Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Magyar nemzeti összetartozás a floridai tengerparton — 24 millió adóforintból

2020 február 11 12:10 du.102 hozzászólás
Buli a Daytona Beach-en

Magyarországi adófizetőknek köszönhetik kanadai és amerikai magyarok, hogy 24 millió forintból bulizhatnak a floridai Daytonában, illetve Los Angeles-ben és San Francisco-ban. A kanadai Extra Hungariam alapítvány szervezésében kerül megrendezésre „az év bulija” amelynek fénypontja az Edda nevű együttes fellépése. A Magyar Hang című konzervatív lap számolt be a magyar állam által támogatott rendezvényről, illetve arról is, hogy idén magyar adófizetők 48 millió forinttal támogatják a Kanadai Magyar Kulturális Tanács táncdal projektjét. Lukács Csaba, a magyar konzervatív lap újságírója teszi fel azt a kérdést, amelyet a KMH-ban számtalanszor megfogalmaztunk az évek folyamán: „Kanada a világ második legélhetőbb országa, ahol a minimális […]

Read more ›

Gondolatok Karácsonykor

2019 december 24 12:05 de.30 hozzászólás
Gondolatok Karácsonykor

„Ha mindenki szép és szent lenne és ha mindenkiből az Alter Christus neon fénye áradna, könnyű lenne mindenkiben Krisztust látni. Ha Mária, mint ahogy Szent János mondta, a napfényben tündökölt volna Bethlehemben, csillagokkal diszített koronával a fején és a holdfénnyel a lába alatt, akkor az emberek azért harcoltak volna egymással, hogy helyet készítsenek számára. De nem ez volt Isten terve Mária számára és nem ez volt Krisztus útja saját maga számára sem. Az Isten ott van elrejtve minden ember lépte alatt, aki e földön jár. Hiszen azt mondta, hogy minden pohár víz amit a koldusnak adunk, valójában az Istennek adjuk. […]

Read more ›

Justin Trudeau liberális pártja kisebbségi kormányt alakíthat

2019 október 22 11:37 de.43 hozzászólás
Justin Trudeau liberális pártja kisebbségi kormányt alakíthat

Justin Trudeau Liberális Pártja nyerte el a legtöbb mandátumot az október 21-én rendezett szövetségi választáson, ugyanakkor elvesztette 2015-ben szerzett többségét. Ezért várhatóan a parlament negyedik legnagyobb pártjával, a markánsan baloldali Új Demokrata Párt támogatásával kormányoz az elkövetkező ciklusban. Hivatalos koalícióknak nincs hagyománya Kanadában, annak viszont igen, hogy kisebbségi kormányok ellenzéki pártok együttműködésével, konszenzusos alapon, vagy egy párt külső segítségével kormányoznak. Nézzük az eredményeket. Elsőként: a részvétel 66 százalék volt, tehát 27,1 millió választóból 17,9 millió adta le voksát. A részvétel, bár viszonylag magas, mégis alacsonyabb volt mint 2015-ben, amikor 68,5 százalék szavazott. Ottawában, Kanada fővárosában, magas volt a részvétel — […]

Read more ›

Justin Trudeau és a rasszizmus — A kormányfő bocsánatot kért

2019 szeptember 19 8:16 de.63 hozzászólás
Justin Trudeau és a rasszizmus — A kormányfő bocsánatot kért

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök „mélységesen sajnálja”, hogy 2001-ben egy „Arábiai éjszakák” nevű rendezvény során barnára festette az arcát, nyakát és kezeit, illetve Aladdin jelmezbe öltözött. Az amerikai Time magazin hozta le szerdán a botrányos fotót a kanadai szövetségi választási kampány kellősközepén. Nehezen lehet elképzelni annál megalázóbb és visszataszítóbb cselekedetet az angolszáz világban, mint amikor egy fehér ember feketére vagy barnára festi be arcát, hiszen ez az amerikai minstrel show-kra emlékeztet, amikor a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében fehér színészek és zenészek komikusnak szánt jelenetekben és feketére festve csúfolták az afrikai amerikaiakat. Gyomorforgató jelenetek voltak ezek. (Ime egy […]

Read more ›

Fej-fej mellett a liberálisok és konzervatívok Kanadában – Beindult a kampány

2019 szeptember 11 12:25 du.27 hozzászólás
Andrew Scheer konzervatív miniszterelnök-jelölt és Justin Trudeau liberális kormányfő.

