az új Munka Törvénykönyvére hivatkozom… Rémregény – munkavállalóknak. – No a munkaadóknak pedig az a rettenetesen sokfajta járulék… Ha nem tudja bárki a törvényeket NAPRAKÉSZEN! Az nagyon megjár(HAT)ja. Például, kevesen tudják a START kártyában való lehetőségeket. De azt csak akkor lehet kiváltani, ha bárki 3 hónapig munkanélküli ellátásban részesült. S, akkor onnan kapja meg a nyomtatványt – amit kitöltve – a NAV-hoz (régen Apeh-nak hívták) – területileg be kell adnia. Ott kiadják ezt a Start kártyát, amit ha a munkaadójának oda ad, akkor kevesebb járadékot kell utána befizetnie a munkaadójának. Magyarul, ha van ilyen kártyája, akkor inkább őt veszik fel, s nem azt, aki nem rendelkezik az ilyennel. Ezt kevesen tudják, ne nagyon hirdetik…
    Más, szintén Start-kártya, de ez már MÁV és kedvezmény – bizonyos összeget be kell fizetni, s akkor számolatlanul 50 % kedvezménnyel lehet utazni vonaton (távolsági buszokon nem tudom), a barátaimat a vonat érinti. S, azt is kevesen tudják, hogy a 26 év a „választó”, mert 26 év alatt és után más összeggel kell számolni. De a 26 év alattiak minden pénteken de. 10 órától – vasárnap este nem tudom hány óráig bizonyos kedvezménnyel tudnak vasúti jegyet vásárolni. Ezt sem nagyon hirdetik.
    *
    Tehát a lényeg, a neten nagyon is érdemes bóklászni. Jómagam ezt teszem, s felírok minden új lehetőséget s hirdetem, hirdetem – hiszen egyre nyomorultabb a megélhetés, akkor amit lehet, használjon ki az, akinek erre nyílik módja.
    *
    S, valóban ahhoz, hogy mosolyogjunk, meg jól érezzük magunkat a bőrünkben – nem sárga csekkekkel kellene álmodnunk, már ha álmodunk, és nem az ágyunk szélén virrasztva verejtékben úszva vergődünk, ezt meg azt hogyan és miből – fizessük ki?
    *
    Eltértem a tárgytól, s bocsánat. De nagyban, igen nagyban ez az oka annak, hogy olyan sokan pszichiátriai betegségben vergődve élik napjaikat. S, még többen vannak, akik el sem mentek, nem is gondolják azt, hogy rászorulnának a segítségre!

  • Bubala:
    Szépen megfogalmaztad , nagyon találó és igaz minden sorod.
    Sajnos ez a helyzet.
    Persze a Dakota féle patkányok nem a témával foglakoznak megint , hanem a gyűlöletkeltésen jár az eszük.
    Én még nem hallottam hogy Izráel bárkit is fenyegetett volna , vagy bármely országot megsemmisítéssel fenyegetne. PErsze a vérgőzösre sorvadt agyú Nyilasmarikának és cinikusan aljas Dakotának ez nem tetszik. Szerintük maga az a tény hogy Izrael létezik és erősebb mint valaha , okot ad arra hogy vég nélkjül mocskolódjanak.
    Nem értem miért kell itt ezeket eltűrni.
    A liberalizmus nem azonos az anarchiával !

  • Én nagyon örültem volna ,ha kedves -föleg- zsido embertàrsaim feleennyire aggodtak volna az orszàgunk sorsàért, mondjuk 4 évvel ezelött mint most ! Akkor volt igazàn aggodàsra okunk. Sajnàlattal kell még megàllapitanom,hogy a MODERÀTOR minden alpàri megjegyzést àtenged tölük.

  • Georgina Bojana

    Drága Barátaim!
    Itt, itt teremtsünk békét! Mert az természetes, hogy mindegyikünknek más és más a véleménye. De ne nyomjuk le az ellent mondót a víz alá, hanem vezessük elő a mi okunk és okozataint. Mit és miért és most mondjuk, írjuk – s régebben mit gondoltunk.
    Legyen már béke, legalább itt, ha már Magyarországon egymásnak ugranak az emberek… No, itt nem hegyezném ki a magyar-cigány témát, mert ez zsákutca. Hiába akarják a közös nevezőt, soha nem fog menni. Miért? Mert mások a gyökerek, más a kultúra (ha van)… a meg nincs, attól mentsen meg egy magyart is a Teremtő, hogy egy ilyen család a közelébe telepedjen… Azonnal több millióval leértékelik magyarnak az ingatlanát…
    S, miért is?
    Mert a cigányok hangosan szeretnek, hangosan veszekednek, hangosan élnek. S, nehéz őket közvetlen közelből elviselni. Nem tagadom…
    De nem mindegyik bűnöző! Ezt többször is alá szeretném húzni. Voltak ugye régen, mert ma már nincs rá igény a vendéglátóiparban a zenész cigányokra. Azok a családok kiemelkedtek, szépen éltek. Ma már nincs munkalehetőségük…
    De tény, hogy azok a cigányok, sőt a magyaroknak sem, akiknek nincs semmi végzettségük, szakmájuk – csak mások keze-lába lesznek, s egyre szűkül a lehetőségük arra, hogy valaha is elhelyezkedjenek.
    Ez szomorú.
    De ezt is a válságra foghatjuk…
    *
    Még jól emlékezem azokra az időkre, amikor az irodaházakban kézbesítők vitték az adminisztrátoroknak az asztalához a hosszúkás kézbesítő könyvben a különböző iratokat. Ma már? Ismerek itt olyan újságszerkesztőséget, ahol a szerkesztők viszik a postára a leveleiket és az utalványaikat – mármint a szerkesztőség hivatalos leveleit! Szó nincs arról, hogy kézbesítő, meg az iskolákban az, hogy pedellus?
    Ki emlékezik rá? Vagy csak én vagyok itt a „korelnök” 🙂 én még jól emlékezem. A pedellusok az iskolákban – az igazgatók után az első emberek voltak! Ő csengetett, s nem az automata, hogy mikor legyen vége az óráknak… meg Ő nem engedett ki a szemközti közértbe, meg a sarki papírboltba egy füzetért, mert otthon felejtettem… Istenem, Istenem, be szép idők is voltak ezek.
    Hja és aki nem dolgozott, azt megbüntették! Keményen, sőt el is zárták! Amikor erről tartottam „kiselőadást” a fiatalok a térdüket meg a hasukat fogták, úgy nevettek! Hja, mondtam, igen, igen – ez a kezdődő szenilitás! Olyan dolgokra emlékezek, amelyek VOLTAK, de mára a vicc kategóriájába, vagy inkább az emberek TRAGÉDIÁJA. Úgy érzem, inkább ez utóbbiba…
    *
    Úgy, hogy kedves Barátaim, Mind, Mindnyájan akik ide jövünk, ide írunk – ne harcoljunk egymás ellen. Sőt meg kellene fognunk egymás kezét, jó szorosan, s kimondani azt: a világ bármelyik részén is vagy, s magyar vér csörgedez Benned! Magyar vagy! – S, a Himnuszunk, valóban szomorú, lehetne vidámabb, pergősebb, pattogósabb – de mindettől függetlenül ez a miénk. De nem ettől függ hogyan is élünk, hanem attól, hogyan érzünk egymás iránt?
    Én mindenképpen barátságot szeretnék itt is, közvetlen környezetemben, itt az újságban is és a világon
    szerte-szana! Hiszen olyan rövidre szabták az emberi életünket! Használjuk ki, s azt próbáljuk feltölteni örömmel, boldogsággal, a többit pedig „egyék meg az egerek”!
    Nem érdemes dühöngeni, nem tudjuk Ezt sem meg Azt sem leváltani. Lőjük le? Szó sem lehet róla! Azt ki kellene érdemelniök! Annyit NEM ér egyik sem!
    A maradék éveinket töltsük börtönben? Ahelyett, hogy a családunkkal együtt együk meg azt az egy tányér bablevest, mert ha csak arra telik, akkor arra telik, vagy krumplira, de azt a SZERETTEINKKEL együtt esszük, s a gyerekeinket mi neveljük és nem az állam. S, ebben a kutya nehéz időkben próbáljunk talpon megmaradni, de a másikat is támogassuk talpra, nem azért, mert másoknak akarjuk mutatni, hogy milyen jó emberek vagyunk. Nem. De azért, de azért ha belenézek a tükörbe, csettinthessek a kezemmel! Ez igen! Ezt jól elintézted! Ügyes voltál! Magamért, önmagamért teszem a jót, s nem várok érte el semmit. Hálát, köszönetet sem. Nekem az a legfontosabb, hogy magamról tudom, hogy ezt vagy azt MOST, vagy AKKOR jól intéztem el… S, ez az igazi siker! De ha valamit „elbaltázok” magyarul – véletlenül elmulasztok, s ezért bármi galibát okozok másnak, másoknak, akkor iszonyatosan tudom magamat „legyalázni” mert nálam működik a lelkiismeret… Nagyon is jól működik. Időnként jó lenne kikapcsolni, de lehetetlen… Kőkeményen belém nevelték a becsületet. Ha nem így tettek volna, talán most milliókkal dobálódznék… Mint olyan sokan mások. Átgázoltam volna, elárultam volna, beárultam volna másokat, s lefölözném a tejről a tejfölt. Sokan ezt tették, gátlástalanul. S, most élnek, mint az a bizonyos Marci a Hevesen! Úgy mondják. De én egyetlen órára nem cserélnék velük lelket… Gondolom, nekik is valahol van… S, hogy a Lelkük lázong, azt nem vonom kétségbe… S, pocsék lehet az éjszakájuk, s a nappalaik egy része… Úgy, hogy mindenért fizetniük kell! Higgyétek el nekem… Álmatlan éjszakák, pszichiátriai gyógyszerek, itt és most nem akarnék a YouTube-ra feltöltött anyagra mutogatni, hivatkozni… De, hogy keményen megfizet mindenki a tetteiért, abban bizonyos vagyok.
    *
    Tehát most legnagyobb gondom a választás!
    Ki a FityFenére szavazzak?
    Ez ezért nem jó, Az meg azért nem jó, Amaz meg amazért nem jó!
    A tévében bezzeg tudják az okos dolgokat mondani, hogy égnek áll a mind összes hajam! De ezek az okos emberek, amikor kormányon voltak, vannak, vagy remélik, hogy lesznek – azonnal megszűnnek létezni… Köddé válnak…
    Azután vannak olyan dolgok, amelyek valóban köddé váltak! Példának említeném a drága Tocsik ügyet? Hun van az már? A Postabankot?! Hun van az már? S, nem tudok, nem emlékezni, fene az agyamat… Mert éles pengeként, még akkor is „dolgozik” amikor a saját kertemben a csodálatos diófáim leveleit söprögetem össze! Még akkor sem tudok üresben, csak úgy létezni.
    Éppen azon gondolkoztam, hogy Keleten a bölcsek miért is olyan hosszú életűek? Mert ki tudták kapcsolni az agyukat! Csak úgy meditáltak. Csak úgy elvoltak a világgal és önmagukkal… Nem gondoltak semmire… Kikapcsolták minden érzéküket, agyukat, érzéseiket…
    Nem tudom hogyan kell, jó lenne megtanulni. Feltöltődtek, mert ilyenkor valóban pihentetik az idegrendszerüket. Mi pedig itt egymás nyakát fogjuk, jó szorosan, hogy az a Másik el ne szaladjon! Meg egyik gondolat – hozza a másikat, s mi csak pörgünk a saját tengelyünk körül… s esz minket az ideg.
    Mert NEM tudunk – így szétszórva, egyenként semmin, de semmi változtatni…
    Mint említettem, az itteni Magyarországon, most annak van igaza, akinek pénz van a zsebében, s az egyáltalán nem fontos, hogy esze is legyen hozzá!
    *
    Hja, ma mondták be a hírekben, no meg olvastam is – megszüntetik a Vidám Parkot! Benyeli az Állatkert. Bízom abban, hogy a Hullámvasutat és a Körhintát – nem adják el fillérekért… Mindkettőhöz csodálatos emlékek fűznek… No, meg ÉRTÉK is, mindkettő – pénzben is kifejezhető, meg pénzzel SEM kifejezhető…. Szívünknek kedves! No meg úgy tudom, talán Világörökség?
    Azt tudom, hogy a Műemlék Hivatalt Orbán atyuska megszüntette… Így szabaddá lett a szabad-rablás. Bármire, ráteheti a kezeit aki meg tudja eléggé fizetni… Elsírtam magamat…
    De kell-e ez nekünk?! Rágjuk, s rágjuk magunkat. S, változtatni NEM TUDUNK, mert kevesek vagyunk, s képtelenek vagyunk EGYETLEN CSAPATBA ÖSSZEVERBUVÁLÓDNI!!!
    *
    Búcsúzom, de csak mára, kedves Barátaim! Fel a fejjel! Olyan még soha nem volt, hogy sehogyan sem lett volna. A történelem és az élet kipörgeti magát, az, hogy milyen áron? No, azon most ismételten elagyalhatnék…

  • Szent Habakuk ! Még, hogy EGYETLEN CSAPATBA ÖSSZEVERBUVÁLÓDNI!!!
    Talán az atomháború utáni időszakban lehetséges amikor, csak néhány ember fog lézengeni kilométerekre egymástól….he…

  • Szerző: Geyza | szeptember 29, 2012, 11:35 de.

    göllner-gayza, szerintem olvasd vissza amire „válaszoltál”, mert egyértelműen gyengeelméjű vagy, ha ezt komolyan gondoltad. Minden rendben volt a bepecsételéssel?
    Mostmár minden megbocsáttatott? Kezdheted előlről a gyűlölködést? Hogy is van ez?

