2015 szeptember 28 8:34 de.
A múlt héten a magyar nacionalizmus erős embere, Orbán Viktor miniszterelnök felolvasta a diplomatái számára kötelező feladatokat. Egy budapesti találkozón megparancsolta nekik, hogy menjenek át nyílt támadásba a nyugati médiákban, és védjék meg a kormányzat álláspontját „a muszlim áradat” elleni védekezésről, amely áradat végigsöpört délről egész Európán. Beszédében Orbán kijelentette, hogy nem engedi, hogy Magyarország a multikulturalizmus áldozata legyen, és megígérte, hogy mindent megtesz, amit meg kell tennie annak érdekében, hogy biztosítsa: Magyarország lakosai továbbra is fehér bőrű keresztények maradnak. Elmondta hallgatóinak, hogy a nyugati média, köztük a kanadai is, e kormányok szócsöveként szándékosan torzítja az igazságot arról, hogy miképpen […]
Read more ›
8:25 de.
A bátrak, akik ellent mondanak az orbáni őrületnek – mert ne higgye senki, hogy ez a Nagyfőnök tudta nélkül történt. Ráadásul gyermekkora beidegződéseit követte: ahol, és amikor ő felcseperedett, ez a módszer ország szerte működött. Ezek a pedagógusok azonban előre hajtanák a történelem kerekét és nem visszafelé. Bízom és remélem, a többi pedagógus, aki tanítani és nem árulkodni akar, ugyanezt megteszi. Minél gyorsabban, nehogy törvénybe iktassák ezt a legújabb agyrémet, amitől ismét rosszabbul érezhetjük magunkat, mind eleddig. Mi lesz a következő? Majd a Szülői munkaközösségben is kémkedjenek a szülőtárs után? Az Illyés gimnázium pedagógusi karának bátorságához csak gratulálni tudok. Mi várható? […]
Read more ›
8:00 de.
Nem tudom, meddig bírja egy ember, ha egy sötét szobában ülve állandóan azt kell várnia, hogy valaki rátámad majd, legyilkolja, elveszi a hazáját, megbecsteleníti nőrokonait, elveszi a munkáját, nyomorba dönti. Állandó fenyegetettségben élni igen stresszes állapot, az pedig, ha rosszul kezeljük, akkor különféle szervi megbetegedésekhez, de akár halálhoz is vezethet. A magyar társadalom 1989 óta ül a sötét szobában, permanens rettegésben. Először maga a rendszerváltás forgatta fel az életviszonyokat, majd a nagy remények meghiúsulása, aztán a csodavárás időszaka során kiosztott pofonok adtak okot az elkeseredésre. Megrendült a családok stabilitása, lassan elkoptak az illúziók, ezzel egy ütemben a tartalékok, a társadalom […]
Read more ›
2015 szeptember 27 8:54 de.
Három nappal a harsány francia nyelvű kormányfő-jelöltek vitája után – ahol az egyik fő téma a muszlim arckendő viselése volt – észrevehetően csökken a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) támogatottsága Québec tartományban. Mint ahogy arról beszámoltunk, az NDP kormányfő-jelöltje – Tom Mulcair – határozottan kiállt azon jog mellett, hogy egy muszlim nőt nem lehet eltiltani a kanadai állampolgársági eskütételtől, ha úgy dönt, hogy a ceremónia alatt arcát teljesen eltakarja egy niqabbal. Ez nem egy népszerű álláspont Québecben, ahol az identitáspolitika hatása és a szekularizmus a legerősebb Kanadában. A kormányzó Konzervatív Párt és a szeparatista Bloc Québécois lényegében együtt támadták Mulcairt […]
Read more ›
8:53 de.
Úgy vélem, elég szemléletes. A miért is elég jól érthető, még csak angolul sem kell érteni hozzá. Kérdés: honnan ez a körkörös gyűlölet a környező országok irányából? Mit vettek el tőlük? Vizet? Nem. Földet? Nem. Ásványi kincseket? Nem. Akkor? https://www.youtube.com/watch?v=KTp-cdDVb_0Why Doesn’t Israel just withdraw to the 1948 Borders?
Read more ›
3:30 de.
