Archive for 2012

Egyre nagyobb a feháborodás a nyugdíjkorhatár emelkedése körül

2012 február 11 5:36 du. Egyre nagyobb a feháborodás a nyugdíjkorhatár emelkedése körül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Egyre nagyobb a feháborodás a nyugdíjkorhatár emelkedése körül

Jim Flaherty, Kanada konzervatív pénzügyminisztere kénytelen volt jelezni, hogy a Stephen Harper kormányfő által bejelentett nyugdíjkorhatár emelkedése csak 2020 után lépne hatályba, így a ma még 57 éves kanadai munkavállalóknak továbbra is 65 éves kórtól járna az állami nyugdíj.

Read more ›

A Malév feltámasztása mellett tüntettek

A Malév feltámasztása mellett tüntettek

Mindig nagy öröm látni, amikor civilek összefognak és a hatalmon lévő politikai erők, valamint komoly gazdasági kihívások ellenére megrendíthetetlen hittel dolgoznak céljaik elérése érdekében. Pontosan ez látszik a „Szárnyakat adunk álmainknak” nevű interneten szerveződő közösség tevékenységében, melynek célkitűzése egy új magyar nemzeti légitársaság, a Malév örökségére epülő cég létrehozása. Eddig több mint ezernyolcszázan csatalkoztak a közösség Facebook oldalához és a háromezret is meghaladja azok száma, akik aláírták nyilatkozatukat. A budapesti Lurdy-ház előtt ma délután rendezett, többszáz résztvevős tüntetésen és az innen induló meneten – mely a budai Gellért-térre halad – Malév pilóták is résztvettek, Limburger Lóránt vezérigazgató és Berényi János igazgatósági elnökkel együtt. Presser Gábor ikonikussá […]

Read more ›

Nyolc éves a Kanadai Magyar Hírlap

Nyolc éves a Kanadai Magyar Hírlap

2004 február 11-én indult útjára a Kanadai Magyar Hírlap első – és meglehetősen szerény – elektrónikus hírlevelével. A lap indításakor éppen néhány hónap telt el azóta, hogy Montreálból Ottawába költöztem és egyre jöbban zavart az a szituáció, hogy kanadai vonatkozású közéleti hírekről alig számolt be a kanadai magyar, illetve a magyarországi sajtó. Mintha nálunk állóvíz lett volna a politika, mintha Budapestről nézve, Észak-Amerika igazán csak az Egyesült Államokat jelenti. 2011 februárjában azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta és átfestette a kanadai politikát tájképet. „Sheila Fraser, Kanada általános könyvvizsgálója 2004. február 10-én közzétett riportjában hevesen bírálta a Liberális kormány szinte példanélküli […]

Read more ›

Szabadságvesztésre ítélték a québeci papot

2012 február 10 4:52 du.1 comment
Szabadságvesztésre ítélték a québeci papot

Három évig terjedő szabadságvesztésre ítélték a 71 éves Raymond-Marie Lavoie atyát, aki legalább 13 kiskorú fiút molesztált a hetvenes és nyolcvanas években. Lavoie a Ste-Anne-de-Beaupre-i Seminaire St-Alphonse római katolikus bentlakásos iskola tanára volt. Legfiatalabb áldozata 12 éves volt, a legidősebb pedig csupán 15 éves.

Read more ›

Göncz Árpád kilencvenedik születésnapját ünnepelték

Göncz Árpád kilencvenedik születésnapját ünnepelték

Történészek, művészek, zeneszerzők, írók és politikusok köszöntötték Göncz Árpádot, Magyarország leghosszabb ideig szolgáló köztársasági elnökét kilencvenedik születésnapja alkalmából. „A volt köztársasági elnök azonosult az ország minden polgárával, igazi néppolitikusként viselkedett minden helyzetben. Göncz Árpád neve szorosan összeforrt a harmadik magyar köztársasággal, ő maga pedig minden szempontból nemcsak méltó, hanem rátermett is volt erre a tisztségre, amelyhez emberi tartás is kell” – mondta Kende Péter történész. Bródy János zenész, Konrád György író, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője és Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori elnöke szerenáddal köszöntötték Göncz Árpádot otthonánál. „Kikezdhetetlen életútja, szerénysége, embersége és bölcsessége iránymutató lehet mindannyiunk […]

Read more ›

A Ryanair a Wizz Airt is lenyomhatja – közben jöhet az új Malév?

2012 február 9 10:33 de.12 hozzászólás
A Ryanair a Wizz Airt is lenyomhatja – közben jöhet az új Malév?