  • Itt tenyleg bizonyitodik, hogy bezartak a tebolydat. Meg jo,hogy kevesen jonnek ide(sanos 5-6 neven) firkalni.

  • Szerző: Geyza | szeptember 29, 2012, 11:35 de.

    Egyébként pedig ki a francot érdekli,hogy mi történik izraelben? Ez nálad valami kényszeres dolog, hogy örökké emlegeted? Mert értelme semmi.

  • asher alexander

    sajnalattal latom hogy a CENZ-ne es az URA megengedi azt a galadsagot hogy egy olyan ruhes alavaloan hazug nyilas patkany mint a denes eros itt lehessen,ide irhasson!!

  • Dakóca:
    Olvasom soraidet , hogy érdemben és legjobb tudásom szerint megválaszoljam őket.
    De valahogy olyan érzésem támad , mint amikor falusi latrinába nézek bele :
    Látom a mennyiséget , de a minőséget nem.
    Úgyhogy engedelmeddel…elegáns undorral inkább félrefordulok.

  • Wirtenberg Jenő

    Te szerencsétlen Bubala51!(bubala51 | szeptember 28, 2012, 5:41 du.) Miket zagyválsz itt össze? A nyugati világ milliárdokkal töm benneteket, megnézném hol lennétek önerőből! Lehet, még mindig a sivatagban szédelegnétek, mint 2 ezer éve. A kultúrátokat meg hagyjad kisapa – nézd meg a kis amcsi filmeket. A liberális mocskaitokkal meg elárasztjátok más népek szellem életét, viszont keményen vigyáztok a saját világotokra, a zsidóságra! Ugyanolyan felsőbbrendűnek hiszitek magatokat, mint a náci bagázs anno, csak baromira titkoljátok. Egymásközt lenézitek a többi népet, ami tudást a pénzről, kereskedésről ellestetek a föníciaiaktól azt használva ügyesen kizsákmányoltok mindenkit, aki elég hülye hozzá hogy szóba álljon veletek. A Nobel díjasaitokról meg annyit – hány eredeti izraeli is van közöttük? Érdekes lenne a hazai lakosságszámotokat mérve megnézni, hány otthonélő izraeli is van közöttük. Viszont figyelmedbe ajánlom a következő írást:
    http://www.janbiro.com/THE_JEWISH_BIAS_OF_THE_NOBEL_PRIZE.pdf
    Mellesleg neves tudós és véletlenül sem antiszemita!
    Én örülnék a legjobban, ha a saját hazátokban szépen összegyűlve dolgoznátok, minket meg szépen hagynátok élni. Bár érdekes, még zsidó bányászt, vagy kohászt még nem láttam, biztosan élmény lenne! S ha azt hiszed, hogy egy antiszemitával hozott össze a sors, meg a KH, akkor baromira tévedsz! Tisztelem mindazon zsidókat, akik keményen dolgoznak Izraelben, akik életüket adják hazájukért egy náci szellemű vezetés hülyeségei miatt, és igen tisztelem azon zsidó újságírókat, művészeket, akik rámutatnak a zsidó felsőbbrendűség, a kiválasztottság mítoszának veszélyeire. Te Bubala a legsötétebb cionisták közül való vagy, a sárga házban volna a helyed, ha még létezne, viszont a palesztin terroristákat is összeraknám veled, hadd barátkozzatok kedvetekre – merthogy ugyanúgy gyűlölöm a terrorizmust, mint a szélsőséges cionizmust!

  • Wirtenberg Jenő

    Ki ez az Asher, aki ilyen ocsmány módon mindenkit lenyilasoz, aki nem tetszik neki?

  • Sajnos ez a reklamáció már késő. Nem ez a kormány számolta fel,hanem az előző.Rajtuk kérjék számon!

  • wirtenberg!
    ez az asher,egy zsido,akit a magyar csendorok osszevertek,deportaltak csaladostol, kiirtottak a csaladjat,a csodaval hataros modon tulelte a lagereket-(birkenau,mauthausen,buchenwald,bergen-belsen!!)-most 87 eves oregember!!
    mire vagy meg kivancsi????
    udvozlettel,;
    Asher Alexander
    Kikar h’Hatsmauth
    11131 CFAT/SAFED
    Erets Israel

  • Jenőnek, aki nem anti-szemita!
    Minden anti-szemita gazember első állítása; „S ha azt hiszed, hogy egy antiszemitával hozott össze a sors, meg a KH, akkor baromira tévedsz!”
    Minden anti-szemita második állítása: „Tisztelem mindazon zsidókat, akik keményen dolgoznak Izraelben, akik életüket adják hazájukért egy náci szellemű vezetés hülyeségei miatt, és igen tisztelem azon zsidó újságírókat, művészeket, akik rámutatnak a zsidó felsőbbrendűség, a kiválasztottság mítoszának veszélyeire.”
    —————
    Biztosan a barátaid közt is van sok, aki zsidó. Cionisták nem lehetnek köztük, mert a cionizmus megszünt, abban a pillanatban, amint Izrael független állam lett! Azt pedig fölösleges említenem, hogy én zsidó vagyok, vagy sem, mert az egyáltalán nem fontos, azok számára, akik NEM anti-szemiták!

  • mit varsz toluk!!?
    nincsenek tisztaban meg azzal sem mit is jelent a szo „sionizmus”!!!
    megsugom,;
    Sionizmus=a Visszateres JOGA az Anyafoldre -(a Bilblia igy irta-Irja „SION”)-!!SEMMI MAST!!!
    de igy igaz!
    megszunt 1948 ota amiota Erets Israel Fuggetlen Allamma valt!!

  • Mit keres egy Magyar Hirlapban egy aljas Asher?

  • Georgina Bojana

    Képtelen vagyok magamban tartani a véleményemet.
    A zsidó ember, ha szükséges, mert bizony ott sem mindenki gazdag – ha kell, maceszon és vízen él, de a gyerekét taníttatja.
    A cigány viszont a még meg nem kapott családi pótlékot is elissza (NEM ÁLTALÁNOSÍTOK, sajnos nagyon sokan).
    A keresztények pedig nappal lopnak, hazudnak és vasárnap megvallják bűneiket a papnak… S, elmondanak pár imát.
    NEM ÁLTALÁNOSÍTOK, KÖZELRŐL ISMERTEM OLYAN KATOLIKUST, AKI MEGMÉRGEZTE A SZOMSZÉD KUTYÁJÁT, MACSKÁJÁT, S MINDENT ORDÍTOTT ANNAK BETEG FÉRJÉRE… Vasárnap viszont ment és a paptól felmentését kérte, megvallotta….
    Erre még szavam sincs….
    A zsidó emberek többsége ha azt mondja éjfélkor ott leszek a kereszt útnál – akkor ott is van! S, ha kezet ad bármi üzletre (a többség, akkor betartja a szavát. Miért is? Mert kötik a nagyon szoros, szinte kőbe vésett saját törvényeik). Természetesen a zsidók között is vannak lopósok, másokat kihasználók stb. stb. –
    De hiszen ez általános vétség, ezt a „bizonyos zsákot, bűnöket” – elkövethetik a magyarok, a cigányok, a keresztények és az akármelyik gyülekezetbe tartozó emberek is…
    Kedves Barátaim! Teljesen mindegy, hogy zsidó vagy keresztény – EMBER LEGYEN, de TALPIG EMBER. Akire lehet számítani, aki neveli a gyerekeit és nem az államra, meg az iskolákra mutogat, hogy lám, lám „ő bezzeg fizeti az adót, s nem törődnek a gyerekeivel. Nem tanítják erre meg arra…” – Egyetlen zsidó családban nincs olyan, hogy nem számoltatják el a gyerekeiket, ki merre járt, ki mit csinált, még felnőtt korában is kötelessége beszámolnia a családnak mire jutott üzletben, karrierben, családi életben, egészségben.
    *
    Kérem, ennek tudatában szórja a mocskot, akinek ingere van ehhez, de előtte jól gondolja át, hogy miért is szórja. Mert most nem ennek volna itt az ideje, hogy egymást köpködjük. De valóban egy összetartásra, mert Magyarország megindult a lejtőn, s hihetetlen gyorsasággal robogunk a fene nagy semmibe…
    *
    Lehet, hogy fentebb írtam, lehet hogy nem – de mintha kiszámolt módszerrel akarnák eltörölni Magyarországot… A fürdőknél (csodálatos gyógyvizeink vannak) nem fejlesztenek, de létszám-stop van! A Vidám Parkot bezárják, legalábbis ez a terv… S, helyette mi lesz? Ott áll és rozsdásodik minden, amíg majd „bagóért” elvesztegethetnek. Szerintem a Tébolyda is erre vár… hogy teljesen „legatyásodjék” … S, azt mondják, értéktelen, s milyen jó üzletet kötött – aki majd megköti. S, bagóért eladják. Amiből egy bizonyos összeg az államkasszába megy, a többit majd felosztják… borítékolják aki „kiérdemelte”…
    Ott van a Nyugati pályaudvar! Ott is a 14-es vágányok mellett ledózerolták, mert előbbi vezetésünk tervezett oda valamit… De azóta sem fejlesztik a pályaudvart, a ledózerolás helyett mi van? Kerítés és földkupacok. Még jó, hogy nem szemét.
    S, megnézhetnénk a Baross teret a fene nagy lyukával…
    Természetesen sír a szájuk, hogy kevés az idegenforgalmi bevétel!
    S, a sok plázát, aminek semmi, de semmi értelme. Vásárlóerő nincs. Erről gondoskodtak vezetőink.
    A piacokon mit vásárolnak? Csirke far-hátat, meg nyakat, meg szárnyat, meg pulyka nyakat… Lézengenek a vevők. Mert nincs pénzük. Hiába van telis-tele áruval… Már a kereskedők is meggondolják, hogy mennyi pénzt forgatnak bele az üzletbe, ha eladhatatlan a borjúhús, a liba és más drágább portékájuk.
    Mostanában még a töpörtyűnek is csillagászati ára van, ha jól emlékezem, utoljára egy kilónak az ára 1600 forint volt! A töpörtyűnek! Régen a szegény emberek eledele volt, kenyérrel…
    Mára már a gazdagok sem veszik, hja az igazán gazdagok? Már nem tudják mit egyenek és hol? Azoknak külön vendéglőjük van, ahol lazac, osztriga, s talán krokodill húst is árulnak… Kínjukban már nem tudják, mit is kellene enniök…
    No, de!
    Hol van a nép? Az Orczy téri kínai piacon! Ott igen, ott hömpölyögnek. Tömegben, mint régen a belvárosi V. kerületi Kossuth utcában – a Kígyó utcától az Astoriáig… Be szép is volt!
    Bezzeg a kínai piacon megvásárolják a szemét árut. Mert szemétre való a cipő, egy hónap után (ha addig kibírja), a ruhákat, melyeket két-három mosás után ki kell dobni. Véleményem szerint a kínai piacra csak a GAZDAG ember megy vásárolni. Mert most olcsó, de meddig tart? Inkább egy jobb minőséget, ha csak évente egyszer – de az kitart.
    *
    Ismét elkalandoztam, ezek szerint ez a nagy bajom.
    Jogosan kapom majd a fülhúzgálásokat. Mert eltérek a fenti témától.
    De nem lehet kibírni, hogy a Blaha Lujza téren is építettek egy üzletközpontot – a régi Sajtóház helyére, Istenem, ahányszor arra visz az utam, mindig megsiratom – sok évet eltöltöttem ott! Munkával- munkában. – S, alig megy be vásárló abba az új házba, de hiszen mellette a régi Corvin… Eszement ügyletek ezek, s mind, mind tönkre vágják országunkat. S, mondhatnám, miért darabolták fel a Ganz-MÁVAG-ot? Ott micsoda metró kocsikat csinálhattak volna? Miért darabolták fel a Csepel Műveket?
    Ha oda visz az utam, bármi okból, összefacsarodik a szívem. Mert NiCSENEK országunkban JÓ SZAKEMBEREK. De vannak mindenféle kommunikációs, meg referencia szakemberek, meg üzletkötők, meg az ég tudja milyen szakon végzettek, egyetemi diplomával… De jó szakember kevés, vagy alig…
    Sírni tudnék, amikor megszüntették a cukorgyártást, mert abból munka és pénz volt. A parasztember megtermelte a cukorrépát, leadta, abból pénze volt, s a gyárban feldolgozták a szakemberek, betanított munkások, s biztos megélhetésre számíthattak. Itt ahol élek, egy falu, de saját malma volt. A parasztemberek az itt megtermelt szép sárga búzát bevitték és lisztet vittek haza, vagy a piacra, vagy bent hagyták és a malom értékesítette.
    Most? A parasztemberek a kertjeiket többnyire felszórják gyomirtóval, hogy sem gaz, sem semmi ne teremjen. Sok kert, most olyan, mint egy holdbéli táj… Az enyém szép zöld, mert szeretem a dió-, a szilvafáimat, azt a pár sor szőlőt, a mogyoró bokromat. Szeretem hallani a madarak trillázását, mert nálam sok-sok a fészek, mert sok a zöld. A szomszéd pedig szomorkásan bemegy a házába, s ki sem jön a teraszára, mit nézzen? A kihalt földjét? De termelni sem tud, mert nincs ereje, mert ha Pesten dolgozik, akkor az oda-visszaút+munkaidő – bizony, van, hogy csak 4 órát tud pihenni…
    Nem mentek senkit, az igazat írom.
    *
    Most minden ingovány, minden süllyed és semmi nincs biztonságban… Keserves az élet. De bármennyire is keserves, mindig – minden áldott nap azon imádkozom! Azért fohászkodom, ne legyen háború! Mert abban a háborúban ott lesznek a fiaink, a barátaink fiai és mi sem lennénk biztos a jövőnkben. Ne legyen jegyrendszer, mert volt… S, ne jöhessen a fekete autó az éjszaka közepén és vihessen el embereket, mert kinyitották a szájukat, vagy mert megírták mindazt amit igazságtalannak és embertelennek ítélnek a mai Magyarországon.
    Ezért kell(ene) összefognunk, de nagyon kedves Barátaim, Írótársaim és Olvasóim!
    *
    Azért volt már arra is példa, méghozzá szép példa, hogy össze tudtunk fogni és nem egymást köpködni a származásáért. Mert ki tehet arról, hogy ki és mikor és hol és hogyan hozták a világra? Ki tehet arról, ki az apja, anyja? Még a legelvetemültebb bűnözőnek is lehet becsületes, rendes gyermeke. Aki egész életében szenved a szülei életvitele miatt. De becsületes, jó szülőnek is lehet olyan gyereke, aki szétdúlja a saját hazáját, Magyarországot. Ami egy aprócska kánaán lehetne, de nem az… Mert hozzá nem értők fosztogatják, meg hol ide, hol oda csapódnak… Lehetett volna egy pici kis Svájc, egy olyan ország, hogy fent tudtuk volna magunkat tartani, sőt a mezőgazdasági és egyéb dolgainkból még behozatalt, importot is tudtunk volna csinálni. S, az emberek biztosak lehettek volna mind a mai, mind a holnapi ÉLHETŐ életükben. Mert ez így nem élhető… Egyre több a depressziós, elkeseredett, elmagányosodott, az emberi lét szélén vergődő szerencsétlen roncs. Akik már embernek sem nevezhetőek. S, teszem ezt a kijelentést nem lebecsmérlően, nem szánalomból, de igazmondásom teljes tudatában, ép ésszel. Egyelőre az még megvan, de ki tudja….a meddig-et?
    Ne tegyük ezt. Kérlek Mindnyájatokat! Ne…
    Megköszönöm, hogy elolvastátok beírásomat, ami már kész kisregény, de elnézéseteket kérem, nem tudtam magamat leállítani… Csak jöttek a mondatok az ujjaim alól, a szívemből…
    Mert én ezt így érzem.