Házinyúl. Tudós akadémikusok bejelentették, hogy ezentúl ezt így kell írni: házi nyúl. Továbbá az új helyesírási szabályzattal csaknem egy időben megalakult a Mindennapos Éneklés Bizottsága is. Immár rohamos az elhülyülés. Egymást űzik-hajtják a nemzetek, hogy talpon maradjanak a technológiai és innovációs versenyben, hiszen anélkül nincs fejlődés, nincs munkahely és életszínvonal, ezek itt meg jókat énekelgetnek. Persze előre lehetett tudni, hogy ez fog történni, hiszen a diktatúrák nem csak nem versenyképesek, de nincs is szándékuk versenyezni. És most már van Pedagógus Önértékelési Csoport is. PÖCS. Igen, ki a jó pöcs? Magyarországon nem a tudás és tanítás forradalma zajlik, mint másutt a […]
Read more ›
1:23 de.
A menekültek érkezésével, az egész ügymenettel kapcsolatban a kedves jobboldali trollok szabványosított kérdése az, hogy: „De mit tehetett volna Orbán másként?” Nos, leginkább talán nem kellett volna hazudnia. Aztán lehet ugatni Schengenről, meg egyebekről, de … A következőkben csak az említett kérdésről lesz szó. Tudva: a mi lett volna nem történelmi kategória. A töprengést kezdjük ott, annál a kronológiai pontnál, amiről korábban esett már szó. 2015. januárjától, amikor már Orbán Viktornak nyilvánvaló információkkal kellett rendelkeznie arról, hogy igen komoly gondok várhatók. Ráadásul a nemzetközi kötelezettségekről akkor is tudhatott. Az, hogy a magyar kormányzatot a menekült-hullám váratlanul érte: szimpla hazugság. A […]
Read more ›
1:08 de.
Van abban valami báj, hogy lassan az ország egész vezetése a táskahordozók közül kerül ki. Lázár karrierjét is ez alapozta meg, és az új magyar Göbbels is ezzel aratta emlékezetes sikereit, ő Orbán után loholt, ment volt a Nemzeti Spermium bármerre is. Ők a mai magyar politika meghatározó személyiségei, meg azok, akik mindenféle poszt nélkül pofáznak bele az ország sorsába, mint Habony, vagy Vajnával kezdve a strómanok hosszú sora, akiknek természetesen egy idő után már saját érdekeik is támadnak. A poszt nélküli irányítóknak van egy nagy előnyük azokhoz képest, akik állami megbízásból okosok -nem kell semmiféle felelősséget vállalniuk, és nem […]
Read more ›
2015 szeptember 26 8:10 du.
A kanadai szövetségi fellebbező bíróság ítélete szerint az állampolgársági eskütételkor jogos, ha muszlim nők niqabbal takarják el arcukat. A kanadai hatóságok többé nem követelhetik tőlük azt, hogy az arckendőt vegyék le az eskütételkor. Csakhogy Stephen Harper miniszterelnök kormánya már egyértelművé tette, hogy a bírósági ítéletet nem fogja tiszteletben tartani, ismét fellebbezni fog és ha megint pert veszit a kabinet, akkor a szabadságjogok részleges és ideiglenes felfüggesztését is kieszközölhetik. Ezzel szemben a baloldali ellenzéki pártok mind támogatják – a vallásszabadságra hivatkozva – az arckendő hordását, akár a kanadai állampolgársági eskütételkor is, amennyiben így dönt egy újkanadai muszlim nő. A Radio-Canada által […]
Read more ›
4:21 du.
Az Össztánc története Az Össztánc új műfajt teremtett Magyarországon: igazi 20. századi magyar tabló, történelmi eseményekkel, hősökkel és kisemberekkel, háborúkkal, forradalommal, futball- és Coca Cola-lázzal, legendás slágerekkel és múltunk megannyi jelképes emlékével. De az előadás mindezt egyetlen szó nélkül mutatja meg. Több ez, mint tánc: mert a szereplők nem eltáncolják, hanem eljátsszák a helyzeteket és a figurákat a tánc és a mozgás segítségével. Az Össztánc születésének története valódi színháztörténeti kuriózum. Több mint húsz évvel ezelőtt a Víg épülete megújult, újjászületett. Ám a színház a felújítás alatt is rendszeresen játszott; Marton László igazgató zseniális ötlete volt, hogy egy sátorban, a Nyugati […]
Read more ›
5:33 de.
