2009 március 20 3:37 du.
Ünnepi vásárt tart a montreáli Első Magyar Református Egyház égisze alatt működő Református Férfi Kör, valamint a Bethlen Kata Nőegylet. A férfi kör 2009 április 1-én hurka-kolbászt árul a templomban, de a rendelést március 22-ig le kell adni. A nőegylet pedig sütemény-vásárt tart Húsvét alkalmából 2009 április 4-én, reggel 10-től délután 3 óráig. Azok akik esetleg a vásárlás közben megéheznének, résztvehetnek a nőegylet által rendezett mini-ebéden is. Az egyházközség az 50 Graham Boulevard alatt található, a Town of Mount-Royal-ban. Magyar Istentiszteletre vasárnaponként 11-órakor kerül sor. További információért, tekintsék meg az alábbi tájékoztatót. Kanadai Magyar Hírlap
Read more ›
2009 március 17 8:59 du.
Nem mindennap hivatkoznak kanadai politikai vagy történelmi eseményekre a magyarországi televízióban, de pont ez történt hétfő este az ATV Újságíróklub című műsorában. Avar János, a Vasárnapi Újság főszerkesztője és a Dési János-vezette Sajtóklub szereplője Charles de Gaulle kanadai útjával és botrányos montreáli beszédével példázott amikor éppen Sólyom László köztársasági elnök kalandos romániai útjára került a szó. Mint ismeretes: Sólyom a március 15-ei ünnepek keretébe akart Erdélybe repülni, hogy az erdélyi magyaroknak mondjon beszédet. A köztársasági elnöknek azonban változtatni kellet úti tervén, hiszen a román hatóságok bejelentették, hogy nem járulnak hozzá az elnöki repülő leszállásához. Ezért Sólyom autóval lépte át a magyar-román […]
Read more ›
2009 március 16 9:08 de.
Kanada-EU: a gazdasági megállapodás felé Kanada kereskedelmi minisztere Stockwell Day bejelentette, hogy országa és az Európai Unió meghatározták azokat a területeket, amelyeket tárgyalni kívánnak egy jövőbeli, átfogó gazdasági megállapodás létrehozása érdekében. A március 5-én elfogadott közös jelentésben felsorolt területek kiterjednek az áruk és szolgáltatások forgalmára, a befektetésekre, valamint a kereskedelmet hátráltató technikai akadályok lebontására. A miniszter szerint lehetőség van az átfogó tárgyalások mielőbbi megkezdésére. Az Európai Unió Kanada második legfontosabb kereskedelmi partnere. A megkötendő egyezmény akár 12 milliárd dolláros növekedést is hozhat a kanadai gazdaságnak, a kétoldalú kereskedelmet pedig mintegy 20%-kal lendítheti fel. NATO találkozó Brüsszelben A március 5-i megbeszélésen […]
Read more ›
2009 március 14 7:57 de.
Magyar nyári tábort szerveznek idén a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség melletti Ifjúsági Otthonban, mely szeretettel fogadja az 5 éven felüli gyerekeket. A kéthetes napközi tábor időpontja a szülők igényeinek figyelembe vételével lesz kiválasztva. Ennek a tábornak nem a pénzgyűjtés a célja (non-profit) hanem, hogy egy kicsit jobban összefogja fiataljainkat, segítsen újabb barátságok megkötésében és lehetőségük legyen a gyerekeknek a nyár folyamán is tovább gyakorolni és elmélyíteni a magyar tudásukat. A tábor díjt a visszajelzések után tudják pontosan meghatározni a szervezők. A napi program korosztályonként változhat: népijátékok, sok mozgás, benti és kinti foglalkozások. Minden nap 3x étkezést fognak bíztosítani a szervezők (tízórai, […]
Read more ›
2009 március 10 1:44 du.
2009 március 15-én, délután 1 órától kerül megrendezésre a Montreáli Magyar Bizottság megemlékezése at 1848-as magyar forradalomról és szabadságharcról. Idén a Montreáli Első Magyar Református Egyházközség termében szervezik a megemlékezést és a szónok dr. Kálmán László. A hagyományokhoz híven, idén is kulturális program követi az ünnepi beszédet. Ennek keretében fellép a Montreáli Magyar Iskola, a Bokréta Népitánc-csoport, a Cserkészet és Csarnay Éva. A program végén eléneklik a magyar, kanadai és székely himnuszokat. Bár a Montreáli Magyar Bizottság programja délután 1 órakor veszi kezdetét, az egyházközség déli 12-tól debrecenit és üdítőket ajánl a jelenlévőknek. Itt közöljük a rendezvényre szóló hivatalos meghívót. Kanadai Magyar Hírlap
Read more ›
2009 március 9 1:37 du.