  • asher alexander

    te balfasz eros denes!
    latom meg mindig nem vilagosodik a sotet agyadban!!
    ez itt a CANADA-i magyarhirlap!!NEM A BUDAPESTI!!!
    vilagos ezuttal te majom!!
    mellesleg semmi kozod hozza ruhes naci!!

  • asher alexander

    georgina kedves!
    engedj meg nekem egy kozel 3000 eves zsido kozmondast!!
    -„mi ertelme leloni a medvet,ha a boret nem lehet mar elore eladni”-
    ugye erted mire celzok……………………….??!!

  • Wirtenberg! Te normális vagy? Mit képzelsz magadról te ótvar náci rohadék?! Jössz itt ezzel a fasiszta propaganda zagyvalékkal, és még ájtatoskodsz is a tiszteletről, meg a rendes zsidókról. Le se szarjuk a te tiszteletedet mert évezredekre vagy az emberi normáktól te agyatlan, primitív véglény! Húzzál vissza a nyomorult, selejtes világodba ahol megkajázzák a demagóg mocskodat! Fúj! A disznószarban is csak féregnek lennél jó!

  • És te mit keresel a világon Dénes erös?! Az ilyen hitvány senkiháziaknak a létezése is sértés a világnak!

  • Ja és Jenőke! Mielőtt megkérdeznéd, én egy zsidó vagyok Magyarországról, és ha még ennél is kíváncsibb vagy rám, csak szólj…!

  • Kedves Bubala! Mindig nagy öröm olvasni az írásait!:)

  • asher alexander

    ne foglalkozz vele!!!annyit nem er!!
    inkabb „…..sheheyanu v’giyemanu lizman haze!!! Hag Sukhot Sameah Liber Chaver!!”-
    holnap reggel ne feledd a ,;- baruh ata ‘H eloikeinu melekh h’olam aser kiddesanu b’mitsvotav v’tsivanu ner shel lulav”-ot elmondani!!!!

  • Köszönöm Asher bá!
    Önnek is!
    Sajnos csak Csütörtöktől tudok sátrazni de az áldást minden nap elmondom!:)

  • Ennyit a moderàlàsrol . Mindenféle mocskot àtenged .Mikor kritizàlok én egy véleményt, mert cigàny vagy zsido irta ? Vagy mondok lekicsinylö véleményt valakiröl ?

  • Georgina Bojana

    Kedves Asher Alexander!
    Megköszönöm hozzám írt soraidat. Pontosan megértettem azt, amit leírtál. De azért szörnyű, egyenesen szörnyű – hogy így lövik ki „mérgezett” nyilaikat egymásra az emberek. BÉKÉT, ÖSSZETARTÁST, SZERETET remélek. Annyi, de annyi testi-, lelki- nyomorban élt az emberiség – honnan is kezdhetném? Akár a középkorban – akár Vietnamban – akár Kambodzsában, – akár Afganisztánban, Iránban – s itt Magyarországon Istennek hála’ háború MÉG NINCS. De ha nem csendesednek az indulatok, ki tudja, mi lesz ennek a vége?!
    Békét, nyugalmat szeretnék. S, boldogan szeretném kiépíteni továbbra is a baráti kapcsolataimat – függetlenül attól, hogy ki milyen Istenhez imádkozik. Hová vallja, sorolja magát!
    Engem arra nevelt drága Nagyanyám, hogy ha szükségem van Istenre, akkor akár egy puszta közepén, vagy a szeretteim sírjánál, vagy csak úgy mentemben, megállok, s elrebegek egy imát. Mert nagyon nehéz az életünk. Viszonylagos egészséget kérek, megértést, békét és összetartást.
    EMBEREK ébredjetek!
    Az életünk rövid! Ne acsarkodjunk végig! Szeressünk és szeressenek. S, az ellenünk vétkezőknek mi bocsássunk meg, mert nincs annál felemelőbb érzés, amikor kimondom: megbocsátok. De ezt szívből mondom, de nem is acsarkodom tovább. Egyszerűen „kiejtem” az agyamból a rosszat. Mert élni szeretnék, igaz, már betöltöttem a 62 életévemet, de még élni szeretnék… S, a napi gondok, a napi nehézkes ügyintézések, a számlák, az emberi butaság felemészt minden tiszta gondolatú embert. S, a sok fiatal akik vagy azért munkanélküliek, mert túlképzettek, vagy azért, mert „csak” érettségijük van, s „csak” 3 nyelvvizsgájuk, s nem akarnak elmenni külföldre, mert ragaszkodnak az Édesanyjukhoz – jelen esetben hozzám. Két lábbal, két kézzel tolnám ki az okos leányomat, s nem megy, mert szeret. S, képtelen nélkülem élni, hogy nem én nyitnám naponta előttük a kaput. A vejemet is fiamként szeretem, aranyos, jó gyerek. S, olyan, de olyan jó, ha hozzám bújnak, csak úgy.
    Igaz mit teszek ezért?
    Hirtelen gondolattól vezérelve palacsintát sütök, meghallgatom a gondjaikat, ahol tudok segítek, letelefonálom lelevelezem, toppon vagyok. Mert ők hajtanak, egész nap. Tiszteletben tartom az önálló életüket, a szerelmüket. Magamra csukom az ajtómat, nem nyüzsgök, amikor Ők hazaérnek. Úgyis bejönnek, vagy együtt leülünk a tornácra, együtt vacsorázunk vagy nem. Nem ragaszkodok semmihez. Annyira nem, hogy még a karácsony esti ünnepi vacsorát együtt esszük, de a következő két napon mindenki azt eszi, amit akar, akkor amikor akarja. Nincs megkötöttség, ebben nincs tradíció. Szeretet van és megértés. Minden nap hajnalban fél négykor indulnak, s este jönnek haza…
    Most miért szekírozzam őket. Megkeresem és megtalálom az elfoglaltságomat. Ha jól vagyok, előre főzök, sütök, ha nem, hűtő. A leányzóm nagyon jó szakács és cukrász – no nincs róla papírja, de örökölte a családi géneket és sokat tanult tőlem, én pedig az én elődeimtől. Hihetetlenül HÁLÁS vagyok ezért, no meg a nevelésemért. S, iparkodtam mindezeket tovább is adni. Sikerült. Kell-e ennél nagyobb öröm?!
    Igen. Kellene.
    Az, hogy a gyerekeim előtt lehessen megvalósítható cél, mert minimál bérből vergődni lehet, de családot vállalni, házhoz hozzá építeni – már kevésbé.
    Vannak magyarországi régiók, ahol egyáltalán nincs munkalehetőség. Pest megyében – utazni kell a fővárosba, – utazási ktsg. ADHATÓ! S, többnyire nem a „vidéki munkavállalót” választják. Pedig ez a ktsg. leírható a munkaadóknak az adójukból…
    Minden inog, ingoványos és úgy érzem magamat, mintha egy sűrű ködben araszolnék, de nem tudom, hová jutok… Kegyetlen! Így, még soha nem éreztem bizonytalannak az életünket.
    *
    Az itt beíróknak, olvasóinknak kívánok nagyon jó egészséget, lelki békét, szeretetet – szeressenek és szeressék őket. S, gondolják át azt, de a legkomolyabban, hogy a düh, az olyan méreg, mely egy feszültség. S, ha akarjuk, ha nem, villámként cikáz bennünk. S, ha nem tud kisülni, tehát nem vágunk valamit a földhöz, nem csapjuk be az ajtót – ami viszont a családtagjainknak, barátainknak elviselhetetlen teher lenne.
    Akkor ha nem bírunk magunkkal, bevált módszerem: sok-sok bedobott reklámújságot kötöző madzaggal erősen összekötök. S, ha jól felmérgesítem magam, okkal! Akkor megfogom ezt a csomagot, kiviszem a tornácra, s a fejem fölé emelem, s teljes erővel a kőre dobom. Az a meghallott „pufff” – kivezeti belőlem a feszültséget. S, nem harapok, nem vicsorgok senkire. S, azonnal jobban vagyok.
    Ezt különben egy orvos tanácsolta, aki különben rákbetegségek kialakulásával foglalkozik. Műszerrel kimutatható a bennünk lévő feszültség. Elgondolkoztatok-e már azon, hogy az a feszültség, mint egy villám, micsoda kárt tesz a szervezetünkben? S, ha nem kapja meg a „kisülési” lehetőséget, akkor gonoszul megtámadja bármelyik szervünket. Így alakul ki a gyomorrák, mert nem mondjuk ki a gondolatainkat… Így alakul(hat) ki a bélrák, mert az idegességtől folyamatosan hasmenésünk van, amit csak egy nyugalmas élettel lehetne megállítani.
    *
    Éljünk békességben, éljünk egészségben! S a politikusokat – mármint azokat, akik szétkaszálják a hazánkat – ott egye meg a fene, egy rakáson! De a legkomolyabban mondom. Higgyétek el, azért annyira nem érzik jól magukat. Naponta többször és folyamatosan átkozzák őket… Nem lehet jó dolog így élni. A gyerekeiket a többiek kiközösítik, mert azt teszik. Ha valamelyikük gyereke akár többszörösen is és tökéletesen megtanulja a leckéjét, akkor is meggyanúsítják, hogy csak azért kapta a jó bizonyítványt, mert az apja ez meg az….
    No, nem éppen sírni készülök a zsákban őrzött és különböző ingatlanokban, vállalkozásokban bementett vagyonukért. Nem.
    De becsüljük meg amink van. Ha kevés, akkor azt a keveset, de megvagyunk egymásnak, s ne prüszköljünk egymásra. Nincs értelme végig átkozódni rövidke életünket!
    Áldást és szeretetet küldök, de azt két kézzel – minden beírónknak és olvasóinknak! Éljetek vele! Okosan!