Az eduline.hu jóvoltából nagy hír-keletje lett a „PÖCS”-nek, mint mozaikszónak, mely mögött nem a Polgári Öntevékeny Csoportot, hanem Pedagógus Önértékelési Csoportot kell érteni. Az előbbi különben is egy párt neve volt, mint Polgári Öntevékeny Csoport Párt. Az utóbbit pedig a tanári besúgórendszer hírnökeként aposztrofálta a média. Amely média-beharangozót már csak azért is hihetőként olvashatunk, mert már évekkel korábban is előfordult besúgás-alapút sejtető felmondás egyes tanároknak. Ugyanakkor a jelen helyzet kicsit visszás. Egyszerűen azért, mert az, aki a tanárképzésben tanultakra megpróbál előítélet nélkül visszaemlékezni, annak talán rémlik egy olyan fogalom, hogy „önreflexió”. De arra az esetre, ha nem, akkor pusztán némi […]
Read more ›
5:01 de.
Már megint győzött! De hát ki is gondolhatta azt, hogy nem ő kerül ki győztesen a csatából, ahol ő emelte magasra a hit keresztjét a határainkra támadó iszlám hordákkal szemben, mint egy református Kapisztrán János, mint egy végvári hős, egy XXI. századi Móré László! Többet mondok, ő az egyedüli Európában, aki felismeri a veszélyt, ami ma már nem is csak leányaink, asszonyaink erényét fenyegeti, hanem az életformánkat, a piát, a bikinit, a női autóvezetőket is. Mecsoda kár, hogy ezt a korszakos személyiséget, ezt az európai léptékű politikust külhoni kortársai nem imádják ájult csodálattal, mint megérdemelné, sőt. Némelyik hálátlan nem átallja […]
Read more ›
12:56 de.
20:50, eddig szükséges előre tekerni. A megszólaló Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – orbáni kreálmány, igazán nem lehet libsibolsinak nevezni – Stratégiai és Védelmi Központjának vezetője. Elég rendesen helyre teszi az egész migráns-kérdést és a hozzá kapcsolódó orbáni sötétséget. Narancsagyúak, majrésok és agymosottak, hegyezzétek fületeket, talán felfogtok belőle valamit. http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20150925-085859.mp3 http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20150925-092859.mp3 http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20150925-095858.mp3
Read more ›
2015 szeptember 25 9:30 de.
A Magyarországra érkező menekültek a budapesti központi vásárcsarnokot és a WestEnd bevásárlóközpontot robbanthatják fel, ha nem vigyáznak a magyarok. Gyurcsány Ferenc pedig álszent amikor a menekültügyben felszólal, mert 2006-ban „húscafattá” verette a székely magyarokat és magyar „beleket tapostatott”–ezek voltak a Torontói Független Magyar Rádió legújabb – szeptember 19-ei – adásában elhangzott politikai jegyzet fő gondolatai, melyeket egy, a szokásosnál is indulatosabb Bede Fazekas Zsolt, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) alelnöke adott elő a hallgatóknak. „Nem frankó dolognak” nevezte az „Európára és a mi hazánkra zúduló emberáradatot” Bede Fazekas Zsolt, aztán mindjárt hozzátette: „Manapság elég bekapcsolni a torontói CTV-t és azonnal […]
Read more ›
6:36 de.
Az ember Vannak a mohók (hatalomvágyók, pénzimádók) általában ők, akik nem hedonistaként vagy alázattal keresik az örömet, boldogságot, hanem olyanok, akik „Nem Olyanok” hanem többek másoknál. Így képzelik. Közülük kerülnek ki az elnyomók, kizsákmányolók, harácsolók. Aztán vannak azok, akik nagyon meg akarnak felelni, ők az „Olyanok”. „Én is vagyok olyan, mint mások” gondolják magukban szüntelen, ám nem igazán hisznek benne, ezért mindig egy kicsit többnek akarnak látszani, hol egy trendi telefonnal, autóval, „modern” elvek hirdetésével, hol mással. Ők a közmegegyezés hangadói. Számukra a hírnév a fontos, az hogy mit mondanak róluk a többiek. Az Olyanok kegyeit keresi a reklám és […]
Read more ›