Marc Diab, a Royal Canadian Dragoons nevet viselő egység tagja lett az Afganisztánban folyó haború legújabb kanadai áldozata. Diab-t és a vele lévő négy kanadai katonát a Kandahartól északra fekvő Shah Wali Kot körzetben támadták meg Talibán harcosok. Diab lett a háború 112-ik kanadai katonai áldozata. Ezen kivül egy kanadai diplomata és segélymunkás is meghalt a 2002 óta tartó misszió során. Diab családja 2000-ben emigrált Kanadába Lebanonból és így nem idegen számukra a háború. Jihan Diab, Marc édesanyja elmondta, hogy fia egy „hős,” de azt is kérte, hogy hozzák haza a többi katonát Kanadába. „Mindenki a fiam aki a hadseregben szolgál és […]
Read more ›
1:10 du.
Gail Shea halászati és óceánügy miniszter közleményében a kanadai kormány csalódottságának adott hangot, amiért az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága megszavazta a fókákból származó termékek importjának betiltását célzó törvényjavaslatot. Kanada régóta törekszik a fókavadászattal kapcsolatos félretájékoztatások eloszlatására, hangsúlyozva: az eljárás humánus és fenntartható. A mostani szavazás csak egy lépés a jogszabály elfogadási folyamatában, melynek a WTO rendelkezéseivel való összhangja is kérdéses. Kanada mindent megtesz, hogy az inuit őslakosok megélhetése szempontjából fontos tevékenységet elfogadtassa. Juhar Levél
Read more ›
2009 március 6 10:19 de.
Három kanadai katona halt meg Afganisztánban ezen a héten, amikor az Arghandab kerületben őrjáratot végeztek és egy improvizált pokolgép felrobbant közelükben. Dennis Raymond Brown, Dany Olivier Fortin és Kenneth Chad O’Quinn mind azonnal meghaltak a keddi támadásban és még ketten megsebesültek ugyan ebben az incidensben. A három katona földi maradványait pénteken szállítják vissza Kanadába és Peter Mackay honvédelmi miniszter a CFB Trenton nevű bázison várja személyesen az érkező repülőt. A kandahari repülőtéren több mint 2,000-en vettek búcsút az elhunyt kanadai katonáktól. Eddig 111 kanadai katona esett el Afganisztánban és ezen kivül két segélymunkás és egy diplomata is meghalt a 2002 […]
Read more ›
2009 március 4 10:47 de.
A legújabb adatok szerint 3,4 százalékos volt a gazdasági visszaesés Kanadában az utolsó negyedévben. Novembetől decemberre 1 százalékot esett vissza a gazdaság. Charmaine Buskas, a TD Securities elemzője szerint lehetett volna még ennél is drámaibb is a visszaesés, de szerinte így is a kanadai gazdaság alapvető gyengeségére mutat a mostani adat. A Kanadából exportált termékek száma 4,7 százalékkal csökkent és ez jelentős részben az autó ipar válságának köszönhető. A kanadaiak pedig most már észrevehetően jobban megfontolják, hogy mire költenek és ezért 0,8 százalékkal esett vissza a személyes költekezés. A Kanadai Nemzeti Bank szerint 2008 utolsó negyedévében kezdődött el Kanadában a recesszió. […]
Read more ›
2009 március 3 4:00 du.
Rekordszámú bevándorlás Kanadába 2008-ban rekordszámban érkeztek újonnan letelepedők Kanadába -jelentette a Kanadai Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal február 20-án. A migráció következtében Kanada népessége 247.202 állandó lakossal bővült 2008-ban. Ezenfelül 193.061 ideiglenes külföldi munkavállaló, és 79.459 külföldi diák érkezett tavaly Kanadába, így a bevándorlók összlétszáma 519.722 fő volt. Jason Kenney az illetékes miniszter nyilatkozatában határozottan elutasította a bezárkózás-párti, migrációellenes nézeteket, és elmondta, hogy Kanada a válság idején is befogadó ország marad. Őslakos kultúra az olimpián A Kanadai Turisztikai Hivatal szorosan gyüttműködik a Vancouver térségében élő őslakos népekkel, hogy a 2010-es téli olimpiára látogató külföldiek minél jobban megismerhessék történelmüket és kultúrájukat. A […]
Read more ›
2009 március 1 11:04 de.
