2014 október 18 4:15 de.
Az amerikai elnök proklamációjára hivatkozva gondoltak egy nagyot a budapesti nagykövetségen és a látszat szerint egy csokorra való magyart sebtében kitiltottak az USA-ból. Holott lehet, hogy nem is tettek mást, mint ami kormányzati szinten most trendi. Korruptnak voltak gyaníthatóak. S azért lehet kormányzatilag trendi, mert vezető tisztségviselők is listatagok lehetnek. A kitiltottak klubjában. Az egyik forrás szerint titok a kitiltottak listája, míg másutt Habony Árpádot és a NAV elnökét is érinti a kitiltás. Hamarosan meg is jelent az neten az is, hogy Habony Árpád és a Századvég vezetői testületileg kikérik maguknak a gyanú árnyékának vetületét is. Így, megelőzendő a hasbarúgásokat és pereket ezennel hlyt adok itt is a […]
Read more ›
2014 október 17 4:03 de.
A híreket látva, hallva, olvasva megállapíthatjuk, hogy megkezdődtek a választási utójátékok. Az országos győztesek nagyvonalúan választási csalással gyanúsítják meg azokat a helyi győzteseket, akiket nem az állampárttá váló kormánypárt delegált. A gyanúról majd dönt a független bíróság. Az eredményekről úgyis harsognak majd az érdekeltek. Nem vitatva, hogy csalni egy választáson nem illik, és törvényileg sem szabad, azért persze el-elkalandozik az ember gondolata. A jelenbe és múltba egyaránt eltévelyegve. A jelen, illetve a nem túl régmúlt eseményei kapcsán például furcsának tűnik, hogy a Fidesz és annak klerikális platformja szinte szinkronizált feljelentésekkel él. Olyan helyeken is most szánva rá magát a pártszervezet […]
Read more ›
2014 október 13 11:28 de.
Lezajlottak az idei választási évad eseményei. Három felvonásban. Egy pillanatig sincs kétségem afelől, hogy a már induló hírmagyarázói konjunktúrában most hosszan a semmibe vezető választási szakértés lesz az egyik vezető irányvonal. A „megölte, megerőszakolta, a másikat is nőül vette, illetve ki is rabolta” blikkfang-vadászat mellett. Miközben a választási szakértőkről nem egyszer Irving Walking juthat az ember eszébe. Meg az a vadászati mód, ahogy működött Rejtő Jenő szerint: „A világhírű oroszlánvadász még leterített néhány tigrist, becserkészett egy hatalmas hím oroszlánt, azután lihegve dőlt hátra a teknőben” (Pipacs a fenegyerek). A nagy vadász legfőbb tulajdonsága ugyanis az volt, hogy táskaírógéppel vadászott. Elméletben. […]
Read more ›
2014 október 10 1:46 du.
Szinte perifériális hírnek is tűnhet egy igen rövidke közlemény arról, hogy hány magyar dolgozik Emirates Airlines kötelékében. Habár lehetne abból a szempontból is értékelni, hogy az arab világból, pontosabban az ott uralkodó vallásból kisarjadt hódító mozgalom már Európa kapuját döngeti. S nem kürtökkel. Azonban maradjunk mégis inkább a híradás munkaerő-forgalmi oldalánál. Ez alapvetően arról szól ugyebár, hogy a vidéki nagyvárosokban is toboroz az említett légitársaság. Elsősorban légiutas-kísérőket. Az említett betű-halomban nevesítve: Szegeden. Ami miatt elsősorban domborodhat a honfiúi és honleányi kebel. Elsősorban átvitt értelemben, bár a honleányi kebel estében alighanem bonusz-pont, ha szó szerint is érthető. De ne legyünk szexisták, […]
Read more ›
2014 október 7 11:57 de.
A média felelősségét sokszor szokták feszegetni abból a szempontból, hogy mennyire legyen tényfeltáró, és kiket hívjon be egy műsorba. Az utóbbi jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy behívták az MSZP aktuális hülyegyerekét az ATV-be. Még akkor is, ha Tóbiás József pillanatnyilag az elnök, és ki mást is lehetne egy választás előtt behívni? Így a média és annak képviseletében Kálmán Olga igazán nem tehet arról, ha egy pártnak erre futja. Mert azért nem árt elfeledkezni arról, hogy egy közösség sok szempontból maga alakítja a sorsát. Igaz ez a Fideszre és igaz ez az ellenzéki formációkra is. Ha tehát a Fidesz egy szélkakas-diktátort […]
Read more ›
2014 október 6 8:53 de.
