Milyen ország az ilyen?

2016 április 5 8:01 de.89 hozzászólás

Milyen ország az, ahol a Magyar Szocialista Párt vezető tisztségviselőinek, illetve a párt aktivistáinak és szimpatizánsainak két nappal egy népszavazási kérdés beadása előtt ügyeletet kell tartaniuk a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál, mert csak így remélhetik, hogy beadhatják a kérdésüket?

Milyen ország az, ahol a magát legnagyobb ellenzéki erőnek gondoló, és ebből kifolyólag a kormány leváltására készülő (?) párt gond nélkül elfogadja a hatalom egyoldalú, igazságtalan játékszabályait, és ezzel úgy tesz, mintha lenne esélye a győzelemre, miközben tudja, hogy a hatalom még a saját maga által alkotott törvényeket sem tartja be, s ha érdekei úgy kívánják, bármikor újraírhatja azokat?

Milyen ország az, ahol február 23-án kigyúrt kopasz fiatalemberek a herceghalmi fideszes polgármester Erdősiné nevű feleségével összejátszva megakadályozhattak egy magyar állampolgárt, esetünkben Nyakó Istvánt, hogy a demokratikus jogaival élve beadhasson egy népszavazási kérdést?

Milyen ország az, ahol mindezek után a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Választási Bizottság illetékes vezetői még mindig a helyükön lehetnek?

Milyen ország az, ahol közel másfél hónappal a botrány kirobbanása után még meg sem hallgatták a kigyúrt kopasz fiatalembereket, sem tanúként, sem gyanúsítottként, nem kérdezte meg tőlük senki hivatalos szerv, hogy ugyan mi a fenét kerestek ott azon a kora hajnali órán, dossziékkal és kigyúrt izomzattal felfegyverkezve, ki küldte őket, ki volt a megbízójuk?

Illusztráció: Civil Hetes

Illusztráció: Civil Hetes

Milyen ország az, ahol csak az ügy elszenvedőjét, Nyakó Istvánt hallgatták ki tanúként, ám a történet főszereplőjét, a már említett Erdősinét nem, pedig ő a demokratikus jogállam elleni egyik legsúlyosabb bűncselekményt, a választási csalás vétségét követte el?

Milyen ország az, ahol Erdősiné „segítőjéről” a kopaszokkal összedolgozó fiatalemberről kiderül, hogy Kubatov Gábor Fidesz-alelnök titkárának osztálytársa volt a középiskolában, ám ennek ellenére sem őt, sem Kubatov Gábort még tanúként sem hallgatták ki?

Milyen ország az, ahol a hatalom fura urai mindenkit hülyének nézhetnek, miközben az ellenzéki pártok asszisztálnak ehhez a gyomorforgató, gusztustalan szomorújátékhoz, azzal áltatva választóikat, hogy 2018-ban leváltják a kormányt?

Milyen ország az, ahol bevezethették a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását, csak azért, mert egy magát önállóan soha meg nem mérhető, a nulla-támogatottságú, törpepártnak ez állt érdekében?

Milyen ország az, ahol semmiről sem lehet népszavazást tartani, sem a boltok vasárnapi nyitva tartásáról, sem a paksi erőműről, sem a Liget beépítéséről, sem az olimpiáról, semmi olyanról, ami az ország lakosai számára valóban fontos lehet.

Milyen ez az ország?

Föld S. Péter

89 hozzászólás

  • Bende István

    Milyen ország?

    Olyan, amelyben egy bűnszervezet „Magyarország” fedőnév alatt egy államnak (ráadásul magyar államnak) hazudott intézményt működtet a Jobbik, az MSZP, a DK, az Együtt, az LMP és más pártok közreműködésével!

    Az Alaptörvény érvénytelen (http://www.magyar-allam.com/dtar/pub/ErvenytelenAlaptorveny.pdf) így a „Magyarország”-nak hazudott állam nem létezik. Annak minden jogszabálya érvénytelen! (jogtalanság nem szül jogot)

    Az érvényes és hatályos alkotmány, a Magyar Köztársaság Alkotmánya, és a törvényes magyar állam a Magyar Köztársaság, amely épp az Alaptörvény érvénytelensége következtében nem szűnt meg.

    Az egész bűnszervezet csak azért tud működni, mert a pártok hathatós közreműködésével, és a média támogatásával azt a látszatot tudják kelteni, mintha ez a „Magyarország” nevű hazugság lenne a törvényes magyar állam.

    Tudja jól ezt az MSZP is, ezért az egész népszavazósdi csak egy színjáték. Egy szavukba kerülne leleplezni az évezred csalását, csak a pártok közös gazdáinak ez nagyon nem tetszene.

  • Bende István
    Az évezred csalását leleplezték, Föld.S.Péter éppen arról írt.
    Kár, hogy nem érted a ma politikáját – és a cikket -, de bátran mindenkit vádolsz. Ez így nem jó.
    Szervusztok, jó napot !

  • Mindenki tudja a Nagyvilágban már:
    Hungarosztán az.
    Csak a magyarik nem tudják.

  • emberkecskestunde

    Kedves Föld S. Péter!

    Jaj de jó, itt látni! Kérünk még! Gondolatszomjasak vagyunk.:D

  • ÉN MEGMONDOM MILYEN ORSZÁG, KETTÉSZAKADT ORSZÁG.
    két erős oldal harcol egymás ellen már 60 éve!

  • Az utcán kell álldogálniok, összegyűjteni 200000 aláírást…”Milyen ország az, ahol a Magyar Szocialista Párt vezető tisztségviselőinek, illetve a párt aktivistáinak és szimpatizánsainak két nappal egy népszavazási kérdés beadása előtt ügyeletet kell tartaniuk a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál, mert csak így remélhetik, hogy beadhatják a kérdésüket”? Valamit valamiért ! Természetesen a népszvazás kudarcra van ítélve… mindegy mennyibe kerül…

  • Figyelő!