  • asher alexander

    -„vagy mondok lekicsinylo velemenyt valakirol”-
    HAJAJJ!!!IGEN!!
    ket-harom hozzabofogeseddel fontebb pl,; rolam!!-(igy zsido meg ugy zsido!!)-

  • asher alexander

    Kedves Georgina!!
    Hat igen!!Ertem en nagyon is jol hogy mit irsz,……………………..de sajnos az itt-(IS)-Hoskodo melymagyarok,a vegen Rad sutik-(nem lesz meglepo toluk,!!!-mar regota nem lep meg semmi toluk!!)-hogy „magyargyulolo” vagy !!
    szerintuk ugyanis az a szep alomkep amit leirtal-(barcsak megvalosulhatna!!!!)-kimeriti a magyargyulolet fogalmat!
    nota bene,;-rajtuk kivul ezt a „jelzot” a Kutya se hasznalja!!!Europa ezen-(is)- rohog veluk kapcsolatban!!
    Egyen mindegyik egy Turulttojast!!

  • Wirtenberg Jenő

    Elolvasgattam ennek a parittyásnak a korábbi beírásait! Te nevezel engemet ótvar náci rohadéknak? Hiszen te egy senkiházi vagy! Megnyugtatlak téged aztán tiszteljen a görcs, se zsidóként, se magyarként – már ha az volnál – akkor se tisztelnék egy ilyen hitvány hazaárulót! Még ez az asher hagyján – neki volt (meddig is?) oka gyűlölni a magyarságot – de te? Itt ócsárolod a nemzetet – ha itt laksz, akkor hazát, oktatást, lakást, stb. kaptál tőle, ha nem itt élsz, akkor meg a jó k…anyádat szórakozol velünk. És főleg én tényeket írtam – cáfolgass már adatokkal! Te meg itt hülyeségeket firkálsz – holmi középkori zseniális zsidókról, akik kihúzták a szarból Európát! Na, az ilyen marháktól mentse meg a zsidóságot a Jóisten, akik a saját primitívségüket, butaságukat próbálják palástolni nemzetük piedesztálra emelésével. Van elég baja a zsidóságnak nélküled is, aki minden szavaddal a felsőbbrendűségeteket próbálod igazolni. Még jó, hogy a zsidóság nagy része épeszű, hazaszerető és nem ilyen barom, mint te, meg a zsidó értelmiség egy része – ugye Konrád György, Heller Ágnes és társaik, akik úton-útfélen gyalázzák a magyarságot, hazudoznak össze-vissza ezzel erősítve az antiszemitizmust!
    Amit idéztem a Nobel-díjról cáfolhatatlan tény szerint, és adat szerint is – cáfolj, ha tudsz és ne ocsmánykodj! (ez parittyásnál – mi vagy te kis dávid? – persze megszokott) Engem csak feldühít, ha bármely nemzet fia előadja a maga náci nézeteit – te meg itt nyomod a felsőbbrendű, kiválasztott vérnáci dumát, mintha csak a zsidó kultúra lenne az emberiség megmentője. Azért nem ártana definiálni, ki az az antiszemita, és mennyivel rosszabb, mint mondjuk az antimagyar? Érdekes lenne az itt leírt hozzászólások fényében!

  • asher alexander

    wirtenberg te szerencsetlen kis niemand!!
    1,;-ugye Nem mi zsidok kezdtunk VERVAD-sztorykkal elojonni a magyar parlamentben??
    2,;-futbalmeccsen ugye Nem mi uvoltottuk korusban,;-mocskos zsidok”??
    3,;-a Teve utcai Palota elott ugye Nem mi zsidok uvoltoztuk korusban,skandalva,;-„mocskos zsidok”??
    kar lenne letagadnod,mert a „Jobbik TV” bemutatta eloben!!
    -es meg te ugatsz itt??
    asd el magad jo melyre!!!SZUNJ MEG ITT!!!!

  • Jenő elvtárs: Senki nem kap semmit a „hazától”. Senki nem kap semmit a kormánytól, az államtól. Nekik nincs pénzük. A polgár adót fizet, dolgozik, termel, hasznot, vagy veszteséget, jót, vagy rosszat, az év végén össze lehet azt mind számolni. Annak egyetlen fillérje sem az államé, a kormányé, azt mind vissza kell fizetni a polgároknak, iskolába oktatni a gyerekeket, ellátni a betegeket, rokkantakat, nyugdíjasokat, elesetteket, építeni, karba tartani az infrastruktúrát, intézni a polgárok ügyes-bajos dolgait az irodákban, a honvédséget, rendőrséget, tűzoltóságot,fenntartani. Ja és magát is érdemes lett volna talán ilyesmire oktatni.
    A polgár csak akkor tartozik elismeréssel, jó véleménnyel a kormány, az állam, az un. haza iránt, ha az jól, becsületesen, nyíltan, minden polgárt egyenlőként kezelve, becsületesen, önzetlenül, minden fillérrel elszámolva, méltányosan, szakértéssel végzi a vállalt (demokráciában) és rá bízott feladatokat. Ezek egyike az lett volna, hogy magát is megtanítsák, hogy becsület hiányában egy koszos bagázs most a polgárokat rabolja ki, mert az elődei, köztük ugyanez a kormány már kirabolta az ország ingó és ingatlanját, minimum 50,000 milliárdot menekítve ki offshore cégekbe, bankokba. Barátomnak van egy nagyon jó megállapítása. „Minden nemzetet onnan lehet legjobban megítélni, hogyan bán az elesettjeivel, öregjeivel.”
    Nos Magyarországon, ebben lassan Szomália szintjére esett, csak nem géppisztollyal öli a betegeket, öregeket, hanem szándékosan kifosztott, tönkretett egészségtelen ügyi rendszertelenséggel és gyógyszerek, kezelések megtagadásával, elódázásával. Maga jó hazafi, legyen boldog, az áldott és dicséretes baltás gyilkos üzér által vezetett diktatúrájában. Én ugyanis nem érdemesítem a mostani Magyarországot pogárait megbecsülő hazának nevezni.

  • He…? Jenőke, hogy te mekkora majom vagy! Hát ki nem szarja le, hogy téged mi dühít fel! Legyél már kicsit karakánabb te szerencsétlen kis szardarab! Vegytisztán fasiszta vagy de még annak is vacak mert közben álszenteskedsz itt ami nagyon ciki. Gyerünk öntsd ki sikertelen életed minden fájdalmát, keserűségét, oszt majd megnyugszol! A Nobel-díjról, kiválasztottságról szóló zagyvaságaidhoz nem érdemes hozzá szólni mert te vagy az a tipikus félművelt, vérszomjas nyárspolgár aki tömegbázisát adja a megszállott nacionalistáknak, fundamentalistáknak, hívő jobboldali rasszistáknak, és egyéb „szellemi sikertörténeteknek”. Húú baszki, de szánalmas vagy!

  • Wirtenberg Jenő

    Asher! Mikor volt a vérvád? Jössz itt a 100 éves emlékeiddel, közben itt gyalázkodol, mint egy vérbeli magyargyűlölő – ugatni meg a te szokásod, mi magyarok (beleértve a zsidó vallású magyarokat is) beszélünk! Hány országot mondjak, ahol sokszorosan többet zsidóznak? Hülyék mindenütt vannak, lám itt vagy te is, fajankó! Képes vagy néhány idióta nézete miatt gyűlölni az egész magyarságot – ez pont olyan, mintha néhány idióta, ártó zsidó miatt az egész zsidóságot gyűlölni kellene –egy barom vagy, a kis dávid barátoddal együtt – ennek ellenére csak sajnálni tudlak benneteket, mert barátom, egy régi mondás szerint „szart ér a harag hatalom nélkül” Na, az meg nincs nektek. Itt meg nem is lesz! Bubala51 – csak annyit – ha nem tetszik, hogy demokratikusan nyert hatalmat csak demokratikus módon, azaz választással lehet megdönteni, akkor kedvenc pojácád szavaival élve „el lehet menni” – nem fog senki visszatartani! Tetszett volna az országot úgy kormányozni, hogy nem került volna sor a 2/3-ra! Úgy látszik, a maga barátai nem nagyon nyerték meg az ország szavazóinak a bizalmát, úgy, hogy a maga szavai nem hogy nem igazak, de hazugságok és tényferdítések sorozatai. Ja és mit is mondott Kennedy a hazával kapcsolatban? – keress már rá a neten barátom – talán megérted a filozófiai tartalmát. (bár ebben erőteljesen kételkedem) Aztán neked is meg ennek az ashernek üzenném, párbeszédet várnék, ténybeli és adatbéli elemzést, mert acsarkodni nem túl nehéz, csak nem akarnék a szintetekre süllyedni! (érdekességképpen biztosan nem tévedek, ha benneteket antimuszlimoknak neveznélek (ahogy ti minket antiszemitának) – hehehe)

  • Wirtenberg

    valoban sokat kapunk a kormanytol, akik aztan teljesen vegyesen zsidokent, magyarkent, ciganykent kepviselnek minket, annyit kapunk es kaptunk, hogy kivandoroltkent a vilag osszes kivandorloja kozul a volt szocialista orszagokbol, kulonosen Magyarorszagrol jovok a legszerencsetlenebbek…..az afrikaiak, plane a keletiek mind jaratosak business teren, csak a kelet-europaiaknak nem volt semmi fogalmuk rola…..ezek mind ismerik a kapitalista munkamoralt, csak a kelet-europaiaknak nem volt fogalmuk rola…..ott, ahol business az egesz vilag, mi vagyunk a legeletkeptelenebbek….es szinte minden mai kivandorolt, fuggetlenul hany eves, a 0-arol kezdi, meg egy egyszeru pakisztani embernek is tobbet adott a sajat orszaga a tarsolyaba, mert eleve angolul zajlik Pakisztanban az oktatas, igy legalabb angol nyelvteruleten nem kezdi mindjart azzal a kinlodasait, hogy fel kell zarkoznia az anyanyelvi szinten beszelokhoz, igy siman el tud helyezkedni abban a szakmaban, azon a szinten, amit otthon elert….(ez a felzarkozas lehet peldaul gatja, hogy soha nem tud valaki elhelyezkedni a szakmajaban, akarmilyen jol kepzett is volt, ha viszont iskolakba kenyszerul, hogy felzarkozzon – minimum 3 ev – akkor meg nem tud kozben penzt keresni, eltartani sajat magat illetve a magaval hozott csaladjat.)…nah ilyen sokmindent koszonhetunk mi a magyar allamnak mar visszamenoleg is…..szegyelljek magukat inkabb, hogy megnyomoritottak a nepuket es az ujkeletu kormanyok sem azon faradoznak, hogy kikoszoruljek ezt a csorbat, hiszen annyit szenvedett mar a magyar nep, hanem ujabb es ujabb politikusi sleppek zsebeit tomik, csupan erre futotta az erkolcsukbol….mocskos diszno mind! magaval egyutt, mert kellenek az ilyen otvarszenny melymagyar ostobak ahhoz, hogy ilyen aljassagokban tamogatokra talaljanak….elkussoljon leginkabb, AMONDO VAGYOK!

  • Egyébként meg a felmenőim felét, ilyen magyar élettérről álmodozó fasiszták gyilkolták meg, szóval „némi” alapom nekem is van rühelleni a magadfajta szarháziakat, úgy hogy a nemzetiszocialista retek k..va anyádnak szólogassál be te fa…pó!!! Nagyon zoral vagy itt a neten kis köcsög…!

  • Jenő elvtárs:
    .
    Kiket töm a nyugati világ?
    .
    Mi vagyunk a Nyugati Világ. Még akkor is, ha Obama lesz az elnökünk négy évig. Nekünk senki nem ad egy garast sem, akármekkora természeti csapás ér, nem rohanunk siránkozva fűhöz-fához segítségért, nem üzérkedünk baltás gyilkosokkal, üres igéretekért, mint a viktor.
    .
    Fenntartjuk a Világ legjobban képzett, legjobb felkészültségű, legjobban ellátott hadseregét, még akkor is, ha az Izraeliek vitáznak ezen, mert nálunk egy tucat S.O. katonánk hasznosabb tud lenni, mint Obama egész kabinetje, náluk pedig egy tucat S.O. katona nem tudna Netanyahu eszén sem túljárni, nemhogy az egész kabinetén.