Navracsics Tibor megírta válaszait az uniós kérdésekre, és a válaszokat, a kérdésekkel együtt, befújta az őszi szél az MTI ablakán. Kár volt. Nem mintha nagy meglepetést okozott volna a válaszok tendenciája. Az ugyanis világos volt, hogy ezért az uniós posztért a Fidesz-kormány egykori tagja bármit meg fog tenni. Mert alighanem ezt a parancsot kapta. Márpedig Navracsics eddig minden parancsot szentírásként kezelt. A bármi különben szó szerint értendő, ha a válaszokat tekintjük. Részleteiben kár is talán elemezni, mert a szellemiségéről szinte mindent elmond az a kitétel, amit a média szabadsága kapcsán válaszolt egy kérdésre: „A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a […]
Read more ›
2014 október 5 10:55 de.
Hallgatom, hogy Orbán Viktor szerint legfőbb ideje törvényt hozni a családok belső viszonyainak újabb szabályait lefektetendő. Mert mi más célt szolgálhatna az, hogy törvénnyel köteleznék a gyermeket a szülőkről való gondoskodásra. Mármint arra, hogy nyugdíj híján a gyermek tartsa el a szülőt. Törvénnyel kötelezve. Ha igaz. Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy hasonló kötelezettség korábban is létezett. Sokkal lényegesebbnek tűnik a költségvetési, illetve a szociológiai értelme ennek az ötletnek. A kormányzati moralitást is lehetne ennek kapcsán kritizálni. De ami nincs, azt nem érheti kritika. Az ugyanis a morál, a tisztesség hiányát jelzi, hogy először államosítják a magánpénztárak nyugdíjvagyonát, majd […]
Read more ›
2014 szeptember 22 10:13 de.
Egy népszavazás sok mindenre jó. Leginkább arra, hogy az emberek visszanézzenek, illetve magukba révedjenek. Valamin tarra is, hogy időt áldozzanak a múlt mellett a jövőbe merengésre is. S persze leginkább arra, hogy a különböző érvek, ellenérvek csatájában vívják meg az ideológiai széncsatákat. Tehát egy szavazás, ha nép, ha nem nép, jó dolog. Azoknak, akik az erre való felkészülés során hivatalosan teret kapnak a megszólalásra. Megjelennek a hivatalból fanyalgók, és félhivatalból elemzők. Egész-, és félcédulások. Ha valamiben, akkor a Magyarországon élőknek ebben igazán rutinjuk lehet. Nagy nemzeti ünnepeket lehet ülni vesztes csaták emlékére, és halotti tor gyanánt merengeni évszázados sérelmeken. Tág […]
Read more ›
2014 szeptember 19 5:56 de.
A napi híreket, és azok kezelését látva nem egy esetben jut eszembe a valamikori rajzfilmből az a magyar poligon paci, aminek csak túloldala vagyon. Hatékonyan segítve azt, hogy mindig sikerüljön a túloldalára esni. Aminek az egyik legnagyobb baja, hogy a valós érveket is kicsorbítja. Egyben nehezíti a koncentrálást a valós problémákra. Nem feledve azt sem, hogy nem egyszer gumicsont-effektussá tesz egyes témákat. Ilyen mostanában a tankönyvek körüli herce és hurca. A tankönyvek kétségtelenül megérdemlik a kritikát, mert nem egy esetben valóban érdemes beléjük kötni. Ez azonban aligha új jelenség. Még emlékszem arra az évtizeddel ezelőtti délutánra, amikor könnyesre nevettem magam […]
Read more ›
2014 szeptember 14 9:00 de.
Nem is olyan régen találták ki a három dimenziós nyomtatást. Manapság pedig már olyasmiről olvashatunk, hogy a 3D-s nyomtatásé a jövő. Terjednek a hozzá tartozó eszközök. S jöhet utána a következő lépés. Amikor, mondjuk a szagokat is át lehet vinni. S akkor egy rohadt narancs kinyomtatott formában pont olyan büdös is lesz, mint az eredeti. Itt még nem tartunk, de Áder János hivatala egy kicsit mégis elé ment a kornak. Mert a haladás megállíthatatlan. 3D-s nyomtatót ugyan még nem osztogatnak a rászorulóknak, és három dimenziós érintőképernyők sem igazán vannak a piacon, de a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) már erre is […]
Read more ›
2014 szeptember 11 8:40 de.