    Először nekem is furcsa,kellemetlen volt,hogy vasárnap a nagyobb üzletek nem tartottak nyitva,de meg tudtam oldani,mert ugye régen
    a szocik idején is mindenki szombaton vásárolt beztán több kereskedővel beszéltem akik örültek,hogy hétvégén a családjukkal lehetenek,mert a házastársaik,akkor szabadok,a gyerekek meg nem mennek iskolába,arról már nem is beszélve,hogy a hétvégi munkáért a legtöbb helyen nem járt pótlék,csak szabadnapot kaptak helyette.
    Az,hogy csalás volt vagy sem azt kivizsgálják,mindenhol előfordul
    pártoktól függetlenűl,de ugye nem ez a legfontosabb probléma itthon és az ellenzék program,ész hiányában abba köt bele amibe tud…….,na meg egy erős és hosszú ideje győztes oldal ellen küzd egy gyenge lecsúszott baloldali kisebbség piti dolgokban……szánalmas…persze a csalás az csalás,de a múltjukat ismerve pont a baloldalnak nem kellene ezt feszegetni…

  • Egyébként sok helyen van vasárnap is és éjjel nappal nyitva tartó üzlet!!!!!!!

  • Soha ne legyen nagyobb probléma Magyarországon, mint az üzletek nyitvatartása!
    Ha majd a baloldal nyer, akkor az ő kezdeményezéseit tartják be.
    Ez így műkődik, mindenhol.
    Addig meg, legyeb kuss!

  • Bolondmariska:
    Csak éppen egyre kevesebb a vasárnap is nyitvatartó kis bolt, amelyekre imádottjaid hivatkozva beleugattak a magántőke működésébe. ( Persze nem a kisboltok voltak nekik fontosak hanem a CBA áruházlánc náci tulajainak a példátlan gazdagodása.)
    Namármost mi , lakosság, egyszerűen ellenálltunk ennek.
    Másképp intázzük a bevásárlást, kitartunk a megszokott TESCO meg hasonlók mellett és kerüljük a kisboltokat.

    Emiatt eddig , kb 6000 kis élelmiszerbolt ment tönkre a „vasárnapi boltzár” kiváló ötlete miatt.

    Ha most ismét megnyithatnak a multik éjjelnappalra és vasárnapra , az nem fogja visszadni a 6000 kisbolt kb 20-30 000 munkanékülijének a kenyerét.

    De TE idióta náci Maris lelkesedjél csak tovább.
    Vélhetőleg aztsem tudod mit beszélsz.

  • FIGYELŐ !!!!!!!!!!!!!!!!
    Igenis NEKÜNK és ITT EZ A PROBLÉMA!!!
    VILÁGOS ?????

    Te csak foglakozz a kanadai szépfiú hülyeségeivel, az meg nekünk nem probléma itt.

    Ezerszer elmagyaráztuk neked mi ez az egész, tök felesleges volt.
    Már bánom hogy megpróbáltam veled valami emberi kapcsolatot kialakítani.
    Semmi értelme te leszarod azt hogy akik itt vannak , azoknak mia fontos és csak fújod a hülyeségeidet !!!!!!!!!!!!

  • Geyza

    2016 április 5
    1:41 du.
    Kedves Geyza, ha nektek CSAK az a fontos, hogy az üzletek nyitva vannak e vasárnap, vagy sem, igen sajnálatos!
    Ha egy kicsit kinyitnád a szemed és a fülled, rájönnél, hogy sokkal többet köszönhettek a mai kormánynak.
    Például azt a tényt, hogy más európai országokat ellepnek a bevándorlók ezrei, ti meg meg vagytok védve ettől!

    ÉBREDJ magyar!

  • Figyelő
    2016 április 5
    1:58 du.

    Az utolsó mondatodban az ÉBREDJ stimmel!

  • Figyelő
    2016 április 5
    11:06 de.

    Bocs, igazad van de így sokkal igazabb:
    ÉN MEGMONDOM MILYEN ORSZÁG, MOCSKOS HASZON REMÉNYÉBEN KETTÉSZAKÍTOTT ORSZÁG.

  • geyza!
    Te valóban elmebeteg vagy,pontosan a kisboltoknál nincs munkanélküliség,mivel éjjel nappal nyitva tartanak és van belőlük
    bőven,ha valaki elfelejtett valamit megvenni,tud vásárolni!ami pedig a nagyobb pld. Spar, CBA stb.boltokat illeti a vasárnapi zárva tartás ellenére sem történt leépítés,te viszont már nagyon le vagy épülve,még mindig nem derült ki,hogy itthon esz a fene vagy kint,ha itthon akkor teljesen sötét és hazug vagy,ha kint akkor meg teljesen tájékozatlan!
    Minek szólsz bele az értelmes,normális emberek vitájába te szerencsétlen!!!?????

  • Ja és olyan hülye nem vagyok mint te(meg genetikai selejt sem,)szerencsére….vedd
    már észre magad,mivel a Tescóról írtál van egy gyanúm,hogy itthon rontod a levegőt…..ami sajnálatos lenne,de ugye mindenütt van
    selejt!

  • Figyelő!

    Jobb ha tőlem tudod,csak pár Tesco áruház tart nyitva vasárnap,és ugyanez vonatkozik a többi nagy bevásárló központra is!!!!
    geyza megint ( mint mindig!!!)hazudik,de szerintem a gyógyszereit hétköznap is meg tudná venni,ha akarná…..mindjárt jobban lenne és kevesebb baromságot írna,amivel a kintieket eteti…..

  • Marcsi, Figyelő!

    Szánalmas ez a verejtékszagú erőlködésük!

    Tisztelettel:
    terminus

  • AMI JÁR – AZ JÁR

    fideszék egy hirtelen jött „krisztofil-hazaffyas érzelemtől” áthatva hoztak egy törvényt, amelyet a saját szájízüknek megfelelő – azaz a meglévő, velük csatlós társaságaik „mégiscsak nyitva tartható” 🙂 – boltjai [elsősorban a náci, CBA*-üzletlánc] méretének 400nm-ben maximalizált alapterületéhez igazítottak.
    (Ui. jellemző volt, hogy ezeknél a kebelbéli cégeknél, még a törvény életbeléptetése előtt, a normát mégis túllépő méretbeli adottságokat ezeknél a boltoknál, némi műszaki rekonstrukciókkal, leválasztásokkal[!] már akkor, előre végzett rohammunkában korrigálták.)