    Milyen sivatagban szédelegne és kicsoda? Jenő elvtárs, egyet mondok magának!

    Ha a sok gojem azért kritzálja a zsidókat, mert azok összetartanak, fizikai munka helyett tanulnak és sok pénzügyi munkát választ, doktorok, ügyvédek, tudósok, művészek lesznek, nem mennek el utcát söpörni, egymást segítik, megtartják kultúrájukat, vallásukat és sikeresek ezáltal no és ezt maguk mind tudják AKKOR, AZ ISTEN SZERELMÉRE MIÉRT NEM UTÁNOZZÁK EZEKET A SIKERES EMBEREKET????? Miért mennek el inkább kéményseprő ruhában cigányokat riogatni és miért mennek el utcát söpörni?

  • Hé ! Fiuk ! Már biztosan fröcsköl a nyálatok! FÚÚÚÚÚÚj !

    Bubala51, vigyázzon mán, már majdnem kibújt a Gy Bognar jr ! Megvolt a „koszos bagázs”, hiányzik még „viktátor”, he.he……….

  • Megnyitották a tébolydát ! Az összes cukorkás bácsi meg az ámokfutó Bubala a mutogató juniort kergetve kimenekült aki már az Isten szerelméért könyörög, meg a megmondó perverz AMONDÓ VAGYOK…he..he………

  • Jenő kartárs: Hitler is demokratikusan lett megválasztva, persze magának az is elfogadható! Csak a hülye emberek szeretik azt, hogy valaki a szájukba rágja mit szabad hinni és hirdetni. Magából jó muzulmán lenne.

  • Wirtenberg Jenő

    No nézd csak! Ez a sok kis (MODERALVA), hogy felháborodott,ha tényekkel kell szembenézni! Ti szarháziak,ki a fene tisztelne benneteket – ha olyanok volnátok, amit leírtam,talán – de ti szarkupacok messze vagytok ettől. Nyugaton rontjátok a levegőt, szívjátok az ottaniak vérét – ehhez kurvára értetek, aztán még büszkék is vagytok rá! Hazátlan népség, 2 ezer éve utálnak benneteket, mert az aljasságotok, a mások lenézése előbb-utóbb kiderül. Szemtelenségetek az anyaország lakóival szemben mérhetetlen, erre persze előbb utóbb rájönnek, aztán megint rinyálhattok kárpótlásért. Nem az a baj, hogy összetartotok – tennétek ezt a saját kis Izraeletekben, de ti kigolyózzátok a nem zsidókat, ellopjátok az ötleteiket, aztán learatjátok a sikert. Elfoglaltátok a médiát, a bankokat, pénzelitek a sameszaitokat (itt is ez a nyálas csipke rózsa, alias libas, aki a (MODERALVA), mert 2 kölykét felvették valami zsidó iskolába – na ezek lesznek aztán igazán antiszemiták), mindezt azért, hogy lehetőség szerint, aki más véleményen van, az kórusban kiátkozásra kerüljön. Amerikában már a legkisebb kritika is, ami ellenetek szólna, azonnali kiátkozást von magával – Európában még nem teljesen működik a dolog, de itt is hasonlóra törekedtek – csak itt nagyobb a társadalmi önvédelem. Ha Amerikában rájönnek az emberek, hogy valójában mi is folyik, akkor nem irigyellek benneteket, Európa is előbb-utóbb megunja a kis aljasságaitokat, aztán szépen helyretesz benneteket. Szolzsenyicint olvasva nincs kétségem afelől, hogy előbb-utóbb tiszta és világos képet kap rólatok az emberiség. Az meg különösen érdekes, hogy a KMH-ban szinte csupa zsidó csepüli az országot, és nem tudom,hogy a néhány itteni magyaron kívül miért csupa hazátlan zsidó, meg néhány samesz próbál kioktatni minket demokráciából, akiknek egyébként semmi köze a hazánkhoz – bár bizonyára szeretnék ezt a jó kis Kárpát-medencét a zsidóságnak tudni – ez lenne aztán az igazi Kánaán. Na, ebből nem esztek! Igazán jó barátotok leszünk, ha szépen hazaköltöztök őseitek földjére Izraelbe. Lehetőleg mind egy szálig! Innentől kezdve nyugodtan nácizzatok, fasisztázzatok, meg ami eszetekbe jut – ilyen szempontból roppant találékonyak vagytok – nekem meg még jól is fog esni – jót röhögök rajtatok!

  • asher alexander

    wirtemberg te balfasz!!
    mikor volt a vervad??nincsen meg egy eve sem hogy a jobbikos kepviselo ezt olvasta fel a parlamentetekben!!
    mirol pofazol te fereg??
    engem a MAGYAR csendorok-(nemet meg mutatoba se volt ott jelen egyszer sem!!)-szedtek ossze csaladostol,es ok vertek ossze a mosoni utcai csendorlaktanyaban,hajtottak ki a delibe a waggonokba deportalni!!
    mirol pofazol te nekem te szerencsetlen szellemi nincstelen!!!?
    kussolj jo melyen!!!!!javaslom minimum 12 lab melyen!!

  • asher alexander

    megprobalom kikerestetni a valodi nevet es a cimet,tel szamat,stb!!!
    van par jo ismerosom a kulfoldi ugyekkel foglalkozo hirszerzesnel!!

  • javorszky

    te vagy a perverz, akit kb ezerszer kuldenek el napjaban a halal fa@ara es megis visszajon, AZ a perverz!

  • Az AMONDÓ VAGYOK az a csipke, hogy félreértés ne essék, he…
    A moderátor, nagyon vicces kedvében van, hi…hi…

  • Georgina Bojana

    Megnyitották a pokol bugyrát… Itt valóban már nem is a Tébolydáról írunk, de a napi téveszméinkről, bántásainkról, s sokan még most sem tudják a tokjába süllyeszteni az éles, hegyes, bántásra készült tőrüket, de írhattam volna kardjukat is.
    Csontig vagdalkoznak.
    Miért? Bevallom, el voltam tévedve. Már több év óta a Nők Lapja fórumon vagyok tag, no ott tapasztaltam, tapasztalom meg – de sokszor! – az ilyen kegyetlen bántásokat.
    De miért bántjuk egymást, a jó fenébe?! Fentebb írtam, hogy rövid az életünk, még ha meg is éljük azt a 78 évet, amiről én személyesen „álmodozom”. De remélem úgy, hogy senki sőt a saját terhemre sem leszek, s ép elmével.
    *
    Tehát visszatérve, fejezzük már be ezt az ámokfutást, nincs hozzá sok közöm, csak annyi a kérésem – ne bántsunk. Ne bántsuk egymást. Kössünk békét, mert ez rettenetes, embergyűlölet, egymásnak esés most – 2012-ben… Lassan de biztosan rádöbbenek, hogy a II. Világháborúban megtörtént borzalmak, most is, ha nem éppen abban a formában, de léteztek, léteznek… S, ez szomorú. Véleményem szerint ha egy ember zsidó, cigány, sárga, fekete, vagy fehér – s JÓ EMBER, ha tanul nemcsak azért, hogy majdan lehúzza a többieket, mint jól kereső orvos, de valóban gyógyítani, segíteni akar. A családját összetartja, szereti és nem más nők, ha nő az illető, akkor idegen férfiak után koslat és nem hazudik. De sikerül EMBERNEK megmaradnia. Nem engedi magát bedarálni a politika szemétdarálójába, belép közénk, azért, hogy írjon építő, jó dolgokat. S, ne nyomjuk le egymást a fulladásig az iszapba… MARADJUNK EMBEREK, DE JÓ EMBEREK.
    *
    Miért van ez az elszabadult pokol?! Miért ne lehetne más?
    Annyira szépen kérném, ne bántsuk egymást, mert ez senkinek, de senkinek sem jó. Higgyétek el nekem, bántani időnként jó dolog (hittem, én is tettem párszor, hiszen emberből vagyok), de utána kegyetlenül megbántam. S, a lelkiismeret furdikálásánál nincsen rosszabb dolog, ezt kijelentem. Kipróbáltam.
    S, ez az oka annak, hogy ha lehet, inkább kikerülöm, de nem bántok. Kerülöm a konfliktusokat, mert abból mindketten sérülten másznak ki – a bántott is, no de a bántó is… Megtapasztaltam.
    Higgyetek az „öregasszonynak” a 62 évet megélt Bojanának.
    Megköszönném!
    *
    S a Tébolydára visszatérve, kegyetlen dolog, hogy bezárták. Törvényt sértően, nem törődnek a súlyosan beteg emberekkel. Még az olyanokkal sem, akik ön- és közveszélyesek. S, bizony ez eléggé rémisztő a társadalomra nézve. Bármelyikünket, vagy a gyerekeinket bántalmazhatja, metró alá lökheti, vagy ok nélkül megölheti egy beteg ember.
    De mondok mást, azokkal sem törődnek, akiknek bármi okból nincs munkája. Nem azért nem dolgozik, mert nem akar, hanem azért, mert nincs munkahely. Pedig „Orbán atyus” már nem tudom hogyan is tituláljam, veri a mellét, hogy mindenkinek dolgoznia kell. De nincs, nincs lehetőség. Ami meg van, ott olyan kizsákmányolás megy – tisztelet a kivételnek! – hogy leírni is borzalmas. Embereket dolgoztatnak napi 16-18 órában, s minden másnap. Így úgy elfárad, másnap észre sem tud térni. De a kereset viszont kevés, mert hetente van hogy 2, van hogy 3 napon át dolgoztatják. Többnyire csak 4 órára jelentik be. S, annyit fizetnek, amennyit sikerül lealkudni – mármint a munkaadónak. A vállaló már ott tart, mindent bevállal, mert élni akar… családja van…
    Beteg nem lehet, gyermeket nem tervezhet, sőt be kell jelentenie (Munka Törvénykönyve szerint!) ha várandós! A munkaadóknak szabad a pálya! Nincs kötelezően utazási hozzájárulás (amit leírhatna az adóból), nem foglalkoznak vele. Inkább a helyi – alulképzett munkavállalót dolgoztatják. A képzettet, pláne, ha több nyelven is beszél, vagy több szakmai siker áll mögötte, de betöltötte a negyvenedik évét… vagy netán túlsúlyos, de okos, jól tárgyal, vagy jó szakember – kidobják. No igen, vállalkozónak sincs jó dolga Magyarországon. Annyi, de annyi járulékot nyomnak rá, hogy csak sikerüljön kimásznia a prés alól…
    S, bizony, a csekkek jönnek, számolatlanul…
    Ezt az egyet nem értem kedves Barátaim! Régen, emlékezem gyermekkoromban úgy örültünk a postásnak, hozta a szép képeslapokat, a mese újságot (Dörmögő Dömötört) – a vidéken élő Dédimhez, amikor ott nyaraltam. Most, ha meglátom a postást, a gyomrom a fejemen zakatol. S, nemcsak nekem… Már ismételten honnan a fenéből jött a csekk? S, olyan, de olyan túlszámlázások, hihetetlen történetek vannak. Ha nem velem esik meg, el sem hiszem.
    Legutóbbi csodám! VIII.16-án mondtam le a családi csomagot az egyik telefontársaságnál. 15-én zárták a számlámat, de véleményem szerint ez a lemondás ezt megelőzően történt, amit én nem tudok bizonyítani. S, mi a következmény?
    El nem hiszitek!
    Kiszámlázták a családi csomag árát mindkét előfizetésre, de kiszámlázták a kettőnk közötti beszélgetések árát is. (Ha családi csomagot fizet valaki azt jelenti, hogy a másik előfizetővel ingyen beszélhet. Ha kártyásat jelöl ki, akkor az előfizető mindenképpen ingyen, a kártyásnak viszont valamit kell fizetnie. De mindenképpen megérné). Sőt, hónap közben többször érdeklődtem – pontosítok: négyszer! – hogyan is állok forgalmilag? Tehát mennyit pénzért beszéltünk! Figyelemmel akartam kísérni, mert előzőleg is irgalmatlanul nagy számlát vágtak ránk. – A lezárt számla értékét mondta be az automata, de ennek ellenére kiszámlázták a hívásom díjait. S, most, hogy számon kértem, no, állítólag a jövő hónapi számlámból a kettőnk családi csomagjának az árát 2xezer forint körüli összeget, meg a forgalom utáni hívásaimat jóváírják. De még mindig ott van a lajstrom, mert sok telefonszámot nem is hívtam, már alig merünk telefonálni. De ha visszahívnám a rögzített számokat, akkor valóban hatalmas számlát kapnék – megérdemelten. Hogyan lehet(ne) ebből kimászni. Most megkíséreltem lemondani az előfizetésem, remélem sikerül. Kártyásra mennénk át.
    No, az ilyen dolgok kifeszítenek, s nemcsak engem. S, csodálkozunk, hogy egyre több a pszichiátriai beteg? Szó szerint megbolondítanak minket.
    No, meg ez a politika?! Erről jobb nem is hallani, nem olvasni, csak ülni és nézni ki a fejünkből. Hun várják az IMF-et, hol elküldik, hol elfogadják, hol nem.
    Nagyon halkan megkérdezem, ezek után mit gondolnak szép magyar hazánkról?! Azt, hogy itt többségében bolondok élnek. Már aki itthon maradt, mert szereti a házát, a diófáit és képtelen elrugaszkodnia, pedig egyre jobban azt érzi, el kellene innen menni.
    De jól tudom, máshol sincs kolbászból a kerítés. Nézek és meglátok is dolgokat. S, egyik sem tesz boldoggá. Süllyed a világunk, hol itt foltozzák, hol ott…
    *
    Ezért is mondom, kérem legyünk toleránsak, legalább itt! Ebben az újságban! Találjuk meg a mindennapi életünkben a legegyszerűbb, legapróbb örömeinket, s azt osszuk meg egymással. Hogy elindult a gyermekünk, hogy egészséges az unokánk, hogy jól sikerült az estünk, mert szép színházi előadást láttunk, vagy éppen egy filmet nézett a család, s utána jól „kiveséztük” együtt az abban történteket. Nemcsak bámultuk, de utána megbeszéltük, hogy mi volt szép, mi volt jó, mi volt rossz vagy elítélendő a történetben.
    *
    Van egy réges-régi dal: „Szeressük egymást gyerekek…” – igen! Addig, amíg lehet! Igaz barátsággal a legjobbakat kívánnám Mindannyiunknak!