A magyar-lengyel fapados légitársaság nehéz idők elé nézhet, hiszen ma reggel az ír Ryanair megállapodott a Budapest Airporttal és heti 42 járatot indít a Ferihegyről. Michael O’Leary, a Ryanair aggresszív stílusú vezérigazgatója leszögezte: teljes támadást intéznek a Wizz Air ellen, melynek keretein belül mindig feleáron adják a repülőjegyeket és a riválishoz képest kétszer nagyobb kapacitással működnek. „A veszteséges Wizz Air nem fog tudni versenyre kelni a Ryanairrel sem árakban, sem költségekben, sem pedig pontosságban” – jelezte Michael O’Leary. Az ir rivális szerint 8,7 millió eurón áll a Wizz Air Holdings vesztessége. A Wizz Air jelenleg 37,7 százalékos piacrészesédnek örvend kelet-Európában, az […]

Read more ›

Pártkatonák ücsörögnek a magyar igazságszolgáltatásban?

Ha azt mondom, hogy hazudós pártkatonák ücsörögnek a magyar igazságszolgáltatás csúcsszervezetei élén, akkor ez jelent még bárki számára valamiféle nóvumot? – kérdi olvasóitól Szendam, budapesti bloggerünk. Ezt követően sajtószemlét közöl, mellyel azt mutatja, hogy milyen kapcsolatok léteznek a fideszes pártpolitika és az igazságszolgáltatás között. „Azt írta a budapesti Népszava, a február 6.-án megjelen”Megjutalmazott bírók” című cikkének végén, hogy ”Kúria” névre átkeresztelt ex-Legfelsőbb Bíróság elnöke, Darák Péter “nemrégiben” személyiségfejlesztő tréniget rendezett a balatonőszödi kormányüdülőben három leendő helyettesének, illetve a három kollégiumvezetőnek. Ennek során, avagy ezt követően a Főbíró Úr és hat társa találkozott a “véletlenül” szintén ott tartózkodó Répássy Róberttel, aki a […]

Read more ›

A Belügyminisztérium államtitkára alázta az Éhségmenet résztvevőit

2012 február 8 11:20 de.36 hozzászólás
A Belügyminisztérium államtitkára alázta az Éhségmenet résztvevőit

Miközben tegnap este a jobboldali „középosztály” a fűtött Millenárisban hallgatta végig Orbán Viktor kormányfő beszédét és néhányan méregdrága bundákba öltözve nyilatkoztak a kijáratnál lévő újságíróknak az ország felemelkedéséről, az Éhségmenet félszáz résztvevője „munkát és kenyeret” feliratú transzparenssel folytatta többszáz kilométeres útját Budapest felé. Mezőkövesden viszont kisebb meglepetés érte a társadalom legszegényebb, leginkább kiszolgáltatott rétegeiből álló csoportot. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára jelent meg előttük és kenyeret meg lapátot nyomott kezükbe. Mondta, hogy egész napos hólapátolásért akár 4,230 forintot is kaphatnak fizetés címen. Hogy a kanadai olvasók jobban értsék miről is van szó: az államtitkár által felajánlott fejenkénti egy kiló kenyér és […]

Read more ›

Évértékelés vagy nyers pártpropaganda?

2012 február 7 6:35 du.31 hozzászólás
Évértékelés vagy nyers pártpropaganda?

Nem egészen egy műfaj az amerikai State of the Union address és Orbán Viktor immár hagyományos évértékelő beszéde. Az amerikai verziót az elnök nem csak saját híveinek szánja, hanem politikai ellenfeleinek is és az egész társadalomnak. Az elnökök általában óvatosan kezelik a ellenfél nyílt szidalmazását, a kongresszusban kerül rá sor és lehetőséget ad arra, hogy az ország vezetője beszéljen az adott adminisztráció törvénykezési prioritásairól. Az ellenzék is szóhoz jut, hiszen 1966 óta – közvetlenül a State of the Union beszéd után – az elnök politikai ellenfelei tévéstudióból szólnak a lakossághoz. Barack Obama – de második ciklusának utolsó éveiben George Bush is […]

Read more ›

A Negyedik Köztársaság unortodox évértékelőt tart

12:45 du.6 hozzászólás
A Negyedik Köztársaság unortodox évértékelőt tart

Alternatív évértékelőt tart a Negyedik Köztársaság (4K!), melynek kereteiben a mozgalom arra kéri a jelenlegi kormányból kiábrándult tömegeket, hogy digitális kamerájuk és a Faceboook segítéségel értékeljék az évet és osszák meg a világgal nehézségeiket, illetve gondolataikat az „elrugaszkodás” előtti, de a megszorítások nélküli fideszes kurzusépítő periódusról. „Ne hagyjuk a kormánypropagandára az év értékelését, mondjuk el mindannyian, milyen volt a tavalyi évünk. A kormány úgyis folyton az emberekre hivatkozik, csináljuk meg akkor nekik az Emberek Évértékelőjét” — áll a 4K! felhívásában. Mint ahogy a népi évértékelésekből kiderül, voltak akik tavaly már aktívan készültek a nemzetközi spekulánsok legközelebbi támadás-sorozatára. És íme egy kis ízelítő a nép […]