    Ez az egész kísérteties hasonlóságot mutat az amúgy Trafik- törvénynek nevezett, valójában trafik-panama fideszes profilra igazított passzusaihoz.

    És mindezeket, és hasonló manipulációkat, az egyik napról a másikra eltörölt köztársasági Alkotmány helyett kreált, az ő úgynevezett Alaptörvényük már eleve spekulatív szakaszai teszik lehetővé, úgymond törvényessé…
    ´

    .

    * A CBA a 2010-es parlamenti választásokon országszerte a legordenárébb, direkt-politikai óriásplakátokkal és tévéreklámokkal (mint milliárdos megrendelő) segítette a fidSSkádéempé kampányát…

  • Katona Zsombor

    Milyen vízgereblyéző álvita az ahol mind a két kérdésre kétféle választ lehet adni, itt a valószínű érvénytelen szavazásra feleslegesen kidobott milliárdok gazdaság gyengítő hatása a lényeg!
    Ha mind a két párt kérdéseire ugyanúgy lehet voksolni csak ellenkező előjellel, akkor nem mindegy, a végeredmény ugyanaz lesz! Ha egy párt ilyen primitív stilisztikai manipulációkkal akarja a népszerűségét növelni az a szavazók szánalmas lenézését jelenti, aminek hatását majd örömmel konstatálhatják!

  • Figyelő:
    Hülyeséget beszélsz.

  • Marcsa:
    Fárasztó vagy idióta.
    A KSH adataiból idéztem idióta.
    Tudod mi az a KSH vagy még nem hallottál róla idióta ?

  • Zsombika:
    HA már népszavazást emlegetsz:
    Miféle ország az, ahol 1300 darab háborús menekült befogadásáról akar imádottad egy többmilliárd Forintba kerülö népszavazést kezdeményezni ?
    Na ? Ezt mond meg hasbarát cimbora !

  • Katona Zsombor
    2016 április 6
    10:30 de.

    „Ha egy párt ilyen primitív stilisztikai manipulációkkal akarja a népszerűségét növelni az a szavazók szánalmas lenézését jelenti”

    Ha a fidesz elkaszálja végül a népszavazást, az a földügyek miatt lesz!
    Amúgy meg a fidesz népszavazása a vizitdíjról a legprimitívebb módon érvelt a 300 forint miatt. Aggódhatsz a 2018-as szavazáson, hogy majd mennyire hálálják meg Orbánnak a szavazók, hogy milliárdos oligarchákkal haverkodik!

  • Katona Zsombor

    Geyza
    2016 április 6
    2:18 du
    Tisztelt Geyza, ha jól tudom ez a most vitatott népszavazás nem a menekültek sorsáról döntene, azt csak valamelyik párt hozzá szeretné csapni a vasárnapi nyitvatartásokhoz, de ha tévednék kérlek nézd el nekem és nyugodtan javíts ki!

  • Zsombor álnevű régebbi alattomos helyi kötekedő:
    Ez az idiótikus kenetteljes stílus inkább valami közjegyzői kamara optimista hangvételű legyilkolási kísérletére emlékeztet engem.
    Még az a jó hogy az alamusziságodat nem szükséges akceptálnom.
    Úgy is mondhatnám jól kiröhöglek miatta.
    Ezt a stílust megtarthatnád a koszos irodádba , ahová nap mint nap bejársz hogy lekörmőld a légből kapott hülye kimutatásaidat , amikből aztán sikerdíjat kovácsolsz valamiképpen.

    Percig negondold hogy csak mert ilyen ócska stílusban kötekedsz, attól már valakivé váltál.

  • Hazai Lámpa:
    A baj ott van hogy az Orb.-ból kiábrándultak vagy nem mennek el szavazni, vagy a Charly nyilasaira fognak szavazni.
    Emlékezz:
    Laciúr Mr. Bartus memmondotta már régen:
    ” Sírva fogunk mi még a FIDESZ-re szavazni, csakhogy ne legyen ismét nyilas-rémuralom” !

  • Katona Zsombor

    Geyza
    2016 április 6
    4:39 du.
    OK Geyza, amikor nem akarsz vagy nem tudsz válaszolni, vagy esetleg direkt egészen másra válaszolsz, akkor én kötekedő vagyok, na ez aztán komoly érvelés! Ovodában!

  • Legfrissebb Hírek!!!!
    A Tóbiás József MSZP elnök….az előbb nyilatkozott a TV.-ben”diadalmasan” magát lejáratva,hogy kibulizták(lehet,hogy tényleg volt szabálytalanság,de az más kérdés,ha jogos legyen felülvizsgálat)jóváhagyta a választási bizottság a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos népszavazási kérelmüket,de a szerencsétlen nyíltan azt állította,hogy ez egy Fidesz elleni népszavazás…..(csak szeretnék)mindezt élő adásban,na nem semmi…..az ennyire sötét,önkritika nélküli tehetségtelen baloldali „vezető”nek semmi esélye,hogy a lecsúszott pártját ütőképessé tegye!

  • Kedves Zsombor!

    Így igaz,a mostani kiharcolt népszavazásnak semmi köze a menekültekhez,sőt még a kormányhoz sem,csupán a vasárnapi nyitva tartásról szól,ezt az értelmesek mind tudják,csak szegény geyza nem,(meg az MSZP „esze”…Tóbiás Józsi,mint írtam,többen le akarják váltani,de még nem találtak okosabbat..)aki
    valószínűleg „ráivott” a gyógyszerére,de ne törődjön vele,nem oszt nem szoroz szerencsétlen…sem írni,sem olvasni,sem értelmezni nem tud a szerencsétlen,csak dühöngeni!

  • Geyza

    2016 április 6
    4:44 du.
    Géjza, aggodom érted. Ez a nyilas félelmed visz egyszer a sírba!
    A Jobbik soha nem fog kormány párt lenni.
    Ja, és nekik is csak a szájuk jár–

  • Katona Zsombor

    Figyelő
    2016 április 6
    5:16 du.
    Arról a Laciúr Mr. Bartus úrtól idéztél aki a Hit Gyülekezete nevű szekta bosszújától menekült el Magyarországról fülét-farkát behúzva?

