A nadrágos ember a pesti személyről szállt le, úgy este hat óra körül. Csak azért körül, mert Józsi bá’nak, aki épp arra szekerezett, nincsen órája, a pesti személyről meg nemigen szoktak leszállni errefelé, így csak annyi biztos, hogy a pesti személlyel, és hat óra körül volt, mert hát, a pesti személy az idő tájt szokott beszuszogni. Nadrágos embernek meg azért volt nadrágos, mert szép, hajtókás, élére vasalt nadrágot viselt, zakóját meg csak úgy, a karjára dobta. Errefelé a férfinép ilyesmit nem nagyon viselt. Na, nem nadrágot, hanem abból a vasalt fajtát. Cejg, kitérdelt kord, esetleg valami munkásnadrág, ilyesmi járta. A […]

Vagy inkább elvagyok. Nem sietek sehová, nincs miért. Néha kijövök ide, tudja, itt olyan nyugalom van, csend és békesség. Elmesélem az asszonynak, mi fontos történt, néha azt is, ami nem is volt fontos. Had tudjon ő is a dolgokról, amik mostanában idefönt történnek. Csak az a baj, hogy nem válaszol. Pedig mindenről megvolt a véleménye, hajaj, de tudta mondani! Amúgy jó asszony volt a drága, csak a nyelve, na, az alaposan fel volt vágva! Biztos, hogy kétszer állt sorba, amikor a beszélőkét osztották. Ha meg sörszagot érzett rajtam, akkor minden voltam, csak ministránsfiú nem. Pedig amúgy nem kocsmáztam, de a […]

Jó napot kívánok! Tisztelt Ünneplő Közönség, Hölgyeim és Uraim! Ezután következett az első két bekezdésben némi fellengzés, kommunistázás, némi képzavarkodás, amúgy a szokott vezéri dagályossággal. A harmadik, negyedik és ötödik bekezdésben már kevésbé patetikusan, a valóságot korrekten elősorolva, a büszkeség – jogos – hangján szólott az ünneplő tömeghez. Eddig bírta, aztán belekezdett a választási kampányba. Mi, magyarok a XX. Század során háromszor ráztuk le magunkról a kommunista önkényt. Lerúgtuk magunkról a tanácsköztársaságot ’19-ben, elvágtuk a rabszíjat ’56-ban, és végül ’90-ben megdöntöttük a gulyáskommunizmus uralmát is. Az európai történelem váratlan és különös napkitörése, hogy a kommunizmust és a Szovjetuniót nem a […]

Első dolga volt, hogy a korábbi alkotmányt – amire azért felesküdött, és ami szerinte kikényszerített volt (mármint, az alkotmány, mert esküre senki nem kényszerítette) – új, nacionalista, fasisztoid alkotmánnyal váltsa fel. Hatalomra kerülése után nem érte be a minisztériumok ilyenkor szokásos „átszervezésével”, az egyetemek, a kulturális létesítmények, az oktatás, a közintézmények, a médiahatóság élére hithű pártkatonát nevezett ki. Nem állt itt meg, mivel hamarosan a főügyész, a főbíró, a nemzeti bank és a labdarúgó szövetség elnöke is az ő embere lett. A vezetőváltást a következő években az általános iskolákban, gimnáziumokban, kórházakban, sőt, még a könyvtárakban és múzeumokban is szigorúan végrehajtották, […]

Király vagyok, uram, a te akaratodból! Minden magyarok királya. És én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen. Veled, uram, de nélküled. Magasztos szavak ezek István szájából, aki Vajknak született. Orbán minden magyarok királya akar lenni. Azaz, nem királya, hanem miniszterelnöke. Csak éppen királyt játszik hozzá: kegyet oszt, stallumot és pénzt, cserébe hűbéri hűséget vár. Egy személyben dönt életről és halálról. Nem rest beleszólni más országok belpolitikájába – hiszen ő megteheti, mert hát, ő a király – nem átall más országban (is) magyart magyar ellen fordítani, nem szégyell rút anyagiakért kötvénymagyaroknak állampolgárságot osztani. Igaz, Ukrajnában rontják az üzletét: már […]

