2018 április 14 4:14 du.
Miközben a magyar választáson szavazó külhoni magyarság 96 százaléka a kormányellenes tüntetést „ellenforradalomnak” tituláló Orbán rendszerre voksolt, Budapesten körülbelül százezer, többségben huszonéves és harmincvalahány éves magyar fiatal követelt új, szabad és demokratikus választást. A Kossuth tér teljesen megtelt, úgy szintén az Alkotmány utca. Bár a tömegben rá lehetett bukkani olyan jelenlegi, vagy lemondott ellenzéki politikusokra mint Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vagy Juhász Péter, ez a kezdeményezés nem az ő kezükben volt. A tüntetés főszervezője Gulyás Balázs volt–aki 2014-ben sikerre vitte a netadó elleni tüntetéseket. Két masszív demonstráció után egy harmadikat is ígért, de azt már nem kellett megtartani–mivel Orbán […]
Read more ›
12:02 de.
Egy órával azt megelőzően, hogy az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság koordinált légicsapást kezdeményezett szíriai vegyi létesítmények ellen, Kanada külügyminisztere bejelentette: teljesen nyilvánvaló, hogy Bassár el-Aszad diktátor tiltott vegyi fegyvereket használt népe ellen. Több mint negyvenen haltak meg, ötszázan pedig megsebesültek, amikor április 7-én Aszad csapatai mérgező gázt használtak Douma városában, amely a lázadók fennhatósága alatt áll. Az Aszad-rezsim cáfolja, hogy ők felelnének a támadásért, a velük szövetséges oroszok pedig Izraelre, illetve az Egyesült Királyságra terelik a felelősséget a szerintük megalapozatlan vád miatt. Kanada külügyminisztere – Chrystia Freeland – szerint egyértelmű, hogy Aszad rendszere a felelős. Kanada civil […]
Read more ›
2018 április 13 11:05 de.
Egy angol nyelvű közleményben Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere harsány kritikával illette Marco Mendicino-t, a kanadai Igazságügyi Minisztérium parlamenti titkárát. A liberális politikus a napokban azt mondta a The Globe and Mail című napilapnak, hogy Stephen Harper ex-kormányfő döntése, hogy gratulál Orbán Viktornak undort keltett politikai és egyéb körökben. Mendicino azzal vádolta a magyar kormányfőt, hogy „az etnikai tisztogatás pofátlan támogatója Európában,” továbbá Orbán arról híres, hogy „démonizálja a menekülteket.” Mendicino még hozzátette: Orbán számos antidemokratikus intézkedést kezdeményezett a szabad sajtó, a független igazságszolgáltatás és a demokratikus intézmények ellen. Ezek olyan intézkedések, melyek „sokkolják” az átlag kanadait. Erre Szijjártó egy fődiplomatától szokatlan vehemenciával támadott […]
Read more ›
2018 április 8 2:47 du.
Számtalan csésze tea mellett követtem a télies Ottawából a magyar választásokat. Igyekeztem egész nap élőben bloggolni róla a KMH angol nyelvű testvérlapjában, a Hungarian Free Press-ben. Tudom, hogy Kanadában sok minden mással is lehetne foglalkozni, minthogy ennyi időt tölteni a magyar politikai helyzettel, illetve a magyar újságírással. Ez különösen igaz annak fényében, hogy én már Kanadában születtem, napi életemet angolul élem, viszonylag kevés kapcsolatot ápolva helyi magyarokkal és magyar közösségekkel. Magyarul leginkább hetente kétszer-háromszor beszélek, amikor anyukámat telefonon felhívom, illetve egy-egy hétvégén, amit kanadai magyar barátokkal töltök. Húgommal majdnem mindig angolul beszélek, munkahelyemen is angolul. A nevem révén és mivel […]
Read more ›
2018 április 7 6:48 de.
Egy félpótkocsi ütközött egy autóbuszba a Saskatchewan tartománybeli Tisdale településtől harminc kilométerre északra, amely 16 és 24 év közötti jégkorong játékosokat szállított. Az RCMP jelezte, hogy 14-en haltak meg, 14-en pedig megsebesültek. Összesen 28 utas volt az autóbuszon a királyi lovasrendőrség (RCMP) jelentése szerint. A Humboldt Broncos nevű hockey csapat a Nipawin nevű városba utazott volna egy meccsre péntek este. (Kép: A Humboldt Broncos hockey csapat.) Az elhúnytak és sebesültek jelentős része a kevesebb mint 6 ezer lakosú Humboldt városból származnak–a kistelepülés pedig szombat reggelre valóságos sokkban van, hiszen szinte mindenki ismeri egymást, a játékosokat pedig különösen. A településen lévő […]
Read more ›
2018 április 5 10:21 de.