  • Katona Zsombor

    Figyelő
    Bocs, a Mindigmellébeszélő a címzett!

  • Zsombi:
    Ha velem kívánsz társalogni, akkor tudomásul kell venned azt, hogy ÉN diktálom ennek a társalgásnak a szabályait.

    Pillanatnyilag nem én keresem a TE társaságodat, hanem megfordítva.

  • Ló Mari úrhölgy:
    Szerinted a Kormány melletti szavazás lesz a rohadék kis törvényük eltörlését célzó közfelháborodás manifesztálódása ?
    Agyad mint a molylepkéé.

  • Zsombulka:
    Sokan elmenekültek ebből az országból, a magadfajta fajmagyarok végtelen és mélységes gyűlölete miatt, mert a legkisebb kritikával merészeltek illetni benneteket.
    Pl. a Nobel dijjasok (egy-két kivételtől eltekintve) vagy például művészek írók de sorolhatnám, úgy is tudod te magadtól is csak épp kussolsz róla.

    Csak a legszélsőségesbb példa :

    Elüldöztétek ( pontosabban horthysta elődeid ) Kármán Tódort, az aerodinamika neves és korai úttörőjét.
    Amerikába kényszerült , ( fülét farkát behúzva) ahol is vastagon kivette részét a modern harcirepülőgépek és később a kaliforniai Pasadénáben , a Jet Propulsion Laboratory.-ban az űrhajók légerőtani számításaiból.(JPL: Sugárhajtások Laboratóriuma.)
    Röviden: az Ő munkássága alapította meg azokat a módszereket és eljárásokat amik segítségével a hangsebesség feletti repülés megvalósulhatott.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Theodore_von_K%C3%A1rm%C3%A1n

    De nektek, (pontosabban horthysta elődeidnek) csak egy büdös zsidó volt , akit el kellett lehetetleníteni itten már a huszas években.

    Ezek vagytok TI idióta árvalányhajas mézesmázos stílusban előadott gyilkolásra való buzdításban elöljáró senkik.
    A Haza megrontói és elkótyavetyélői vagytok.
    Most épp a ruszkiknak áruljátok ami még megmaradt belőle a korábbi baromságaitok okán.

  • Szirénhangú Szerényke

    Csak ismételni tudok:
    Szirénhangú Szerényke
    2016 április 7
    6:05 de.

    Már meg ne haragudjatok illedelmes hozzászólásomért de miért érzem úgy hogy akár hová nézek itt egy rejtő jenői miliőbe tévedtem ahol a címekben szereplő komoly témák után kibeszélés helyett egymást túllihegő acsarnokok tárgyalják ki a másik aberrációit, a téma meg ott lapul a főcímben mint szar a fűben?

  • Kdves Figyelő !
    Köszi hogy aggódsz értem, de éppen eléggé aggódok én saját magamért.
    Csak el kell olvasni a történelemkönyveket.
    Prsze nem azokat, amiket az újnyilasok adattak ki a mai történelemtanítá…pardon iskolai történelemferdítéshez.

    Ha nem tudnád, annó, még a Csurka féle MIÉP TUDATOSAN küldte a szélsőjobbos érzelmű végzős középiskolásokat az ELTE bölcsászi és történelemtanári karjaira .
    A termés pár évvel ezelőtt beérett.
    Meg is nézheti magát az ország.

    Figyelő:
    De ugyanígy , a Nemzetbiztonsági szolgálatokhoz is tudatosan mentek a kissé idősebb nylaspártiak , mint friss diplomások. A balfax baller kormányzatok pedig eltűrték ezt a trendet.

  • Szerényke:
    Makacsul ismétlődő álköltői kérdésed inkább már szirénhang helyett szirénahangnak tűnik…Pedig még messze vanna -egyelőre- az orosz bombázók.

  • Géjza, még mindig aggodom érted! Teljesen a múltban élsz, azokat a szlógamokat használod, amit Rákosi korban hallhattunk.
    Nem vetted észre, hogy már NINCS proletár, a munkásosztály egyenrangú a világban a többivel.
    Ma már senki sem követi
    a régi elveket, legfeljebb egy maradt meg, az internacionalizmus, ami mindenhová elért.

  • Katona Zsombor

    2016 április 6
    6:09 du.

    Nem olvasom az emlitett úrak írásait.

  • Figyelő:
    Gyere el ide , vitesd magad le Baranyába és autóból kiabáld ezt oda a közmunkásoknak, akik az ispán (most más neve van de az nemszámít)főldjén robotolnak .
    De aztán pucolás , mert lehet hogy lapáttal laposra vernek !

  • Katona Zsombor

    Figyelő
    2016 április 7
    10:27 de.
    Még egyszer elnézést a rossz címzésért! A Társalgásdiktáló Sosemarraválaszoló viszont egyből reagált, igaz most is másra terelve a hansúlyt jó szokása szerint! A „Laciúr Mr. Bartus” valójában alkoholmámoros elírásból kicsomagolva meg Bartus Lászlót takar, ami meg nem az én szándékosan tiszteletlen név gyalázásom.

  • Figyelő!

    A társadalmat, akár a természetet törvényszerűségek formálják. Nem óhaj és kivánsághangverseny kérdése, hogy kikből áll a társadalom, kik építik a gazdaságot. Egyelőre, még ma is a munka, az anyagi javak előállítása a társadalom alapja, és akik ezt teszik – ha akarjuk, ha nem – munkások.
    Az ma már teljesen mindegy, hogy a megfigyelő – polgár, egyén, a háziasszony – látószögében vannak e ilyen munkát végző emberek, hiszen a fizikai munkákat a tőke áthelyezi olyan globális távolságokra, ahol az alacsony munkabér neki a legjobban kifizetődik.
    Attól még a termelőeszközt nem birtokló, csak a munkaerejét áruba bocsájtó munkás még munkás azaz, tetszik, nem tetszik, proletár marad. Ha pedig törvényszerűen együtt vannak, tömörülnek, akkor még osztálynak vagyunk kénytelenek nevezni, mert ez az. Még az ilyen fakanál tudósok is mint kiskegyed… 😀

  • Vörönyezs, Csak a kommunista vagy szocialista országokban van így. A kapitalizmusban, a munkás egyenrangú, háza, autója van, gyereke jár a kiválasztott iskolába, ahová akarják.
    Tudja mit? Én is voltam munkás Magyarországon is, és Kanadában is. Mindkét országban csak rövid ideig- Magyarországon esti kurzuson elvégeztem a 3 évet a Kandó Kálmán technikumban. Rövid időn belűl, már múszaki ellenőr voltam.
    Kanadában viszont, ahogy jobb munka lehetőség adódott már tovább mentem.
    Minden az egyéntől függ és nem a körülményektől!