Bár kétlem, hogy a jelenkor legnagyobb magyarja olvasott volna Széchenyitől – egyáltalán, bármit, a sportrovaton és a napi sajtó összefoglalón kívül – de mégis figyelmébe ajánlom Orbán vezérnek és újsütetű agyonmagyarjainknak gróf Széchenyi István ma is érvényes szavait. Hosszú lesz, de talán lesz elég idejük az érintetteknek elolvasni. Ha nem, hát nem. Nem én leszek szegényebb tőle. „Csüggedni érzem erőmet, tisztelt gyülekezet, és tehetségem parányiságának tudata görcsbe vonja keblem, midőn ezen oly felette kényes életkérdés taglalásába bocsátkozom, mi már ezelőtt is nem egy ízben történt, noha siker nélkül; s pedig kivált, mert valamint – tudom – nem egy kapacitás saját […]

Ült a székben. Nem csinált semmit, csak ült. Órákig tudott így ülni. Vagy csak nézte a falat, a tapéta mintáit, a hajszálér repedéseket rajta. Egész jól el volt vele: tengereket látott, erdőket, hegyeket, de még elefánt is vonult előtte. Nem tudta ugyan, hogy az elefánt, nem tudta, milyen a tenger, de annak látta. Vagy kiment az erkélyre. Nem volt ott semmi, csak az ég, meg a felhők. Az neki pont elég volt. Egyszer egy kekszmaradékot odatett a párkányra, aztán elfelejtkezett róla. A galambok odaszálltak, hallgatta a csőrük kopogását a bádogon, tetszett neki. Aztán elfelejtkezett az egészről. Aztán megint ott felejtett […]

Egyszemű, ügyetlen küklopsz, akit könnyű becsapni, elvezetni bárhová, ahová csak a Nép Csalhatatlan Vezére akarja. Csak meg kell lobogtatni előtte a nagy népnemzeti itt-a-piros-hol-a-piros játékban a cinkelt kártyákat, beígérni a nagy nyereményeket, és már ködösül is a szeme, már alél a várt nyeremény bűvöletében. Azután, amikor rámutat az általa nyerőnek vélt kártyalapra, Orbán felbillenti, és…nem nyert! A küklopsz meg legyint egyet: majd legközelebb. Mert hisz. Hiszi, hogy legközelebb nyerni fog, hogy legközelebb jobb lesz, hogy legközelebb nem lesz cinkelt a kártya. Van egy olyan érzésem, hogy Orbán a kártyatrükkjeivel felméri népe intelligenciáját. Ahogy elnézem, nincs túl jó véleménnyel róla. Legalábbis […]

A Mama mindig olyan gondosan fésüli meg, mielőtt kilép a lakásból, mintha ő nem tudna megfésülködni. Pedig tud. Igaz, egyszerű, mert a frizurája is egyszerű. A Mama is mindig mondja: Gézukám, tudja, csak úgy egyszerűen vágja csak rövidebbre. Gézukám pedig rövidebbre vágja. Így csak simán, hátulról előre kell fésülnie, semmi kunszt, semmi választék. Azt ugyan nem érti, miért viszi mindig a Mama a saját fodrászához nyiratkozni, de biztosan így van jól. A Mama mindig tudja, hogy neki mi a jó. Gézukámmal is biztosan így lehet a dolog. Aztán ott van a szemüveg dolog is. Pár évvel ezelőtt csináltatni kellett. Előtte […]

Eleddig az alább taglalt témában csak a főváros fura ura, Tarlós – dakota nevén Tahó – Pista végtelen szociális érzékenységéről bizonyosodhattunk meg, amikor is büntetni rendelte a hajléktalanságot. Később ehhez csatlakozott Hoppál Péter fideszes hoppmester, aki – tanúbizonyságot téve pártja mély humánumáról – a hajléktalanokat egyenesen zavaró környezeti tényezőnek és esztétikailag sértő látványnak nevezte, mondván, a polgári többség (?!) a környezetükben való létüket zavaró és nyugtalanító dologként éli meg, ergo, tenni kell róla, hogy ez megszűnjön. No, nem az okra gondolt nagy tudású szájjártatójuk, hanem tüneti kezelésre, bármi is legyen az. Most a nem létező KDNP dicséretesen nagy tudású képviselője, […]