Szerda reggel Justin Trudeau kanadai kormányfő megkérte Julie Payette főkormányzót, hogy oszlassa fel a parlamentet, ezzel elindítva a 40-napos szövetségi választási kampányt. Október 21-én mondanak ítéletet a kanadai választópolgárok Trudeau első négy éves ciklusáról. A kormányzó Liberális Párt és az ellenzéki Konzervatív Párt támogatottsága nem is lehetne a jelenleginél szorosabb. A CBC szövetségi pártpreferenciás adatok elemzése szerint, a Liberális Párt és a Konzervatív Párt egyaránt 33,8 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Jelenleg a lefelé csúszó baloldali Új Demokrata Párt és a szeparatista Bloc Québécois harcol a harmadik helyért, a Zöld Párt pedig történelmének legjobb választási eredményét érheti el. Az Éric Grénier elemző […]

Read more ›

Elbúcsúzott a Montreáli Első Magyar Református Egyház lelkésze

2019 szeptember 7 10:48 de.13 hozzászólás
Fotó: Nagy Orbán Enikő

Tizenhat évig tartó szolgálat után távozott a montreáli Hungarian United Church lelkésze, György Attila. A közösség az Új Kenyér ünnepe és az ahhoz fűződő ebéd keretein belül vett búcsút lelkészüktől, egyben szerencsét kívánva jövőbeni terveihez. György Attila a következő szavakkal búcsúzott közösségétől: „A Prédikátor könyve szerint ‘mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.’ Azaz semmi sem tart örökké a Földön, csak majd a Mennyben. Rendelt ideje van tehát az érkezésnek és rendelt ideje van a távozásnak is. Kérjük hát a Teremtő Jó Atyát, hogy viseljen gondot mindenekre. Növekedjen az Áldás ezerszámra és legyen békesség minden […]

Read more ›

Emlékeztető a KMH hozzászólóinak

2019 augusztus 16 2:58 du.49 hozzászólás

Amikor önkéntesként, szabadidőben szerkesztünk lapot, az egyik legelkeserítőbb jelenség a cikkekhez özönvízként érkező gyűlölködő hozzászólások, a másikat szánalmasan gúnyoló kommentek sorozatos írása, az egymással történő végtelen és unalmas személyeskedő veszekedés, illetve az adott bejegyzés témájához köszönőviszonyban sem lévő kommentek beküldése. Nem először fordultunk e témában kommentelőinkhez. 2018-ban és 2017-ben például a következőket kértük: Változások a hozzászólások moderálásában Néhány mondat a KMH-ban megjelenő hozzászólásokról Valamennyi próbálkozásunk kudarcot vallott. Azonnali hatállyal és további indoklás vagy figyelmeztetés nélkül, a már eddig is ismert moderációs alapelveket figyelmen kívül hagyó hozzászólások törlésre kerülnek. Amennyiben gyakorlatunk nem egyezik elvárásaival vagy elveivel, kérem keressen egy olyan másik […]

Read more ›

Húsvéti gondolatok

2019 április 20 11:17 de.17 hozzászólás
Húsvéti gondolatok

Idén egybeesik a Húsvét és a Pészách — két vallás és hagyomány kimagasló ünnepe, amely sok szempontból a magyar kultúra és történelem alakítója volt. Számomra a római katolikus liturgikus év legszebb és talán legmélyebb napja a Nagypéntek. Erre idén is az ottawai Szent József Egyházközségben emlékeztem. Népek sokasága töltötte meg a belvárosi neogótikus templom padsorait, ahol a II. Vatikáni Zsinat hagyományát követve a hívők a csonka mise minden árnyalatában aktívan és tudatosan résztvettek. (Nagypéntek Ottawában. Fotó: C. Adam) (Nagypéntek Ottawában. Fotó: C. Adam) Nagypéntek középpontjában áll a csendes és józan reflexió, ráadásul számos olyan téma és kérdés kapcsán, amely napjainkban […]