Hungarian Prime Minister Ferenc Gyurcsány warned the leaders of western European Union member states not to erect a new Iron Curtain by permitting Eastern European economies to collapse under the pressure of the global financial crisis. „We should not allow that a new Iron Curtain should be set up and divide Europe. In the beginning of the nineties we reunified Europe, now the challenge is whether we will be able to reunify Europe financially”–Gyurcsány observed, while attending the EU’s emergency summit this weekend. The Hungarian Socialist prime minister’s words were significant enough to echo on this side of the Atlantic as […]
Read more ›
12:43 de.
A közelmúltban lezajlott Magyarország legrangosabb popzenei eseménye, a Fonogram – Magyar Zenei Díj Gálaestje volt. A Millenáris Teátrum színpadán vehette át Szabó Csilla – Valami mindig szép – című albumért a legnagyobb zenei elismerést a Fonogram-díjat. A gyermekkori álma vált valóra Szabó Csillának azzal, hogy az előadóművészi pályát választotta élete céljának. A művésznő nevéhez fűződik a nagysikerű Franco Neroval a főszerepben, a Honfoglalás című filmbetét dala a „Szállj, sólyommadár,” is. Pályájának egyik meghatározó része volt ez a dal, azonban mindig is igyekezett a közönségének újat produkálni. Csilla valójában mégsem ezzel a napjainkban már mindenki számára jól ismert többszörös platinalemezes – […]
Read more ›
2009 február 28 1:11 de.
Tavi Weisz magyar származású képzőművész alkotásait ismét megismerheti az ottawai lakosság március 20-án a La Petite Mort nevű fővárosi galériában. 1999-ben végezte el posztgraduális képzését, mielőtt Magyarországról Kanadába költözött a fiatal képzőművész. Saját elmondása szerint, alkotásainak az a lényege, hogy elgondolkoztassa a művészet iránt érdeklő közönséget és nem pedig az, hogy maga a művész gondolatmenetét mutassa be. Éppen ezért Tavi Weisz alkotásai provokatívak és általában arra késztetik a nézőt, hogy érzelmeit felhasználva és nem pedig racionalis gondolatmenetre építve közelítse meg az alkotást és próbálja értelmezni. Az ottawai magyar művészre leginkább az a jellemző, hogy egymástól távol álló elemeket, vagy tárgyakat hoz össze alkotásaiban és ez által olyan imázsokat hoz létre, […]
Read more ›
2009 február 26 12:27 de.
Szeretettel várják az irodalom iránt érdeklődőket Pablo Urbányi: Isten állatkertje címû regényének bemutatójára Március 17-én este 7 órakor a Dominican University College olvasótermében (96 Empress Avenue, Ottawa). A könyvbemutatót hideg büfé követi. Az Isten Állatkertje című könyvet a 2007-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében hozta nyilvánosságra a Noran Kiado. Pablo Urbányi Ipolyságon született 1939-ben, a Világháború után szüleivel vándorolt ki Argentínába, ahol újságíró lett, regényei jelentek meg. 1977-ben Kanadába emigrált. Jól beszél magyarul, de továbbra is spanyolul ír. Magyar származású kanadainak és spanyol nyelvû írónak tekinti magát, aki argentin emigránsként Ottawában él. Magyar nyelven A hagyaték címû szatíragyûjteménye, valamint Silver és Naplemente szimptóma […]
Read more ›
2009 február 24 12:05 de.
A hatvanas és hetvenes években, egy tucat magyar étterem és kávézó gazdagította Montreál belvárosát. Azok akik a francia többségű kanadai városban éltek néhány évtizeddel ezelőtt még bizonyára emlékeznek a nagy magyar éttermekre és kávézókra, mint például a Pam Pam, a Riviera, Carmen, Tokay, a Mocca, vagy éppen a Coffee Mill. Azóta sajnos Montreálban is egyre inkább a nagy étterem és kávéző láncok uralják a belvárost és magyar ételeket vagy desszerteket alig lehet találni. De szerencsére még egy magyar étterem-kávéző továbbra is létezik Montreál belvárosában és családi vállalkozásként működik. A Concordia Egyetem belvárosi kampuszától néhány lépésre található a Café Rococo, ami egy kis magyar oázis […]
Read more ›