  • Jenőke! Ezt most egész nyugodtan mondom. Persze vagdalkozunk a jobberekkel, és néha el is tud fajulni de mindig van egy határ amit ők is betartanak mert van intelligenciájuk, van morális tartásuk. Neked ezekből semmi nincs, és messze átléptél minden tolerálható emberi határt. Megkérlek, vegyél vissza, vagy húzz el innen, vagy mindent meg fokok tenni, hogy megtudjam ki vagy…

  • Wirtenberg Jenő

    Húha! Úgy látom a durvaság – amit egyébként ti kezdeményeztetek – csak meghozza az eredményét, ti is megértitek végre, hogy nem vezet sehová! Nehogy már azt higgyétek, hogy baromira megijedtem a terrorista asher meg parittyás fenyegetéseitől! Úgy gondolom, vagy megtanuljátok toleránsan megbeszélni az adott ügyeket – anyázás és nácizás nélkül – mert nem a jobbközép oldal kezdi sohasem ezeket, vagy visszakapjátok, aztán fenyegetőzhettek össze-vissza. Ja, és ez a fenyegetőzgetés is a ti stílusotok! Én a hazámban vagyok, nincs mitől félnem, különösen nem az Asher-féle terroristáktól – esetleg én is megemlíthetem névvel-címmel a terrorelhárításnak, hogy figyeljenek már fel erre a fenekedett cionistára! Nos, akkor talán próbáljuk meg nácizás és zsidózás nélkül a hazai problémákról valóságosan kifejteni a véleményünket. Az antiszemitázással, nácizással való megbélyegzést állandóan ti kezditek, aki nem ért egyet veletek – holott ti a kanadai magyarság igen csekély részét teszitek ki – az azonnal náci, antiszemita, meg ami jelzőt a családjával való sértegetésig bezárólag ki tudtok találni, azt azonnal ráhúzzátok. Milyen jogon gondoljátok, hogy a KMH kizárólag a balliberális értékek (vagyis a ti értékeitek) megjelenítője – nem ez van leírva a „rólunk”fejlécben. Demokratikus értékekről van szó, s úgy gondolom a jobbközép legalább olyan demokratikus, mint a baloldali, vagy liberális oldal. Ha ez nem tetszik, tessék azt kiírni, hogy ide csak a baloldali és liberális emberek írhatnak – akkor, ígérem meg se próbálkozom ide beírni, mert hogy sem baloldalinak, sem liberálisnak nem tartom magam a mai baloldali és liberális értelmezés szerint. Demokrata voltomat meg legfeljebb ti vonhatjátok kétségbe – ahogyan én meg a tieteket. Tehát barátaim, ha ez a lap valóban demokratikus, akkor nem csak a ti ballibes véleményeteket fogja megjeleníteni, hanem a jobbközép oldal véleményét is. Amennyiben továbbra is mocskolódtok, akkor ne várjatok mást, csak mocskolódást – amit ugye megint csak nem én kezdtem!

  • Jeno

    mar megint hazudsz! ki kezdte a kommunistazast, bolsevikozast, liberalfasisztazast? ki kezdte a fizikai eroszakot, lasd, szabadsag-teri kockakodobalas, hidfoglalas? mi csak tudomasul vettuk, nem konnyen, hogy le kell szallni a szintetekre es merni felszedni a kockakovet es a pofadon szetkenni….azon a hazugon…. amugy meg teljesen feleslegesen jossz ezzel a jobbkozeppel, nem foci lelato ez, senki semmilyen ertekeket nem kepvisel, vagy meginkabb mindenhol megtalalhato mindenfele ertek, eppen ezert semmit nem jelent a magyar jobbkozep, vagy bal, meginkabb jobb……teljesen mast kepvisel a mi hazankban, mint egy fejlett, civilizalt nyugati orszagban….csak ures fecseges, nincs tartalom mogottuk! a keplet nagyon egyszeru, akik ezt a bagazst megvalasztottak, azok a hazaarulok es mar kertelek, hogy csendben legy!

  • asher alexander

    Wirtenberg!
    jenoke mond mar!!te melyik vagy?a futbalista wirtenberg pereputtya,vagy a swab nemes-e,aki Naci volt!!?
    a Legelso ide erre a forumra rofogesed erosen antiszemita zsidozo jellegu volt!!-(meghogy nem te kezdted mi kis hazug tetuke!!)-mit vartal ra tolunk mint reakciot?csak nem ibolyat vagy gyongyviragot??naiv gyermek te!!mars vissza a homokozoba!!
    Csupan egy „jotanacs”!!

  • Húha, Jenőelvtárs, maga honnan tudja, hogy kik milyen csekély (vagy számottevő) részét teszik ki a anadai magyarságnak, különösen, ha nem csak a kanadai vagy akár az észak-amerikai magyarság ír és szól hozzá a ciikkekhez. Avagy ismer minden kanadai és észak-amerikai magyart és pontosan tudja ki hogyan vélekedik? Még a Fidesz kézben levő Századvég is csak eltorzított közvélemény kutatás után hazudik csak, de legalább fenntartják a láttszatot!
    Ja, a maga véleménye biztosan csak a magyarországi magyarok csekély részét képviseli és egyre csekélyebb része lesz. Ezt mutatja a Századvég és a Tárki kormánypárti közvéleménykutatók statisztikája.

  • Georgina Bojana

    Hjaj, ide már nagyon sok takarítószer kellene! Ennyi „mocskot” lemosni… Ne takarítsunk, tegye ezt meg más. Legyen béke, megértés és béke…
    Fenébe az idővel, ami csak egyre fogy előttünk, no meg a levegő is körülöttünk… Ezért is kellene szebben kezelni a dolgainkat. Ha lehetne, kérem…

  • asher alexander

    arrol persze szegyenlosen hallgat a jenoke-(lapit mint szar a fuben!!)-hogy eppen ma a Zorban milyen fuligero vigyorral nylta ki az Izraeli erdekeltsegu TEVA gyogyszerceg vezetoinek a segget,…………….mert kerem a zsidok penze megse olyan buzlo mint a zsidok-(O.V.szerint is!!!)- ok maguk ugye!!??
    most hogy a zsidok penzen maszik ki a szarbol az orszagotok megse annyira budos az a zsido mi!!??

  • Tüske Zsófia

    no még csak annyit a Jenőnek, hogy úgy látszik, elkerülte a figyelmét, hogy EBBEN AZ ÉVBEN hozta fel a PARLAMENTBEN a Jobbik nevű neonáci párt a tiszaeszlári vérvádat. Erősen úgy tűnik nekem, hogy Asher inkább képben van a magyar belpolitikával, mint ön, Wirtenberg testvér….. mindenesetre ezzel a névvel én nem küldözgetnék semmilyen magyar állampolgárt ősei földjére, mert ezt a nevet sem a turul tojta, ha szabad ezt mondanom.

  • asher alexander

    wirtenberg testver elfelejti azt a TENY-t,hogy mi meg innet izraelbol is,napra keszek vagyunk abbol ami es ahogy ott zajlik!!
    sot!!megkockaztatom orara keszek vagyunk!!
    hala mindezert a a kulonfele -(ott is jelenlevo)-„szerveinknek”!!

  • Jenőke! Jobbközép ma Magyarországon már alig-alig létezik mert Nagy Testvér aki antiklerikális liberálisból rövid polgári kitérővel keresztény-konzervatív jobboldali lett, majd onnan is tovább ámokfutott a nacionalizmus felé, majd még tovább az irredenta sovinizmushoz, és ma már turulon lovagló táltos lett, és az egész jobboldalt magával rántotta a magyar szupremácia, magát mindenki más fölé képzelő nemzeteszményébe, és visszalökte a magyar társadalmat az évszázados rendi sötétségbe.
    Talán olvasd vissza első bejegyzésed ami nagyjából pont mint egy Goebbels szónoklat, és te akarsz megtanítani a toleráns beszédre? Hát baszki, ti frankón az évszázados korlátoltság, gőgös és iszonyúan buta turul tojásai vagytok. Ne erőltesd! Belőled már sose lesz ember!

  • Tessék lazítani, az ENSZ nem támogatja Izraelt, harmadik világháború elmarad, egyenlőre…

  • A tébolyda megfutamodott ámokfutóinak, mutogatós nagyothalló balfékeknek – az egyik fülük bal, a másik nem hall – és cukorkás bácsiknak találtam egy gyöngyszemet .
    http://www.index.hu/kulfold/2012/10/02/az_ukran_parlament_buncselekmenynek_minositene_a_homoszexualitas_nepszerusiteset/
    Ukrajnába ne menjenek.

  • javorszky

    elobb tanulj meg magyarul irni te buta tok…..egyenlore a te tok fejedet lehetne darabolni, de ha idot fejezel ki, az bizony csak egyelore….az a baj, hogy a magyar parlamentben is hozzad hasonlo foldsotet gyokerek ucsorognek, remelem hamarosan kipicsazzak oket onnan, veled egyutt!

  • asher alexander

    Javorszky!
    mi magasrol leszarjuk az ENSZ-edet!!azt meg plane hogy mit-kit tamogat vagy mit nem!!
    megmielott pofaznal!!maris kozlom!!
    az ujabb Gaza-Hajot-(ami most Sved zaszlo alatt hajozik)-Ugyanugy mint eddig a tobbit,megallitjuk,eltereljuk az Ashdod-i katonai kikotobe,a legenyseget kiutasitjuk,atkutatjuk a hajo legkisebb zugat is nagyon precizen!!
    aztan lehet gyulolkodni,pofazni hogy igy meg ugy!!

  • miért kellene népszerűsíteni a homoszexualitást? ha valaki nem az, akkor hiába agitálják, ha meg homoszexuális, akkor nincs szüksége népszerűsítésre.

  • Ha csupán ennyiről lenne szó, az senkit sem zavarna. Csak, hogy itt egészen másról van szó, mégpedig az emberiség ellenes titkos összeesküvés egy részéről a fiatal nemzedék degradálásának céljából. Ezért, a homoszexuális felvonulások, jogaiknak nyílt követelése és annak propagálása éppen, hogy a homoszexualitásnak a népszerűsítését jelenti , s a más házasságok és elveiknek terjesztése, a lezüllött viselkedésük… filmek, média bevonásával….az emberiség elleni brutális és tervszerű merényletének kell nyilvánítani.
    És még miről van szól ?
    Az apa és anya szerepének és tiszteletének kigúnyolásáról és parodizálásáról, s az ezzel járó fogalomzavart okozó traumáról és annak következményeiről az emberi pszichében, a lélekfelemelő művészetek háttérbe szorításáról,s a kihangsúlyozott modern művészetek negatív kaotikus jellegéről a szexualitás kihangsúlyozásával …….
    az évszázadokon át felépített esztétikai és nemzeti kultúráink lerombolása céljából.

    A homoszexuális réteget támogató pártok kihasználják a lehetőséget saját érdekű céljaik elérésében, nem törődve azzal, hogy milyen visszafordíthatatlan kárt okoznak az emberiségnek..

    Emberek ébredjetek !

  • asher alexander

    jaworszky te bigott nember!!!
    -es holnap kik kovetkeznek??a szemuvegesek,vagy azok akiken van sapka?!!
    tegnapelott,a ciganyok,tegnap a zsidok,ma a homoszexualisok,holnap………………..??!!
    te itt eloadod szorol-szora az N.S.D.A.P. programjat -(athelyezve a „deutsches reich”-et magyarorszag-ra)-1933-bol!!
    arjasitas mikortol lesz??
    az mennyivel lesz jobb mint amikrol tudatlanul itt pampogsz hetek ota??!!