Read more ›

Deák Ferenc atya (1925 – 2019)

2019 március 20 11:08 du.9 hozzászólás
Deák atya Montreálban. Fotó: Christopher Adam

Elhunyt Deák Ferenc atya, aki 1975 és 2007 között a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben végzett lelkipásztori szolgálatot. A szeretett és tisztelt jezsuita pap különösen nagy hangsúlyot helyezett az oktatásra, a montreáli magyar ifjúság nevelésére és a magyar kultúra életbentartására Kanada második legnépesebb városában. Anyanyelvi szintű francia nyelvtudása pedig fontos kapcsolatépítésre adott lehetőséget Québec tartományban, amely a templom melletti ifjúsági otthon megalapításához is szükséges volt. Sokunk életében Deák atya központi szerepet játszott, nem csak gyerekkorunkban, hanem a felnőttkorunk hajnalán is. Újszülöttként Deák atya keresztelt meg, aztán kicsit közelebbről első áldozóként ismertem meg. De korai huszas éveimben volt alkalmam igazán tapasztalni életfilozófiáját. […]

Read more ›

Válságban Trudeau liberális kormánya

2019 február 28 11:33 de.66 hozzászólás
Válságban Trudeau liberális kormánya

Feminizmus. Valódi párbeszéd az őslakossággal. Lehet más a politika. Ezek voltak Justin Trudeau kanadai miniszterelnök politikai szlogenjei és sok szempontból az általa kinevezett, végül pedig eltávolított igazságügyi miniszter, az őslakossági közösséghez tartozó Jody Wilson-Raybould testesítette meg az új liberális irányt. Wilson-Raybould hitelesnek tűnő és részletes vallomása arról, hogy miképpen próbálta a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a Pénzügyminisztérium pártpolitikai megfontolásból nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra válságba taszította a kormányzó liberálisokat, alig több mint hat hónappal a következő szövetségi választások előtt. A történet alapja viszonylag egyszerű. A szövetségi igazságügyi minisztérium úgy döntött, hogy vádat emel az SNC-Lavalin nevű montreáli mérnöki nagyvállalat ellen a cég […]

Read more ›

Gratulálunk Gergely Beának!

2019 február 17 11:52 de.9 hozzászólás
Gratulálunk Gergely Beának!

Mindig öröm látni, amikor a Kanadai Magyar Hírlap egyik szerzője, illetve önkéntese saját szakmájában vagy közösségi életében fontos elismerést ér el. Ez történt Gergely Beával, akinek A mozdulat varázsa című fotókiállítása 2019. február 21-én kerül megnyításra a budapesti Cultiris Galériában (az Örkény István könyvesboltban). A kiállítást Pálosi István táncművész nyitja meg és március 16-ig lesz megtekinthető. Trixi fotóit, illetve színházi beszámolóit lapunk olvasói már évek óta ismerik. Trixi eddig több mint négyszáz színházi és egyéb kulturális beszámolót nyújtott a KMH olvasóinak. Azok akik itt a tenger túlsó oldalán élnek és évek óta nem látogattak Magyarországra, az ő fotóin keresztül kapnak […]

Read more ›

Gigantikus hóvihar érkezik a nemzeti fővárosba

2019 február 12 2:21 du.14 hozzászólás
Gigantikus hóvihar érkezik a nemzeti fővárosba