Read more ›

Az LMP szerint az Orbán-kormány jó magyarokra és rossz magyarokra osztja a diaszpórát

2012 február 6 8:58 du.23 hozzászólás
Az LMP szerint az Orbán-kormány jó magyarokra és rossz magyarokra osztja a diaszpórát

Nem csak Kanadában folytat politikai jellegű diszkriminációt a magyarországi kormány, melynek kereteiben a diaszpórát a Fideszhez lojális és a kormánypárthoz ellenséges csoportokra osztja a szorvány magyar közösségeket. „Az Orbán-kormány ismét Budapestről osztja az észt és a fővárosból mondja meg, hogy ki a jó magyar és mire van szüksége a határon túl élőknek. A máshol már jól bevált gazdasági visszaélésekre és homályos vizsgálatokra hivatkozva „jó” magyarokra és „rossz” magyarokra osztja az ott élőket, és csakis a hozzá hű szervezeteket hajlandó támogatni”–jegyezte a Lehet Más a Politika nevű balközép ökopárt a Fidesz diaszpóra-politikájáról,a csángóktól visszatartott támogatások nyomán. A Fidesz a határon túli magyarságot lojális és […]

Read more ›

A Fidesznek nincsenek tervei a Malév-utód létrehozására

A Fidesznek nincsenek tervei a Malév-utód létrehozására

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az ATV Start című műsorban adott interjút hétfő reggel, melyben jelezte, hogy hónapokig is eltarthat mire a kormány komolyan neki lát egy új nemzeti légitársaság létrehozásának tervezésébe. De mire erre a pontra jutnak, a villámgyorsan akcióba lépő Ryanair, Air Berlin, Lufthansa és a Wizz Air a Malév szinte teljes piacát elszívják. „A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként”–nyilatkozta Völner államtiktár az ellenzéki televízió reggeli hírműsorában. De rendkívül nehéz lesz a kormánynak új […]

Read more ›

Pulitzer-díjra jelölték a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítóját

Pulitzer-díjra jelölték a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítóját

Pulitzer díjra jelölték Balogh S. Évát, a Hungarian Spectrum című angol-nyelvű közéleti blog főszerkesztőjét, aki egyben a Kanadai Magyar Demokratikus Charta egyik alapítója és szóvívője. Balogh S. Éva húszévesen hagyta el Magyarországot az 1956-os forradalom leverése után  és történelem-szakosként diplomázott az ottawai Carleton Egyetemen. További egyetemi tanulmányait az amerikai Yale Egyetemen végezte, ahol orosz és kelet-Európai történelemre, illetve politikára koncentrált. Évtizedeken keresztül tanított a Yale Egyetemen, fő kutatási területe pedig a két világháború közti magyarországi külpolitika. Később a Morse College élére került, dékáni kapacitásban.

Read more ›

Minden ami Malév – a KMH retró gyűjteménye

2012 február 5 3:46 du.6 hozzászólás
Minden ami Malév – a KMH retró gyűjteménye

„Sokan szinte gyerekként kerültünk ide, vannak, akiket csak rövid ideje ejtett rabul a kerozin gőze. Úgy érzem, mindannyiunk nevében mondhatom, életünk értelme volt ez a cég. Generációk dolgoztak itt és most családok élete fordul fel egy csapásra, a Malévben élt életünk lezárul. Nincs végszavam, nehéz búcsúzni”–írta Limberuger Lóránt, a Malév vezérigazgatója a becsődölt cég dolgozóihoz intézett levelében. Péntek egy szomorú nap volt a magyar polgári légiközlekedés történelmében. Csaknem 66 év után megszűnt a Malév és minden jel afelé mutat, hogy egy hamar nem is lesz Magyarországnak ismét nemzeti, Budapest-centrikus légitársasága. Amikor a kilencvenes években középiskolásként Budapesten éltem, gyakran mentem ki […]

Read more ›

Egy késői vacsora a torontói Coffee Mill-ben

Egy késői vacsora a torontói Coffee Mill-ben

Az elmúlt napokban Torontóban jártam és bár elég sűrűn utazom Kanada legnagyobb metropoliszába, munkám miatt ritkán van alkalmam arra, hogy egy helyi magyar vendéglőbe is eljussak. Viszont ezen a héten abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy szállodám csupán néhány háztömbnyi távolságra volt a Yorkville-i Coffee Mill-től, mely a belváros legismertebb és leghosszabb múltra visszatekintő magyar kávézója, illetve étterme. Egy olyan kaliberű establishment, mely a kanadai irodalmi és művészeti élet krémje előtt sikeresen népszerűsítette a magyar zenét, kultúrát és gasztronómiát. Ráadásul, a Coffee Mill az egyedüli magyar restaurant, mely éjfélig is nyítva tart, ami most különösen jól jött.

Read more ›