Egy liberálissá züllött parasztivadék töprengései (6. rész): Fideszes konszolidáció

2013 február 8 9:33 de.15 hozzászólás

Szörnyű vízióm támadott az elrugaszkodás (és a konszolidáció) évének végnapjaiban. Az emelkedés ugyebár az ígéret szerint 2013-ban fog következni. Nagy esélyeink nincsenek ugyan, de ne feledjük, hogy ezt az országot egy varázsló kormányozza az ő közgazdász-zseni jobbkezének segítségével, így hát minden lehetséges. Még az is, amit alább megpróbálok fölvázolni, mint egy lehetséges jövőképet.

Orbán-gipsz

Tételezzük föl, hogy Magyarország karizmatikus vezére, aki természeténél, és egyéb, itt most nem részletezendő okoknál fogva ki nem állhatja a nyugati világon már rég bejáratott, demokratikus, jogállami rendszereket, hosszabb távon marad az ország teljhatalmú ura, így elég ideje lehet befejezni művét, Magyarország despotizálását. Lesznek ugyan majd az újtipusú demokrácia ellen tüntetések (amíg engedi), de ezeket egy-egy jól időzített „békemenettel” ellenpontozzák majd, úgy tudni, már készülnek is a következőre. Az EU (meg Amerika) ezt persze nagyon nem nézi majd jó szemmel, mindenféle szankciók jöhetnek, Orbán országa marginalizálódhat, ezért aztán a sokak által vakbuzgósággal imádott nemzetvezetőnek elemi érdeke mielőbb szövetségeseket találni az Unión belül, és persze a Balkánon, meg Keleten. Ez a folyamat már most is tart, de újabb lendületet vehet. Könnyen elképzelhető, hogy a volt szovjet tömb Unióba tagozódott országai – különösen egy újabb, éppen őket súlyosan érintő gazdasági-pénzügyi válság okán – a magyar vezetéshez hasonlóan egyre inkább szembefordulnak a fejlett „Nyugat-Unióval”. Ez bizonyára megkönnyítené Orbán dolgát barátokra lelni, új életet lehelni a visegrádi együttműködésbe, és komolyabban gondolkodni a már régen kiagyalt „észak-déli tengely” megvalósításáról. Mert ha mondjuk Lengyelországban megint erőre kap a populista jobboldal, Szlovákia meg tovább „ficósodik”, (Orbánnal máris haverkodik), mindjárt lehet két stratégiai szövetséges; és ugye Románia, meg Bulgária sincs elszállva az uniós perspektíváitól, ráadásul Csehország sem éppen Európa bolond, akkor abból azért már kijöhet valami.

Nomármost, ha ehhez hozzágondoljuk, hogy az egykori szovjet tagállamokban, és magában Oroszországban miféle (ál)demokráciák léteznek, és hogy mi – és esetleg majdani „euroszövetégeseink” – mennyire orientálódunk Kelet felé, akkor abból még akármi is kijöhet. Ha nagyon eleresztjük a fantáziánkat, és hát elég okunk van elereszteni, akár arra is gondolhatunk, hogy egy olyan folyamat veheti kezdetét, ami a harminc évvel ezelőtt állapotok felé sodorhatná Európát, vagy akár a FÁK államokat, Ukrajnát, Beloruszt, stb.

Nem gondolom én komolyan, hogy ez így megvalósulhat, és újra egymásnak feszül immáron más körülmények között a két szuperhatalom, de valami arra emlékeztető helyzet bizony előállhat.

Ehhez persze nagyon sokat kell még tennie Orbán Viktornak, de ne becsüljük le őt, mert (majdnem) mindenre képes. Nélküle biztosan nem fog menni a dolog, de hát ő van, és ki tudja meddig lesz…Hát csak vigyázzunk, és vegyük nagyon komolyan a dolgot! Mi is, meg az Unió is.

Gulyás András

15 hozzászólás

  • Puchert János

    Emelik a kommunizmus áldozatainak kárpótlását
    – 2013. január 24., csütörtök Magyar Hírlap Online
    Az idén január elsejétől ötven, majd a 2012-es alapot figyelembe véve jövőre újabb ötven százalékkal emelkedik az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást jogtalanul elszenvedettek, így a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak, a rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartottak, az 1956-os forradalomban részt vevők és az 1945 és 1963 közötti koncepciós perek elítéltjeinek juttatása.

    (Fotó: Horváth Péter Gyula)
    Wittner Mária (Fidesz) ’56-os halálraítélt (képünkön) a Kormányzati Információs Központ közlésére reagálva kiemelte, régi nagy adósságot törlesztettek. Úgy fogalmazott, az érintetteket szenvedéseikért kárpótolni ugyan nem tudják, ám a kabinet e lépéssel tiszteletét fejezi ki a szörnyű kor áldozatainak.
    Ki érti ezt akikre vonatkozik bőven túl vannak a hetvenedik életévükön velük szórakozik a hatalom, közben megkaptam az ez évi elszámolást öregségi nyugdíj, baleseti járulék 5,2% emelés Kárpótlás 0 Ft.

