Ahányan vagyunk, magunkat valamilyen szinten magyarnak tartó emberek, annyi ötvenhatunk van. Így hát senki ne várja tőlem, hogy én fogalmazzam meg az autentikus, egyedül érvényes, kanonizálható ötvenhatot; természetesen a magaméról fogok beszélni, annak is csak egy kis szeletéről. Nemrég Lázár György kollégánk adta meg a KMH visszaemlékezésének alaphangját figyelmeztetve arra, hogy az ötvenhatos magyar emigrációt nem kellene szentté avatni, rengeteg bűnöző (többszörös gyilkos is!), szélhámos, ingyenélő, a csőcselékhez, a csürhéhez tartozó figura volt köztük. Meg persze példamutatóan tisztességes, szorgalmas emberek, akik a befogadó ország jeles állampolgárivá lettek. Még hősök is. Vagyis ne fanatizáljunk egyoldalú mítoszokat, próbáljunk meg tárgyilagosak maradni; mi, […]

A következő hírbe botlottam a minap: Szembenéznek kudarcaikkal a világ vezetői Hétfőtől háromnapos csúcstalálkozót szerveznek New Yorkban az ENSZ 192 tagállamának részvételével, hogy a Millennium Development Goals (MDGs) nevű fejlesztési program felgyorsításáról tárgyaljanak. A nyolc célkitűzést tartalmazó programot 2000-ben fogadták el az ENSZ tagállamai, és a tervek szerint 2015-ig kell megvalósítani az ambiciózus törekvéseket. A program céljai közé tartozik többek között az extrém szegénység és az éhínség felszámolása, az alapfokú oktatás kiterjesztése mindenkire, a nemek közötti egyenlőtlenségek felszámolása, a gyermekhalandóság csökkentése, a fertőző betegségek elleni küzdelem vagy a fenntartható fejlődés alapelveinek terjesztése. A New York-i találkozót Ban Ki-mun ENSZ főtitkár […]

Barátainkkal két egymás utáni szombaton elmentünk a St. Lawrence-i Shakespeare Fesztiválra és megnéztük július 30-án a Julius Caesart, és augusztus 6-án a Sok hűhó semmiért című vígjátékot, ami persze a társulat fölfogásában inkább „fársz”, pergő komédia, elragadó bohózat volt. A társulat úgy állt össze, hogy a Canadian Actors Equity Association 12 profi színészéhez 20 amatőr színjátszó csatlakozott, akik a szenátorokat; a népség, katonaság, iparosok, matrózok, utcalányok, őrség, polgárok, szolgák és rabszolgák színes kavalkádját alkották fergeteges tempóval, vidámsággal villámgyors átöltözésekkel, profi színvonalon. De a hivatásos színészek is beálltak olykor bohóckodni az amatőrök közé a „tömegbe”, ami azt mutatta, mindenki élvezte a […]

Elöljáróban csak annyit, mióta eszmélek annak a bizonyos kétezer évvel ezelőtt élt rabbinak, tanítónak, a názáreti ács fiának, Jézusnak (Joshuának) a tanításai alapján állok. Pontosabban annak alapján, amit a tanításaiból rekonstruálni lehetett. Ennek semmi köze se az istenhithez, sem a valláshoz, én nem Isten Fiáról, hanem az ács fiáról beszélek. A cigányokhoz annyi közöm van, amennyi az ács fiának, aki azt mondta, szeresd felebarátodat, mint önmagadat, vagyis légy jó hozzá. És minden ember a felebarátod. A cigány is. Ebből következik, hogy mióta eszmélek kiálltam minden embercsoport, nép, etnikum mellett, amit – akiket – bármilyen okból diszkrimináltak, gyűlöltek, üldöztek. * A […]

Mélyen egyetértek barátaimmal, Christopher Adammal és Göllner Andrással, hogy a boltbezárás körüli „győzelem” olyan jelenségre is rávilágít, amit nem kellene ünnepelni, mert az a magyar közélet súlyos betegségére utal inkább. Amikor azt írtam annakidején, hogy „a magyar gentikusan alattvaló”, vagyis hogy sorsa, történelme által meghatározottan ‒ szinte maradéktalanul ‒ csak az erő előtt meghódoló alattvalóként képes viszonyulni minden elnyomó hatalomhoz, az pontosan azt jelentette, hogy az olyan pitiáner ügy, mint a vasárnapi boltbezárás vagy nyitva tartás még át képes lépni a tömegek ingerküszöbét, még indulatot ‒ vagy legalább vágyakozást ‒ tud gerjeszteni, ennél jelentősebb probléma azonban nem képes fölrázni az […]