  • Az általam fent leírtak a háttérhatalom politikájának fontos része, amely a világ urainak a nemzeti államok megszüntetésére irányuló törekvéseinek, a mindent egy kézben tartó diktatúrájuk elérésére irányul.
    A nemzeti államok megszüntetése a nemzetek identitását, kultúráit, nyelvek… kihalását jelentené.

  • Asher, én itt leírtam a véleményemet. Aki nem ért vele egyet az írja le ellenérveit. Nem olvastam azt a – ” szóról szóra az N.S.D.A.P. „programot.
    A jelzőidet tartsd meg.

  • asher alexander

    jaworszky!
    a „jelzoimet”?
    azt es ugy kapod amit es ahogy kierdemelsz!!-(amilyen az adjisten,-olyan a fogadjisten!!!)-te kezdtel itt-(is)-zsidozni-izraelezni!!mit vartal utana??csak nem ibolyat?!!naiv lelek!!
    az N.S.D.A.P. program 1933-bol meg szorol-szora AZ amit ide vestel a „homokkal” kapcsolatban!!ott-(nsdap program)-szo szerint ugyanez all a homokkal szemben!!
    nem hinnem hogy puszta veletlen lenne csupan!!!
    ne nezz mar hulyenek mindenkit!!plane nem olyanokat akik azt az idoszakot eloben at is eltuk!!

  • Asher, miért állítasz olyat amit nem tudsz bizonyítani ?

  • asher alexander

    jaworszky!
    amit en allitok,-en be is tudom bizonyitani!!
    miert??
    mert en azt eloben at is eltem!!!!
    -en nem konyvbol-tv-bol tudom azt amit!!-azt en megeltem,tuleltem,megtapasztaltam a sajat boromon!!
    ezt nem tudod elvitatni tolem!!-(barmennyire szetened is!!!)-

  • Asher! Te a múltról beszélsz, de én a jelenről és a jövővel kapcsolatban, két egymástól teljesen eltérő témában.
    Amit megtapasztaltál a múltban, azt senki se akarja elvitatni tőled.
    Másról volt szó.

  • Tüske Zsófia

    jávorszkynak:
    „A paranoiások gyakran valós eseményekből indulnak ki, és a kibontakozó téveszmék elvileg nem teljesen lehetetlenek. Többnyire lappangva fejlődnek, ki, és válnak egyre terebélyesebbé, a betegek téveszméiket a külvilág elől esetenként el tudják titkolni.

    A paranoid beteg többnyire rendezett benyomást kelt, azonban bizonyos furcsaságai is szembeötlőek lehetnek, mint például a bizalmatlan, gyanakvó, ellenséges fellépés. Érzékcsalódások többnyire nem lépnek fel. Jellemző, hogy a gondolkodás nagy részét a téveszmék foglalják el, a téveszmerendszert nem érintő területeken a gondolkodás teljesen ép lehet.

    A betegek érzelmi állapotát többnyire a téveszmék határozzák meg. Gyakran előfordul, hogy ha a téveszmékkel kapcsolatos témák kerülnek szóba, vagy ha beszélgetőpartner azokkal vitába száll, a betegek indulatossá válnak, mivel számukra a téveszmék valósága megdönthetetlen.

    A paranoia kifejezést használhatjuk a paranoid állapotok egy formájának megnevezésére, illetve több pszichiátriai kórképnek is jellemzői lehetnek paranoid tünetek. Köznapi értelemben a paranoia szót leggyakrabban a paranoid kórképek üldözéses típusára használják, azonban a paranoid állapotoknak több változata is van.

    •üldöztetéses típus

    A leggyakoribb típus. A beteg meg van győződve róla, hogy ellenségei vannak, akik üldözik, ártani akarnak neki, megfigyelik, megmérgezik.

    •perlekedési téboly

    Jellemző, hogy a beteg vélt vagy valós sérelmei miatti pereskedésbe kezd, gyakran több párhuzamosan futó bírói ügye is folyamatban van. Évekig is eltarthat, mire orvosi kezelésben részesülnek.

    •nagyzásos paranoia

    A betegek magukat rendkívüli hatalommal, befolyással, képességekkel, kapcsolatokkal rendelkező személynek tartják. Téveszméjük szerint fontos személyekkel vannak jó kapcsolatban, vagy előkelő származásúak.

    vallási paranoia

    A beteg téveszméje, hogy különleges, természetfeletti képességekkel rendelkezik, vagy közvetlen kapcsolatban van Istennel.”

    magadra ismersz?

  • tüskem ! Az október 4. 2012.8:35 DE.-i hozzászólásomhoz, amelyben a homoszexualitás propagálásának veszélyeire hívom fel a figyelmet te, csak annyit vagy képes produkálni, hogy átmásolsz a nettről egy szöveget ? Ez elég gyenge érv, a saját öndiagnózisod. Máskor jobban erőltesd meg magad, ha nekem akarsz visszavágni, de szavakat hozzá nem találsz….

  • asher alexander

    Jaworszky!
    nem lehetsz ennyire vak!!!!!
    csakhogy a jelen eppen arra az utra lepett-(mar jo ideje!!!!!)-ami annak az egyenes folytatasa amirol en irok!!
    Nem tunik fel senkinek,hogy egyes „erok” ma Magyarorszagon,azt es ugy probaljak ujra eleszteni??!!
    a Horthy kultusz csak a kezdet!!
    az is megtortent UGYANIGY 1938-ban!!
    pl,;- a 38-as Eukhariszta kongresszus idelyen a Hosok tyeren!!ott kezdtek osztogatni azt az erdekes Fekete-Arany szinu „T”-betut formazo jelvenyt amire a T felso reszebe az volt irva „TRIANON”!!

  • Asher, azt mondják, hogy a történelem megismétli önmagát, de én bízok benne, hogy most nem így lesz. Mindent megteszünk azért, hogy a történelem során elszenvedett embertelen gaztettek ne ismétlődjenek meg.

  • asher alexander

    ugy legyen!!
    amen v’amen!!

  • asher alexander

    jaworszky!
    remelem ugy is lesz!!
    -en nem kivanom senkinek azt amit en ateltem!!
    te ill. ti meg a legvadabb remalmotokban sem tudjatok elkepzelni sem,azt amit en eloben lattam,ateltem,tuleltem a lagerekben!!
    ha elmondanam,leirnam,……………………ti annak 1/10-et sem hinnetek el hogy az es ugy,akkora mennyisegben megtortenhetett!!
    egy pelda csupan,;
    -szerinted hany szemuveges embert kell lemeszarolni ahhoz,hogy egy barakkot-(10x4x3,5meteres)-teljesen a plafonig megtoltsenek csak szemuvegekkel!!!
    birkenauban volt ilyen barakk!!
    vagy pl,;
    hany ferfit oltek meg azert hogy osszegyuljon 6 Tonna(!!!!!)Borotvapenge!!!???

  • Georgina Bojana

    Teremtő Úr Istenem!
    Mennyi gyűlölet fér még ide?!
    Pedig csak azzal kezdték a beírásokat, hogy bezárták a Tébolydát. Ami nem is bűn, hanem bűn a köbön! Ha lehet még fokozni! Mert szükség van rá, mert sok a sérült ember. S, mitől? A létbizonytalanságtól! Aki munka nélkül marad, annak 3 hónapig adják a munkanélkülit, utána menjen a helyi polgármesteri hivatalba kunyerálni. De országunk vezetése köpködi mindazokat, akik nem dolgoznak.
    Mert, hogy ők?!
    Mert hogy ők! Mit is tesznek! Tojnak bele az arcunkba – közös erővel.
    Munkát nem biztosítanak, de minden erővel csontig lerágnak minket.
    Hihetetlen! Borsod-Abaúj-Zemplén, de mondhatnám Szabolcs-, Békés- de akár Pest megyét is. Nincs munka! Helyesebben olyan van, hogy felveszik a szerencsétlen munkát vállalót, majd egy hónap után kirúgják, s újat vesznek fel a helyébe, mert a munkaadónak így gazdaságos. Így vannak a törvényeink kitalálva.
    *
    No, de most?
    Kusza Szem = gondolom, reménykedem, mindenki tudja – Matolcsy ÚR! Mit agyalt ki? Minden pénztárgépet összekötnek a NAV-val – helyesbítek, régen Apeh-nak hívták… S, így nyomon tudják követni, ki mennyit és mikor ütött be.
    Tehát eleve úgy kezelnek minket, mintha mi loptuk, csaltuk volna el – akár a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott tőkét+kamatot – s mi adtuk volna el bagóért a szép, műemlék házakat stb. stb. s mi adtuk volna ki a baltás gyilkost – nem tudom mennyiért és kinek a zsebébe vándorolt a kapott pénzt? Bizonyítani nem tudom, vádaskodni csúnya dolog. Akkor azt mondom: PUSZIRA engedték, ki a baltás gyilkost a magyar börtönből – az egész világnak a felháborodása ellenére.
    Tehát mi – magyar állampolgárok – már születésünk pillanatában CSALÓK vagyunk!
    Nálam teljesen kivágta a biztosítékot, hogy ezek a mérleg-átalakítások – gondolom lesz olyan 60-80-100 ezer forint körül. S, a nyakamat rá, hogy nem az állambácsi fizeti. Sőt le sem vonhatja le az a szerencsétlen pl. hús-kereskedő, akihez már alig megy be, csak néhány öregasszony kevés csirkelábért, meg csirke far-hátért… Meg lehet nézni a piacokat! Régen? Szombaton hosszú sorok álltak. Most a kereskedők, s végtelenül el vannak keseredve. Nincs vásárlóerő, nincs pénzük az embereknek. A plázákat is megcsinálták, s talán egyedül a WestEnd – ami valóban nyereséges. Ott vannak emberek, ott esznek, s vásárolnak is. De a többi? Kong az ürességtől!
    *
    De mi, a magyar polgárok csalunk, ez ami felháborít, ez ami kinyitja a zsebemben azt a bizonyos bicskát! Kérlek Mindnyájatokat, ne egymásra haragudjatok, de erre a mostani vezetésre, erre lazán lehetne köpködni, mert kiérdemlik. De hogyan tovább, s ki a „jóFenére” szavazzak? Halovány dunsztom sincs… Mármint, ha engednek szavazni, mert már előzetes regisztráció után bármit kiagyalnak, hogy miért nem? Ki tudja? Itt már semmit nem tudunk, vagy ha lezárul a választás, akkor azt hogyan zárják? Becsülettel? Kétlem!
    Kik csalnak? Kik lopnak? Hofi Gézának – áldja meg Őt poraiban is a Teremtő Jó Isten, már régen megmondta: kinyitom reggel az újságot, bekapcsolom a tévét – s megtudom, hogy – ma ki lopott?
    Szörnyű!
    *
    KUSZA SZEM! – nem szoktam átkozódni, mert hiszek Istenben, így jól tudom van Sátán is. No, szeretettel kívánnék jó utat a Pokolba! Ott szórjad az ötleteidet!
    *
    Bízom benne, velem éreztek, mert nagyon kint vagyok az összes „bugyogómból” – fene nagy felháborodásomban! Lehetséges, hogy ezek után majd bevezetik a nagy fekete autót is, jobb ha befogom a számat, vagy nem írom meg a véleményemet, hogy elegem, elegünk van! Torkig, sőt azon túl is vagyunk! A fülünkön jön ki a sok hazugság, s az, hogy itthon állítólag a saját hazámban, eleve csalónak, árulónak bélyegeznek.
    Hja, igen, mi fog következni?
    Chipet is tesznek belénk? Hogy mindig tudják, kivel és mit beszélünk? Hogy gebednének meg egy rakáson!
    Bocsánatot kérek, de nagyon felindultam-elindultam….
    Van egy ilyen nóta: Elindultam szép hazámból… Igen, elindulnék, de hova a fenébe? 62 éves múltam, s az itteni forint nyugdíjammal?
    S, ezenkívül, bárki külhonba megy – ne is tagadja, mindörökre – betolakodóként kezelik… Nem úgy, mint aki már ott, oda született. S, ezt is nagyon nehéz megemészteni…
    Úgy, hogy ez a helyzet Barátaim! De bele is gondoltam, mekkora üzlet ez? S, kinek a retyéje-rutyája fogja majd elvégezni ezt a mérleg-átalakítást? Valamelyik csókos rokonnyoknak a rokonnnya…. Hogy a rüh enné meg őket… S, a NAV hogyan tudja az ország összes boltjában, piacán lévő mind összes mérleg jelentését fogadni?! Hmmmm.
    Nem lepődnék meg, ha KUSZA SZEM valamelyik csókosa kapná meg a mérlegek átalakításának lehetőségét, mint Kft, vagy az ég tudja….
    *
    Más hírem. Demján „állítólag” a végrendeletében úgy nyilatkozott, hogy a vagyonának csak egy része a családé, a többi mani – jótékonyság…
    Hihihi – talán felébredt Benne a lelkiismeret? Vagy bárki a szeme közé mondta, hogy a halottas ingen nincsen zseb?! No, erre még KUSZA SZEM-nek is fel kellene nyitni azt a kétfelé hajló szemeit! A fenébe – egyikkel a saját pénztárcáját nézi, mennyire vastag a buksza, – a másikkal pedig a miénket, ami már olyan vékony, hogy a hangya sem fér bele…Annak is útlevél kellene a pénztárcánkba…
    Bocsánat, de nagyon kiakadtam!
    Válaszokat MEGKÖSZÖNNÉM, s a mind összes véleményt is ezzel kapcsolatosan!
    *
    TÉBOLYDÁT bezárták? Amikor kész helye lenne olyan sok NEM embernek, mert NEM emberek – mert EMBER így nem törvénykezhet, amit EZEK csinálnak…

  • asher alexander

    georgina!
    -es azt tudod-e miert nincsen munka?
    azert mert az Hon imadott Mein Vezer, Orbanfuhrer kormanya rajott,hogy a rabszolgamunka kifizetodobb,es olcsobban kivitelezheto!!
    most kerdezheted melyik rabszolgamunkara celzok!?!!
    Lasd pl,;- a gyongyospatai romak Kenyszrermunkaja Kapo iranyitasa mellett!!
    mellesleg,;
    a valasztasok elott-alatt voltak Orban reszerol olyan celozgatasok hogy „vissza a Foldesuri es Jobbagysag rendszeret”!!
    jobban oda kellett volna fulelni ra!!!most mar keso a fogcsikorgatas!!