  • Zsombi:
    NEKED nem szükséges válaszolni, megválaszolod te saját magad a kérdéseidet.
    Ráadásul a kérdéseidnek annyi az értelmük mint csőben a lyuknak.
    Szaal pajtás jól elvagy te itt magadban.
    Mint a befőtt..ahogy mondani szokás.

  • Voronyezs:
    „Fakanál-tudós”
    HEHEHEHHhheheheeehe…

  • Úgy látom egyeseknek ” nem fér a bendőjébe ” hogy Magyarország van.Nem is tudom miért él itt az aki nem ismeri el Magyarországot!Ne felejtsétek kádár dinasztia idejében ,gyuriferi és egyéb „hősötök”( pl.sdsz) idejében is Magyarországon éltünk és hiába volt minden erőlködésetek-nem lettünk : internacionalisták,nem akartunk végső harcot vívni— magyarok voltunk és azok maradtunk ezek idejében is.
    És Ti ?
    Üdvözöllek benneteket

  • Gézuka!

    A közmunkás nem egyenlő : SEGÉLYEZETT:SEGÉLYT KAPÓ:
    Akik azt kiabálták a posta előtt: „”””Dolgozzatok magyarok,hogy minél több segélyt kapjunk… „””
    Ezt szeretnétek visszahozni???!!!
    Legalább minimálisan megdolgoznak azért a pénzért amit kapnak,de többet nem tudnak tenni-képességeik miatt.De legalább-amikor dolgozniuk kell : nap-mint nap fel kell kelniük,oda kell menniük , el kell végezni azt a kevés munkát amit képesek elvégezni,valamiféle rendszeresség keletkezik bennük,de ha ebből a pénzből is a ” durbincs-sógor” vagy egyéb ” tablettás” bort vesznek belőle és az meg is isszák—nyilván akkor az egész nem sokat fog érni.
    De majd ne gyere azzal,hogy ” szakmunkás ” vagy ” magasabb” bért kellene fizetni nekik,mert akik ténylegesen dolgoznak és nem sokkal többet keresnek azok mit fognak hozzá szólni.
    Vannak nagyon sokan akik itt ízlelték meg a munkát,vagy újra itt ízlelték meg,és nagyon határozottan igazolható,hogy megtalálták a munkában az örömüket és másként néznek azóta a világra mióta emberszámba veszik őket és nem segélyezetteknek.
    A kádár rendszerben kialakított ” segélyezés”-eltorzította emberek tömegeinek gondolkodását,ezt nem szabad visszaállítani.
    Üdvözlöm a gondolkodó embereket!

  • Géjza, látom tetszik a megnevezésem!

    Hülye, bigott ember az , aki nem lát 3 centire sem az órától!
    Csak kiabálni tud, semmi mást!

  • Katona Zsombor

    Geyza
    2016 április 8
    11:18 de.
    Annyira meghatódtam visszafogott, durvaságtól mentes megkeresésedtől, hogy visszalapoztam és sajnálattal kell bevallanom hogy, én kezdtem a kötekedést, ezért most megkövetlek és engesztelés képpen lehúzok 3 centiméter Sétáló Jancsit az egészségedre, háromszor! Azért nagyon kérlek, meghunyászkodást ne várj el tőlem! (Ezt még a palack megnyitása előtt írom, tehát nem az Ő jótékony hatása beszél belőlem!)

  • Totkám:
    Miajófene van már veled?

    Velem ébredsz velem fexel..nincs jobb dolgod annál hogy egész nap azon morfondírozol hogy miket mondjál nekem este ?
    Hidd el TE csak egy harmincketted rendű probléma vagy látásom perifériáján.
    Akárcsak valami zöld színű zümmőgő trágyalégy, ami kellemetlen ugyan ha berepül, de az ember elhesegeti.

    Disztingvájjá’ má’ kicsit . Ha lehet.

  • Figyelő:
    Mégis. Mit vársz egy büdös komcsitól?

  • Seres Róbert

    Katona Zsombor
    2016 április 8
    2:58 du.
    A végén még össze is költöztök?

  • Pongor Szilárd

    Aki azzal kezdi és folytatja, hogy milyen ország ez meg az, annak nem is kell folytatnia, tudjuk, hogy gyűlöli a hazáját. Nem gond, joga van hozzá, csak tudjuk ezt. Aki szereti, az a hibáival együtt is elfogadja. Minden országban vannak nagyon súlyos problémák, ez azért most már egészen nyilvánvaló, a Földön sehol nincs kánaán.

  • Sereském ne idegejjen 😀

  • Pongorkollega:
    NE gyűlölködj.

  • Már mondtam nem vagyunk testvérek,azok szoktak együtt aludni.
    Igazat kell beszélni és akkor nem kell az okításomat meghallgatni.Üdvözlettel

  • Totkám:
    Igy igaz.
    El is kezdhetnéd akkor az igaz-beszédet.

  • Figyelő:
    TE most munkás voltál Magyarországon, vagy egyetemi hallgató?
    Azt mondtad hogy 24 évesen hagytad el az országot ’56-ban.
    Ezek szerint 1954-ben kellett végezned merthogy valami villamosmérnök lettél /Forrásmunka:régebbi itteni állításaid/
    Azért lyat nem hallottam hogy az átkosban egy végzett mérnöknek melósnak kell állni.
    Viszont -ha simán végezted a szemesztereket- 1950-ben kellett kezdened, érettségi után rögtön.
    Namost Téged kitiltottak az ország összes középiskolájából.
    /Forrásmunka: TE régebbi itteni állításaidból/

    Tehát TE egy tizenéves munkásleány voltál, akit végtelen tehetsége miatt érettségi nékül vettek fel a Kandóra vagy hová, mert ki volt tiltva az ország összes középiskoláiból , mert letépte az iskolában a komcsi plakátot, ezért feljelentett öt (mármint TÉGED) a viceházmedter a KISZ-nél vagy a DISZ-nél ( ez még nincs eldöntve) azért , mert vallásos.
    Emiatt aztán egy vagy két évig fegyházban tartottak .