Még most sem tértem teljesen magamhoz. Még mindig szédülök tőle egy kicsit. Persze, a díjról tudtam. Tudtam, hogy a Kanadai Magyar Hírlap, melynek egyik szerzője, munkatársa vagyok, az Ottawai Magyar Fórum melynek alapítása alkalmából rendezett ünnepi estjén montreali létünkre felségemmel, Évával együtt vendégek lehettünk, a Kanada Világa és az Ottawai Magyar Rádió, melynek heti versműsorokkal állandó munkatársa vagyok, megalapították a Március Idusa Díjat, amit minden évben a negyvennyolcas forradalom évfordulóján adományoznak egy, a magyar kultúra területén kimagasló teljesítményt nyújtó személynek, és kíváncsian vártam, hogy kedves ottawai barátaim közül kit tüntetnek ki először az új díjjal, de azt álmomban sem hittem […]

Nekem személyes öröm a Saul fia sikere. Röhrig Gézát, úgy érzem, én fedeztem föl – persze magamnak. Vagy húsz éve, amikor a Hamvasztókönyv a kezembe került, rögtön tudtam, hogy ez a fiú nagy költő. Azóta követem a sorsát szurkolva, szeretettel. És nem értem: a Saul fia Oscar díja miért kisebbítené egy másik Oscar díjas film (melyhez szintén kötődöm), a Schindler listája értékét. Nemrég, úgy egy héttel a gála előtt, melyen a Saul fia elnyerte az Oscart, baráti körben, kanadai és magyar eredetű, többnyire zsidókból álló társaságban, a Saul fia esélyeit latolgatva ismét szóba került Steven Spielberg filmje, és újra elhangzott, […]

Zsoldos a férfi, a nő szajha, szivüket el nem érhetem. (József Attila) Soros György szerint Orbán a Horthy Magyarországát akarja visszaállítani, és örülnünk kell, hogy ő is kimondja, amit mi például az Amerikai Népszavában már régen mondogatunk, mert Soros György hangja helyzeténél fogva messzebbre hallatszik el, mint a miénk. Én legutóbb éppen ugyanott, az Amerikai Népszavában, Az újjászülető Horthy kultusz és a zsidók című dolgozatomban még arra is fölhívtam a figyelmet, hogy az egész Horthy kultuszt néhai Antall József kezdte, Orbán csak fölkapta, mint céljainak megfelelő ideát, és továbbvitte a klerikál-nacionalizmusra, a minden másság gyűlöletére és az alattvalói magatartásra történelmileg […]

A cím persze Illyésre vonatkozik. De eszembe jut róla, milyen gyakran mondogatták nekem, hogy a harag nem jó tanácsadó, lehet, nem is jó ösztönző. Engem mégis rendszerint a haragom ösztönzött írásra a kezdetektől szinte mostanáig. Akkor is, ha éppen humoromnál voltam; haragjában a normális ember röhögni is szokott – hajaj! Úgy hozta a sor, hogy érettségi után, ezerkilencszázötvenben, szakmunkás lettem; kétkezi, fizikai dolgozó: karosszérialakatos. Nem „melósok között éltem” – magam voltam a melós. És az agyamra ment, hogy abban az időben némely író, az úgynevezett sematikus, „pártos” irodalom, miket merészeszelt arcátlanul összehazudni a munkásokról, vagyis rólunk. Rólam! És mivel a […]

Örvendezzünk! A legújabb hírek szerint szobrot kap Nyilas Pufi, anyakönyvileg bejegyzett Hóman Bálint. Mellékállásban történész, főállásban kultuszminiszter és fajgyűlölő. Székesfehérvárott. Köztéren. Közpénzből, vagyis a magyar adófizetők zsebéből. Tizenötmillióért. Legutóbb az újjáéledő Horthy kultuszt elemeztem e lap hasábjain, és azt, hogy ebben a siralmas reneszánszban milyen szerepük van a magyar zsidóknak, akiket Randolph L. Braham a zsidó nép száraz ágának nevezett és joggal. Két éve annak, hogy egy újabb Horthy szobrot avattak Budapesten, ami ellen még az Egyesült Államok követsége is tiltakozott. Eredménytelenül. Benedek István Gábor írónak drámai hangú tiltakozása mellett a Mazsihisz, a magyar zsidó hitközségek szövetsége is kiadott két lagymatag […]

