2008 február 6 8:20 du.
Újabb élménnyel gazdagodott a montreáli magyar közösség. Androvich Tamás Atya indítványozására a Montreáli Magyar Iskola meghirdette elsõ álarcos Farsangu Bál-ját, aminek nagy reményekkel néztünk elébe. Az iskolás korú gyermekeken kívül nagy számban részt vettek a cserkészek és népitáncosok is, Paulusz Jessika és Ciamarra Nadine szervezõ képességének köszönhetõen. Megint egy alkalom, ahol fiatalok, örökfiatalok, régi és új barátok együtt lehettek. Külön örömünkre szolgált, hogy a közkedvelt és híres MCHawer és Tekknõ együttes Budapestrõl végre Montreálba is eljutott, így a bálon a zenét éjfélig ÕK szolgáltatták. Fellépõ ruháik jól illettek zenei stílusukhoz : humorral vegyítették a folklórt és a modernet. A jelentõs […]
Read more ›
3:59 du.
Folytatódik Magyarországon a MÁV-START dolgozóinak sztrájkja, mely hétfő reggel vette kezdetét. A munkásokat képviselő szakszervezet továbbra is azt követeli, hogy az állami tulajdonban lévő vasúttársaság fogadja el az általuk követelt tíz százalékos béremelést és ezen felül adjon a cég minden dolgozónak egy extra 250 ezer forintot. Balogh-Fazekas Anita, a MÁV szóvívője elmondta: azok az utasok akik február elején kiváltottak egy havi bérletet, jegy nélkül is utazhatnak a Volán által üzemeltetett buszokon, valamint a HÉV vonatain is. A budapesti metró vonalain azonban továbbra is jegyetet váltani. Amikor hétfő reggel kezdetét vette a sztrájk, magyarországi újságirók azt jelentették, hogy a három legnagyobb budapesti […]
Read more ›
2008 február 4 11:34 de.
Őszinte együttérzéssel közöljük olvasóinkkal, hogy nagy veszteség érte Victoria, s egyben Kanada magyarságát január 7-én, amikor Wojatsek Károly hosszú gyengélkedés után elhunyt. Az ünnepek előtti napokban még számítógépe fölött találtam a Mount St. Mary kórházban, a világháló hat nyelvű világsajtóján keresztül igyekezett lépést tartani az élet folyásával. Temetése a Victoriai Egyetem kápolnájában volt. A szentmisén nagyszámú közönség, magyar, angol és más anyanyelvűek adóztak a gyászoló családdal egyetemben az elhunytnak. Dr. Ötvös Imre, a Victoriai Magyar Társaskör elnöke mondott búcsúbeszédet mindnyájunk nevében. Wojatsek Károly emeritusz egyetemi tanár, hungarológus és közéleti személyiség nagy népszerűségnek örvendett közvetlen környezetében és másutt. Négy évtizedes pályafutása […]
Read more ›
2008 február 1 11:06 de.
Még mindig sokkal többen szavaznának igennel a 2008 március 9-re kiírt magyarországi népszavazáson, de a nemmel szavazók aránya növekszik. Ez derül ki a legújabb Medián felmérésből. A szavazók 64 százaléka támogatja a tandíj eltörlését, míg a nemmel szavazók most 15 százalékon állnak. Ez annyit jelent, hogy az „igennel” szavazók aránya három ponttal csökkent, míg a „nem” tábor három százalékkal gyarapodott. A vizitdíj eltörlésére a megkérdezettek 67 százaléka szavazna „igennel” és összesen 13 százalék voksolna nemmel. A kórházi napidíj esetében az igenek aránya 69 százalék, a nemek tábora pedig 11 százalékon áll. Bár úgy tűnik, hogy az Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a […]
Read more ›
2008 január 31 8:44 de.