    /Forrásmunkák:TE saját itteni beírásaid/

    Hát..mitne mondjak..szép kis mese mese meskete..

  • A „Milyen ország az ilyen?” címre itt találhatóan is illusztrált egy válasz: olyan ország ez, amelyiknek egyik polgára veheti a bátorságot ahhoz, hogy egy másik polgárnak olyasmit mondjon, írjon, hogy „magyarok és ti”.

    A szerencsétlen nem tudja, hogy – hálistennek – sokféle magyar van. Kun-magyar, jász-magyar, vend-magyar, palóc-magyar, sváb-magyar, székely-magyar, szerb (rác)-magyar, szlovák (tót)-magyar, román (oláh)-magyar, zsidó-magyar, cigány-magyar stb. —- Erős kíváncsiság furdal, hogy „nemzeti” hülyéink kit is tekintenének magyar-magyarnak. Hiszen már a honfoglalást sem a „magyar nemzet” követte el (akkor még ez nem volt feltalálva), hanem autonóm népcsoportok: nemzetségek és törzsek önkéntes szövetsége, vagyis kabar-magyarok, nyék-magyarok, megyer-magyarok, tarján-magyarok, keszi-magyarok stb. (jut eszembe, még az sem biztos, hogy „magyarok”, hiszen azt nem tudjuk, ők miként nevezték a törzsszövetséghez tartozóságukat, mert ennek nyoma nem maradt. Bizánci és arab írástudó környezetük viszont „türk”, „dentumagor” stb. néven említette őket).

    Akkor most ki a magyar?

  • Leguan:
    Nem tudta ezt Megyeri,
    Felrúgták a magyari…

    /Népieschke versike után szabadon/

  • Geyza

    2016 április 10
    5:09 du.
    Ahogy írtam, és ha figyelmesebben olvastál volna MINDEN beírásomat, amit az évek folyamán magamról írtam itt, sajnos! akkor nem kevernél ISMÉT mindent össze, és állitanál hülyeségeket!
    19 éves koromban kerültem ki a börtönből, és akkor kezdtem dolgozni, mint munkás, mert egy gyárba tettek be.
    És 20 éves voltm hogy elkezdetem a Kandó Kálmán technikumot,(Ma már Főiskola, a Tavasz Mező utcában volt Pesten) amire minden további nélkül felvettek, az esti kurzusra igen 7-ik gimnáziumból volt még bizonyitványom.-Három év alatt elvégeztem és lerétettségiztem, technikusi diplomával.Igen a K:K: érettségitt adott, felveszenek mindenkit ha 8 általánosa megvan.

    Most már megelégeltem zavaros szövegemdet az én múltamról és ez az utolsó alkalom, hogy íírok erről-.
    Különben, már többeször írtam, hogy nem plakát letépést kerültem, bajban az iskolában,(az két évvel előbb volt és akkor csak megszídtak). hanem mert Sztálint szidtam.

  • Figyelő:
    A múltkor még mérnők voltál nem technikus. Férjeddel együtt.
    Sztálin-szidalmazása új elem, eddig csak a plakát miatti börtönéveidről tudtunk, aztán hogy a KISZ-titkár feljelentett mert vallásos vagy (lehet hogy DISZ titkár volt a gonosz, még nem dőntötted el végleg, legalábbis legutóbbi témába-vágő fejtegetésedben) és legvégül pedig a viceházmester juttatott téged börtönbe. Az a céda.
    Most a Sztálin elvtársas vaiáció új.
    Be is írom ide a kocekás füzetembe, hogy ne feejcsem el ha következő hónapban kiderül , mégis valami más ok miatt szállt Rád az ÁVÓ .

    Figyelő:
    Nem lehet hogy az igazi oka az volt hogy javító-nevelő intézetbe tanácsoltak téged , mert egy közlekedési rendőrt, aki felírt a piroson való áthaladásod miatt , egyszerűen leköptél ?

  • leguán!

    Szánalmas ez az erőlködés.

    Az itt élő rácok, tótok, oláhok, vendek, stb. ezt a kérdést nem szokták felvetni, és velük kapcsolatban nem is szokott felmerülni. Ők az államalapító magyar nemzettel együtt államalkotó nemzetek.

    A cigányok eleve nem tartják magukat magyarnak, és úgy is beszélnek. Amikor ők azt mondják, hogy „a magyarok”, akkor olyan emberekről beszélnek, akik nem cigányok.

    A magyarság kérdése kizárólag a zsidókkal kapcsolatban merül fel. Nem véletlen, hogy mindenáron be akarják bizonyítani, hogy olyan, mint magyar nem létezik.

    „Honfoglalás” nevű történelmi aktus nem volt, ez csak a történelem hamisítással került (erőltették) bele a köztudatba!

    Javaslom elolvasni a Képes Krónikát, továbbá figyelembe venni a sok ezer éves rovásos leleteket. Csak a kupálódás végett!

  • Kéréseim:
    1. Hivatkozz egy „mindenáron bebizonyítani akarását” annak bárkitől, hogy olyan mint magyar nem létezik (lehetőleg komolyabb hivatkozást, mint egy internetes hozzászólás, és olyat, ami olvasható, nem csak „hallotta a szomszédod, amint a főnöke lánya valahol olvasta”…)
    2. Ha nem volt honfoglalás, akkor a magyarok Ádámtól avagy a majom fáról lejövésétől itt valának. Megint kellene egy komolyan vehető hivatkozás ennek bizonyítására.
    3. A Képes Krónikát természetesen olvastam (és a többi gesztát is), de a „sok ezer éves rovásírásos leletek”, amikből kupálódhatnék magyarság-történelem tárgyában, valahogy kimaradtak. Igényelném őket, ha lennél szíves!