K. Ferencné: Megismétlem sokadszorra, e kor legnagyszerűbb Miniszterelnöke! Boldog vagyok, hogy ebben a korban élhetek! N. János: Csodálatra méltó, hogy egy EMBER mire képes! Sz. József: Ön magasan kiemelkedett a sok primitív, műveletlen senki közül! Ön kinőtte Európát, itt az ideje, hogy kivigyen bennünket ebből a dicstelenné lett bagázsból! Meg tudjuk, meg fogjuk csinálni együtt! F. Emma: Áldja meg a Jó Isten a Miniszterelnök Urat kitartó és példamutató munkásságáért. L. Lenke: Nem hiszem, hogy tanácsokat kellene adni Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, a legokosabbnak, legkiválóbbnak a világon, de ki kellene mellette állni minden magyar embernek, és támogatni, szeretni! Aki nem […]

Mivel programjuk, az még mindig nincs – minek is az, hiszen Orbán mester megmondta, a hídon akkor kell átmenni, amikor odaértek, hát most ott vannak, de a program, az sehol – legfeljebb, majd ami lesz, arra azt fogják mondani, na, emberek, ez volt a program. Szóval, program helyett vannak szakmai műhelyeik. Az egyik legnagyobb egy Kádár – akarom mondani, kádár – műhely, ott készítik Viktor számára a hordót. Először trónról volt szó, de aztán úgy gondolták, hogy azt talán mégse, de hordóra szükség van. Többre is. Viktor ugyanis erősen koptatja azokat. Mellette egy naaagyon titokzatos műhely működik, még ablaka sincs, […]

Nem volt rossz. Mármint, kampánybeszédnek. Együtt ünnepelt az ország. Igaz, az Orbán ásta árok két oldalán. Illetve, ezen az oldalon nem is annyira. Nem igazán volt mit ünnepelni. Még az ország kenyerét sem. Tönkölybúzás-joghurtos… hurrá, bármelyik háziasszony otthon is kisütheti! A fene tudja, én valahogy jobban örülnék egy sima, két nap múlva is ehető kenyérnek, 3,60-ért. Mert ennek az egyedi receptúra szerint készült kenyérnek meg sem merem kérdezni az árát. Na, ugorgyunk! Népünk Boldogsága pl. Székesfehérvárt tisztelte meg együtt ünneplésével. A pórnép, dacolva az égető nappal, türelmesen várt. Már jó előre kivezényelték őket, pedig tudott dolog volt, mikor is érkezik […]

Az asszony olyan kis semminek látszó. Kora meghatározhatatlan, szeme fénytelen, időnként a semmibe révedő, tétova pillantású. Ruházata, mint annyi másé, se ilyen, se olyan. Egyszerű. Látszik, hogy össze nem illő darabok, de nem zavarja. Ahogy semmi más sem. Ül az ágy szélén. Lábánál egy berlinerkendőbe kötött csomag. Nem nagy, épp annyi, amennyit egy asszony kilométereken keresztül el tud cipelni. Mert neki cipelnie kellett. Ül az ágy szélén. Amikor valahol becsapódik egy ajtó, összerezzen, kicsire húzza magát, tekintete rebben. Nem szól senkihez, őhozzá se szólnak. Mintha nem is lenne. Nevét kérdezem. Válaszát alig hallani, mintha azt akarná közölni a világgal: minek […]

Surján László, a KDNP politikusa – már ez a szókombináció is nevetésre ingerlő, kb. annyira, mint az, hogy a Fidesz demokratikus – a következő indokolással utasította vissza Bolgár György interjúra szóló meghívását: „A Klub-rádió egy megszűnt rádió, és ő nem hajlandó interjút adni egy nem létező rádiónak.” Tekintsünk el attól, hogy az utóbbi időben extrém meleg volt, és Surjánnak megártott a túl sok napsütés. Ahogy elnézem a tészta képét, ő amolyan szobakeresztény, az éltető nap sugarát kínosan kerüli. Mondjuk, esetleg csak simán gyáva, ami azért elég gyakori pártján (khm, még hogy pártjuk lenne!) belül. A szervilis seggnyaláson kívül nincs igazi […]