Ezekben a napokban, hetekben szűkebb hazámban, Kanadában, de az euro-atlanti világ számos országában is megemlékeznek a második világháború hőseiről, mártírjairól, áldozatairól. „Kizökkent az idő, óh kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt!” – kiált föl kétségbeesetten Hamlet, amikor rádöbben, hogy „múlni hágy időt és szenvedélyt” „nem lendítve semmit”. Mintha Shakespeare előre látta volna a 20. század derekán élt európai és amerikai politikusok tehetetlenségét, akik késlekedtek, amikor a Pokol támadásba lendült, és már csak 52 millió halál árán voltak képesek helyretolni a kizökkent időt. Két éve írtam az újjáéledő Horthy kultuszról (megjelent az Amerikai Népszavában), és azóta csak romlott a helyzet. Az […]

(A KMH-ban megjelent első rész itt olvasható…) PARADIGMAVÁLTÁS Az ősidőktől a 20. század derekáig a haladás, a fejlődés azt jelentette, amit a Biblia így fogalmazott meg: „Szaporodjatok és soka-sodjatok, és töltsétek be a földet”(1 Móz 9,1.) Akkor egy globális paradigmaváltás következett be: tudniillik betöltöttük a földet. Vagyis a kezdetektől jóformán mostanáig a haladás, a fejlődés minden rendű és rangú dolgok és javak, a családok és a népek növeléséről, szaporításáról szólt. A termelés és a termelékenység állandó és megállíthatatlan növeléséről, a mennyiség hajszolásáról, amit a mindig nyerészkedni, mindig mindenből még többet akaró, a mértékletes-séget nem ismerő, mohó emberi természettel tökéletesen összhangban […]

A múlt, ahogy füstvetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot előre – (Illyés Gyula) Néha nem árt túlnézni a saját portánk kerítésén. AZ ADRENALIN SZEREPE Az orvosok tudják, hogy az infarktus vagy a gyomorfekély (mindkettő pszichoszomatikus betegség) egyik rizikófaktora, ha az embernek ébredés után első gondolata az, mit is kell ma csinálnom? Hol is kezdek, mit kell elintéznem, kit hívok föl, ki fog hívni, kivel tárgyalok és miről? Annak az idegzete nyugodt, annak az immunrendszere erős, aki minden nap ugyanakkor kel, tudja, mi a dolga, mert ugyanoda jár dolgozni, ugyanabban az időben ugyanazon az úton, ugyanazzal a járművel. […]

Az ugye világos, hogy hiába töm Orbán Viktor miniszterelnök úr kormánya a kiváló, és minden hegedűn virtuózan zongorázó nagykövetén keresztül súlyos milliárdokat a hipnotikus transzba esett Orbán-rajongó, az illiberális diktatúrát istenítő, Felcsút távoli illatától is megrészegülő kanadai magyar diaszpórába, lyukas vödörbe önti a vizet. Ez a diaszpóra haldoklik, napjai meg vannak számlálva. Hány magyarul csacsogó, csivitelő két-három-négy éves kislányt, kisfiút bírsz találni bárhol széles Kanadában az Atlanti Óceántól a Csendes Óceánig és vissza? Ha tízet találsz leborulok a nemzet életképessége, élni akarása előtt. De nem találsz tíz magyarul beszélő kisgyereket, ahogy az Úr sem talált Szodomában és Gomorában összesen tíz […]

Politika? Kultúra? Morál? Kiinduló premisszánk: az erkölcs egy és oszthatatlan. Nincs külön közéleti és magánéleti erkölcs, politikai, üzleti vagy családi erkölcs. Csak egyféle erkölcs van, ami az élet minden területén működik – vagy nem működik sehol. * Az anarchisták egy pincében székeltek annakidején, Budapesten. Azért hívtak, hogy József Attila verseket mondjak nekik. Aztán beszélgettünk, én tréfálkoztam, azt mondtam, boldogan lennék anarchista, ha tudnám, ki szervezi majd meg az anarchiát… Egy szívemnek nagyon kedves, akkor még tizennyolc éves ifjú hölgy, aki ide kísért, társai előtt kissé szégyenkezve nézett rám, hogy még ezt sem tudom. – Az anarchia, ne haragudj, nem káosz […]