A kanadai kormány elfogadja az afganisztáni szerepvállalás jövőjével kapcsolatos független szakértői bizottság ajánlását, és bizonyos feltételek teljesülése esetén támogatja az afgán misszió meghosszabbítását – jelentette ki Stephen Harper miniszterelnök január 28-án. Ahhoz, hogy a küldetés folytatódhasson, Kanadának mindenekelőtt megfelelő harci erővel és felszereléssel, eszközökkel rendelkező partnerre, vagy partnerekre van szüksége Kandahár tartományban. A NATO áprilisban sorrakerülő bukaresti csúcstalálkozója előtt Harper miniszterelnök diplomáciai erőfeszítéseket tesz, hogy biztosítsa a független szakértői ajánlásokban foglaltak megvalósíthatóságát. Az afganisztáni kanadai misszió jelenlegi mandátuma 2009 februárig tart. Miniszterelnöki Hivatal (PMO) – Juhar Levél
Read more ›
2008 január 30 8:49 de.
Kanada nem vesz részt a 2009-es rasszizmus elleni felülvizsgálati világkonferencián Durbanban, mivel a 2001-es hasonló rendezvény az intolerancia és az antiszemitizmus fórumává süllyedt – közölte Maxime Bernier külügyminiszter január 23-án. Kanada – az ENSZ alapokmányának szellemében – természetesen továbbra is aktívan tesz az idegengyülölet, az intolerancia, a faji megkülönbözetések és a kirekesztés ellen, és elkötelezett marad a jogállamiság, a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok ügye mellett. Külügyminisztérium – Juhar Levél
Read more ›
2008 január 29 8:59 du.
Az elmúlt évek során gyakran érkeztek e-mailek és levelek a szerkesztőséghez olvasóinktól akik hírdetéseket, vagy közleményeket szerettek volna betenni a hirlapba. A mai naptól kezdve ezen az oldalon várjuk közleményeiket, illetve hirdetéseiket és megjelenésük teljesen ingyenes. Amennyiben Ön is be szeretne küldeni egy hirdetést, kérjük hogy kattintson az oldal alján található „comment” linkre. Irja meg bejegyzését, úgy mintha egy cikkhez szeretne hozzászólni. Töltse ki a kötelező mezőket (név és e-mail cím) és a végén nyomja meg a „submit comment” gombot. Közleményét 48 órán belül jóváhagyja a szerkesztőség és innentől kezdve megjelenik oldalunkon. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a hírlap és annak szerkesztői semmilyen felelőséget […]
Read more ›
2008 január 27 10:17 de.
Részlet Emily Pauline Johnson-Tekahionwake Vancouveri legendák című kötetéből Rendkívüli környezetétől annyira elütő, hogy szinte művész keze remekének hinné az ember, és nem a Természet szeszélye művének. Így tűnik fel a Narrows. bejáratánál egy kemény, szürke kőből formált szimmetrikus oszlop. Ameddig a szem ellát, nincs hozzá hasonló alakzat a parton, de még egy napi csónakjárásnyira sem. A Vancouvert körülvevő összes természeti szépségek, a mesebeli csodák, mint az alázatosan megülő oroszlán, a duzzogó formájú hegyek, az ásító folyóvölgyek, a lenyűgöző óriási fenyők és cédrusok között a Siwash szikla annyira egyedülálló és különleges, mintha egy más csillagzatról hullott volna alá. Egy augusztusi vörösen […]
Read more ›
2008 január 26 8:38 du.
A legújabb politikai közvélemény-kutatás szerint egyik pártnak sem kedvezne egy előrehozott választás. Az Ipsos-Reid által készített felmérés azt mutatja, hogy ha „ma” lennének a szövetségi választások, újabb kisebbségi kormány kerülne hatalomra. A felmérés szerint Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja 37 százalékon áll, míg az ellenzéki liberálisokra a választók 29 százaléka szavazna. A baloldali Új Demokrata Párt 14 százalékos és a parlamenten kivüli Zöld Párt 10 százalékos támogatottságot élvez. A Bloc Québécois–mely csak a francia többségű tartományban indít jelölteket–összesen 35 százalékon áll saját tartományában és 10 százalék körül mozog ha országos szinten vizsgáljuk a számokat. John Wright, az Ipsos Reid alelnöke […]
Read more ›
7:48 du.