  • miert zullottel libsive ? anyagiak ?

  • Erre mondaná a liverpooli képviselő, hogy : FÁK..
    Csakhogyám, a mi seggünk fog fájni tőle..
    Nagyon pontosan látod a lényeget, kedves András !

  • A szerzö elfelejti,hogy mi 1989-ben honnét indultunk.Volt egy versenyképtelen gazdasàgunk-ahol a Trabant,Wartburg a Ladàval Moszkviccsal és Zaporozeccsal versenyzett-,ahol mi csak beszàllitok lehettünk. Ezzel a fejlettségi rendszerrel,megtetézve a „privatizàcios” elfogultsàgunkkal-verseny a javakért-,amit természetesen a helyzeti és anyagi elönyben lévök/az addigi vezetöi
    az EGYPÀRT-rendszernek és csalàdjaik/ többnyire megnyertek.
    A mi gazdasàgunknak kellett versenyezni a màr régota versenyben
    eddzettekkel,közben a lakossàgunknak is többet kellett volna nyujtani. Sajnos a fogyasztàs bövités -fizetések emelése-csak hitelek àràn sikeredett,igy lett a 2002-es 53 % adossàgbol 2010-re
    81 %,aminek eredménye-mert az EU-ban sokan ezt az utat jàrtàk és az adossàgot vissza is kell fizetni-,hogy a gazdasàgi növekedésre,mint a többi eladosodott-föleg EUROPA-i àllamok- vàrni kell.

  • Remélem,gondolom, ez egy peszimista elgondolâs. OroszorsZâG a GPU -NMKVD S PUTINYAL SEGITENI AKAR ENNEK AZ AMERIKA ELLENES TÖMBNKE, tengelynek a létrehozâsâban,ahol tud ahol lehet mindig Amerika ellen szavaz,szervezkedik nyilatkozik.

  • Gulyás András!………….A szörnyű viziód előtt ettél vagy ittál netalán szivtál valamit?Figyelj oda az egészségsdre mert a vizió csak a kezdet.Ne fordulj orvoshoz.

  • Gulyás A.

    Szépen leírtál egy okozatot, de hol marad az ok? És persze, ehhez a folyamathoz a Nyugatnak semmi köze?

  • Topapó
    2013 február 8
    2:06 du.
    a tartalomhoz valamit, esetleg? ja, hogy az nem megy?
    értem….

  • Dénes ERÖS
    2013 február 8
    11:19 de.
    maga meg elfelejti, hogy nekünk brazíliával kell versenyeznünk, mivel németország versenyképességét már elértük!
    ezt maga a kedvenc ápoltunk mondta, tudja, az egyeske 🙂

  • Jávorszky Mária

    ” Szörnyű vízióm támadott”…
    Nekem meg látomásom volt.

    VISSZHANG

    Kiáltás hallatszott Kárpát fenyvesében.
    Magyarok! Halljátok ti is az elrabolt földeken
    Keletről nyugatra,
    egeket döngető hegyek kiáltását?
    Szent Korona országa hívja nemzetét!
    Halljátok magyarok?-visszhangzik a fenyves –
    Adjátok vissza a hegyeimet!
    Talpra magyar!-feltámadt Petőfi!
    Dübörög a Föld, tán csatazajt hallok?
    Hadak útján seregek jöttek.
    A nyirkai jóslat beteljesülni látszott,
    Ukkó Boldogasszonyért az Égbe kiáltok,
    ments meg Atilla nemzetét!
    S ekkor,nagy hirtelen Főnix tüzes szárnyaival
    lángra lobbantva az Eget,
    minden csillag porba hullt.
    S a Szent Korona felemelkedett.

  • Most láttam a Youtube-on. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom.

  • Jávorszky Mária

    Sárdi Jani! Köszönöm, hogy feltette ide ezt a videót!
    Terjesztem. Ezt mindenkinek látnia kell,főleg a rövidlátó kétbalkezes nagyothallóknak.Most mind kussol,mert erre nem tudnak mit mondani.

    Áldja meg az Isten Laurent Luist a bátor igazmondásáért!
    Egyre többen lesznek akik kimondják az igazságot.

    Elkezdődött!
    Szebb jövőt!

  • Ille!…………Mindig máson kéri számon a tartalmi hozzászólást.Különben, hogy az Ön szavaival éljek „közöd”?

  • Nekem sincs semmi közöm hozzá, csak úgy elgondolkodtam itt oldalt a Trudeau idézeten: tényleg jó a „totemokat” nem inkább totemeket? A második szótag magas hangrendű, a ragnak is ahhoz kell hasonulnia. Egyébként a helyesírás ellenőrző is egyetért velem. Nem kellene javítani? Főleg idegen nyelvi környezetben, ahol egyébként is nagy az anyanyelv leromlásának veszélye.