A Facebook és általában, a szinte mindenhova beszivárgó világháló korában, nem egyszer megfeledkezünk arról, hogy a gyökereket nem egy esetben valahol a fantasztikus irodalom kertjében keresgéljük. Ahogy a távközlési műholdakat is adottságnak tekintjük. Holott azok ötlete sem kisebb sci-fi szerző érdeme, mint Arthur C. Clark. A valamikor egyetemi kísérletként indult csomagkapcsolt hálózatok kiscsoportos korának megvoltak a maguk irodalmi vizionistái. Szinte alig hihető, hogy az egyik, mára alapművé vált alkotás, a Neuromancer immár harminc éves. William Gibson műve 1984-ben jelent meg. S szinte biztosan hatott a szerzőre a hippi-kultúra éppen úgy, mint az azzal közel egy idős egyetemi hálózatok. Mert arról […]
Read more ›
2014 szeptember 7 11:42 de.
A külföldön való munkavállalás kapcsán legtöbbször annak politikai vetületét szedegetik elő. Okkal, és joggal. Már csak azért is, mert tényleg kell valami megejtő arcátlanság a növekvő foglalkoztatás emlegetéséhez úgy, hogy ez Angliában, Németországban, illetve a világ egyéb tájain valósul meg. Miközben Záhony és Hegyeshalom között dübörög a társadalom szociális abortusza, és kifele a gazdasági exodus. Kifele, ahol a kolbász nem okvetlenül a kerítésbe kerül beépítésre. Ez nagyjából akkor kezdhet végelegesen megvilágosodni az idegenbe, például Angliába, szakadtaknak, ha megpróbálják a lakhatásukat megoldani. Nem is feltétlenül csak azért, mert személyesen kénytelenek valami nyomortanyán meghúzni magukat, vagy a csatornakanyarban csövezniük. Elég lehet az […]
Read more ›
2014 szeptember 4 9:46 de.
Szegény Balog Zoltántot báncsák a csúnya osztrákok. Nagyjából ennyiben is összefoglalható lenne a sok helyettes államtitkár egyikének bértolnoki coming upja, melyet a patinásan sem kormánytávoli nemzeti MNO tolt bele az internetes olvasóközönség képébe. Mármint itthon, mert Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a Die Presse című konzervatív osztrák lapban vendégkommentárként osztotta kicsit a rizsát. Nem a Szarvason termett fajtát, bár szarvas csúsztatásokat azért csak sikerült elkövetnie, ha a hazai referenciának hinni lehet. Amúgy a fő téma még mindig az a miniszteri kijelentés, hogy a romák tömeges legyilkolása azért nem nagy ügy, […]
Read more ›
2014 augusztus 31 5:40 de.
Kósa Lajos, Orbán Viktor ügyvezető alelnöke ismét aggódik az ellenzékért. Mert mi más motiválhatta volna azt a véleményét, hogy Falus kampány nélkül máris veszített. Szerinte. Magyarázata szerint a jeges-vizes videó miatt. Az aggódáson kívül még lehetne oka a nyilatkozatnak ostobaság, karaktergyilkosság, ferdítés, információhiány. De ilyeneket egy országos felelősséggel bíró, gerinces, művelt és korrekt politikusról nem tételezek fel. Így azt sem tételezem fel, hogy Kósának ne lenne fogalma a vizes vödörborogatási mozgalom valódi céljáról. Legfeljebb nem ért vele egyet. Elvégre van olyan politikai nézet, hogy akinek például idegsorvadása van, annak Tajgetosz, és a haza meg van mentve. S tudjuk, van olyan […]
Read more ›
2014 augusztus 30 11:51 de.
Az internet egyre jelentősebb információforrás. Jól mutatja ezt, hogy igen nagy, és nyomtatott formában patinás lapok is régóta jelen vannak a digitális vásártéren. S jelzi az is, hogy egyre többször hivatkoznak olyan forrásokra, mint a közösségi média, illetve a blogszféra bejegyzései, írásai. Annyira gyakran, hogy sokszor egy kalap alá is kerülnek. Akkora kalap alá, ami ápolatlanul is eltakar. Holott talán érdemes lenne valahol meghúzni a határt. Mielőtt a cenzúra kötelét húzzák meg az internet nyakán. Globálice. Mély hozzá nem értéssel. Miközben tudom, a vita nem új keletű Annyira nem, hogy talán a publicisztikával egy idős. Csak a hatékonyság nőtt az […]
Read more ›