A québeci Trois-Rivières, a brit-kolumbiai Coquitlam és Whistler, valamint az new-brunswicki Fredericton és Caraquet lesznek Kanada kulturális fővárosai 2009- ben – jelentette be Josée Verner, a kanadai kulturális örökség minisztere. A 125 ezer lakosnál nagyobb kategóriába eső Trois-Rivières 2 millió, az 50-125 ezer közötti Coquitlam 750 ezer, az 50 ezer alatti Whistler, Fredericton és Caraquet pedig egyenként félmillió dollár támogatást kapnak a szövetségi költségvetésből kulturális és művészeti programok lebonyolítására. A miniszter szerint az életminőség egyik meghatározó tényezője a helyi kulturális élet ereje. Juhar Levél
Read more ›
2008 január 25 9:39 de.
Egy nappal a kanadai misszióról készült jelentés bemutatása után, újabb katona esett el Afghanisztánban. A 21 éves Étienne Gonthier szerdán halt meg, amikor egy az úton elhelyezett pokolgép felrobbantotta katonai gépjárműjét. Az incidens a labilis Panjwi kerületben történt, kb. 35 kilométerre Kandahar várostól. Gonthier az ötödik Regiment du Genie de Combat nevű ezredhez tartozott és a Québec tartománybeli Valcartier bázisról küldték Afganisztánba. Az elesett katona a St-George-de-Beauce nevű településről származott, ahol a lakosság többsége ellenzi Kanada részvételét az afganisztáni harcokban. Eddig 78 kanadai katona halt meg a 2001 óta tartó harcokban. Kanadai Magyar Hírlap
Read more ›
2008 január 23 10:06 de.
John Manley, volt liberális miniszterelnök-helyettes 2008 január 22-én mutatta be szakértői bizottságának jelentését Kanada afganisztáni missziójáról. A tanulmány lényege: ha a többi NATO tagállam nem járul hozzá ugyan olyan mértékben a Talibán-elleni harchoz mint Kanada, akkor a kormány azonnal vonja ki a közép-ázsiai országban harcoló 2,500 katonáját. Manley azt kéri, hogy a NATO európai tagjai (így Magyarország is) küldjön Afganisztánba még legalább ezer katonát. Eddig az amerikai, brit és kanadai haderők szenvedték a legtöbb halálos áldozatot a 2001 óta tartó háborúban. Mint ismert: eddig 77 kanadai katona halt meg Afganisztánban. Stephen Harper konzervatív miniszterelnöknek rendkivül kínos lehet Manley jelentése. A kormánynak most már csak […]
Read more ›
9:40 de.
Ezen a héten nyílt Magyarország első háromdimenziós IMAX mozija a budapesti Aréna Plázában. Az első állandó IMAX vetítő rendszert 1971-ben Torontóban, Kanadában építették fel, mára 228 található belőle a világon, ebből 41 Európában. Az IMAX mozik mindegyikében a vászon betölti a néző teljes látóterét, ez biztosítja számára a térhatást. Az IMAX különlegességei közé tartoznak még a meredek üléssorok. Juhar Levél
Read more ›
9:36 de.
A kanadai inúit őslakos vezetők ellenzik azokat a környezetvédelmi törekvéseket, melyek az Északi-sarkon élő jegesmedvéket veszélyeztetett állatfajnak minősítenék. A lépést szükségtelennek és a helyi gazdaság szempontjából kártékonynak ítélik a kanadai inúitok, mivel elriasztaná a vadászokat, akik évente több millió dollárt költenek a medvék kilövési engedélyeire. Természettudósok szerint a világ 25 ezresre becsült jegesmedve állományának kétharmada a kanadai sarkvidéken él. Juhar Levél
Read more ›
2008 január 21 9:39 de.
A kanadai kormány benyújtotta a Parlamentnek a „Kanada teljesítménye 2006- 2007-ben: A kanadai kormány hozzájárulása” című jelentését. A 2006-2007-es esztendővel foglalkozó anyag a hetedik az éves jelentések sorában. A négy fő fejezetet tartalmazó (gazdaság, társadalom, külügyek, kormányzat) jelentés átfogó képet ad az ország által elért eredményekről és sikerekről. A tanulmány az egyes minisztériumok által, a saját szakterületükről készített éves jelentéseken alapul. Juhar Levél
Read more ›