  • Kéréseim Bende István:
    1. Hivatkozz egy „mindenáron bebizonyítani akarását” annak bárkitől, hogy olyan mint magyar nem létezik (lehetőleg komolyabb hivatkozást, mint egy internetes hozzászólás, és olyat, ami olvasható, nem csak „hallotta a szomszédod, amint a főnöke lánya valahol olvasta”…)
    2. Ha nem volt honfoglalás, akkor a magyarok Ádámtól avagy a majom fáról lejövésétől itt valának. Megint kellene egy komolyan vehető hivatkozás ennek bizonyítására.
    3. A Képes Krónikát természetesen olvastam (és a többi gesztát is), de a „sok ezer éves rovásírásos leletek”, amikből kupálódhatnék magyarság-történelem tárgyában, valahogy kimaradtak. Igényelném őket, ha lennél szíves!

  • Bende kollega:
    Elolvastam a rovásírásost , itt Zugló határában.
    Nehéz volt de megérte.
    Az áll rajta:
    „Városháza hatésfél kilóméter „

  • Geyza

    Kilométer?
    Fertálynapi járóföld lészen az!

  • Leguan:
    Meglehet.
    De a tábla félnáci szerzője nem tanult rovásul.
    Meg én se.

  • leguán!

    A magyar nyelv nem szószátyár ezért értőn kell olvasni!

    A rovásos leleteket „figyelembe venni” javasoltam, nem pedig olvasni.

    Abból, hogy nem volt „Honfoglalás”, nem következik, hogy a magyarok Ádámtól vagy a majmoktól származnának. Amire utaltam az az, hogy az, amit „Honfoglalás” névvel illetnek, az nem honfoglalás volt. A magyarok ugyanis már korábban is itt éltek, és akkor is, amikor Árpádék idejöttek. Ezeket támasztják alá sok minden mellett a rovásos leletek. Árpád nevéhez az államalapítás fűződik, amely állam a Vérszövetséggel (másik nevén vérszerződéssel), mint első alkotmánnyal, jött létre.

    A magyarság kérdésének felvetődése csak tapasztalat, nem készítettem róla írásos bizonyítékot, mint ahogy alibit sem szoktam biztosítani magamnak, mivel nem tudhattam és tudhatom, hogy szükség lesz rá.

  • Geyza!

    Gratulálok. Igaz, hogy nem ez volt a téma, de örülök, hogy elolvastad. Valahol el kell kezdeni, nem igaz?

  • Rólad van szó
    üdvözöllek.

  • Bende István

    A „rovás” állítólag írás. És eddigi sok évtizedes tapasztalataim alapján az írás figyelembe vételét szokás olvasásnak nevezni. No de sebaj, nem olvasni fogom, hanem figyelembe venni. De még mindig várom azokat a nevezetes rovásokat. (Hogy figyelembe vehessem.)

    Természetesen a „honfoglalás” nem úgy történt, ahogy Feszty leföstötte. Hanem több részletben. De egyszer csak ide kellett érniük az elsőknek (hacsak nem Ádám vagy majom). De nem is az időpontot pedzegettem, hanem azt, hogy akik valamikor idejöttek, már azok is igen sokféle etnikumúak voltak. Komoly bajban lenne, aki venné a bátorságot, hogy osztályozza őket: ezek magyarok voltak, ezek meg nem. És manapság még nagyobb bajban van, aki veszi a bátorságot.

    És végül: Árpád korában még nem létezett állam (amit sok intézménye tesz azzá, ami, és amely intézmények akkor még nem voltak felfedezve) Árpád alatt törzsszövetség volt, a „vérszerződés” ellenére elég sok konfliktussal. A magyar államot Szent István alapította, aki ismeri életművét, az tudja, hogy a törzsszövetségi társadalommal szemben, olykor még rokonait sem kímélve.

  • Geyza

    2016 április 11
    3:23 de.
    Géyza, te azt írsz amit akarsz! Engem nem érdekel egy megrögzött marxista okádásai és hazugságai!.
    Ez a fórum NEM a tiéd egyedűl, és van olyan aki igazat is ír.

  • leguan
    2016 április 11
    9:25 de.
    Nü, akkó’ emondom..
    Székely hajtja a lovaskocsit. Legény az út szélén: Bátyám!! Messze van-é Csíkszereda? Székely kiköp a pipa mellől: Fertályórányira!
    Legény felül a sarogjára. mennek vagy két órát.
    Megint kérdi az öreget: Bátyám!! Messze van.é Csíkszereda?
    Mire az öreg: Há’ mosmá ölég messze…

  • Nehéz eset vagy. A rovásos leletek tényét kell figyelembe venni. Tök mindegy, hogy mit írtak, az a lényeg, hogy volt. Pl. a tatárlakai korong, amely kb. 7000 éves. Persze van még egy rakás más bizonyíték is, például egy székely népmese. A magyarok szkíták, Szkítia központja pedig a Kárpát-medencében volt (Hérodotosz).

    Árpád államot hozott létre. Mitől állam az állam?
    * van területe
    * van népe
    * van jogrendje

    Na ez a három mind volt Árpád idejében.
    * A határokat éppen ők erősítették meg
    * A nép adott volt már a bejövetelkor is, meg persze azok, akik bejöttek.
    * A jogrend pedig a szkíta jog volt kiegészítve a Vérszövetség szabályaival, melyek elsősorban a fejedelem választásának kérdését szabályozták.

    Ha olvastad a Képes Krónikát, akkor tudod, hogy Attila magyar király volt (hunok = magyarok és vice versa).
    Tehát a 450 körül biztosan voltak itt magyarok, vagyis honfoglalás semmiképpen sem lehetett 896-ban, mert nem volt rá szükség.

  • Az előző megjegyzés „leguán” részére íródott 🙂

  • Kedves Figyelő….Há má mé lenne „marxista okádás” azoknak a dolgoknak a felemlegetése, amiket TE MAGD írtál Magadról ezeken az oldalakon?

