Ezt az írásomat először 2014-ben, szegényeinek hosszú sorát látva tettem fel az akkori blogomra. Idén karácsonykor is szomorú képsorokat láthattunk a Blaha Lujza téri nagy ételosztásról. A sor most még sokkal sokkal hosszabb volt, mint a korábbi években bármikor. Azért teszem fel újra ezt az írást, mert éveken át semmi sem változik, sőt egyre rosszabb lesz a helyzet és nyomon követhetők a sajnos negatív változások. A kormány tagjai látni sem akarják a szegénységet és tudomásul pláne nem veszik a létezését. 2015-ben egyre tovább foszladozott a képzeletbeli szociális háló, fokozatosan megszüntették a a segélyeket és minden munkanélküliből közmunkást akartak csinálni. Ez […]

“Van egy álmom” – így kezdte híres és sokat idézett beszédét Martin Luther King, a Nobel-békedíjas amerikai polgárjogi harcos. Tudom eléggé elcsépelt dolog így kezdeni egy írást, és különösen így az év első hónapjában, mikor mindenki az elmúlt év számvetésének elkészülte után újévi fogadalmat tesz, vagy kívánságokat, álmokat fogalmaz meg. Ezek az álmok bizonyára nem csak a saját álmaim, mindenkinek fontosak lehetnek, nem extra, személyre szabott vágyak, hanem sokkal nagyobb álmok. Egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem kell senkinek, a kevéssé tehetős rétegnek sem aggódni a napi megélhetésért. (Lakhatás, a rezsi maradéktalan befizetése, egészséges és kielégítő étkezés, ruházkodás, magyarul […]

1823. január 1. Petőfi Sándor születésének napja. Petőfire emlékezni kell! Mostanában talán kissé mostoha, pedig egy zseni üzenete a világnak örökérvényű. 1823-ban az új esztendő első napja egy zsenivel ajándékozta meg a Petrovics szülőket és az utókort. Petőfiről nagyon nehezen tudok írni, azzá vált számomra, akiről azt leírni, amit tanulmányaim során tanultam, kevés. Csupa közhely, ifjú zseni, forradalmár, lánglelkű, népies, a szerelmi líra mestere, stb. Ő valahogy sokkal több volt. Meg sem próbáltam írni róla. Minden csak üres beszédnek tűnne. A legjobb barát emlékezései százszor – ezerszer szebben és jobban szólnak. Arany János baráti szívvel mindent elmondott, amit csak lehetett. […]

Sokáig gondolkoztam, hogy megosszam – e ezt a történetet egyáltalán valahol. Végül úgy döntöttem, hogy mégis megteszem, mert számos tanulsága rámutat arra, hogy amilyen a világ egy kis faluban, olyan lehet tágabb viszonylatokban is. Kiderül belőle, hogy az embertelenséghez nem kell politika, sem jobb, sem baloldal, működik magától. Számomra a tudatlanságról, a tolerancia és a segítőkészség teljes hiányáról, a megbélyegzésről és egy olyan fajta furcsa összezárásról szólnak végig az események, amikor a rossz úton járót is inkább elfogadják, minthogy megpróbálnák kicsit megérteni, azt aki más. A történet helyszíne egy sajátosan elszigetelt, kis falu. A lakosságára jellemző, hogy a legkisebb dolgon […]

Sajnos óhatatlan gondolatok betolakszanak az elmébe, mert 1848. március 15. végérvényesen a szabadság jelképévé vált. Ezektől a gondolatoktól függetlenül inkább annak örülök, ha március 15.-ét pusztán a márciusi ifjakra emlékezve ünnepeljük, ha ez az ünnep tiszta marad, ha abba a néhány emlékező percbe, ami Róluk szól, nem keveredik bele semmilyen aktuálpolitika. Ez az ünnep a közös ünnepünk, a történelmünk, a múltunk egy pillanata, egy dicsőséges pillanata. Aztán persze más kérdés, hogy az ünnep után, az akkori dicső történések kapcsán kiben milyen gondolatok ébrednek és hogyan hasonlítják az akkori bátor és lelkes forradalmárlelkű ifjak tetteit a mai lehetőségekhez. 1848. március 15. ünnepét, […]

„Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.” – így írt barátjának, Arany Jánosnak írott levelében március 21-én, a lelkes Petőfi. 1848 március 15. a magyarországi forradalom kirobbanásának napja, nagy és jelentős esemény volt a magukat „márciusi ifjaknak” […]

Az én gyerekkoromban nem volt nyilvános, hivatalos ünneplése március tizenötödikének, de az iskolában magyar órán osztályonként megünnepeltük. Az utolsó két évben apám volt a magyar tanárom, szép megemlékezések voltak. Őt nem nagyon érdekelte a hivatalos mértéktartás, saját indíttatása szerint, mindenféle történelmi érdekességet, izgalmas részleteket felhasználva, verssel, prózával fűszerezve emlékeztünk. Mit jelentett nekem gyerekkoromban március tizenötödike? Valami hősies, patetikus, misztikus, nagy ünnepet. Amikor még nem értettem, akkor is éreztem, hogy a magyar történelemben ez egy kiemelkedő, meghatározó és sorsdöntő esemény volt. Az ünnepségek hangulata mindig nagyon magával ragadott, izgalmat, lelkesedést, az akkori eszmék iránti lobogást éreztem, valami minden más alkalomtól eltérő […]

A címben szereplő idézet Szentgyörgyi Alberttől származik. Végignéztem a délelőtti pedagógus tüntetés közvetítését a Kossuth térről. Nem vagyok egy fanatikus politika rajongó, nem nézek végig minden híradót, politikai elemzőműsort és vitát, de ez nagyon érdekelt és nagyon megérintett. Bizonyára sokan fognak írni róla, én is leírom, ahogy és amit én hallottam meg belőle. Hosszú beszédekből, egy több mint egy órás élő közvetítésből nyilván mindenki azt hallja ki, azt próbálja megjegyezni, ami neki fontos. Gyorsíró sem vagyok, tehát sok helyen a saját szavaimmal fogom elmondani, amit kulcsszavakban jegyzeteltem. Azt is elárulom, hogy nem vagyok egy meghatódós típus, mégis annyira felemelő volt […]

„Általános megrökönyödés fogadta a TV2 bejelentését, amely szerint Kökény-Szalai Vivien váltja Azurák Csabát a csatorna hírigazgatói posztján. A kinevezés hátterében mindenki politikai okokat vél fölfedezni, például azért, mert a bulvárújságíró jegyezte a Zuschlag Jánosról készült, a 2014-es kampányban megjelentetett könyvet.” – olvasom a Népszabadság online oldalán, a facebookon és máshol is. Utána kellett néznem egy kicsit, ki is ő, vagyis Kökény-Szalai Vivien. Kiderült, nem vagyok elég tájékozott a kifejezett bulvárújságírás és a botrányszagú sikerkönyvek terén. Ez az én bajom és az én hiányosságom, de már képben vagyok. „Egy korábbi kuncsaftja, régi ismerőse szólította meg Szofit. A lányt ösztönösen kirázta a […]

Köszöntjük a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain Hollósy Gertit! Már néhány éve is írt a KMH-nak és mai cikkével visszatért hozzánk! Welcome back! * Ballagtam a tavasziasnak tűnő szél fújta utcán az orvosi rendelő felé. A kertek még kopárak, a tél nyomait őrzik. Minden néma és mozdulatlan, az ég is szürke. Ahogy nézelődtem jobbra, balra, megakadt a szemem egy tárgyon, ami nem illett a környezetébe. Egy magányos kerti asztal tetején árválkodott egy ott felejtett játékszer, egy kis műanyag teherautó. A tél vasfogai már beleharapdáltak, piros, kék színei megkoptak, kerekeibe beletapadt a homok, az egyik oldalfala lógott. Úgy festett ott , a […]