Fenntartással kell kezelni valamennyi felmérést néhány nappal az áprilisi magyar országgyűlési választások előtt. Tegnap még a Medián kétharmados győzelmet jósolt április 8-án a Fidesznek és még azt is hozzátette (szinte mindenki meglepetésére), hogy a magas részvétel végül a rendszerpártnak kedvezhet, mivel a Fidesz sikeresen mozgósít a falvakban. Csütörtök reggelre viszont a Publicus 74 százalékos részvételt jósolt vasárnapra, növekvő Jobbik és MSZP tábort, valamint elszántságot az ellenzéki oldalon. De ami a legfontosabb: 400 ezerre tehető a rejtőzködő szavazók száma. A Publicus szerint 65 százalék részvétel alatt, a Fidesznek kétharmada lesz, 70 százalék fölött viszont reálisan elképzelhető, hogy kisebbségbe szorulnak. A Publicus […]
Read more ›
2018 április 3 10:31 de.
Hétfő délután úton voltam Ottawa felé. A Húsvétot Montreálban töltöttem és már egy ideje hagyománnyá vált, hogy amikor szülővárosomból indulok vissza a fővárosba, rendszerint a CJAD 800 montreáli angol nyelvű rádió politikai beszélgetősműsorait hallgatom a kocsiban a kétórás út alatt. Hawkesbury környékén voltam, amikor a műsorvezető – Evan Solomon – beharangozta, hogy a napokban mélységesen felháborító politikusi arroganciát tapasztalt Kanada környezetvédelmi minisztere, Catherine McKenna részéről. Solomon pár napja interjúvolta meg a Trudeau kormány miniszterét. A beszélgetés elsősorban a szövetségi liberálisok által kihírdetett szén-dioxid kibocsátási adóról szólt. Az adót hevesen ellenzi Saskatchewan tartomány kormánya és szintén ellenzik konzervatív ellenzékiek Ontarioban, illetve Albertában. […]
Read more ›
2018 március 31 9:25 de.
Évekkel ezelőtt ottawai templomomban a keresztút állomásait kortárs tartalommal töltötték fel. A kifüggesztett illusztrációkat egy kanadai római katolikus karitatív szervezet készítette el. Jézust halálra ítélik, amikor megfeledkezünk a mélyszegénységben, betegségben vagy egyedüllétben élő embertársainkról…Jézust megfosztják ruhájától, amikor terjeszkedő nemzetközi nagyvállalkozások figyelmen kívül hagyják a helyi környezetvédelmi megfontolásokat és őserdőket, évszázadok óta létező közösségeket tesznek tönkre….Jézust a keresztre szegezik, amikor háború és pusztítás elől menekülő embereket elfordítanak….Jézus feltámad, amikor törődő emberek jóvoltából otthonok és iskolák épülnek mélyszegénységben szenvedő közösségekben. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal és képekkel illusztrálták a stációkat. Hiszen akik hisznek Jézus feltámadásában, értelemszerűen hisznek a feltámadás évszázadokon átívelő, mindig releváns […]
Read more ›
2018 március 24 9:19 de.
Ontario tartomány 1996 óta közli minden évben azon közalkalmazottak neveit és foglalkozásait, akik évente több mint százezer kanadai dollárt keresnek. A lajstromot Napsugár listának hívják. Nem csoda, hogy bőven akad olyan kanadai állampolgár, aki hüledezve látja, hogy például szerepel a listán évente 687 ezer dollárt kereső egyetemi oktató, vagy éppen egy 578 ezer dollárt kereső radiológus. A legjobban kereső közalkalmazott Ontarioban pedig a tartományi energiatermelésért felelős Ontario Power Generation elnöke, Jeffrey Lyash, aki 1,55 milló dollárt keres. Ontario tartomány liberális kormányfője, Kathleen Wynne elmondta, hogy a lakosság jelentős többsége még egy százezer dolláros fizetést is soknak tart. „Hadd mondjam el, hogy […]
Read more ›
2018 március 22 10:54 de.
Három millió forintnyi magyarországi adófizetői támogatásban részesült a Bede Fazekas Zsolt által vezetett torontói Független Magyar Rádió, amely leginkább a „Dühöngő” nevű politikai beszélgetős műsoráról és határozott fideszes irányvonaláról ismert. A Bethlen Gábor Alap kimutatása szerint a rádióhoz kapcsolódó Paraméter Klub technikai hátterének fejlesztésére kapott a rádióműsor egy millió forintot (eredetileg három milliót kértek a magyar államtól). Aztán további egy millió forint érkezett „a Torontói Magyar Rádió Fenntartása” címen és mégegyszer egy millió forint „a Parameter programjainak támogatására.” Vaski Gábor, a rádió rendszeres szereplője és elkötelezett Fidesz-támogató szintén részesült szubvencióban. Extra Hungariam nevű alapítványa 1 millió forint pályázati pénzt kapott. De […]
Read more ›
2018 március 17 6:35 du.