  • Georgina Bojana

    Én NEM erre a kormányra szavaztam! De különben itt a net-en láttam, hogy Orbán atyuska – no comment… mert durva lennék…
    S, azt azért nem szeretném…
    Tehát nem kívánnék emberi mivoltomból, sőt nevelésemet sutba dobva – inkább nem minősítenék…
    Orbán atyuska az egyik párt-testvérkéjéhez ment látogatóba, s itt láttam a saját szemeimmel, majd leestem a székemből. A BIRTOK TULAJDONOSÁVAL ketten + a slep kivonultak – a földeken dolgozókhoz. S, képzeljétek el, ott dolgoztak az egyik büntetés végrehajtói intézet lakói is… a többi „paraszt”-tal…
    S, ők, ketten, no meg a kíséret, mint Döbrögi úrnézte volna végig, – a BIRTOKÁN dolgozókat…
    No, egy-egy leereszkedő mondat is belefért a látogatásba. S, le volt írva, hogy a látogatás után következett az ebéd. Gondolom, nem rántott leves és üres sült krumpli, vagy üres kenyér… No, ilyenkor van hányingerem, de nagyon…
    S, ezer bocsánat! De itt kell élnem és halnom?!
    Itt?!

  • Asher: Nincs igazad. A kényszermunka, mert én nem nevezem közmunkának, hiszen kényszerből végzik az emberek, nem közérdekből, egyáltalán nem társadalmilag kifizetődő, hasznos módszer a kapitalista gazdasági rendszerben. Ha az lenne, máshol is bevezetnék és a „chain gang” rabmunka sem létezik már évtizedek óta az itt az USA-ban.
    Mellesleg, Édesapám a 60-as évek elején, kapott három hónapi munkatábort Kádár alatt, állami TSZ-ben, ahol csak rabmunkások dolgoztak. Nem hiszem, hogy volt a mainak megfelelő kényszermunka program, a Gömbös Gyula kormány óta Magyarországon.
    Magyar kényszermunka: Átlagosan nézve kevés értékesíthető termék van előállítva, nincs új képesség sem megtanítva senkinek, nincs termelékenység sem hozzáfűződve legtöbb munkához, nem növeli a GDP-t. Különösen nem az állami deficit mennyiségének arányában! Még a munkanélküli segély ellenértékét sem hozza meg legtöbb kényszermunkás, ha a foglalkoztatásukhoz az azzal járó extra adminisztrációt és az irányító munkásokat, szállítóeszközöket, szerszámokat és esetenként károkat is hozzátesszük a havi bérükhöz. Mint azt két kényszermunkás mondja, ha nem kapnak ásót, kapát, villát, akkor egymásra kell támaszkodniuk egész nap.
    Amit a kényszemunka eredményez most, az a statisztika eltorzítása, mert nem munkanélkülieknek, hanem munkásoknak számítanak, még napi 4 óra után is, teljes foglalkoztatásal mutatkoznak meg a statisztikai adatban. Van egy másik, gonosz, törvénytelen, korrupt oldala ennek a rendszernek. A Fideszes funkcionáriusok, polgármesterek, miniszterek, államtitkárok és a pénzes seggnyalók a földjeiken, vállalkozásaikban használják fel a kényszermunkásokat.

    Ezt teszi, és csak egyetlen példát mondok, a kultúrnyi „két hetes WC papír szárad a fenekében” L. Simon László, kultúrális miniszter, aki pornografikus, durva, malac, Istenkáromló versek kiagyalója és a viktor barátja. Télen talán a hóba vizelnek együtt figurákat, ami L. Simon László szerint művészi alkotás is lehet, a megivott bor mennyisége által ihletve.

    Rabok és kényszermunkások művelik a kultúrnyi miniszter földjét, amiért megtérít az államnak a havi Ft28,800 fejenként. Legtöbb vidéki bérmunkásnak ezt az összeget fél, vagy egy hétre kellene fizetnie. A kultúrnyi miniszter az állam által kiutalt földek minden holdjáért évi Ft56,600.00 támogatást, 500 holdra közel 29 milliót évente. Így még gazt termelni is lehet nyereséggel, ezeknek a gazoknak.
    Tehát kedves Asher, az oktatási rendszer is erre a szisztémára lesz felállítva. A Fidesz feudális államában, kulimunkásokra, kényszermunkásokra akarják alapítani a gazdag földbárók, oligarchák, ipari vállalkozók jövedelmező üzleteit és személyes meggazdagodásukat. Az FF (Fidesz Feudalizmus) méltó célkitűzése, hogy Budapestet a háború előtti és a Kossuth teret 1944-es fénykorára akarják vissza állítani, a vidéket miért ne pl. 1924-re. A vidék mindig egy-két lépéssel a főváros mögött volt, az lesz most is, kényszerrel.

  • Georgina Bojana: fent már írtam.
    Ezt teszi, és csak egyetlen példát mondok, a kultúrnyi “két hetes WC papír szárad a fenekében” L. Simon László, kultúrális miniszter, aki pornografikus, durva, malac, Istenkáromló versek kiagyalója és a viktor barátja. Télen talán a hóba vizelnek együtt figurákat, ami L. Simon László szerint művészi alkotás is lehet, a megivott bor mennyisége által ihletve.
    Polgármesterek, talpnyalók földjein, vállakozásaiban, építkezésein, ingatlanjain rabok és kényszermunkások dolgozhatnak, ha ezek az emberek megtérítik az államnak a havi Ft28,800-at. Ez törvényes Fidesztánban. Ez az egyik indoka a kényszermunka programnak.
    Rabok és kényszermunkások művelik a kultúrnyi miniszter földjét, amiért megtérít az államnak a havi Ft28,800 fejenként. Legtöbb vidéki bérmunkásnak ezt az összeget fél, vagy egy hétre kellene fizetnie. A kultúrnyi miniszter az állam által kiutalt földek minden holdjáért évi Ft56,600.00 támogatást, 500 holdra közel 29 milliót évente. Így még gazt termelni is lehet nyereséggel, ezeknek a gazoknak.
    Tehát kedves Asher, az oktatási rendszer is erre a szisztémára lesz felállítva. A Fidesz feudális államában, kulimunkásokra, kényszermunkásokra akarják alapítani a gazdag földbárók, oligarchák, ipari vállalkozók jövedelmező üzleteit és személyes meggazdagodásukat. Az FF (Fidesz Feudalizmus) méltó célkitűzése, hogy Budapestet a háború előtti és a Kossuth teret 1944-es fénykorára akarják vissza állítani, a vidéket miért ne pl. 1924-re. A vidék mindig egy-két lépéssel a főváros mögött volt, az lesz most is, kényszerrel.

  • A naponta történtek és a haladás iránya csak egyetlen megoldást tesz lehetővé. Majd rájöttök ti is.

  • Georgina Bojana

    Legyünk „boldogok”! Hű+ha! A Nyírő Gyula kórházban – állítólag sokkal jobb körülmények között!
    (KÉTLEM!!!!- G.B.) Megnyitnak egy Tébolydához hasonló kórház-szárnyat… No, igen… De nem tudják a hatalmas parkot, a szép fákat, a nyugalmat adó jó levegőt, a csendet áthozni. Igen, abból a régi, bezárt Tébolydából… Állítólag itt jobb lesz (KÉTSÉGEIM MERÜLNEK, HISZEN ORVOSOK IS MENEKÜLNEK KÜLHONBA!!!!) – ők mondták jobb lesz! – tévé, rádió, újság (nem én!-G.B.) – szóval, lesz tébolyda…
    Véleményem szerint már régen áll, csak a fától nem láttuk az erdőt! Hiszen ott áll a Kossuth téren – s az országunk házának hívják… Szégyen. Hja és alatta bőszül építik a parkolót, meg a körülötte lévő fákat, szobrokat is el- meg átültették…
    Új hír, de nem vicc!
    Hja, sok-sok pénzért az ország házában őrködőknek új passzományos ruhájuk lesz! Meg többen is lesznek. – (Jegyzem: kell az őrség egy akkora létszámú tébolydában, no nem mintha sokan lennének az üléseken. Nem, de a kasszánál biztosan sorban állnak! – de ott már őrség nélkül…- G.B.)
    Képtelenség indulat nélkül ITT élni…

  • asher alexander

    ugyan!!mond csak tovabb………………..!!

  • Georgina Bojana

    Az a legnagyobb baj, hogy már semmit nem tudok elhinni! Ráadásul nem etetnek meg azzal, hogy a Nyírőben jobbak a körülmények, mint egy hatalmas, ősfákkal beültetett, nyugalmas parkban. A pavilonok között lehetett sétálni, s erőt gyűjteni és megnyugvást. S, ott énekeltek a madarak, s erőt adtak a holnapokhoz, amelyeket meg kell élnie minden beteg embernek. Nem betegként, de látogatóként előfordultam ott. Ráadásul egyik csodálatos orvos is ott „szolgált”, mert azt tette, teljes szívvel-lélekkel… Világhírű, elismert tudással, emberszeretettel…
    Mondjam, ne mondjam? Ellehetetlenítették…
    *
    Ugyan, én csak leírtam, amit hallottam, olvastam. a Nyírő-beli „jólétről”.. De képtelen vagyok elhinni, mert ez nem igaz, ez parasztvakítás! Én legalábbis annak vélem…
    *
    De nagyon! Dühös és elkeseredett vagyok, igaz maradjak, csendben. Rabszolgának még nem adtak el… No, nem sokra mennének velem, a 62 évemmel, a megroggyant egészségemmel.
    Újból vetítik éjszakánként a tévében a Gyökereket. Csodálatosan szép film. Könyvben is olvastam, igaz, mindig félre kellett tennem, mert dúltak bennem az indulatok… és az érzelmeim…
    *
    Most vetítik, (rosszindulatú megjegyzésem, felvállalom!- G.B.) – talán azért, nem azért, hogy épüljünk, csak azért, hogy ráébresszenek, milyen jó dolgunk is van. Hiszen nem adják el a gyerekeinket?
    Igaz a lelkünket, a fizikai erőnket, az idegrendszerünket, a biztonságunkat – már régóta felőrölték…. De még mindig jobb a sorsunk, mint azoknak a szerencsétlen, ültetvényeken raboskodó embereknek…
    Hangsúlyozom, ez a megjegyzésem rosszindulatú volt. De kihozták belőlem.
    *
    Különben a regény csodálatosan szép, megrázó, emberi, de erős lélek kell ahhoz, hogy egyszerre el tudjam olvasni. Le kell tennem, el kell gondolkoznom, meg kell „emésztenem” – a lehetetlent. Mert ez a könyv az emberi lét semmibe vevése, ugyanakkor egy vagy több igaz lélek kitörésének története is…
    Amikor a filmet nézem, rádöbbenek, tulajdonképpen jó létben élek. Nem lehet panaszom… Ilyen az, ha bárki kiteszi a batyuját az ajtaja elé, amiben a gondjait őrzi, bizony szégyenünkben visszahúzzuk a sajátunkat, mert azt megszemlélve rádöbbenünk. A mi batyunk kisebb… akkor mire a sok panasz?!
    *
    Hozzászólásaitokat MEGKÖSZÖNNÉM! – G.B.