    Helyhiány miatt nem fogom ide citálni összes állításodat, álljon csak itt egy, ebben a topicban:

    http://kanadaihirlap.com/2016/03/27/pozsgay-imrere-emlekezve/

    És benne az állításod:

    *****************************************
    Figyelő
    2016 március 30
    1:32 du.

    mavtelep

    2016 március 30
    11:00 de.
    De bizony úr volt a házmester! Fől is jelentett hamis vádakkal, le is csuktak egy évre, az ő jóvoltáűból!

    *******************************************
    Naaa esetleg mégegyet, ebben a topicban:

    http://kanadaihirlap.com/2016/02/05/felnott-nemzet-vs-gyermeteg-nemzet/

    És benne az állításod:

    *******************************************

    Figyelő
    2016 február 5
    12:48 du.

    falusi, én is ezt kérdeztem! Pláne, hogy a férjem és én is elktroménök volt.

    *******************************************

    Kedves Figyelő:NEM menekülhetsz önmagadtól !
    Minden egyes állításod itt van a KMH archivumában !

  • Bende István

    Ja?

  • Bende István
    2016 április 11
    3:30 du.
    A tatárlakai koronghoz hasonló leleteket Izraelben miden hónapban találnak, tehát rossz hivatkozás!

  • Géyza, nem is akarok menekülni.- Csak nyugodtan áss ki mindent ami Téged érdekel.
    Tudod, már sajnálom, hogy egyáltalán írtam magamról, mások ennél okosabbak,mert hallgatnak a múltukról-.
    Nem szoktam hazudni, de sokszor írok hibásan, sajnos. Mert nem olvasom el amit írok, csak elküldöm.

  • Leguan!

    ápr.11.7:09

    Ez a kupálódás rám is nagyon rám férne, most olvasom, hogy mi mindenről maradtam le, úgy hogy kérlek, ha hozzájutsz ezekhez a sokezeréves rovásírásos leletekhez,izibe küldd tovább!
    Mert mégiscsak borzasztó, hogy az ember lánya autózik fel alá az országúton, megérkezik mondjuk Ököritófülpösre, ott kinn a rovásos tábla, de nem tudom, hogy Ököritófülpösön vagyok-e vagy ha nem hát Ököritófülpösön!
    Mert aki készítette a táblát annak idején, na azt rég nem találják, a polgármester meg valamiért igencsak vonakodik elolvasni azt!

    Azért az mégiscsak röhej, hogy kinn a tábla az út szélén minden település előtt, de senki elolvasni nem tudja azt, mert olyan ez is mint annak idején a képolvasás volt a gyerekem iskolájában, nem a betűket tanulták hanem a képekről felismerni tárgyakat amiről nekik a betűre kellett volna következtetni – ha a megszokott rendben mutogattam fel a kis táblákat, a fiam „elolvasta” hogy : sál, nagymama, Bodri kutya, vagy szekér! De ha már rafináltan felcseréltem a táblát, akkor Bodri lett a magymamából, mert naná, hogy nem a betűket olvasta (hisz azt nem ismerték) hanem megszokásból vágta rá a „megfejtést”, mert azt nézte hogy a betűsín melyik tartójából húzom ki!
    Hát valahogy ez a rovásírás is olyan, hogy ha tudjuk hogy Érden vagyunk, akkor mindenki elolvassa hogy Érd, azután csak Tárnok jöhet, hát mindenki tudni véli, hogy a táblán Tárnok felirat van ! De ha teszünk egy kitérőt, már borul a rend. és nincs emberfia aki a faluból eltudná olvasni a betűket!
    Én totálisan megvagyok „koreografálva” (Csinibaba)ezzel a rovásírással! Szégyenlem is rendesen!

  • Besancon,ha mégegyszer lemerészeled írni azt a szót hogy „Ökörtufópüsi” akkó komolyan mondom a falnak meek.
    Kezemben egy bögre konyakkal.

  • Bende István
    2016 április 11
    3:30 du.

    Orbán Viktor szomorúan fogja olvasni a soraidat. Szerinte ugyanis Szent István alapította meg a magyar államot, előtte nem volt semmi. Ha erről eddig nem tudtál, nézd meg Magyarország alaptörvényében!

  • leguan
    2016 április 11
    12:22 du.

    Orbán Viktor a te soraidnak nagyon fog örülni. Szórul szóra ugyanezt mondja ő is! Apró szépséghiba, hogy Etelköz és a kettős fejedelemség rendszere már az államiság csírájának tekinthető a történészek szerint. Ja, hogy akkor még a magyarok nem voltak egységes nemzet és katolikusok? Ez csak neked okoz problémát és Orbán Viktornak.

  • FIGYELŐ:
    Na csak azé me „egy megrögzött marxista okádásainak”
    (ammeg ugyi én vok, szerinted)
    aposztrofáltad azokat a dolgokat, amiket TE MAGAD hintettél el itten saját magadról.

    Nem bánom ha szemétkedsz velem, csak előtte gondold végig amit írni fogsz.

    ‘Gyanis kettő dolog lehetséges:

    1 A tolerancia. Vagyis elnézzük egymás más nézeteit.

    2 Az oktalan gyűlölködés (részedről). Ez is rendben van, de akkor ne várj toleranciát.

  • Geyza!

    A Simagöröngyös jobb ? -:)))))
    Ez a két elrettentő példa van a magyar helységneveket illetően folyton az eszemben, erre szoktam hivatkozni általában! A második az pusztán kitaláció, de az első, amit már nem merek leírni, nehogy a falnak menj a „glenfiddiccsel” a kezedben -azt hiszem ez valami whisky féle lehet, legalábbis falusiék mindig ezzel szoktak koccintani egy másik fórumon – szóval ez a helység egy létező magyar település, és csak remélni tudom, hogy itt senki nem odavalósi, mert nem igazán akarok senkit megbántani azzal, hogy derülök a falujuk nevén!

  • hazai lámpa

    Miből gondolod, hogy egy kicsit is érdekel Orbán véleménye? Az az ember azóta hazudik egyfolytában, amióta megjelent a politikában (nyilván előtte is hazudott, csak arról nem tudok).

    Az érvénytelen Alaptörvénynek nem csak az érvényessége, de a tartalmának nagy része is hazugság. Pont olyan, mint azok a sötét lelkek, akik kitalálták.