Negyven centiméternyi hóra és erős, hetven km/órás széllökésekre számíthatunk ma este, illetve holnap (szerdán) a Nemzeti Főváros Régióban, valamint kelet-Ontarioban. A meterológusok arra figyelmeztetnek, hogy áramszünetek keletkezhetnek az érintett térségekben. Ottawában, az Ottawai Egyetem kedd d.u. 4-től felfüggeszti az összes kurzust legalább 24 órára, a Carleton Egyetem pedig este 5 óra 30-perckor zárja be kapuit 24 órára. Továbbá, ottawai és kelet-Ontario-i olvasóinkkal tudatjuk, hogy: Járatok törlésére és hosszú késésekre lehet számítani az Ottawai Nemzetközi Repülőtéren. A kedd este 6 óra után induló járatok nagy részét máris törölték, beleértve az összes torontói járatot. A kelet-Ontario-i katolikus iskolabizottság összes iskolája kedden és […]

Read more ›

Kétezer magyar könyvet dobtak ki Montreálban – Felszámolták a Magyar Otthon könyvtárát

2019 február 2 12:03 de.37 hozzászólás
Kétezer magyar könyvet dobtak ki Montreálban – Felszámolták a Magyar Otthon könyvtárát

Egy teljes konténernyi magyar könyvet — összesen kétezer kötetet — vittek el a szemetesek a montreáli Foyer Hongroisból (a Magyar Otthonból). Úgy döntött az intézmény vezetősége, hogy nincsen igény magyar könyvtárra a magyar közösség által alapított és a Québeci tartományi kormány által szubvencionált Foyer Hongrois nevű idősek otthonában, mivel az utóbbi időben a lakók viszonylag ritkán kölcsönöztek ki könyveket. Ugyanakkor helységre bőven volt igény, hiszen a québeci CLSC nevű helyi klinika hálózat munkatársainak, illetve egy orvosnak kellett irodát biztosítani. Bár a Magyar Otthon hangsúlyozza, hogy jogilag nem volt semmilyen kötelessége, hogy a konyvtár felszámolása előtt bárkivel is konzultáljon, mégis bírálat […]

Read more ›

Boldog Karácsonyt kíván a Kanadai Magyar Hírlap!

2018 december 24 12:05 de.36 hozzászólás
Boldog Karácsonyt kíván a Kanadai Magyar Hírlap!

Úgy hozta a sors, hogy Advent utolsó vasárnapján kétszer is voltam templomban.  Szombat délután a vidéket jártam. Jobban tettem volna, ha inkább az utolsó percre hagyott karácsonyi bevásárlást fejezem be, de gondoltam magamban: ha már úgy is ennyire kések, nem számít már ha vasárnapra hagyom a plázás tolongást. A héten az eső és a langyos idő elmosta a havat Ottawában, szombatra azonban friss hó takarta ismét az ágakat, kerteket és háztetőket. Beültem a Jettámba, nyugat felé vettem az irányt és az Ottawa szélén lévő Pakenham községnél kötöttem ki. A települést úgy lehet elérni, hogy egy keskeny, egysávos kő hidon haladunk […]

Read more ›

Amikor a Kanadai Magyar Hírlap főszerkesztője könyvet ír — Könyvbemutató Ottawában

2018 november 26 11:40 de.36 hozzászólás
Ottawai könyvbemutató 2018. november 24-én.

Mielőtt magyar nyelvű újságírással foglalkoztam volna, leginkább az angol nyelvű prózán és a versen keresztül igyekeztem kommunikálni. Aki régebbről ismer engem valószínű tudja, hogy egyetemi tanulmányaimat irodalom szakosként kezdtem a montreáli Concordia Egyetemen, ahol e század első éveiben a kanadai és brit szépirodalom színes mezein jártam. Idén úgy gondoltam, hogy megérkezett az ideje annak, hogy ismét fikción keresztül kommunikáljak gondolatokat és ötleteket a világról és a kortárs társadalomról — mindezt pedig angolul. Ez egy egészen más feladatnak bizonyult mint az online újságírás vagy akár a tudományos esszék írása. Minden szót, szimbólumot és szavakkal lefestett képet óvatosan át kellett gondolni. A […]

Read more ›