A deklaráltan Fidesz-párti torontói Független Magyar Rádióban Vaski Gábor és Bede Fazekas Zsolt beszélgetett Orbán Viktor ominózus március 15-ei szónoklatáról, amelynek leggyakrabban ismételt része az volt, amikor a kormányfő megtorlással fenyegette meg az ellenzéket. A torontói AM 530 hullámhosszon hallható két órás szombati program műsorvezetője egyetértett Vaski Gáborral abban, hogy Orbán „egy nagyon jó és szép hazafias beszédet mondott” és hogy egészen hihetetlen — több százezres! – tömeget mozgatott meg a Fidesz és a Békemenet. Aztán Vaski hangsúlyozta: „Ha ma én lennék Orbán, már rég lecsuktam volna egy-két embert.” A bebörtönzéses téma tovább folytatódott, amikor Vaski Gábor kijelentette: „Jó lenne […]
Read more ›
2018 március 13 2:04 du.
F.R. Scott írt egy találó és humoros verset 1957-ben Kanadáról, pontosabban a leghosszabb ideig regnáló néhai miniszterelnökről, William Lyon Mackenzie Kingről–aki 21 évig kormányozta az országot. Scott szerint a kormányfő és maga Kanada alapvetően középszerű és szürke. Többek között, ezt írta: Let us raise up a temple To the cult of mediocrity, Do nothing by halves Which can be done by quarters. „Húzzunk fel egy templomot a középszerűségnek / Semmit se intézzünk félig-meddig, ha negyedekben is lehet…” Kanadai olvasóink nagy szerencséjére, Kanada a korrupció területén is szürke és középszerű Magyarországhoz képest. Nálunk egy szenátor néhány tízezer dolláros túlköltekezése, vagy kérdéses költekezése […]
Read more ›
2018 március 11 11:53 de.
„Rá fogok szállni a seggére. Le fogja rúgni magáról éjjel az ágyban a takarót és azt fogja látni, hogy fogaim körbe markolták a tökeit.” Cikkünk kezdő idézete az 53 éves Doug Ford-tól származik–ő lesz a Progresszív Konzervatív Párt kormányfőjelöltje a június 7-ei Ontario tartományi választásokon. Az idézet még torontói önkormányzati tevékenységéhez kötődik és ellenfeléről, John Tory jelenlegi torontói polgármesterről szól. Megemlítendő, hogy amióta tartományi szinten polizitál, Ford egy viszonylag visszafogott kampányt folytatott, a fenti rémálommal felérő fenyegetésre nem volt eddig példa. A PC Párt tagsága – éppenhogy – Fordban látja az esélyt arra, hogy 15 év után végre megbukjon a […]
Read more ›
2018 március 10 7:52 du.
A négy órán keresztül tartó hírzárlat után, a Progresszív Konzervatív Párt vezetősége bejelentette: nem sikerült kormányfőjelöltet választani a június 7-ei Ontario tartományi választásokra, nem tudja a párt azt sem, hogy mikorra derül ki a pártelnöki választás eredménye és arra kérték a párttagokat, hogy hagyják el a kongresszusra kibérelt szállodai termet, mert lejárt a bérleti idő. Talán nem meglepő, hogy a Progresszív Konzervatív Párt tagjai bekiabálásokkal és méreggel fogadták a hírt, hogy az egész napot a kongresszuson töltötték, de valamiért nincsen eredmény. Azt mindenki kitalálhatja, hogy mi lesz a 2003 óta regnáló Liberális Párt üzenete a választáson: ha a Progresszív-Konzervatív Párt […]
Read more ›
5:39 du.
A populista, markánsan jobboldali Doug Ford diadalmaskodott a Progresszív-Konzervatív Párt (PC Párt) pártvezetői választáson és így ő száll ringbe Kathleen Wynne, Ontario liberális kormányfője ellen a június 7-ei tartományi választásokon. A négy jelölt közül nem Fordra tippelt a legtöbb elemző, hanem Christine Elliott-ra, a PC „establishment” által kedvelt, politikailag mérsékelt jelöltre, akit a PC frakció többsége támogatott. A választás eredménye roppant közeli volt. Oly annyira, hogy a PC Párt délután három órára ígérte az első forduló eredményét, aztán mindenki a párt választás vezetéséből eltűnt és három órán keresztül sem a Markham-i kongresszuson lévő párttagok, sem pedig a média nem tudta, hogy […]
Read more ›